Nemzet, 1884. november (3. évfolyam, 780-808. szám)

1884-11-21 / 799. szám

SzERKESZTŐság­i Szerenceiek­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás: KIADÓ-értATAD! Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házb­z hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2­ért 3 hónapra 6* 6 hónapra .. ........................... . .. 12 * Az esti kiadás postai különküldáseárt felüdl­­fizetés havonként 85 kr, negyedévenként 1 » Egyes szám 4 kr. 799. (321) szám.______ __________________ Budapest, 1884. Péntek, november 31. IEL évi folyam Budapest, november 20. Motos componere fluctus. Ez az állam­férfi egyik legnehezebb és legszebb feladata. Keveseknek adatott meg, mert a legtöbb ál­lamférfi vagy abban hibázik, hogy felkelti a szenvedélyeket és igényeket és azokat meg­fékezni illetőleg kielégíteni nem tudja, vagy pedig abban, hogy egyátaljában nem bírnak nemzetek szívéhez beszélni, annak érdekeltsé­gét és ragaszkodását felkelteni, lekötni és így legnagyobb erőfeszítésük daczára sem képe­sek eszméiket érvényesíteni, politikájukat keresztülvinni. Gladstone most e próbára van téve. Mert a valódi államférfi erejét leginkább az próbálja meg, hogy az általa felkeltett izga­tásnak, szenvedélynek és törekvéseknek ké­pes legyen korlátokat szabni és eszméiből, törekvéseiből feláldozni, illetőleg elnapolni annyit, a­mennyi akadályt képez, a többi résznek érvényesítésére, keresztülvitelére. Erre soha sem képesek, sem a radicálisok, sem azok, kik több súlyt tulajdonítanak annak, hogy semmiféle részletre nézve következetlenséget szemükre vetni ne lehessen, hogy nyilatkoza­taik és követeléseik évtizedeken át, stereotíp egyformasággal és azonossággal bírjanak, és így nem csodálkozunk azon, ha az angol radicálisok is rossz néven veszik Gladsto­­ne-tól, hogy a lordokkal a választási re­formra nézve megalkudott, mert bizony ez nem történhetett másképen, minthogy csak­ugyan, elfogadta a választási reform és vá­lasztási kerületek új felosztásának sokáig visszautasított összekötését, a­mennyiben kö­telezte magát, hogy a kerületek új felosztá­sára vonatkozó javaslatot benyújtja és letár­­gyaltatja, ha a lordok a választási törvényja­vaslatot második felolvasásban — tehát ér­demleges tárgyalás alapján — elfogadják, másfelől pedig nemcsak a következetesség szempontjából fogják az angol radicálisok az egyezséget a lordokkal ellenezni, hanem azért is, mert nekik legjobban tetszett a harcz ezen a téren, miután — élükön Chamberlain mi­niszterrel — a lordok házának (legalább je­len alakjában való) megszüntetését nyíltan tűzték ki czélul, már­pedig a Gladstone al­kuja nemcsak minden ilyen törekvésnek út­ját vágja, legalább az ő kormánya részéről, de egyúttal megerősíti a lordok tekintélyét és befolyását is, miután engedtek ugyan ezek is merevségükből, mert a veszélyesnek hirdetett választási törvényjavaslatot elfogadják, de tagadhatatlan, hogy a compromissum kivá­lóan nekik válik javukra, mert a kormány és pártja a harczczal velük szemben felhagy. E nagy változásban Gladstone legfénye­sebb jelét adta államférfim képességének. Mert tagadhatatlan az, hogy Old­ England alapjai kezdtek rázkódni, az általa megindított izga­tás folytán és habár az ő reformjai nagy mér­tékben fognak arra hatni, hogy Anglia de­­mocraticus és socialis irányban gyökeres vál­tozáson menjen át, de mindazonáltal mégis csak historicus alapon csinálja javaslataiban ő is a változást, holott izgatásai és kortesei megtagadták ezt is és egészen radicális térre léptek. Ha tehát most Gladstone erről a meg­bízhatatlan és ismeretlen térről lelép és a lor­dokkal megköti az alkut, olyan compromis­­sumot létesít, melyben következetlenség lesz ugyan, de lesz államférfi, bölcseség is. A kérdés csak az, hogy képes lesz-e azt keresztül vinni, még­pedig nemcsak törvény­­javaslatának érvényesítése által, de a közvé­lemény iránya és felfogásában is. Mert a­mint a veszély még conservatív szempontból is, nem annyira a törvényjavaslatban, mint a mellette kifejtett izgatásban rejlett, úgy an­nak elhárítására nem csak a törvényjavaslat feletti egyezségre van szükség, de egyszer­smind a közvélemény lecsillapodására és ki­békülésére is. Nem tagadható azonban, hogy már az első feladatra nézve nem kis nehézségekkel kell Gladstonenak küzdenie. Ezt eléggé kife­jezi az a körülmény, hogy a bizalmi kér­dést a saját pártjával szemben veté fel, miután annak radicális árnyalata nagy mértékben elégületlen a compromissummal, így tehát a helyzet teljesen megváltozott. Most Gladstonenak nem a lordokkal való küz­delemre kell főerejét fordítania, hanem saját pártjával szemben. Ha itt győzni fog, akkor állása megszilárdul a compromissum által, de nagyon végzetteljes kimenetel lenne, ha saját pártja buktatná most meg. A­mi külön­ben ettől még pártszempontból sem lenne helyes, mert radicálisabb miniszter mint Gladstone még ez idő szerint Angliában fenn nem tarthatná magát. Tehát bármily czéljuk legyen is a pártoknak a jövőre nézve, az t­a­­gadhatatlan, hogy a radicális és szabad­elvű politika semmiféle állandó kormány ál­tal nem nyerne annyit, mint a Gladstone­­kormány által. Lesznek és vannak bizonyára sokan az angol radicálisok között, kik haragusznak Gladstonera a juncíim elfogadása és a lordok­kal való kibékülés miatt ; el is fogják mon­dani, hogy milyen rossz politikus, milyen »elvtelen« és elvtagadó ; sőt Angliában is divatos az alantabb járó politikusok részéről a hatalmi vágy és önzés czímén való gyanúsí­tás ; hanem hát mindez olyan természetes, de egyszersmind olyan hiábavaló beszéd, hogy aligha fog valamit változtatni akár Gladstone elhatározásán, akár az angol politika ered­ményein, sőt irányán is. A küzdelem tehát, melyet Gladstone kezdett meg, a választási reform miatt még a lordokkal való békekötés után nem ért vé­gett. Ő leszáll­ta a censust, a conservativok elő tolták a választókerületek reformját, hogy a kis városok — a radicális és szabadelvű elem fészkei — elveszítsék önálló képviseleti jogukat és a választók megszaporodó számá­nak hasznát a conservativok is vegyék — falun, a vidéki lakosság képviseleti számará­nyának nevelése által. A küzdelmet a lordok A NEMZET TÁRCZÁJA. ___________________November 20._______________ A KIS KIRÁLYOK. Regény öt kötetben. Irta: JÓKAI KÓR. ELSŐ KÖTET. 17 Ez az ő titkolózásuknak a tárgya. De hát nyiltan és tudva nem oktatják ezt a gyermeket odafenn a kastélyban ? Majd megtudjuk, hogy mire, hogyan és kik tanítják ? Ennek a keblét pedig az égető vágy emészti. S a láng követeli az olaját. Olyan gyors esze van, hogy egy hallásra megta­nul mindent. A Jancsi könyvei azok, a­mikből ta­nul. Az már odább haladt: egy évvel idősebb, mint ő. A Hübner, a hármas kis Tükör, aztán egy diák gram­­matica, meg a colloquium, képezik az akkori diá­­kocskák tudománytárházát.­ Jaj, ha megtudná valaki, hogy a szép Emma ezeket már mind beszedte !­ Pedig csak lopva, set­tenkedve jöhet ide a paj­tásával egy-egy órára, a­mikor nem strázsálják, ami­kor az anyja az apjával czivakodik. Most az egyszer jó hosszú idejük volt a tiltott gyönyörűség kielégítésére ; szép Emma még a szép­írásban is gyakorolhatta magát, s mikor aztán ismét elrejtettek mindent s a Vénus szobort újra talpra ál­lították, ismét visszatértek azon az utón, a­melyen idejöttek, s akkor még sétálás közben egy pár zsol­tár dallamára is megtanította a Jancsi az Emmát. — Gyönyörű csengő soprán hangja volt. — Milyen nagy becsületed lenne ezért a szép áltus hangért a debreczeni kántusban ! te Emma! Családi hangverseny. Végre mégis csak megszólalt a kaputoronyból a jeladó kürt. Megérkezett az uraság. A négy paripa, a­mi egész éjjel hámban állt, szilajon vágtatott be a kapun a tágas kastélyudvarra, a kieresztett hosszú ostor pattogása még jobban tüzelte a sárkányokat. A két czimbora sietett lesegíteni a kocsiülésből Decebált. Olyan ittas különben soha sem volt ő, hogy még csak a dülöngése is elárulta volna, hogy kettőjük közül a bor volt az erősebb. Eleinte garázda volt, ha ivott, hanem hova tovább, annál kedvesebb lett, a vége felé, a­mikor már más ember régen bőgőhegedűnek nézi az eget, s azt sem tudja, melyik világon jár : ő akkor szokott széles jókedvre szottyanni ; akkor kapja ki a czigány kezé­ből a hegedűt, s hűz rajta virtuóz kézzel andalgó nótákat, vagy elkezd dalolni, gyönyörű bariton han­gon s olyan érzéssel, hogy aki hallja, utána bolon­dul. Ilyenkor veszedelmes ő az asszonyokra nézve. Már a lépcsőn felhaladva rákezdi a beköszöntő nótát: »Nekem olyan asszony kell . Ha beteg is keljen fel . Főzze meg a vacsorát, úgy várja párját, úgy várja párját, Úgy várja haza a babáját.« De biz etet nem úgy várták. A­mint belépett az előterembe, ott találta a szép asszonyát, de a­mint meg akarta ölelni, az hátat fordított neki, s eltaszí­­totta magától. Arra is tudott egy nótát: »Magasan röpül a daru, szépen szól. Haragszik rám az én rózsám, mert nem szól. Ne haragudj kedves rózsám sokáig. Tied vagyok, tied leszek, koporsóm lezártáig.* S erős karjával mégis csak magához ölelte és megcsókolta erőszakkal a szép száját. Erre aztán meg kellett nyílni annak a két pe­cséttel lezárt szájnak. — Köszönöm az ilyen csókot, ami a csapszék­ről maradt rám. Decebál összeütötte a bokáját, s a fejéhez csa­pott a tenyerével: »Ez a csárda olyan közel ne lenne, Olyan jó bort csak ne mérnének benne. Arany szere, ezüst messze’, Azért járok ilyen késő’, Angyalom, kicsikém, te hozzád.* — Nem bánnám ! kiálta Sára, lefeszegetve a derekáról az ölelgető kart; ha három nap, három éjjel ott henteregnél is a piszkos csapszékben, csak azt a gyalázatot ne hoztad volna rám, hogy ismét összeül­tél azzal a szemtelennel, a­ki engem minden ember előtt ócsárol, becsmérel, s te azt elhallgatod, még tó­­ditod is. Dehogy nem énekelték közbe ezt a nótát. Haragszom én azon szóra Mely a szép asszonyt megszólja. , Mert az asszony arany csillag Arany garádicson ballag Hejje hujja hopp. Ekkor Sára más fegyvert vett elő, elkezdett sírni és tragicus szókra fakadt. — Én nem bánom! Ha én te neked terhedve vagyok, itt a Tisza nincsen messze, kimegyek a part­jára, hozzám kötöm a gyermekemet, s beleölöm mind a kettőnket. Meglátod. Erre tudtak ám még csak szép nótát: »Ne essél galambom a Tisza vízibe ! Inkább essél rózsám vélem szerelembe.« S ezt a szép andalgó nótát oly behízelgő han­gon, olyan érzéssel tudta énekelni a hamis, hogy a könyhullatást mosolygásra] varázsolta vele, s most már kevesebb vonakodással engedték­­magukat meg­­ölelgettetni. — Tudja a czudar, hogy milyen kedves, mikor így dalol! panaszkodik féldurczásan Sára, a harag­jának a nagyobb lángját már eloltogatták, csak a parazsa maradt. Hanem arra a parázsra csak egy kis olaj kell, hogy újra jobbot vessen. S ez is megkerült. A­mint Decebál haragos élete párját dallal, csókkal, öleléssel szeliditgeti, meglátják az asszony­nak az inquisitori szemei azt a bizonyos tárgyat, a­mi Decebálnak a kezében maradt, azt a fehér-piros selyemszalagot, azzal az arany kereszttel, a mit ő kelme, hogy el ne veszítse, az öve mellé dugott. Azt azután egy kézzel kirántani onnan, másik kézzel az urát eltaszitani magától, az arczát medúza képpé tor­zítani s a bántanijelt az orra elé tartva a gonosztevő­nek, azt a legválogatottabb czimekkel elhalmozni, ez mind egymásután következett. — Hát ez micsoda ? heh! Szalag ugy-é ? Selyem pántlika, arany kereszttel! Ezt valami czifrának a nyakáról tépted le! ugy­e gyalázatos? Tudom én jól hogy ilyen czifra keresztet viselnek a pápista asszo­nyok a nyak­ukon, ilyen piros pántlikán. Ezt te annak az örmény »bikás«-nak a nyakáról tépted le, s még elhoztad magaddal. Következett még több is , de azt alig lehetett hallani a nagy kaczagástól, a­mit különösen Decebál elkövetett; de a két czimbora sem tarthatta vissza magát. — Hiszen nem bikás volt az, hanem bika! — De nem lehet erre találni cadentiát! Dehogy nem lehetett, akár egész nótát; ez már a frissibül való volt.] Decebál nagy­­dévaj­kodással ap­rózta a gúnydalt: »Kincsem, komámasszony ! Lelkem, szomszédasszony ! Nem látta kend az uramat ? Láttam biz­ón a kocsmában, Kocsmárosnéval volt tánczban, Ketten ölelgették, Hárman szeretgették, Azok a fain menyecskék, Majd minden pénzét elvették Bárcsak az ördög elvinné Pokol fenekére tenné ! Kincsem, lelkem komámasszony Kitty, kotty, hopp ! Az asszony szitkozódott, az úr dalolt, a két czimbora röhögött, gyönyörű egy hangverseny lett belőle. E kedélyes jelenet alatt senki sem vette észre, hogy egy új alak settenkedik be a társaságba. Azaz, hogy csak ráviteles értelemben »uj«, mert nincs azon semmi alkatrész, a­mi nagyon, igen nagyon ócska ne volna. Kabát zsíros, csizma sáros, nadrág rongyos, inggallér piszkos, a mellényét csak két gomb tartja össze, s annak az alsó gomblyukába van gombolva a pantalló felső gombja. A csizmának a sarka termé­szetesen ferdére van gázolva. Görbe fogantyús bot van a kezében, s az oldalára akasztva egy nagyon kopott bőrtarisznya. S ha ilyen a ráma, a kép épen belevaló. Ha ezt a pofát Darwin látta volna, czim­­képnek vásárolhatta volna fel a munkái elé. Az a ránczos vigyorgás, az a kámficsorodott sunyis­kodás, az az alattomos ravasz agyarkodás, a­mi a ma­jompofának a díszét képezi, egyesülve az emberi tudálé­kosság homlokránczoló, orrfintorgató, szájösszeszorító rokon kifejezéseivel, a legtökéletesebb harmóniába ho­zatnak az által­a teljes tulipánpiros orral, mely mint egy külön remekmű emelkedik ki ragyogva a ráncz­­fedte, cserlakó arczulat közepéből. Az egész alak ter­jeszti maga körül, a­hol megáll, a penész, doha és gomba illatot. Egy cseppet sem törődik a zajos családi jele­nettel, a­mit maga előtt lát. Ez nem tartozik az ő vi­lágába. Odamegy egyenesen Decebál úrhoz, s a nagy danolás közben megrántja a dolmányát. Decebál hátranéz, s a­mint ezt az alakot meg­pillantja, egyszerre elmúlik az arczáról minden torzu­lása a jó kedvnek, elkomolyul; a szemei kerekre fel­nyílnak , a nóta a szájába szakad. Lassú hangon kérdi : — Nos, mit hoz Vakandi úr ? Ez az ócsa alak Vakandi anonymus: a régé­szet nagy apostola. A rendkívüli férfiú fél tenyerét a szája elé tart­va, hogy a szó hívatlan fülekig el ne jusson, ezt súgja Decebalnak. — »Feltaláltam Thorizóba sír­ját!« Erre a szóra Decebál arcza egyszerre a megdi­csőülés fényéről ragyog fel. Egészen más emberré változik át. Mintha egyszerre egy fejjel nagyobb lett volna. Majd meg elragadtatásában nyalábra kapja azt a kis szurtos embervakarcsot, s úgy megölelgeti, majd megfojtja, s fakó pofáit jobbról is, balról is ösz­­szecsókolgatja! Feltalálva Thorizóba sírja! — Asszony! menj a szobádba,' Czimborák! Dol­gotokra !—[Senki se próbáljon háborgatni bennünket! Jövel te messiásom! S azzal, karon ragadva a kis homunculust tolta őt maga előtt a szobákon keresztül, mig a saját lakosztályába ért, ott bezárta maguk után az ajtót. Egy szikra bor sem volt már a fejében. Egészen jó­zan lett ettül a pár szótól. (Folyt, köv.) készek abban hagyni, meglátjuk, hogy a ra­dicálisok felhagynak-e azzal, és hogy Glad­stone legyőzi-e saját pártját, mint legyőzte önmagát és a lordokat. BELFÖLD, Budapest, nov. 20. (Közös miniszterkon­­f­e­r­e­n­c­i­a.) A közösügyi minisztereknek gr. Bylandt lakásán tartott tanácskozása után ma délben 1-től 4 óráig ő felsége elnöklete »1»-i közös miniszteri confe­­rentia volt, a melyben résztvettek Kálnoky gróf, Bylandt gróf, Kállay, Taaffe gróf, Dunajewski, "Welsersheim" gróf, Tisza Kálmán, Szapáry gróf, Fejérváry báró miniszterek. A tanácskozás tár­gyát a többi közt több katonaügyi előterjesztés, így nevezetesen a hadi szolgálatmányokra vonatkozó tör­vényjavaslat is képezte. A conferentiában részt vett a vezérkar főnöke, Beck báró is. A miniszterek ma este Tisza Kálmán miniszterelnöknél ebédre voltak hivatalosak. Welfersheimb­el, ma este, a három közösügyi és a másik két osztrák miniszter holnap utazik vissza Bécsbe. Budapest, nov. 20. (A kiállítás és Tö­rökország.) A budapesti országos kiállítás ügyé­ben a török kereskedelmi minisztérium — mint Kon­stantinápolyból jelentik — a következő hiva­talos körözvényt bocsátotta ki : Egy korábbi körözvénynyel a közönség meghí­vást kapott arra nézve, hogy a budapesti átalános ki­állításon kiállítandó tárgyak küldésére vonatkozólag a kereskedelmi minisztériumnál a szükséges értesülé­seket megszerezze. A kiállításra küldendő tárgyak szállítására nézve az osztrák-magyar Lloyd 75 szá­zalék és a várna-ruszcsuki vasút igazgatósága 50 százaléknyi díjengedményt biztosított. Az osztrák­magyar vasutak szintén késznek nyilatkoztak arra, hogy a legmérsékeltebb díjakat fogják az ily tárgyak szállításánál alkalmazni. Ezenkívül mindennemű ked­vezmény fog nyuttatni ama tárgyak részére, a­melyek a kiállításra vannak szánva. Ama tárgyak, melyek a kiállításon el nem adatnának és visszaszállítandók volnának, a vám fizetése alól felmentvék. Egyszers­mind itt bizottság fog alakíttatni, melynek teendőjét élő állatok kiállítása fogja képezni. Budapest, nov. 20. (A cholera ellen.) A belügyminiszter a következő kör rendeletét bocsá­totta ki : A Dél-Francziaországban, Spanyol- és Olasz­honban ez évben uralgott cholera alatt azon tapasz­talati tény újabb megerősítést nyert, hogy a járvány leginkább ott szedi áldozatait, hol a járvány csira ki­fejlődésére és így a kór elterjedésére alkalmas és ked­vező talaj létezik. Ily alkalmas talajnak tekintendő a felhalmozott szenny, tisztátlanság; felhalmozott piszkos rongy, és csontmennyiségek; trágyá­­s ürüléktömegek, mocsa­rak, pangó vizek ; zsúfolt lakások, nem kellőleg szel­lőzhető lakhelyiségek ; rossz viz, stb. szóval mindaz, a­mi a talaj- és jégnek fer­tőzését előidézheti. Tény az is, hogy a karcsira, minél tisztább és egészségesebb talajba jut, vagyis minél jobbak az il­lető helynek közegészségi viszonyai, annál kevésbbé juthat kifejlődésre s igy annál kevésbbé bir ártalma­kat, betegüléseket előidézni. Elkerülhetetnül szükséges tehát, hogy minden igyekezet s a legnagyobb erély arra fordíttassék, hogy mindaz, a­mi az egyes helyek egészségi viszonyainak előmozdítására, emelésére szolgálhat, tekintettel arra, hogy a cholera legújabban Párisban kiütött, szigorú pontossággal s lelkiismerettel eszközöltessék. Minélfogva szoros kötelességévé teszem a tör­vényhatóságnak, hogy a köztisztaság fentartása s emelése tárgyában folyó évi 37061, az ivóvíznek megjavítása iránt folyó évi 40182, a fertőtlenítés eszközlésére nézve folyó évi 42389. szám alatt ki­bocsátott körrendeleteim­et valamint a folyó évi 44­ 382. szám alatt kelt általános jár­vány utasításban foglaltakat annál is inkább a legnagyobb szigorral és pontossággal hajtassa végre s azok foganatosítását kellően ellenőrizze, mivel esetleg az intézkedések mi­képpen történt foganatosítása iránt nyerendő szemé­lyes meggyőződés szempontjából külön megbízott felügyelő fog a törvényhatóság terület+A»v° wiyről ki­küldetni. Az ügyn^1- »-eunkívüli fontosságánál fogva elvá­rom, hogy a törvényhatóság, felelősségének érzetében a kellő intézked­éseket ezután is a lehető legnagyobb erélylyel megteendi. Budapesten, 1884. évi nov. hó 17-én. Tisza, s. k. Budapest, nov. 20. (A főrendiház re­formja a fővárosi tanács előtt.) A jogügyi bizottság javaslatot dolgozott ki,hogy a főváros kérjen az újjászervezendő főrendiházban helyet Budapest főpolgármesterének, a tudományos akadémia elnöké­nek és a tud. egyetem rectorának. A tanács a javas­lattal mai ülésén foglalkozott s azt pártolólag fogja a közgyűlés elé terjeszteni. A tanács e határozata szó­többséggel hozatott. Budapest, nov. 20. (A szentendrei vá­lasztás.) Literáty Ödön vizsg.­biztos: Kom­játhy Béla és dr. D­i­m­s­i­t­s István, mint a kérvé­nyezők, és dr. S­z­i­v­á­k Imre és dr. Robitsek Jó­zsef, mint a választás védő ügyvédei, Debreczeni János tvszéki bíró és Mu­kits Simon jegyző, e hó 19-én megjelenvén a zsámbéki községháznál, a vizs­gálóbiztos kijelentette, hogy a magával hozott vá­lasztói névjegyzék alapján minden pártból négy-négy oly egyént akar kihallgatni, kik egyrészt az intelligen­­ciához tartoznak, másrészt pedig a kihallgatásra egyen­ként és váratlanul hivatván föl, nem is informáltathat­­nak. Felhívta Lugmayer Antal községi bírót,ki gaz­dag földműves s a választási mozgalomban mi részt sem vett s nem is szavazott, hogy nevezze meg a község tekintélyesebb lakosait. Ez megtör­ténvén, Literáty a megnevezetteket jegyzékbe vette s közülök nyolczat, pártállás szerint várakoz­tatva kihallgatott, kijelentvén, hogy meghitelteti őket. A felek képviselői kijelentették, hogy e módozatban megnyugszanak. Komj­áthy Béla ügyvéd azon­ban fentartotta, hogy a kihallgatás eredményéhez ké­pest indítványozni fogja további tanuk kihallgatását. Horner Béla magánzó elbeszéli, hogy a kérdéses Űrnapon tartott gyűlés kezdetén nem volt jelen; mi­kor ő jött, Szabó korona uradalmi ellenőr beszélt, utána Heller káplán­­ leírja a lefolyt szóváltást, ő ezután, minthogy kocsija várt s elutazandó volt, elment. A jegyzőt beszélni nem hallotta, Krauszra szavazott. Tafferner Simon iparos, Luppa-párti, nem volt jelen a gyűlésen, helyette felhivatik Schuc­ János 73 éves földmíves. A gyűlés lefolyását, Szabó s a pap szóváltásait elbeszéli. Nagy lárma keletkezett; ők, akik a »vallásuk mellett« voltak, Klemm tanító, Gruniz és Grün vezetése alatt elmentek a Grim-ven­­déglőbe s ott, aki Luppa-párti volt,feliratkozott egy évre , ő is aláírta, szavazott is Luppára. A jegyző be­szédet nem tartott, de ő hallott 10 írt és 6 írtról be­szélni. A védelem keresztkérdései folytán kitűnik, hogy nekik az aláiratkozás alkalmával a Luppa-párt kortesei ígértek pénzt , sőt ő is, a többiek is a Szent- Endrére való indulás alkalmával a Grim-korcsmában fejenkint 6­ártot kaptak, melyet Klemm tanító osztott ki. Tanúi meghitették. E tanú kihallgatása alkalmával megjelent a községháza előtt Maximo­­v­i­t­s István tiszt, szolgabiró. Literáty vizsgáló biztos kijelenti, hogy ez, ki az eddigi vallomások sze­rint a tanukkal előlegesen érintkezett s őket — bár a vallomások szerint, csak a valóra — előzetesen figyelmeztette, mint oly egyén, kinek jelenléte a ta­nukat befolyásolni képes, a községházánál nem tar­tózkodhatik. Maximovits azonnal eltávozott. A kér­vényezők képviselői tiltakoznak ez eljárás és Maximo­­vics gyanúsítása ellen, melynek jegyzőkönyvbe vétele utóbb ismét összeütközésre adott okot. Dr. Szivák azt helyesnek és szükségesnek jelenti ki, a vizsgáló biztos pedig azt a femerült körülmények és a házszabályok 70. §-ával indokolja, mely a tisztviselőket a jelenlét­től eltiltja. S­c­h­a­r­­­é György iparos Krausz párti, ki kezdettől végig jelen volt, elmondja, hogy ők gaz­dák a katona beszállásolásról beszéltek, utóbb az ismert controversia támadt. A jegyző nem beszélt, ígéret ott nem ** sírv­­­ivarra és a távoli ut okozta kiadásokra. Jel­cin­e­k János Luppa és Simon Pál Krausz párti a gyűlésen jelen nem lévén, mit sem tudnak. — Az ez­után kijelölt községi orvos az­nap lábát törvén meg nem jelenhetett. Link József állatorvos Krausz párti jelen volt, a beszállásolásról beszél s iga­zolja, hogy a jegyző nem beszélt. T­ü­n­n­e­r János Luppa-párti földmives a gyűlésnek egy egészen új verzióját adja elő; ő csak rövid ideig volt ott; a jegyző beszélt; ő senki mást, papot, ide­gent ott se nem látott, se nem hallott, a jegyző egész halkan beszélt s ők is suttogtak egymás között, csak néhány ember volt jelen. A beidézett tanuk ezzel ki lévén hallgatva, Literáty felhívja a feleket indítvány­tételre. Komjáthy Béla egyátalán nem látja a czélt elérve, s az összes általa megnevezettek, esetleg még hat kijelölt kihallgatását kéri. Szivák és Szo­­b­i­c­s­e­k az anyagot kimerítve látják, különben is ily ellentétek mellett további tisztázás nem várható. Ki­tűnt, hogy itt mindenki éles pártállást foglal el, a ki­hallgatás meglepő részleteket hozott felszínre, de a kívánt czél, — elfogulatlan vallomások kinyerése — e községben többé el sem érhető. A 36 zsámbéki tanú kihallgatásával minden megtörtént, a­mit csak a kér­vényezők kívántak. Literáty Ödön erre a vizsgá­latot befejezettnek jelenti ki s ezt behatóan indokol­ja. A kihallgatás és vizsgálat délelőtt 10-től délután 2 ó ha óráig és 41/2 órától éjfélutánig tartott. Budapest, nov. 20. (A horvátok orosz világításban.) A »Novoje Vremja« szerkesztő­ségének megbizásából egy úri­ember érkezett a hor­­vát fővárosba s Argus név alatt leírja tapasztalatait. A felfogás, a­melylyel a horvát viszonyokat megítéli, mindenesetre jellemző. A »szláv eszme« lelkesíti Ar­gus urat is, a­ki azonban nem akar chauvinnek lát­szani, elítéli Szarcsevicsék modorát is, de politikai programmját tekintve egy gyékényen árul velük, ál­talában oly álláspont ez, minőt Horvátországban széles körök vallanak a magukénak; anélkül, hogy meggon­dolnák, télkép azon programm, ha megvalósulhatna, s erre ezélzó izgatásban nincs hiány, szükségkép forra­dalomra vezetne. Elhiszszük, hogy a »Novoje Vremja« levelezőjének állításaiban sok őszinteség és igazság van, különösen a­mi a Szarcsevics párt végczélját il­leti — s épp azért nem tartjuk egészen fölöslegesnek időnként egy-egy adattal megvilágítani a horvát túl­zók és orosz barátaik tendentiáit. Íme Argus úr okoskodása: Horvátország újjászületése, melynek félszáza­dos voltát a jövő évben készülnek megünnepelni, a szlovén származású Gáj kezdeményezésére történt, melyet aztán leginkább szláv renegátok, mint az is­mert Prezodovics vittek tovább és a mely végre a magyarokkal vívott nemzetiségi harczban a szerbek segítsége és egy másik szerb renegátnak Jelacsicsnak vezérlete alatt nyert megpecsétlést. A félszázados cultiváló és felszabadító mozga­lom gazdagon gyümölcsözött, eredményezvén belle­­tristicai és tudományos irodalmat szerb nyelven, de latin betűkkel, sajtót, egyetemet, akadémiát, de egy­úttal megteremtette a »nemzeti« intelligentiát is, mely aligha enged valamiben a régi aristocratiának. Az aristocratia ugyanis megelégedett a horvát nép

Next