Nemzet, 1884. szeptember (3. évfolyam, 720-748. szám)

1884-09-01 / 720. szám

désüek irányában való jóakaratomról s válto­zatlan királyi kegyelmemről.« Az izraelita hitközség küldöttsége ne­­vében annak vezetője, Steinhardt Jakab üdvö­zölte a„ királyt. Ő felsége a következőket válaszolta: »Hódolatukat kegyesen fogadom s le­gyenek meggyőződve, hogy valláskülönbség nélkül az ország minden polgára, kit a hű­ség és önzetlen hazafias magatartás arra ér­demesít, kegyelmemre s kormányom oltal­mára mindenkor számíthat.« Békésmegye küldöttsége nevében B­e­­­i­­c­z­e­y István főispán tartotta az üdvözlő beszédet. Ez alkalommal gróf S­z­a­p­á­r­y Gyula pénzügyminiszter, mint a magyar kormány képviselője a király közelébe lépett és mindvégig a többi küldöttségek megjelené­sénél is a király oldala mellett maradt és a bemuta­tásokat eszközölte. Beliczey István beszédére ő fel­sége következőleg válaszolt: »Hűségük s ragaszkodásuk biztosítását kedvesen és köszönettel fogadom. Ismerem Békésmegyének a közügyek s különösen a népoktatás terén kifejtett buzgalmát s azért minden alkalom kedves előttem elisme­résemet e felett kifejezhetni, biztosítván Önö­ket továbbra is királyi kegyelmemről.« Biharmegye és Nagyvárad város küldöttségének vezetője, báró D­ő­r­y József főispán ő felségéhez a következő beszédet intézte: »Császári és királyi apostoli felség! Legke­gyelmesebb urunk! Bihar vármegye és Nagy­árad vá­ros közönsége, mely a történelem tanúsága szerint a hazaszeretet és a királyhozi tántorítlatlan hűségben jó és balsors között az ország törvényhatóságai között mindig kitűnt, örömmel ragadja meg a jelen szeren­csés alkalmat, hogy felséged előtt megjelenve, ünne­pélyesen kifejezze alattvalói hódolatát és szerete­­tén alapuló legmélyebb tiszteletét, melyben felséged magasztos fejedelmi erényei iránt a birodalom min­den népeivel nemes versenyben osztozkodik. Áthatva a fiúi hálaérzettől, mely­ly­el felséged áldás telj­es or­­száglása iránt tartozik, azon legforróbb óhajtását nyilvánítja, hogy a királyok királya felséged legdi­csőbb uralkodását népei boldogságára a béke véd­­szárnyai alatt az élet legvégső határáig terjeszsze ki. Bihar vármegye és Nagyvárad város hazafias közön­ségét felséged királyi atyai kegyébe ajánlom.« Mire ő felsége következőleg válaszolt: »Fogadják őszinte köszönetemet e hódo­latteljes tisztelgés s az imént nyilvánított forró óhajtásokért. Meg vagyok győződve, hogy Bihar­ megyét azon előkelő helyen, me­lyet derék székvárosával együtt az ország törvényhatóságai sorában, hűséges ragasz­kodása és önzetlen hazaszeretete által jelen­leg elfoglal­t— jövőre is mindenkor fogom ta­lálni, hazafiasan közreműködve az ország jó­létének előmozdítására s ezáltal atyai szivem örömére is, fogadják ismételve köszönete­met itteni megjelenésükért.« Csanádmegye Lonovits J­ózsef főispán által vezetett küldöttségének a király következőleg válaszolt: »Mondják küldőiknek királyi üdvözle­tem mellett köszönetemet, hogy ez alkalmat is felhasználták hűségük és hódolatuk nyil­vánítására s köszönöm önöknek is, kik e megbízatásban eljárni siettek. Kegyelmem és jóakaró hajlamom megyéjük irányában, mint eddig, úgy ezentúl is változatlan marad.« A hunyadmegyei küldöttség nevében nagyklopotivai Pogány György főispán Ő Felsé­gét a következő beszéddel üdvözölte: »Császári és Apostoli királyi Felség! Legkegyelmesebb Urunk! A mint bizonyossá lett azon örömhír, miszerint Fel­séged e szomszédos társtörvényhatóságot látoga­tásával szerencsélteti, a fényes nevű ős Hunyad­­megye közönsége e végre egybehívott közgyűlé­séből az én vezetésem alatt küldöttséget ren­delt, hogy Felséged előtt legmélyebb hódola­­tatát és őseitől öröklött alattvalói hűségét legteljesebb tisztelettel kifejezzük. Midőn Felséged előtt e hódo­lati nyilatkozatot legmélyebb alázattal tolmácsolni szerencsés vagyok, kérem az isteni Gondviselést, hogy Felségedet birodalma népeinek boldogítására hossza­san éltesse és áldja meg Felségedet, hogy hazánkat az eddig élvezett békében királyi bölcseségével kormá­nyozhassa. A béke áldása Felséged nagy birodalmá­ban hasznos lehet mindenütt, de talán sehol sem oly szükséges, mint ha Magyarországa keleti részein, hol a Felséged által fen­tartott külbéke folytán kellő­leg megszilárdul a belső béke, fejlődik a tudo­mány, virágzásnak indul a művészet, emelkedőben van a földművelés, versenyre kel ipar, kereskedelem, és dús forrásokat nyer a közjólét. De bármily kiválóan óhajtjuk hazánkra nézve az oly szükséges békét, ha Felséged uralkodó háza s a birodalom veszélyeztetett érdekei úgy hoznák magukkal, tapasztalni fogja Fel­séged , hogy Hunyadmegye fiai az alattvalói hűségben, ragaszkodásban, áldozatkészségben a veszélyek között sem engedik magukat felülmúlni. Esedezve hódola­tunk legkegyelmesebb elfogadásáért, alattvalói alázat­tal ajánljuk magunkat és küldőinket Felséged királyi szivének kegyelmébe.« Erre ő Felsége a következőket válaszolta: »Örvendek Magyarország erdélyi részé­nek egyik törvényhatóságát is itt képviselve láthatni, minden alkalommal tanúsított hűt érzelmei nyilvánitására. Kedvesen fogadom ezt, s mondják megbízóiknak, hogy remény­­em — mint óhajtom — nem esik távol azon idő, midőn alkalmam leend a szép Erdélyt hosszabb időre meg­látogatni s küldőiket szülőföldükön is kü­lönös kegyelmemről biztosítani.« Krassó-Szörényvármegye küldött­ségének vezetője Tabajdy Károly főispán a kö­vetkező beszéddel üdvözölte Ő felségét: »Császári és apostoli királyi felség! Legkegyel­mesebb Urunk ! Krassó-Szörény­ megye törvényha­tósága közönségének küldöttségét van szerencsém Felséged elé vezetni, hogy alattvalói hűségének és hó­dolatának kifejezést adjon. Felséges Urunk! Az öröklött hűség és hagyományos ragaszkodás azon ér­telme, mely a magyar nemzetet áthatja s felharsog mindenütt, ahol Felséged hű népei között megjelen, visszhangzik a mi sziveinkben is s a testvéri béké­ben együtt élő nemzetiségek alakáról, bármely nyelvet beszéljenek is, egyetlen hazafias fel­kiáltás hangzik: éljen a haza, éljen a király! Ez ér­zelmektől áthatva, esedezünk Felséged előtt, fogadja kegyelmesen törhetlen hűségünk és soha nem múló ragaszkodásunk jelen kifejezését, s kérjük a Minden­hatót, hogy Felségedet uralkodó házával együtt mint boldog napok nagy és dicsőséges uralkodóját, az em­beri kor legvégső határáig éltesse!« Ő felsége válasza következőképpen hangzott: »Meg vagyok győződve imént kifejezett érzelmeik őszinteségéről s azért örömmel fo­gadom az azokból eredő jó kivánatokat, de örömmel különösen azon biztosítást is, hogy azok a testvéri békében együtt élő nemzetiségek alakáról jönnek. Őrizzék ezentúl is e testvéries egyetértést, mely által egymást támogatva ) legbiztosaban elérhetik megyéjük anya­gi és szellemi jólétének megszilárditásátt s e­g­y­­szersmind változatlan kegyelmem fentartását, melylyel ez újonnan egye­sült megye előrehaladó rendezését és fejlődé­sét mindenkor különös figyelemmel és rokon­­szenvvel kisérem.« Temesmegye és Temesvár város küldöttségének vezetője, Ormós Zsigmond temesi főispán ő Felségéhez a következő beszédet intézte: »Császári s apostoli királyi Felség! Legkegyel­mesebb urunk! Felséged legmagasabb látogatásai, hű népei iránti atyai gondoskodásának ugyanannyi örvendetes jelei, mindenkor a hála és öröm érzületei­nek kifejezésére ösztönzik alattvalói hü kebleinket, és óhajtott alkalmul szolgálnak arra, hogy Felséged leg­magasabb személye és a felséges uralkodó ház iránti tántoríthatlan hűségünknek, alattvalói hű ragaszko­dásunknak és szeretetünknek hódolatteljes kifejezést adjunk. Temes vármegye és Temesvár sz. kir. városa törvényhatóságai nevében alázatosan kérjük Felsége­det, hogy hüségi hódolatunk kifejezését legkegyelme­sebben elfogadni méltóztassék. Végre buzgóan kíván­juk, hogy a mindenható Felségedet hü népei boldog­ságára sokáig éltesse. Éljen a király!« Ő Felsége a következőkép válaszolt: »Ismeretesek előttem Temesmegye és Temesvár városának hü érzelmei s azért min­denkor örömmel látom e két törvényhatóság képviselőit. Fogadják a megbízóik részére is köszönetemet, hogy itteni időzésemet alkal­mul vették, hódolatuk nyilvánitására s vi­gyék megyéjük és szép városuk összes la­kosságának királyi üdvözletemet s különös kegyelmem biztosítását.« Torontálmegye küldöttsége vezető­jének, Hertelendy főispánnak üdvözlő beszédére következő volt a királyi válasz: »Örvendve hallottam kiküldetésüket s köszönöm önöknek itteni megjelenésüket és hódolatuk kifejezését. Megyéjük hű ragasz­kodása és érzelmei által már régóta kiérde­melte különös kegyelmemet és jóakaró hajla­momat s azért ez­uttal is szívesen biztosítom önöket e kegyelmem változatlan fentartásáról, s kérem vigyék megbízóiknak királyi üdvöz­letemet. «Az­ Aradmegye küldöttségének vezetője, T­a­b­a­j­d­y Károly főispán Ő felségéhez a követ­kező beszédet intézte: »Császári s apostoli királyi Felség! Legkegyelmesebb urunk! Aradmegye tör­vényhatósági közönsége nevében jelentünk meg Fel­séged előtt, hogy alattvalói hódolatunknak kifejezést adjunk. A legmagasabb trón és haza iránti hűség és szeretet a magyar nemzet szivében oly összeforrott, oly azonos fogalommá emelkedett, hogy ez képezi Felséged legmagasabb személye,uralkodó házas a nem­zet között a szétválhatlan összetartozás megbonthatlan kapcsát, s az idők folytonos tanúságai, ha lehető, még szilárdabbá erősitik e kapcsot, midőn lelkesedéssel szemléljük, hogy úgy a béke művei, mint jöhető nehéz idők súlyos veszélyei között a haza jóléte, elő­­haladása felvirágzása fölött Felséged atyai bölcse­­séged munkál s buzgó gondoskodása áll őrt. Esede­zünk, fogadja Felséged kegyesen Aradmegye törvény­­hatósági közönsége öröklött hűségének s törhetlen ragaszkodásának ezen kifejezését és kérjük a Minden­hatót, hogy Felségedet és uralkodó házát népei javá­ra az emberi kor végső határáig éltesse!« Erre ő felsége a következőket válaszolta: »Midőn az itteni katonai gyakorlatok alkalmából néhány napig Arad megye terü­letén időzöm, különös örömmel találkozom ezen megye képviselőivel s kegyesen fogadom e törvényhatóság közönsége hűségének és ra­gaszkodásának kifejezését. Köszönő elismeré­semet fejezem ki egyszersmind részemről is a megyei lakosságnak, mely, mint hallom, kész­séggel viseli a jelen katonai összpontositások terheit s mely engem is, mint azt már e na­pokban tapasztaltam, mindenütt a hit ragasz­kodás jeleivel környezett. Fogadják ez érzel­mek viszonzásául és a megye összes közön­sége számára királyi üdvözletemet.« Arad városi küldöttsége nevében, Salacz polgármester ő felségét a következő beszéddel üdvözölte: »Császári és apostoli királyi Felség! Legke­gyelmesebb Urunk! Arad sz. kir. város közönsége ál­talunk a legőszintébb örömmel, a hála, a feltétlen hű­ség s a határtalan ragaszkodás érzetével járul Felsé­ged elé, hogy legmélyebb hódolatát legalázatosabban bemutathassa. Felséges Urunk! Városunk régibb törté­netének részleteit homály fedi, csak azt tudjuk, hogy Arad volt s megsemmisült. Azonban két évszázadra sem terjedő újabb történetének minden lapja hirdeti, hogy a mit hajdan leromboltak a nehéz idők viharai, felépítették azt Felséged dicső emlékű ősei. Országlá­­suk alatt lett városunk újból alapítva; atyai gondos­kodásuk alatt fejlődött, emelkedett, Felséged bölcs uralkodása alatt pedig elérte a fejlődöttség azon fokát, mely azt hazánk kiválóbb városainak sorába emeli. A magyar igazelmüség mellett tehát a hálában is találja forrását azon tántorithatlan hűség s áldozatkész ra­gaszkodás, melylyel Arad polgársága mindenkor és minden időben nemzedékről-nemzedékre a felséges uralkodó család s első­sorban annak feje, a ki­rály iránt viseltetett. Mi tehát — kik elődeink alatt­valói érzületének teljes mérvben örökösei vagyunk — mély alázattal kérjük Felségedet, miszerint hódola­tunkat legkegyelmesebben elfogadni s városunkat ki­rályi kegyelmében állandóan megtartani kegyesked­jék, mely kérelmünkhöz azon buzgó fohászt csatoljuk, hogy a Mindenható Felségednek s fenséges családjá­nak életét az emberi kor legszélsőbb határáig ter­jeszsze.« Erre ő Felsége a következőleg válaszolt: »Kegyesen fogadva hódolatuk nyilvání­tását, csak örömemet fejezhetem ki a felett, hogy ismét alkalmam van személyesen meg­győződhetni Arad városa örvendetes fejlődé­séről. Ezt első­sorban derék polgársága he­lyes irányú iparkodásának és munkásságá­nak köszönheti ugyan, de legyenek egyszer­smind meggyőződve, hogy ha ezenkívül a körülmények még más tényezők segédkezését is kívánatossá tennék, e tekintetben királyi oltalmamra és pártfogásomra mindenkor szá­míthatnak, mert őszintén óhajtom, hogy Arad azon kiváló helyet, melyet az ország városai sorában elfoglal, nem csak megtartja, hanem mindinkább megszilárdítsa, áldást kívánva lakosainak, kiknek ismételve köszönetet mon­dok a körükben tapasztalt szives fogadtatás s hű ragaszkodás tanúsításáért.« Az aradmegyei és városi vöröske­resztegylet küldöttségének vezetője, T­a­b­a­j­d­i Károly főispán ő Felségéhez a következő beszédet idézte : »Császári és apostoli királyi Felség. Legke­gyelmesebb Urunk! Az aradmegyei és Arad sz. kir. városi vereskeresztegyletek képviseletében ragad­tuk meg az alkalmat, hogy Felségedet hódolat­teljes tisztelettel üdvözöljük. Az általános véd­­kötelezettség elve, mely törvényeinkben kifejezésre jutott, lerombolta a válaszfalat, mely valaha a nemzet és a hadsereg között létezett, — fiaink, testvéreink állanak a hadsereg soraiban őrt, a legmagasabb trón és haza biztonsága felett s minden seb, mely a hadseregen üttetik, a mi szivünkön is átsajog, s a hadsereg veszedelme, diadala, dicsősége a mi veszedelmünk, diadalunk, dicsőségünk is! — Fel­séges Urunk ! a Felséged és felséges királynénk leg­magasabb védelme alatt álló vöröskereszt-egylet em­berbaráti és hazafias feladatául tűzvén ki, a béke ál­dásos éveiben gyűjteni össze a háború sebeit enyhítő eszközöket, mi is kik e magasztos eszme szolgálatá­ban szerény munkásai vagyunk a nagyfontosságu ügy­nek megjelentünk Felséged előtt és esedezünk : fo­gadja kegyelmesen hódolatunk s alattvalói ragaszko­dásunk, szeretetünk ezen kifejezését s kérjük a min­denhatót, hogy Felségedet S Felségen kitölt mint egyszersmind vöröskereszt-egyletünk legmaga­sabb védnökeit, felséges családjával együtt, boldog­ságban és dicsőségben népei javára az emberi kor vég­ső határáig éltesse.« Ő Felsége következőképen válaszolt: »Éber figyelemmel és különös rokon­­szenvvel kisérem az oly annyira fontos és jó­tékony véres kereszt-egylet működését, s azért csak örömmel fejezhetem ki megelégedésem­et ezen egyletnek az országban s e vidéken is mindinkább növekedő fejlődése felett. Foly­tassák kérem, ezentúl is e jótékony emberba­ráti törekvést, a szerencsétlenek áldás kivá­­natai s védnöki támogatásom mindenkor ki­sérni fogják tevékenységüket.« Az aradmegyei vöröskereszt-egy­let választmánya tisztelgő küldöttségének név­sora: Tabajdi Károly főispán m. elnök, Almásy Jó­­zsefné, Bodnár Gáborné, Bohus Istvánná, báró Bán­­hidy Antalné, Czárán Antalné, Friebeisz Miklósné, özv. Purghy Jánosné, Kernthal Adolfné, Scheider Mária, Haas Sándorné, Tagányi Istvánná, Salacz Gyuláné, Tabajdy Károlyné, Urbán Ivánná, Alma József, dr. Bánhidy Albert, Bélés Vazul esperes, Bo­hus Zsigmond, Czárán Antal, Dániel Gergely, Frie­beisz Miklós, Jáhn Vilmos, Ionescu Lázár, dr. Isze­­kutz Károly, Kriván Lajos, Magyary Alajos apát, dr. Matasovszky Nándor, Monty Alajos, Ormós Pé­ter, Purgly János, Szabados József kanonok, Szat­­máry Gyula, Szuda György, Urban Iván, Vásárhelyi Béla, Vásárhelyi László, Vég Aurel és Salacz Gyula. Az aradvárosi vörös­kereszt-egy­let választmánya tisztelgő küldöttségének név­sora: Haas Sándorné elnöknő, ifj. Gutsjahr Mihály­­né, Leopold Rezsőné, Mittelmann Bódogné, Tiszty Lajosné, Vizer Péterné, Salacz Gyuláné, Salacz Gyu­la elnök, Juszitorcs Kálmán alelnök, Nikodem János gazda, dr. Darányi János, Haas Sándor, dr. Kapdebó János, dr. Leitner Ernő, dr. Weisz Sándor, Mittel­mann Bódog és Tedeszky Viktor választmányi tagok. A nők valamennyien fekete selyemruhában voltak, fe­jükön aranypaszománttal szegélyezett, nagyon jól álló magyaros fej­kötővel. Az ügyvédi kamara küldöttsége ne­vében Haas Sándor aradi ügyvéd üdvözölte a királyt. Erre ő Felsége következőleg válaszolt: »Szívesen fogadom hódoló tisztelgésüket s elismerésemre — legyenek meggyőződve — mindenkor számíthatnak, ha e jeles testület, mint a jog és igazságszolgáltatás fontos té­nyezője, nemes hivatását kartársai, nemkü­lönben mint a népesség érdekeit szem előtt tartva, buzgóan nemes irányban teljesiti.« Az aradi közjegyzői kamara küldött­sége nevében, melynek tagjai voltak: Kormay Ká­roly aradi, Kénesy Sándor József dévai, Védel Ká­roly b.-gyulai, Omaszta Gyula b.-csabai, Török Ár­pád világosi, Kripp József rétkai, Horvát Károly orosházai, Bernád Miklós hátszegi és Folgovits Sán­dor nagyenyedi kir közjegyzők. Bonis Döme aradi kir. közjegyző üdvözölte ő felségét. Erre a felsége igy válaszolt: »Kegyesen fogadom hódoló tisztelgésü­ket s őszintén kívánom, hogy a közjegyzői intézmény Magyarországban is mindinkább szilárdabb alapot nyerjen s ezáltal a kar egyes tagjai is érdemszerinti jólétnek és meg­elégedésnek örvendjenek.« A kereskedelmi kamara küldöttsége nevében, a kamara elnöke, Grünwald Ferencz tar­totta az üdvözlő beszédet. Erre ő felsége a következőleg felelt: »Köszönettel fogadva hódolatukat s jó kivánataikat, szívesen viszonozom ezeket azon óhajtással, hogy a kereskedelem s ipar mely e kerületben és különösen annak szék­helyén már is oly örvendetesen fejlődött, az általuk képviselt osztályok s közvetve az egész ország javára és gazdagítására tovább is viruljon.« A küldöttség majd mindegyik tagját Ő Felsége hosszabb megszólítással tüntette ki, a többieket pedig hol nyájas megjegyzéssel, hol kérdéssel illette. Ezután a törvényszék tagjainak fogadtatása következett végül valamennyi államtisztviselő küldöttsé­ge, üdvözlő beszéd és királyi válasz mellőzésével tisztelgett; e fogadtatás hosszabb ideig tartott, mert Ő felsége a közigazgatás majd minden ága felöl tuda­kozódott, különösen figyelemre méltatva a távirda­­hivatal főnökét, kinél a most mutatkozó forgalom iránt kérdezősködött, egyszersmind tudakozódva, valljon áll-e rendelkezésére elegendő kisegítő erő. A király által történt fogadtatás után majdnem vala­mennyi küldöttség József főherczegnél és gróf S­z­a­p­á­r­y Gyula pénzügyminiszternél tisztelgett. Arad, aug. 31. Ő Felsége a mai délutáni nyil­vános intézetek látogatásának, a vidék egyik legna­gyobb ipartelepének és a lövölde megtekintésének szentelte. 1­3 órakor ugyanis ő felsége Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszter kíséretében, ki a kocsi­ban a király baloldalán foglalt helyet, az új és a kor­szerű követelményeknek teljesen megfelelőleg beren­dezett megyei kórházhoz hajtatott, a második kocsiban Mendel báró főhadsegéd és P­o­p­p báró által, a harmadik kocsiban pedig a re­k­e i­­f a­­­u­s­i miniszteri tanácsos és a király szárnyse­géde által követve. A kórházban őfelségét Matavovszky hon­védtörzsorvos, ki egyszersmind a kórház primáriusa is, fogadta. A király majd minden betegosztályt meg­tekintett és csaknem minden beteghez, különösen az itt fekvő honvédekhez kérdést intézett. Ő Felsége a tapasztalt tisztaság, gyakorlati berendezés, nevezete­sen pedig a kitűnő szellőztetés fölött igen dicsérőleg nyilatkozott. Innen ő Felsége a Neumann testvérek nagyszerű gyári telepének megtekintésére indult. A gyárépület félórányira fekszik a várostól. Az épület előtt ezerre menő tömeg gyűlt össze, bá­mulva a gyönyörű díszítést és feszülten várva a ki­rály megérkeztét, hogy egetrázó éljenkiáltással üdvö­zölje.­­ A király kocsija a terjedelmes épület hosz­­szú homlokzata előtt elhaladt, diadalíven keresztül, melynek első két oszlopát 2 óriási, több emeletnyi magasságú telt lisztes zsákokból összerakott pyramis képezte, míg az utolsó két oszlopa egymás fölé helye­zet szeszhordókból volt alakítva. Az összeköttetés fellobogózott szeszhordókkal valt előállítva, az egész zászlókkal gazdagon körül­véve és dús lombfüzérekkel díszítve.­­ Épp oly gaz­dagon volt a gyárépület főbejárása díszítve, mely előtt a gyár öt tulajdonosa, élükön a czég seniorja, E­d­u­á­r­d, mellette Neuman Adolf, Dániel és Sámuel várták ő felségét. Az első kocsiból Tabajdy főispán és S­a-­l­a­c­z polgármester szállottak ki, a másodikból, szűnni nem akaró ilyen hangoztatás között, ő felsége és Sza­páry Gyula gr. pénzügyminiszter. — Tabajdy főispán orvok­olt­a a Timimant) orrta tib­rinit ,kik­nek vezetése alatt most ő felsége az udvaron keresztül a szeszgyárba ment, mely 1882. óta egészen ujonnan,telje­sen vasból lett construálva és a technikai tudományok legújabb vívmányai segítségével a tökély magas fo­kán áll. A királyt észrevehetőleg kellemesen lepte meg, a mikor a gyár óriási terjedelmét áttekintette s a jelen voltak általános meglepetésére nem szűnt meg minden részletről érdekkel tudakozódni. Lépcsőn fel, lépcsőn le­haladva, a király megtekintette a gőzerjedő kamarákat, a keverék lehűtőket, a szárító padlásokat és feljutott a vastetőzet alatt lévő rakodó helyiségek­be, a­hol az elevátorok működnek. Itt ő Felsége azt kérdezte, hogy van-e még va­lami megnézni való ? A­mire Neumann Ede meg­­jegyzi: Igen is Felsége, most következik a tulajdon­­képeni szeszgyár, tudniillik az a hely, a hol a tiszta szesz leeresztetik. »Valóban — jegyzé meg a király mosolyogva — nagy gyár ez« , és daczára a nagy hő­ségnek több perczig nézte a szesz lefolyását. Ismétel­ten felemlítette ő Felsége, hogy nagyon helyén­valónak látja, miszerint az egész gyár vasszerkezetű, így kellene minden gyárat berendezni. Azután a király áthaladt a gyártelep udvarán, a­hol az erkélyen álló hölgyek üdvözléseit barátsá­gosan viszonozta, és bement a 4500 ökröt befogadó, némileg alacsony istállókba, a­hol huzamosabb ideig maradt és a hizóállatok fajtabeliségéről tudakozódott. Ennek utána 20—30 hatalmas ökröt kibocsátottak az elzárt udvarrészre, a­melyek, mintha betanítva lettek volna, egymással viaskodni kezdtek. A király meg­kérdezte, hogy e hizómarhákat hová szállítják, a mire a ház főnöke, Neumann felelé: »Bécsbe, — de előbb azonban Pozsonyba.« A király erre megjegyzé: »Igaz, biz­a!« Azután a nagy gőzmalom helyiségét tekintette meg ő Felsége, felment egészen a lisztrostákig, s miután ily módon teljes 45 perczet töltött a nagy ipar körében, a lövöl­débe hajtatott. A város itt valóságos ünnepet tar­tott, Arad szine-java ott volt. A lövészegylet nevében a királyt az elnök, báró S­i­m­o­n­y­i Lajos üdvözölte és kérte, hogy tegyen ő Felsége is egy lövést. A ki­rály azonban megjegyzé, hogy ő nem czéllövő és nem is jártas azzal a fegyverrel, melyet itt használni kel­lene,­­ kezdjék meg mások a czélbalövést. József főherczeg is, a­ki itt várta be a királyt, kijelentette, hogy ő se szokott czéltáblára lőni. Erre Kövér Gábor főlövészmester és Greiner lövészmester megadták a jelt és kezdetét vette a versenylövés az ő Felsége által ajándékozott díjakért. Egy pár percz múlva azonban a király mégis felvett egy rövid puskát és a lövészek éljenzése mellett sikerült lövést tett. Miután ő Felsége tíz perczig nézte a czélba lövést, távozott és a közönség között áthaladva, a nagy­­kerten gyalog tért vissza a városházba. Az 59 terítékű udvari ebéd 6 órakor tarta­tott meg. A király jobb oldalán ültek: József főher­czeg, P­á­v­e­l püspök, gr. K­h­u­e­n Antal, Erős Sándor; baloldalán: gr. S­z­a­p­á­r­y Gyula pénz­ügyminiszter, báró N­y­á­r­y főudvarmester, N­o­­g­a 11 czimz. püspök, báró A­m­b­r­ó­z­y Gyula, to­vábbá báró Simonyi Lajos, Beli­cz­ay főispán, Jankovics Pál alispán, Zsilinszky orsz. kép­viselő, D­ő­r­y főispán, báró B­é­m­e­r kanonok, S­z­l­á­v­y Olivér orsz. képviselő, Lonovits fő­ispán, M­e­s­k­o alispán, Blaskovits Alfréd földbirtokos, báró W­a­s­m­e­r országgyűlési kép­viselő , báró Bornemisza Tivadar, gróf Khuen Géza, báró Jósika Lajos, Demsu­­s a­n vikárius, Széll Kálmán esperes, Szél föld­­birtokos, Palk­ucsevni földbirtokos, Zari­­c­s­a­i főerdész, Beöthy alispán,­ báró A­m­­b­r­ó­z­y Béla, Dobó kanonok, Örményi Pál, Damasciu János, Hertelendy főispán , a 11 fán alispán, gr. Karácsonyi Aladár, bá­ró Gerliczy Ferencz, Rónay Jenő, Várady Mihály, Dániel Pál orsz. képviselő, Török pol­gármester, Te­lbisz főjegyző, Jorgovics archi­­mandrita, Sál polgármester, Ri­to­ók Zsigmond és a királyi kiséret. A menti következőkből ál­lott : Potage k l’imperiale ; Poté de foies gras á la gelée; Piéce et cote de boeuf; Salmis de perdreaux k l’italienne; Dindons retis; Saladé; Compats; Celeris pe France k la poulete; Parfait aux Oranges; Fro­ntage mêlé; Glaces aux ananas et au chocolat; Dessert. A nagyváradi Hamza czigányzenekara az ebéd folyama alatt a következő darabokat játszotta: 1. az »Euryanthe« czímű opera nyitányát Webertől, 2. magyar népdalokat, 3. »Lilly« operett keringőjét Bánffytól, 4. magyar népdalokat, 5. csárdás, 6. »Ró­zsa« tipegőt Ellenbogen A.-tól, 7. magyar népdalokat. Az udvari ebéd után ő Felsége hosszabb ideig c­e­r­c­­­e­­t tartott. Este az egész város ismét ünnepé­lyesen ki volt világítva és még szebben és paza­­rabb fénynyel mint tegnap; a városház előtt a tüzér­­ség színes lampionokkal elvonult. Arad, aug. 31. Szapáry Gyula gróf pénzügy­­miniszter holnap Pécskára megy, hogy az ottani állami uradalmakat megvizsgálja. Táviratok: Belgrád, aug. 31. A villásreggeli után Károly király a diplomatiai testület tag­jait és a főrangú tisztviselőket fogadta, mire a várban sétakocsizást tett. Milán király Károly királyt a 6-ik gyalogezred tulajdonosává nevezte ki. A dísz­szemle alkalmával a román király ezrede élén vonult el Milán király előtt. Este díszebéd, utána udvari bál lesz. A polgárság díszes fáklyásmenetet rendez. A város fényesen ki van világítva. raris, aug. 01. a naucziai vámhivatal­nokok elhagyták Cantont. Hivatalos felhívás tétetett közzé, mely díjat tűz ki a francziák fejére. Hong-Kongba a franczia kereskedelmi hajók védelmére egy franczia hadihajó ér­kezett. Hága, aug. 31. A kormány törvényjavas­latot terjesztett a kamara elé, az alkotmány 198. czikke módosítása czéljából, mely czikk azt határozza el, hogy a régensség tartama alatt a trónörökösödés szabályai nem változ­tathatók meg. Brüssel, aug. 31. A szabadelvűek mai gyűlésén 90.000 ember vett részt. A gyűlés három óra hosz­­száig tartott és a királyhoz feliratot intézett, melyet küldöttség vitt a királyi palotába. Rendzavarás nem fordult elő. Róma, aug. 31. A katholikus hírlapok holnap a pápának az összes katholikus főpapsághoz intézett encyclicáját fogják közölni, mely az olvasó-ájtatos­­ságra vonatkozólag múlt évben kibocsátott encycli­­cára emlékeztetve, fokozott ájtatosságra buzdít, hogy az egyház győzelme biztosittassék és Olaszország a cholerától megóvassék. Róma, aug. 31. A »Stefani« ügynökség jelenti: Némely olasz hírlap által közölt azon hír, hogy Nigra leköszönt, vagy hogy Nigra és Mancini külügyminiszter közt viszály tört ki, teljesen alap­talan. Zágráb, aug. 31. A horvát tartománygyűlés ünnepélyes berekesztése. A délelőtt 10 órakor megnyitott ülésben Miha­­lovics átnyújtotta a Horvát elnöknek a királyi leiratot, melyet a ház tagjai állva hallgattak meg. A leirat igy hangzik: Mi I. Ferencz József Isten kegyelméből Ausztria császárja, Csehország királya stb. és Magyarország, Horvátország, Szlavó­nia és Dalmatia apostoli királya. Kedvelt hívem! Miután Horvátország, Szlavónia és Dalmatia ki­rályságok 1881. augusztus 28-ról kelt leirattal ugyan­azon év szeptember 27-re egybehívott tartománygyű­­lésének három évi törvényhozási időszaka az 1870.11. tcz. 2. szakasza értelmében végére jár, a­­tartomány­­gyűlés berekesztésére és föloszlatására vonatkozó le­iratunkat ezennel átküldjük és felhatalmazzuk önt, hogy ezen királyi leiratunkat a tartomángyülés 1884. augusztus 31-iki ülésében fölolvashassa és magát a tartománygyűlést föloszlatottnak nyilvánítsa. Egyszersmind utasítom önt, hogy a jövő tar­­tománygyűlésre a választásokat a tör­vény értelmében tűzze ki és azon határnapra nézve, melyen az uj tartománygyűlés összeülhet, a megfelelő indítványt elénk terjesze. Bécs, 1884. augusztus 22-én. I. Ferencz József m. p.,*Bedekovics Kálmán m. p., Khuen-Héderváry gróf bán, m. p. A király leiratának fölolvasása után Zsivkovics püspök vezetése alatt tizenkét tagú küldöttség ment a báni­ palotába a bánért, ki megjelenvén, a képviselők élénk kiáltásai közt a következő királyi leiratot ol­vasta föl: »Mi I. Ferencz József isten kegyelméből Ausz­tria császárja, Csehország királya stb . Magyarország Horvátország, Szlavónia és Dalmátia apostoli kirá­lya. A horvát-szlavon­ és dalmát egyesült királyságok egybegyült főrendjei és képviselőinek királyi üdvözle­­tünket. Nemes, méltóságos stb urak! Az 1881. aug. 28-áról kelt leiratunkban, melylyel a horvát-szlavon és dalmát egyesült királyságoknak 1881. szept. 27-re összehívott tartománygyűlését megnyitottuk és a h­o­r­­vát-szlavon végvidéknek Horvátországgal és Szlavóniával és ekként a magyar korona tartományai­val történt egyesitését híveinkkel tudattuk, kiemel­tük, hogy azzal híveink rég táplált óhaját teljesítet­tük és az ország közállapotainak üdvösebb fejlesztése iránt a föltételeket megalkottuk. Teljes joggal remél­hettük tehát, hogy híveink heles körültekintéssel és eszélyes mérsékléssel mindenha oda fognak törekedni, hogy királyi jóindulatunk emek újabb bizonyítékát atyai szándékunk értelmében és Horvátország és Szla­vónia szeretett királyságaink valóban áldásos hasz­nára érvényesítsék. (Élénk zsivnó kiáltások.) A horvát-szlavón végvidék egyesítésére vonat­kozó rendeleteink beczikkelyezése által önök kedvelt híveink, megfeleltek atyai szándékunknak és ezen intézkedésnek üdvös következménye az volt, hogy a végvidék képviselve lett a Horvátország, Szlavónia és Dalmátia egyesült királyságok tartománygyűlésén és azt megelőzőleg amott a királyi biztosság működése is megszüntettetett. Horvátország és Szlavónia királyságaink törté­netében fölöttébb fontos ezen események atyai szí­vünk nagy örömére egységes eljárásnak vetette meg alapját az említett királyságok egész területén, úgy a törvényhozásra, mint a törvények végrehajtására néz­ve, mely alapon az ország és a végvidék egyesítésének még útjában álló minden akadály alkotmányos úton elhárítható lesz. (Élénk zsiv­ó-kiáltások.) Önök, kedvelt híveink­ utóbbi időben tényleg dicséretreméltó buzgósággal és kitartással hatottak közre azon törvények megalkotásában, melyek a ki­tűzött czél elérésére irányulván, az egyesült tartomá­nyok igazságszolgáltatásának fejlesztésére üdvös ha­tással lesznek. Az ország két részének összeolvasztására a pá­lya megnyittatván, most csak az van még hátra, hogy ezen királyságok további történelmi fejlődésének meg­felelő törvények segélyével az ország közügyei akként intéztessenek el, hogy a volt végvidék lakosai egész teljességében élvezzék az alkotmányos élet jótétemé­nyeit és hogy az egész ország is erőt és új alkalmat nyerjen az oly hosszú időn át elválasztott tartományok egyesítésének tényéből a haladás és a jólét fokozá­sára. (Viharos zsi­­ókiáltások.) Mivel a tartománygyűlés három évi törvényho­zási időszaka végére jár, reméljük, hogy Isten kegyel­mével és híveink támogatásával sikeresen megkezdett munka, a jövő tartománygyűlés alkotmányos közremű­ködésével horvát­, szlavón és dalmát szeretett királysá­gaink üdvére és hasznára fog befejeztetni. Ezzel Horvátország, Szlavónia és Dalmátia egyesült királyságok tartománygyűlésének üléseit be­­rekesztjük , magát a tartománygyűlést pedig feloszlott­nak nyilvánítjuk. Különben maradtunk stb. Bécs?

Next