Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)

1884-01-01 / 1. szám

Г­j év napján. Budapest, 1883. decz. 30. (!) Egy hosszú év eseményei fölé kell fátyolt borítani uj év napján. A nemzetek életében ismét egy év folyt le, — egy év telve szo­morú s örvendetes eseményekkel. A mi szomorú volt, ellensúlyozta azt az örvendetes. Az antiszemitizmus és h­orvát kérdés — mindkettő elég szomorú, de egyszersmind ká­ros is. A nemzet megérezte hatásait s sínyli még m­indég kö­v­et­k­ez­m­­ény­e­i­t. Nem szűnt meg még egyik sem, de­ meg fog szűni mindkét:«). A nemzet végkép be fogja látni ily fru­galmak káros befolyását, a keserű leczke intő példa gyanánt fog szolgálni azoknak, kik a szegény népet magukkal sodorták. A magyar­ nép fel fog ébredni s nem fogja magát ámittatni. — nem fogja vérét ontatni egy határozottan káros mozgalomért A horvátok, bár vérök még mindég nem csendesült, abb­i fogják hagyni ugy is hiába­való lázadásaikat. Be fogják ők is látni, hogy az állammal s kormányával csúf játékot űzni nem lehet s Tisza Kálmán talán elég hatalmas is lesz nekik ezt megmutatni, velük ezt meg­értetni. — A megyei tisztújitások elég örvendetesen végződtek s, ez jele a nemzet józan gondolko­dásának. A jó közigazgatás főfeltétele egy nemzet erősbödésének, — a lefolyt év eredményei jó reményekkel kecsegtetnek. — Vonuljon el békén felettünk, a mi szomorú s álljon be, a mi örvendetes, — ez az, mit uj év napján minden hit hazad óhajt. A polgári házasság törvénynyé fog válni s ez a leghathatósabb gyógyszer a felekezeti türel­metlenség ellensúlyozására s ha belső békénk ismét teljesen helyre ál­land, akkor gondolhatunk csak gyarapodásra Vessünk fátyolt a történtekre s gondoljunk a jövőre. A különféle nemzetiségek nyújtsanak egymás­nak baráti jobbot, tisztázzák eltérő érdekeiket s azonosítsák azokat a haza és társadalom javára, hogy ne legyenek egy államban annyira elágazó érdekek. Csak ez­által fogjuk elérhetni azt, hogy az új év egyik leghatalmasabb s legfontosabb mozzanata a nemzet, előnyére dől el. E mozzanat — a képviselő választás. A képviselőház utolsó ülésszakában van most, csakhamar vége lesz ennek is és a nemzet ismét gyakorolni fogja legszentebb polgári jogait. A nemzet választani fog képviselőket, mint neki tetszik, de hogy e választás a haza ja­vára szolgáljon, arra szükséges a béke és egyetértés. — Külpolitikai helyzetünk kielégítő, a külbéke tartósnak ígérkezik s igy lesz elég időnk belső ügyeinkre. Borítsunk tehát fátyolt a múltra és egye­süljünk a jövőben. — Fiz az, mit újév napján minden jó magyar ember hazájának kiválthat. A király római látogatása felől a külföldi lapok különféle cit­­két közölnek. Ezzel szemben Bécsből hivatalos úton jelentik, hogy király ő felsége olasz­országi útjáról most egyáltalában szó sincs. A főrendiház elnökségéhez, mint a „Testi Napló“ értesül, az utóbbi napokban számos kérvény érke­zett királyi meghívó levél kieszközlése végett. Nem csupán fiatal mágnások kérik, a­kiknél csak nemrég teljesedett be a kor, melylyel a főrendiházban részt vehetnek, hanem idősebb tagok is folyamodnak. Ha azon kérelmek a ház szünetelése közben elnökileg az igazoló bizottsághoz utasíttatnak, akkor a bizott­ság jelentését már az első nyilvános ülésben, mi­kor a képviselőház viszonüzenete a keresztények és zsidók közötti házasság ügyében jól érkezik, megte­heti s mivel az ily bejelentések rendszerint azonnal tárgyaltatnak, igen valószínű, hogy a most folya­modók megkapják a kir. meghívó leveleket azon időre, mikor az említett törvényjavaslat a főrendi­ház plénumában újból tárgyalás alá kerül. Akár­­mely táborból jöttek légyen és jöjjenek még a meg­hívók iránti kérvények, bizonyos, hogy erős mér­kőzésre készülnek ismét a főrendek közt. Csikmegye tisztújító közgyűlése rendesen folyt le. Közfelkiáltással megválasztottak: alispánnak Becze Antal; főjegyzőnek Madár Imre; számvevőnek Lo­­rencz Albert ; árvaszéki elnöknek Bejthi Endre; ül­nököknek Székely Károly és Kovács Antal ; aljegy­­­zőknek Cs­ikó Sándor, Szántó József és Bogádi Gyula; pánztárnoknak Petres Antal; ellenőrnek Ko­vács György ; orvosoknak Mu­hlfay Sándor és dr. Römer Gyula; állatorvosnak Kulin Illés (Gy. Szt. Miklósra.) Szavazás útján választottak: ügyészszé ifj. Erős Elek ; állatorvossá Csiszár József. Szolga­­birákká : Nagy József, Mihály Fermier, Mikó Árpád és Dr. Lázár János. Segédszolgabirákká : Ferenczy Lajos, Fejér Sándor és Ferenczy Albert. Hunyadmegye tisztújító közgyűlést a megyebizott­sági tagok igen nagy érdeklődése mellett deczem­­ber 28-án a következő napjain tartotta. Alispán lett 251 szavazattal 134 ellen­e Barczay Kálmán eddigi alispán; főjegyző Sándor Miklós; árv. elnök Csák­­lány György; ülnökök Pogány Ádám, Balla Ignácz és Sim­onás János; pénztárnok Kenderessy Farkas; főszámvevő Dobay Fererencz ; közgyám Német László; főorvos Dr. Balogh Pál és ügyész Tóth . A járási tisztviselők választásáról még tudósí­tás nem érkezett. Horvátország még mindég nem nyugodt. Új- Gradiskában­ az adófelügyelőség felirat nélküli czi­­mereit a napokban bemocskolták. Hasonló sors érte Krapina és Varasd adóhivatalainak czimereit is, miért is az orsz. pénzügyigazgatóság katonai segitség­e ! Hogy csalta meg a muszka az istent. — Egy kis történet Oroszországból. — Irta: Tars Kálmán. I. Ismerik önök Gn­j­árs történetét, a vén lócsiszárét, ki ott lakott Ivanupioje mellett s kinek két-h­á­rom­­száz lova száguldozol : a kövér legelőn, melyet egy­felől a Karsanecz p­iak logott hu félkörben, m­ig másfelé, magas il.M.esövény kontó, hogy a szilaj csikók el ne szabaduljanak? Ha­ Oroszországban laktak volna, a Xizsninovgo­­rod kormányzóságban, akkor tudnák önök, ki volt az a Grigori s mi vine el hírét a fejér ezikr rop­pant birodalmának minden­­ligába, úgy, hogy most minden kalibában úgy említik nevét, mint minden igaz muszka által követendő mintaképet, a kihez agyafúrtság és ék vin­y dolgában hasonlítani min­den orosznak kiváló tisztesség s nem közönséges szellemi emelkedettség jele. Hallgassák meg önök egy kalandját , érdemes meghallgatni. Egy nagy orosz sró is letetni ki, mint tipikus esetet, melyhez többé-kevésbbé minden üz­­­let hasonlít, melyben a feleknek legalább egyike orosz, s mely fölvilágosítást nyújt arról, minő dip­,­lomatái lehetnek az olyan nemzetnek, melynek már a sült­ parasztja is ilyen diplomata. Jegovics Fedor köznemes volt, de igen megszo­rult egykor pénzdolgában s fűnek-fának kinálta a telkét. Az a telek pedig épen szomszédos volt a G­rigoidéval s igy ennek sokkal többet ér­t, mint másnak. Grigori benyúlt a láda fenekére, kihúzott abból egy kék vászon darabot, azt kibonta s az asz­talra bob­ta a szép ezüst csengésű rubeleket. Meg­olvasta kétszer, háromszor, s mindannyiszor mé­lyebben húzta­­le fülére bárányprémes csapkczáját. Mivelhogy hát úgy találta, hogy száz rubel hiány­zott a vételárhoz, s azt is tudta, hogy Jegovics szomszéd nem enged, tudva azt, hogy a vételárt teljesen megkapja. Ha tőle nem, mástól. Mikor már harmadszor is végig olvasta pénzét s még sem ak­art több lenni, a báránybőr csapk­za már egész a tarkójára volt lehúzva s Grigori alig látott ki alóla a szemével. Nagy mérgesen söpörte össze a rubeleket a kék vászonba s becsapta a lá­bába, hogy csak úgy csörrent. Aztán ráfordította s lehúzta a kulcsot s elkezdett gondolkozni, a­mi ab­ból állott, hogy levetette magát a lóczán, felkönyö­­költ az asztalra s öklével feltolta bozontos szakáll­­át egész a prémes sapkájáig, úgy, hogy olyan volt a feje, akár egy összekuszált szőrgolyó. Végre aztán fölkelt, kihúzott az ágy alól egy hosszú pályvát s nagy sóhajtozva kiment az ólba. Onnan kivezetett egy hosszuszőrü, lógó fülű kan­­czát, fölmászott a hátára s kikoczogott rajta a mé­nesbe. Isail nemrég járt erre egy kirgiz­ karaván, az gyönyörű pusztai csikókat hagyott itt puskaporért, egy két torma vodkáért, egy kis vászonért, mert Grigori gazd­i mindég egy szöszön-kóczon vásárolta a lovait. H­­. mily gyönyörűen ficzánkoltak azok ott a tá­­gaí­ hutámban ! Szőrük csillogott az aranyos nap­­sugárban s vékony, sugár lábaikat­ is megirigyel­hette volna az erdőbeli szarvas ; nem voltak azok aféle otromba tömzsi m­ászkáló vak, melyeknek bun­dává nő a szőre, hogy meg ne fagyjanak, ha télen a trojka előtt el találnak aludni. Grigori kiszemelt egyet a táguló orr liláikkal, a magasra emelt finom nyakkal, okos szemekkel fe­léje bámészkodó csikók közül s elkezdte azt kerül­getni nagy óvatossággal a csendes kanczáján, —■ egyszer aztán kibontó, a kötelet s a meglepett csi­kó nyakába veté a ponyvát. Az három ölnyit ug­rott egyszerre s rettenve készült megiramodni ; de a kötél megfeszült s visszaránta szép, ideges fejét. Grigori ekkor kibonta az ostort s nagyot cserdi­­tett vele. Az egész ménes szerte futott, mire Gri­gori elkezdő a foglyul ejtett csikót karikában haj­tani, olyan körben, melynek a megfeszült kötél volt a sugara, m­íg ő maga a kor középpontját fog­lalta el. A ven­dég kancza mozdulatlanul állt­ alatta, mintha mind a négy lába gyökeret vert volna a földbe. A­mint a ponyvakötél a Grigori dereka köré tekergőzött, egyre rövidebb lett, s mind közelebb hozta hozzá a vad csikót, mely tüsszögve, ágaskodva igyekezett megszabadulni kötelétől. Végre olyan közel jutott, hogy a vén csiszár elérhette a kezével. Ekkor el kezdte csitítani a minden izmában reszkető toporzékoló állatot, igyekezett megsimogatni a nya­kát, egyszerre csak átvetette magát a hátára. A csikó ijedten ugrott félre, aztán el­kezdett eszeveszetten futni, kirúgott a hátulsó lábával, majd ismét fölágadkodott. De az mind nem használt, az öreg a hátához maradt tapadva, mintha oda nőtt volna, a két sarkát benyomva az oldalába. Végre a csikó lehemperedett a térdre, az öreg károm­kodott, de nem tágított, ló és ember egy gomoly­ kirendelésére kereste meg a bánt. Az új merény­letekre a Starcsevics — Pilepics féle botrány szol­gáltatott alkalmat. Ifj. gróf Ráday Gedeon. Közéletünknek ismét egy kiváló bajnokát vesztet­tük el, ifj. Ráday Gedeon honvédelmi miniszter meghalt. A magyar honvédség nagy veszteséget szenvedett, mert a fiatal miniszter felismerve feladata nagysá­gát, oly irányt vett fel, mely csakhamar győzede­­lemre s diadalra vezette volna honvédségü­nket, — megalapította volna az önálló magyar hadsereget. A magyar honvédségnek magyar hadsereggé kell lenni, — ez a végczél. E czélhoz közeledett Ráday Gedeon. Minisz­terségének rövid ideje alatt is sokat és haszno­sat tett. Andrásy Gyula korszakát kivéve a magyar hon­védség még oly lendületet nem vett mint alatta. Mit a nemzet oly régen óhajt, ahhoz is ő köze­ledett leginkább. — a magyar Ludovika akadémia átalakítása is az ő nevével áll kapcsolatban s ezzel maradandó emléket hagyott magának hátra. Tevékeny, munkás ember volt, a mellett előzékeny és szeleteire méltó. Ha kinevezéséhez volt is talán némi előitélet kötve a nemzet részéről — mert ő dragonyos kapitány volt — az mind eloszlott, mihely működését meg­kezdette. Hazafi volt a szó teljes értelmében — be is bi­zonyította tettekkel. Miniszter volt a szó szoros értelmében, ki a ke­zére bízott tárczát maga vezette, kit­ hivatalában szigorú lelkiismeretesség jellemez. Nappal elintézte a folyóügyeket, éjjel tanult. A kormány legfiatalabb, de egyszersmind egyik legtevékenyebb tagja volt s az ellenzék által is leg­inkább kedvelt. Mikor ez év tavaszán egyszerre három fontos tör­vényjavaslatot terjesztett be a háznak, osztatlan tet­szés és lelkesedés fogadta a fiatal minisztert, — a pártok egyesültek a­­ dicséretben. Ez idő után azonban hanyatlott Ráday kora — ő megbetegedett. Utolsó perezéig is remélt és vele a nemzet, mely e csapásra elkészülve nem volt. Kínos, borzasztó szenvedéseket kellett kiállania, de ő nyugodtan tűrte, mert remélt. Csakhogy a remény megcsalta és úgy élete, mint munkássága derekán ragadta el őt körünkből a­­ kegyetlen halál. Negyvennégy évet élt, — de e rövid ó­­t is fé­nyes bizonyságot tett arról, hogy a magyar nemzet benne jeles hazafit vesztett. A honvédség ügye szép lendületnek indult s a mit Szende eszmékben mentett s kezdett meg, azt Ráday tettekkel folytatta, csak befejezni kell. Ráday utódjának egyszersmind az ő eszmei örö­kösének s munkája befejezőjének kell lenni. Legyen utódja akár báró F­e­j­é­r­v­á­r­i állam­titkár, akár Baross G­á­b­o­r, akár gr. Teleky Sámuel, az ő munkájuk könnyebb lesz. Az elhunyt minisztert az egész nemzet élénk rész­véte kiséri sírjába, kezdve a koronás főtől le az utolsóig. A nemzet hálával tartozik neki s legjobban csak akkor fogja leróhatni a hála és kegyelet adó­­ját, ha az ő eszméit győzedelemre juttatja. Az ő eszméinek győzedelm­e a mi győzelmünk is. Folytatás a mellékleten.

Next