Nemzet, 1882. november (1. évfolyam, 62-91. szám)

1882-11-21 / 82. szám

Kiadó­hiv­atal : Barátok-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra­­................................................ 2 írt. 3 hónapra o — » « 6 » 6 hónapra .............. «■»«.-.«. ............. 12 * Az esti kiadás postai különküldéséért felü­l­fizeté­s negyedévenként ..............­ .. .. 1 » REGGELI KIADÁS SZERKESZTŐSÉG: Barátok­ tere, Athenaeum-épület, x. emelet A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK Hz noni előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­ tere, Athenaeum-épület) küldendők. I. évi folyam. Budapest, 1882. kedd, november 21. 82. szám. Budapest, november 20. A takarékbetétek megadóztatásához. (D. A.) A takarékbetétek megadóztatása tár­gyában az országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslat sokkal fontosabb, mint első pillanatra látszik; nem­csak azért, mert azon adóreformnak képezi egyik lánczszemét, melyet a pénzügyminiszter megindítani kíván, hanem azért is, mert közelről érdekli az ország közgazdasági és államháztartási viszonyait. A­míg a pénzügyminiszter e javaslatnak tör­vényre emelésétől az adójövedelem gyarapítását re­méli, addig a közönség azon része, mely e rendsza­bály­ alá esik, attól tart, hogy a takarékbetétekre ro­vandó adó, kamatjövedelmét csonkíthatná. Úton-útfélen hallani már olyan nyilatkozato­kat, melyek a közönségnek e részben aggályait feje­zik­ ki, sőt mi több, a magyarországi takarékpénztá­rak együttes fellépésre készülnek azon czélból, hogy a kérdéses javaslatnak törvényerőre emelését meggá­tolják, mely mozgalom mindenesetre figyelmet ér­demel. Éz ezért nem lesz időszerűtlen e tárgygyal foglalkozni. A­ki gondos megfigyelés alá vette azon érve­ket, melyeket a takarékpénztárak e törvényjavaslat ellenében felhoztak és felhoznak, a­ki ismeri takarék­­pénztáraink szervezetét, üzletköret­es forgalmát, a­ki végül elég részrehajlatlan, hogy a takarékpénztárak érdekeit fölébe ne helyezze az állam- és köz­érdeknek, az nemcsak hogy helyteleníti, hanem ha­tározottan indokolatlannak is fogja tartani a taka­rékpénztárak fellépését oly intézkedéssel szemben, mely sem üzletükre, sem a betevő felek jövedelmére nézve nem gyakorol oly mélyreható befolyást, mint a­milyent annak tulajdonítanak. Sokszor hangoztatott jelszót képez lakosságunk takarékossága. Mi vagyunk a legutolsók, kik ennek szükségét és hasznos voltát még csak vita tárgyává is kívánnék tenni, mert oly tőkeszegény országra nézve, mint hazánk, hol a mezőgazdaság túlnyomó kiterjedése mellett, az ipar csak lassan fejlődhetik, hol a kereskedelem még nélkülözi azon élénkséget, mely kedvező közgazdasági fejlettség fokmérőjét ké­pezi, közömbös sohasem lehet, ha takarékosság te­­kintetében azon nemzetek mögött maradunk, melyek közgazdasági vívmányaik nagyszerű­sége mellett, folyton oda törekednek, hogy a takarékosságot minél szélesebb alapra fektessék. De az sehol sincsen megírva és dogmául oda állítani nem lehet, hogy a takarékpénztárak legyenek a takarékosság kizárólagos csatornái, különö­sen midőn mai napság már oly eszközökkel rendel­kezünk, melyek a tőke­megtakarítás számos más mód­ját is javalják. Mi a közgazdasági fejlettség egyik további ked­vező ismérvét látnuk abban, ha hazánk lakossága a takarék­betétek mellett, szélü­ben gyakorolná a tőke­elhelyezés azon másik módját, melyet idegen, nálunk előre­haladottabb nemzetek már rég elfogadtak és tényleg gyakorolnak. Tudjuk ugyanis, hogy a magyarországi taka­rékpénztárak majdnem 300 millió forinton felüli be­tétek felett rendelkeznek. Ez képezi azon hatalmas eszközt, melynek se­gélyével üdvös hivatásuknak megfelelni igyekeznek, a­mennyiben a hitelszükséglet és üzletforgalom ala­kulásához képest e betéteiket kisebb vagy nagyobb mérvben helyezik el és alkalmazzák a közgazdasági tevékenység számos ágában. Ha bizonyos volna, hogy a takarékpénztárak­nál elhelyezett tőkéknek egész zöme csakugyan ke­res és talál is elhelyezést a mezőgazdaság, ipar és kereskedelem terén, akkor megnyugvással lehetne e jelenséget szemlélnünk. Ámde valószínű, hogy ebbeli feltevésünk nem egészen alapos. Ugyanis a takarékpénztárak által folytatott üzletágak felette változó természetűek és fejlődésük sokszor oly körülményektől függ, melyek­re a takarékpénztárak elkészülve nincsenek. Így áll aztán elő azon közismeretű aránytalanság, mely egyrészt a takarékpénztárak betét- és illetve betét­üzlete és másrészt a váltóleszámítolás és jelzálogköl­csönüzlet között létezik. A takarékpénztárak főleg e két üzletágra fek­tetnek súlyt. Azon hátrányok, melyek abból származhatnak, ha a takarékpénztárak csaknem túlnyomólag foglal­koznak a jelzálogkölcsönüzlettel, sokkal ismereteseb­bek, mintsem hogy azokra itt újból visszatérni kelle­ne. Mi ezeket csak annyiba kívántuk felemlíteni, a­mennyiben el nem hallgathatjuk, hogy ezen tőkéket, melyek évek hosszú során át a jelzálog­kölcsönüzletben vannak lekötve, sokkal helyesebb volna, oly beruházásokban fektetni, melyek egészen egészen eltekintve attól, hogy a tő­kék mobilizálását mindenkor lehetővé teszik, legalább is oly jövedelmet vagy hasznot nyújtanak, a­milyen a jelzálogkölcsönüzletből egyáltalán hárulhat a takarékpénztárakra, a­mely intézetek, miután k­ö­l­­csönüzleteket csakis készpénzben és törlesztési eljárás nélkül engedélyez­nek a jelzáloglevél kibocsátására jogosított intéze­tekkel alig versenyezhetnek. A­mi pedig a váltó leszámítolást illeti,­­ részben köztudomású dolog, hogy kevés takarék­­pénztár fordítja az ezen üzletágra, rendelkezésére álló tőkéket valóban erre a czélra. Rendes körülmé­nyek között a hiteligényeknek csak annyiban szolgál­nak, a­mennyiben egyúttal a részvénytőke kedvező kamatozásának megfelelő, bizonyos jövedelemre könnyen tehetnek szert, sok esetben megtörténik az is, hogy feleslegessé vált pénzeiket, egyéb pénzintéze­teknél kamatozó betét gyanánt helyezik el. Ez pedig oly kisegítő utat képez, mely tulajdonképen a taka­rékpénztárak hivatásán kívül esik és azt eredményezi, hogy sok oly tőke, mely hazánkban egyébként forgalom és üzletébresztő hatást gyakorolhatna, tétlenül veszte­gel a nagy letéti bankoknál,melyek normális viszonyok közt alig lehetnek utalva tömeges betétekre. Sze­rény nézetünk szerint a takarékpénztárak által a ter­vezet ellen felhozott indokok közül egy sincs, mely tárgyilagosságánál fogva érdemes volna bővebb fejtet­getésre, hisz mindannyi világosan mutatja , mily szűkkeblű felfogás uralja azok vezetését, és mily korlátolt nézetnek köszöni lételét azon egész tá­madó apparátus, melyet intéző közegeik mozgásba hozandónak véltek a pénzügyminiszteri javaslat el­lenében. Nyilvánvaló, hogy a takarékpénztárak félre­ér­tik azon szerepet, melyre hivatva vannak. Valódi hivatásuk betöltésében azokat a pénzügyminiszter ja­vaslata ép oly kevésbé fogja gátolni, mint a­mily ke­véssé gátolta ebben azon törvényhozási intézkedés, mely szerint a takarékbetétek kamatai 3°/0-ás adóval lettek megróva. Hogy a takarékpénztárak maguk is e nézetben valának, legjobban kitűnik abból, hogy akkortájt szépen belenyugodtak ezen intézkedésbe, sőt, a mi több , ezt többnyire úgy foganatosították, hogy sajátjukból viselték a 3°/0-ás adót, a­nélkül azonban, hogy az adó­nak átvállalása évzárlati eredményeket csökkentette volna. És mi tényleg nem emlékezünk arra, hogy azon időben országos agitatió indíttatott volna meg. A pénzügyminiszter mostani javaslata erre szin­tén nem szolgáltathat okot. Mert az abban foglalt intenzio nem a takarék­­pénztárak ellen van irányozva, sem azok közönségét nem érinti. Ez kiviláglik már abból is, hogy a jöve­delmet, melyet a 10°/0-ás adóból vár, korántsem prae­­liminálta oly összegre, mely latba esik akkor, ha az államháztartás deficittel küzködik. Igaz ugyan, hogy mi a pénzügyminiszter ter­veibe beavatva nem vagyunk, de minden előjel arra mutat, hogy a háttérben oly eszme lappang, melynek megvalósítása egy nagy nemzeti közérdek­kel azonos. Nem is lehet tagadni ,az állam ál­­tal kibocsátott értékeknek csak egy igen csekély része van itt benn az országban elhe­lyezve, valamint a törvényes fedezettel bíró egyéb hazai értékpapírok is a külföldön forog­nak közkézen, pedig nyomós érvek szólanak a mellett hogy a mennyire lehet, ilynemű czimletek a hazai kö­zönség kezében maradjanak. Az első esetben kama­tok, járadékok a külföldieknek jutnak, míg amabban az e papírokból folyó minden jövedelmek mind meg­annyi új forrásokat képeznének a kereskedelem, az ipar és ü­zletforgalom azon ágai részére, melyek t­ő­­kehiány és egyéb bajok miatt eddig elébiz­tos lábra állani nem tudtak. Nem alaptalan azon vélelem, hogy sok oly esetben, midőn az államháztartás czéljára a külföldi piaczokhoz fordulunk, azt az ellenvetést hallhatjuk: várjon az állampapírokat, ha oly biztos hasison ala­pulnak és ha csakugyan fizetésképesek vagyunk, m­i­­ért nem veszi meg maga a hazai kö­zönség? Ha pedig közintézetek, bankok stb. kénytele­nülnek idegen piac­ok tőkegazdagságát igénybe venni, szintén gyakran megtörténik, hogy a hazai közönség részvétlenségére és közön­­bösségére utalnak. Közelfekvő dolog, hogy azon esetben, ha á­l­­lampapírjaink, vasúti kötvényeink, zálogleveleink stb. biztos befogadásra találnak az országban, lényegesen megváltozik, javul hely­zetünk a külfölddel szemben. A külföld szívesen vesz részt az állam és inté­zetek műveleteiben, ha mi magunk tüntetünk azok soliditása és megbízhatósága mellett. És nem is pusztán az állam érdekében áll ezen fordulat előidézése, javára válnék ez a magán­gaz­dálkodásnak is, mert így lehet módunk idővel önma­gunk erejéből intézni pénzügyeinket azon irányba, a­mely érdekeinknek megfelel és a­mely lehetővé teszi, hogy befolyó tőkéink parlagon ne heverjenek, hanem ott alkalmaztassanak, a­hol azokra épen szüksé­günk van. E czél előmozdítására vállalkozott most a pén­­ügyminiszter, az idézett törvényjavaslat által. E törvényjavaslat a takarékpénztáraknak kárt nem fog okozni, mert nem bír oly erővel, hogy a ta­karékpénztáraknál évtizedek óta fekvő tőkéket azok pénztáraiból kivonja. Legföljebb azon csekély kama­tok és azon kisebb tőkék hovafordítására fog némileg befolyni, a­melyek a törvény életbeléptével, a jövő esztendőtől kezdve a felek által consumáltatnak és miután állampapírjaink, kötvényeink, zálogleveleink stb. oly jelleggel bírnak, hogy azokba a folyóvá leendő pénzeket kárveszély és koc­kázat nélkül lehet befektetni, nem osztozhatunk azok nézetében, a­kik első félel­mükben, az idézett törvényjavaslatot oly intézkedés­nek tartják, mely az eddig meghonosult hitelrend­szer, pénz- és üzletforgalom stb. terén számbavehető átalakulást idézhet elő. A miniszteri javaslatnak, mely mindenesetre úttörőnek nevezhető, mindössze csak azon hatása lesz, hogy figyelmessé tévén a hazai közönséget a tőke­elhelyezés oly módjára, mely a takarékbe­tétek mellett is igen jól megfér, azt ma­gyar állampapírok, kötvények, zálog­levelek stb. beszerzésére fogja reábírni. Ez pedig legalább is oly közérdek, melynek kedvéért nem megtámadtatást, nem országos agita­­tiót, mint inkább azt vártuk volna a takarékpénztá­rak hazafiasságától, hogy az említett törvényjavasla­tot részrehajlatlan és jóságos bírálatban fogják részesíteni. Ugyanazért reméljük, hogy a takarékpénztárak által megindított mozgalom, bármily széles mérveket öltsön is, elvégre hajótörést fog szenvedni azon józa­nabb felfogáson, mely azt javallja, hogy a tőkék sza­bad forgalmát nem megszorítani, hanem lehetőleg tágítani kell. Mai vámunkhoz fél iv melléklet­em csatolva. A részletiv-Üzlet szabályozása. Azon két közlemény, mely a »Nemzete novem­ber 14-iki és 15-iki számában megjelent a részletiv­­üzlet szabályozását két szempontból világítá meg,sz. i., először a hivatalos szempontból, a­mennyiben a mi­nisztériumban javaslat készíttetett, mely a ma egybe­­gyűlt enquéte tárgyalásainak alapjául szolgál; és másodszor a jogi szempontból, melyet ifj. dr. Neu­mann Sándor fejtett ki. Kétségtelen, hogy az á­ll­a­m, mint a közér­dek hivatalos védője, első­sorban van hivatva e nagy­­fontosságú kérdéshez hozzászólani, és arra ügyelni, hogy az állam kötvényeinek mentül nagyobb elterje­dése és elhelyezése a hazában, mentül nagyobb mérv­ben megkönnyíttessék, és hogy azok, kik ezen üzlettel foglalkoznak, a törvény oltalmában nemcsak minden tekintetben részesüljenek, hanem hogy ezen üzletág kiterjesztése minden gondolható módon elősegíttes­­sék.­­ Másrészt pedig kötelessége az államnak nem­csak polgárainak érdekeit megvédeni, hanem oly tör­vényeket is hozni, melyek által azok, kik jogaikban vagy birtokukban becstelen üzelmek által megsértet­tek, könnyen és gyorsan vonhassák felelősségre azo­kat, kik nem riasztva el a már fennálló büntető törvé­nyektől lelkiismeret nélkül űzik gyalázatos fosztogató mesterségüket. A jogi kérdés fejtegetése mindenesetre szükséges, a­mennyiben a fennálló törvények elégtele­neknek bizonyultak annak meggátlására, hogy sokan az államértékek részletfizetés melletti eladásának színe alatt a legkegyetlenebbül meg ne raboltassanak, még­pedig úgy, hogy eddig még nem sikerült a gaz tette­sek egyikét is vagy megbüntetni, vagy az okozott kár megtérítésére törvényes ítélet folytán kényszeríteni. De van egy harmadik szempont is, me­lyet igen szükséges leend kiemelni, és­pedig annál in­kább, minthogy meggyőződésünk szerint ezen szem­pontnak gondos méltánylása által fogja az enquéte egyedül megtalálni azon eszközt, mely által az állam­értékekben a jogos és tisztességes üzlet nemcsak sza­porodni és terjedni fog, hanem hathatósan meg­­gátoltatik még a csalás lehetősége is. Ezen harmadik szempont az egyszerű keres­kedőnek szempontja, mely arra törekszik, hogy az üzlet, ha bűnös, vagy veszélyes, vagy erkölcstelen, k­i ne fizesse magát. A bűn undoksága, az erény dicsősége, a bün­tetés nagysága, mind elégtelen arra, hogy valaki vagy egy jótett végbevitelére buzdítson, vagy egy bűntett végbevitelétől visszariasszon, ha annak sikeres kivitelével nagy haszon van ösz­­szekötve.­­ A tapasztalat bizonyítja, hogy valahány­szor nagy haszonnal járt valamely törvény áthágása, mindannyiszor találkoztak olyanok, kik szembe szál­­tak a veszélylyel, akár­mily szigorú büntetés volt is a merényletre kiszabva. A büntető clausulák tehát va­lamely törvényben, a­mint látjuk, egymagukban nem elégségesek arra, hogy a bűntettet megakadályozzák. Nem mondjuk ezzel, hogy comminatoria ne le­gyen ott, hol tisztán kifejezett bűntettről van a szó, hanem hogy azokon kívül még a rendkívüli haszon lehetetlenné váljék. A törvényjavaslatban tehát nézetünk szerint a lényeges intézkedés az lesz, mely felhatalmazza a törvényszéket, tisztán, szabatosan és minden kétértelműség nélkül kifej­ezett törvény ál­tal a megkötött szerződést semmisnek kijelenteni és a részletiv-kiállító c­eget a kár megtérítésére kényszeríteni, ha bizo­nyos árt meghalad az eladott érték­papír. Hogy mi az az ár és mi a jogos üzlet határa, azt nem leend nehéz meghatározni. Van uzsoratörvé­nyünk. Ki van mondva, hogy 8 százalékon túl minden kamat, díjak, provisiók, egyátalában az uzsora min­dennemű kibúvó ajtócskái — uzsora, és akként bün­tetendő. Ha tehát valaki államértékeket magasabb áron ad el, mint a napi áron, mely a hivatalos tőzsde árjegyzékében jegyezve van, a 8 százalékos kamat — az tilos, és hogy a kártérítés már ezen árnál, nem pedig a felénél több megkárosításnál követelhető. Ezen elvnek szabatos kifejezése és szigorú kivi­tele a létesítendő törvényben elégségesnek fog bizo­nyulni, hogy a sok kétes becsületű bankárokat visz­­szariassza a részletiv­ üzlet további folytatásától. Nyolcz százalék haszon, melyet úgyis a legtöbb eset­ben, de többet is, készpénzben kap az eladóc­ég a vevő féltől, a legtöbb esetben egyrészt megóvja az eladót minden lehető kártól, sőt ezentúl már nem az eladót, hanem inkább a vevő szorul arra, hogy a tör­vény neki garantiákat biztosítson, nehogy az eladó elég a lefizetett részletek után a megvett értékeket neki kiadni vonakodjék ; de másrészt nem elégséges arra, hogy ügynököket fizessen, őket, mint urakat öltöztesse és költséges és előkelő módon az országban utaztassa, hogy üzletet kerítsenek. A tisztességes bankár pedig nagyon is megelégszik ezen haszonnal. Hogy a törvény megvédjen mindenkit a meg­­csalatástól, mikor ilyen fényesen felszerelt városi ágens munkába veszi, az majdnem lehetetlen. De ha az az ágens tudja, hogy ha majd magához tér a sze­gény menyasszony és szomszédja, vagy valami oko­sabb barátja a csalásra figyelmezteti, és hogy v­i­s­z­­sza kell fizetni a pénzt és talán börtönbe is visszamenni, honnan a legtöbb esetben már egyszer kiszabadult, akkor aligha fogja érdemesnek tartani az üzlet folytatását. A 20,000 vagy 50,000 frt biztosíték letétele felett, úgy mint szinte a hatóságok folytonos beavat­kozása felett elágazhatnak a vélemények, sőt egy tisz­tességes bank vagy ezég arra nem is fog vállalkozni, de a­mi a sorsjegyek vagy ígérvényeknek az egyéb államértékektőli elválasztását illeti, abban úgy hi­szem, mindnyájan egyetértenek. A sok­­milió nyere­ménye melyet az ügyes ágens aranyozott papíron elő tudott mutatni, de mely soha semmi szín alatt nem volt teljesíthető, tántorította meg a legtöbb esetben a legszilárdabbakat is, és sokszor tönkre is tette. Ezt kell tehát eltiltani és pedig a legszigorúbb­­ büntetések mellett. Hogy részvénytársaságok, melyek bizonyos be­fizetett tőkével bírnak, minden tekintetben kivétele­sen kezelendők, azt úgy hiszem nem szükséges tovább hangsúlyozni. VIDÉKY ADOLF: A Gazdakörből. A Gazdakör Szilágyi Virgil által az uzsoráról tartott felolvasást a földbirtokot érintő magánjogi kérdések tanulmányozására kiküldött bi­zottsághoz utasította, a­mely albizottságot bízott meg a véleményadással. Ezen albizottság tagjai Lónyay Gábor elnöklete alatt: Kemény János báró, Apponyi Albert gróf, dr. Chorin Ferencz, dr. Dará­nyi István, Dessewffy Aurél gróf, Horánszky Nán­dor, Szilágyi Virgil és Andrássy Géza gróf tagokból állott. Lónyay Gábor helyett később az elnökséget Kemény János báró képviselőházi alelnök vette át. A jegyzői teendőket dr. Peregriny János a kör tit­kára végezte. Szilágyi Virgil felolvasásának lényege abból állott, hogy kimutatni igyekezett, miszerint a képvi­selőház elé terjesztett uzsoratörvényjavaslat, a­mely a német és az osztrák uzsorajavaslatnak keveréke, az uzsorának megszüntetésére, de még csak nagyobb mértékben való mérséklésére sem vezethet azon köny­­nyűség miatt, a­melylyel az uzsorások ezen törvény következményeit a legtöbb esetben magukról elhárít­hatják. Ennek alapján felolvasó az uzsora megszün­tetésének alapfeltételét a kamatmaximum megállapí­tásában jelölte meg úgy, hogy ezen kamatmaximum megállapításával kapcsolatban a törvény szigorú al­kalmazásának módozatairól kellőleg gondoskodva legyen. A kérdés tárgyalásánál két áramlat iparkodott magát érvényesíteni. Az egyik az uzsorának azon fo­galmát kívánja érvényre emelni, a­mely a miniszteri törvényjavaslatban van , a másik pedig a kamatma­ximum­ megállapításával óhajtja náirozni mi az uzsora. Tárgyalás közben a bizottság tagjai nem zár­kózhattak el a korcsmahitel és a szenvedő váltóké­pesség szabályozásának, illetőleg megszorításának kérdése elől, mert az előbbit különösen a paraszt, az utóbbit pedig a paraszt és a kisbirtokosok érdekei te­szik égetővé. A korcsmahitel szabályozása a regale kérdését közelről érintvén, ezzel tagok egyelőre bővebben nem foglalkoztak ugyan, de mindenki tisztában van az iránt, hogy ennek a kérdésnek megbolygatása igen könnyen arra a meggyőződésre vezethet, a­mit Gali­­cziában tapasztaltunk, hogy a regale jövedelmét felére vagy azon alólira csökkenti. A szenvedő váltóképesség szabályozásának, ille­tőleg megszorításának kérdése igen hosszas és élénk vitára adott okot, melynek a tendentiája határozottan az volt, hogy e kérdést főleg a paraszt és kisbirtoko­sok érdekei megóvásának szempontjából és olykép kell megoldani, hogy a váltó az uzsora eltakarására eszközül ne szolgálhasson. A szenvedő váltóképességre vonatkozólag két concret indítvány adatott be. Az első így szól: »1. A nők szenvedő váltóképessége — a keres­kedelmi ügyletekkel iparszerűleg foglalkozó nők ki­vételével — sz­­inteztessék meg. 2. A kereskedelmi ügyletekkel iparszerűleg nem foglalkozók, vagy önálló ipart nem űzők által kibo­csátott, elfogadott vagy forgatott váltóból, váltójogi kötelezettség csak akkor származik, ha a váltó nyil­vános számadásra kötelezett részvénytársaság vagy szövetkezet által (az elfogadónak ?) nyújtott pénzbeli kölcsönből származik. 3. A váltóeljárás szabályozása tárgyában 1876. évi november hó 30-án kiadott igazságügyminiszteri rendelet akkép módosítandó, hogy a tanuzás és főeskü általi bizonyításra vonatkozó megszorítások mellő­zendők.« A második pedig ekkép hangzik: »Ha egy idegen vagy saját rendeletre szóló váltónál annak kibocsátója, rendelvények, első és má­sodik forgatmányosaként valamely részvénytársaság vagy szövetkezet jelentkezik, úgy az ily váltó elfoga­dójának, illetőleg a részvénytársaságot megelőző kö­telezettek mindegyikének szenvedő váltóképessége még akkor is megállapíttatik, ha ezek e mégjegyezve nincsenek, de különben terhes szerződéseket köt­hetnek.« E két indítvány tárgyalása közben szóba került az is, hogy nem volna-e czélszerű azt is kimondani, hogy »minden 50 frtnyi összegnél kisebbről szóló váltó egyszerűen kötelezvénynek tekintendő.­ Az első indítvány tárgyalásánál hangsúlyozva lett, hogyha annak alapján a paraszt- és kisbirtoko­sok szenvedő váltóképessége is megszoríttatik a­nél­kül, hogy ezek hiteligényeinek kielégítéséről a meg­felelő módon gondoskodva lenne, közgazdaságilag na­gyobb kár okoztatik a haszonnál, habár a hiteligé­nyek kielégítésére a váltó helyett pl. a közjegyzői ok­irat is igen alkalmas, sőt bizonyos tekintetben elő­nyösebb, mert ennek alapján a végrehajtás minden egyéb előzetes lépés nélkül kérhető, másodszor, hogy ha ez nem vihető keresztül, úgy csak azon váltó­ügylet érvényes, melynél az elfogadó , tehát az adós, közvetlenül kapta a kölcsönt, akkor könnyen az a ve­szély támadhat, hogy az intézetek maguk lesznek az uzsora eszközei. Eölvettetett, hogy a kisbirtokos abban az eset­ben, ha az első indítvány fogadtatnék el, meg volna fosztva annak lehetőségétől, hogy midőn gazdasági gépeit részletfizetés mellett szerzi be, fedezetül vál­tót adhasson. Ez pedig jelenlegi gazdasági viszo­nyaink közt a földművelésre igen hátrányosan hatna. Ezzel szemben azonban utalás történt arra, hogy a kisbirtokos ilyen esetben a jelzálogi biztosíték mel­lett esetleg a folyó­számlára nyitott hitelt vehetné igénybe. Ezen indítványokkal szemben mint közvetítő elfogadásra ajánltatott, miszerint csak annyi mon­dassák ki, hogy az uzsoratörvényekkel egybefüggő­­nek tekinti az albizottság a szenvedő váltóképesség megszorítását. Az albizottság ennél ismét fölvetette a kamat­maximum kérdését, minek meghatározása igen nehéz, mert az, mi ma maximum, igen rövid idő múlva mi­nimummá lehet. Ezért — a legczélszerűbb lenne szükség esetén törvény által meghatalmazni a keres­kedelmi minisztert, hogy időről időre mint erre leg­alkalmasabb és legilletékesebb közeg, határozza meg a kamat­­­maximumot. Ez azonban szintén kétélű fegyver, amely az ingadozás folytán, a­melynek ek­kér a kamat ki volna téve, a külföldi tőkét riasztaná el tőlünk. Végre is, mert a nők szenvedő váltóképességének megszorítása nem foglal magába egyebet, mint hogy a nők az uzsorások kapzsisága ellen megvédessenek és mert a kamatmaximum megállapítása egy­magá­ban nem elégséges, abban történt megállapodás, hogy a következő ajánlhassék a nagybizottságnál elfo­gadásra : “A kamatmaximum megállapításával kapcso­latban mindenesetre gondoskodni kell azon eszközök elhárításáról, a­melyek a kamatmaximum mellett a felmerülő uzsora eltakarására szolgálnak. Mivel pe­dig ezen eszközök közt a legelső helyen a váltó hasz­nálata áll, szükséges ennek, mint az uzsora eltakará­sára szolgáló eszköznek használhatását a szenvedő váltóképességnek bizonyos mértékben való megszorí­tásával korlátozni.« KÖZLEMÉNYEK. Pest megyei állattenyésztő egyesület. Annak idején említettük,­­ hogy Pest megye pártfogása alatt »állattenyésztést előmozdító egyesület« van alakulóban. A megye közönsége, úgynevezett régi »nemesi pénztárából« e czélra 5000 frtot ajánlott fel. A megyebeli községektől eddigelé 4700 forint ajánlat tétetett s igy a megye alispánja E­öl­d­­v­á­r­y Mihály az alapítókat rövid idő múlva alakuló gyűlésre fogja összehívni. Az első cs. kir. szab. dunagőzhajózási társaság kimutatása a nov. 1-től nov. 7-ig terjedő bér bevé­teléről. 1882. évi 444,640 frt 16 kr, 1881. évi 336,193 frt 76 kr, ehhez a bevételek a hajózás kezdetétől október 31-éig 1882. 12.744,217 frt 90 kr, 1881. évi 12.244,442 frt 82 kr. Összesen az 1882. évi 13.188,858 frt 6 kr, az 1881. évi 12.578,636 frt 58 kr. Mohács-pécsi vasút. Kimutatás a november 4-től novemkor 10 igy-törj©elő kot l­evételb­­ől. 1002. CTI 26^4,94. frt 61 kr, 1881. évi 23,984 frt 31 kr, ehhez a bevéte­lek m. é. deczember 1-től f. évi november 3-áig 1882. évi 1.023,839 frt 31 kr, 1881. évi 1.155,289 frt 24 kr. Összesen az 1882. évi 1.050,333 frt 92 kr, az 1881. évi 1. 179,273 frt 55 kr. A Gazdakör igazgatósága f. hó 22-dikén azaz szerdán délután 5 órakor ülést tart, melyre a tagok tisztelettel meghivatnak. Ez után dr. Azary Kálmán fog értekezni a virulens bántalmakról. Értekezés után a kör helyiségeiben közvacsora lesz. A magyar vasúti politika, dr. Láncz Miksa, m. kir. pénzügyminiszteri fogalmazónak lapunk folyó évi 61., 64. és 65. számában megjelent értekezését Grimm Gusztáv könyvkiadóhivatala külön lenyomat­ban is közrebocsátotta. A szép kiállítású füzet ára 40 kr. Gazdasági és üzleti tudósítások. Arad, november 17. (A »Nemzet« tudósítása.) Bár az esőzések által a városba vezető utak jelenté­kenyen megromlottak, mindazáltal meglehetős volt a mai hetivásárra úgy a búza, mint az idei morzsolt tengeri behozatala. Búza körülbelül 1200 mm. volt piaczunkon és lett minőség és súly szerint 8 frt 50— 9 frt 50 kr. Tengeri behozatatt a vásárra 2500 mm., de ennek nagyobb részét a külvárosokban vásárolták össze a szeszgyárosok 4 frt 70 krral mmként. A mi vidékről tengeri behozatik, az többnyire itt használ­­tatik fel részint szeszégetésre, részint sertéshizlalásra és igy kivitelről szó sem lehet. Nagy a szükséglet helyben és ez az oka, hogy még a múlt héten 4.30— 4.40 krt fizettek, ma 4.7­0 kron alól imázsánként senki sem fedezhette szükségletét. Rozs, árpa és zab csak kevés kerül piaczunkra és az árak e szerint névlegesek. Szesz ára 29 forint 75 krajczár hordó nélkül. Kőbányai sertésüzlet. A sertéskereskedelmi csarnok jelentése. — November 20-án. Az üzlet nem változott. Magyar öreg nehéz 58*/a—59, fiatal nehéz 59/s—60, közép 60 —601/s, könnyű —.-----. — Szedett nehéz 57—57*/s, közép 55 — 56, könnyű 59 — 60. — Romániai bakonyi nehéz 58—59 átmeneti, közép 57 — 58 átmeneti, könnyű--------átmeneti, eredeti nehéz 54—55 átmeneti, könnyű 59—60 átmeneti. — Szerbiai neh­z 58 — 59 átmeneti, közép 57*/a—58’/s átmeneti, könnyű-------­átmeneti. Kövér két éves makkos —.—51. — Az árak hiz­lalt sertéseknél páronkint 45 ki. és 4°/0 levonással kilo­­grammonkint értendők. Romániai és szerbiai sertéseknél, me­lyek mint átmenetiek adattak el, a vevőnél páronkint 3 arany forint, vám fejében, megtéríttetik. Budapesti áru- és értéktőzsde. November 20. Gabonaüzlet. (Délutáni tőzsde.) A mai tőzsdén teljesen csendes volt a hangulat, mindössze egy rakomány búza kelt el tavaszra 9,36 forinton. Értéküzlet. (E­sti tőzsde.) A sok kényszer­­eladásnak most már hála az égnek vége szakadt, és sokkal kellemesebb vásárlási zsibongás hallatszik a teremben. A hangulat lényegesen javult. Jegyzéseink a következők : Új aranyjáradék 85.40.—85.35. 5 százalékos papirjáradék 84.40—84.37—. Osztrák hitelrészvé­­nyek 290.20—291.80—290.10. Magyar hitelrészvé­nyek 282.50—281.50. Leszámítoló 95.25. Osztrák államvasuti részvények 346—346.50—345.50. T­gy hírlik, hogy az államvasutak holnapi jelentése igen kedvező lesz. A zárlat 6 órakor bágyadt. Uj ar.­járadék 85.05, papírjáradék 84.9. — Osztrák hitelrészvény 297.80. Magyar hitelrészvény 279. Osztrák államvasuti részvények 345.25. Leszá­mítoló 94.75. A bécsi országos bank felmondta a letétemé­­nyezett értékeket. A zárlat nagyon bágyadt.

Next