Nemere, 1884 (14. évfolyam, 1-144. szám)

1884-09-11 / 101. szám

vések felől. A három kormány mindegyik a maga hatáskörében fogja az anarchista törekvéseket le­küzdeni és megsemmisíteni. (Közös akc­ióról szó sincs a jegyzőkönyvben.) A negyedik pont vonatkozással a konstatált jó egyetértésre, az ez által feltételezett kölcsönös kö­telezettségek időtartamát öt évre szabja meg, oly megjegyzéssel, hogy az esetben, ha a negyedik év lejártával felmondás nem történik, a jegyzőkönyvben foglalt megállapodások további öt évre érvényben maradnak. Ez volt a Giers által előterjesztett jegyzőkönyv­­tervezet tartalma s nem tehető fel, hogy utólag lényeges módosításokat eszközöltek volna rajta. Berlin, szzept. 8. A császár elutazására való előkészületek oly módon változtak meg az utolsó órában, hogy valószínűleg a trónörökös megy el a császártalálkozásra a beteges öreg uralkodó he­lyett , mivel az orosz és osztrák-magyar uralkodók idején értesittetnek. Bismarck most már bizonyosan maga megy el személyesen a találkozásra. Határszéli állategészségügy. Azon emlékirat ügyében, melyet lapunk felelős szerkesztője e hé­t én fog a kereskedelmi Miniszter úrnak átnyújtani — mint értesülünk, — a határ­széli községekben, különösen azonban Brassóban és Hétfaluban nagy mozgalom indult meg. A hétfalusi községek már­is külön-külön pártoló feliratokat küldöttek be szerkesztőnkhöz, kérvén őt, hogy azokat az emlékirattal nyújtsa át. A pártoló feliratok többé-kevésbbé egyenlők, csak némi helyi érdekek vezérelte eltérésekkel. Azon fel­irat, melyet Tatrang, Pürkerecz és Zajzon, Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu és Hosszufalu községek lakosai intéztek a miniszter úrhoz, következőkép hangzik : Nagyméltóságú Földmivelés-, Ipar- és Keres­kedelemügyi m. kir. Miniszter Ur! Kegyelmes Urunk! Az 1874. évi XX. törvényczikk intézkedései a határszéli megyék és községek lakosságát igen kö­zelről érdeklik. A lakosság legnagyobb része csaknem kivétel nélkül, közvetve vagy közvetlenül állattenyésztéssel és ezzel kapcsolatos gyapjú- és bőriparral foglalko­zik ; kenyerüket kizárólag ez után keresik, e nél­kül menthetetlenül veszve vannak. Valahányszor Romániában a marhavész kiüt, az 1874. XX. t.-cz. 13. §-ja értelmében szoros határ­zár lép életbe, melynek tartama alatt egyedüli jö­vedelmi forrásunktól vagyunk megfosztva, egyálta­lában pedig a jelzett törvény állampolgárok ezrei­nek anyagi érdekeit sérti, a­helyett, hogy azokat előmozdítaná. Alulírott községek összes lakossága csaknem ki­vétel nélkül érdekelve van idézett törvény által; a magyar lakosság fakereskedésből él s e végből a távoli erdőkből kénytelen a fát hozni. De a meny­nyiben nálunk általában csak ökörfogatok vannak s ezekkel határzár idejében az illető vesztegintézet külzetén lévő erdőinkben nem járhatunk, teljesen kenyér nélkül állunk. Az oláh lakosság juhtenyésztésből keresi minden­napi kenyerét, de határzár idejében nemcsak hogy minden kereset nélkül áll, sőt legnagyobbrészt eset­leg még meglevő vagyonát is koczkáztatja és köny­­nyen el is vesztheti. Érdekeink tehát az 1874. évi XX. törvényczikk czélszerű módosítását kívánják. őszinte örömmel üdvözöljük tehát Szterényi Jó­zsef úr a sepsi-szentgyörgyi lapszerkesztő emlék­iratát a jelzett törvényczikk módosítása tárgyában, melyet ő közös ügyünk előmozdítása érdekében Nagyméltóságod magas szint elé terjesztett. Ezen emlékirat világos képét nyújtja helyzetünk­nek és habár annak kegyes elfogadása nekünk te­temes költségemelést okoz, mindazonáltal elfogad­juk azt minden részletében és hozzájárulunk ahhoz, esedezvén Kegyelmes Urunk magas szine előtt, méltóztatnék az ezen emlékiratban felvetett ja­vaslatokat, melyek óriási sérelmeinket kizárólag or­vosolhatják, kegyesen elfogadni és az 1874. évi XX. törvénycz­ikknek ez értelmében leendő mielőbbi mó­dosítása iránt a t. képviselőh­áz­nak javaslatot tenni. Iparunk és kereskedelmünk Nagyméltóságod atyai gondoskodása alatt áll s igy bátorkodunk remélni, hogy kegyes lesz alázatos esedezésünknek kegyesen helyet adni. Ezen kitűnő emlékiratot ismételten Kegyelmessé­­ged magas figyelmébe és kegyébe ajánlva, marad­tunk ................községben 1884. szeptember havában Nagyméltgos Miniszter Úr legalázatosabb szolgái (Aláírások) Hozzájárulás végett az emlékirat megküldetett az összes érdekelt törvényhatóságoknak, Brassó és Szeben városok közönségének, a brassói ipar- és kereskedelmi kamaráknak, melyek remélhetőleg mind pártoló feliratokat fognak intézni a Szeresk. Minisz­terhez, hogy ezen ügy végre-valahára rendeztessék. Az apácza. (Eugene d’Auriac után.) I. Mily kedves egy város az a Toulouse, az ő de­rült kék egével, nyüzsgő-mozgó népével, élénk te­kintetű, szabályos termetű asszonyaival! Szép séta­­helyei, gazdag templomai, népünnepei, különböző színházai édes gyönyörben ringatnak. De legszebb és legérdekesebb része Toulousenak azok a régi, erődítmények, magas, büszke falak! Hát még a gót stilü zárdák, antik kápolnák festett ablakaikkal és a fönséges Capitolium! A csodás hagyományok, babonás hiedelmek, me­sék, a szabadság és szolgaság, tűzvészek, gyilkos­­ságok, rablások s mindazok a félelmes legendák, mik az emlékekhez fűződnek, újra élesztik, lelket öntenek beléjök. És a régi idők ez emlékei lassanként eltünedez­tek, . . . hogy helyt adjanak a szép és nagy kör­útnak,­­ velők egyszerre sülyednek a feledés tenge­rébe a hozzájuk kötött történetek is. De a nép emlékében él még egy-két ritka történet. Egy ilyet beszélek el önöknek, melyet még gyer­mekkoromban hallottam a toulousei katonai kór­ház öreg felügyelőjétől, ki még emlékezik amaz­­időre, midőn e kórház az apáczák zárdája vala. Egy szép nyári napon ép a kertben sétálok a beszédes felügyelővel, midőn a kert bejáratánál egy sírkereszt ragadta meg figyelmemet. * Ah • kiáltott fel emberem — még gyer­mek valók, mikor es a szent nő­­meghalt, Aug­lussenak hívták és atyám gyakran elbeszélte tör­ténetét, melyről akkoriban sokat beszéltek Tou­­louseban. Elmondom én is önnek, fiatal barátom. Leültünk egy gyep­pamlagra és a felügyelő el­kezdő beszédét. II. 1732-ben június első napjaiban egy nő bolyon­gott Toulouse utczáin. Néha megállapodott, mintha nem tudná, merre menjen, majd ismét folytató útját, végre a szüzek zárdája elé ért s kinyittatván a kaput, kérte, hogy a fejedelemnőhez vezessék. Egy öreg apácza azonnal bevezette egy szobába s szó nélkül távozva, magára hagyta az ismeretlen nőt. Nemsokára egy méltóságteli, büszke tartásu nő lépett be és könnyedén meghajtva magát, széket mutatott az ismeretlennek s mind a ketten helyet foglaltak. A belépett nő Soligey Gabriella volt, a zárda fejedelemmasszonya. Szemei feketék és tele tűzzel ; vonásai komolyak, nemesek és fenségesek. Az isme­retlen mintegy 20 évvel fiatalabbnak látszik; szép arczán hosszas szenvedések nyoma ült. Hosszú szem­pillái, mik kék szemeit födték, alig rejthették el könyeit. — Szabad tudnom, asszonyom, — kérdé a feje­delemig — mi vezette ide ? — f­ájdalom­! — felelte a fiatal nő, megtörülve kényes arczát — szerencsétlen, bűnös nő vagyok, de szenvedtem is eleget. Hogy bűnöm megbocsátva legyen, hogy teljes legyen bűnbánatom, az ön kar­jaiba vetem magamat, eldobva minden fényt, gaz­dagságot. . . . Fogadjon be, anyám, szent leányai közé! — Az Úr háza nyitva minden bűnbánónak ! — felelt a fejedelemnő. De engedje megjegyeznem, hogy ön nem látszik alkalmasnak arra, hogy alá­vesse magát rendünk szigorú fegyelmének. . . . Ön gyenge . . . egészsége. . . . — Oh istenem ! — szakitá félbe az ismeretlen — hát tévelygő maradjak egész életemre! ? Szent anyám, ön könyörületesnek látszik, ne távolitson el, könyörgök, ne űzzön el. Nincs senkim e földön. Nincs férjem s talán gyermekem sincs többé. A fejedelem­asszony mélyen megindulni látszék az ismeretlen nő igazi fájdalmán. — Szárítsa fel könyeit, leányom. Távol legyen tőlem, hogy­ én elutasítanám. Ha szükségesnek ta­lálja, maradjon köztünk. Vigasztalni fogjuk s me­rem remélni, hogy imáink az önéivel meg fogják nyerni az Úr bocsánatát. Egy pereznyi szünet után, mialatt figyelmesen vizsgálta a nőt, ki a zárdában keres menedéket, folytató: — Mindenek előtt rendünk szabálya azt kivánja, hogy tudjam: honnan való ön? Ön idegen kétség­kívül ? Ki ön ? Nincs-e családja, mely számon kér­hetné öntől elhatározását ? E kérdésekre a szép nő halvány arczát hirtelen gyönge pir­bor­tá el. De csakhamar legyőzte zava­rát , szelíden és teljes biztonsággal felelt: — Egy kis városkában születtem, London mel­lett ; nevem­ Shrewsbury Katharina, darmouthi grófnő. Mi a vallásomat illeti, a katholikus vallás­ban nőttem fel. E szavakat mondva, egy kis szekrényt vett elő ruhájából s azt átnyujtá a fejedelemnőnek. — Fogadja e szekrényt, anyám — folytatá ; — ebben van hozományom. Gyermekemet illeti, kit karjaim közül raboltak el Angliában és ide hoztak­ ­­. 402 — A törvény ítélete felírással nagy megelégedés közt hozza a „Székely Nemzet“ a fővádlott azon örömhírét, hogy a bras­sói delegált kir. törvényszék az ellene és társai el­len folyamatban volt töméntelen bűnvádi keresete­ket beszüntette. Őszinte részvéttel csatlakozunk ezen senki által sem remélt eset bekövetkezéséhez. Igazán, mi va­gyunk az elsők, kik gratulálva a szerencsés vélet­lennek, elmondhatjuk, hogy már most becsületes polgármesterünk lesz.* Azonban az este a lapot a czukrászdában olvas­gatva, egy jogász így nyilatkozott: Az örömhír ko­rai, azon határozat még nem jogérvényes ; mind a magánvádló, mind a­z ügyész még megfelebbez­­hetik , különben az újra felvétel útja véghatározat után is nyitva van. A vádlóknak rágalmazás miatti megbüntetéssel való fenyegetődzésre pedig ezt mondá: ez kétélű fegyver, amelylyel óvatosan kell élni; mert a vád­lottnak uj módot és alkalmat nyújtván állításainak bebizonyitására, — számtalan az eset, hol maga a vádló került tömlöczbe. Egyébiránt is — így folytatja jogászunk — azt olvasom, hogy tárgyi tényálladék hiányában lett, nem tudni, egy vagy több esetben, az elővizsgálat megszüntetve. Ha ez így van, akkor hamis vád nem is foroghat fenn. Hol hulla nincsen, gyilkos­ságért nem üldözhető senki, s hol üldözés nem tör­tént, rágalom sem foghat helyet. A hol pedig bizonyíték elégtelensége, elévülés, tanuk ellenmondása stb. vizsgálati okok miatt lett a kereset megszüntetve: ott a vádló azért nem büntettetik, mert egy büntethető cselekvény tárgy létezése konstatálva lévén, nem­­ az oka, hogy a tettest a vizsgálat ki nem derítette ; pl. Berecz, Spanga oly viszonyban állott az országbíró meg­gyilkoltatásához, hogy ha a vizsgálat reájuk nem bizonyíthatja vala is a tényt, de hasonló ártatlan -­ságuk érzetében eredménytelenül keresték volna be­­c­s­ü­l­e­t­ü­k­e­t rágalmazási per útján. Az egészben pedig legörvendetesebb az, hogy most olvasván ezen határozatot, „schwarz auf weiss“ meggyőződhetik minden polgár, miként erdejének kihasználása, értékesítése körül mi baj sem történt; a­ki pedig kételkednék azon, s mondani merné: hiszen se pénz, se erdő, annak szeme közzé lehet vágni az ítéletet, s a további kérdezősködőket elnémíthatni a rágalmazással. Ebből az írásból, ha eddig ellenkező meggyőző­désben voltak, megtudhatják a tanítók, hogy fize­téseiket rendesen kapták és a beadott nyugtákra többé senki sem követelhet semmit; iskolaszék, tanfelügyelő, fő- és alispán, árvaszak, tisztiügyész és mindenki, kit valami csekélység érdekelhetett, az újságból megolvashatják : minden rendben van , nem történt sem lopás, sem sikkasztás, csak a pénz van oda. Még ismerünk szabadon járó embert, kinek ilyen ítéletre volna szüksége. Oh párt, oh kormánypárt! Az egészen sem botránkoznánk meg, ha nem sej­­tenék az összefüggést, mely a felmerült hírlapi vi­ta, a határozatnak szept. 4 éve tett kimondása és haladéktalan közlésének elrendelése közt felfedez­hető, mit különben elég ékesen elárul maga a „fő­vádlott“, midőn czikkében a miniszternek Orbán B. interpellácziójára adott válaszára hivatkozik. — Ve­­deremo! Figyelő.­ ­ Helyreigazítás. E lapok olvasói is tudni fogják, hogy a „Sz. N.“ tulajdonjoga egy részvénytársaságé, hol mint leg­nagyobb részvényes, egyik igazgató és titkára is vagyok. Tehát szerkesztő, betűszedő, metrompás és lapkihordó fizetését részben tőlem és általam kapja. Kérem e viszonynak tulajdonítani az esetet, hogy a „Székely Nemzet“ igen tisztelt szerkesztője és kedves hivataltársam Cs. B. velem és személyem­mel oly feltűnő modorban foglalkoznak. Illő hozzám is, mint Bismarck, Tisza és más hatalmasságokhoz, hogy saját orgánum felett rendelkezzem. Most az egyszer azonban azon helyzetben vagyok, hogy e lapok 139. számában megjelentek né­melyikét helyreigazítanom kell. 1-szer. Az iratok ugyanis: „A kaszinóból tegnap­előtt önkényt kilépett.“ Az értesítés téves. Veres Gyula a kaszinónak tagja, még­pedig 12 év óta folytonosan egyik igaz­gató tagja. Az is akar még ez idő szerint ma­radni. Annyi történt, hogy a fennforgó szenvedélyes po­lémiában mindenik vitatkozó fél megemberelvén c­inkostársát, mint választmányi tag maga Veres Gy. jelentette be az esetet, azon kijelentés mellett, hogy ő „ily társaságban“ nem kíván maradni, s ha az igazgató választmány is ebben a nézetben van, és tagtársai Ca. B. és Málik J. is azt teszik: „haj­landó önkényt kilépni.“ Az igazg. választ­mány a jelentést tárgyalás alá nem vette és a ké­rés — okosabbak tanácsára — visszavétetvén, tárgy­

Next