Nemzet, 1884. október (3. évfolyam, 749-779. szám)

1884-10-09 / 757. szám

Szerkesztőség: Farencziek-íere, Athenaeum-óp uist, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK Úgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás: 757. (279) szám. Budapest, 1884. Csütörtök, október 9. KIADÓ-HIVATAIl, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint, Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .......................... 2 frt 3 hónapra ................. 6 » 6 hónapra ................................................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felü­l­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » Egyes szám 4 kr. Hl. évf folyam. Budapest, október 8. Jó lesz a közjogi terminológiára ezután jobban vigyázni, mint vigyáztunk eddig. Horvátország sokat köszön annak, hogy e terminológiát a magyar közjog elhanyagolta. Egész mai közjogát eb­kép szerezte meg. Hor­vátország, még a régi sem volt soha reg­­n­u­m, annál kevésbbé volt az a mai Horvát­ország és Szlavónia. A királysághoz egészen más attribútumok fűződnek, mint valaha Horvátország birt, melynek mi állami jellege sem volt soha. A magyar közjog mégis foly­ton per »regnum«, sőt per »társország« trad­­­álja Horvátországot. Nem gondolták meg, hogy a »társország« elnevezésben benne van a foederalismus. Az egyenlő jogalapon kötött szövetség bizonyos czélra. Ily értelmet soha sem tulajdonítottak ugyan a társország kifejezésének sem Dráván innét, sem Dráván túl, de kisebb mérvekben szakadatlanul folyt a »jogtalan elsajátítás.« Most az állampolgárság czíme alatt készül becsempésződni közjogunkba egy új kifejezés, mely, ha idején útját nem állják, conventionálissá lehet és a magyar államesz­mén rést törhet, hogy ott győzelmesen vonul­jon be a horvát állameszme. Kumicsicsnak, a »Hravatska Vila« szer­kesztőjének verificatiója alkalmából merült fel az eset. Horvát állampolgárságról, illetőleg ho­nosságról volt szó, akik Kumicsics választását meg akarták semmisíteni, azt hozták fel, hogy ez nem horvát állampolgár, sőt nem is horvát honos. A verificatióba mi nem szólunk bele. Nem a mi ügyünk.«A tartománygyűlés többsé­ge bizonyára törvényesen és méltányosan jár el. De ahhoz igen is közünk van, hogy horvát állampolgárságról beszélnek, holott már Kálmán király megmondta: boszorká­nyokról, melyek nincsenek, említés se tétes­sék. Horvát állampolgárság sincs. Ha volna, úgy horvát állam is léteznék, mert a két fo­galom correlativ. Az állampolgárság terme­­tes következmény­e az államnak. Ahol van állam, ott vannak ez államinak polgárai is. S ahol állampolgárok vannak, ott nem hiányozhatik az állam sem. Magyar állampol­gárság van, mert van magyar állam. Osztrák állampolgárság is van, mert osztrák állam szintén létezik. De cseh állampolgárság épp oly kevéssé létezik,­ mint galicziai, vagy bu­kovinai. Valamint a közös állampolgárság is hibás volna közjogilag, mert nincs közös ál­lam. Ausztria-Magyarország nem Reich, nem egységes állam, hanem két egyenjogú és egyenlő attributumú állam szövetsége. Ha horvát állampolgárság volna, ez trializmust jelentene a monarchiában. Je­lentené azt, hogy még egy egyenjogú állam létezik a monarchia határai között és ez a horvát. Trialismusra pedig még nem jutot­tunk; valószínű, hogy nem is jutunk soha. El­lenkező esetben a trialismus maga után vonná a quadrialismust, sőt a foederalismusnak egé­szen új alakját, ami, monarchicus formák közt, szinte képzelhetlen. Zsivkovics, Hinkovicscsal polemizálva, figyelmeztette is ezt, hogy horvát állampolgár­ság nincs s hogy a »magyar-horvát állam­polgár« kifejezés egyenértékű a »magyar ál­lampolgár« kifejezéssel. Mi azonban még az ily synonimák használását is megengedhet­lennek tartjuk. Magyar-horvát állampolgár­ság sincs, hanem kizárólag csak magyar ál­lampolgárság. Mert a magyar-horvát állam­­polgárságnak a magyar-h­orvát állam felelne meg. Magyarország ez esetben »magyar-hor­vát« királyság lenne. A honpolgárság egy a Dráván túl és Dráván innét: magyar állam­­polgárság. A horvát bán nem adhat egyebet, mint ami létezik, t. i. a magyar állampolgár­ságot, mert horvát állampolgárság nem lé­tezik, azt tehát lehetetlen adományozni. Ez a helyes közjogi alap. Ez a modern közjog, mely megc­áfolja a régi közjogot egész rossz és tág terminológiájával együtt. De vigyázni kell, nehogy a helytelen kifeje­zések gyakorlati használatban maradjanak. A hamis pénz megrontja az igaznak hitelét is, ha akkor ki nem zárjuk a forgalomból, mikor még felismerhető. Bizonyos elkopási stádiumon túl a hamis pénzt nagyon nehéz megkülön­böztetni az igaztól. Az újdonat­új gyártmányt tehát azon­nal el kell koboznunk. Különben meg fog történni, hogy eleintén csak Horvátország­ban fog az forogni , de miután ott már sok kéz érintése következtében eléggé megvi­selt lesz és eléggé réginek fog látszani, a horvátok átküldik a Dráván hozzánk. És akkor talán már mi sem ismerjük fel, vala­mint a régi »társország«, »regnum« stb. kife­jezéseken senki sem botránkozott meg a múlt­ban s nem botránkozik meg a jelenben. A szavakra és titulusokra mi nem nagy súlyt helyezünk. Bármily neve van valamely tarto­mánynak, hihatják bár királyságnak, császár­ságnak, vagy akár a nagy mogul birodalmának, tartomány marad az, ha csak tartományi attri­bútumai vannak. Magyarország is regnum inde­­pendens volt a régi jó időkben, fájdalom azon­ban csak az articulusokban , míg most ön­álló státus a gyakorlatban. Horvátország köz­jogi helyezetét sem változtathatná meg nyom­ban egy helytelen kifejezés, vagy bitorolt czim. De nem szabad feledni, hogy horvát testvéreink szeretnek mindenből jogczimeket faragni. A szélsők pedig egyebet sem tesznek, mint állandóan demonstrálják Horvátország függetlenségét. A horvát állampolgárságból tehát nem szabad jogc­ímet faragni engednünk. S ezt úgy gátoljuk meg, ha a jogtalan kifejezés el­len mindjárt tiltakozunk. De sokkal erélye­sebben és határozottabban, mint tette Zsiv­kovics báró, aki egyébiránt nyilatkozatáért elismerést érdemel. T. i. minden synonima kizárásával. B. Gr. BELPOLE. Budapest, okt. 8. (Az osztrák marhabe­vitel­i t­i­l­a­­­o­m.) A magyar kereskedelmi minisz­térium Bruckból Ki­­­m a főállatorvostól távirati uton azt a jelentést kapta, hogy mind a vesztegzár alá vett 134 db hizó­marhát az osztrák kormány által kikül­dött, a bécsi állatgyógyintézet igazgatója, dr. Mül­le­r jelenlétében megvizsgálta és azokat teljesen egész­ségeseknek találta, a tegnap kidőlt állat hulláját ki­­ásatta, azt pontos vizsgálat alá vette s constatálta, hogy azon a marhavésznek semmi nyoma sem ve­hető észre. A szóban forgó marhaszállitmány zöme Brassóból jött , a tegnap kidőlt darab egyik marosvásárhelyi hizlalóból való, a többi szin­tén onnan származott állat azonban teljesen egészsé­ges. — A kereskedelmi miniszter az osztrák kor­mányt távirati után a vizsgálat ez eredményéről azon­nal tudatta és ez alkalommal is még egyszer hangsú­lyozta, hogy Magyarország egész területén egyetlen egy marhavész eset sem fordult elő. — Az osztrák bel­ügyminisztertől, ki minden látszat szerint előbb Bruck­ból saját közegének jelentését bevárta, csak este felé ér­zett — nem tudjuk a magyar kormány nyilatkozata vagy pedig az osztrák állategészségügyi közeg jelen­tése következtében — a magyar kereskedelmi minisz­tériumba az a jelentés, hogy a »Wiener Zeitung«-nak holnapi számában megjelenendő hirdetéssel az alsó­­ausztriai, valamint a morvaországi helytartóság ren­deletei, vonatkozólag a Pozsony megyéből szintúgy az Erdélyből szállítandó marhákra, hatályon kívül helyeztetne­k,miután a Bruckban megejtett hivata­los vizsgálat nyomán kiderült, hogy a marhavésznek ott semmi nyoma sem volt. Ennélfogva a magyarországi marhaszállítmányok ismét akadálytalanul mehetnek osztrák területre.­­ Mint B­é­c­s­b­ő­l távírják, már a »Wiener Abendpost« írja, hogy a Bruckban (Lajtha mellett) gyanús tünetek mellett elhullott marha ki­ásatása és bonczolása világosan bebizonyította, hogy marhavészről szó sem lehet és a vésznek legkisebb gyanúja is ki van zárva. Ennélfogva mindazon intéz­kedések, melyek a marhavész behurczoltatásának ve­szélye miatt rendeltettek el, tárgytalanokká váltak és azonnal hatályon kivül helyeztettek. Budapest, okt. 8. (Felirati bizottság.) A képviselőház válaszfelirati bizottsága ma d. u. 6 órakor értekezletet tartott Tisza Lajos gr. el­nöklete alatt, a válaszfelirat szövegének megállapítása tárgyában. Az­ értekezleten a kormány részéről Tisza miniszterelnök és Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter voltak jelen. Budapest, okt. 8. (A »Magyar Igazság­ügy« támadása és az ellenzéki lapok.) Egy jogtudományi folyóirat, a »Magyar Igaz­ságügy« legújabb számában éles támadást intézett P­a­ul­e­r Tivadar igazságügyminiszter ellen. Ez alkal­mat az ellenzéki lapok,s különösen a»Pesti Napló«,arra használták fel, hogy a támadásért C­s­e­m­e­g­i Károly, Kozma Sándor és Manoilovich Emil urakat teszik felelőssé s mint furcsa jelenségre utalt, hogy a bíróság és ügyészség­e kiváló férfiai háborút viselnek az igazságügyminiszter ellen. Csemegi Károly legfőbb ítélőszéki tanácselnök és Manoilovich Emil curiai bíró urak (Kozma Sándor főügyész távol van) felkértek minket annak kijelentésére, hogy ők ama támadó czikkre semmi módon be nem folytak, s azon körülmény, hogy nevük ama folyóirat czimlapján meg van nevezve,csakis annyit jelent, amennyit a »támogatás« szó kifejez. Iparkodnak t. i. egy magyar jogi szaklapot a tudo­mány színvonalán tartani s e­­zeiből abban koron­ként tanulmányokat közölnek. De a folyóirat szerkesz­tésére, vagy éppen polémiáira nem folynak be. Minde­zért, valamint a folyóirat egész magatartásáért egye­dül annak szerkesztőjét illeti a felelősség. Budapest, okt. 8. (A magyar kőolajipar fejlődése és a vasúti díj­szabás­ok.) Bécsi lapok e napokban sajnálattal említették, hogy a ma­gyar királyi államvasutak a gácsországi kőolaj után fennállott kivételes díjszabást felmondották, illetőleg a gácsországi kőolajnak Magyarországba való bevite­lére ezentúl csak az ezen czikk után fennálló rendes tételeket engedélyezik. Értesülésünk szerint a gács­országi kőolajnak magyar részről adott kedvezmények annak idején — amidőn Magyarországban, eltekintve a csekély jelentőségű brassói kőolajfinomítóktól, kő­olajipar még nem létezett — tisztán a magyarországi kőolaj­fogyasztók érdekében adattak, mely­ek magától elesett, a midőn a fiumei és legújabb időben a buda­pesti nagy kőolajfinomítók létesültek. E mellett még figyelembe volt veendő azon pénzügyi szempontból nagyon is nyomós körülmény, hogy a belföldön gyár­tott kőolaj métermázsánkint 6 frt 50 kr. fogyá­­si adót fizet, mely tisztán a magyar kincstár javára esik, míg a Gácsországból behozott kőolaj még vámot sem fizet. Ennélfogva a jelenlegi körülmények között csak­is saját érdekeink rovására lehetne a gácsországi kő­olajnak különös szállítási kedvezményeket adni, és vasutaink részéről csakis a saját kőolajfinomító ipa­runknak szolgáló nyers kőolajnak behozatala segí­tendő elő, mely czikk után tudomásunk szerint a ro­mán-magyar forgalomnak a legmesszebb menő szállí­tási kedvezmények nyujtottak is. Budapest, okt. 8. (Uj község) A Jásznagy­­kunszolnok megye tiszai alsó járásában levő, s ezideig közigazgatási tekintetben Csépa községhez tartozott Szelevény puszta lakosai kérelmére a belügymi­niszter megengedte, hogy ezen puszta, Szelevény név­vel, és nagyközségi szervezettel önálló községgé ala­kulhasson. Budapest, okt. 8. (A választások ellen beadott kérvények.) A képviselőház I. bíráló bizottsága ma délelőtt tartott alakuló ülésén elhatá­rozta, hogy legközelebbi ülését f. hó 13-án délután 4 órakor tartja, a­mikor mindenekelőtt meg fogja vizsgálni, hogy a hozzá utasított kérvények a házsza­bályok 79. §-ában előírt külkellékeknek mennyiben felelnek meg s azon kérvényeket illetőleg, melyek az előírt kellékeknek megfelelnek, ugyanakkor a tárgya­lás sorrendjét és napját is ki fogja­ tűzni. Előadókká választottak: a Chorin Ferencz és Ventritz Zsigmond b. választása ellen beadott kérvényekre nézve: Dará­nyi Ignácz, — az Imre Aurél választása elleni kér­vényre: Engelmájer József— és a Haller Rezső választása ellen benyújtott kérvényre vonatkozólag: Antal Gyula. Budapest, okt. 8.(Adóvégrehajtók vizs­gája.) Az állami végrehajtók által leteendő vizsga tárgyában a pénzügyminiszter következőkép intézke­dett : A szakvizsga szóbeli és írásbeli. A szóbeli vizs­ga tárgyát képezi: a) a közadók kezeléséről szóló 1883. évi XLIV. t. sz., b) a magyar kir. adófelügye­lők működési köre iránt 1883. évi 73.662. sz. a. ki­adott »Utasítás« és ennek A) B) C) D) és E) betűk alatti mellékletei; c) az adóhivatalok szolgálatára vo­natkozó utasítások és szabályrendeletek gyűjteménye XII. fejezetének azon részei, melyek nem kizárólag adóhivatali, hanem általános szolgálati viszonyokra vonatkoznak, végre d) a pénzügyminisztérium ügykö­rére vonatkozó szolgálati szabályok, több pontjaikban. Az írásbeli vizsgálat tárgyát a végrehajtási eljárás folyamán kiállítandó jegyzőkönyvek, értesítések, fel­hívások és jelentések szerkesztése képezi. Makó, okt. 7. [Ered. tud.] (Csanádmegye közgyűlése.) A megyei bizottság mai ülésén a beléptekor éljenzéssel fogadott Lonovics József főis­pán mindenekelőtt bejelenti, hogy a megye küldött­sége ő felsége által Aradon kegyesen fogadtatván, biztositá a megyét további kegyeiről. Ő felsége vála­szát a megye jegyzőkönyvbe igtattatni rendelte. — Ezután főispán bejelentő Sántha Sándor kir. tanácsos, e megyének hosszú éveken át volt alispánja, és Bódy Antal volt makói prépost, a bizottság tagjai el­hunytak Glatz Antal megyei bizottsági tag ezután in­terpellálja Meskó Sándor alispánt, hogy a lefolyt képviselőválasztási mozgalmak idejében, daczára hogy a végrehajtások megyeszerte beszüntetettek, Domb­iratoson függetlenségi párthoz tartozó választók el­len az adóbehajtási eljárás a legszigorúbban alkal­maztatott, míg a kormánypárthoz tartozó választók megkíméltettek és kér ez ügyben vizsgálatot. — Meskó Sándor alispán kijelenti, hogy 1. év május és június havában meg volt ugyan szüntetve az adó­behajtás, de a kincstári telepítvényes községekben azon örökváltsági hátralékokkal szemben, kiknél a kincstár érdekei fenyegetve voltak, a végrehajtási el­járást meg nem szüntették és az csak ily esetben és ily egyénekkel szemben alkalmaztatott. A közgyűlés nagy többséggel tudomásul veszi az alispáni választ. Ezután ismét Glatz interpellációt terjeszt be a battonyai szolgabirósági végrehajtó törvényellenes el­járása, majd harmadszor a­miatt, hogy a battonyai útra rész kavics szállítt­atik. Az alispán nyílt válaszá­ban kimutatván az interpelláló alaptalan állításait, a közgyűlés nagy többséggel az alispáni választ tudo­másul veszi. Juszh Gyula országgyűlési képviselő és bi­zottsági tag kérdezi, hogy miért tiltatott meg a bat­tonyai függetlenségi párt részéről a választás előtti napon Mező-Kovácsházán tartatni szándékolt népgyű­­lés és a szolgabíró segéd mi jogon akadályozta meg a pártgyűlést ? Az alispán kijelenti, hogy miután a követ­választási mozgalmak a megye területén oly nagy izgal­­mak között folytak, hogy sok helyen a közrend fentartása fenyegetve volt, ennélfogva a könnyen bekövetkezhető nagyobb zavarok megelőzése végett a megye egész területén a választást közvetlen megelőző utolsó há­rom napon megtiltotta, hogy bármely párt részéről népgyűlések tartathassanak, és miután a független­ségi párt ezen tilalom daczára is akart Mező-Kovács­házán népgyűlést tartani, akadályozta meg annak megtartását a szolgabíró. — J­u­s­t­h Gyulát a válasz ki nem elégíti és az alispán intézkedését jogosnak el nem ismeri, kéri interpellátióját tanácskozás tárgyává tenni. Ez alkalommal Justh szemére lobbantj­a az al­ispánnak, hogy a szabadelvű párt részéről pártelnök­séget vállalt, mire a bizottság riadó éljenzésbe tört ki és perczekig tartó »Éljen az alispán« dörgő kiáltá­sokkal adta meg a feleletet. Az alispán válasza tudo­másul vétetett és csak négyen szavaztak ellene. Becker János országgyűlési képviselő és bi­zottsági tag szintén három rendbeli kérdést intéz az alispánhoz. Először a nagylaki kerületben a választás ideje alatt eszközölt szigorú adóbehajtások, másodszor a megyei tisztviselők Csanádi és Sajtényi feltűnő korteskedése ügyében és harmadszor azért, hogy a választási igazolványok Nagylakon az ellenzéki vá­lasztóknak ki nem adattak. Az alispán kijelenti, hogy hozzá eddig a végett panasz nem érkezett, kimutatja interpelláló által felhozottak alaptalanságát, mire a bizottság az alispáni választ tudomásul veszi. Boros Sámuel bizottsági tag kérdést intéz az alispánhoz, hogy van-e tudomása arról, hogy a folyó évi követválasztási mozgalmak idején a függetlenségi párt, különösen a nagylaki kerülethez tartozó közsé­gekben, mily nagymérvű izgatást fejtett ki, hogy a l­egvakmerőbb terrorizmus, fenyegetés, megfélemlítés a kormánypárti választókat távolmaradásra kénysze­­rítették a választás gyakorlatától és hogy a szolgabí­­rák rendőri ereje elégtelennek bizonyult a törvényes rend, vagyon és személybiztonság fenntartására; kér­di : szándékozik-e az alispán jövőben intézkedni, hogy hasonló terrorizmusnak eleje vézessék? Az alispán kijelenti, hogy minden alkalommal a hozzá érkezett panaszok folytán is intézkedni fog, hogy a nyugalom és biztonság meg ne zavartassák. Az interpelláló és a bizottság a választ tudomásul vette. A közigazgatási bizottság múlt félévről szóló jelentése valamint a számonkérő szék jegyzőkönyvé­nek tudomásul vétele után, a megyei szervezési és gyámügyi szabályzatokon módosításokat megerősítő miniszteri leiratok vetettek tudomásul. A megyei tiszti-, segéd-, kezelő- és szolga­személyzet valamint azok özvegyei és árvái nyugdíjintézetének létesítése tárgyábani belügyminiszteri rendelet kiadatott véle­­ményes javaslattétel végett az állandó választmány­nak. A legtöbb adót fizető bizottsági tagok névjegy­­zétét bemutatja az igazoló választmány, ezek közül az első Blaskovits István 6479 frt 18 kr, a legutolsó 365 frt 57 kr adóval van felvéve. Az 1885. évi me­gyei költségvetés megállapittatott. E szerint a bevétel 53380 forint, kiadás pedig 52.861 fo­rint ; —­ végre a betegápolási pótadó minden adó­forint után fél krajczárban állapíttatott meg. Az igazoló választmányba dr. Meskó János királyi tanácsos, Návay Géza, Szentes Vidor és Kriván Dé­nes kineveztetvén, a bizottság részéről pedig Török Imre, Posonyi Ekhard Oszkár, dr. Dózsa Sámuel, dr. Borotvás Dezső és Molnár Albert választattak; — a ló­állítási bizottságba elnökül a makói kerületre Török Imre, a battonyaira pedig báró Wasmer Adolf vá­lasztottak meg. A közigazgatási bizottságba Návay Géza, Posonyi Ekhardt Oszkár, Kun László, Fü­­zesséry Kálmán, Simay Ede és Purgly Lajos választottak. Makó város féléves italmérési jo­gát árverésen bérbeadván, az a legtöbbet ígérő­nek írásbeli ajánlat mellett évi 2532 forintért három évre bérbe adatott, ez ellen az uradal­mi regale italmérési jogbérlő Makó város képviselő­testületéhez egy oly utóajánlatot tett, hogy az általa kötelezőleg nyilvánított 3000 frt évi bérlet mellett uj EH A NEMZET TÁRCZÁJA. Okt. 8. Sofiától Konstantinápolyig. I. A bolgár háziipar, melynek tanulmányozása képezte részben utazásom czélját, úgyszólván csak fictive létezik. A nyugati világ földmivelő lakosságá­nak számtalan apró szükségleteit, melyeknek mestere mindig akad a háziak körében, nem ismeri a bolgár nép s a háziipar csak a legszükségesebb házieszközök durva előállítására szorítkozik. A szőnyegek megszo­kása a török uralom alatt megteremtő a berkovcei, cseresovitzai és plevnai szőnyegipart, mely anyagában értéktelen, munkájában gyarló, ízlésében rossz és meddő. Egyetlen czikk, mely a nép naiv phantasiájá­­nak bájával hat, a régi bolgár hímzett ingvállak, vá­szonra pamuttal vagy selyemmel hímezve. Harmincz­­negyven éve, hogy a bolgár nők tűje pihen s ez a pó­páknak tulajdonítandó, kik elitélték e tisztán piperes­­kedésre áldozott munkát, mely a nőket elvonta a föld­műveléstől. Az eredmény az lett, hogy a bolgár nő ma nem hímez már ingvállakat, de azért a mezőre sem jár. E hímzésekben a tiszta bolgár decorationak ■­ ha ugyan ez egyáltalán létezett valaha — vajmi kevés nyomát látjuk. Török, persa, macedón és jani­­nai motívumok keverékei e művek, melyeknek tetsze­tős voltát tagadni nem lehet. De majd nem elég ez arra, hogy a tanulni vá­gyót hosszabb időre ott tartsa Sofiában. Négy-öt nap múlva ismertem minden ingvállat, láttam a régi fegy­verekből összehányt sofiai múzeumot s láttam annyi kardcsörtető, sarkantyupengető katonát, hogy nem értettem, vájjon képes-e az a kevés megművelt föld csak kenyeret is adni ennyi barczsinak. Pedig Bulgá­ria hijával lévén embernek, nyersterménynek, iparvál­lalatoknak, nemcsak hogy deficit nélkül áll, de min­den évben még félre is tesz néhány milliócskát az állampénztárba. Ne igyekezzünk e rejtélyt nemzetgaz­dasági elvek alapján megoldani. Bulgáriának bizo­nyára részvényei vannak az­­ uráli aranybá­nyákban. Alkalom kínálkozván tovább indultam Philippo­­polisba,Kelet-Rumélia fővárosába. Érdekes tanulmány volna az il­yen egy politikai Darwinnak, ki könyvet akarna írni az »Államok eredete« czim alatt. Nyolcz­­űiz nap alatt megismerhetne egy nemrég függetlenné és önállóvá lett államot. Szerbiát; egyet, mely a hű­­béresség rózsalánczaiban nyög, Bulgáriát s végre egyet »in statu nascenti«, mely sem nem állam, sem nem tartomány, hanem úgy a kettő közt valami: Ru­méli­át. De a nagy czélok felé vezető út rögös és nehéz szokott lenni. Nagy czél-e Tatár-Bazardjik a török vasutak végpontja, nem tudom, de az út rögös is, ká­­tyus is, köves is. A felfelé kanyargó utakon olyanokat zökken a hintó, hogy e zökkenések minden Demosthe­­nesnél szebben dicsérik a mestert, ki a kocsit készíté. Az út lassan, de biztosan romlik, már t. i. a bulgáriai része. Kétoldalt halomba rakva a tömérdek faragott kő és zúzott kavics, melyeket még a törökök hordtak ide, hogy szép műutat építsenek belőle. Volt itt még tíz­szer ennyi, de a bolgár államférfiak elhordatták So­­fiába, kaszárnyákat, palotákat építeni. Az út hadd maradjon a milyen. Vakarellonál hagyjuk el a bolgár határt. A vámőrök megrohanják a kocsit, de a miniszteri salvus conductus czimeres pecsétje varázskint hat s ők tisz­telegve állnak félre. Útitársam, egy görög consul, ki évek óta lakik itt, biztosit róla, hogy ha útlevél nincs, elég egy nyugtát is megmutatni, csak a pecsét legyen rajta. A tartalommal nem igen törődnek. A hogy elhagyjuk a kis patakot, mely elválaszt­ja Bulgáriát Ruméliától, a kép egyszerre megválto­zik, még­pedig igen előnyösen. Senki se képzeljen az­ért kerti gazdálkodást, alagcsövezést, mint Angliában vagy Belgiumban, de az ellentét az elhagyatott, par­lagon heverő gyomverte bolgár földek s a ruméliai gondosan felszántott ugarak közt mégis nagy. Az út is hasonlithatlanul jobb s a két oldalt felhalmozott kőrakások tanúságot tesznek róla, hogy az útnak nem csak építéséről, de fentartásáról is gondoskodnak. Schu­mannál érünk először török-rumelista hely­séget. A község nagy, székhelye egy csendőrfőhad­nagynak, egy kerületi orvosnak s van benne hotel, melyben Sardinia és Bermuth kapható. Mig lovaink pihentek, a csendőr-főhadnagy mu­lattatott rablóhistóriákkal. Egy órányira van ide Bellova, honnan Hirsch báró dragománját Bindert ragadták el a rablók néhány hét előtt. Harmadszor történt meg a szerencsétlennel e nem igen kellemes dolog, s a­mi a legrosszabb benne, az, hogy uráért bűnhődik, mert a Rhodope-hegység lakói boszut es­küdtek Hirsch báró ellen, ii_a. roppant crcl8»&g°i»~* kiméletenül irtotta ki, a rengeteg helyén kopár föl­det hagyva. Amolyan kisebb elragadások napirenden vannak. Megkérdeztem a főhadnagy urat, czirkál-e őrjárat az országúton is, a­mire ő azt felelte, hogy: »nem, csak a falukban, hisz ha baj esett, úgy is meg­tudjuk másnap.« Nem igen nyugtatott meg a felelet, mert hisz a legközelebbi falu a mi utunkon két órá­nyira van kocsin, s a kettő közt egy kisebb fajta csa­tát is lehetne vivni a nélkül, hogy a falubeliek tudo­mást vennének róla. Hogy a falusi őrjárat sem valami bizalmat gerjesztő intézmény, azt útitársam példája bizonyítja, ki meginterviewálván egyik éji­ért azt kérdezte tőle, »meg van a puska töltve.« »Ok de­hogy« feleié a rendnek őre, »még töltésem sincs.« »Akkor hát mért adtak puskát a kezébe ?« kérdé az utitárs. »Azt hiszem azért, hogy el ne aludjam« felelé a bakter meglehetős logikával. Schu­mantól a Balkánon át vezetett utunk. De ezt itt csak Kis-Balkánnak hívják ellentétben a má­sik hegylánczczal, mely a sofiai völgyet választja el a Dunától. Három-négy órai emelkedés után tetején vagyunk a hágónak s egy óra alatt leereszkedünk a síkságra, mely a Rhodope-hegység lábánál húzódik végig s Maritza-völgynek neveztetik. Szürkül, mikor Tatar-Bazardjik minaretjei fel­tűnnek a láthatáron. Várost nem is lát az ember, ala­csony házainak helyét csak e karcsú kőtövivd­­ ju­tatják. A pályaház útja a város alsó végét metszi át, s igy nem vagyok ama kellemes helyzetben, hogy In­tar-Bazardjik nevezetességeiről felvilágosítással szol-­­­gálhassak. A pályaház maga, nem valami tekintélyes épü­let. Olyanféle mint nálunk egy elsőrendű megálló­hely. Nem is sejtette azt senki, hogy a keleti vasu­tak itt fognak szomorú véget érni. Az egyetlen, ki ezt előbb találta ki a többinél, bizonyára Hirsch báró volt, de ő sokkal diserétebb vola, semhogy e jövedel­mező előérzetet dobra üsse. Azért is épült a bazard­­jiki s valamivel odább a sarembeyi állomás olyan igénytelenül, mintha a keleti vasutak építése még az örökkévalóságba folytattatnék a mig egyszerre vége lett a dicsoségneit, m­araut, a nagy europpa imgous» vonal helyett egy jelentéktelen zsákutcza s most a conférence á quatre véres verejtéket izzad, hogy a két nagyhatalom t. i. Hirsch báró és a porta között egyezséget hozzon létre. A nagy keleti kérdésnek méltó sarjadéka e kis keleti kérdés, melynek megol­dása, reméljük, nincs már oly messze a kétség ködé­ben mint amazé. A vonat, melynek kocsijai szűkek, kényelmetle­nek és piszkosak, egy óra múlva Philippopolban áll meg. A véletlen nagy segítségemre volt, a­mennyiben valami tengelytörés vagy mi négy órai veszteglésre kényszeríté alig neki indult vonatunkat. Napokat szántam Philippopolisra, vásárlásokra és tanulmá­nyokra, de szakértő kalauzom, egy fiatal diplomata, ki éveket töltött macedoni Fülöp városában, s e mel­lett igen distinguált műértő, ad oculos bebizonyította, hogy e városban éppenséggel nincs semmi méltó czikk egy keleti múzeum gyarapítására. Bolgár himzesek szebbek-jobbak kaphatók Sofiában; a török műipar czikkeinek legjelentékenyebb raktárai Brussa és Konstantinápoly, rumeliota művészet s a műipar pe­dig nem létezik, így hát egyetlen hasznom e tengely­törésből a város megtekintése volt, mely kőormon épült fellegvárral, s a vasút mentén épült uj város­részével elég kellemes benyomást kelt. Különös speci­alitása a tömérdek régi pénz, melyet tolakodó árusok uton-útfélen kinálgatnak. Néhai Shapirára a Deute­­ronomion-**— gondoltam s nem vettem belő­lük egyet sem. A vonat végre elindult. Hosszát alig látta be a szem s a mozdony huszonöt kilométernyire mozdította e tömeget óránkint. Eszembe jutott a svábhegyi fo­gaskerekű vasút büszke jelmondata »Per ardua ad astra« s csodálkoztam, hogy Hirsch, báró ki szellemes ember hírében áll, nem vésette mozdonyai érezfalára »Chi va siano va vano«, mert hisz, ha a mozdonynak eszébe jutna egyszer kissé megszaladni, gép, kocsik, pályatest, minden széttörne, szétomlanék s az egész keleti vasutból nem maradna egyéb mint építőjének pompás palotája az Avenue-Gabrielen s a conférence a quatre méltóságos jeggyzőkönyvei. j_1 cixx anaix v/i» ^ ***»——■ ------- * - - - -- -hozni. Olyan emlék ez, melyet szívesen letörői emlé­kezete táblájáról az ember s enyhülést keres a tudat­ban, hogy sorsosai is voltak szenvedésének. Tirnová­­ban a kedves modorú Drigalski pasa, Rumélia újonan kinevezett főhadparancsnoka társaságában olyan ebé­det ettünk, oly módon servirozva, melyhez képest a Cantoni kuli konyhák főttje ambrózia, tisztaságnak pedig példányszerű. Midőn a bozontos hajú korcsm­á­­ros, arczán az iszákos emberek bamba kifejezésével, szennyes öltönyében megjelen, hogy átnyújtsa a szám­lát, mely nem igen állt arányban a nyújtott élvezetek­kel, Drigalski pasa megjegyzi, hogy ez ember har­­mincz év előtt nem tudom melyik nagykövet vadásza volt Bécsben, s a legcsinosabb, legszebb legény volt collegái közt. S ma az emberi sülyedésnek prototypja. Keze és lába reszket, szemei vérrel futvák alá, baján, tor­­zonborz szakállán nem látszik fésű és kefe nyoma, borszú hangja mintha a föld mélyéből törne elő, ércz­­telen, nyomott s arczán a gonosz tüzek lángja piros­­lik; az a pir, mely az elmúlásnak első és bizonyos hírnöke. Alcohol és Rumélia hova juttatjátok ti az embert! SZEMERE ATTILA.

Next