Nemere, 1882 (12. évfolyam, 1-104. szám)

1882-05-28 / 43. szám

43. szám. XII. évfolyam. Sepsi-Szentgyörgy, 1882. Vasárnap, május 28.&--------------------------------- Megjelenik ezen lap heten­­kint kétszer: csütörtökön és vasárnap. Előfizetési ár helyben házhoz hordva, vagy vidékre postán küldve . Egész évre 6 frt — kr. Fél évre 3 frt — kr. Negyedévre 1­árt 50 kr. Szerkesztőségi iroda Sepsi-Szentgyörgyön Csiki-utcza, Markeovics-féle ház, hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kiadó hivatal: eBeritoicin 91 Cd 7A KÖNYVNYOMDÁJA hová a hirdetések és előfizetési pénzek bérmentesen intézendők. Politikai, társadalmi, ismeretterjesztő, szépirodalmi és közgazdászati lap. ’[pap-egyesület” hívatalas köztenye. O fi г . Hirdetmények dija: 3 hasábos petit-sorért vagy annak helyéért 6 kr. Bélyeg-dijért külön 30 kr. Nyilttér sora 15 kr. A hirdetmények és nyiltte­­rek dija előre fizetendő. Jtrr-r--------- - • Zsidó-kérdés. Sepsi-Szentgyörgy, 1882. május 27. Ilyen is van már, legalább készülőfélben áll nálunk is — Oroszország jóságos kegyelméből. Alig hogy a megyei törvényhatóságok napi­rendre tértek Szatmármegye körirata fölött, ma a tengeri kigyó ismét felütötte a fejét s kezdi kísérteni a közvéleményt, kezdi rémizgetni a közönséget oly hajmeresztő dolgokkal, melyek a legtitkosabb bű­n­­krónikákban is első helyet foglalhatnának el. A tisza­eszlári eset foglalkoztatta tegnapelőtt a képviselőházat Istóczy Győző, ismeretes antisze­mita interpellácziója és kisérő beszéde folytán. A­ ház eleintén szokott tartózkodással fogadta Istóczy előterjesztését, de a­mint később egyik adatot a másik után idézte a kedélyizgatás félremagyaráz­­hatlan czélzatával, a ház figyelme is kezdett neki­melegedni s végül Istóczy teljes csöndben olvas­hatta fel interpelláczióját. A kérdés tárgya, mint mondók, a tisza­eszlári eset vala, melyet a „Füg­getlenség“ után lapunk más helyén mi is közzé­­teszünk. S mint tudva van, van egy mystikus babona a zsidók husvétjáról, hogy t. i. akkor a zsidók az áldozathoz keresztyén vért használnak, vagy pedig a húsvéti savanyítatlan lepények tésztájába vegyítik.­­ Történetesen eltűnik egy leány Tisza- Eszláron a puska­ünnep előző napjaiban, s a ba­bonás Isti rögtön kész a borzasztó legendával. Mint mondják, a vizsgálat megindításánál némi hanyagságot is követett el az illető bíróság és elöl­­jár­óság, s már most még attól sem riad vissza a gyanúsítás, hogy azokat megvesztegette a zsidóság. A dolgok ilyen állásában került az országház elé Istóczy interpellácziója, lévén ő leginkarnatosabb ellensége a szemita fajnak. Nagyon valószínű, hogy a szerencsétlen le­ányka a Tiszába bukott ; az is megtörténhetik, hogy a vizsgálat egy közönséges gyilkossági bűn­esetet fog kideríteni, melyben meglehet, hogy a sachter lesz a főbűnös; szóval, mindent el lehet képzelni, de semmit sem szabad pozitíve állítani a bíróság nyomozata s a vizsgálat befejezte előtt. Bár mint álljanak azonban a dolgok­, egy következ­tetés tisztán áll ebből előttünk és ez az, hogy egyesek bűneiért egy egész fajt száműzni a társa­dalomból, egy egész nemzetiségnek nekirontani — szégyen, gyalázat­ Az oroszországi borzasztó zsidó üldözések, a brodyi ínség, következményeiben sokkal iszonyato­sabb az 1840-iki damaskusi vérfürdőnél, hol az elvakult vallási fanatizmus nílusi labőrszijjal csi­karta ki a vádlottakból a vallomásokat , mikor később egészen ártatlanoknak bizonyult emberek körmei alá tüskéket szúrtak, szakállukat lepör­költék, míg a bőr is lefoszlott, s orruk alá égő gyertyákat tartottak, hogy a láng az orrlyukakon fölszállh­asson. A leírhatatlan kínzásoknál azonban sokkal szégyenteljesebb az oroszországi zsidóüldö­zés, mikor nemcsak egy-egy családot, hanem egész falvakat rabolnak ki és gyújtanak föl s a pőrén hagyott nyomorultak az éhhalál kínjainak iszonyú vergődései között múlnak ki. Valóban, megborzad az ember az ilyen szörnyetegek tetteire s egyéb szava alig lehet rá, mint a­mit Tisza Kálmán a képviselőházban mondott, hogy tudniillik szégye­ne és gyalázata ez a századnak és szégyene Eu­rópának ! Mi a zsidóbevándorlást illetőleg már megmon­dottuk a magunk nézeteit; az emberi részvét, a humanitás a nyomorult üldözöttekkel szemben em­­beries részvétre indít. Megmondottuk egyszersmind azt is, hogy e részvét azonban nem azt teszi, hogy 11 hazánk területén leendő tömeges megtele­pülést megengedni lehetne. Oly népek közé, me­lyeknek lakói az ínség következtében idegen he­lyeken keresnek munkát, még 50—60,000 kenyér­félén, ruhátlan embert letelepíteni valóságos csa­pás és közgazdasági tekintetben elháríthatatlan veszedelem lenne. Arra van hivatva a kormány, hogy ettől megmentse a hazát. De másfelől izgatni a népet a zsidó­ faj ellen s utánira menni a vad muszka csorda telhetetlen dühének s országos kérdéssé fúni fel a rendőrileg is elintézhető dolgot : bizony nagy szégyene, nagy gy­al­ázata lenne az — M a g­y a r országnak! А. Ж. Belföld. A képviselőház május 23-iki ülésében a láza­dás költségeiről folyó vitához Fauler igazságügy­miniszter szólott fényes beszéddel, melyben főleg a competentia kérdésével foglalkozott s azon meg­győződését nyilvánítja, hogy a delegáczió hatáskö­réhez tartozik a jelen költségek megszavazása, mert az 1880. 6-ik t. sz. csak oly költségekről szól, melyek Bosznia jövedelmeiből fedezhetők. Már­pedig a hadügyi költségek ezek közé nem tartoznak. Befejezésül Pauler kijelentette, hogy a közjogi alap megingatását végzetes ballépésének tartaná hazánkra nézve, pedig erre vezetne szerinte a mér­sékelt ellenzék határozati javaslata. Utána Ónody Géza hosszasan festi az occu­patio veszélyeit, elítéli a kalandos keleti politikát, majd behozza beszédébe az oroszországi zsidóüldö­zést is, s kijelenti, hogy azon zsidók bizonyára ide fognak jönni, mert itt leggyöngébb az alkot­mányos élet, melynek kinövései nekik bátorításul fognak szolgálni ugyanazon tények továbbű­zésére, a­melyek miatt Oroszországból menekülni voltak kénytelenek. Ezután Kőrössy Sándor szólott, ki hosszasan a javaslat mellett beszélt. Berzeviczy Albertnek a javaslat mellett történt felszólalását osztatlan figye­lemmel kísérte a ház, a­mit az édekes beszéd­ tel­jes mértékben megérdemelt. Végül Vidliczkay Jó­zsef beszélt a javaslat ellen. A köztisztviselők minősítéséről szóló törvény­javaslat tárgyalására a képviselőház által kiküldött bizottság 23-án délután 6 órakor ülést tartott, me­lyen tárgyalás alá került az utolsó ülés alkalmá­val kiküldött albizottságnak javaslata. A javaslat azon szakasza, mely szerint az állami hivatalok­ban a miniszteri titkártól a miniszteri tanácsosig, s ezekkel egy rangban álló tisztviselők, a törvény­­hatóságnál az alispán, főjegyző, szolgabíró, a törv.­­hatósági joggal felruházott városok polgármeste­rei, rendőrkapitányai kötelezve legyenek egy gya­korlati közigazgatási vizsgának letételére, a bizott­ság többségei által változatlanul elfogadtatott. Ezután tárgyalás alá vétetett a vizsga tárgyai­ról, a vizsgálati bizottság megalakításáról és el­járásáról szóló szakasz. A bizottság elfogadja a miniszterelnök azon indítványát, hogy a gyakor­lati vizsga általános és különös legyen. A vizsgá­lati bizottságok székhelyeinek kérdésénél az fo­gadtatott el, hogy csak Budapesten és Kolozsvá­ron állítassanak fel ily bizottságok, és más helye­ken ne. Azon kérdésnél, hogy ki bocsáttassék a vizsga letételéhez, elfogadtatott, hogy azok, kik rendezett tanácsú városnál 2 évi gyakorlatot töltöttek, nem bocsáthatók vizsgálatra. Az új közös pénzügyminiszteri válság ismét új alakot öltött, vagy legalább ismét fölvetette egyik két hét előtti alakját. A legújabb kandidá­tus Kállay Béni, miután — mint az „O. E.“ írja — az a férfiú, a ki a tárcza elvállalására az utóbbi időben felszólittatott s ki a főrendiháznak születé­sénél és hivatalánál fogva tagja, kinek nevét azonban a saj­ok még nem említették­, most már határozottan kijelenté, hogy ez állásra nem vállal­kozik. Most már Kállay Béni jelöltségét komoly­nak tartják s azt hiszik, hogy alkalmasint sikerülni fog a tárcza elvállalására rábírni. Boszimi-H­orczegovina innexió,jónak hírét közli a „N. Fr. Presse“. E hír szerint Calice báró uta­sítást kapott volna arra, hogy a portával bizal­mas tárgyalást indítson meg a Bosznia-Herczego­vinára vonatkozó konvenczió megváltoztatására nézve. E tárgyalás iránya és czélja abban össz­pontosul, hogy a szultán önkényt mondjon le az okkupáti tartományok fölötti souverain jogáról.­­ Diplomácziai körökben az új felfogás uralkodik, hogy épen úgy, a­mint az érintett egyezmény a berlini szerződés folyományaként kizárólag a török és bé­csi udvarok közt jött létre, ép­gy a jelzett értelem­ben való változás is csak a két udvar között kell hogy eszközöltessék.­­ A „N. fr. Pr.“ megjegyzi, hogy e hir valószínűleg a magyar képviselőház­­ban folyó paczifikáczionális vita alkalmával tett ama miniszteri nyilatkozatokból ered, melyek töb­­bé-kevésbé leplezetten az annexió lehetőségét em­lítették, és hogy e hír bizonyos összefüggésben áll a közös pénzügyminiszteri válsággal, a­meny­nyiben nincs kizárva az a lehetőség, hogy épen ez a kérdés alakította oly nehézzé a pénzügy­­miniszteri állás betöltését. Kállay kineveztetése az annexiót még valószínűbbé teszi, mert tudják róla, hogy határozott híve az annexiónak, a­melynek terve annál inkább bír a valószínűség látszatával, mert Kállay jelöltsége, mely Szlávy leköszönése után azonnal fölmerült, újból előtérbe lép azután, hogy az állással megkínált többi egyéniségek mind visszautasították azt. Az orosz zsidók hazánk északkeleti részében — a „Hon“ értesülése szerint — egyes apróbb csoportokban már bevonultak. Ugocsa-­s Szatmár megyékben a helyi hatóságok előtt is megjelentek, cyrill betűkkel irt írásokat mutatva föl. Mind ron­gyosok s nyomorultak. Mint a „Hon“ levelezője írja, maguk az e vidéken lakó zsidók is idegen­kednek tőlük, a lakosság pedig oly ellenszenvet tanúsít, hogy esetleges tömegesebb bevándorlás lázongást is idézhetne elő. A bosnyák vita, Budapest, 1882. május 2­1. ill. Az országgyűlés előtt már napok óta fek­szik egy törvényjavaslat, mely az iránt intézkedik, hogy az uj 21 milliós bosnyák hitelnek Magyar­­országra háruló része a magyar költségvetésbe felvétessék. A delegácziók e hitelt mint közös hadügyi költséget szavazták meg, s igy annak Ausztriát és Magyarországot illető része ezen országok költ­ségvetésébe egyszerű törvényhozási határozattal fölveendő az 1867-iki alaptörvény rendelkezése szerint s igy azt vita tárgyává tenni nem lehet. Hát hogyan történhetik mégis, hogy épen e hitel minket illető része költségvetésünkbe felvé­­telének kérdése felett az országgyűlésen már na­pok óta tart a vita? A szélsőbal minden alkalmat megragad, mely­­nél fogva a gyűlölt közjogi alapot bolygathatja, a bosnyák okkupáczió pedig a monarchia két orszá­gának közös külügyi akcziója lévén, kitűnő ürügy­nek látszik arra, hogy a dualisztikus kormány­­rendszert úgy tüntesse föl, mint a mely a közös ügyeket szaporítja s evvel végelemzésben Magyar­­ország önállásának a birodalmi egység tengerében való elsülyedését készíti elő. Igen ám, de a törvény szava világos, a de­­legácziók által megszavazott összegek vita nélkül a költségvetésbe felveendők s igy azt megtagadni az országgyűlésnek annál kevésbé szabad. Pedig hát a szélsőbal oly örömmel kezdett volna a bos­nyák hitel alkalmából egy kis közjogi vitát — a gyöngébbek nyugtalanítása czéljából. Nos, kedve telhetik benne. A mérsékelt(!) el­lenzék segítségére jött s hogy mindig hangozta­tott lojalitását fölfelé s hánytorgatott államférfim tulajdonait lefelé bebizonyítsa, egy kompetenczia­­kérdést eszelt ki, melynek segélyével a bosnyák vita inaugurálható legyen. A megszavazott 21 milliós hitelben ugyanis van mintegy hatodfél millió összeg, mely az el­foglalt tartományokban kitört lázadás leverésére indult katonai akc­ió eredményeinek biztosítása végett erődítésekre, átcsinálásokra, barakk-építé­­sekre stb. kéretett a közös kormány által.

Next