Nemere, 1880 (10. évfolyam, 1-104. szám)
1880-01-29 / 9. szám
9. szám Sepsi-Szentgyörgy, 1880. Csütörtök, január 29. Szerkesztőségi iroda Sepsi-Szentgyötgyrt Csiki-utcza, Matheovics-féle ház, hová a lap szellemi részét illeti) Közlemények küldendők a kiadó hivataljaERNSTEIN JÁÁRK könyvnyomdája hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intézendők. Politikai, társadalmi, szépirodalmi és közgazdászati lapok »Háromszék háziipar-egylet" hivatalos közsértje. X. évfolyam Megjelenik ezen laphetenkint kétszer: csütörtökön és vasánap. ELŐFIZETÉSI FELTÉTEK Helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve Egész évre . 5 frt — kr. Félévre ... 3 frt — kr. Negyedévre . . . frt 50 kr. Hirdetmények dija: 3 hasábos petit-sorért, vagy annak helyéért 6 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Nyilttér sora 15 kr. Éhség. Sepsi Szentgyörgy, 1880 január 28. (?) A legrettenetesebb hírek szárnyalnak ma, a minőket nekünk, a jóléthez szokott magyar nemzetnek oly keservesen esik hallanunk. Az éhség hírei érkeznek hozzánk Magyarországról. Lehet-e ennél borzasztóbb csapás egy államban, nem hozza-e lázas keringésbe ez a hir vérünket s nem szorl-e el a szív egy pillanatra azon megdöbbentő hir hallatára, hogy ma az ország felső részein éh halál esetek vannak s hogy ott kenyérért sir a családapa s kenyért nem tud adni éhséggel küzdő szegény gyermekeinek az édes anya. — Az elemi csapások : árvíz, jégeső, híz mind isten csapásai, melyek tönkre teszik a földmives évi reményét, vagyonát, földi boldogságát s ha ezekhez még aztán a kiaszott arczu éhhalál is közbejön kisérteni, rettenteni : -- lehetetlen, hogy el ne szomorodjék az ember; önkénytelenül hitet veszt a gondviselésben s megtámad istent és embert egyaránt, kik az ő nyomoruságának okozói lehetnek. Természete más ez a magyar embernek. Felső-Magyarországról tehát rettentő hírek érkeztek. Bereg megyében kiütött az éhség, Trencsénben pedig huszezernél több az inségesek száma. — Megáll az ész. A gazdasági tudomány theóriás pillanat alatt semmivé lesznek, ha még itt nálunk, ilyen közgazdászati viszonyok közt, ilyen termő bőség mellett is beáll az éhínség. Sáros megyében harminczezer ember szorul mindennap a könyörület irgalmasságára , amerre a Kárpátok hegylánczai vonulnak el, mindenüvé kisebb-nagyobb mértékben beköszönt az a sápadt, vézna rém, melynek rettenetes képe előtt reszketve hull alá az ember; az éhségéiz a boldog ország, melynek vizeiben kövér halak úszkálnak bőséggel, ez a szép tartomány, melynek tévein beláthatlan síkon araszos sárga gabnafejeket ringat a szellő, ez a gyönyörű birodalom, melynek erdeiben vad, szőlőhegyein csepegő szinarany érik, hol lábunk alatt drága kincsek hevernek kiaknázatlanul —, ez a szép Magyarország ma az ínség szélén áll. Bizony megdöbbentő hírek ezek. Hiányzanak kezeink közül a hivatalos adatok, melyek nyomán a felsőmagyarországi éhséget hitelesen konstatálhatnék s igy nagyon természetes, hogy a sajtó által a nélkül is túlozni szokott hi- ekink kétségtelen volta előtt nem szabad meghajolnunk Elég, ha mi is felhívjuk az általános figyelmet s jó eleve figyelmesekké tesszük lapunk olvasóit a beállható szomorú események következményeire. Egyáltalában nem szabad dicsőséget keresnünk a rémízgetésekben s nem szabad ok nélküli jajszóval telelármáznunk a levegőt addig, mig csakugyan ok nincs rá. Ezzel azonban korántsem azt állítottuk, hogy tétlen szemlélői legyünk az események folyásának s nyugodtan összetett kezekkel várjuk be, mig hozzánk is ellátogat a borzasztó rém, az ínség. Sőt ha van bennünk saját és nemzetünk sorsa iránt való tiszta érdeklődés, hazafias szorgalommal igyekeznünk kell közgazdasági viszonyaink javítására közös erővel, közös akarattal. Minden megyének saját speciális viszonyai vannak, elsősorban ők maguk a felelősök önmagukért. Tárják fel teljes bizalommal, az intéző korok őszinteségében vetett teljes reménynyel közgazdasági állapotaikat s ahol hiányok vannak, sürgessék a kormányt a hiányok pótlására. A mi ellenzékünknek versben van már úgy hogy bevárja a dolgok rohamos fejlődését és csak akkor figyelmeztet, mikor már a vádolás kényelmes szerepét átveheti. Ilyenkor bizonyos kárörömmel mutat rá : „Nézd kormány, ez a te műved!" Most is, mint mindig, a belső örvendezés el nem titkolható ballelujájával mutat a sárosmegyei harminczezer ínségesre s valami nagy dicsőséget lát abban, hogy vannak Magyarországon olyan meglátogatott vidékek is, amelyek nyomorral küzdenek. Ezt a dicsőséget mi nem irigyeljük tőlök. Hogy a belügyminiszter például már hónapokkal ezelőtt közrendeleteket bocsátott ki az ország minden megyéjébe arra nézve, hogy időnkint a nép anyagi helyzetéről hozzá pontos és kimerítő tudósítás tétessék , hogy az ínséget a kormánynak megelőzni is szándékában volt , arról a mi ellenzékünk nagy bölcsen hallgat. A helyett azonban krokodil-künyeket hullat a nép nyomora felett s nagy garral hirdeti, hogy csak ő, egyedül ő a nép jóakarója — s a ki a nemzetet mindenképen el akarja pusztítani , az Tisza Kálmán. Vakulj magyar ! A képviselőház január hó 24-iki ülésén Tisza Kálmán miniszterelnök két törvényjavasla- tot terjesztett be az ország némely vidékén föl -merült ínség enyhítésére. Kölcsönt Szatmár, Szilágy, Temes, Torontál, Sopron, Pozsony és Győr- 1 megye törvényhatósága kap kiosztás végett. A kölcsönt, egy millió forintot, egy pénzintézet adja, 5"?"jóra, három évre, évenkénti egyenlő részlet visszatérítése — adó-, bélyeg- és illetékmentesség mellett. Frey cinet politikájáról keveset mondhatunk eddig. A franczia kormányelnök és külügyminiszter nem is tehettek sokat e rövid idő alatt. Abból azonban, amit működéséről hirdenek, azt lehet következtetni, hogy a külügyi politika terén hű maradt Waddingtonnak figyelő álláspontjához és a helyiffyrft fordítja egész figyelmét. Francziaország már jó ideje csakis a görögtörök határrendezésben játszott tevékeny szerepet. Waddington kezdeményezésére közvetítő tervet állapítottak meg a hatalmak Görögország és a porta érdekeinek kiegyeztetésére. Párisból írják, és pedig azt hisszük, megbízható forrásból, hogy I Freycinet nem hagyja cserben az elődje által ajánlott határvonalat, ámbár Gambetta a görögök részére akarja megtartani Janinát. A nehézségeket különben nem annyira a határvonal megváltozta- A „Nemere“ tarczitja. Egy eltánczolt erdő. — Igaz történet. — Háromszék megye délkeleti szögletében,ahol jelenleg Zágon fekszik, rengeteg őserdőség koszorúzta a Kárpát-hegyláncz diluviális kanyarulatait. A vadregényes erdőségnek a papolezi, feldobolyi és oláhországi erdők szomszédsága között elterülő tájait Zágon és Barátos testvérközségek*) közös sajátuknak vallották és a honfoglalás időszakától, illetőleg ezen községeknek itteni megtelepedőétől fogva hosszú hosszú ideig egyenlő joggal békésen használták. Ezen iegszoroszédok közös erdős terület általában Kis és Nagy-Zágon névvel jelöltetik, de egyes részei különböző nevek alatt ismeretesek, ti. mint: Evégen pataka, vagy másként Nagy vápa ; Farkas-domb, vagy Kőrös pohánya; Lőrincz-pusztáji; Bikahát; Mihálycsa, vagy Lőrincz-orra; Kosúti ; Koczkalik ; Sáros-gyökeres, vagy zágoniak szerint Nagy István, Zágon-fő, Xyellés, Lapos bérez, Ingovány, Veres-sár, Tisztás, Gelesztás, Patron, Darnó, Domokos-magasa, Nagy vész, Mató-bércz, Láhó, Cserés, Farkasverem, Taplós-út, Szabó Jánosképe, Kis-vész, papolcziak szerint Bacsóhalma, stb. stb. A megnevezett részek mellett a feldobolyi erdők tőszomszédságában van még egy szép erdőrész, melyet a zágoniak Hosszu-lüget, a barátosiak Csere-más név alatt ismernek, de ennek is egyes völgyei, hegyei különböző nevek alatt fordulnak elő, u. m . Iadócz, Szénégető, Hosszubércz, Kala,) Záon és Barátos a szájhagyomány szerint egykor egy falu volt s Barátos nevet viselt ; midőn az egy faluból kettő lett, Zágon neve Kis Barátos volt, s minthogy marhástól együtt az erdőfien, a z ágon élt, (igy) lett a n neve Zágon. Szhy’ger, Hencsel, Nyires hát, Heveder, Andok vápája, Gergely-háza, Kosztán, Roszkó, Nagy-bokros és Szál-dobos. Ezen elősorolt erdős területnek fája, füve, gyümölcse és útja felett csak háromszáz évig perelt a két község egymással. Ugyanis Zágon elöljárósága nem átallotta a barátosi erdőlőket koronként megzálogolni s ez által a közös erdőnek békés birtoklásában megháboritani ! Jelen soraimnak az a czélja, hogy ezen háromszázados pernek egy kis részét izleliteül bemutassa a t. olvasó közönségnek. Meg kell jegyezni, hogy ez a pernek nem a kezdete, nem is a vége, csak a közepének egy kis része . " . A Cseremás erdő Barátostól inkább délre, mint délkeleti irányban s mintegy 4 kilométernyi távolságra esik, de a falu és az erdő között egy süppedékes nádas térség terül el, mely ezelőtt egy pár évtizeddel is oly rengeteg, ingoványos volt, hogy azon még gyalog ember sem mehetett keresztül, ti. száraz lábbal. El is nevezték ezen helyet Nádnak. A barátosi ember, ha a Cseremásra akart menni, a Nád miatt fel kellett hogy kerüljön Zá- Igonba. S midőn ekkora utat megtett, inkább in- I dúlt a Zágon között felvezető jó után a közös er- időnek más, közelebb eső s kevésbé hegyes részeire, mint a nevezett Cseremás (Hosszú lüget) hápa- i hupás tájékára, így eltelhetett egy pár esztendő i is, hogy barátosi ember feléje se ment a Csere- I másnak. Történt azonban, hogy barátosi Pál Zsigmond , bérese, Oláh Bráduj (1738. márczius 3.) odament eldölni. A zágoni elöljáróság Oláh Brádujt bevezette Zágonba s marhástól, szekerestől letartóztatta Ebből lett aztán hadd elhadd. Barátos törvényes után kereste megsértett jogait; a per folyama alatt is használni iparkodott a per tárgyát képező Cseremást, de ebeli szándékában Zágon által megakadályoztatott és ismételten megzálogoltatott (pl. 1754 február 4-én a Ladóczon). Barátos a per rendén bebizonyította, hogy emberemlékezet óta békésen használta ezen erdőt mint közös territóriumot ; Zágon ellenben erősítette, hogy ez neki magánvagyona s van harmincz esztendeje, hogy tilalomban tartja. Barátos azonban nem tágított, érezte, hogy az ő részén van az igazság. — perelt Hogy az oklevél szavaival éljek- „A méltóságos királyi sententiának teljesítésére bírákat vitt ki, hogy a kontroversiában forgó helynek színén inquiráltasson.“ Késő ősz volt, de szép idő járt. 1753. november 12 én a barátosi elöljáróság a kiszállott bírákkal és meghívott tanukkal megjelent a peres helyen. Néhány szekér élelmiszerekkel , hússal, fehérkenyérrel és palaczkokba töltött pálinkával (az oklevélben igy van irva : („égett borral“) meg volt rakva. A menet megérkezett szerencsésen a kitűzött helyre. A bírák számára azonnal négysze vekre egy jó széles deszkából pompás asztalt rögtönöztek. No, ezen jól lehet írni is, enni is. Míg az egyik asztalt csinált, addig a másik tüzet gerjesztett, a harmadik a tűzre fát szerzett, a negyedik fanyársat faragott, — szóval mindenki dologhoz látott." A szakács a nyársat hússal végig húzta, a kuktát (ilyen is akadt ennyi ember közt) a tűz mellé ültette, hogy a húst, t. i. a verőmalaczhust szép pirosra, ropogósra megsüsse. Folyt a munka. — Mikor a hús szép pirosra s ropogósra megsült volna : egészen hívatlan váratlan vendég gyanánt ott termett zágoni Jankó ferencz, Vajna István, ifj. Álbu Mihály és nagyszámú férfi népség, mint Zágon községének küldöttei. Álbu Mihály mint bíró, egyenesen az asztalnak tartott és azt irgalom nélkül dirib-darabba rontotta. Jankó Ferencznek már finomabb volt az ízlése; ő a sült hússal felékesitett nyársat kikapta a kukta kezéből s mint valami nagy karót, függőlegesen a földbe fölütötte. Ezalatt a mások a pálinkás kulacsokat, a fehérkenyereket kimotozták a szekerekből ; a barátosiakat elkergették, szekereiket összevagdalták s a tűzre rakták. Ekkor a húsz körül-