Nemzet, 1883. június (2. évfolyam, 149-178. szám)
1883-06-01 / 149. szám
Melléklet a »Nemzet« junius 1.149-ik számához. A hunyadmegyei régészeti társulat évi közgyűlése. (Saját levelezőnktől.) Déva, máj. 30. A hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat ma tartotta évi közgyűlését. A tagok igen szép számmal jelentek meg. Mint vendégek ott voltak dr. Benndorf bécsi egyetemi tanár két assistenstől kísérve, Pulszky Ferencz a nemzeti múzeum igazgatója, Szilágyi Sándor a budapesti egyetemi könyvtár igazgatója és Emich Gusztáv, a magyar történelmi társulat képviselője. Kuun Géza gróf elnök nyitotta meg a közgyűlést, köszönetet mondva a tagoknak, kik tömeges részvétükkel bebizonyították, hogy az egylet alakulásakor tanúsított lelkesedés nem volt szalmatűz, nem csökkent, sőt ellenkezőleg gyarapodott. Érdekes volt az elnöki megnyitóbeszéd azon része, mely az egylet tevékenységének örvendetes eredményeit sorolta fel. »Nincs okunk panaszra — így szólt az elnök — mert ha vannak is, kik egyletünk működését kicsinyük, vagy úgy tartják, hogy az ahhoz fűzött reményekben csalódtunk, és hogy czéljaink elérhetetlenek , meg kell gondolnunk, hogy nem volt olyan a közműveltség előmozdítására irányult munkásság, melynek a közönynyel ne kellett volna küzdenie, nem volt a közjó előmozdítására irányult egylet, melynek ellenségei ne támadtak volna. Az olympusi istenek módjára győznek a halhatatlan eszmék s az vívja ki a viadalmak legszebbikét, kinek győzelmét hosszú küzdelem előzte meg. Arethe templomához kietlen ösvény vezet, nem rózsás út. De nincs okuk csüggedni, mert működésünkért az elismerés nem maradt el egészen. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr jelenleg is részesít kegyes pártfogásában ; a nekünk egy czélra törekvő társulatok rokonszenvüknek többszörös jeleit adják, megyénk áldozatkészen támogat s sajtónk helyesli törekvéseinket. Hazánk nagynevű tudósai közül ime itt tisztelhetjük az anthropológiai társulat és történelmi társulat képviselőit, jeléül az irántunk való érdeklődésnek. Még a külföldi szakirodalom is tudomást vesz törekvésünkről s az archeológiat hódító hadjáratoknak egyik vezére, dr. Benndorf bécsi tanár is megjelent köztünk, igazolva ezzel azt, hogy egyletünk munkássága figyelmet keltett idegen irodalmakban. Dr. Trigier pl. a bécsi anthropologiai társulat kiadványaiban, Torma Zsófia tagtársunknak őstörténelmi kutatásait terjedelmesebben ismertette stb.« Az elnök ezután kimerítőbben szólt a Torma Zsófia által felásott tordosi leletekről és fejtegette az ezekben constatálható kisázsiai typusokat, melyek következtetni engednek arra, hogy a cultura milyen uton, mily irányban jutott a continensre. Az elnök felemlíté továbbá hogy a dévai múzeumnak legnevezetesebb tárgyairól a német archaeologia szintén tudomást vett. Dr. Torma Károlynak a bécsi »Epigraphische und Archaeologische Zeitschrifte-ban kiadott jeles értekezése utján, hogy dr. Goldzieher budapesti orientalistánk a várhelyi syr templom 3 isten nevét az elnöknek az 1882-ki közgyűlésen felolvasott értekezése szellemében oldotta meg; hogy az egylet könyvtárnokának, König Pálnak a Mithrai templom faragványairól közzétett monographiája és a Téglás Gábor által talált bányász szobrok figyelmet keltettek és az utóbbiakat Keller, prágai tanár a müncheni »Allgemeine Zeitung «-ban nagyfontosságuaknak nyilvánította. A történeti tanulmányok körében dr. Sólyom Fekete Ferencz alelnöknek ez egylet körében felolvasott értekezését a románság betelepedéséről Hunfalvi Pál mint nagybecsű adalékot, ismert német művében kiemelte és részben fel is használta. Az egyletnek a természettudományok körében kifejtett munkásságát, nevezetesen Buda Ádámnak ornithologiai értekezését is, elismeréssel fogadta az irodalom. Az érdekes beszédet a közgyűlés megéljenezte. Réthi Lajos e megnyitó beszédet, mint formailag és tartalmilag nagybecsű tanulmányt, általános helyeslés közt jegyzőkönyvbe vétetni ajánlja s indítványozza, hogy azon megtiszteltetés felett, mely magát az egyletet, elnökének a hazai tudományos társulatok elseje az akadémia tiszteleti tagjává történt választása által érte, a közgyűlés jegyzőkönyvileg fejezte ki örömét, ami nagy éljenzések közt elfogadtatott. Most Kuun Róbert társulati titkár adja elő jelentését. Az egylet szellemi munkásságát eléggé jellemzik a nagyszámú választmányi és felolvasó üléseken tartott jeles felolvasások, melyekben kiváló részt vettek Torma Zsófia úrhölgy, dr. Sólyom-Fekete Ferencz, Tóth László, König Pál, Buda Ádám, Issekutz Antal, Kuun Róbert, Téglás Gábor. A választmány sokat fáradozott a múzeum felszerelését illetőleg is, de ez nem sikerült, mert az asztalos czég, mely a munkát elvállalta, május helyett csak októberre ígérte meg a szekrények elkészítését. A Hunyad megyére vonatkozó régi okmányok összegyűjtését is megkezdte a választmány, de eddig csekély eredménynyel. Ellenben az ásatások sokat ígérőn indultak meg, főleg Vásárhelyen és Veczelen. Az előbbi helyen kitakartatott a Mithra templom előcsarnoka, honnét igen érdekes Mithra leletek kerültek napfényre. A syr légió kitakart templomának helyét megszerzendő, a választmány intézkedett a kisajátítás életbeléptetésére. A múzeum egyéb adományokon kívül gyarapodott a nagyági bányaércz- és kőzetgyűjteménynyel. A társulat első évkönyve a múlt év folyamán jelent meg, s a napi sajtó úgy mint a szakirodalom méltánylattal és dicsérettel fogadta. Ez évkönyv egy példányát Rudolf trónörökösnek ajánlotta fel a választmány, aki azt kegyesen elfogadta. A társaság költségvetése ekkér állapíttatott meg: Bevétel 3608 frt 92 kr., kiadás 1634 frt 44 kr. A társulat tagjainak száma jelenleg 478, kik közt van tiszteleti 21, alapitó 53, rendes 168 és pártoló 236. A társulat tagjai közül elhalt 11, közölték gróf Bethlen István és gróf Bethlen Kamilló. Most dr. Sólyom Fekete Ferencz alelnök olvasta föl tanulmányát »Hunyadmegye helyneveinek történeti fejlődéséről«. Az előadó kifejti, hogy az Árpádház uralma alatt sokféle harczok pusztították az itt megtelepedett magyarság zömét és az ennek helyébe beáramlott oláhság sietett a helyneveket átalakítani, így Gönczágból lett Gonczága, Nagy-Ágból Nagyzág, Veremágból Vormága, Aranyból Uroj, mely neveket sok helyen a magyarság is elfogadott. Szemlét tartott ezután a vármegye egyes völgyei felett, kezdve a vulcáni szorosnál, melyet úgy látszik a magyar határőrséggel szállottak meg őseink. Egy a Kendeffi család birtokában levő okmány Nayakmezőt említ, melyből Cimpu- nyak lett. Ott volt Murilla vár is. Lépes püspök egyik oklevele Hril tanyát említ, melyet nem is tudunk elképzelni, hol lehetett. Dam sus nevét Dömsön vagy Damsusnak találjuk a régi okmányokban. Zsigmond 1412-ben egy osztálylevelet ad ki, mely szerint Borvatviz mellett, Vizkeöz nevű falu állott, mely később Hobiczává alakult. Ott van Úrik, mely Örök név alatt szerepel egy 1458-ban eszközölt beiktatásban. Ohába Jibisel egy 1463-ban Prágában kiadott oklevél szerint Sebeshely volt. A Kendeffieknek 1453- ban Hunyadi János által kiadott levél, a mai Valye Dilsit Havaspataknak nevezi. Ott vannak továbbá Gureny az egykori Sebestorok, Luszeny hajdan Malomviztorok. Holdatról a németirók azt akarják bebizonyítani, hogy Vorstadtból lett, de ezt Hasdadnak írja még egy 1306-beli okmány, mely azt is tanúsítja hogy ősi magyarság lakta a helységet. A Maros mentén fekvő Szuliget Hosszúliget volt; ugyanott Bezsány Bessenyő nevet viselt, Déva mellett van Brettyeán, mely Törzsökfalu volt s a mellett feküdt Kálmántelek. Lapuzsnyak a XVII. században Laposnyak volt. Hlye mellett Kujes Köves volt, Ülyesfölyvés. Csertésfalut (Báthosi Zsigmond oklevele szerint) Ujfalu-nak hívták. A Zarándban fekvő Kriscsov Köröscsőv volt. A felolvasó végül felemitt egy patakot, melyet még Róbert Károly alatt Kerekügynek hívtak és hogy itt sok helység visel Baranya megye helységekével azonos nevet, minek pl. Földvár, Oszva, Ölyves, Szilva, Árki, Baja, Beliz stb. Ez éljenzéssel fogadott értekezés után a gyűlés 5 perczre felfüggesztetett. Még három értekezés volt: Téglás Gábor a bojezai és rudai aranybányászatizatról, König Pálé a Mytra cultus eredetéről és Hankó Vilmosé a dévai sót forrás vegyalkotásról, melyek hasonlag nagy tetszéssel fogadtattak, teljesen megfelelt. Barna 1861-ben lépett a főváros szolgálatába, s már előbb, 1848-ban mint honvédtiszt szolgálta a szabadságharczot. A főváros őt később főjegyzővé választván, hosszú ideig felette kedvelt főjegyzője volt a fővárosnak, midőn teljes joggal aspirálhatott már a tanácsnoki állomásra, a kijelölő választmány által történt bizalmas felkérés következtében visszavette folyamodványát, s főjegyző maradt 1877-ig, mikor tanácsnokká lett. Elnök mind nagyobb megilletődéssel folytatá, hogy tanúja volt működésének, s az utóbbi időben rajta mutatkozott jelek oda mutatnak, hogy gyászos esetét elmezavarban követte el. Sértette őt s kínozta pl. némely hivatalos iratok eltűnése, egy pecsét elveszése ; ezek felett tépelődött, elméje elhomályosult s megragadta a halált hozó fegyvert. Elnök ezután reszkető hangon, s kények közt azzal fejezé be beszédét, hogy a közgyűlés hangulatának vél kifejezést adni, midőn e gyászeset felett legmélyebb fájdalmának ad kifejezést, indítványozza, hogy méltóztassék a törvényhatósági bizottság mély részvétének a mai jegyzőkönyvbe beigtatását elrendelni (helyeslés), továbbá, miután úgy értesül a család köréből, hogy a boldogultnak temetése szombaton délután leszen, méltóztassék a községi képviselőt a temetésen testületileg megjelenni. (Helyeslés.) Ezen indítványok egyhangúlag elfogadtatván, a közgyűlés a tegnapról visszamaradt tárgyak gyors elintézéshez látott. A szolgák ruházatához szükséges posztóneműek szállítása iránt kötött szerződés három évre meghosszabbíttatik. A »hajléktalanok menedékhelye« engedélyt nyert arra, hogy a fővárostól kapott telket 10,000 frtnyi jelzálogkölcsönnel terhelhesse meg építkezés czéljából. Heuler vendéglős felfolyamodását járdafoglalási ügyben visszautasították. Horváth János tanácsnok bemutatta több jótékony intézet segélyezése iránt a tanácsi proposition A közgyűlés a hosszú sorozatot elfogadta, Békey tanfelügyelő felszólalása után megszavazván a nőiparegyletnek is 300 irtot. A hajléktalanok menhelyének Weisz B. F. kétszer annyit óhajtott megszavaztatni, mint a tanács, mely 200 frtot hozott javaslatba, de Horváth tanácsnok felszólalása után indítványát visszavette, mert remény nyuttatott az előadó tanácsos által arra, hogy a népkonyha-alap kamataiból az ősszel, most is, mint más években részesülend az egylet. B a 11 a gi Mór meleg felszólalása után a városi dijnokok segélyegyletét is elhatározták némi gyámolításban részesíteni. A Kárpát-egyesületnek a kárpáti muzeum felállítására 300 frtot szavazott meg a közgyűlés, a császárfürdői tó beboltozását elrendelték s a költségek 10,429 frtnyi fedezetlen részét az előre nem látott kiadásokra felvett költségvetési összegből határozták fedezni. A közmunkatanács átiratára, a kigyó-utcza kikövezése ügyében Ney Béla indítványára a közgyűlés a tanács javaslata mellőzésével úgy határozott, hogy a járda asphalttal, a kocsiút pedig keramittal fog burkoltatni. Szőllősy István gyógyszerész azon kérelme, hogy a János-kórház közelében gyógytárt nyithasson, elutasító véleménynyel fog a belügyminiszterhez felterjesztetni. A közoktatási miniszter leiratát a polgári iskolák kereskedelmi tanfolyammal való kiegészítése ügyében véleményadás végett a tanácshoz utasították. A Göndöcs igazgató által hozott két csángó gyermeket nevelésre a közgyűlés elfogadta s érték 2 .200 forint nevelési dijat az évi költségvetések terhére elvállalt. A Hermina-mezei iskola 19,500 frtnyi átalakítási költségét megszavazták, a Romich-féle örökösökkel a kiegyezést jóváhagyták, mire a közgyűlés véget ért. A NEMZET TÁRCZÁJA. Május 31. Dósa György és az 1514-iki parasztlázadás. Az akadémia Lévay-féle pályázatán Deák Farkas »Csáky«-ja mellett dicséretet nyert Márki Sándor műve Dósa Györgyről és az 1514-iki parasztlázadásról.1) S a munkát olvasva, épen nem csodálkozunk a felett, hogy a bírálók dicséretre érdemesítették. Szerző érdekes tárgyat választott s jó feldolgozónak bizonyult. Gondosan utánuk járt az adatoknak s éles kritikával egyeztette azokat, a mi pedig épen ennél a tárgynál a legkevésbbé sem könnyű feladat, mert azok nagyrészt pontosság nélkül szűkölködnek. Irálya kellemesen folyó s még a verselésben is ügyességet tanúsít, midőn az esemény két egykorú verses krónikása, Nagyszombati és Taurinus műveiből egyes részleteket ízelítőül lefordít. Egészben véve el lehet mondani művéről, hogy részletesebb és sokban tisztább előadást nyújt a fölvett eseményekről, mint eddigi történetíróink. Dósa György, az 1514-iki parasztlázadás hírhedt vezére, székely családból származott, a makfalvi Dósák közül. Gyermekségéről, neveltetéséről semmit sem tudunk, kétségkívül olyan volt, mint általában az alsóbb nemesség azon részéé, amely a katonai pályát tűzte ki hivatásául, életmódjául. A vitézség, bizonyos lelki erő nem hiányzott ebben az osztályban, a maga korabeli úri modor sem volt teljesen idegen előttük, de azért még sem volt a maga korához mérve sem műveltnek mondható. Különösen az erkölcsi műveltség állott ez osztálynál alacsony fokon. Egyáltalában nem tartozott a ritkaságok közé, hogy a ki ma százados volt a király egyik végvárában, holnap elbocsáttatván, holnapután csapatostul rablónak állott. Ily szereplés az, a melyben Dósa György nevével először találkozunk. Az 1507-ik évi medgyesi vásár alkalmából néhány szebeni kereskedőt kiraboltak, a gyanú reá esett. Úgy látszik igen hirhedett lehetett, mert Héderfájai Barlabási Lóránt alvajda a szebeniekhez intézett levelében »Erdély nyilvánságos rablója« czímmel illeti: Rábizonyult-e Dósára e gyanú, szenvedett-e büntetést ? minderről semmit sem tudunk. Annyi azonban bizonyos, hogy később visszatért a tisztességes katonai életre s 1514. elején a nándorfehérvári őrség egyik lovascsapatának volt hadnagya. Nándor-Fehérvár ez idő szerint folytonos érintkezésben volt az ellenséggel. A törökök végvára Szendrő ugyanis igen közel volt, ráadásul a közbülső terület török szokás szerint pusztasággá változtatva. Egyik őrség katonái igen hamar találkoztak a másikkal. S az érintkezés nem volt a legbarátságosabb. Bajvívások a két fél között napirenden valának. Ily viszonyok közepette a személyes bátorságnak igen nagy volt jelentősége. Egy-egy bátor katona az egész szomszédságot terrorizálta. Ilyen volt egy Ali nevű szipaki bég, akit ezért a magyarok »Ördög bég«-nek neveztek. Ezzel alig mert valaki megverekedni. Mikor ennyire jut, egy végvárban egyszerre nagy emberré lesz az, aki azt megteszi, amitől a többi fázott. Dósát is ez emelte föl. Midőn Ali ismét fölszólította a magyarokat, hogy vívjon meg közülök valaki vele, előállott és levágta. Ez esemény országszerte reá vonta a figyelmet. Mindenki azt hitte, hogy ime meg van az új Kinizsi. A közvélemény már látta, mint fog Dósa gyorsan emelkedni a legmagasabb állásokig, mert abban az aristocraticusnak nevezett korban nem volt lehetetlenség a legalacsonyabb sorsból a legmagasabb állásokra emelkedés: Kinizsi mint molnárlegény kezdte s mint országbíró végezte. Dósa épen nem volt az az ember, a ki a maga érdemét csekélytette volna. Ajánló levelet kért a nándorfehérvári parancsnoktól s azzal fölutazott Budára elvenni jutalmát. Tette bizonyságául nem feledte el, a kor szokásainak megfelelően, Ali levágott karját magával hozni. S ahogy Budán fogadtatott, még inkább alkalmas volt a magát nagyra tartó, hiú ember elbizakodásának emelésére. Az egész főváros csak Székely György dicsőségét emlegette (Dósát ugyanis eredete szerint Székelynek nevezték, ahogy a horvátokat, ráczokat nemzetiségük szerint Horvátnak, Rácznak, a király falut adományozott neki, pénzbeli jutalmat, kitüntető tárgyakat adott, s czimerét is bővítette. Ki csodálkoznék azon, ha ennyi dicsőség elszédíti az oly ember fejét, aki eddigelé részint a végvárakban, részint rabló módra töltötte napjait. De kétségtelen, hogy a való élet realizmusa lehűtötte volna, ha az ő megjutalmaztatásával nem találkozik egy más esemény, amely reá, de általa nemzetünkre is végzetessé vált. Két évvel ezelőtt meghalt H. Bajazid szultán, aki az adott viszonyokhoz képest elég jó szomszédságot tartott. Helyét harczias hajlamú fia Szelim foglalta el, aki ugyan főleg Persiára és Egyptomra fordította figyelmét, de Magyarország felé is megkezdődött a harczias magatartás s még azon évben elesett Szrebernik. E körülmény Magyarországot nem csekély aggodalomba ejtette. Ulászló háborúra készült s Bakács Tamás bibornokot megbízta avval, hogy a pápai udvarnál eszközöljön ki segélyt. De a jó békét inkább óhajtotta a háborúnál s midőn az 1513. augusztusban Konstantinápolyban járt Czobor Márton kedvező fogadtatásban részesült, készséggel hozzájárult a békének megújításához. Mig Czobor békét hozott létre, addig Bakács is eredményről bedőlhetett: megnyerte a pápától az engedélyt, hogy mint apostoli szék követe, egész éjszakkeleti Európában kereszteshadat hirdethessen, ennek érdekében bűnbocsánatot és egyéb egyházi kedvezményeket osztogathasson, sőt a pápa előre is pártütőknek nyilvánítja azokat, akik a tervelt kereszteshad elé bármi gátat gördítenének. A pápa örült, hogy egy nagyhangú bullával lerázhatta a kötelességet, mely reá úgyis, mint a nyugati egyház fejére, úgyis mint arra, aki európaszerte »török adó«-t szedett, nehezült, Bakácsot pedig a reá ruházott óriási, bár csak látszólagos hatalom annyira elvakította, hogy nem vette észre, mikép a pápai bulla beavatkozás a kérdéses államok belügyeibe s mikép ez csak papiros ajánlat é s nagy diadallal tért haza 1514. elején. Bakács nagy tekintélyben állott az udvar előtt. Ez annyira ment, hogy mikor Budára jött, Lajos királyfi is kiment fogadására. Másnap nagy tanács tartatott. Bakács fölolvasta és megmagyarázta a pápai bullát s ennek megfelelően indítványozta a kereszteshad kihirdetését. Azt hitte, hogy egy ilyennel legalább annyit lehet megtenni, a mennyit Hunyadi és Kapisztán vittek ki. Ez pedig az udvarra s az udvari pártra nemcsak azért lett volna fontos, mert a töröknek megmutatta volna Magyarország erejét, hanem azért is, mert a Zápolyával tartó nemességnek is megmutatta volna, hogy a király nélküle is tud nagy háborút viselni. Nem volt az egész tanács egy véleményen vele. Részint az volt a kifogás, hogy a törökkel megkötött békét nem szabad megszegni, részint az, hogy a keresztesektől nem lehet hasznot várni. De Telegdy kincstartó, a nem harczoló párt vezérszónoka, kisebbségben maradt: az udvari tanács többsége meg volt győződve a már említett okon arról, hogy ez mily hasznos és olcsó háború lesz, a békeszegési ponton pedig könnyedén átsiklottak Bakács azon nyilatkozatára, hogy nem lesz ez békeszegés, mert nem a király, hanem a pápa s általa Bakács fogja viselni a háborút. Telegdy legalább azt akarta kieszközölni, hogy ha búcsú hirdettetik is, ne a fegyveres részvétre, hanem pénzbeli adományokra történjék, de teljesen kisebbségben maradt. Az udvari párt urait egészen meghódította az a gondolat, hogy ők a sikeres háború bevégeztével Zápolya és az általa vezetett köznemesség felett diadalmaskodnak. Április 16-ikán volt húsvét vasárnapja. Szent Zsigmond templomában, a budai várban, tartatott az ünnepélyes isteni tisztelet, Bakács Tamás bíbornok végezte a szertartást, s maga hirdette ki a keresztet. Kezdetben nem sok volt az eredmény : április 24-én még csak háromszáz ember volt együtt. Nagy része volt ebben annak, hogy senki sem tudta, ki lesz a vezér. Márpedig arra, hogy a nép tóduljon, oly ember kellett, akinek a neve zászló legyen. Népszerű ember nem volt több az országban, csak Zápolya János, de az is csak az alsó nemességnél, az udvar különben akárkire szívesebben bízta volna a vállalatot, mint reá. Egyébiránt az arisztokraták maguk is restelték volna, hogy ők a parasztság vezérei legyenek. Így jött Bakács arra a végzetszerű gondolatra, hogy a Pesten összegyűlő keresztesek élére az épen a fővárosban tartózkodó, s általánosan ünnepelt Dósa Györgyöt állítsa. Április hó 24-én már átadta neki a szentelt zászlót, s ünnepélyesen fölvarratta ruhájára a keresztet. Az új Kinizsy vezérsége megtette hatását, a nép most már tódult fölvenni a keresztet. Az efféle hadak rendes állományát a kicsapott diákokon, helynélküli katonákon és csavargókon kívül nagy számú volt a művelt osztály is — oly papokat is látunk köztük, akik egyetemen is voltak. Mindezeknél azonban nagyobb számú volt a parasztság. A keresztesek számának gyors szaporultát a különben is csak élhetetlenségénél fogva kiváló kormány nem látta előre, s mikor látta sem tudott mit csinálni. Semmi intézkedés nem történt arra nézve, hogy a beállókat megválogassák, arra sem, hogy mihelyt kissé nagyobb szám van együtt, az a végekre vitessék s ott a rendes csapatok mellé szoroztassék, a tömeg csak nőtt-nőtt. S még egy baj volt. A tömegben kezdtek nem a legörvendetesebb hangulat jelei nyilvánulni. Az urak, s általában a nemesség ellen kezdettől fogva nem voltak a legjobb indulattal, hangosan zúgtak ellenök, hogy ők élvezik az ország minden javát, de távol tartják magukat, mikor arról van szó, hogy az a pogány ellenség ellen megvédessék. De ezen inkább erkölcsi fölháborodást nem sokára más váltotta fel. Hire terjedt, hogy az urak nemcsak maguk nem kelnek föl a szent ügy mellett, hanem jobbágyaikat, akikre a mezei munkáknál nagy szükségök van, sem akarják ereszteni, sőt az eltávozottak otthon maradt családtagjai ellen is kegyetlenkednek, hogy amazokat visszatérésre bírják. A keresztesek boszút forraltak ezek ellen , fölültették a vörös kakast házaikra, csűreikre, néhol személyük ellen is kegyetlenkedtek. Csak ennyi kezdet kellett, a többi jött magától, amely paraszt ma megtámadta az A—i kegyetlen földesurat, holnap a B—i ellen fordult, a ki alattvalóinak jóltevője volt. Ezt látjuk minden alkalommal, mihelyt az alsó néposztály szenvedélyei féket vesztenek. Május 14-ikén már Pest külvárosaiban is megkezdődtek a rablások. De mit csinált Dósa ? Ő nem volt arra elég ember, hogy megértse, hogy ilyképen a vezetése alatti nép demoralizálódik, ellenben tudta, hogy minden vezér neheztelni szokott azért, hogy csapatait kevesbbítik. Ő tehát örült annak, ha a nép maga megtámadta azokat, a kik jobbágyaiknak a kereszt fölvételét megtiltották, maga is panaszt emelt a kormánynál ezek ellen s elégtételt kívánt. Ekkor azonban már más oldalról is történtek panaszok. A nemesség ugyanis követelte, hogy védessék meg a keresztesek ellen. Az udvar eleinte keveset törődött e panaszokkal: a közel egykorú Verancsics és Heltai nyilatkozatai arról tesznek tanúságot, hogy a közvélemény szerint az udvar örült, ha a parasztok egy kissé ráijesztenek a nemességre. De rövid időn be kellett látni, hogy a veszedelem sokkal nagyobb egy kis fajta ijesztésnél: a 40,000-re szaporodott pesti keresztesség már az egész társadalmi rendre is veszedelmessé kezdett válni. Május 15-ikén már rendelet ment a királytól Dósához, hogy több embert ne vegyen be s menjen csapataival Dalmácziába, május 23-án a bibornok itt ez értelemben. Dósának azonban fejébe szállott már a dicsőség. Ő aki Nándor-Fehérvárt csak csekély csapatnak alárendelt hadnagya volt, azt képzelte, hogy midőn 40,000 embernek áll élén, senkinek sem tartozik engedelmeskedni. Szóval ugyan nem tagadta még meg az engedelmességet a királynak, de tényleg igen. Pest alatt hadosztályt hagyván Száleres Ambrus alatt, serege zömét Czeglédre vezette. Ott szervezte azt lázadó sereggé, különösen buzgón támogatva a vele levő alsóbb rendű papok által (ezek között különösen Mészáros Lőrincz tűnt ki), akik a főpapok elleni gyűlölettel eltelve a népet arról világosították fel, hogy mit sem árt a bibornok átka. Határozattá lett a heccz az urak ellen, s e végből átkelés a Tiszán, hogy az ott különösen nagy számmal levő keresztesek a fősereghez vonassanak, még a Duna-Tisza köz déli részén levőkért Nagy Antal alatt küldetett ki egy hadosztály. A keresztesek nagy része nem ugyan rokonszenvből az urak iránt, de veleszületett félelemből vonakodott eleinte, de Dósának — ha a mondának ■ Dósa György és forradalma. A m. tud. akadémia által megdicsért pályamű. Irta Márki Sándor, Budapest, kiadja Ráth Mór, 1881. A főváros közgyűlése. A gyér számmal megjelent tagokat Ráth főpolgármester üdvözölvén, tudomására hozta a közgyűlésnek azon megrendítő eseményt, melynek színhelye ma délelőtt az uj városháza volt. Barna Zsigmonddal,aki hivatalában golyót röpített agyába, — mind a főpolgármester a leglelkiismeretesebb, legügyesebb és szorgalmasabb tisztviselő szállt sirba ki azon bizalomnak, a melylyel a város felruházta, hírek. Május 31. — Festetich György gróf hült hamvainak áthelyezése a molnári-i új sírboltba szűkebb családi ünnepélyességgel majdnem egészen csendben május 28-án ment véghez. A szertartást a feketére bevont szenttamási templomban Szabó apát végezte. Jelen voltak: a megboldogult özvegye, három fia, Festetich Taszilóné, Kinsky gróf és neje s a rokonok közül többen, s a kerületi gazdatisztek. A gyászertartás után a holttest a molnárii temetőben épült uj sírboltba vitetett át. Az uradalom erdészei, a főerdész vezetése alatt, sorfalat képeztek. A szertartás alatt a molnáriszenttamási dalárda gyászdalt énekelt. A hatóságokat a vasvári járásbiró, szolgabiró és a városi jegyző képviselték a szertartáson. Az írók és művészek társasága által rendezendő párizsi utazás bizottsága a sok tudakozódás folytán kijelenti, hogy az utazásban csak a társaság tagjai s a társaság által meghívottak vehetnek részt. A társaság csak írókhoz, művészekhez és művésznőkhöz intézheti meghívóit. — A Margitszigeti tavaszi mulatság. Az orsz. nőképző-egylet által holnap, pénteken a Margitszigeten rendezendő nagy tavaszi mulatság sorrendje, véglegesen a következőleg állapíttatott meg: 1. Katonai kettős zenekar. 2. Csillagvizsgálat a vízesés plateau-ján, szakértő tanár magyarázatai mellett, aki 1/a3-tól 6 óráig a napot és foltjait, 9 órától fogva: Jupitert,, és gyűrüködöt a lantban, a Geminit, Perseust s a csillaghalmazt, a tejút egyes részleteit magyarázza. 3. Indus buzogány-gyakorlat a főherczegi kastély előtti téren, kezdete 6 órakor. 4. A budapesti »Aczélhang« férfi dalegylet által, az alsó vendéglő előtti téren, 7 órakor telephon-összeköttetéssel a következő darabok adatnak elő: a) »A völgyi rózsa«, kar Hermestől. b) »Balaton taván«, keringő ifj. Fahrbach F.-től (Katona zene kísérettel) ; c) »Mariskám« és »Az én rózám takaros«, népdalok Knáhltól. 5. Halászlé, halászleányok jelmezébe öltözött hölgyek közreműködésével, az e czélra felállított halász-sátorban, Balog zenekara közreműködése és szabott ár mellett. 6. A budapesti csónakázó egyesület versenye a hölgyek dijáért, mely két belső villás, palánkos, négy evezős hajóval fog megtartatni. Távolság 3500 méter, fordulás nélkül; indulás az újpesti kikötőből, czél a margitszigeti kikötő. Az indulást taraczklövés fogja jelezni. Kezdete 8 órakor. 7. Ködfátyolképek a felső vendéglőben, igen érdekes külön programmal. 8. Útvesztő a főherczegi kastély előtt. 9. Este 9 órakor az általános kivilágítás kezdete. A Margitsziget felső és alsó partján nagy villamos világítás. Katonai zenekar felvonulása a sziget felső részére. Viziművek megindítása. 10. Bál czigányzene mellett. Kezdete 10 órakor este, az alsó vendéglő táncztermében. Szabad bemenet. 11. Telephon a főherczegi kastélyban állandóan. 12. Velenczei éj. — Halálozás. Be 11 ágh Lajos, a fővárosi katonai ügyosztály tisztviselője, ki irodalmi téren is működött és a ki harmadéve »Mi boldog pestiek« czimü népszínművével, a népszínház pályázatán dicséretet nyert, hosszas betegeskedés után ma akart először hivatalába menni, midőn lakásán hirtelen rosszul lett és meghalt. — Szabó Dániel Kézdi- Vásárhely tiszti ügyésze, élete világában, 33 éves korában elhunyt. — Az egri kaszinó junius hó 17-én fogja ünnepelni alapitása ötvenedik évét. E napot a kaszinó hangversennyel, közebéddel és tánczvigalommal szándékozik megülni. — Kórházi alapítvány. Mint lapunknak írják, gróf Stainlein Saalenstein Leontina, hontmegyei alsó-szemeréd községi lakos, közelebb egy ottan létesítendő kórház czéljaira,25000 forintos alapítványt tett. A kórház, az alapítólevélben foglaltak szerint »Máriá«-hoz nevet visel s a Paulai Szent- Vinczéről nevezett apáczák szemerédi zárdájának tulajdonát fogja képezni, olykép, hogy a vallás különbség nélkül fölveendő betegek ápolását szintén e kolostor apáczái fogják teljesíteni. — Az alapítólevél, jóváhagyás végett, a kormányhoz már felterjesztetett. — Amikado nagybátyjának útikönyvéből. Ariszugava herczeg, a japáni császár nagybátyja, hosszú világutjából visszatért Japánba, s élményeiről naplót adott ki, miket ismerősei közt osztogatott szét. A herczeg a következőleg jellemzett pár nagyvárost és országot: »Bécs az egyedüli város, melyben jól lehet élni; a fényűzés itt nagy, anélkül, hogy a szabad mozgást akadályozná; az emberek szeretetreméltók, anélkül, hogy tolakodók lennének. Oroszország oly borzasztónak tűnik föl előttem, hogy félek még rágondolni is, Berlin — sivár kaszárnya élet, derű nélkül. Róma nem kellemetlen, de az emberek nagyon is ájtatosak. Amerika elrémítő, a lakosság önző szatócsokból áll. Pár is egyáltalában nem tetszik nekem. Grévy elnök nagyon egyszerű, és az ember unja magát környezetében.« — Egy tót lap Jókai toastjáról. A turócz-szentmártoni »Národnie Novine« nagy megelégedéssel s örömmel közli Jókainak, az evang. egyetemes felügyelő felavattatása alkalmából tartott banketten, a tót papokra mondott toastját. Meg van ugyan arról győződve, hogy Jókai szavainak a politikai életben nem lesz semmi komoly következménye s hogy a tótok törekvéseikben továbbra is gátoltatni fognak«, de Jókai toastja mégis »elégtételül szolgál a panslavizmussal vádolt tót nationalistáknak.« (Jókai beszéde egyáltalában nem szólt azoknak, a kiket tót nationalistáknak szoktak nevezni. A szerk.) — Rovarkiállítás Párisban. Fölöttébb érdekes kiállítás fog megnyílni f. évi július hónapjában Párisban a Palais de l’Industrie (iparpalota) csarnokaiban, a földmivelési minisztérium védnöksége alatt. A kiállítás tárgyai lesznek: 1. a hasznos rovarok, azok termékei nyersen és földolgozva, s e termékek földolgozására való eszközök és gépek; 2. az ártalmas rovarok s azon eszközök és szerek, melyek ezek pusztítására czélszerűeknek bizonyultak. A kiállítás ideje alatt insectologiai congressus is lesz, mely legkiválóbban a phylloxerával és a selyembogarakkal fog foglalkozni. — Kirándulást rendez a mérnök-és építész-egylet június hó 4-én, a 3-án tartandó közgyűlés alkalmából, a következő programmal: 1. A központi személypályaudvar , opera és műegyetem megtekintése. 2. Villásreggeli az egyesület helyiségében. 3. Az elevátor megtekintése. 4. Kirándulás külön hajón Ercsiig, a dunaszabályozási munkálatok megszemlélésével. 5. Estebéd Ercsiben. 6. Visszatérés hajón Budapestre. Gyülekezés az egyesület helyiségeiben; indulás omnibuszokon reggeli 8 órakor. Akik az egyesület tagjai közül a kirándulásban résztvenni kívánnak, e szándékukat az intézet igazgatóságával, legkésőbb június hó 3-án, d. e. 10 óráig közöljék. — Strike a fiumei torpedogyárban. A fiumei Whitehead H. czég torpedógyárában, a munkások valamennyien beszüntették a munkát. Mérsékelt béremelést s különösen egy cseh mérnöknek okvetlen eltávolítását kérik, ki folyton »ármánykodik« ellenök. A munkások ragaszkodnak követeléseikhez, anélkül, hogy kihágásokat követnének el. — A phönixparki gyilkosok harmadikának kivégzése. E hó 23-án végezték ki a phönixparki gyilkosoknak harmadikét, Fagan Mihályt. Ezen fiatal gyilkos iránt éreztek legtöbb szánalmat úgy a biró, mint a közönség. A biró, mikor a fiatal patkó-kovács fölött kimondta a halálítéletet, hozzátéve, hogy fáj neki oly életet adni át a kora sírnak, mely erkölcsösen és tisztességesen kezdődött. Fagan a végzetes május 6-iki estén Fitzharrissal együtt kocsin hajtatott el a parkból; ez bebizonyult, s erre az esküdtek halálra ítélték őt, daczára annak, hogy tanukkal némileg bebizonyította alibijét. Fagan a tárgyalás alatt látszólag magába szállt; alig pillantott föl egyszer is. Halálitéletét fásultan hallgatta végig s az utolsó óráig megtartotta önuralmát. Kilmarnham előtt a megszokott jelenet folyt le. Mikor a kivégzést tudató fekete zászlót fölvonták, egy nő térdre esett, kezeit tördelte, s az olvasót imádkozta, melyet a tömeg utána imádkozott. Fagan testvére a falnak támaszkodott s keservesen sirt. Az irhoni alkirály jelenleg a jutalom kiadásával foglalkozik. Farrel kap 1000, Kavanagh kocsics 250, Alice Kelly 500 font sterlinget. A két Careyt kisebb összegekkel fogják kielégíteni. Farrel és Kavanagh ki fognak vándorolni. — A halál előtt, Szakolczán f. hó 29-én nagy részvét mellett temették el az ottani közjegyző nejét, dr. Lux Albertné, született Wahle Eugenia asszonyt. Az elhunyt nő csak 31 éves volt. Gyógyíthatlan betegségben szenvedett nyolc hónapon át. Két hónappal ezelőtt a betegágyon azt az óhajt fejezte ki, hogy a zsidóhitről át akarna térni a katholikus vallásra. Férje nem ellenezte ez óhaj teljesítését. A fiatal nőt halálos ágyán megkeresztelték. A fényes szertartású temetésen a katholikus nőt zsidó férje és öt zsidó gyermeke kísérte az örök nyugalom helyére. — Szegény milliomos. Stone Amasa, Cleveland állam leggazdagabb polgára, ki egy millió dollárnál többet ajándékozott egy egyetem, egy ipariskola és egy öreg asszonyok számára való menház alapítására, folyó hó 11-én szívén lőtte magát, mert az álmatlanság kínjait nem bírta tovább elviselni. Stone egyszerű puritán családból származott és mint szegény ácslegény kereste eleinte kenyerét. De kitartó, leleményes, vállalkozó férfi volt. Vasúti- és hídépítészszé képezte ki magát. Vállalatainak kedvezett a szerencse és ő becsületes munka által milliókat szerzett. De a túlságos munka következtében oly ideges lett, hogy nem birt aludni. Ekkor visszavonult az üzlettől, nagy utazásokat tett, neje részéről a leggondosabb ápolást nyerte. De mind hiába, kinos állapota nem javult. Egy átvirrasztott éjszaka után revolverrel vetett véget életének. — Mentés életveszélylyel. E hó 27-kén, mint nekünk írják, Simontornyán a sebesfolyásu Sió-Kapos csatornában néhány fiú fürdött. Egyiket, ki nem tudott úszni, egy 15—16 éves gépésztanonczot, a sebesen rohanó ár magával ragadta. A már-már elmerülő