Nemere, 1881 (11. évfolyam, 1-107. szám)

1881-01-02 / 1. szám

száz írtba kerültek ? s miket a p­o­r lop, a mely pusztít. Elmondjam e azon élvezetes estélyeket, me­lyeket az egyesület a miveltség terjesztése mellett a lélek nemesítésére rendezett ? Nem teszem, hisz tudva van az mindnyájunk előtt. Ezen elvek vezérelték az egyesületi tagokat a megkezdett munkában. De mint semmi sem ál­landó a nap alatt, úgy ennek is élete állandó nem lehetett. Pedig oly szép jövőnek nézett eléje, hogy — merem állítani — egy egyesület sem vá­rosunkban. Itt is, mint minden dologban, győzött a személyes érdek és diadalünnepét ülte a szent ügy letiprásán. De nem csak ez, hanem még más okok is folytak be arra, hogy az egyesület szen­dergő álomba merüljön, talán azért, hogy soha fel ne ébredjen. Az egyes kicsinyes személyes ügyeket könnyen legyőzhette volna az együttes kitartó tömörülés. Csak hogy az hiányzott. Azok, kik tettek az egyesület életéért, oly kevesen voltak, hogy még számításba sem jöhet­nek ; a kik pedig állásuknál fogva irányadók kel­lett volna hogy legyenek, távol tartották magu­kat attól. Mint pl. a hivatalnokok osztálya, mely hivatva lett volna első­sorban is pártolása és te­vékenysége által az egyesületet virágozásba hozni s annak életét szilárd alapra fektetni. Városunk ifjúságának lett volna továbbá kö­telessége buzdító tényezőként működni. Az elöl­járóság pedig meleg érdeklődése által vonzó ha­tást gyakorolhatott volna az egyesekre is. A ta­nítói kar, mely akkor is tevékeny részt vett a munkában, továbbra is hivatásából kifolyó köte­lességét teljesítette volna ; de miután minden osz­tálya polgárságunknak közönyösen vett részt e valóban nemes intézményben , ő is — nehogy so­kak által a feltűnni akarás vádjával illettessék — visszavonult. Ha tehát az itt említett tényezők szilárd el­határozással kezet fognának, remélni lehetne, hogy a szendergő álomban levő egyesület újra ébredezni kezdene és fontos misszióját városunk művelődé­sére ismét sugározni fogná. Mert ha az elforgó esott erők egyesülten vettek volna tevékeny részt az egyesület életében, hiszem s meg vagyok fe­lőle győződve, hogy még máig is ébren lenne s munkál­a városunk kulturális érdekeiért. Nem a személyes kérdéseket, hanem a város existentiáját kell figyelemre méltatni s megtenni mindent arra hogy városunk is a kultur városok sorában méltó helyét foglalja el. Ne késsünk tehát s ne késsenek különösen azok, kik zászlóvivők ez ügyben, a tettes jelt adni! Ne derogáljon senkinek egy ily ügy felvirágozta­tásáért a térre kilépni és fáradságot nem ismerő tevékenysége által a nálánál gyengébbeknek irányt mutatni. Ébresszék fel tehát a hivatottak a szendergő egyesületet, hogy virágozzék és fejlődjék általa városunk kultúrája. Barnay: Háromszékmegye birtokosainak és gaz­dáinak.­­ CsikSzen­tmárton, 1880. decz. 20. A magyar gazdák Székes-Fehérvártt tartott országos értekezlete a mezőgazdaságnak 11 évi hanyatlására komolyan reámutatván, arról nagy­szabású emlékiratot készített, mely a gazdakö­zönség figyelmét felkeltvén, általános mozgalmat idézett elő. A társadalmi téren közgazdasági nyomasztó bajaink orvoslása tekintetéből, megindult az önte­vékenységi munka, hogy az elmerülés ellen gát vettessék., Csik megye értelmisége ezen auspiciumok mel­lett készített alapszabályokat, melyek a szakmi­niszter által megerősíttetvén, a gazdasági egylet megalakulása­­ bizton várható. Itt közöljük azon nyomatékos indokokat, me­lyeknek befolyása alatt a tervelő bizottság az érin­tett alapszabályokat elkészítette. Szükséges, hogy birtokosaink és gazdáink megismerjék az­ abban lerakott gazdag eszméket, mely a gyakorlati éle­tet szakszerűen előállítja, és a népet elkészíti azon fontos kötelességre, hogy miként kell társulnia. Halljuk az érveléseket. Czéljai a gazdasági egyletnek , hogy ott, hol az egyéni tevékenység elégtelen, csakis az erők társulása és szövetkezése lehet képes bizonyos ki­tűzött czélok elérésére. Központ, hol egymást okulva oktatva tanu­lünk. Hol az­ eszmék harczát, a gyakorlati élet küzdletén engedjük diadalra jutni. Nehéz ugyan az egylet életének egészségét biztos alapokra fektetni és tartósságát állandósít­va biztosítani, a­mi azonban nem kivihetlen, ha mindenki az alkotás­nal ténykedését meg nem von­ja — meg nem tagadja. Nem szabad pedig feled­ni; h°8T minden polgárnak az ilyen társulat irá­nyában kötelességei vannak, melyek alól semmi körülmények fel nem mentik — fel nem oldják. Nagy óvakodás és új figyelem szükségeltetik annak elhárítására, hogy a törvényhatóság terüle­tén a gazdasági egylet nyűg és teher ne legyen, mert ekkor nem hézagot pótálna, hanem a magas rendeltetési czél el lenne tévesztve. Az egyletet oly öszhangzólag kell kezelni és kezeltetni, hogy szün­telen élénk és éber legyen, hasznos működésében felfelé és lefelé a nép ne csalódjék. Ezen korokaj és nemes szándék csak úgy és akkor érhetők el, ha azok, kik a hatalmat kezükben tartják, egyszer­smind az egylet felvirágzását és erősbülését is gyámolítják. ......... . . , Mondhatná valaki, nincs időnk és pénzünk ilyen áldozatra. Reményünk sincs a siker­es ered­ményhez. Ezen ellenvetésekre rövid a válasz. Az élet adja meg arra a feleletet. Időnk mindenre van, csak czélszerűen kell azt beosztanunk, és ennek felhasználásánál ép oly takarékosoknak kell lennünk, mint pénzünk és egészségünk czélirányos gondozásában. A szellemi dolgokkal foglalkozónak, épugy mint a gazda embernek pihenésre és kinyugvásra van szüksége, de ezen nyugalom ne a semmitte­vésben kerestessék, hanem a lelket üditő nemes elfoglaltságnak különbféle nemeiben. A gazda az önképző mivelődésben, a szellemi dolgokban kime­rült ember pedig : a gazdászat­ és kertészet gyö­nyört nyújtó és változatos foglalkozásaiban kell, hogy magát kipihenje. Mert a semmit nem tevés nem nyugalom, hanem erkölcsi halál, az ilyenre a lustaság bélyegét sütik. Az életerő önmagát emészti fel, ha nincs mit tennie. Erőnk magára hagyatva holt. Nem szabad megfeledkeznünk arról is, hogy a tétlenség nemcsak lélekölő, hanem nyomába jár a kullogó restség, mit azonnal utólér a kimaradhat­­lan szegénység. A czélszerűen beosztott mérték­letes munka, egészségünk orvossága, az egészség pedig az ember legfőbb tőkéje. A meglevő világban, születésünk alkalmával az isteni gondviselés életünk és sorsunkat — nagy részben — saját kezeinkbe tette le. Tehát egész­ségünk fenntartásáért és életünk hasznosságáért mi magunk vagyunk a felelősök ! A kérdés ismét a lévén: munka nélkül, mint élő halott éljünk e a világban, vagy folyton be­csülettel küzdve harczoljuk keresztül élatpályá­­inkat ? Nem nehéz a választás. Bátorság tehát az élethez. Okoljunk a múltakon és tanuljunk a régi nagy emberek példáin. Az ó­kor egyik nagy szónoka, haldokló ágyá­ban, nyugodt megelégedéssel mutatott az ablaka előtt levő és saját kezével ültetett egyetlen tere­bélyes almafájára. Mondván : „nem éltem hiában, azon fának életét én adtam, a természetet segítet­tem gyarapítani, széppé tenni“, és megrendelte övéinek, hogy gyönyörűséggel kúrált vadfáját, to­vábbra is gondozzák. A családnevek magyarosítása. Budapest, 1880. decz. 26. Ma délelőtt népes értekezlet tartatott a fő­városi iparosok körében, mely a családnevek ma­gyarosítása fölött tanácskozott. Az értekezletet Rubin József hivta össze s hosszabb beszéddel megnyitotta azt. Beszédében utal azon nemzetiségi fajösztönre, mely a magyar nemzetben most erősebben ébredt fel, mint valaha. Az önfentartásból eredő nemes ösztön egyik ré­szét képezi azon ügy, melyre az értekezletet ősz­szehivta. Kicsinynek látszik ez, hatása azonban messzire terjed. Példa erre II József császár 1767. julius 23 iki rendelete, melylyel a germanizáczió érdekében meghagyta, hogy a zsidók német ne­vet tartoznak felvenni. Azóta van a zsidóknak ná­lunk családi nevük, a melyek majdnem kivétel nélkül németek. Ezen körülmény sok rész gyümölcsöt termett, itt az ideje, hogy ezen fölerőszakolt neveket pol­gártársaink lerázzák nyakukról. Magyarország tör­vényei a zsidók életét és vagyonát védi, őket a többi polgárokat megillető jogokkal felruházta, rajtuk kívül is sok igaz magyar embernek van idegen neve, kik részint a költség, részint a fá­radság miatt, mely a név magyarosításával jár, ré­szint talán az ily ügyekben való járatlanság miatt, vagy mert az idegen hangzású nevekkel biró je­­lesebbjeinktől példát nem látnak, mások, mert szüleik nevének viselésével kegyeletet vélnek tel­jesíteni , végre annak a kereskedelem és ipar kö­rében, kik ismert­sségük miatt nem magyarosí­tották meg eddig neveiket s ezekről a külföld azt hiszi, hogy mindnyájan németek. Az értekezletet azért hivta össze, hogy lehetőleg ezen bal fogal­mak megszüntetésére és a névmagyarosítások elő­­segélyezésére egyesült erővel szélesebb körben lehessen műküdni. Üdvözli a megjelenteket. Az értekezlet magát megalakultnak kimond­ván, elnökének Rubin Simont, jegyzőnek Arany Sándort kiáltotta ki, mire a tanácskozás kezdetét vette és többek felszólalása után elhatároztatott: 1) Az értekezlet a névmagyarosítás ügyének minél szélesebb mederben való kiterjesztésére, a kiterjesztés módjai meghatározására, a keresztül­vitelben való hathatós közreműködésre, elnök, jegy­ző és 12 tagból álló végrehajtó bizottságot választ. A végrehajtó bizottság maga állapítja meg ügy­rendjét. Tagjai a következők : Elnök Rubin Si­mon, jegyző Arany Sándor, tagok : K­o­m­­­ó­d­y Gyula, F­rank Antal, Steiner Samu és Hecht Fülöp. Az értekezlet felhatalmazta a végrehajtó bizottságot, hogy 8 taggal magát kiegészítéssé.­­ 2) Megbizatik a végrehajtó bizottság a névmagyarositási 5 frtnyi bélyegilleték törlését­e kormánynál kérelmezze és a beadandó kér­vén aláírásokat gyűjtsön. Évre 3) Amennyiben ki nem vihető a bélyegilleték töröltetése, a szegények helyett a költségeim adományból fedezze a bizottság. * ket 4) Az első pontban megírt hatáskörében a végző bizottság, minden tekintet nélkül a belvgv illeték törlési ügyére működését azonnal és ndi­­­dij nélkül megkezdeni tartozik. *1­ 5) Megtegyem mindent a bizottság, mit az ügy érdekében országszerte megtenni lehet s­­ó. Köszönetet mondott Ráth Károlynak, mint az iparos kör elnökének, az értekezleti hely áten­gedéséért és a hírlapoknak ez ügyben való sege­delmükért. Ezek után az ülés véget ért. A végrehajtó bizottság nyomban ülést tartott s egyhangúlag kimondta, hogy nem magyar nevi­, tagjai neveiket legrövidebb idő alatt magyarosí­tani fogják, hogy minden vasárnap d. e. u-től p­­ig az iparosok körében (Ferenczik hazára I. em ) ülést tart s ottt mindenki személyesen vagy friss­belileg érintkezhet a bizottsággal, végre a követ­kező felhívást állapította meg, melyet a bizottság tagjai, az ügybarátok, egyletek, társulatok utján köröztetni fog. A fölhívás igy hangzik : „A családnevek magyarosítása érdekében Bu­dapesten 1880. decz. 26 án tartott értekezlet által kiküldött régr. bizottság ezennel felhívja mind­azokat, kik a névváltoztatási 5 frtnyi bélyegilleték törlését a névmagyarosodás terjedése érdekében óhajtják és az ez iránt a kormányhoz benyújtandó kérvényt pártolják, jelen ivet aláírni szívesked­jenek.“ „Csepesz“ alatt. - - Egy orvos Csevegése. - Édes az igazak álma. Csakhogy épen az igazak — horkolnak a legrettenetesebben „an­gyal szelíd“ arc­c­al, melyet nem torzít el az ön­tudat vádja alatt megijedt szellem. Maguk az an­gyalok trombitálnak. „Férjem a legjobb ember a világon, csak olyan rémületesen ne horkolna“, — mondá gyakran egy szép nő — „föl kell ébresz­teni álmából, sőt utazás közben még a napernyőt is igénybe kell venni, pedig olyan jó ember kül­­­önben.“ Mikor a férjek ellen annyira általános a pa­nasz a nők részéről , az a derék úri ember meg­érdemli, hogy a horkolásnak valami kellemesebb ellenszeréről gondoskodjék a kedves asszonyka , még ha egy kis komikum van is benne. Az eljá­rás nagyon egyszerű és­­ hatásos. Igaz, hog­y ez­által a férjek erőteljes horkolással nem helyesel­hetik a függöny prédikácziók igazságait, azonban én mint nőtlen férfi szabadon beszélhetek. Csupán azt kell figyelembe vennünk, hogyan származik a horkolás, hogy meggátolhassuk elkö­vetését. Az álom meglazítja az izmokat, hogy új erőkészlettel lássa el , valamint az álmos ember fejével bólintgat, szempillái lecsukódnak , szintúgy leesik az á­r­­ is, ha az izmok nem tartják. A szájat csukva tartani figyelembe kerül. Az orráért — kivéve Bakhus tisztelőit — senki sem felelős, a kék szem épen úgy fejezhet ki szeszélyességet, mint a barna szem hűséget, — de a szájra nézve igaza van az arczbúvárnak, mikor a kifejezés megí­télésénél az arcz legfontosabb részének tartja. Sok egyénnél álmában „leesik az ál­l“. Az elereszkedett nyeldeklő a beszívott levegő ál­tal rezgésbe jön és az alvó horkol. Minél lassúbb a belégzés, annál kitartóbb a zaj, míg a kilégzés­nél legfölebb egy erőszakos hang keletkezik. Be­fogott szájjal lehetetlen horkolni, — ellenben zárt orral derekasan. És ezért kell a horkoló férjeknek „c­sepesz a­l­á“ kerülniök. Az asszony vászonból kiszab egy kerek da­rabot kis fejkötő nagyságában és alakjában ; a bal fülnél reávarr három ujjnyi széles szalagot, mely közvetlenül a fül előtt az áll alatt átnyújtva a jobb fülnél megerősített rövidebb szalag csati­jához füzetik. Ez által a száj csukva marad, mert a „csepesz“ szalagja helyettesíti a működésen kí­vül álló izmokat. (­ Ez a kis „csepesz a horkolás ellen nem valami szörnyű „masina“, a női finom uj­jak olyan csínnal tudják kiállítani, hogy csupa gyönyörűség. Ha az „igaz álmuak“ mégis elretten­nének tőle, leghelyesebben teszik, ha megkísérlik, ha ugyan hajlandók, hogy „békés“ arc­kifejezés helyett inkább „értelmes“ legyen az az alv­is alatt. A nők bizonyára hálásak lesznek a „csepesz­­ke“ iránt, mert a férjek nemcsak hogy nem hor­kolnak, hanem nem is fognak feleselni. A férje pedig nagyon könnyen hallószerveik torkolatain jauzhatják a csepesz kötőjét s kedves álmodozás közt fogják hallani a női előadást. A nőtlen fi­ó­­fiák pedig örülni fognak, hogy a „papucs“ társa kapott a „csepeszben“ és még nyugodtabban a modornak és a horkolnak, mint azelőtt. Liászl a

Next