Nemzet, 1883. szeptember (2. évfolyam, 240-268. szám)
1883-09-11 / 249. szám
Budapest, szeptember 10. A horvát nemzeti párt tagjai kompromittálva vannak a nép előtt. Nyilatkozataik nem érték el a kivánt hatást. A népre nem hatottak, odafent rossz vért szültek.« így jellemzi zágrábi tudósítónk esti lapunkban közölt levelében a nemzeti párt mai helyzetét s mi nem vélünk csalódni, ha azt mondjuk, hogy e jellemzésben nem csupán a tudósító egyéni felfogása, hanem — néminemű részben — az illető politikusok önbeismerése is nyilvánul. Mi nem tartjuk feladatunknak e percben azon tűnődni, vájjon csakugyan nincs-e Horvátországban más politikai elementum, melylyel a horvát-magyar viszony regenerálását megkisérteni lehetne, mint a nemzeti párt; s elfogadjuk igaznak, hogy a nemzeti párt, melytől mi magyarokul csak gyűlölködést s állami existentiánk alapgondolatainak titkos megbolygatását tapasztaltuk eddig, odahaza magyar barátsága miatt vesztette el a talajt s »compromittálta magát a nép előtt.« És, valljuk be, hogy egy cursus végén, pártnak, mely huzamos ideig hatalmon volt, rosszabb politikai bizonyítványt alig szolgáltathatna valaki, mint a minő az, mely e sorokban foglaltatik. Mi a politikai sikerek e megkülönböztetéséneklefelé és fölfelé nem vagyunk ugyan barátai. Meggyőződésünk, hogy alkotmányos államban pártok csak egyféle hatást gyakorolhatnak, jót vagy rosszat, de egyformát, lefelé is, fölfelé is. Ha azonban a horvát viszonyok közt helyénvalónak tartják e distinctiót, mi nem térünk ki előle. S ismételjük, hogy e kettős viszony kettős elítélést foglal magában. Voltak máshol is pártok, amelyek »compromittálták magukat a nép előtt«, de ezek rendszerint el tudták kerülni, hogy politikájuk »rossz vért szüljön fent« , s amely pártok magatartása »rossz vért szült fent«, azok nem játszották el reputatiójukat a közvélemény előtt úgy, hogy be kelljen vallaniok, hogy »a népre nincs hatásuk.« E kettős hatás kieszelésének s elérésének titka azon bölcs politika következése, a melyet a nemzeti párt folytatott s a mely odavezetett, hogy Zágráb városában s Horvátország egész területén ma királyi biztos parancsol. A legnevezetesebb azonban e politikusokban, a kik ide jutottak, nem eddig követett politikájuk. Elvégre pártok is tévedhetnek, s a horvát nemzeti párt sokkal kevésbbé volt egységes vezetés vagy megállapodott politikai idea uralma alatt, semhogy tévedésétől a jóhiszeműséget meg lehetne tagadni, s semhogy az e tévedések folytán bekövetkezett politikai szerencsétlenségekért őt az öntudatos felelősség terhelné.« Amiért ez a felelősség terheli, az az, hogy ezt a politikát ezután is folytatni akarja. Folytatni azt a politikát, mely elvágta megbízhatósága a fonalát lefelé és fölfelé; azt a politikát, mely lent a zágrábi tömeg féktelenségére vezetett, fent a királyi biztos kiküldését tette elkerülhetetlenné. Mert a magatartás, mely a nemzeti párt irányadó köreiből felénk hangzik, nyilván erről tanúskodik. Nem recriminálunk mi most a múltra nézve. Nem mondjuk mi azt, miért mulasztotta el a nemzeti párt támogatásával rendelkező bán s az osztályfőnökök által vezetett kormányzati hatalom, hogy a tömeg által megsértett jogrendnek és törvénytiszteletnek azonnal, felszólítás nélkül megadja azt a minimális elégtételt, mely a restitutio in integrumban culminál; nem kérdezzük, hogy e helyütt miért tartotta feladatának famosus első nyilatkozatával olajat önteni a tűzre, s azt, ami eddig egy magáról megfeledkező tömeg önkényének ténye volt, egy többségben lévő, magát kormánypártnak is nevező testület tekintélyével többé-kevésbbé fedezni; nem kérdezzük azt sem, hogy miért találta abban hazafiai kötelességeinek teljesítését, hogy Horvátország törvényes irányát az állami hatalom tekintélyének magára vállalt helyreállításától visszatartsa, mindezekre vonatkozólag, mert a múltra tartoznak, hajlandók vagyunk mentségül elfogadni azt azabsolute gyönge, de subjective érthető) beismerést, hogy általuk a népre akartak hatni, s a horvát közvéleménynyel szemben igazolni igyekeztek magukat. Amit mi kérdünk, s amire a választ hiába keressük, az az, mi csábítja őket arra, hogy jövőre is (eddigi politikai számításaik minden irányban való hiábavalóságának kiderülte után) azt cselekedjék, amit eddig cselekedtek. Hogy a magyar államiság álláspontjának unos-untalan való tagadásával »rossz vért keltsenek fönt«, s hogy lent, ahol keveslik, amit e részben tesznek, fölkeltsék azokat a szenvedélyeket, melyek már nem a Pejacsevicsekre és Kreszticsekre hallgatnak, hanem a Starcsevicsekre s az ezeknél is roszszabb zavargókra. Mert ha mi nem áltatjuk magunkat az iránt, hogy Horvátországban nincs magyar párt (az e részbeli szerelmi nyilatkozatokat hosszú évek sora óta meghozza nekünk a zágrábi sajtó: jó lesz Horvátországban sem áltatni magukat a részben, hogy Magyarországon sincshorvát párt. És ha így állítjuk egymással szembe az ellentéteket, akkor felmerül nem csupán politikai, hanem egyúttal etnkai kényszerűsége annak, hogy a kölcsönös szeretet eme visszájának következésekép az, akinek kezében az államhatalom van, éreztesse ennek erejét a másikkal. S igy a zágrábi nemzeti párt magatartása nem vezetne másra, mint a mostani állapot fentartására és élesbítésére. Arra vezetne az, s ha e pártnak, mely egyedülinek mondja magát Horvátországon, mely a Magyarországgal való alkotmányos együtt haladást ismeri jelszavának, nem lenne ereje elvonni ebből a körülményből s abból, hogy eddigi eljárása mire vezetett, a szükségképi következéseket. S a mostani állapot fentartása a magyar kormánynak, a magyar közvéleménynek, a magyar pártoknak nem kellemes ugyan, de a magyar kormány, a magyar közvélemény s a magyar pártok sohasem riadtak vissza attól, hogy a kellemetlen helyzetek consequentiáit is elviseljék. S inkább, mintsem Horvátország közvéleményében s közviszonyaiban az a felfogás verjen további gyökeret, hogy Magyarországgal szemben az aláaknázás ama munkája, mely eddig folyt, tovább is folytatható, inkább fog tudni Magyarország állandón ragaszkodni azokhoz az eszközökhöz, melyek nem támadnak meg ugyan Horvátországban sem fajt, sem nyelvet, sem nemzetiséget, hanem igenis fentartják az állami tekintélyt. És ha ez állapotok maradandósága megteremti azt a józanságot, mely a nagy államok politikai tényezői legkisebbikénél is szükséges, akkor bizonyára elkövetkezik annak ideje, hogy ezek az eszközök fölöslegesek lesznek. Hogy ez hosszabb idő munkája lesz-e, vagy rövidebbé, legközelebb eldől. A nemzeti párt férfias belátásától, határozottságától, akaratától függ. Ha e pártban, amint félő, hogy nincs, lenne erkölcsi erő, szakítani a múlt hagyományaival, mely lejáratta őket minden irányban; s ha e helyett föntartás nélkül való, öntudatos, határozott magyarbarát politikát elfogadni s következetesen keresztülvinni legálisan vállalkoznék , meggyőződésünk, hogy az öszhang, mely az állami organismusok functiojának legelső alapföltétele, már legközelebbi hatásában helyreállítaná azt, amit a disharmonia megrontott: az alkotmányosság zavartalan formáit, s további hatásában helyreállítana sok egyebet is, aminek restitutiója a horvát nemzeti pártra s az egész horvát közéletre nézve csak oly fontos, ha nem fontosabb, mint reánk. A pártok regenerálásának rendesen nehéz, válságos események a szülő okai. Ha egyéb nincs is, ez a tényező megvan arra, hogy ily változást lehetőnek tartsunk. Ha Horvátország eddig hatalmon volt elemei, ebből a megpróbáltatásból nem tanulják meg, hogy az eddig követett utón nem akadályozhatják ugyan meg a magyar állam consolidatióját, azonban igenis megakadályozzák a saját maguk tartományi autonómiája egészséges fenmaradását, akkor, félő, egyhamar nem fogják megtanulni semmiből s Magyarországnak ily tudatban kell számolnia jövője intézésével. De ha megtanulják, amire első mód az, hogy a történtek után a nemzeti párt azonosítsa magát a magyar állam jelvényein elkövetett sértéssel szemben foganatosított elégtétellel s ne tekintse azt hazája és maga ellen intézett merényletnek, — akkor meggyőződésünk, hogy e pártra nézve is következhetik be még idő, midőn úgy fog hangzani róla az ítélet, hogy van befolyása fent is, lent is. ' --- — ----- ...... . ■ ..gro. A »Bud. Corr.« jelenti: Tisza Kálmán miniszterelnök a horvát nemzeti párt több kiváló tagját holnap délután 5 órára meghívta értekezletre, melyet már a királyi biztos kinevezése alkalmával is jeleztünk volt. A miniszterelnök e lépéssel — melyet önként érthetőleg nem tehetett meg előbb, míg a magyar államhatalom tekintélye Zágrábban ismét teljes érvényre nem emeltetett — bebizonyította, hogy Horvátország belátóbb, nyugodtabb elemeivel egyértelműségre óhajt jutni, hogy minélelőbb helyreállíthassa ismét Horvátországban a normális alkotmányos állapotot. Most már kizárólag a befolyásos horvát pártemberektől fog függni, hogy Horvátországban a béke helyreálljon, habár azon hírek után, melyeket Zágrábból kapunk, majdnem lehetetlennek látszik az, hogy egymást megérthessük. — Ott a szenvedélyek, minden oldalról épenséggel kárhozatos módon felizgattattak, s alig találkozik ember, akivel a nyugodt tárgyalás ebben az irányban lehetséges volna. A horvátok ugyanis minden áron törvénysértést akarnak a magyarokra sütni, egyértelműségre jutásról egyáltalában mit sem akarnak tudni s hovatovább annál inkább fölkeltik azt az eszmét, hogy a czimerbotrány csak kedvező alkalom volt előttök arra nézve, hogy rátámadhassanak Magyarországra. Bizonysága ennek az, hogy a számos német hivatalos feliratot, ám ugyancsak bizonyára törvénytelen, a horvátok észrevétel nélkül mindenütt meghagyják, míg a magyar nyelv és Magyarország ellen általános vihar tombol, melyet senki sem csitít, senki sem csillapít. Ideje volna, hogy a nemzeti párt tagjai végre fontolóra vegyék, hogy ily ellenséges eszmék nagyranevelésével elsősorban önmaguknak okozták a legnagyobb nehézségeket, a magyar kormány pedig bizonyára mindig fog eszközöket találni, hogy Horvátországban a horvát pártférfiak nélkül is kormányozzon, habár kétségtelen, hogy az alkotmányos kormányzás volna a legkívánatosabb és legrendesebb. Legkevésbbé szükségesek pedig végül a horvát képviselők, a majoritásnak a magyar országgyűlésen való fentartására. A krassó-szörénymegyei szabadelvű párt elnöke gróf Bissingen Ernő a következő meghívót bocsátotta ki: Szervezeti szabályzatunk 8. §-a értelmében a krassó-szörénymegyei szabadelvű párt t. ez. tagjai ezennel megkerestetnek, miszerint a f. évi szeptember hó 11-én, d. u. 4 órakor Lugoson, a »Magyar Király«-hoz czímzett szálloda nagy termében tartandó párt-közgyűlésen résztvenni szíveskedjenek. A tanácskozás tárgyát képezendő a f. év és hó 13-án tartandó megyei közgyűlési tárgysorozat s egyéb a pártot érdeklő fontos indítványok. Rovás. Somssich Pál egy nyílt levelet intézett a csurgói kerületbeli választóihoz. Ezen nyilatkozatban — mint a »Nemzet» esti lapja által adott kivonatból is láthatták olvasóink — az igen tisztel képviselő úr főleg azon két kitöréssel foglalkozik, melyeket hazánk közviszonyaira nézve méltán nevez veszélyeseknek. Némely barátai — mint mondja — figyelmeztették, hogy »a mostani zavargások között. . . tanácsosabb lenne hallgatni« , de ő éppen azért tartotta kötelességének a szólást, mert nehéz és aggodalmas a helyzet- is igaza volt. Én ugyan nem tudom, mire vonatkozott azon baráti tanács, mely neki némaságot javasolt, de hogy nem a szerint cselekedett, azon örvendek. Mert kivéve némely kifejezéseit, melyek elmaradhattak volna mint időszerűtlenek, nézeteivel mindkét hajunkra tekintve, a komoly, értelmes és lelkiismeretes hazafiak érzelmeit tolmácsolta ő is. És ha többen és korábban szólalnak fel a tekintélyes férfiak, igen valószínű, hogy legalább az egyik bajtól, az antisemita bujtogatás gyalázatos műveleteitől megmentve lett volna Magyarország jó hírneve. Somssisch Pál a horvát bajról tartózkodólag és röviden beszél, de mégis eleget mond. Mi is örvendenénk, ha a zágrábi állapotok özöne mentél előbb visszatéríthető lenne a békés haladás medrébe, de a »Horvátországgal való jelen viszonyunkat jövőre tarthatatlannak« véljük mi is. A teendők felett azonban most még nem lehet vitázni, mert azok a dolgok fejlődésének minőségétől függnek. Magyarországon nem múlik, hogy a Dráván túl béke legyen velünk, de a béke megkötésére és fentartására mindenek előtt az szükséges, hogy legyen hozzá őszinte jó akarat két oldalról , és mi még nem tapasztaltunk olyant horvát részről magunk irányában, 1868 után sem.Most ugyan, a királyi biztos megjelenése folytán,némely számításaik hiúságát belátni kezdik némelyek, hanem hát akik álmodozásokban töltik idejüket, azok nem könnyen ébrednek valódi öntudatira, nagy rázkódások nélkül. Mi Zágráb figyelmébe egyelőre csak annyit ajánlunk, hogy gondolják meg, várjon lehet-e olyan államférfiú, aki monarchiánk szilárdságának és nagyhatalmi állásának biztosítékai közt, a magyar nemzet hűségét és erejét kevesebbre becsülné, mint a horvát hűséget és erőt. Ha gondolkoznak ezen thema felett, tán ki is ábrándulnak. A kiábrándulás kezdetét vette nálunk is azon uraknál, akiknek az antisemitaság viselt dolgai eleinte és egy darabig úgy tűntek fel, mint elnézhető mulatságok és veszélytelen tréfák. Mert hát mi nagy dolog is lehetne abban, ha itt-ott bevernek néhány zsidó főt és ablakot. Azért a kis jajgatásért és csörömpölésért bizony kár olyan zajt ütni, így gondolkoztak azon kedves burgerek és gavallérok, akik csak sport gyanánt tekintették az antisemitaságból üzletet csinálok gyönyörűséges vállalatait. Én elég korán figyelmeztettem a t.ezburgereket és gavallérokat, hogy annak a mulatságnak ők is megiszszák a levét. Nem hitték, s csak mosolyogtak a garázdálkodásokra. Most aztán ijedezni kezd az ipar, kereskedés, hitel. Sok helyen megszűnt a vásár, eltűnt a pénz, vesztegel a termés. Az egyik megyéből azt írják, hogy ott visszatértek az ősi állapotokra s cserében veszik az enni valót. Aztán tartani kell a katonákat, akiket dicsőséges pusztítások és fényes rablások által szereztek meg községeiknek. Hát még ha rájönnek, hogy azok a bezúzott fejek és boltok, azok az elrombolt vagyonok és keresetek s azok a lelőtt áldozatok feltámadnak, megnőtt közterhek alakjában. — Mert aki képtelenné lett a munkára, keresetre és fizetésre, azért bizony másoknak kell elviselni az adórészt. És erre bizony nem fognak ajánlkozni azon bujtogatók, akik — szájjal és tollal— magoknak g’schäftet, a t. er.burgereknek és gavalléroknak sportot és számtalan embernek — sok zsidónak, de sokkal több kereszténynek romlást szereztek. Arról, hogy a bujtogatások gaz eredményei mekkora csorbát ejtettek Magyarország hitelén a világ előtt, most nem szólok ; de hogy arról is kap majd számlát az államkincstár, az bizonyos. Hjáh, az élvezetekért fizetni kell. Amely adófizetőnek ez nem tetszik, az indíthat visszkeresetet az antisemita vezérek ellen. Egyébiránt Somssich Pál elmondta igen helyesen, hogy a zsidókkal versenyezni a vagyonosodásban nem kell egyéb, mint józanság, takarékosság, tanulás, munkásság. Budapest, szeptember 10. Most kétszáz éve, hogy Bécs a törökök ostroma alól felszabadíttatott. Egyike a legnevezetesebb s legfontosabb momentumoknak, melyek a kereszténység s az osmán világ, a Nyugat és Kelet között lezajlott véres események során fölmerültek. Ha Bécs elesik, a török hatalom tán egy századdal terjeszti ki későbbre és egy nagy területtel tovább nyugatra uralmát. De Bécs felszabadult és utána, mint az események logicája, nemsokára felszabadult Buda és csakhamar Magyarország is a pasa-uralom alól. Bécs eleste hátravetette volna a civilisatiót a Duna mentén legalább egy évszázaddal. A megrémült kereszténység nem bízva többé erejében, alig lett volna képes rövidebb idő alatt annyi erőt gyűjteni s az érdekek solidaritásának érzetére ébredni, hogy visszaszorítsa a Balkánra vagy a Bosporushoz, a diadalmasan előre tört félholdat. De a népek egyetértése és összetartása megmenté Bécset s azóta a török hatalmat folytonosan csapás csapás után érte, lépésrőllépésre volt kénytelen meghátrálni, tért veszítni, mígnem teljesen megtört ereje. Méltó dolog volt tehát megülni az osztrák főváros fölszabadításának kétszázados évfordulóját a Lajthán túl, mert kiemelkedő s nagyfontosságú történeti és politikai esemény volt. Népek egyetértésének, erőik egyesítésének volt az köszönhető. Viribus unitis képes volt a Habsburgok székhelye győztesen daczolni a legnagyobb veszélylyel, mely azt fenyegette. Csodát műveit az összetartás akkoron, melyet a közös ellenség tett oly ellenállhatlanná, oly erőssé. Egyike a legszebb és legtanulságosabb közös történeti reminiscentiáknak ez ama népfajokra, melyek Ausztriát lakják. Fájdalom, manap, a mostani viszonyok közt nem értik annak az eseménynek nagy jelentőségét. Ama népfajok, melyek ősei győztesen verték vissza a nagy ellenség hadait Bécs falairól, németek, lengyelek, ruthének, ellenséges táborokként állnak egymással szemben. A ruthének nem vesznek részt az ünnepélyben azért, mert ellenfeleik, a lengyelek annak lengyel jelleget akartak kölcsönözni, holott pedig — a ruthének állítása szerint — Szobieszki lengyel király, Bécs megmentője, nem lengyel, hanem ruthén nemzetiségű volt. — A németek sem látszanak nagyon lelkesülni a különben mindig kegyelettel említett »Kaiserstadt« felszabadulásának emlékén — mert bántja őket a gondolat, hogy ama nagy esemény egy lengyel hősnek is a nevéhez fűződik. Méltó keserűséggel mondá Czartoryski Konstantin herczeg tegnap a Tullnban tartott ünnepélyen, hol kétszáz év előtt Szobieszki az egyesült hadak fölött a fővezényletet átvette, hogy a »politikai búzáskodások csökkenteni igyekeznek Bécs megszabadulása százados ünnepélyének történeti jelentőségét, s meglehet tán egy új évszázadra lesz szükség, mely annak jelentőségét méltányolni tudja.« Igen, a nemzetiségi viszály ütött ama népek közé, melyek hajdan egyesült erőkkel nagy dolgokat tudtak művelni, s most még saját közös dicsőségök emléke sem képes őket kibékítni, egymáshoz közelebb hozni. A nagy esemény kétszázados évfordulója áldástalan viszályban találja az unokákat, kiknek ősei az egyetértés, a közös czélra irányzott erőegyesítés által oly erősek voltak. És minket is, éppen elkeseredett viszályban talál ez időpont azon horvátokkal, kiknek ereivel együtt küzdünk századokon át a török hatalom, a közös ellenség ellen, mely mindkettőnk lételét fenyegeté. Itt is a nemzetiségi féltékenység hintette el konkoly magvait; az a féltékenység, melyet oly alap nélkül s oly igaztalanul tápláltak eddig a horvátok, kiket megszoktunk testvéreinknek nevezni. Már pedig nem jól van ez igy, ahogy van. Ez áldástalan visszavonás, mesterségesen felcsigázottt nemzetiségi viszály és féltékenység nem vezethet egy népfaj javára sem. Az nem lehet, hogy egy nagy állam néptörzsei, melyek tudtak hajdanán egyetértők lenni s éppen ez által fenmaradásukat biztositni, örökös bábeli zavarban éljenek és egymást meg ne értsék. Erős hitünk, mert bizunk az emberi értelem erejében , hogy az a sokszor gyermekességig menő nemzetiségi elkülönzési nisus, az a nem egyszer minden igaz ok és alap nélkül való féltékenység, mely főbenjáró érdekek ellen sem átall merénylőleg fellépni, idővel el fogja veszitni mérges hatását, romboló erejét. A mint századokon át megtudott lenni Galicziában a ruthén a lengyel mellet, a mint Csehországban eddig megférhetett a német törzs a cseh mellett, meglehet és megférhet ezután is, a nélkül, hogy pl. Csehországot ketté szakítni kellene, mint a németek most óhajtják. Hiszszük, hogy az az »új évszázad«, melyet Czartoryski herczeg óhajt, be fog köszönteni nemsokára, s megszünteti, legalább éles kinövéseiben a most tapasztalható bábeli zavart, melyben egy és ugyanazon állam népei, bár századok történelme által egybe fűzve, nem értik s nem akarják megérteni egymás nyelvét. Ha volt e monarchiának illetőleg a monarchia népeinek a múltban közös ellensége, van az a jelenben is. Nem szükséges azt közelebbről megjelölni, mindenki ismeri. S ha ez fogná egyszer fenyegetni a monarchiát, nincs kétség benne, szemben találná magával Ausztria-Magyarország összes népeit, melyek hol félreértésből, hol kicsinyes féltékenységből, nem mind, de egy részük, ideig-óráig viszálykodnak egymással, hanem a közös veszély pillanata valamennyit egyetértőnek fogja találni. Az apró-cseprő házi viszályok meg fognak némulni akkor, és óhajtandó, hogy elsimuljanak előbb is. A vezérlő politikának nem lehet ennél szebb és magasabb feladata Ausztriában. Magunk is megteszszük s meg fogjuk tenni a magunkét idehaza ez irányban. Sorainkat azon őszinte óhajjal zárjuk be, vajha Bécs százados emlékünnepe Ausztria népeiben az együvé tartozás, egyetértés és testvériség érzelmeit keltené föl és szilárdítná meg, hogy ezek foglalják el helyét annak az áldástalan visszavonásnak, mely csak az erők megosztására és így gyengeségre vezethet. A mai délután folyamában — amint értesülünk — minisztertanács volt! A magyar miniszterelnök és pénzügyminiszter e hó 22-én Bécsbe mennek, hogy az ott tartandó közös miniszteri értekezleteken részt vegyenek. Ez értekezletek tárgya, mint értesülünk, a közös költségvetés megállapítása lesz. Új főrendiházi tagok, Degenfeld József gróf részére, ki Debreczen város és Hajdúmegye főispánjává történt kinevezése folytán, a fennálló szabályok értelmében ezen hivatalos minőségében volt meghívandó a főrendiházba, a királyi meghívó már kiállíttatott, kézbesittetettis. Erdődy György grófnak a Vas megyében fekvő gyepüfüsi uradalom birtokosának jogosultsága pedig a főrendiház elnöksége által igazoltatván, a belügyminiszter által megtétettek a lépések, hogy részére a királyi meghívó kiállíttassák. Az igazságügyminisztérium közzétette az általános magyar magánjogi törvénykönyv tervezetének megvitatása czéljából az igazságügyminisztériumban tartott értekezletek jegyzőkönyveit. A jegyzőkönyveket Balog Károly volt elnöki titkár, jelenleg kir. ítélőtáblái pótbíró, szerkesztette s a megjelent füzet az átalános rész tárgyalását foglalja magában. Mint tudva van, azon kérdés, hogy a különös rész melyike vétessék ezután tárgyalás alá, egyelőre függőben hagyatott. Challemel-Lacour lemondását helyezi kilátásba a müncheni »Allgemeine Zeitung« és azt írja, hogy Jules Ferry fogja átvenni a franczia külügyi tárczát. A Románia külpolitikájában beállott fordulat már némi kifejezésre jut a román sajtóban. Az oroszbarát »R o m a n u l« úgy vélekedik, hogy háborús bonyodalom után legjobb volna ugyan, ha az ország semleges maradna, de ez aligha lesz lehetséges, mert a szomszéd hatalmak közül egy sem tűrné, hogy Románia csigamódra behúzódjék a házába. Arról van tehát szó, hogy Románia válaszszon idejekorán Oroszország és Ausztria-Magyarország közt és fontolja meg, melyiküktől várhat nagyobb előnyöket. A »Romania Libera« mely szintén osztrákmagyarellenes volt,szintén azt hiszi, hogy Románia nem fog semleges maradhatni. A legutóbbi háborúban könnyű volt beavatkozni a harczba, mert parasztok és városiak oly hatalom oldala mellett harczoltak, amelylyel rokonszenveztek. Ha már most ez az eset, állana be, hogy Oroszország ellen kellene harcolni, a kormánynak az illető szövetségessel gondosan szerkesztett szerződést kellene kötni, nehogy Románia ismét olyan szomorú tapasztalokat tegyen, amineket Oroszországgal tett. Anglia és Francziaország viszonyáról Hartington maqus 1. hó 6-án a sheffieldi késgyárosok évi lakomáján, ahol a kormányt képviselte, következőleg nyilatkozott: »Tévedés azt hinni, hogy Shaw missionarius elfogatása okvetlen viszály oka lett volna köztünk és a franczia köztársaság közt, de az is téves felfogás, hogy Shaw szabadon bocsátása elhárította a köztünk fennforgó differentiákat. Senki sem vonhatja kétségbe hogy a madagascari incidensek nem képeztek elég okot a két nagy nemzet közti tartós vagy komoly viszályra. Vannak ügyek, melyekre nézve kielégítő magyarázatokat várunk és remélünk. Senki sem hiheti egy perczig sem, hogy Francziaország vagy bármely józan eszű franczia államférfia ez idő szerint viszályt óhajt Angliával vagy bármely más hatalommal. Szerencsétlenségére van Francziaországnak elég baja és már a magunk érdekében is kívánnunk kell, hogy e bajok száma csökkenjen Viszonya Chinához olyan, hogy csak komoly aggodalmakat kelthet mi mindenkiben, kik érdekelve van Anglia kereskedelmi jólétében vagy akinek köze van Anglia politikai viszonyaihoz. De a tonkingi és madagascari bonyodalmak, a szabályozatlan északafrikai állapotok és az Európa felett lebegő örökös aggodalmak és kellemetlenségek mellett senki sem teheti fel, hogy Francziaország csak egy percig is óhajtana velünk vagy bármely más szomszédjával kikötni. És ha egy ország, egy nagy, érzékeny, bátor nemzet, mint a franczia, mindenfelől nehézségektől látja magát környezve, államférfiainak talán nehezebben esik a madagascarihoz hasonló jelentéktelen nehézségeket higgadtan megoldani, mint olyan percben, a midőn könnyebb a helyzetet nyugodtan és szenvedély nélkül felfogni, a midőn az indokokat nem lehet félremagyarázni és a midőn azt, hogy követeléseinknek méltányos módon eleget tesznek, nem fogják másnak tulajdoníthatni, mint az igazságérzetnek, a részrehajlatlanságnak és annak az udvariasságnak, melylyel egy nemzet a másiknak tartozik.« Semssich Pál esti lapunkban ismertetett nyílt levele csurgói választóihoz egész terjedelmében a «Pesti Napló« mai reggeli számában közöltetett, a mit esti lapunk közlésének pótlásául sietünk megjegyezni. A horvát válság. A zagorjai zavargások felől a helyszínéről a következőket írják lapunknak: E hó 3-án az eddig politikai árnyalattal bíró s a czimerek ellen irányult tüntetések zsidók elleni heczczekké fajultak. Bednj a községben már a huszárok megjelenése miatt háborgó hangulatban levő tömeg éjnek idején a fogyasztási bérlőnek, Fritznek házára tört. A bérlő csak könyörgéssel bírta életét megmenteni. A dühöngök a magyar czimerek utáni kutatás örve alatt, boltjának összes felszereléseit az utczára dobták s a legnagyobb részét elhordták, házi bútoraitdarabokra törték s ezzel sem elégedve meg, még házának fedelét is leszedték, utóbb pedig az istállót és szénás padlását felgyújtották; a pinczébe törve, hol mintegy 800 akó bor tartatott, a hordókat csapra ütötték, amit meginni nem tudtak, kifolyatták, úgy, hogy szemtanuk állítása szerint, csípőig jártak az emberek a borban, de még az üres hordóknak sem kegyelmeztek, ezeknek dongáit is összetörték. Másnap éjjel a trapostyáni zsidóra, Hafnerre került a sor, ki egy urasági épületben, a híres Draszkovich-féle vár aljában lakik. A rombolás és pusztítás itt ismétlődött. A kirendelt huszárság Bednján erőszakos ellentállásra talált, úgy hogy a katonaságot fegyverének használatára kényszerítette. Öt paraszt esett áldozatul. Másnap, midőn a törvényszéki bizottság a halottak bonczolása czéljából a községben megjelent, 5 hulla helyett csak négyet talált, egyet ismeretlen tettesek elloptak. Téves a lapoknak azon hire, hogy a bednjai lelkész az erdőbe menekült volna. És ellenkezőleg, a keresztényi szeretet parancsait ez alkalommal is teljesítette, midőn a feldühödt nép elől Fritz bérlőt családjával házában elrejtette. A felbőszült tömeg a lelkész lakásának ajtait összetörve, heves fenyegetések között kívánta a zsidó család kiadását ; a derék lelkész azonban élete veszélyeztetésével visszautasította e kívánságot. Hasonló események ismétlődtek harmadnap éjjelén Kameniczán, hol egy Sommer nevezetű zsidó kereskedő vagyona pusztíttatott el. Ami eltörhető és szakítható nem volt, azt a részeg tömeg az utczán felgyújtotta. Negyed éjjel Visniczára került a sor. Itt különösen Klein izraelita szemeltetett ki áldozatul.