Nemzet, 1883. június (2. évfolyam, 149-178. szám)

1883-06-30 / 178. szám

Szerkesztőség : Barátok­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok-tere, Athenaeum-épület) küldendők. n. évi folyam. REGGELI KIADÁS Budapest, 1883. szombat, junius 30. Kiadó-hita. „ Barátok-tere, Athenaeum-ép Előfizetési du. Poétán küldve, vagy Budapesten házhoz h kiadás együtt: 1 hónapra ....................... 8 hónapra .. 6 hónapra ......................................... .. „ Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés negyedévenként .............. 1­­­178. szám. Táviratok. Cattaro, jun. 29. (Eredeti távirat.) Az albán lázadók nem győzöttek le még, mert az albánok kijelentették, hogy nem fogadják el Afiz pasa azon föltételét, hogy meghódolá­suk jeléül átadják minden fegyverüket. Az al­bánok ugyanis azt hiszik, hogy a föltétel czélja az, hogy a török kormány könnyebben kiszolgáltathassa őket Montenegrónak. (N. fr. Presse.) Páris, jun. 29. A » Temps« alaptalannak jelenti ki azon hírt, hogy a tárgyalások Shangaiban félbenszakadtak volna, consta­­tálja azonban, hogy a tárgyalásokat megne­­hezítette China azon kívánsága, melytől el nem áll, hogy minden barátságos egyezmény lapja China Annám fölötti fenhatóságának eismerése legyen. Nevezett hírlap megjegyzi, hogy a chinai kormány azt állítja, hogy Tricou azon békülékeny küldetésnek, melylyel meg­­bizatott, kihívó színezetet adott, mit a Fran­­cziaország és China közt eddig fönnállott vi­szony nem igazol. Szt.­Péter­vár, június 29. Sermazában a Swir folyó mellett tegnap ment végbe a Swir és a Sinas csatorna megnyitása a czár és czárné jelenlétében, kiknek kíséretében több miniszter volt. A pétervári és subinszki kereskedelmi testületek feliratot nyújtot­tak át a czárnak. A czár ez alkalommal azon remé­nyének adott kifejezést, hogy az új viziut elősegítendi az orosz kereskedelem emelkedését. A czári flottát oda- és visszautaztában a Ladoga tó partján össze­gyűlt nagy néptömeg lelkesen üdvözölte. A Swir csatorna a czár nevéről, a Sinas csatorna a czárné nevéről neveztetett el. Mindkét csatorna­n láb mély­ségű és nagy hajók járhatnak rajta és általuk lehetővé van téve az, hogy az áruczikkek szállítása a péter­vári kikötőbe 10 nappal hamarább történhetik­, mint eddigelé. Aachen, június 29. Itt nagy égés volt, 9 ház és a tanácsház két régi tornyának egyike lángban áll. BÉCS, június 29. A görög királyné Pétervárról jövet ma délután Bécsen át Triesztbe utazott. Páris, jun. 29. A »Temps« arra figyelmeztet, hogy Angolország kivételével valamennyi hatalom in­tézkedéseket tesz a cholera ellen, s megjegyzi, hogy ha a ragály Port-Saidból az angol kikötőkbe hurczoltat­­nék, csaknem lehetetlen volna megakadályozni, hogy az a continensre is át ne hozassák. Ha Európában kiüt a cholera, ez újabban azon ország közönyének lesz kö­szönhető, mely anyagi érdekei iránt való igen szűk­keblű aggodalmában minket már most e veszélynek tett ki. Páris, június 29. A­ »Havas« ügynökség jelenti Port-Saidból, hogy a Suez-csatorna társaság ügynö­kei és a nemzetközi egészségügyi bizottság között létrejött az egyetértés arra nézve, hogy a hajók sza­bad forgalma megkönnyíttessék a csatornán, úgy, hogy az egyptomi terület ne érintessék. Azt állítják, hogy egyes egyének átlépték volna az egészségügyi határvonalat a hatóságok tudta nélkül. London, június 29. C­a­m­p t­e 11 Bannermann, a tengernagyi hivatal titkára, ma kijelentette az alsó­házban, hogy a középtengeri hajóraj most szokott nyári czirkálását járja és az alkalmat felhasználja arra, hogy a nemzetközi udvarias viszontlátogatásokat végezze. London, jan. 29. A felsőház 145 szavazattal el­vetette 140 szavazat ellenében a harmadik olvasás­nál azon törvényjavaslatot, mely szerint az özvegy férfi és volt nejének nőtestvére közötti házasság tör­­vényesíttetik. London, jan. 29. Tegnap délután a hajótulaj­donosok értekezletet tartottak, melyben két kiváló ügyvédnek, a suezi földszorosra nézve L e s s e p s ál­tal igényelt kizárólagos jog iránt adott véleménye fö­lött tanácskoztak. A véleményezések L e s s e p s igé­nyeinek jogosultságát egyaránt és feltétlenül tagad­ják, és a hajótulajdonosok azokat kiindulópontul elfogadták azon lépésekre nézve, melyeknek c­élja, hogy az illető hatóságokat, a második csatornának, angol ellenőrzés alatt történendő építésének meg­nyerjék. Alexandria, június 29. A Reuter-ügynök­­ség jelentése szerint Damietteben és Mansu­­rahban tegnap összesen négy cholera­­e­s­e­t fordult elő. A betegek közül hárman meg­haltak. Port-Saidban egy ember halt meg cholerában. A­­Hava­s-ügynökség j­elentése szerint tegnap Damietteben százheten, Mansu­­rahban pedig hárman haltak meg cholerában. Orsóvá, június 29. Ma a persa küldöttség Bel­­grádra utazik, hogy Milán királynak az Oroszlán és Naprend gyémántos nagycsillagát átnyújtsa. Igló, jun. 29. A szepesi határegyesü­­let dalünnepélye ma tartatott meg Iglón, az ettől fél órányira délnek fekvő gyönyörű fekvésű mu­lató helyen. Az ünnepélyen részt vettek a szepesi daláregye­­sületen kívül a budapesti férfi dalegylet és a kassai dalárda testületileg. A budapestieket a kassai indóházban a kassai dalárda szóval és dallal üdvözölte, mit a budapestiek nevében Hajnik Béla ügyvéd egyik alelnök viszon­­zott. A két dalegylet a reggeli vonattal indult Iglóra. A vonat a kő előtti őrháznál állott meg, a szepesiek harsány éljenzése között. Innen a dalárok, kibontott zászlóval, zeneszóval szép sorrendben — elől a buda­pesti, — indultak a kő alá, melynek bejárata előtt remek épitményű, nemzeti lobogókkal feldíszített diadalív »Isten hozott« felirattal, volt felállítva. Az érkezett dalárokat a dalcsarnok emelvényé­ről az iglói dalárda nevében, mint ünnepélyrendező Payer Jenő tanár és a szepesi dalszövetség nevé­ben Fest Miksa üdvözölte, mire a budapestiek ne­vében ismét Hajnik Béla tartott szép beszédet, ki­fejezést adva a szepesiek iránt táplált rokonszenvek­­nek, kiknek — úgy­mond — eddig csak a magyar haza iránti tántoríthatlan szeretetét és ragaszkodását ismerték, most azonban mindent felülmúló vendég­­szereteteket is alkalmuk van megismerni. Beszédét harsányan megéljenezték. A délelőtt az ismerkedéssel, a szepesi halár­­egyesület közgyűlésével, a­mely a lövöldében 91/a órakor kezdődött,­­ és a dalárdák összpróbáival telt el. A közgyűlésből említésre méltó határozat, hogy a jövő évi szepesi halárünnepély Szepesváralján fog megtartatni. Szövetkezeti elnökké Fest Miksa, alelnökké Schmidt Sándor, míg Gretzmacher János az egylet volt elnöke, ki egészségi szempontból visszalépett, tiszteletbeli elnökké választatott meg egyhangúlag. A közgyűlés, illetve a szepesi dalárok összpró­­bája után a budapesti férfi dalegylet, majd a kassai dalárda mutatták be jeles tehetségüket. A közönség mindkét dalárdát zajosan tapsolta és dalaikat megújrázta. A kassai dalára »Tarka ma­dár« czímű dalával frenetikus tapsvihart aratott. Az egyes dalárdák bemutatása után két órakor nagy díszebéd következett, melyen mintegy háromszá­zan vettek részt. A pohárköszöntők sorát Fest Miksa nyitotta meg, poharát felséges királyunkért, királynénkért és a királyi családért ürítve. Scher­fi, Igló város polgármestere, a város nevében az érkezett dalárdkat, különösen a a budapesti és kassai dalárdákat éltette. Pohárköszöntőket mondtak még: Hajnik, a szepesi dalszövetségre és Iglóváros vendéglátó kö­zönségére ; Barcs Pál (Kassáról) a szepesi höl­gyekre és Willmrotter Henrik (szintén Kas­sáról) zajos éljenzés közben Kossuth Lajos nagy ha­zánkfiára. Ezután még Kerner (kassai) Igló vá­rosát és Hajnik újra a kassai dalárdát éltette. A kedélyes díszebéd kevéssel négy óra előtt ért véget, mire kezdetét vette a tulajdonképeni­­dalünne­pély, melyet a szepesi daláregyesület Erkel »Hym­nus «-ával nyitott meg. Nagy sikert aratott a szepes­­váraljai dalkör vegyes kara az »Aufforderung zum Tanz« czímű dallal; az iglói dalárda Huber »Sza­­badságdal«-ával és a daláregyesület Them »Dal­­ünnepen« czímű dalának eléneklésével. A műsor végeztével a budapesti férfi-dalegylet nevében Hajnik igen szép beszéd kíséretében kék-fehér selyemszalagot nyújtott át a szepesi dal­egyesületnek emlékül, hogy azt leendő zászlójukon viseljék. A szalagon a budapesti férfi-dalegylet és a szepesi dalegyesület jelenlegi tagjainak névsora van kihímezve. Ezen emléket a szepesiek a legnagyobb örömmel vették. Ezután a nyári tánczteremben czigányzene mel­lett megindult a tánczmulatság, melyen Igló város intelligentiája igen nagy számban volt képviselve. A kőalján különben is a délutáni órákban igen nagy számú közönség volt a Szepesség minden vidékéről. A táncztermet az esti órákban villamos világítással árasztották el, mely gyönyürü látványt nyújtott a kies erdők, hegyek, halmok és víz által körülvett vidéken. A dalárok esti 9 órakor testületileg vonultak be Iglóra, onnan a budapesti dalegylet holnap reggel Lőcsére megy, hol a lőcsei dalárdával egyetem­ben a lőcsei árvák javára dalestélyt rendeznek. Kolozsvár,június 29. Széchenyi Pál gróf kereskedelmi miniszter, a tegnapi esti vonattal erdély­­országi körútjából ide érkezett. A minisztert az indó­­háznál csak Esterházy gróf főispán, Mino­­r­­­c­h polgármester és Deák főkapitány fogadták, miután a miniszter minden ünnepélyes fogadtatást előre kikért. A miniszter a mai délelőtt folyamán megtekin­tette az áruraktárakat, az ipariskolát és a kolozsmo­­nostori gazdasági tanintézetet és mindenütt teljes megelégedését fejezte ki; különösen meglepte a mi­nisztert az áruraktárak olcsó és czélszerű építkezése és roppant nagy forgalma. A délután folyamában Gyaluba ment Eszter­­házy gr. főispán és Gyarmathy alispán kíséretében, hol a szövészeti iskolát tekintette meg. A miniszter ma délben fogadta az üdvözlő kül­döttségeket, nevezetesen: a gazdasági egyletet, melyet Jósika Samu báró vezetett, az ipar- és kereskedelmi kamarát Zsigmond Dezső vezetése alatt, Kolozsme­­gye és Kolozsvár sz. kir. város tisztikarát, az erdő­igazgatóságot, melyet Girsik főerdőmester vezetett stb. A honvédság részéről Pacor és Mangesius tábor­nokok tisztelegtek ő nagyméltóságánál, ki az esteli vonattal utazik vissza Budapestre. Bécs, június 29. Blaháné asszony búcsúja alkal­mából fényes estély volt, melyen Rogefort lord az ünnepelt művésznőt felköszöntvén, őt »Magyarország csillagának« nevezte. Tizenhat kocsi, köztük kettő vi­rággal megrakodtan, kisérte a művésznőt a »Vesta« hajóig. A népszínház tagjai közül Szelényi és Soly­­mosy voltak jelen az estélyen. Bécs, jun. 29. A »Concordia« hírlapíró egylet Blaha Lujza asszonyt, Hegyi Aranka és Rá­kos­s­y Szidi kisasszonyokat, a budapesti népszínház művésznőit, dísztagjaivá választotta, s az egyleti jel­vénynyel ruházta föl. Pozsony, jun. 29. A budapesti népszínház sze­mélyzete a »Vesta« hajón útban van haza felé. A ma­gyar határon a férfikar a »Szózat «-ot énekelte. A horvát-szlavon országos hódoló küldöttség tagjai, kik jövő julius hó 12-én a horvát bán vezetése alatt ő felsége által Laibachban kihallgattatáson fo­gadtatnak, az »Agramer Zeitung« .szerint a következők: Mihalovics József bibornok és zág­rábi érsek;Angyelics Germán pátriárka és kard­­czai metropolita; Kresztics Miklós képviselő; monyorókeréki gróf E­r­d­ő­d­y­­Rudolf, nagybirtokos; trakostyani gróf Draskovics József, nagybirto­kos ; buzsimi Jellachich Gyula, nagybirtokos; Dreskovics Tamás, birtokos és képviselő. A krassó-szörénymegyei szabadelvű párt gróf Bissingen Ernő elnöklete alatt f. hó 27-én délután, mint levelezőnk írja, a lugosi nagy vendéglőben óriási lelkesültség közt tartotta meg közgyűlését, melyre számos szabadelvűpárti sereglett össze Krassó-Szörény­­megye minden részéből, nemzetiségi különbség nél­kül. A románajkú polgártársak közül is száznál töb­ben vettek részt, élükön a hazafias érdemekben meg­őszült L­i­v­i­u Endre görög-katholikus kanonokkal. Gróf Bissingen megnyitó beszéde után a szabályzato­kat megállapították, azután megválasztották a köz­ponti bizottságot s a kerületi elnököket. A pártérte­kezlet Bissingen beszéde után emelkedett hangulatban oszlott szét. Levelezőnk szerint ily népes gyűlésre Lu­goson nem emlékszenek. Gradisteanu levele. A jassyi képviselő, úgy lát­szik félt, hogy másképpen magyarázhatnák Jassyban tartott beszédjét. Levelet intézett tehát a »Roma­­nie Libera« lap szerkesztőjéhez, a­melyben panasz­kodik, hogy a hivatalos »M­onitorul« nem közölte az »egyszerű polgár« beszédjét. Gradisteanu ennél­fogva, nehogy feledésbe menjenek szavai, még egyszer ismétli azokat. E beszéd végső szavai ezek: »Vannak olyanok, a­kik nincsenek jelen ezen az ünnepélyen. Vannak azonba­n olyanok is, akik szí­vesen jöttek volna, de nem jöhettek; de a kiknek te­kintete ebben a pillanatban reánk van irányozva, vagy jobban mondva, a­kik teljes lélekkel közöttünk vannak, mert Felségedet nem Románia ki­rályának, hanem a románok királyának tekintik, a­kiknek támogatásával Felséged a Nagy István koronájából hiányzó drágaköveket pótol­hatja.« Erre Gradisteanu megjegyzi levelében: »A kifejezett érzelmeket valamennyi román osztja, és akármit mondjanak vagy tegyenek, senki sem lesz képes az érzelmeket elfojtani.« A vindobona budai útja. — jan. 28. Múlt hét keddi napján kellett volna már fel­­szállnom Silberer úr léghajóján. De csak tíz napi vá­rakozás után vihettem keresztül e szándékot. E tiz nap alatt száz meg száz kérdéssel ostro­moltak ismerőseim. Mikor szállok már fel ? Gondo­­lom-e,hogy könnyű lesz »fel«­menni a pokolba ? Megír­­tam-e a végrendeletemet ? Gondoskodtam-e netán létező hitelezőim megvigasztalásáról ? Kiben tisztelhe­tik nevető örökösömet ? Voltakép miért halasztom el annyiszor ezt a szép kéjutazást ? Tudok-e a fákra mász­ni, a Dunán átúszni, 3000 láb magasságból ügyesen a földre ugorni, vagy esetleg a szél ellen röpülni ? Mit fogok csinálni, mikor a szélvész elkapja mellőlem az úti társaimat és magam leszek kénytelen a Vindobo­­nát a felhők hátán tovaczipelni ? Könnyű volt e kérdésekre azt felelni, hogy pl. a szél urfi engem is elbír talán, ha már az útitársai­­mat el tudja vinni, hogy aki a léghajóról szállt le, annak a fák tetején már semmi keresni valója stb. De e kérdések arról tanúskodnak, hogy anno 1883, a léghajózás évszázados jubileumának évében a közönség még mindig nem szokott hozzá a gondolat­hoz, hogy a felhők és szelek birodalmának elfoglalása már fait accompli. Lázonghat olykor a nyughatatlan ország mak­­ranczos népe. A hódítók merész hadának, az »audax tapeti genus«-nak egy-egy éclaire­ur-jét leülheti de a hódítás megtörtént, a birtokba foglalás processusa folyamatban van. A dolog eleinte nem is boszorkányságnak, hanem valóságos blasphemiának tetszett. Gusmant, a 17-ik század »röpülő emberét,a­ki az egész spanyol kir. udvar jelenlétében szállott fel a magasba, az inquisi­­tió száműzte, mint lázadót, az isteni törvények ellen. És mikor Párisban az első »montgolfiére« szállott fel, a nézők térdre borultak, mert azt hitték, hogy a me­rész feltaláló az ördöggel czimborál. De az emberek csakhamar belátták, hogy nekik joguk van birtokukba ejteni a levegő birodalmát, ha­­ hozzá férhetnek. A nagy forradalom katonái ku­tatni kezdték talán a természetfölötti lényeket, me­lyekkel a babona a felsőbb rétegeket benépesítette volt és miután ezeket nem találták meg, nekibáto­rodtak és fölvették a harczot az ósdi előítélet földi seregével. Nem kis önbizalmat kelthetett a fleurusi ütközet alatt a franczia harczosok közt, hogy az eget hódító diadalmas szerszám kikémleli a reactio had­seregeinek minden mozdulatát és ezzel ő is az »ember jogai«-nak bajnokai közé szegődött. Földön és égen segített a forradalomnak. Mint minden occupatio, úgy a jég birodalmá­nak elfoglalása alkalmával is, azt hitték, hogy már most csak annectálni kell. Arago, a nagy tudós pl. arról ábrándozott, hogy a tudomány szilárdan megveti most a lábát a felhők közt és onnét operálva, levezeti a felhőkből a villamosságot és megakadályozza majd pl. a jégesőt. Hát ennyire még nem jutottunk. Túlvérmes reményeket fűztünk az első léghajóhoz és azért csa­lódtunk. A 30-as és 40-es években a »vasúti láz« idejé­ben meg is feledkeztek a léghajóról. Tiz-húszezer franciával kapkodták a franczia vasúti részvényeket, melyek még ma is csak 2000 frankot érnek. Csak a hatvanas és hetvenes években jöttek megint divatba a léghajók és Gauthier Theophil egy czikkben azt constatálta, hogy vasárnaponkint annyi a levegőben a léghajók mint a csillag.« És a »mánia« egyre tart. A léghajósok már légiót képeznek és alig múlik nap, melyen itt vagy ott ne történnék egy-egy felszállás. Ha aztán száz expeditió közül egy balul üt ki, a közönséget ismét elfogja a babonás félelem a magas régióktól. Mintha a hullámos tengeren vagy a süppe­dő vasúti gátakon sohasem történnék szerencsétlen­ség, csak ott fenn a sima levegőben! Hanem az ilyen szerencsétlenségek nem riaszt­ják a léghajósokat. Egy »szép katastrófa« után még sűrűbben jelentkeznek a vállalkozók, akik daczolni akarnak a makranczos elemekkel. Múlt év őszén tör­tént Bécsben egy leszállás, melynél a léghajósok sé­rüléseket szenvedtek. Az valóságos »reklám« volt, mert 38 személy jelentkezett azonnal, aki mind a leg­közelebbi felszállásnál akart részt venni. A veszély tudata szinte ösztökélte az embere­ket, fokozta kíváncsiságukat, provocálta elszántságu­kat. Azért is meg akarják lesni a mennyköves Jupiter iszonyú titkait. Ha Prometheus a szikrát lopta az Olympusról, ők legalább egy darab felhőt szeretnének zsebre rakni. A természet ura érvényesíteni akarja jogait, éreztetni a maga hatalmát és a léghajós, a­ki elszán­tan nekiindul a levegő-óc­eánnak, úttörője az embe­riségnek. És ezen úttörők közt bizonyára nem utolsó he­lyen áll Silberer barátunk,a Vindobona tulajdo­nosa és kormányosa. Nem tudós ő, nem talált fel új elméletet a lég­hajózásról, nem írt róla vaskos köteteket, melyekben per a-i-b bizonyította volna be a léghajózás jogosult­ságát .Il prouve le mouvement, en marchant.« Tud-e az ember a levegőben járni ? kérdezik tőle. »Igenis tud, feleli ő, mert én járok benne.« Gyakorlati szempontból űzi a léghajózást, mert meg vannak benne hozzá a főkellékek: a biztos, erős kéz, az éles szem, a hidegen számító, nyugodt fő, és a gazdag tapasztalatok, melyeket szerszámon szerzett. Különben kiváló sport-férfiú, ki Bécsben az »Allgemeine Sport-Zeitung«-ot szerkeszti és az evező­sport terén meg éppen tekintély; tíz éven át a bécsi versenyekben mindig ő volt a győztes; ő volt az első, külföldi, ki részt vett (1873-ban) egy budapesti re­gatta-versenyen és itt két első díjat is nyert. A léghajózást a francziáktól kezdte tanulni és tavaly maga készíttetett egy óriási léghajót, a Vindo­­bonát, melylyel 1882 augusztus 11-én (egy pénte­­k­i napon) először szállott fel. Első négy útját a lég­hajó készítőjének fiával, ifj. Bris­sonnet úrral tette, mikor ez visszatért Párisba, Silberer magára maradt. Miután a bécsi rendőrség nem akarta neki megen­gedni, hogy más is mehessen vele, Silberer négy ízben egyes-egyedül szállt fel a négy emberre számított óri­ási gömbbel, hatodik útján nagy vihar közepette járt 2000 méter magasságban és semmi baja sem történt. Most már a rendőrség megengedte neki, hogy­­segé­deket vihessen magával. De ezeknek alá kellett írniok egy írást, melyben kijelentették, hogy nem jönnek a hatósághoz siránkozni, ha a nyakuk találják szegni. Utóbb a rendőrség már elnézte azt is, hogy Silberer úr hölgyeket vitt magával a levegőbe. Múlt év augusztus 11-ke és október 22-ke közt tizenhat utazást tett a »Vindobona« Bécs fölött. A­kiket érdekel, ez utazások körülményes leírását meg­olvashatják a »Die Wiener Luftfahrten« cz. füzetek­ben, melyeket Silberer ur közzétett és itteni felszál­lásai alkalmával áruitat. Most Silberer úr Budapestre jött, hogy a budai­pesti közönség előtt is bemutassa művészetét. Múlt kedden láttuk őt először felszállani. Ott állott előttünk a 24 méter magas és köze­pén 14 méter széles, nyers selyemből készített gömb, mely 1.100.000 liter légszesszel van megtöltve. — Mit tenne most, ha ez a légszesz felrobbanna ? kérdezi valaki tőlem. — Ön a kerepesi út szélén lakik ? Hogy teheti ezt ? Hát ha a garaméter a levegőbe repül ?.. . Ha az a sok »ha« nem volna, Budapest már százszor elpusztult volna, vagy én már milliomos lennék. Egy kis fatalizmus nagyon szükséges ebben a­­siralom völgyében. Tegnap pl. egy hölgy a lövölde­kertben elájult, pedig ez nem történt volna meg ha... a szélirány kipuhatolására feleresztett gyermek­ballon szét nem talál pattanni. Hát a jó isten még a gyermek­ballonokra is vigyázzon ? De már itt nem egy ha... fenyeget. A »Vin­­daboná«-t ugyancsak hintázza most a szél, majd hogy hasra nem fekteti. Ott fenn kétségkívül éppen igy hintázik. Már pedig akkor okvetlenül kifordul a ko­sárból, a­ki benne áll. Jó lesz akkor erősen kapasz­kodni és elsajátítani ama magyar léghajós mestersé­gét, a­ki évekkel ezelőtt mutogatta magát és feje te­tején állott a léghajóhoz kötött trapézén. Már pedig ez nehéz mesterség. Minden előkészület megtörtént, Silberer vezény­szavára a bakák elbocsátják a léghajót. Nem hintázik az már, egyenesen repül fel, mint a nyílvessző. Sebesen hasítja keresztül a légrétegeket. Az egy millió liter légszesz felfelé tör. A szél kelet felé nyomja ugyan a gömböt, de nem hintáztatja, mert az enged most a nyomásnak. Nincs hát szükség a clownok tudományára. A léggömb most ott lebeg a magasban. Utána nézek, a Vindobona akkorának látszik, mint egy gyermekballon. A kosárnak se híre se hamva. Hasz­talan nézek. Szorongva gondolok rá, hogy várjon ott van-e egyáltalán Aggódva nézem azt a gömböcs­­két, vájjon nem fog-e most hirtelen irányt változtatni, sebesen fel vagy lemenni. Nem! Ott lebeg csendesen nyugodtan! De az utasok ? Ha abból az irtóztató magasságból le találnak nézni, nem fogja-e el valame­lyiküket a szédülés ? Oly pic­i pontot képeznek ott, hogy az ember még a pehelytől is félti őket. A látvány felizgatott, pedig csak néző voltam. Tegnap semmi rosszat sem sejtve, mentem ki a lövöldekertbe. Úgy tudtam, hogy az aristocratia két tagja fog felszállni. A bejáratnál találkozom Silberer úr titkárával. — Ma talán ön száll fel, mondja nekem. No ez nyilván nem tudja, mit beszél. A kertbe megyek, ott is hallom többektől, hogy én szállok fel. Nevettem, mint a­ki tudja, hogy csak tréfából ítélték halálra. Nyugodtan néztem a Vindo­bona himbálózását. Nem én leszek a kosárban. Egyszerre csak Silberer úr szólítja »azokat az urakat« és felém int. »Azok az urak« . Az én voltam és dr. Kilián collega. Megnézem a kosarat: olyan magas, mint jó magam. Azon tűnődöm, hogy én hogy is fogok ebbe bejutni. Meg fogom a kötelet, »schwung«-ot veszek és­­ benne vagyok a végzetes kosárban. Hiszen ez pompásan kezdődik. Körültekintek és látom a több ezer főnyi közönséget. Hogy néz! Vájjon mi látni való van itt ?_ Ben furcsák ezek a né­zők , mind erre tekintenek. Önkénytelenül is elneve­tem magam. Most beszáll a collega, majd meg Silberer úr, azután megszólal a zene és egyszerre csak azt veszem észre, hogy az a tömérdek ember hirtelen, mintha hapták­ot vezényeltek volna, mind felfelé nézeget. Is­merőseim integetnek, kiabálnak felém. Azaz hogy már nem is tudom, ismerőseim-e azok. A kiabálást hallom, de már nem értem, hamar­jában nem tudom, a zene egy Charivari-t játszik-e, vagy a tömeg éljenez-e. A tömegből is csak a fejeket veszem ki, meg azt a mulatságos hadonászást. Most a Damjanich-utcza felé találok tekinteni. Hát az micsoda ? Az utcza feketéllik a néptömegtől. Azaz hogy nem feketéllik, a nap verőfénye mellett éles vilá­gításban tömérdek arcú fehérük. Sejtem, hogy azok a nézők mind hátravethették a fejeiket. Most nagy látást-futást veszek észre. Az a sok alak hirtelen összeteperedett és talán emiatti ijedtsé­gében futkos ide és tova. És hogy rohannak azokon a keskeny szalagokon! Belt sajátságos kis hangyák. És bámulatos, hogy az a Budapest milyen tiszta város! Az utczáin egy szikra szemetet se ve­szek észre, a házikók mind egyformára vannak me­szelve és olyan szép egyenes sorokat képeznek. Ott látom az Új­ épület nagy udvarát, ahol térdig érő ho­mokban egreczk­oztam annak idején. Hiszen az egy valóságos skatulya! Amott egy gyönyörű kis virág­ágyat pillantok meg, közepén apró tócsákkal. Az a városliget, melyben mindig el szoktam tévedni. Mindez olyan furcsa, olyan mulatságos. Cseppet sem hasonlít ahhoz a látványhoz, mely elénk tárul, ha egy torony tetejéről nézünk le egy-egy utczába. Egyszerre nézünk be valamennyi utczába, melyek mind keskenyebbek, kisebbek és­­ takarosabbak lesznek. Ezen a feledhetlen látványon tudj’Isten meddig felejtettem volna rajta a szemem. — Ide nézzenek! szólal meg egyszerre Silberer. Felocsúdok merengésemből és magam mellé tekintek. Most veszem csak észre, hogy itt vagyok a nagy üres levegő közepén, egy keskeny kosárban és fölöttem fenyegetőleg terpeszkedik szét az egy nagy szörnyeteg. Mit csinálunk? Emelkedünk? Vagy állunk mozdulatlanul ? Vagy visz a szél valamerre felé ? — A Duna felett vagyunk, jegyzi meg Silbe­rer úr. Csakugyan ott látok egy széles ezüstszalagot, melyen jobbra és balra egy-egy gyönyörűen kifara­gott deszka van letéve. A szalagon apró hajócskák gurulnak. Tulfelől rendetlen sánczok látszanak. Az egyik a Gellérthegy, a másik a várhegy miniatűr­­képét­ tünteti fel. Silberer úr most papírszeleteket dobál ki. Ezek nagy sebesen rohannak a föld felé, azaz, hogy correcte fejezzem ki magamat, azok igen csendesen maradnak, de mi sebesen repülünk fel mellőlük. Ötszáz méter magasságban vagyunk. Én csak nézem a tájékot. — És most dologra! mondja egyszerre Sil­berer úr és azzal helyéről a kosár túlsó sar­kába lép. Ezt nem látom, de érzem. A kosár olyan­féle mozgást tesz, mely emlékeztet némileg a csónak billenéseire, melyek a vizisporttól teljesen távol álló egyéneket a vizen kissé meg szokták ijeszteni. De itt a billenés fél másodperczig se tart és éppen csakhogy érzi az ember. Olyan, mint a gondolat, mely meg­villan az agyban. Silberer úr most mindenekelőtt leereszti a hor­gonyt, hogy minden eshetőségre el legyen készülve. Legombolyítom a negyven méternyi kötelet, ő pedig azon leereszti a 100 fontos vasmacskát. Ezután kiszórunk egy zacskó homokot. A kosár terhén történt e könnyítés, a ballon emelkedési erejét 18 kilogrammal növeli és egy-két perczre rá­con­­statáljuk, hogy több mint 900 méter magasságban le­begünk. Köröskörül sik­ csend, a zsongás, mely alulról eleinte felhallatszott, rég elnémult. Egy szellő se mo­zog, egy madár se suhog. Ott vagyunk a budai oldalon. Alattunk az Eöt­­vös-villa terrassen látszik, mintha egy terített asztalka volna az egész, a Zugliget, a Svábhegy, a Jánoshegy, a budakeszi, budaörsi stb. hegyek minden zuga, minden hasadéka, minden kerte, minden ligete olyan szépen látszik, mintha annak igen gondosan készített dom­­bormű-térképe volna előttünk kiterítve, melynek szé­lén ott húzódik el számos kígyózással egy fehér sza­lag : a Duna. Megközelíthetlen magasságban vagyunk ott. Ha most a budai hegyek közt hadsereg volna fel­állítva, megmondhatnék mindegyik zászlóaljának el­helyezését. Valóban könnyű megérteni, hogy katonai kö­reink és nevezetesen az országos főparancsnok és a honvédségi államtitkár oly serény nézői Silberer úr felszállásainak. Francziaországban a léghajót amint feltalálták, már hadiczélokra használták. És az köztudomású, hogy Páris ostroma alatt nem kevesebb, mint 74 léghajó indult el a körülzárolt világvárosból, és hogy ezek közül hatvankettő a poroszok ágyúi és dzsidá­­sai daczára szerencsésen le tudott szállani a még meg nem szállott országrészekben. Kétségtelen, hogy a legközelebbi háborúban a léghajók igen nagy szolgálatokat fognak tehetni, fő­leg az ostromzár alatt levő várakban. Sikerül-e majd feltalálni addigra a kormányoz­ható léghajót — igen kétesnek látszik. Sokan határo­zottan utópiának tartják. Annyi bizonyos, hogy egy évszázad óta a léghajósok erre az egyik kérdésre kon­­centrálták minden erőfeszítéseiket. Érezték, hogy e kérdés szerencsés megoldása roppant hatást keltene, az aeronautikát a legfontosabb és legserényebben ta­nulmányozott tudományszakká tenné, melynek előbbre­­viteléért a legkitűnőbb elmék fáradnának. Van pl. Párisban egy honfitársunk, ki már százezer franknál többet költött egy ily irányú kísér­letre ; hosszúkás hajó alakú óriási (a Vindobonánál öt­­hatszorta nagyobb) léghajót készített, melynek or­mányán kis szélmalmocska van. Ez villamosság által forgásba hozatik és félreveri a levegőt a hajó elől. A ballon körüli levegő odatódul a légüres térbe és oda­nyomja a ballont. Az így támasztott szél annyira nö­velhető, hogy 60—80 mfldnyi sebességgel halad és így legyőzi a legerősebb orkán ellentállását. A szél eset­leg csak egyik oldalon támasztatik. De ez még csak kí­sérlet és be kell várni, hogy sikerülni fog-e a jelzett rendszer szerint kormányozható léghajót építeni. A­mi a ballon captif-t illeti, melyet az 1878-iki párisi kiállításon láttak, az olyan, mint egy hajó, mely kifeszíti minden vitorláját, azután horgonyt vet. Biztonságban van addig, a­míg a horgony el nem sza­kad. Pedig ez a baleset már több ballon­ captif-nél esett meg. Egyelőre le kell mondanunk a feltétlen bizton­ságról és a kormányzásról és be kell érnünk azzal, ha a léghajósok jól ismerik lenge terepüket, solid anyagból készítik hajójukat és biztos kézzel vezetik. És e tekintetben Silberer úr tegnap is fénye­sen állotta meg a próbát. Mikor léghajónk Budakesz fölé ért, Silberer úr kijelentette, hogy most le fog szállni, mert vissza kell térnie Budapestre, a­hol mára sok munka várja. Nekem azt az utasítást adta, hogy álljak készen a homokos zsacskókkal, ő pedig megrántja a felső szel­­lentyű zsinórját, olvas 6-ig, aztán elereszti a zsinórt, azaz ismét lezárja a szellentyűt. Csakhamar érzem, hogy lefelé szállunk. De figyelmeztetem Silberer urat, hogy szőlők fölött hala­dunk, ahol nem jó lesz leszállni. Kiszórunk egy zsacskó homokot, mely szétporzik­­alulról, mint későbben hal­lottuk, füstnek nézték és azt hitték, h­ogy lövöldö­­­zünk­ és így újból emelkedünk. De eközben egyre ha­ladunk, mégpedig a Budakesz és Kis-Torbágy közti erdő felé. Már­pedig az erdőt okvetlen ki kell kerülni.

Next