Nemzet, 1885. január (4. évfolyam, 838-868. szám)
1885-01-01 / 838. szám
Melléklet a „Nemzet“ 838. (I.) 1885. január I. számál«« Az egészségtan és az oktatási intézetek. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter a közegészség emelésére szükséges ismereteknek az iskolák által való terjesztését régóta a legkiválóbb tanügyi feladatok egyikének tekinti s ez irányban most új és minden eddiginél hathatósabb intézkedésre határozta el magát. Kétséget nem szenvedhet, hogy közegészségi állapotaink sok irányban igényelnek javítást, s hogy társadalmunknak alig van oly rétege, melyben az egészség megőrzésére szükséges legegyszerűbb és legtermészetesebb óvszerek, a czélszerű életmód, ruházkodás és lakás igényeinek ismerete eléggé el volna terjedve s kellőkép figyelemben tartatnék. A jelenlegi vallás- és közoktatásügyi miniszter csak nem rég jelezte, hogy az állam általános érdekei szempontjából is mily súlyt fektet e kérdésre s kormányzati működésében nem egyszer adott e meggyőződésének tettekben kifejezést. Tudvalevő, hogy ő létesített a közegészségtannak úgy a budapesti, mint a kolozsvári egyetemeken rendes tanszéket, mely — kivált az előbbin — valódi egészségtani intézetté fejlődött már; gondoskodott róla, hogy szakköreink az 1883-ban megtartott berlini hygienicus kiállítás vívmányaival is megismerkedjenek.A közegészségtan budapesti egyetemi tanára a miniszter meghúzásából immár a jog- és államtudományi karon is rendszeresen tart, különösen a közigazgatási pályára lépők számára közegészségtani előadásokat, melyeket a bölcsészeti kar hallgatói is látogathatnak. A József-műegyetemen szintén van már egészségtani speciálcollégium. A tud. egyetemek és jogakadémiák tanulmányi és vizsgálati rendjét illetőleg az 1883-ik évben kiadott szabályzat a köteles tárgyakon kívül hallgatásra ajánlott tantárgyak közé iktatta a közegészségtant is, minek folytán annak előadatása több jogakadémián részint már megindult, részint tervbe van véve. A különböző felekezetű lelkészképezdékben az egészségtan tanítása — tekintettel különösen a lelkész hivatáskörére — szintén leginkább a miniszter ama felhívása folytán hozatott be, melyet 1882-ben intézett az öszszes felekezeti főhatóságokhoz, s mely ezek részéről követésre is talált. A tanítóképezdékben már hosszabb idő óta fektetnek súlyt e tantárgyra, úgy hogy az azokból kikerülő fiatal tanítói nemzedék e részben fontos feladatát a népiskolában sikeresen teljesítheti. Hogy azonban az egészségtan a népiskolákban általánosan felkaroltassék, s népünknek e tekintetben legtöbb helyütt anynyira hátramaradt fogalmai megjavittassanak, benne az észszerű szükségletek fölkeltessenek, a vallás- és közoktatásügyi miniszter 1879. évi márczius 1-ről, az oroszországi pestis föllépte alkalmából — kétnemű rendeletet bocsátott ki az összes közigazgatási bizottságokhoz és az összes kir. tanfelügyelőkhöz, nemcsak az iskolahelyiségek s azok környezetének tisztántartása, hanem aziránt is, hogy a tanítók az iskolalátogató gyermekeket tisztaság dolgában szigorúbban ellenőrizzék s őket és a falu népét az egészség szükséges óvszereiről felvilágosítsák. Továbbá — a közegészségügyről szóló törvény az egészségtan elemeinek a népiskolákban való tanítását elrendelvén, a vallás- és közoktatásügyi miniszter a belügyminiszterrel egyetértve pályázatot hirdetett egy e czélra szolgáló népiskolai tankönyv s a tanítóknak szánt vezérkönyv kidolgozására. A kétrendbeli pályanyertes mű, melyeket dr. Széll Lajos írt e czimek alatt: »Életmentés és egészségtan« s »Vezérkönyv az életmentés- és egészségtanhoz«, legújabban jelent meg s a lehető legolcsóbb áron a tanfelügyelőségek utján fog a néptanítók s a népiskolai gyermekek között terjesztetni. Mindezen intézkedésekkel, — melyek már a külföld figyelmét is magukra vonták s ott példaképp szolgáltak, — a miniszter feladatát az egészségtani gyakorlati ismeretek terjesztése körül még korántsem tekinti kimerítettnek; a minisztériumban már készülnek a rendeletek, melyek hivatva vannak ezen ügyet egészen uj stádiumba léptetni s az egészségtan tanítását az összes felsőbb-, közép-, szak- és elemi tanintézetekre kiterjeszteni. E czélból a miniszter nem szándékozik csupán a buzdítás és figyelmeztetés terén maradni, hanem úgyszólván kezeibe akarja adni az iskoláknak az eszközöket, melyekkel az egészségtani tanítás czéljainak megfelelhetnek. Az eddig kibocsátott felhívások és utasítások behatóbban fognak ismételtetni, a műegyetemen az egészségtan rendszeres előadása iránt intézkedés történik , hogy jövőre minden középiskola saját tanárai között is találjon az egészségtanba beavatott szakembert, a budapesti és kolozsvári egyetemeken fennálló tanárképző tanfolyamokon is az egészségtan — különös tekintettel egyrészt a középiskolák administratiójára, másrészt a középiskolai tanulók igényeire, — rendszeresen fog előadatni. Ekképp a tanárképző által a középiskolák s a tanítóképezdék által a népiskolák terén az egészségtani oktatás jövője biztosítva lesz. Hogy azonban a vidéken fennálló felsőbb iskolák és szakiskolák is megfelelő szakerők fölött rendelkezzenek s az összes iskolákon már a legközelebbi jövőben, még mielőtt a mai tanárképzők és tanítóképezdék hatása mindenütt érvényre jutna, meginduljon az egészségtan tanítása, a következő intézkedés fog történni. Ismét az egyetemeken — mint amelyeknek minden tudomány elterjesztésénél focusként kell szerepelniük — lehetőleg a nyári hónapok alatt, már a most jövő év folyamában az illető szaktanárok által ellátandó, rövidebb tartamú egészségtani tanfolyam fog megnyittatni, melyre a közoktatási miniszter a belügyminiszterrel egyetértőleg lehetőleg minden törvényhatóság részéről egy orvost fog meghívni, ki a tanfolyam ideje alatt költségei megtérítésében részesülvén, ezen, orvosokra nézve úgy sem alapvető tanítást, csupán a már tanultak felelevenítését s az újabb vívmányok megismertetését igénylő tanszakban oly kiképzést nyerend, miszerint abból ne csak tanítani, hanem laikusokat a tanításra beoktatni is képes legyen. Ezen egy instruált orvosok feladata azután kettős lesz. Egyrészt a tartózkodási helyükön levő középiskolákon előadhatják az egészségtant addig is, míg az illető középiskola erre kiképzett tanárral fog rendelkezni; előadandják továbbá e tantárgyat az ott netán fennálló felsőbb- és szakiskolákon, — a mennyiben azokon e tantárgy még megfelelőleg ellátva nincs; — magától értetődvén, hogy péld. jogacadémiákon e tantárgy, különös tekintettel a közigazgatási szolgálatra, papnöveldéken és tanitóképezdéken figyelemmel a lelkészi, illetőleg tanítói hivatásra, szakiskolákon leginkább a különböző hivatási betegségek szempontjából lesz előadandó. E működésükért az illető orvosok az iskolafenntartó hatóság, esetleg az állam részéről méltányos díjazásban fognak részesülni. Feladatuk másik része ideiglenes jelleggel fog bírni, de szintén külön díjazással járand. Hogy az újabb tanítóképezdei oktatás előtti időből való néptanítók már a legrövidebb idő alatt képesek legyenek a népiskolákban az egészségtant sikerrel tanítani, lehetőleg minden törvényhatósági székhelyen a nyári hónapok alatt a Budapesten és Kolozs A NEMZET TÁRCZÁJA. Deczember 31. Adatok a viláágosi fegyverletétel történetéhez. Köztudomású dolog, hogy 1848/9-diki önvédelmi háborúnkat, sőt annak már előzményeit is különös figyelemmel kisérte az angol kormány akkori elnöke, Palmerston lord. Ennek a nagy figyelemnek igen értékes emléke az a 890 lapra terjedő, ivrét alakú könyv, melyet a nevezett miniszterelnök 1850. aug. 15-dikén következő czim alatt terjesztett a parliament elé: »Correspodence relative to the affairs of Hungary. 1847—1849. Presented to both Houses of Parliament by Command of Her Majesty. August. 14. 1850. London: printed by Harrison and son. *) Történetiró dolga, hogy e 337 darab diplomatiai iratot (és sok mellékletet) tartalmazó gyűjteménynek, mint forrásmunkának az értékét megállapítsa, s hogy annak pragmatikai sorrendbe szedett adatait megrostálja és földolgozza; én e helyen csupán azon adatokat, illetőleg adatrészleteket kívánom ismertetni, melyek a világosi fegyverletételre vonatkoznak, s melyeket a történeti munkákban vagy épen nem, vagy pedig többé-kevésbé más alakban találhatom. A közlésre részint az indít, hogy a Görgey ügye napirenden van s ezen adatok nagyon is oda tartoznak; részint pedig az a tapasztalat, hogy ez a »Correspondence« nálunk kevéssé ismeretes; pedig nagyon megérdemelné a szakszerű tanulmányozást, mert írói, habár nem voltak is épen szemtanúi az eseményeknek, a legtöbb dolog felől meglepően jól voltak értesülve, s mindenről híven, tárgyilagosan s irántunk legtöbbnyire sok jóakarattal viseltetve számoltak be Palmerston lordnak. Az alább következő adatokat a gyűjteménybeli sorrend szerint adom, de minden megjegyzés nélkül, mert egyedüli törekvésem az volt, hogy híven fordítsam, amit közlendőnek véltem. Íme az adatok: Inclosure I. in Nr. 278. Bulletin of the Russian Army in Hungary. 8 Juillet (1849) Rüdiger gróf tábornok hadsegédétől jelentés érkezett, mely azt közli, hogy a Görgey hadteste Losonczra vonult, de podgyászait Komáromba küldte vissza, és hogy a szerzett értesülések szerint az ellenséges (magyar) csapatok hiányt szenvedvén élelemben is, szerelvényekben (munitions) is, fegyvereiket elásták s aztán csapatonként mind szétszóródtak az erdőkben. A lakosok, kik a fölkelők (insurgós) vezérét Görgeyt, látták, azt mondják felőle, hogy Vácznál egész erővel szándékozott a mi (orosz) seregünket megtámadni ; minthogy azonban előcsapatunknálolyan ellenállásra talált, hogy azt összes tüzérségével sem volt képes megingatni, attól kezdve ügyét (a magyarok ügyét) elveszettnek tekintette.« Nesselrode gr. Brunnow br.- nak (1849. aug. 4/10) 291. sz. »Miután a mi (orosz) csapataink Nagyváradot elfoglalták s Haynau br. és Jelachich bán Magyarország déli részein sikeresen harczoltak, Görgey mint diktátor, arra használta fel korlátlan hatalmát, hogy a további hasztalan ellenállást abbahagyja s magát a parancsai alatt levő valamenynyi csapattal együtt a varsói herczeg vezetése alatt álló orosz hadsereg rendelkezése alá bocsássa. Egyidejűleg parancsot küldött a különböző magyar hadtestek és csapatok valamennyi parancsnokához, hogy fegyvereiket tegyék le.« Inclosure 2 in No. 306. Extract from the »Journal de St. Pétersbourg. »A (varsói herczeg) tábornagy egy Berettyó-Ujfaluban aug. 2-án (14.) kelt jelentésben adta tudtára a császár ő felségének, hogy azon fölkelő csapatok, melyek Görgey parancsnoksága alatt állottak, aug. 1-én (13.) Rüdiger gr. tábornok hadteste előtt letették a fegyvert. E fegyverletétel következőleg történt: Görgei Rüdiger grófhoz intézet javaslataival egyezőleg, hadtestével kivonult Aradról és Szőllős (a szövegben: Sellős) felé haladt, mert a felkelőknek a a megállapodások szerint ott kellett fegyvereiket lerakniok. Rüdiger gr. viszont lovasságát Simánd, gyalogságát pedig Kis Jenő felől indította ugyanakkor Szőllős felé. Görgey aug. 1-én (13.) délben táborkarával hadoszlopa élén haladva, közeledett a mi csapataink felé, melyek csatarendben közeledtek felé a találkozásra. Görgey ismételte Rüdiger gr. előtt azt a nyilatkozatát, hogy föltétlenül meghódol, csupán arra szorítkozott, hogy pártfogásáért esedezett ( implorer) a tábornagynak, de anélkül, hogy ezt meghódolása föltételévé tette volna, s ezt a kívánságot is tisztelettel teljes kérelem (priere) alakjában terjesztette elő. Ezután rendbe álltta csapatait, hogy a végleges megadás megtörténjék, mely is délutáni 4 órakor következő módon ment véghez: A magyar csapatokat Szőllős falu mezején sűrű oszlopokban állították föl két sorban, t. i. első sorban a gyalogságot, melynek két szárnyán a lovasság foglalt helyet, és második sorban a tüzérséget.Amint a katonai tisztelgések megtörténtek, a gyalog katonák gúlákba rakták puskáikat s azokra akgatták egyéb szerelvényeiket,a lovasok pedig leszálltak lovaikról s fegyvereiket a nyeregre akgatták. Erre minden ember kilépett helyéről s a Zaránd falu melletti tábor-tanyára (bivouac) ment, kisérve a könnyű lovasság második osztályának három regimentje által; ugyanez a lovas osztály vette őrizet alá a gazdátlan lovakat is. Az ágyukat és a podgyászos kocsikat egy regiment kisérte tova, míg a puskákat és az azokra algatott tárgyakat a Jelezs-vadászok regimentje szedte össze s indította részletenként Nagyvárad felé. A fegyverletevő csapatok tényleges létszáma következő volt: 11 tábornok, 20,000 főnyi gyalogság, 2000 főnyi lovasság és 130 ágyú. Görgey, midőn a mi csapatainkhoz közeledett, igy kiáltott föl: »Mire nem lehetne vállalkozni ilyen katonákkal ! (Que ne peut-on entreprendre avec de pareils soldats!)« Görgey ismételten kijelenti, hogy kész közreműködni (coopérer) azon hadtestek megadását illetőleg is, melyek ő általa nem értesittetve, netalán még tovább folytatnák az ellentállást. Kevéssel a Görgey megérkezése után két, Aradról jövő békekövet (parlamentaires) jelentkezett Rüdiger gr. előtt, hogy Damianovitch parancsnok és a várőrség minden tisztje nevében kijelentsék, hogy a várat az oroszoknak föladják. Aug. 2-dikán (14.) Rüdiger gr. csapatai ismét elfoglalták előbbeni állásaikat, vagyis az előhad Simándnál, a főerő pedig Kis Jenőnél áll és marad a tábornagy további parancsáig. A fegyverletevő csapatok Nagyvárad felé indultak, kísértetve a könnyű lovasság második osztályának három regimentjétől meg a 32. sz. kozák-regimentnek két szotnyájától Anrep tábornok hadsegéd parancsnoksága alatt.« (Küldte: »Mr. Buchanan to Viscount Palmerston.«) A 313. sz. alatti »Bulletin of the Russian Army in Hungary«, melyet ugyancsak Buchanan küldött meg Palmerston lordnak, aug. 2-dikáról (14) kelt részében következőleg igazítja helyre a 306. sz. a. jelentés adatait: »A Görgey parancsnoksága alatt állott s fegyvereiket Szőllősnél letett csapatok száma valamivel nagyobb volt, mint ahogy a legutóbbi (306. sz.) bulletinben jelentetett. A jelenlegi adatok ugyanis azt mutatják, hogy a Görgey-féle meghódolt csapatok az 1-ső, 3-ik és 7-ik hadtestekből, vagyis összesen 30,000 emberből állottak 144 darab ágyúval, 5000 hátas és 3000 igás lóval.« »Boutourline vezérőrnagy, kit a tábornagy az osztrák hadsereg főparancsnokához küldött át, jelenti, hogy Kis-Jenőben aradi küldötteket talált, kiket a várőrség oly czéllal küldött Rüdiger grófhoz, hogy ajánlják föl a várat az oroszoknak, de olyan föltételek mellett, amelyek megmentsék fegyvereik becsületét. Ezen ajánlatok átvételekor Rüdiger gr. Boutourline vezérőrnagyot meg a 3-dik gyalog-hadtest táborkari főnökét elküldte Görgeyért, ki akkor Kis- Jenőben volt, hogy értesse meg az aradi küldöttekkel, mennyire helytelen (inconvenante) az a várakozásuk, hogy ők kedvezőbb feltételeket kapjanak, mint maga Görgey. A két főtiszttel való beszélgetés után Görgey ráállt, hogy az aradi vár parancsnokának nyílt levelet ír, melyben azt tanácsolja neki, hogy kövesse az ő példáját (de suivre son exemple) s adja meg magát föltétlenül. Ugyanekkor szintén ilyen levelet írt Görgey Pétervárra és Komárom parancsnokainak is. E közben jelentés érkezett Khronleff alezredestől, tudatván, hogy, amint parancs szerint útban volt, hogy a dr. Haynau seregével való közlekedést megnyissa, az aradi várőrség hajlandónak mutatkozott az ő hadosztálya előtti meghódolásra, ha ez ügyben Rüdiger gróftól aláirt dokumentumot mutatna elő. Ennek következtében Boutourline vezérőrnagy, az aradi parancsnokhoz czimzett levelekkel láttatott el Rüdiger gróftól és Görgeytől.« Inclosure in No. 318. Bonblanque főconsul Sir Stratford Canningnek. Belgrád, 1849. aug. 29. E jelentésnek harmadik kikezdése igy szól: »Görgey magyar tábornokot néhány héttel később azzal gyanúsították, hogy a nemzeti bizodalmát szándékosan megcsalta (intention to betray his national trust,); azonban úgy látszik, hogy őt utoljára is egész egyszerűen kitaktikázták, s az egyesült császári sergek által kivívott utóbbi sikerek nyilván általában a bámulatos stratégiának és hatalmas műveleteknek tulajdonitandók.« Közli: KIRÁLY PÁL. *) Ezen eléggé ritka könyv Széll Farkas jeles könyvgyűjtőnk birtokában van, hova a könyvpiacz közvetítésével Metternich herczeg könyvtárából került s hogy onnan kellett kerülnie, bizonyitja nemcsak a sarkára nyomott rgi czimer, hanem a hgnek az első lapra sajátkezüleg irt neve is. K. P. várott e czélra kiképzett orvosok által vezetendő egészségtani póttanfolyam fog berendeztetni, melynek látogatására a fenti szempont alá eső összes tanítók kötelezendők lesznek. Ezen, a már sikereseknek bizonyult magyar nyelvi póttanfolyamok mintájára szervezendő cursusok alapján aztán, a most már rendelkezésre álló megfelelő kézikönyvek segítségével minden népiskola egy-egy terjesztője lesz az egészségre vonatkozó helyes fogalmaknak és elveknek s javítója épen a köznép között oly hátramaradt közegészségi állapotainknak. Ezekben kivántuk ismertetni a vallás- és közoktatási miniszter küszöbön álló nagy horderejű intézkedését, melyet mindenki, ki a közjólét emelkedését őszintén kívánja, örömmel és elismeréssel üdvözölhet. A »Times« jubileuma. Régóta átalánossá s a közönséges beszédben is használttá vált a közmondás, hogy a sajtó a világ hetedik nagyhatalma. És e kissé merésznek tetsző állítást semmi sem igazolja annyira, mint az angol napi sajtó, mely összeköttetéseinél, kiterjedtségénél és tekintélyénél fogva csakugyan valóságos világhatalmat képvisel. S most, az újév kezdetén, a világ e leghatalmasabb sajtójának elsőrendű s egyik legrégibb tagja, a »Times« fenállásának száz éves jubileumát üli meg, s e jubileum örömünnepét képezi nemcsak a »Times«nek, nemcsak az angol sajtónak, hanem az egész világ sajtójának is, mely e mind tekintélyre, mind terjedelemre páratlanul álló napilapban mindig egyik példányképét látta. E nevezetes ünnepély alkalmával nem leend érdektelen, rövid visszapillantást vetni a nagy lap történetére, múltjára, melynek bár sok szép s nagy napjai is voltak, de nem hiányzottak a küzdelmek és viszontagságok sem, miben csakis az a kitartó és lankadatlan ügybuzgalom volt képes győzedelmeskedni, melyet a »Times« eddigi szerkesztői és kiadói tanúsítottak. A lap 1785-ik január hó 1-én indult meg »Daily Universal Register« czím alatt Mr. Walter John kiadásában, ki a mostani kiadónak nagyatyja volt. Mr. Walter kitartó, elvhű, s mondhatni nyakas ember volt, ki a nehézségekkel mindig győzelmesen küzdött meg, lapjáért lelkesült s elhatározta, hogy azt hatalmassá, virágzóvá teszi, mit aránylag rövid idő alatt el is ért. Mr. Henry Johnsonnal egyesülten egy új nemét találta ki a szedésnek, az úgynevezett logograph rendszert, mely akkortájban roppant nagy port vert föl s melyre kizárólagos szabadalmat kapott. E rendszer abban állott, hogy az egyes betűk nem mind külön szedettek ki, hanem egyes gyakrabban használt végzetek s szavak egy darabba öntve használtattak a szedésnél. Ez újítást eleinte sokan s alaposan megtámadták, de Mr. Walter ragaszkodott találmányához s a »Daily Universal Register« több éven keresztül a logograph rendszer szerint nyomattatok. Még mielőtt a logograph-rendszert — mint a czélnak meg nem felelőt — elhagyták volna, a »Daily U. Reg.« megváltoztatta czimét s a »Times« nevet vette föl. Ez fennállásának harmadik évében, azaz 1788-ban történt. E czimváltoztatást a kiadók több helyes okkal okadatolták, s végül kijelentették, hogy ezen okoknál fogva a kiadók elhatározták, a lap czimét »Times«-re változtatni. »Times! — igy szólnak többek között — mily nagyjelentőségű czim.Mert az idő sokfejű szörnyeteg, mely száz nyelven beszél, ezerféle jellemet ábrázol és az életen keresztüli vándorlásaiban számtalan utakat és ábrázatot vesz fel!... A »Times fejei — úgy folytatja tovább — nem jelennek mind meg egyszerre, hanem amint azokat az alkalom kívánja. A fő fejei lesznek: irodalom, politika, közgazdaság, philosophia, kritika, színház, humor, vita stb . . . se fejek mindegyike kitűnő egyének, páratlan lángelmék által fog támogattatni. A »Times« politikai feje, mint hajdan Janus, két arczot visel, az egyik, mely Anglia barátjai felé fog mosolyogni; a másik, mely az ellenségekre vicsorítja fogait.« E nagyhangú programmot azonban még akkor a »Times« nem tartotta meg. Politikai tekintetben akkor még a »Morning Post«, »Morning Herald«, »Morning Chronicle« által túlszárnyaltatok, melyeket azonban viszont színi és művészi tekintetben ő múlt felül. Elterjedtségre nézve azonban már ekkor is versenyzett a többi régibb lapokkal, daczára annak, hogy drágább volt amazoknál. 1803-ban, az első kiadó tulajdonos és szerkesztő halála után, a lap szerkesztését annak fia (szintén Mr. John Walter) vette át, s azt még nagyobb erélylyel, s ügybuzgalommal és szakismerettel vezette. Ő azonban csakhamar összeütközésbe jött a kormánynyal és ekkor mondotta ki szabadon és nyíltan minden irány-Düh víiilapp mindenfélekép zaklatta, mit a lap az ídu. számában körülményesen köztudomásra is hozott. A lap ugyanis eleintén támogatta a kormányt, mert azon nézetben volt, hogy az mindig az igazságot és méltányosságot keresi, véleményét azonban ekkor is szabadon kimondta. Nemsokára ezután az 1804-ik év elején, miniszterválság tört ki és Lord Sidmouth és Lord Szt. Vicent helyére, Pitt és Mellville léptek. Walter atyja már ekkor tizennyolc éven keresztül az adódepartement nyomdai munkáinak készítője volt, miután azonban ő a catanare expeditióval szemben az általános, nem helyeslő véleményt kifejezni elég bátor volt, tőle e munkák, minden egyéb ok nélkül elvétettek, sőt nemsokára a kormány hirdetései sem adattak lapjának. Mindent megkísérlett ekkor, hogy e ránézve nagyfontosságú kérdés az ő javára oldassák meg, azonban ez semmiképen sem sikerült. Adtak ugyan neki egy iratot, mit ha aláír, visszanyeri az emlitett munkákat, ez irás azonban veszélyeztette kedves s féltékenyen őrzött lapjának függetlenségét és épen azért nem irta alá. Ennél nagyobb támadás volt a kormány részéről lapja ellen az, midőn levelezéseit iparkodtak megakadályozni.Külföldi levelek és hirlapokat, miket a »Times« nagy áldozatok árán szerzett meg, a kormány bár más lapok részére megengedte azok behoza-talát, a »Times« részére betiltotta. S midőn e miatt a minisztériumhoz felebbezett, azt nyerte válaszul, hogy a dolog nem tartozik oda. S csak hosszú késedelmek után sikerült neki félbeszakított levelezéseinek folytatását kieszközölni. Később azt kívánták a Timestől, hogy csatlakozzék valamely párthoz; a szerkesztők természetesen továbbra is fenn akarva tartani a pártok közt való függetlenségüket, az ajánlatot visszautasították. Kétségkívül rendkívüli kitartás és erély, volt szükséges, ily folytonos és hatalmas támadások legyőzésére. Mégpedig sikeres és diadalmas legyőzésére , mert ez időben a »Times« tekintélye egész Európában igen nagy volt. Maga Napóleon is fáradságot vett magának, hogy egy angol törvénytudósnál az iránt kérdezősködjék, váljon a Timesben ellene irányzott éleshangú csikkekért, vehetne e magának a törvény útján elégtételt. E czikkek szerzője bizonyos dr. Stoddart volt, egy különben igen tehetséges és eszes férfiú, ki azonban Napoleon iránt oly roppant gyűlölettel volt eltelve, hogy a legszelidebb czim, mit róla szólva használt, a »corsikai betyár« volt. Walter e miatt elmozdította állásából Stoddartot, ki azután a »New Timest« alapította, mely egy darabig virágzott, később azonban megszűnt. Ez időtájban a Times legkitűnőbb munkatársa Mr. Barnes volt, ki kiváló férfiak találó jellemzése által irodalmilag is jó nevet szerzett magának. Barnes nem csak kitűnő vezérczikkei által használt a Timesnek, hanem az által is, hogy minden jelesebb erőt lapja számára lefoglalni törekedett. Ez okból hetenként minden hírlapot és folyóiratot szorgalmasan átkutatott s mihelyt kitünőbb czikket talált, annak szerzőjét rögtön szerződéssel kínálta meg. S ilyenkor a czél érdekében nem kimért sem fáradságot, sem pénzt. A Times egyébiránt már ekkor is igen nagy tiszteletdijakat osztogatott s munkatársait kitünően fizette. Egy alkalommal, midőn egy ismeretlennek a Timesben megjelent tíz vezérczikke, Mr. Harmest, a lordmayor-jelöltet megbuktatta, Walter kinyomozva a szerző kilétét, czikkeiért 200 font sterlinget adott honoráriumként. Ily esetek egyébiránt nem mentek ritkaságszámba a »Times«-nál, mely a jeles tehetségeket fényesen jutalmazta. S hogy mily szeretettel csüggtek lapjukon úgy a munkatársak, mint maga a tulajdonos is, azt a következő eset tanúsítja. Egy alkalommal, midőn az öreg Walter, a laptulajdonos, a nyomdát látogatni ment, nem találta ott a szedőket, kik épen ebédelni voltak. Mivel azonban a szerkesztőségből egy sürgős kéziratot hoztak, mely halasztást nem igen tűrt, maga az öreg ur állt neki s kezdte kiszedni a czikket. S midőn a szedők visszatértek, bámulva látták, hogy uruk mily kedvvel s buzgalommal szedegeti a betűket.* Az 1814-ik év november 14-ke nevezetes nap a »Times« történetében. Ekkor jelent meg ugyanis az első gőzerővel nyomtatott példány. Már 1804-ben egy Thomas Martyn nevű szedő egy önműködő nyomtatógépet fedezett fel, melynek tökéletesítésére Walter őt anyagi támogatásban is részesítette. Azonban Martyn, miután szedő társai, kik mindennemű újításnak ellenségei voltak, folytonosan bántalmazták, abban hagyta az egészet. Walter azonban az ő nyomán haladva, folytonosan buzdította és segélyezte mindazokat, kik e téren újítást akartak létrehozni. Sigy 1814-ben létre jött a König-féle gőznyomtatógép, melylyel óránként 1100 ívet lehetett nyomni, míg az eddigi kézisajtók legfeljebb 540-et tudtak előállítani. Ma már a Walter-féle gép óránként 22—24.000 példányt állít elő. —q,------ I11 x.x —-----'- ~- —- — .**we. yah tnfu^ lalva e lemezeknek elkészítésével, és ezek esti 8 órától reggeli 7 óráig folyton dolgoznak. 16 tűzoltó és mérnök végzi el a kazánok körüli teendőket, és 6 ember a papirost rakosgatja a gépbe. Az összes munkások száma 400. Jól értesültség tekintetében a »Times« a világ legelső lapja, mely e tekintetben soha sem költséget, sem fáradságot nem kímél. Hirdetései mind mennyiségre, mind tartalomra nézve imponálók. Míg azelőtt 50 esztendővel naponként átlag 150 hirdetést kapott, addig a mai számokban 4000 hirdetés foglaltatik. A hirdetések sora 22 pennybe kerül és a hirdetések útján körülbelül 5040 font a bevétel napjában, az évi bevétel szintén körülbelül 260,000 font sterlingre rúg. A »Times« naponként 40—50,000 példányban kel el. Wellington herczeg temetésekor azonban 70 ezer fogyott el, a világkiállítás megnyitása alkalmával 88 ezer, Albert herczeg halálakor 91 ezer, és a walesi herczeg házasságakor 110,000 ezer példány. Munkatársainak neveit nagy titokban tartja a lap, s e tekintetben a legélesebb vizsgálónak s kutatónak sem sikerül semmit megtudni. Végül megemlíthetjük még, hogy azon angol lapok közül, melyek a múlt század végén a »Times«-sal körülbelől egy időben keletkeztek, csak egy áll fenn még, a »Morning Post«, azok közül pedig, melyek később ugyan, de mégis már e század elején, csillogó remények és fényes előjelek között kezdték meg pályafutásukat, csak három áll még fenn: »Morning Advertiser« »Daily News« és »Daily Telegraph«. S míg a többiek nem tudva megküzdeni az eléjük gördülő akadályokkal, nyomtalanul tűntek el a múlt homályába, addig a »Times« győzedelmeskedve millió bajokon, él, virágzik, s most, midőn százéves múlt van háta megött, még mindig hatalmas és tekintélyes s bár terjedtség dolgában túl is szárnyalták, az európai közéletben e lap az, mely a legnagyobb szerepet játszsza. Az egyén. (Két közlemény.) I. Carlyle chaosza meg fog tisztulni, ha ember lelke van. Ha pedig kivész belőle az emberi lélek akkor elszéled az ismeretlenségbe. Mert a chaos elvégre is parányákból való. A parány pedig, mint minden ami van, veleszületett törvények szerint mozog. Ha a test oszlani kezd, a parány elindul a maga útjára és keresi, ahova csatlakozzék. Csak egy ami még féken tartja bizonyos távolságig: a jegeczesedés természeti ereje. Ha új alak magva születik, a parányok visszatérnek tévelygésükből a központhoz megint. Az új test lehet szebb, erősebb és tisztább, mint amilyen a régi volt. Sőt rendesen az is, a vegytan is igy tanítja. De van egy határ, ahol a központ már elveszti vonzó erejét. Ahonnan a parányok nem térnek vissza többé, hanem mennek tovább az ismeretlenségbe, idegen testek felé. Ahol már csak a lökés létezik, mely a bomlásból keletkezett. Ahol az eltaszított részecskében nem marad meg semmi más, csak ami veleszületett, az őserő, a rideg ösztön. Ahol a haosból kiköltözött az emberi lélek. És jegyezzük meg, hogy a természet törvényei közvetlen forrását képezik minden alakulásnak. Az élettelen parányok csatlakozásának és bomlásának törvényei visszakerülnek a társadalmak és nemzetek alakulásában is. Róma a capitoliumra hordatta a legyőzött népek isteneit s helyet adott nekik a maga istenei között. Nem semmisítette meg a fönnállott társadalmak központjait, hanem csak áthelyezte. A fölbomlott népek individuumjai, mint a hhaosba lökött parányok, kijegeczesedtek a Capitolium körül. Még törvényeiknek is hely jutott a ius gentiumban, nyelvük pedig részt vett a latin nyelv megalkotásában. Az etruszk, szamnit és a meghódolt görög gyarmatok nyelvemlékeit a nyelvészek tisztán ki bírják elemezni a latiumi nyelvből még ma is, több mint 2000 esztendő után. Ellenben az ókori világbirodalom bukása az egyéni lelkiismeret üldözésével kezdődik. Attól a naptól, amikor Rómában az istenek jelképeit többé nem szaporították. Amikor Nero szurokban égette a keresztényeket. Az üldözött istenek, nevezzék azokat bárhogyan, kiköltözködnek. Minden intézménynek megsemmisítése, mely a lelkiismerethez tartozik, a haosba űzi az individuumot. Az egyén nem élhet, hacsak saját lelkiismerete által nem. Anyagi élete, műveltsége, erkölcsi értéke, mind ehez az egy fogalomhoz fűződik. Ha ettől megfosztják, elzüllik. Vagyona és tudománya, értelme és erkölcse üres fogalommá változik s cselekvése rugói azonnal megtágulnak. Dolgozni, vagyont teremteni, műveltséget, személyes tekintélyt szerezni egy olyan társadalomban, melyet a terrorismus (akármilyen terrorismus) tart össze, nem érdemes. Ott, ahol a belső lelkiismeret üldöztetik, bizonytalan, hogy az ennél jóval csekélyebb egyéni értékek meg fognak-e majd becsültetni ?