Nemzet, 1885. január (4. évfolyam, 838-868. szám)
1885-01-14 / 851. szám
SZERKESZTŐSÉG! Ferencziek tere, Athenaeum-épület, L emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint, Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ,, 2 frt, 3 hónapra ,, 6 , 6 hónapra .. ., .. .. ,, .. .. ,. .. ,. ...... 12 V &z esti kiadás postai különküldéseért festtlszete» havimként 35 kr., negyedévenként 1 » Egyes szám 4 kr. 851, (14) szám. Budapest, 1885. Szerda Január 14 IV. évi folyam. Budapest, január 13. Páriában éltetik a socialis köztársaságot, s leköpik Thiers sírját. Buta, vad csőcselék teszi ezt, s a rendőrség tűri rakonczátlankodásait. Hirdetik, hogy a köztársaságot aláásták az orleanisták. És ezt már nem pusztán az anarchisták mondják, hanem a radicalisok is. Tény, hogy a radicalismus újabban megerősödött. Paul Bert is csatlakozott a radicalismus zászlajához azon kijelentéssel, hogy az opportunismust Ferry hibás politikája miatt hagyja oda, s visszatér a radicalismushoz. Francziaországban e szerint két válság van: az ipar pangásával kapcsolatos socialis és egy politikai válság. Az utóbbi szinte még veszedelmesebb az előbbinél, mert erősíti amazt. Előkészíti további zavarait. Kétségtelen tény, hogy Francziaországban a conservativ köztársaság tért veszt s terjed a radicális köztársaság eszméje. Vagyis a köztársaság ismét közeledik azon ponthoz, ahol veszély fogja környezni. De nem a monarchisták miatt. A köztársaságot mi sem fenyegetheti komolyan, csak a radicális köztársaság. Mindent a túlzás öl meg, ami különben életképes volna. A liberalismusnak és conservativismusnak egyaránt a túlhajtás legveszedelmesebb ellensége. Azt tönkreteszi a radicalismus, ezt a csökönyösség és visszalépés. Ha a franczia köztársaság veszélybe kerül, ennek nem a monarchisták lesznek okai, hanem a radicalisok. Ugyan ők, akik már túlzást képeznek, s mégis van tulhajtásuk. A nuance végtelen egész a vörös forradalomig és anarchiáig. Úgy látszik e fokozat lépcsőjén indult lefelé Francziaország. Nemcsak az iparválságot, hanem egyszersmind ezt jelentik a foglalkozás nélküli munkások garázdálkodásai. A gazdasági válság kétségkívül szintén közrehat a bajok komplicálására és fokozására. És Francziaországban a gazdasági bajok szinte nagyobbak, mint a nyugat többi államaiban. Azért mondjuk: nagyobbak, mert bajok csaknem mindenütt léteznek. A földbirtokot mindenütt nyomja a rettentő világverseny. Az ipar terén pedig szintén hatalmas erővel jelennek meg az új tényezők. Németország határozott fejlődésben van. A tengerentúli kereskedelemben is előtérbe nyomul. A keleti piacokon rövid idő óta, főleg az orosz ipar fellendülése következtében változások álltak be. Oroszország saját erejéből képes fedezni szükségleteinek nagy részét, sőt Ázsia felé már mint export-állam szerepel. De egyes franczia iparágak hanyatlásának belső okai is vannak. Oly óriási erőfeszítések, melyeket Francziaország tett, nem maradhattak egyes vonatkozásokban káros hatás nélkül. Különben is semmi sem oly változó, mint az ipartermelés. Ennek kell magát a szükségletekhez szabnia és nem megfordítva. S változik az ízlés, változnak az igények, vagy régóta biztosítottaknak tartott piacokon, győzelmes versenytársak jelennek meg. Az ily különben is csak részleges bajok azonban Francziaországban csak átmenetiek lehetnek. Amely nép oly vagyonos, munkás, s amely népnek oly híres ízlése és alkalmazkodási képessége van, azt mélyreható válságok ritkán érik — nem érték most sem — de ha érik is, csakhamar szerencsésen ki tud azokból bontakozni. Amely nép épen ipara és kereskedelme segítségével oly csoda dolgokat tudott művelni, mint szerencsétlen háborúja után Francziaország, azt a népet pillanatnyi és mélyre koránt sem ható bajok meg nem rendíthetik.. Egyes iparágak hátrányos helyzete tehát nem képezhet árnyat Francziaország láthatárán. De sötétebbé tehetik még ezt a helyzetet is a politikai zavarok, ha azokat a mérséklet és nyugalom elemeinek nem sikerülene megelőzniük. Ha a radicalizmus tovább is tért nyer, lehetetlen menekülnie az elfajulástól. A bizonytalanság és belső békétlenség azután meg fogja riasztani a vállalkozási szellemet s útját vágja a gazdasági javulásnak. Tehát még a közgazdasági érdekek is a szilárd belpolitikát követelik, mely azonban csak a mérsékelt köztársaságtól várható. Ferry még nem ejtette el egészen Thiers zászlaját, mely Gambetta kezén át került az ő kezébe. De azon kéznek, mely e zászlót tartja, épp oly szilárdnak kell lennie, mint Thiersé volt. Az erélynek kellő mérve az, ami hiányzik Ferryből amellett, hogy a conservativ köztársaság, Thiers öröksége csak a radicalizmus által megcsonkítva szállt át a hatalom jelenlegi birtokosaira. A köztársaság súlypontjának tehát nem bal, hanem jobbfelé kell billennie. Csak így várható a politikai, s ezzel kapcsolatban a gazdasági javulás. De képes lesz ennek eszközlésére Ferry? Képes lesz-e különösen egy a távol keleten folytatott s befejezésétől talán igen távol álló bábom viselésével egyidejűleg? Képesnek kell lennie vagy neki, vagy másnak, mert a helyzetnek meg kell találnia emberét. BELPOLL, Budapest, jan. 13. (A képviselőház ülése.) A képviselőhöz szerdán, f. hó 14-én d. e. 10 órakor ülést tart. Napirend: A vízjogi törvényjavaslat tárgyalására kiküldendő 21- es bizottság megválasztása. A földmivelés-, ipar- és kereskedelmi költségvetés tárgyalásának folytatása. Budapest, jan. 13. (A szabadelvű párt é r te k e z le t e.) Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezlete megható ünnepélyességgel vette kezdetét. Vizsonyi Gusztáv elnök, helyét elfoglalván : Első összejövetelünk alkalmával — úgymond — ez évben, legbensőbb örömmel van szerencsém üdvözölni a t. párttagokat, kik a szünidők elteltével jó egészségben ily szép számmal tértek vissza körünkbe. Mielőtt törvényhozási működésünk előkészítését pártértekezletünk tárgyalás alá venné, azon őszinte tisztelet s változatlan bizalom, melyek évek hosszú során át e pártot, s annak minden tagját mélyen tisztelt vezéréhez kapcsolók (Éljenzés.) és a politikai viszony rideg határait áttörve az együttműködés folytán az összetartás meleg érzetét már rég kifejlesztették, feljogosítnak, sőt kedves kötelességünkké teszik, hogy a családi kör szentélyébe hatolva, szerencsekivánatunkat és öröm üdvözletünket fejezzük ki ama boldogító esemény felett, mely miniszterelnök úr házát érve, tudomásunkra jutott. A politikai, mint a hivatalos élet fáradaldalmai után üdítő nyugalmat családi életének derültsége nyújtott eddig: buzgó óhajtásunk, hogy családja gyöngyének megkötendő frigye boldogsággal áldást hozólag hasson mindenkor ezután is közügyeknek szentelt életére, melyet az ég sokáig tartson meg! (Elénk lelkesült éljenzés.) Tudom, hogy méltán vádolnának mulasztással ha hódoló tiszteletünk érzelmeit miniszterelnök úr neje ő nagyméltósága, mint örömének s boldogságának főosztályosa irányában is nyilvánítani nem óhajtanak. Engedjék meg tehát t. barátaim, hogy a szív hangulatának ecsetelésében mesterünket, tagtársunkat, Jókait hívjam fel, önök megbízásából, hogy" Írásban tegyen eleget önök jogosult kívánalmának; miniszterelnök urat pedig felkérjem, hogy névaláírásukkal jegyzett üdvözletünket ő excelentiájának kézbesíteni szíveskedjék. (Élénk, hosszas, lelkesült éljenzés.) Tisza miniszterelnök a meghatottság könnyeivel szemeiben tette szívére kezét és remegő hangon szólott. Csak annyit mondok, hogy köszönöm, mert többet nem mondhatok .... és a mély megindulás elfojtotta szavait.* * * Az értekezlet erre megkezdte a napirend tárgyalását. A közoktatásügyi miniszteren kívül a minisztériumból Berzeviczy Albert Albert miniszteri tanácsos is jelen volt. Elsősorban a vízjogi törvényjavaslat tárgyalására választandó szakbizottság tagjaira a kijelölő bizottság előterjesztése olvastatott fel és hagyatott helyben. A bizottságba a párt 17 tagot választ, a többit az ellenzék jelöli ki. A szabadelvű párt a következőket jelölte ki: Abonyi Emil, Biasini Domokos, Csáky László gróf, Chorin Ferencz, Dániel Ernő, Darányi Ignácz, Dárday Sándor, Ferenczy Miklós, György Endre, Harkányi Károly, Horváth Gyula, Károlyi Sándor gr., Lázár Ernő, Mártonffy Károly, Perényi Péter báró, Sebő Imre, Szögyény Emil, Teleszky István, Török József gr., Unger Alajos, Vukotinovics Lajos. Ezután megkezdetett a vallás- és közoktatásügyi minisztérium költségvetésének tárgyalása. Országh Sándor előadó terjedelmes beszédben tüzetesen ismertetvén a költségvetést, szót emeltek Szathmáry György, Bende Imre, Kőrösy Sándor, Zichy Antal és felvilágosításokat adva Trefort miniszter, mire a költségvetés átalánosságban és részleteiben elfogadtatván, az értekezlet véget ért. Budapest, jan. 13. (A mérsékelt ellenzék ülése.) A mérsékelt ellenzék ma esti ülésében a vizijogról szóló törvényjavaslat tárgyalására kiküldött bizottságba Károlyi Sándor grófot és Mártonffy Károly tagokat választotta be. Ezután a Duna-szabályozásról szóló törvényjavaslat letárgyaltatván, az értekezlet véget ért. Budapest, jan. 13.(A függetlenségi és 48-as párt értekezlete.) A függetlenségi és 48-as párt mai értekezletén a vízjogi törvényjavaslat tárgyalására választandó bizottságba kijelöltettek Unger Alajos és Ferenczy Miklós. Azután tárgyaltatott a közoktatási költségvetés, melynél a házban való felszólalásra Irányi Dániel, Ugron G., Kiss A. és Herman Ottó jelentkeztek. ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőhöz ülése január 18-án. Esti lapunk tudósításának kiegészítéséül közöljük Keglevich István gr. képviselő beszédének befejező részét. Keglevich István úr. miután kifejtette, hogy a mezőgazdasági hitelszövetkezeteknek mik lennének előnyei, így folytatá: Hogy az eddig követett utón nem tudtunk kellőképen haladni, az okot ismerve bátor leszek azt megmondani. Az állami dotatioban részesült kisbirtokosok hitelintézete nem volt képes jelzálogkölcsönei iránt azon bizalmat és azon meggyőződést általánosítani, hogy azok a kizárólag helyes utat képezik az adósságok consolidatiójára, mert egyrészről igaz, hogy a telekkönyvek szomorú állapota, melyet mindnyájan ismerünk, a jelzálogkölcsönök kötését rendkívül megnehezíti, sőt majdnem lehetetlenné teszi, de főleg azon természetes kapocs hiányában, melynek a közvetítő intézet és a kölcsönkérő között okvetlenül meg kell teremtetnie. Hiszen az utolsó években azt tapasztaltuk, hogy még a személyazonosság és a birtokazonosság tárgyában sem voltak képesek a központi intézetek feltétlenül minden veszélyt elhárítani. Egészen megváltozik a helyzet akkor, hogyha mezőgazdasági hitelszövetkezetek saját tagjaik számára közvetítik a jelzálogkölcsönt, ezen egyletek saját tagjaiknak személyazonossága és birtoklása iránt feltétlen kezességet vállalhatván a központi intézettel szemben, mint ez tényleg történik a létező előlegegyleteknél, véleményt adnak, szintúgy a birtok tényleges eladási értéke és jövedelmezősége felől is és végre a központi intézettel szem) , kezességet is vállalhatnak a részletek pontos befizetéséért. Ezen kezességet pedig igen könnyen és veszély nélkül fogják elvállalhatni, saját tagjaik után, mert először azoknak fizetésképességét a leghelyesebben tudják megbírálni, s melyeknek másodszor minden tagja az előleg-egyletnél befizetett tőkével bír, s azonkívül pedig személyes hitellel is az egylet iránt, úgy, hogy ha az évi járadékot helyettük be is fizeti az egylet a központba, azt az év folytán tőlük a helyesen megválasztott időszakban könnyen beszedheti. Ezen kapocs tehát, e szövetkezetek által feltétlenül előállíttatik azon értelemben és azon irányban, mely a hitelkérő és a központi intézet között van, de meg fog szűnni akkor, ha ezen kapocs létesíttetett, legnagyobbrészt a telekkönyvezési nehézség is, mert ha ezen szövetkezetek nagyobb számmal létesülvén, többen együttesen a telekkönyv székhelyén jól fizetett hivatalnokot tartanak, kinek kizárólagos feladata az egyleti tagoknak először telekkönyvét másodszor kataszteri ivét, harmadszor adótartozását evidentiában tartani, ezen telekkönyvező hivatalnokot bármily jól fizetik, abból csak elenyésző csekély rész esik az egyik egyleti tagra; ezen hivatalnok a telekkönyvezést olcsón végezheti, mert a telekkönyv székhelyén lakik és mert több száz vagy ezer egyénnek ügyeit intézvén kizárólag annak szentelheti idejét. A fizetéssel járó csekély áldozat már azáltal is ki fogja magát minden egyleti tagnak fizetni, mert az ő kötelezettségei evidentiában tartatnak és jövőre tudni fogja miért és mennyi adót fizet, holott eddig a kisbirtokosoknak 9/10 része fizet ugyan adót, de nem tudja miért és mennyit. A telekkönyvezésnek ekkér rendezése lehetővé fogja tenni, hogy a jelzáloghitel, mely ma még, fájdalom alig terjedt el, sőt népszerűtlen és sok helyt ismeretlen, de tényleg az egyetlen biztos mentség az eladósodott kisbirtokosokra nézve, általa igénybe is vétessék. Mielőtt ezen tárgyat elhagynám, legyen szabad néhány számot közölnöm, melyek némileg bebizonyítják azt, hogy az imént elmondottak nemcsak theoriák, hanem tényleges alkalmazás eredményei. (Halljuk!) 1882-ben Bars megyében három hitelegyletet létesítettem, azóta ismét három létesült. Ezen hat szövetkezet közül az első, a kistapolcsányi 1882. aug. 1-én indult meg. Volt akkor 53 tagja, 83 aláirt üzletrésze és 2800 frt befizetett pénze; 1884. decz. 30-dikán volt 530 tagja, 751 aláirt üzletrésze, 36800 frt befizetett pénze és 1500 frt tartalék alapja. A forgalom volt 1882-ben 32,000 frt, 1883-ban 233,000 frt, 1884 ben 376,000 frt. Hozzáteszem, hogy ezen hitelszövetkezet székhelye 1350 lélekből álló község, hogy a pénz 6 és fél, legfeljebb 7% ra adatott, hogy ezen időtartama alatt a 376,000 frt egyévi forgalmából egyetlen egy esetben volt szükség kényszer útján behajtani a tartozást, hogy a tagok nemcsak veszteséget nem szenvedtek, hanem rendes 5°/0-ás kamatot kaptak; végre, hogy a többi szövetkezet, ha nem is ilyen fényes eredményt, de kedvezőt azok is mutatnak fel. Azt hiszem tehát, ha valaki ilyen eredménynyel szemben azt állítja, hogy ezen hitelszövetkezetek működése helytelen, hogy az alap nem egészséges és hogy ezt máskép kell csinálni, jogosítva vagyok azt mondani: csináljátok tehát jobban, de csináljatok valamit meg. (Helyeslés balfelől.) De helyesnek azon politikát nem tekinthetem, amely évekig nézi tönkre menését a kisbirtokos osztálynak, amely skrupulisál a felett, hogy mi történjék, de jobbat nem csinál. (Helyeslés a balon.) Megvallom, nem tudom kitalálni azt, hogy ezen hitelszövetkezeti rendszerben mi a veszélyes és hogy kire veszélyes ? Hogy a szövetkezeti tagokra, a befizetőkre nem veszélyes, bizonyítja az, hogy megtakarított pénzekért, amelyért eddig nem tudtak kamatot kapni, 5°/o kamatot kaptak; és hogy azon emberekre, akiket a bukástól megmentettünk azáltal ezen három év alatt, hogy az árverés előestéjén 7°/0 kamatra pénzt adtunk, hogy azokra nem volt veszélyes, azt merem állítani. Mindezen létesítések, úgy a talajjavítás mint a mezőgazdasági hitel rendezésére nézve nem csatlakozhatom azok nézetéhez, akik azt mondják, hogy a kormány feladata ezt létesíteni, de éppen oly kevéssé csatlakozhatom azon nézethez ,mely azt tartja, hogy a létesítés nem a kormány, hanem a társadalom feladata. Sem az egyik, sem a másik nézet kizárólagosan nem áll: a társadalom maga nem fogja megoldani soha ezen kérdéseket, hogyha a kormány által nem támogattatik, de a kormány sem képes az ilyen feladatot egymaga megoldani, csakis minden factor buzgó és önzetlen összműködése mellett lehetséges az ilyen feladatokat aránylag rövid idő alatt megoldani. (Helyeslés.) És e tekintetben legyen szabad figyelmeztetni a t. kormányt egy részletre, amely nézetem szerint ezen létesülésekre nagyon is hátrányos volt és eddig a társadalom működését nagyon megakasztotta. És ez azon szomorú körülmény, melylyel az ország több részében találkoztam, hogy az államban elszórtan elhelyezett hivatalnokok magukat mintegy a társadalmon kívül állóknak tekintik. Igen természetes, hogy dicséretes kivételek vannak, de nagyban magukat a társadalmon kívül állóknak tekintik és azt hiszik, hogy kötelességüknek megfeleltek, hogyha szorosan vett hivatalos kötelességeiket teljesítik és nem támogatják a társadalom ilyen működését, kivéve, ha maguk nem szerepelnek, mint létesítők, vagy felsőbb instructio folytán nem cselekesznek. Más országban ez talán közömbös volna, de nem közömbös Magyarországon, ahol fájdalom, ismerjük a közönségnek azon indolenciáját, de servilismusát is, amelynél fogva csak azt tartja jónak, ami a kormánytól jó és ha látja, hogy a kormány közegei bizonyos kezdeményezéseket ignorálnak, ez nagy akadálya a létesülésnek. Én tehát azt mondom, hogy vállvetett közreműködése szükséges itt minden factornak és én arra kérem a t. kormányt, hogy közegeit figyelmeztesse, hogy ne tekintsék magukat a társadalmon kívül állóknak, hanem vállvetve működjenek közre e téren hivatalnoki teendőiken túl is. De vár e kérdésekben a törvényhozásra is egy nagy feladat, mert feltéve, hogy a társadalom és a kormány vállvetve igyekszik a dolgot létesítesíteni, mégsem lesz képes ezen czélokat gyorsan elérni törvényhozási intézkedés nélkül, lehetetlen a mezőgazdasági hitel rendezése, lehetetlen egy talajjavítási rendszer alkalmazása telekkönyveink mai állapota mellett. Ez annyira ismeretes, hogy ezt részletezni feleslegesnek tartom, azét csak azt jelzem röviden, hogy mit tartok én e téren a törvényhozás feladatának. Csak néhány főbb pontot akarok megjegyezni. Itt van elsősorban telekkönyveink tulajdoni és teherlapja. Tudjuk, hogy az ország számos vidékén a birtok nemcsak nem áll mai tulajdonosának nevén, de sőt 2 vagy 3 telekkönyvezésen kellene átmenni, míg a nevére írathatnék és ő a birtokkal feltétlenül és korlátlanul rendelkezhetnék. Tudjuk, hogy számos vidéken számos tehertétel van betáblázva még most is, melyeknek substrátuma pedig teljesen megszűnt, de az formahiányok folytán ki nem törölhető. Itt sem a társadalom, sem a telekkönyvi hivatal, sem a kormány nem segíthet. Hanem a törvényhozás feladata a mai tényleges állapot beiktatását decretálni, mellőzvén a közbeeső állapotoknak kitüntetését és lemondván az állam részéről ezen bekebelezési illetékekről, és így tabula rasát csinálván a múlttal szemben, a jövőre nézve pedig a törvényhozás feladata decretálni ismét azt, hogy a telekkönyvezés kötelező legyen. Én azt hiszem, hogy nem túlkapása ez az államnak és nem túlságos benyúlás ez az egyéni szabadságba, midőn a törvényhozás látván azt, hogy polgártársaink nagy része a nekik adott jogokkal élni nem tudván, hitelét fentartani nem tudja és így közvetve birtokát is veszélyezteti azáltal, hogy kockáztatja hitelét, decretálná egyúttal azt, hogy a polgárok azon jogokkal,melyeket nekik ad, kötelesek legyenek élni is, köteleztetnék tehát minden nyilvános hivatal, adóhivatal,közjegyző és telekkönyvi hivatal arra, hogy az adásvevési és a csereszerződéseket, a bérleteket, kölcsön kötéseket stb. egyik a másikkal közöljék és a telekkönyv vezetést és az illeték beszedést ex offo eszközöljék. Az utóbbi illetékeknek ex offo beszedése a papíron eddig is történt, de csak papíron, azt látjuk abból, hogy ma odajutottunk, hogy a törvényhozás termében kötelességünknek tartjuk felszólítani az államot arra, hogy mondjon le ezen illetékek egy részéről. A jövővel szemben egynémely pontnál szükségesnek tartanám, hogy bizonyos fokig elengedéssel és elnézéssel éljen az állam azon czélokkal szemben, amelyeket előmozdítani akar, így elsősorban szükségesnek látnám azt, amit különben már évek előtt javasoltam, hogy valahára behozassék azon kedvezmény, amelyet Ausztria már évek óta élvez és amely — mellékesen legyen mondva — az egyetlen észszerűen alkalmazható eljárás, az annyit hangoztatott túlságos birtok eldarabolással szemben. Ez pedig abból áll, hogy a kikerekítés esetében a kikerekítést involváló csere és vétel illetékmentesen átíratható legyen. (Helyeslések.) Másodsorban az illetéknek felére leszállítását indokoltnak látom azon kölcsönöknél, melyek bizonyos célzattal köttetnek; a kisbirtokossal szemben az illetéknek egy bizonyos összegen alóli minden felmondhatlan adósság konsolidálása czéljából felvett törlesztési kölcsönnél felére való leszállítása. És ismét felére volna az illeték leszállítható azon kölcsönöknél, amelyek a talalatjavítási eszközlések céljából vétetnek fel. Ezen leszállítás eszközlését és alkalmazását korlátozni lehetne akként, hogy előjogként engedélyeztessenek azon központi intézeteknek, melyeket az állam bizonyos czélokra felállított, szervezett vagy dotált. Végre talán legfontosabb a vízi jognak törvényes szabályozása. Minthogy azonban az erre vonatkozó javaslat pár nap előtt beterjesztetett, ahhoz most szólanom nem szükséges. Reménylem, hogy annak törvényerőre való emelésének előkészítésében nemsokára közreműködhetem. Legyen szabad most az általam contemplált bank 3. és 4. osztálya teendőit röviden körvonalaznom. Az első kettőt azonnal létesítendőnek és annak működését elhalaszthatlannak tartom. A harmadik és negyediket pedig azon egymásutánban és mérvben tartanám létesítendőnek, amelyben a bank szervezete consolidálódott, amelyben annak működése népszerűvé és általánosan elterjedetté vált. A harmadik osztályra, a tehervasutak osztályára nézve felesleges talán ecsetelni azon fontosságot, melylyel a vidéki vasutak létesítendő hálózatának kiépítésével bírna a hálózattal szemben, legyen az mezőgazdaság, mezőgazdasági ipar, vállalkozó ipar. Tudjuk, hogy mindezeknek helyes, észszerű kezelése szint nélkül lehetetlen. Elég talán constatálnom, hogy eddig a szükséges vidéki vasutak hálózata nem létesíttetett, és merem hozzátenni, hogy jelenlegi törvényhozási állapotunkban nem is fog létesülni, mert a kiindulási pont, az alap, melyből e hálózat létesítése kezdeményeztetek, egészen el van tévesztve. Helyesen mondatott az általános vita alkalmával, hogy gyakran tévesen soroztatnak kathegóriába a vasutak. E kathegóriákba osztással itt csak annyiban akarok foglalkozni, amennyiben a vasutak czélját véve, egyrészt erről következtetni kívánok a jelenlegi forgalommal, és építési költséggel szemben, azok jövedelmezőségére; a vasutakat nagyjából két kategóriába kívánom sorozni : állami érdekű és helyi érdekű vasutakra. Az elsőkre nézve helyesen mondotta minap a közlekedési miniszter úr, hogy azoknál, ha nem is közömbös, de mindenesetre másodrendű kérdés, hogy vájjon két vagy több százalékot jövedelmez-e és másodrendű kérdés, hogy mennyibe kerül építésük. Ha egy stratégiai vonal szükséges, ki kell építeni azt, akármennyibe kerül is, ha országos érdekű kereskedelmi cég,a vasút szükséges, hogy az ország termelési többletét kivigye gyorsan és olcsón a fogyasztó országokba; közömbös, hogy mennyit jövedelmez és talán helyesen cselekszik ez esetekben az állam, ha megelégszik oly tarifával, mely az üzleti költséget fedezi és lemond a befektetési tőke kamatoztatásáról és törlesztéséről hosszú évekre, vagy egészen. De máskép áll ez a helyi érdekű vasutaknál, melyeknek helyes létesítési alapja nézetem szerint csak azon elv, hogy azoknak jövedelmezni kell. Mert a helyi érdekű vasutaknál nem az a fő feladat,hogy olcsón szálítsák a terményt, hanem hogy sör gyorsan és állandóan, télen-nyáron szálítsák azon terményt, mely eddig sem gyorsan sem állandóan nem volt szállítható, de tengelyen tényleg szállíttatott, és Ilor hogy szállítsanak oly árut, mely tengelyen egyáltalán nem szállítható, mely tehát eddig értékesíthető sem volt. Ha most e kétnemű áruczikket veszszük, mely eddig tengelyen szállíttatott és mely egyáltalán nem volt tengelyen szállítható, az utóbbiról határozottan mondhatni, hogy ez a legmagasabb tarifatételt is elbírja, mert hisz egyáltalán nem volt szállítható, tehát bármily csekély tiszta jövedelem marad a jövőben, vasúti szállítás mellett, az mindig nyereségnek nevezhető. Ami eddig tengelyen szállíttatott, azáltal, hogy szállíttatott, bebizonyította, hogy a tengelyen szállítás költségeit is elbírja. Itt tehát ez volna a határvonal, ameddig esetleg a tarifa tételekben menni lehetne. Nem lesz soha szükséges odáig menni, hanem igenis megfordítva, ezen elv alapján fix factoroknak véve a jelenlegi forgalmat és az építési költséget, a harmadik variábilis factort, a tarifát nézetem szerint a helyi érdekű vasutaknál akként kell szabályozni, hogy azok feltétlenül fedezzék a befektetett tőke kamatját és törlesztését, azaz, hogy ezeknek feltétlenül jövedelmezniök kell. És amint ezen elv elfogadtatik, azt hiszem akkor és csak akkor leszünk azon helyes alapon, melyen egyrészt kiérdemelhetjük a pénzpiac bizalmát, mely azon alapul, hogy a vasutak oly tarifát állapítsanak meg, amilyennel a befektetési költségek biztosan fedezve vannak, és ezen esetben közeledni fogunk azon ponthoz, hogy nemcsak egyes esetekben kivételesen kedvező conjuncturák közt létesíthetünk vicinal vasutat, hanem hogy minden vidék, melynek forgalma a sin-utat megérdemli, annak élvezetébe is juthasson. Az államnak is jut feladat e téren, de nem azon alapon, amelyet a többi talajjavítási műveleteknél szükségesnek mondottam. Én t. i. nem tartom ezen vasutaknál a kamatgaranciát sem helyesnek, sem szükségesnek, hanem igenis kell kilátást nyújtani a tőkének arra, hogy nyereséggel lehet ezen vasutakba fektetni a pénzt. Azt hiszem, hogy a pénzpiac ezen befektetéseknél nem is fogná követelni a kamatgaranciát, megelégedvén a tarifák által nyújtott biztonsággal. Elértem, t. ház, a talajjavítás negyedik osztályához, melyről csak per summos apices, néhány S20val kívánok megemlékezni, és pedig minthogy ezen kérdéssel több mint 20 éve foglalkozom theóriában és gyakorlatban, itthon és külföldön, érzek bátorságot magamban, hogy minden indokolás nélkül néhány thesist mondjak, kész lévén bebizonyítani azok helyességét bármikor és bármely téren. (Halljuk!) Első thesisem az, hogy bortermelésünk ma nemcsak nem versenyképes, hanem egyáltalán nem életképes, sülyed évszázadok óta, rohamosan évtizedek óta és minden javítás daczára bukásnak indul. Mesterségesen tartatik fenn mesterkélt védvárcok által. (Mozgás.) A bukásnak be kell állnia, amint a védvám tételei nálunk, a bevitelvám tételei Francziaországban változnak. Másik thesisem az elsővel látszólag ellentétes, de azt hiszem, csak látszólag. Ha nemcsak javítgatjuk, hanem gyökeresen megváltoztatjuk bortermelésünket, ha egészséges, egészen új alapokra fektetjük azt, akkor az nemcsak országos jövedelmeinknek fogja nagy részét képezni, hanem merem állítani, hogy előbb-utóbb a nemzeti gazdagodásunk felactorává lesz, mert nem tudok országot, melyben a bortermelés az olcsóság, a termelési minőség és menynyiség szempontjából oly kedvező viszonyokat mutatna fel, mint nálunk. Igaz, hogy e téren is éppúgy, mint másutt, minden tényező vállvetett működése szükséges,ha valóságos haladást akarunk aránylag rövid idő alatt és csekély áldozatokkal elérni. Vállvetve kell e téren is kormánynak és társadalomnak működni, esetleg a törvényhozás támogatásával. Néhány évvel ezelőtt e czélból egy társulat létesítését kezdeményeztem, (Halljuk!) melynek feladatául fűzetett ugyanúgy, mint azt a többi actiónál szükségesnek tartottam, egy központi orgánumot létesíteni, külszervekkel országszerte, mely által egyes tagjainak terménye, helyesebben kezelve, kedvezőbben értékesítve lehessen, mely által azon helyzetbe juthasson a legkisebb bortermelő is, hogy terményét beadva, az czélszerűbben és olcsóbban kezeltessék, gyorsabban fejlesztessék, kedvezőbben értékesíttessék és hogy minden történjék a vidéken is, úgy, hogy a legkisebb termelő is megtanulhassa az észszerű kezelést. Ezen társulatnak első naptól fogva küzdenie kellett minden képzelhető nehézséggel. Elsősorban az emberemlékezet óta legominosusabb, legkedvezőtlenebb évben indította meg működését, de küzdenie kellett a kezdeményezésnél mindenütt fájdalmasan tapasztalt indolenciájával és roszhiszeműségével a termelőknek, küzdenie kellett a kormányközegek indifferentizmusával, gyakran részakaratával. (Ügy van a baloldalon.) Daczára ezeknek, merem állítani, és hiszem és remélem, hogy ezen társulat, ha a jövőben a kormánynak legalább is szellemi, lehetőleg anyagi támogatásában részesül, ha kilátás nyílik arra, hogy az állam támogatja oly eszközökkel és mérvben, mint a minőkkel támogat esetleg más ily nemű, de nem ily közhasznú intézményeket, hogy ez esetben a társulat a jövőben gyorsan fog gyarapodni és hivatva lesz maholnap nagy mintájául szolgálni a talajjavítási bank illető osztályainak, avagy abba belenyugodni. A mondottaknál fogva a kereskedelmi költségvetést általánosságban elfogadom és egy-két pontjához még talán a részletek tárgyalásánál fogok hozzászólni, de lehetőleg kevés pontjainál. Daczára annak, hogy szándékomban volt számos megjegyzést tenni a részletekhez, őszintén meg kívánom mondani, miért mondtam le ezen szándékomról. Tettem azért, mert a múlt vita alkalmával azon módon, melyben a tárgyalás folytattatott, azon fegyverek, melyek abban alkalmaztattak, számos ellenzéki képviselő úr által, nem gerjeszthették bennem azon vágyat, hogy minél többször felszólaljak és tárgyilagos vitában részt vegyek. (Halljuk! Halljuk ! a baloldalon.) Azt, láttam, hogy nagyon számos ellenzéki képviselő úr a tárgyilagosságot mellőzve, személyeskedésekben, vádaskodásokban, oly durva modorban .Nagy zaj és élénk nyugtalanság a szélsőbaloldalon. Felkiáltások: Ki legyen az? Tessék megnevezni? Halljuk ! Halljuk! a jobboldalon.) oly durva modorban, oly gúnyos élzeléssel beszélt, elferdíté szavait a szónoknak, mert nem azt tekinté, hogy mit mond a szónok, hanem csak azt, hogy melyik párthoz tartozik és e szerint támad. (Úgy van a jobboldalon.) Íme, magam voltam azon helyzetben, hogy Ugron képviselő úrnak egyes állítását helytelennek, tévesnek mondtam és ezt helyre igazítottam. A képviselő úr erre durva modorbanFelkiál-