Nemere, 1881 (11. évfolyam, 1-107. szám)
1881-01-02 / 1. szám
száz írtba kerültek ? s miket a por lop, a mely pusztít. Elmondjam e azon élvezetes estélyeket, melyeket az egyesület a miveltség terjesztése mellett a lélek nemesítésére rendezett ? Nem teszem, hisz tudva van az mindnyájunk előtt. Ezen elvek vezérelték az egyesületi tagokat a megkezdett munkában. De mint semmi sem állandó a nap alatt, úgy ennek is élete állandó nem lehetett. Pedig oly szép jövőnek nézett eléje, hogy — merem állítani — egy egyesület sem városunkban. Itt is, mint minden dologban, győzött a személyes érdek és diadalünnepét ülte a szent ügy letiprásán. De nem csak ez, hanem még más okok is folytak be arra, hogy az egyesület szendergő álomba merüljön, talán azért, hogy soha fel ne ébredjen. Az egyes kicsinyes személyes ügyeket könnyen legyőzhette volna az együttes kitartó tömörülés. Csak hogy az hiányzott. Azok, kik tettek az egyesület életéért, oly kevesen voltak, hogy még számításba sem jöhetnek ; a kik pedig állásuknál fogva irányadók kellett volna hogy legyenek, távol tartották magukat attól. Mint pl. a hivatalnokok osztálya, mely hivatva lett volna elsősorban is pártolása és tevékenysége által az egyesületet virágozásba hozni s annak életét szilárd alapra fektetni. Városunk ifjúságának lett volna továbbá kötelessége buzdító tényezőként működni. Az elöljáróság pedig meleg érdeklődése által vonzó hatást gyakorolhatott volna az egyesekre is. A tanítói kar, mely akkor is tevékeny részt vett a munkában, továbbra is hivatásából kifolyó kötelességét teljesítette volna ; de miután minden osztálya polgárságunknak közönyösen vett részt e valóban nemes intézményben , ő is — nehogy sokak által a feltűnni akarás vádjával illettessék — visszavonult. Ha tehát az itt említett tényezők szilárd elhatározással kezet fognának, remélni lehetne, hogy a szendergő álomban levő egyesület újra ébredezni kezdene és fontos misszióját városunk művelődésére ismét sugározni fogná. Mert ha az elforgó esott erők egyesülten vettek volna tevékeny részt az egyesület életében, hiszem s meg vagyok felőle győződve, hogy még máig is ébren lenne s munkála városunk kulturális érdekeiért. Nem a személyes kérdéseket, hanem a város existentiáját kell figyelemre méltatni s megtenni mindent arra hogy városunk is a kultur városok sorában méltó helyét foglalja el. Ne késsünk tehát s ne késsenek különösen azok, kik zászlóvivők ez ügyben, a tettes jelt adni! Ne derogáljon senkinek egy ily ügy felvirágoztatásáért a térre kilépni és fáradságot nem ismerő tevékenysége által a nálánál gyengébbeknek irányt mutatni. Ébresszék fel tehát a hivatottak a szendergő egyesületet, hogy virágozzék és fejlődjék általa városunk kultúrája. Barnay: Háromszékmegye birtokosainak és gazdáinak. CsikSzentmárton, 1880. decz. 20. A magyar gazdák Székes-Fehérvártt tartott országos értekezlete a mezőgazdaságnak 11 évi hanyatlására komolyan reámutatván, arról nagyszabású emlékiratot készített, mely a gazdaközönség figyelmét felkeltvén, általános mozgalmat idézett elő. A társadalmi téren közgazdasági nyomasztó bajaink orvoslása tekintetéből, megindult az öntevékenységi munka, hogy az elmerülés ellen gát vettessék., Csik megye értelmisége ezen auspiciumok mellett készített alapszabályokat, melyek a szakminiszter által megerősíttetvén, a gazdasági egylet megalakulása bizton várható. Itt közöljük azon nyomatékos indokokat, melyeknek befolyása alatt a tervelő bizottság az érintett alapszabályokat elkészítette. Szükséges, hogy birtokosaink és gazdáink megismerjék az abban lerakott gazdag eszméket, mely a gyakorlati életet szakszerűen előállítja, és a népet elkészíti azon fontos kötelességre, hogy miként kell társulnia. Halljuk az érveléseket. Czéljai a gazdasági egyletnek , hogy ott, hol az egyéni tevékenység elégtelen, csakis az erők társulása és szövetkezése lehet képes bizonyos kitűzött czélok elérésére. Központ, hol egymást okulva oktatva tanulünk. Hol az eszmék harczát, a gyakorlati élet küzdletén engedjük diadalra jutni. Nehéz ugyan az egylet életének egészségét biztos alapokra fektetni és tartósságát állandósítva biztosítani, ami azonban nem kivihetlen, ha mindenki az alkotásnal ténykedését meg nem vonja — meg nem tagadja. Nem szabad pedig feledni; h°8T minden polgárnak az ilyen társulat irányában kötelességei vannak, melyek alól semmi körülmények fel nem mentik — fel nem oldják. Nagy óvakodás és új figyelem szükségeltetik annak elhárítására, hogy a törvényhatóság területén a gazdasági egylet nyűg és teher ne legyen, mert ekkor nem hézagot pótálna, hanem a magas rendeltetési czél el lenne tévesztve. Az egyletet oly öszhangzólag kell kezelni és kezeltetni, hogy szüntelen élénk és éber legyen, hasznos működésében felfelé és lefelé a nép ne csalódjék. Ezen korokaj és nemes szándék csak úgy és akkor érhetők el, ha azok, kik a hatalmat kezükben tartják, egyszersmind az egylet felvirágzását és erősbülését is gyámolítják. ......... . . , Mondhatná valaki, nincs időnk és pénzünk ilyen áldozatra. Reményünk sincs a sikeres eredményhez. Ezen ellenvetésekre rövid a válasz. Az élet adja meg arra a feleletet. Időnk mindenre van, csak czélszerűen kell azt beosztanunk, és ennek felhasználásánál ép oly takarékosoknak kell lennünk, mint pénzünk és egészségünk czélirányos gondozásában. A szellemi dolgokkal foglalkozónak, épugy mint a gazda embernek pihenésre és kinyugvásra van szüksége, de ezen nyugalom ne a semmittevésben kerestessék, hanem a lelket üditő nemes elfoglaltságnak különbféle nemeiben. A gazda az önképző mivelődésben, a szellemi dolgokban kimerült ember pedig : a gazdászat és kertészet gyönyört nyújtó és változatos foglalkozásaiban kell, hogy magát kipihenje. Mert a semmit nem tevés nem nyugalom, hanem erkölcsi halál, az ilyenre a lustaság bélyegét sütik. Az életerő önmagát emészti fel, ha nincs mit tennie. Erőnk magára hagyatva holt. Nem szabad megfeledkeznünk arról is, hogy a tétlenség nemcsak lélekölő, hanem nyomába jár a kullogó restség, mit azonnal utólér a kimaradhatlan szegénység. A czélszerűen beosztott mértékletes munka, egészségünk orvossága, az egészség pedig az ember legfőbb tőkéje. A meglevő világban, születésünk alkalmával az isteni gondviselés életünk és sorsunkat — nagy részben — saját kezeinkbe tette le. Tehát egészségünk fenntartásáért és életünk hasznosságáért mi magunk vagyunk a felelősök ! A kérdés ismét a lévén: munka nélkül, mint élő halott éljünk e a világban, vagy folyton becsülettel küzdve harczoljuk keresztül élatpályáinkat ? Nem nehéz a választás. Bátorság tehát az élethez. Okoljunk a múltakon és tanuljunk a régi nagy emberek példáin. Az ókor egyik nagy szónoka, haldokló ágyában, nyugodt megelégedéssel mutatott az ablaka előtt levő és saját kezével ültetett egyetlen terebélyes almafájára. Mondván : „nem éltem hiában, azon fának életét én adtam, a természetet segítettem gyarapítani, széppé tenni“, és megrendelte övéinek, hogy gyönyörűséggel kúrált vadfáját, továbbra is gondozzák. A családnevek magyarosítása. Budapest, 1880. decz. 26. Ma délelőtt népes értekezlet tartatott a fővárosi iparosok körében, mely a családnevek magyarosítása fölött tanácskozott. Az értekezletet Rubin József hivta össze s hosszabb beszéddel megnyitotta azt. Beszédében utal azon nemzetiségi fajösztönre, mely a magyar nemzetben most erősebben ébredt fel, mint valaha. Az önfentartásból eredő nemes ösztön egyik részét képezi azon ügy, melyre az értekezletet őszszehivta. Kicsinynek látszik ez, hatása azonban messzire terjed. Példa erre II József császár 1767. julius 23 iki rendelete, melylyel a germanizáczió érdekében meghagyta, hogy a zsidók német nevet tartoznak felvenni. Azóta van a zsidóknak nálunk családi nevük, a melyek majdnem kivétel nélkül németek. Ezen körülmény sok rész gyümölcsöt termett, itt az ideje, hogy ezen fölerőszakolt neveket polgártársaink lerázzák nyakukról. Magyarország törvényei a zsidók életét és vagyonát védi, őket a többi polgárokat megillető jogokkal felruházta, rajtuk kívül is sok igaz magyar embernek van idegen neve, kik részint a költség, részint a fáradság miatt, mely a név magyarosításával jár, részint talán az ily ügyekben való járatlanság miatt, vagy mert az idegen hangzású nevekkel biró jelesebbjeinktől példát nem látnak, mások, mert szüleik nevének viselésével kegyeletet vélnek teljesíteni , végre annak a kereskedelem és ipar körében, kik ismertsségük miatt nem magyarosították meg eddig neveiket s ezekről a külföld azt hiszi, hogy mindnyájan németek. Az értekezletet azért hivta össze, hogy lehetőleg ezen bal fogalmak megszüntetésére és a névmagyarosítások elősegélyezésére egyesült erővel szélesebb körben lehessen műküdni. Üdvözli a megjelenteket. Az értekezlet magát megalakultnak kimondván, elnökének Rubin Simont, jegyzőnek Arany Sándort kiáltotta ki, mire a tanácskozás kezdetét vette és többek felszólalása után elhatároztatott: 1) Az értekezlet a névmagyarosítás ügyének minél szélesebb mederben való kiterjesztésére, a kiterjesztés módjai meghatározására, a keresztülvitelben való hathatós közreműködésre, elnök, jegyző és 12 tagból álló végrehajtó bizottságot választ. A végrehajtó bizottság maga állapítja meg ügyrendjét. Tagjai a következők : Elnök Rubin Simon, jegyző Arany Sándor, tagok : Komódy Gyula, Frank Antal, Steiner Samu és Hecht Fülöp. Az értekezlet felhatalmazta a végrehajtó bizottságot, hogy 8 taggal magát kiegészítéssé. 2) Megbizatik a végrehajtó bizottság a névmagyarositási 5 frtnyi bélyegilleték törléséte kormánynál kérelmezze és a beadandó kérvén aláírásokat gyűjtsön. Évre 3) Amennyiben ki nem vihető a bélyegilleték töröltetése, a szegények helyett a költségeim adományból fedezze a bizottság. * ket 4) Az első pontban megírt hatáskörében a végző bizottság, minden tekintet nélkül a belvgv illeték törlési ügyére működését azonnal és ndidij nélkül megkezdeni tartozik. *1 5) Megtegyem mindent a bizottság, mit az ügy érdekében országszerte megtenni lehet só. Köszönetet mondott Ráth Károlynak, mint az iparos kör elnökének, az értekezleti hely átengedéséért és a hírlapoknak ez ügyben való segedelmükért. Ezek után az ülés véget ért. A végrehajtó bizottság nyomban ülést tartott s egyhangúlag kimondta, hogy nem magyar nevi, tagjai neveiket legrövidebb idő alatt magyarosítani fogják, hogy minden vasárnap d. e. u-től pig az iparosok körében (Ferenczik hazára I. em ) ülést tart s ottt mindenki személyesen vagy frissbelileg érintkezhet a bizottsággal, végre a következő felhívást állapította meg, melyet a bizottság tagjai, az ügybarátok, egyletek, társulatok utján köröztetni fog. A fölhívás igy hangzik : „A családnevek magyarosítása érdekében Budapesten 1880. decz. 26 án tartott értekezlet által kiküldött régr. bizottság ezennel felhívja mindazokat, kik a névváltoztatási 5 frtnyi bélyegilleték törlését a névmagyarosodás terjedése érdekében óhajtják és az ez iránt a kormányhoz benyújtandó kérvényt pártolják, jelen ivet aláírni szíveskedjenek.“ „Csepesz“ alatt. - - Egy orvos Csevegése. - Édes az igazak álma. Csakhogy épen az igazak — horkolnak a legrettenetesebben „angyal szelíd“ arccal, melyet nem torzít el az öntudat vádja alatt megijedt szellem. Maguk az angyalok trombitálnak. „Férjem a legjobb ember a világon, csak olyan rémületesen ne horkolna“, — mondá gyakran egy szép nő — „föl kell ébreszteni álmából, sőt utazás közben még a napernyőt is igénybe kell venni, pedig olyan jó ember különben.“ Mikor a férjek ellen annyira általános a panasz a nők részéről , az a derék úri ember megérdemli, hogy a horkolásnak valami kellemesebb ellenszeréről gondoskodjék a kedves asszonyka , még ha egy kis komikum van is benne. Az eljárás nagyon egyszerű és hatásos. Igaz, hogy ezáltal a férjek erőteljes horkolással nem helyeselhetik a függöny prédikácziók igazságait, azonban én mint nőtlen férfi szabadon beszélhetek. Csupán azt kell figyelembe vennünk, hogyan származik a horkolás, hogy meggátolhassuk elkövetését. Az álom meglazítja az izmokat, hogy új erőkészlettel lássa el , valamint az álmos ember fejével bólintgat, szempillái lecsukódnak , szintúgy leesik az ár is, ha az izmok nem tartják. A szájat csukva tartani figyelembe kerül. Az orráért — kivéve Bakhus tisztelőit — senki sem felelős, a kék szem épen úgy fejezhet ki szeszélyességet, mint a barna szem hűséget, — de a szájra nézve igaza van az arczbúvárnak, mikor a kifejezés megítélésénél az arcz legfontosabb részének tartja. Sok egyénnél álmában „leesik az áll“. Az elereszkedett nyeldeklő a beszívott levegő által rezgésbe jön és az alvó horkol. Minél lassúbb a belégzés, annál kitartóbb a zaj, míg a kilégzésnél legfölebb egy erőszakos hang keletkezik. Befogott szájjal lehetetlen horkolni, — ellenben zárt orral derekasan. És ezért kell a horkoló férjeknek „csepesz alá“ kerülniök. Az asszony vászonból kiszab egy kerek darabot kis fejkötő nagyságában és alakjában ; a bal fülnél reávarr három ujjnyi széles szalagot, mely közvetlenül a fül előtt az áll alatt átnyújtva a jobb fülnél megerősített rövidebb szalag csatijához füzetik. Ez által a száj csukva marad, mert a „csepesz“ szalagja helyettesíti a működésen kívül álló izmokat. ( Ez a kis „csepesz a horkolás ellen nem valami szörnyű „masina“, a női finom ujjak olyan csínnal tudják kiállítani, hogy csupa gyönyörűség. Ha az „igaz álmuak“ mégis elrettennének tőle, leghelyesebben teszik, ha megkísérlik, ha ugyan hajlandók, hogy „békés“ arckifejezés helyett inkább „értelmes“ legyen az az alvis alatt. A nők bizonyára hálásak lesznek a „csepeszke“ iránt, mert a férjek nemcsak hogy nem horkolnak, hanem nem is fognak feleselni. A férje pedig nagyon könnyen hallószerveik torkolatain jauzhatják a csepesz kötőjét s kedves álmodozás közt fogják hallani a női előadást. A nőtlen fiófiák pedig örülni fognak, hogy a „papucs“ társa kapott a „csepeszben“ és még nyugodtabban a modornak és a horkolnak, mint azelőtt. Liászl a