Nemzet, 1885. január (4. évfolyam, 838-868. szám)

1885-01-14 / 851. szám

SZERKESZTŐSÉG! Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület, L emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás. Kiadó-hivatal:­­ Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint, Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ,, 2 frt, 3 hónapra ,, 6 , 6 hónapra .. ., .. .. ,, .. .. ,. .. ,. ...... 12 V &z esti kiadás postai különküldéseért festtl­szete» havimként 35 kr., negyedévenként 1 » Egyes szám 4 kr. 851, (14) szám. Budapest, 1885. Szerda Január 14 IV. évi folyam. Budapest, január 13. Páriában éltetik a socialis köztársaságot, s leköpik Thiers sírját. Buta, vad csőcselék teszi ezt, s a rendőrség tűri rakonczátlanko­dásait. Hirdetik, hogy a köztársaságot aláásták az orleanisták. És ezt már nem pusztán az anarchisták mondják, hanem a radicalisok is. Tény, hogy a radicalismus újabban megerő­södött. Paul Bert is csatlakozott a radicalis­mus zászlajához azon kijelentéssel, hogy az opportunismust Ferry hibás politikája miatt hagyja oda, s visszatér a radicalismushoz. Francziaországban e szerint két válság van: az ipar pangásával kapcsolatos socialis és egy politikai válság. Az utóbbi szinte még veszedelmesebb az előbbinél, mert erősíti amazt. Előkészíti további zavarait. Kétségtelen tény, hogy Francziaországban a conservativ köztársaság tért veszt s terjed a radicális köztársaság esz­méje. Vagyis a köztársaság ismét közeledik azon ponthoz, ahol veszély fogja környezni. De nem a monarchisták miatt. A köztársasá­got mi sem fenyegetheti komolyan, csak a radicális köztársaság. Mindent a túlzás öl meg, ami különben életképes volna. A libe­­ralismusnak és conservativismusnak egyaránt a túlhajtás legveszedelmesebb ellensége. Azt tönkreteszi a radicalismus, ezt a csökönyös­ség és visszalépés. Ha a franczia köztársaság veszélybe ke­rül, ennek nem a monarchisták lesznek okai, hanem a radicalisok. Ugyan ők, akik már túlzást képeznek, s mégis van tulhajtásuk. A nuance végtelen egész a vörös forradalomig és anarchiáig. Úgy látszik e fokozat lépcső­jén indult lefelé Francziaország. Nemcsak az iparválságot, hanem egy­szersmind ezt jelentik a foglalkozás nélküli munkások garázdálkodásai. A gazdasági vál­ság kétségkívül szintén közrehat a bajok komplicálására és fokozására. És Francziaor­szágban a gazdasági bajok szinte nagyobbak, mint a nyugat többi államaiban. Azért mond­juk: nagyobbak, mert bajok csaknem minde­nütt léteznek. A földbirtokot mindenütt nyom­ja a rettentő világverseny. Az ipar terén pe­dig szintén hatalmas erővel jelennek meg az új tényezők. Németország határozott fejlődésben van. A tengerentúli kereskedelemben is elő­térbe nyomul. A keleti piac­okon rövid idő óta, főleg az orosz ipar fellendülése következ­tében változások álltak be. Oroszország saját erejéből képes fedezni szükségleteinek nagy részét, sőt Ázsia felé már mint export-állam szerepel. De egyes franczia iparágak hanyat­lásának belső okai is vannak. Oly óriási erő­feszítések, melyeket Francziaország tett, nem maradhattak egyes vonatkozásokban káros hatás nélkül. Különben is semmi sem oly változó, mint az ipar­termelés. Ennek kell magát a szükségletekhez szabnia és nem meg­fordítva. S változik az ízlés, változnak az igé­nyek, vagy régóta biztosítottaknak tartott piac­okon, győzelmes versenytársak jelen­nek meg. Az ily különben is csak részleges bajok azonban Franczia­országban csak átmenetiek lehetnek. Amely nép oly vagyonos, munkás, s amely népnek oly híres ízlése és alkalmaz­kodási képessége van, azt mélyreható válsá­gok ritkán érik — nem érték most sem — de ha érik is, csakhamar szerencsésen ki tud azokból bontakozni. Amely nép épen ipara és kereskedelme segítségével oly csoda dolgo­kat tudott művelni, mint szerencsétlen hábo­rúja után Francziaország, azt a népet pilla­natnyi és mélyre koránt sem ható bajok meg nem rendíthetik.. Egyes iparágak hátrányos helyzete te­hát nem képezhet árnyat Francziaország lát­határán. De sötétebbé tehetik még ezt a hely­zetet is a politikai zavarok, ha azokat a mér­séklet és nyugalom elemeinek nem sikerülene megelőzniük. Ha a radicalizmus tovább is tért nyer, lehetetlen menekülnie az elfaju­lástól. A bizonytalanság és belső békétlenség azután meg fogja riasztani a vállalkozási szellemet s útját vágja a gazdasági javulás­nak. Tehát még a közgazdasági érdekek is a szilárd belpolitikát követelik, mely azonban csak a mérsékelt köztársaságtól várható. Ferry még nem ejtette el egészen Thiers zászlaját, mely Gambetta kezén át került az ő kezébe. De azon kéznek, mely e zászlót tartja, épp oly szilárdnak kell lennie, mint Thiersé volt. Az erélynek kellő mérve az, ami hiányzik Ferryből amellett, hogy a con­servativ köztársaság, Thiers öröksége csak a radicalizmus által megcsonkítva szállt át a hatalom jelenlegi birtokosaira. A köztársaság súlypontjának tehát nem bal, hanem jobb­felé kell billennie. Csak így várható a poli­tikai, s ezzel kapcsolatban a gazdasági javu­lás. De képes lesz ennek eszközlésére Ferry? Képes lesz-e különösen egy a távol keleten folytatott s befejezésétől talán igen távol álló bábom viselésével egyidejűleg? Képesnek kell lennie vagy neki, vagy másnak, mert a helyzetnek meg kell találnia emberét. BELPOLL, Budapest, jan. 13. (A képviselőház ü­l­é­s­e.) A képviselőhöz szerdán, f. hó 14-én d. e. 10 órakor ülést tart. Napirend: A vízjogi törvényja­vaslat tárgyalására kiküldendő 21- es bizottság meg­választása. A földmivelés-, ipar- és kereskedelmi költségvetés tárgyalásának folytatása. Budapest, jan. 13. (A szabadelvű párt é r t­e k e z l­e t e.) Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezlete megható ünnepélyességgel vette kezdetét. V­i­z­s­o­n­y­i Gusztáv elnök, helyét elfoglalván : Első összejövetelünk alkalmával — úgy­mond — ez évben, legbensőbb örömmel van szerencsém üd­vözölni a t. párttagokat, kik a szünidők elteltével jó egészségben ily szép számmal tértek vissza körünkbe. Mielőtt törvényhozási működésünk előkészíté­sét pártértekezletünk tárgyalás alá venné, azon őszinte tisztelet s változ­atlan bizalom, melyek évek hosszú során át e pártot, s annak min­den tagját mélyen tisztelt vezéréhez kapcso­lók (Éljenzés.) és a politikai viszony rideg hatá­rait áttörve az együttműködés folytán az összetartás meleg érzetét már rég kifejlesztették, feljogosítnak, sőt kedves kötelességünkké teszik, h­ogy a családi kör szentélyébe hatolva, szerencsekivánatunkat és öröm üdvözletünket fejezzük ki ama boldogító esemény fe­lett, mely miniszterelnök úr házát érve, tudomásunk­ra jutott. A politikai, mint a hivatalos élet fáradal­­dalmai után üdítő nyugalmat családi életének de­rültsége nyújtott eddig: buzgó óhajtásunk, hogy csa­ládja gyöngyének megkötendő frigye boldogsággal áldást hozólag hasson mindenkor ezután is közügyek­nek szentelt életére, melyet az ég sokáig tartson meg! (Elénk lelkesült éljenzés.) Tudom, hogy méltán vádolnának mulasztással ha hódoló tiszteletünk érzelmeit miniszterelnök úr neje ő nagyméltósága, mint örömének s boldogságá­nak főosztályosa irányában is nyilvánítani nem óhaj­tanak. Engedjék meg tehát t. barátaim, hogy a szív hangulatának ecsetelésében mesterünket, tagtársun­kat, Jókait hívjam fel, önök megbízásából, hogy" Írás­ban tegyen eleget önök jogosult kívánalmának; mi­niszterelnök urat pedig felkérjem, hogy névaláírásuk­kal jegyzett üdvözletünket ő excelentiájának kézbesí­teni szíveskedjék. (Élénk, hosszas, lelkesült éljenzés.) Tisza miniszterelnök a meghatottság könnyei­vel szemeiben tette szívére kezét és remegő hangon szólott. Csak annyit mondok, hogy köszönöm, mert többet nem mondhatok .... és a mély megindulás elfojtotta szavait.* * * Az értekezlet erre megkezdte a napirend tár­gyalását. A közoktatásügyi miniszteren kívül a minisz­tériumból Berzeviczy Albert Albert miniszteri tanácsos is jelen volt. Első­sorban a vízjogi törvényjavaslat tárgyalására választandó szakbizottság tagjaira a kijelölő bizottság előterjesztése olvastatott fel és ha­gyatott helyben. A bizottságba a párt 17 tagot választ, a többit az ellenzék jelöli ki. A szabadelvű párt a következőket jelölte ki: Abonyi Emil, Biasini Domokos, Csáky László gróf, Chorin Ferencz, Dániel Ernő, Darányi Ignácz, Dár­­day Sándor, Ferenczy Miklós, György Endre, Har­kányi Károly, Horváth Gyula, Károlyi Sándor gr., Lázár Ernő, Mártonffy Károly, Perényi Péter báró, Sebő Imre, Szögyény Emil, Teleszky István, Török József gr., Unger Alajos, Vukotinovics Lajos. Ezután megkezdetett a vallás- és közoktatás­­ügyi minisztérium költségvetésének tárgyalása. O­r­s­z­á­g­h Sándor előadó terjedelmes beszéd­ben tüzetesen ismertetvén a költségvetést, szót emel­tek S­z­a­t­h­m­á­r­y György, B­e­n­d­e Imre, K­ő­r­ö­s­y Sándor, Zichy Antal és felvilágosításokat adva T­r­e­f­o­r­t miniszter, mire a költségvetés átalánosság­­ban és részleteiben elfogadtatván, az értekezlet vé­get ért. Budapest, jan. 13. (A mérsékelt ellen­zék ü­l­é­s­e.) A mérsékelt ellenzék ma esti ülésében a vizijogról szóló törvényjavaslat tárgyalására kikül­dött bizottságba Károlyi Sándor grófot és Már­tonffy Károly tagokat választotta be. Ezután a Duna-szabályozásról szóló törvényjavaslat letárgyaltatván, az értekezlet véget ért. Budapest, jan. 13.(A függetlenségi és 48-as párt értekezlete.) A függetlenségi és 48-as párt mai értekezletén a vízjogi törvényjavaslat tárgyalására választandó bizottságba kijelöltettek Unger Alajos és Ferenczy Miklós. Azután tárgyalta­tott a közoktatási költségvetés, melynél a házban való felszólalásra Irányi Dániel, Ugron G., Kiss A. és Herman Ottó jelentkeztek. ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőhöz ülése január 18-án. Esti lapunk tudósításának kiegészítéséül közöl­jük Keglevich István gr. képviselő beszédének befejező részét. Keglevich István úr. miután kifejtette, hogy a mezőgazdasági hitelszövetkezeteknek mik lennének előnyei, így folytatá: Hogy az eddig követett utón nem tudtunk kellőképen haladni, az okot is­merve bátor leszek azt megmondani. Az állami dotatioban részesült kisbirtokosok hitelintézete nem volt képes jelzálog­kölcsönei iránt azon bizalmat és azon meggyőződést általánosítani, hogy azok a kizá­rólag helyes utat képezik az adósságok consolidatió­­jára, mert egyrészről igaz, hogy a telekkönyvek szo­morú állapota, melyet mindnyájan ismerünk, a jel­zálogkölcsönök kötését rendkívül megnehezíti, sőt majdnem lehetetlenné teszi, de főleg azon természetes kapocs hiányában, melynek a közvetítő intézet és a kölcsönkérő között okvetlenül meg kell teremtetnie. Hiszen az utolsó években azt tapasztaltuk, hogy még a személyazonosság és a birtokazonosság tárgyában sem voltak képesek a központi intézetek feltétlenül minden veszélyt elhárítani. Egészen megváltozik a helyzet akkor, hogyha mezőgazdasági hitelszövetkezetek saját tagjaik szá­mára közvetítik a jelzálogkölcsönt, ezen egyletek sa­ját tagjaiknak személyazonossága és birtoklása iránt feltétlen kezességet vállalhatván a központi intézet­tel szemben, mint ez tényleg történik a létező előleg­egyleteknél, véleményt adnak, szintúgy a birtok tény­leges eladási értéke és jövedelmezősége felől is és végre a központi intézettel szem) , kezességet is vál­lalhatnak a részletek pontos befizetéséért. Ezen ke­zességet pedig igen könnyen és veszély nélkül fogják elvállalhatni, saját tagjaik után, mert először azoknak fizetésképességét a leghelyesebben tudják megbírálni, s melyeknek másodszor minden tagja az előleg-egy­letnél befizetett tőkével bír, s azonkívül pedig szemé­lyes hitellel is az egylet iránt, úgy, hogy ha az évi járadékot helyettük be is fizeti az egylet a központba, azt az év folytán tőlük a helyesen megválasztott idő­szakban könnyen beszedheti. Ezen kapocs tehát, e szövetkezetek által feltét­lenül előállíttatik azon értelemben és azon irányban, mely a hitelkérő és a központi intézet között van, de meg fog szűnni akkor, ha ezen kapocs létesíttetett, legnagyobbrészt a telekkönyvezési nehézség is, mert ha ezen szövetkezetek nagyobb számmal létesülvén, többen együttesen a telekkönyv székhelyén jól fizetett hivatalnokot tartanak, kinek kizárólagos feladata az egyleti tagoknak először telekkönyvét másodszor kataszteri ivét, harmadszor adótartozását evidentiában tartani, ezen telekkönyvező hivatalnokot bármily jól fizetik, abból csak elenyésző csekély rész esik az egyik egyleti tagra; ezen hivatalnok a telekkönyvezést ol­csón végezheti, mert a telekkönyv székhelyén lakik és mert több száz vagy ezer egyénnek ügyeit intézvén kizárólag annak szentelheti idejét. A fizetéssel járó csekély áldozat már azáltal is ki fogja magát minden egyleti tagnak fizetni, mert az ő kötelezettségei evidentiában tartatnak és jövőre tudni fogja miért és mennyi adót fizet, holott eddig a kis­birtokosoknak 9/10 része fizet ugyan adót, de nem tudja miért és mennyit. A telekkönyvezésnek ekkér rendezése lehetővé fogja tenni, hogy a jelzáloghitel, mely ma még, fájda­lom alig terjedt el, sőt népszerűtlen és sok helyt is­meretlen, de tényleg az egyetlen biztos mentség az eladósodott kisbirtokosokra nézve, általa igénybe is vétessék. Mielőtt ezen tárgyat elhagynám, legyen szabad néhány számot közölnöm, melyek némileg bebizonyít­ják azt, hogy az imént elmondottak nemcsak theo­­riák, hanem tényleges alkalmazás eredményei. (Halljuk!) 1882-ben Bars megyében három hitelegyletet létesítettem, azóta ismét három létesült. Ezen hat szövetkezet közül az első, a kistapolcsányi 1882. aug. 1-én indult meg. Volt akkor 53 tagja, 83 aláirt üz­letrésze és 2800 frt befizetett pénze; 1884. decz. 30-dikán volt 530 tagja, 751 aláirt üzletrésze, 36800 frt befizetett pénze és 1500 frt tartalék alapja. A forgalom volt 1882-ben 32,000 frt, 1883-ban 233,000 frt, 1884 ben 376,000 frt. Hozzáteszem, hogy ezen hitelszövetkezet székhelye 1350 lélekből álló község, hogy a pénz 6 és fél, legfeljebb 7% ra adatott, hogy ezen idő­tartama alatt a 376,000 frt egyévi forgal­mából egyetlen egy esetben volt szükség kényszer útján behajtani a tartozást, hogy a tagok nemcsak veszteséget nem szenvedtek, hanem rendes 5°/0-ás kamatot kaptak; végre, hogy a többi szövetkezet, ha nem is ilyen fényes eredményt, de kedvezőt azok is mutatnak fel. Azt hiszem te­hát, ha valaki ilyen eredménynyel szemben azt állítja, hogy ezen hitelszövetkezetek mű­ködése helytelen, hogy az alap nem egészséges és hogy ezt máskép kell csinálni, jogosítva vagyok azt mondani: csináljátok tehát jobban, de csináljatok va­lamit meg. (Helyeslés balfelől.) De helyesnek azon politikát nem tekinthetem, a­mely évekig nézi tönkre menését a kisbirtokos osztálynak, a­mely skrupulisál a felett, hogy mi történjék, de jobbat nem csinál. (He­lyeslés a balon.) Megvallom, nem tudom kitalálni azt, hogy ezen hitelszövetkezeti rendszerben mi a veszélyes és hogy kire veszélyes ? Hogy a szövetkezeti tagokra, a befizetőkre nem veszélyes, bizonyítja az, hogy meg­takarított pénzekért, a­melyért eddig nem tudtak ka­matot kapni, 5°/o kamatot kaptak; és hogy azon em­berekre, a­kiket a bukástól megmentettünk az­által ezen három év alatt, hogy az árverés előestéjén 7°/0 kamatra pénzt adtunk, hogy azokra nem volt veszé­lyes, azt merem állítani. Mindezen létesítések, úgy a talajjavítás mint a mezőgazdasági hitel rendezésére nézve nem csatlakoz­hatom azok nézetéhez, a­kik azt mondják, hogy a kormány feladata ezt létesíteni, de éppen oly kevéssé csatlakozhatom azon nézethez ,­mely azt tartja, hogy a létesítés nem a kormány, hanem a társadalom fel­adata. Sem az egyik, sem a másik nézet kizárólagosan nem áll: a társadalom maga nem fogja megoldani soha ezen kérdéseket, hogyha a kormány által nem támogattatik, de a kormány sem képes az ilyen fel­adatot egymaga megoldani, csakis minden factor buzgó és önzetlen összműködése mellett lehetséges az ilyen feladatokat aránylag rövid idő alatt megol­dani. (Helyeslés.) És e tekintetben legyen szabad figyelmeztetni a t. kormányt egy részletre, a­mely nézetem szerint ezen létesülésekre nagyon is hátrányos volt és eddig a társadalom működését nagyon megakasztotta. És ez azon szomorú körülmény, melylyel az ország több részében találkoztam, hogy az államban elszórtan el­helyezett hivatalnokok magukat mintegy a társadal­mon kívül állóknak tekintik. Igen természetes, hogy dicséretes kivételek vannak, de nagyban magukat a társadalmon kívül állóknak tekintik és azt hiszik, hogy kötelességüknek megfeleltek, hogyha szorosan vett hivatalos kötelességeiket teljesítik és nem támo­gatják a társadalom ilyen működését, kivéve, ha ma­guk nem szerepelnek, mint létesítők, vagy felsőbb instructio folytán nem cselekesznek. Más országban ez talán közömbös volna, de nem közömbös Magyarországon, a­hol fájdalom, is­merjük a közönségnek azon indolenciáját, de servilis­­musát is, a­melynél fogva csak azt tartja jónak, a­mi a kormánytól jó és ha látja, hogy a kormány közegei bizonyos kezdeményezéseket ignorálnak, ez nagy aka­dálya a létesülésnek. Én tehát azt mondom, hogy váll­­vetett közreműködése szükséges itt minden factornak és én arra kérem a t. kormányt, hogy közegeit figyel­meztesse, hogy ne tekintsék magukat a társadal­mon kívül állóknak, hanem vállvetve működjenek közre e téren hivatalnoki teendőiken túl is. De vár e kérdésekben a törvényhozásra is egy nagy feladat, mert feltéve, hogy a társadalom és a kormány vállvetve igyekszik a dolgot létesítesíteni, még­sem lesz képes ezen czélokat gyorsan elérni tör­vényhozási intézkedés nélkül, lehetetlen a mezőgazda­­sági hitel rendezése, lehetetlen egy talajjavítási rend­szer alkalmazása telekkönyveink mai állapota mellett. Ez annyira ismeretes, hogy ezt részletezni fe­leslegesnek tartom, azé­t csak azt jelzem röviden, hogy mit tartok én e téren a törvényhozás feladatá­nak. Csak néhány főbb pontot akarok megjegyezni. Itt van első­sorban telekkönyveink tulajdoni és te­­herlapja. Tudjuk, hogy az ország számos vidékén a birtok nemcsak nem áll mai tulajdonosának nevén, de sőt 2 vagy 3 telekkönyvezésen kellene átmenni, míg a nevére írathatnék és ő a birtokkal feltétlenül és korlátlanul rendelkezhetnék. Tudjuk, hogy szá­mos vidéken számos tehertétel van betáblázva még most is, melyeknek substrátuma pedig teljesen meg­szűnt, de az formahiányok folytán ki nem törölhető. Itt sem a társadalom, sem a telekkönyvi hivatal, sem a kormány nem segíthet. Hanem a törvényhozás feladata a mai tényleges állapot beiktatását decretálni, mellőzvén a közbeeső állapotoknak kitüntetését és lemondván az állam ré­széről ezen bekebelezési illetékekről, és így tabula rasát csinálván a múlttal szemben, a jövőre nézve pedig a törvényhozás feladata decretálni ismét azt, hogy a telekkönyvezés kötelező legyen. Én azt hiszem, hogy nem túlkapása ez az államnak és nem túlságos benyúlás ez az egyéni szabadságba, midőn a törvény­­hozás látván azt, hogy polgártársaink nagy része a ne­kik adott jogokkal élni nem tudván, hitelét fentartani nem tudja és így közvetve birtokát is veszélyezteti az­ál­tal, hogy koc­káztatja hitelét, decretálná egyúttal azt, hogy a polgárok azon jogokkal,melyeket nekik ad, köte­lesek legyenek élni is, köteleztetnék tehát minden nyil­vános hivatal, adóhivatal,közjegyző és telekkönyvi hiva­tal arra, hogy az adásvevési és a csereszerződéseket, a bérleteket, kölcsön kötéseket stb. egyik a másikkal közöljék és a telekkönyv vezetést és az illeték besze­dést ex offo eszközöljék. Az utóbbi illetékeknek ex offo beszedése a papíron eddig is történt, de csak papíron, azt látjuk abból, hogy ma odajutottunk, hogy a törvényhozás termében kötelességünknek tart­juk felszólítani az államot arra, hogy mondjon le ezen illetékek egy részéről. A jövővel szemben egy­némely pontnál szükségesnek tartanám, hogy bizonyos fokig elengedéssel és elnézéssel éljen az állam azon czélok­­kal szemben, a­melyeket előmozdítani akar, így első­sorban szükségesnek látnám azt, amit különben már évek előtt javasoltam, hogy valahára behozassék azon kedvezmény, amelyet Ausztria már évek óta élvez és amely — mellékesen legyen mondva — az egyetlen észszerűen alkalmazható eljárás, az annyit hangoztatott túlságos birtok eldarabolással szemben. Ez pedig abból áll, hogy a kikerekítés ese­tében a kikerekítést involváló csere és vétel illeték­­mentesen átíratható legyen. (Helyeslések.) Másodsorban az illetéknek felére leszállítását indokoltnak látom azon kölcsönöknél, melyek bizo­nyos c­élzattal köttetnek; a kisbirtokossal szemben az illetéknek egy bizonyos összegen alóli minden fel­­mondhatlan adósság konsolidálása czéljából felvett törlesztési kölcsönnél felére való leszállítása. És is­mét felére volna az illeték leszállítható azon kölcsö­nöknél, a­melyek a talalatjavítási eszközlések c­éljá­­ból vétetnek fel. Ezen leszállítás eszközlését és alkal­mazását korlátozni lehetne akként, hogy előjogként engedélyeztessenek azon központi intézeteknek, me­lyeket az állam bizonyos czélokra felállított, szerve­zett vagy dotált. Végre talán legfontosabb a vízi jognak törvé­nyes szabályozása. Minthogy azonban az erre vonat­kozó javaslat pár nap előtt beterjesztetett, ahhoz most szólanom nem szükséges. Reménylem, hogy annak törvényerőre való emelésének előkészítésében nemsokára közreműködhetem. Legyen szabad most az általam contemplált bank 3. és 4. osztálya teendőit röviden körvona­­laznom. Az első kettőt azonnal létesítendőnek és annak működését elhalaszthatlannak tartom. A harmadik és negyediket pedig azon egymásutánban és mérvben tartanám létesítendőnek, a­melyben a bank szervezete consolidálódott, a­melyben annak működése népsze­rűvé és általánosan elterjedetté vált. A harmadik osztályra, a tehervasutak osztá­lyára nézve felesleges talán ecsetelni azon fontossá­got, melylyel a vidéki vasutak létesítendő hálózatának kiépítésével bírna a hálózattal szemben, legyen az mezőgazdaság, mezőgazdasági ipar, vállalkozó ipar. Tudjuk, hogy mindezeknek helyes, észszerű ke­zelése szint nélkül lehetetlen.­ Elég talán constatálnom, hogy eddig a szükség­­es vidéki vasutak hálózata nem­ létesíttetett, és me­rem hozzátenni, hogy jelenlegi törvényhozási állapo­tunkban nem is fog létesülni, mert a kiindulási pont, az alap, melyből e hálózat létesítése kezdeményezte­tek, egészen el van tévesztve. Helyesen mondatott az általános vita alkalmával, hogy gyakran tévesen so­roztatnak kathegóriába a vasutak. E kathegóriákba osztással itt csak annyiban akarok foglalkozni, a­mennyiben a vasutak czélját véve, egy­részt erről következtetni kívánok a jelenlegi forgalommal, és épí­tési költséggel szemben, azok jövedelmezőségére; a vasutakat nagyjából két kat­egóriába kívánom so­rozni : állami érdekű­ és helyi érdekű vasutakra. Az elsőkre nézve helyesen mondotta minap a közlekedési miniszter úr, hogy azoknál, ha nem is közömbös, de mindenesetre másodrendű kérdés, hogy vájjon két vagy több százalékot jövedelmez-e és má­sodrendű kérdés, hogy mennyibe kerül építésük. Ha egy stratégiai vonal szükséges, ki kell építeni azt, akármennyibe kerül is, ha országos érdekű kereske­delmi c­ég,a vasút szükséges, hogy az ország termelési többletét kivigye gyorsan és olcsón a fogyasztó orszá­gokba; közömbös, hogy mennyit jövedelmez és talán helyesen cselekszik ez esetekben az állam, ha meg­elégszik oly tarifával, mely az üzleti költséget fedezi és lemond a befektetési tőke kamatoztatásáról és tör­lesztéséről hosszú évekre, vagy egészen. De máskép áll ez a helyi érdekű vasutaknál, me­lyeknek helyes létesítési alapja nézetem szerint csak azon elv, hogy azoknak jövedelmezni kell. Mert a helyi érdekű vasutaknál nem az a fő feladat,hogy olcsón szálít­­sák a terményt, hanem hogy s­ör gyorsan és állandóan, télen-nyáron szálítsák azon terményt, mely eddig sem gyorsan sem állandóan nem volt szállítható, de ten­gelyen tényleg szállíttatott, és Il­or hogy szállítsanak oly árut, mely tengelyen egyáltalán nem szállítható, mely tehát eddig értékesíthető sem volt. Ha most e kétnemű áruczikket veszszük, mely eddig tengelyen szállíttatott és mely egyáltalán nem volt tengelyen szállítható, az utóbbiról határozottan mondhatni, hogy ez a legmagasabb tarifatételt is el­bírja, mert hisz egyáltalán nem volt szállítható, te­hát bármily csekély tiszta jövedelem marad a jövő­ben, vasúti szállítás mellett, az mindig nyereségnek nevezhető. Ami eddig tengelyen szállíttatott, azáltal, hogy szállíttatott, bebizonyította, hogy a tengelyen szállítás költségeit is elbírja. Itt tehát ez volna a határvonal, a­meddig eset­leg a tarifa tételekben menni lehetne. Nem lesz soha szükséges odáig menni, hanem igenis megfordítva, ezen elv alapján fix factoroknak véve a jelenlegi for­galmat és az építési költséget, a harmadik variábilis factort, a tarifát nézetem szerint a helyi érdekű vasu­taknál akként kell szabályozni, hogy azok feltétlenül fedezzék a befektetett tőke kamatját és törlesztését, azaz, hogy ezeknek feltétlenül jövedelmezniök kell. És a­mint ezen elv elfogadtatik, azt hiszem ak­kor és csak akkor leszünk azon helyes alapon, melyen egyrészt kiérdemelhetjük a pénzpiac­ bizalmát, mely azon alapul, hogy a vasutak oly tarifát állapítsanak meg, a­milyennel a befektetési költségek biztosan fe­dezve vannak, és ezen esetben közeledni fogunk azon ponthoz, hogy nemcsak egyes esetekben kivételesen kedvező conjuncturák közt létesíthetünk vicinal vasu­tat, hanem hogy minden vidék, melynek forgalma a sin-utat megérdemli, annak élvezetébe is juthasson. Az államnak is jut feladat e téren, de nem azon ala­pon, a­melyet a többi talajjavítási műveleteknél szük­ségesnek mondottam. Én t. i. nem tartom ezen vasutaknál a kamat­­garanciát sem helyesnek, sem szükségesnek, hanem igenis kell kilátást nyújtani a tőkének arra, hogy nye­reséggel lehet ezen vasutakba fektetni a pénzt. Azt hiszem, hogy a pénzpiac­ ezen befektetéseknél nem is fogná követelni a kamatgaranciát, megelégedvén a tarifák által nyújtott biztonsággal. Elértem, t. ház, a talajjavítás negyedik osz­tályához, melyről csak per summos apices, néhány S20val kívánok megemlékezni, és pedig minthogy ezen kérdéssel több mint 20 éve foglalkozom theóriában és gyakorlatban, itthon és külföldön, érzek bátorsá­got magamban, hogy minden indokolás nélkül néhány thesist mondjak, kész lévén bebizonyítani azok he­lyességét bármikor és bármely téren. (Halljuk!) Első thesisem az, hogy bortermelésünk ma nem­csak nem versenyképes, hanem egyáltalán nem élet­képes, sülyed évszázadok óta, rohamosan évtizedek óta és minden javítás daczára bukásnak indul. Mes­terségesen tartatik fenn mesterkélt védvárcok által. (Mozgás.) A bukásnak be kell állnia, a­mint a véd­­vám tételei nálunk, a bevitelvám tételei Francziaor­szágban változnak. Másik thesisem az elsővel látszó­lag ellentétes, de azt hiszem, csak látszólag. Ha nem­csak javítgatjuk, hanem gyökeresen megváltoztatjuk bortermelésünket, ha egészséges, egészen új alapokra fektetjük azt, akkor az nemcsak országos jövedelme­inknek fogja nagy részét képezni, hanem merem állí­tani, hogy előbb-utóbb a nemzeti gazdagodásunk fe­­lactorává lesz, mert nem tudok országot, melyben a bortermelés az olcsóság, a termelési minőség és meny­­nyiség szempontjából oly kedvező viszonyokat mu­tatna fel, mint nálunk. Igaz, hogy e téren is éppúgy, mint másutt, min­den tényező vállvetett működése szükséges,ha valósá­gos haladást akarunk aránylag rövid idő alatt és cse­kély áldozatokkal elérni. Vállvetve kell e téren is kormánynak és társadalomnak működni, esetleg a törvényhozás támogatásával. Néhány évvel ezelőtt e czélból egy társulat létesítését kezdeményeztem, (Halljuk!) melynek feladatául fűzetett ugyanúgy, mint azt a többi actiónál szükségesnek tartottam, egy központi orgánumot létesíteni, külszervekkel ország­szerte, mely által egyes tagjainak terménye, helyeseb­ben kezelve, kedvezőbben értékesítve lehessen, mely által azon helyzetbe juthasson a legkisebb bortermelő is, hogy terményét beadva, az czélszerűbben és ol­csóbban kezeltessék, gyorsabban fejlesztessék, kedve­zőbben értékesíttessék és hogy minden történjék a vi­déken is, úgy, hogy a legkisebb termelő is megtanul­hassa az észszerű kezelést. Ezen társulatnak első naptól fogva küzdenie kellett minden képzelhető nehézséggel. Első­sorban az emberemlékezet óta legominosusabb, legkedvezőt­lenebb évben indította meg működését, de küzdenie kellett a kezdeményezésnél mindenütt fájdalmasan tapasztalt indolenciájával és roszhiszeműségével a ter­melőknek, küzdenie kellett a kormányközegek indiffe­­rentizmusával, gyakran részakaratával. (Ügy van­ a baloldalon.) Daczára ezeknek, merem állítani, és hi­szem és remélem, hogy ezen társulat, ha a jövőben a kormánynak legalább is szellemi, lehetőleg anyagi tá­mogatásában részesül, ha kilátás nyílik arra, hogy az állam támogatja oly eszközökkel és mérvben, mint a minőkkel támogat esetleg más ily nemű, de nem ily közhasznú intézményeket, hogy ez esetben a társulat a jövőben gyorsan fog gyarapodni és hivatva lesz ma­holnap nagy mintájául szolgálni a talajjavítási bank illető osztályainak, avagy abba belenyugodni. A mondottaknál fogva a kereskedelmi költség­­vetést általánosságban elfogadom és egy-két pontjá­hoz még talán a részletek tárgyalásánál fogok hozzá­szólni, de lehetőleg kevés pontjainál. Daczára annak, hogy szándékomban volt számos megjegyzést tenni a részletekhez, őszintén meg kívánom mondani, miért mondtam le ezen szándékomról. Tettem azért, mert a múlt vita alkalmával azon módon, melyben a tárgya­lás folytattatott, azon fegyverek, melyek abban alkal­maztattak, számos ellenzéki képviselő úr által, nem gerjeszth­ették bennem azon vágyat, hogy minél több­ször felszólaljak és tárgyilagos vitában részt vegyek. (Halljuk! Halljuk ! a baloldalon.) Azt, láttam, hogy nagyon számos ellenzéki kép­viselő úr a tárgyilagosságot mellőzve, személyeske­désekben, vádaskodásokban, oly durva modorban .Nagy zaj és élénk nyugtalanság a szélsőbaloldalon. Felkiáltások: Ki legyen az? Tessék megnevezni? Halljuk ! Halljuk! a jobboldalon.) oly durva modor­ban, oly gúnyos él­zeléssel beszélt, elferdíté szavait a szónoknak, mert nem azt tekinté, hogy mit mond a szónok, hanem csak azt, hogy melyik párthoz tartozik és e szerint támad. (Úgy van­ a jobboldalon.) Íme, magam voltam azon helyzetben, hogy Ugron képviselő úrnak egyes állítását helytelennek, tévesnek mond­tam és ezt helyre igazítottam. A képviselő úr erre durva modorban­­Felkiál-

Next