Nemzet, 1885. március (4. évfolyam, 896-926. szám)
1885-03-26 / 921. szám
Szerkesztőség : Ferenciek tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizettek a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ................................................... 2 frt 3 hónapra .............. 6 » 6 hónapra ................................................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » Egyes szám 4 kr. 921c (84) szám. Budapest, 1885 Csütörtök, márczius 26. IV. évi folyam. A Nemzet előfizetési ára. Évnegyedre.................................. 6 frt. Félévre..................................... 12 » Egész évre......................................24 » Az esti lap külön küldéséért havonkint 35 kv, negyedévenkint 1 írttal több. Az előfizetési pénzek a Nemzet kiadóhivatalába (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. A „Nemzet“ szerkesztősége és kiadóhivatala. Felhívás előfizetésre. Az új évnegyed közeledtével felhívjuk a NEMZET előfizetőit, hogy előfizetéseiket idejekorán megújítani szíveskedjenek. Lapunk iránya jövőben is marad, ami volt. Tartalmát lehetőleg gazdaggá s változatossá tenni ezután is igyekezünk. Budapest, márczius 25. A forradalom cultusa tette tönkre Francziaországot. A forradalom nevében buktattak meg ott minden kormányformát. A forradalom hagyományainak nevében épültek a júliusi torlaszok. A nagy forradalom egy végső szétcsapása döntötte le Lajos Fülöp királyságát. És hogy a rettenetes logicában, mely vas lánczára fűzte s ellenállhatatlan erővel maga után vonszolja a franczia nemzetet, látszólagos pradoxon is legyen, a nagy forradalom cultusa emelte fel a második császárság trónját. De egyszersmind ugyanez döntötte volna le, ha a német fegyverek diadala szét nem szórja azt, mint kártyavárt. És ugyancsak a forradalom cultusa az, mely fenyegeti a harmadik köztársaságot. Ez a cultus ragadja vagy az anarchia örvénye, vagy a despotismus felé. Ez a cultus volt oka, hogy Francziaországban egy kormányrendszer sem tartott tovább két évtizednél. És semmi sem mutatja, hogy a dolgok e végzetes ereje megváltoztatta volna irányát. Mi sem vall arra, hogy a romboló tényezők, melyek a franczia társadalom aránylag nyugodt felszíne alatt rejlenek, le vannak fegyverezve, s hogy az eddig kibékíthetleneknek tartott ellentétek kifentéle el van tompítva. Francziaország, bár a köztársaság közel másfél évtizedet élt, még mindig hasonlít azon vulcanicus vidékhez, mely alatt az eruptív erők állandóan forrongnak. A végleges alakulás még nem jött létre. Újra megnyílhatnak az örvények, sorra beszakadozhatnak a magas ormok, s hegyvidékké válhat a síkság. A reformnak és forradalomnak századokra szóló ellentétét mi sem világítja meg oly élénken, mint Francziaország története az utolsó században. Mélyen megdöbbentő tanulság rejlik ebben nemcsak a franczia, hanem minden népre. A reform, a biztos haladás, a forradalom, a roham és a visszaesés útja. Trefort Ágoston vallás és közoktatási miniszter figyelmeztet erre azon emlékbeszédben, melyet Thiers felett tartott az akadémia legutóbbi ülésében. Az emlékbeszéd irodalmi értékének méltatása nem e helyre tartozik. A negyvenes évek nagy publicistája és a jelenkor államférfia ma már szinte egyedül áll, akinél a forma tisztaság és keresetlen egyszerűség példányszerű. A magyar essay-styl nála eléri az igazán magas színvonalt. De Trefort essay-i mindig tartalmaznak politikai eszmét is. A forradalom cultusának veszélyére mutatott rá legújabban. Tanulhatnak tőle államférfiak és publicisták. Nincs nép, melynek nem kellett volna legalább egyszer a forradalom kiszámíthatlan örvényébe vetni magát. Volt forradalma az angol, a német, az olasz, a magyar stb. nemzetnek. Lesz okvetlenül Oroszországnak. A szabadság mindenütt forradalmi vívmány. Ingyen nem tehettek arra szert a népek, vér volt az ára. Patakzott a vér és egy király fejébe került, mig az angolok lerázhatták a Stuartok zsarnokuralmát. De más az, midőn egy nép fellázad a despotismus ellen, széttöri annak vasbékéit. Ez szabadságharcz és nem forradalom. A forradalom a társadalmi ellentéteknek erőszakos kitörése. Szintén lehet czélja a szabadság, de inkább az elnyomott társadalmi osztályok jogainak kivívása a kiváltságokkal szemben. A jogtalanok küzdelme a jogosultak, a páriák harcza az apró és nagy zsarnokok ellen. És jaj azon népnek, melyet a társadalmi forradalom vihara rohan meg. Az a pusztítás, melyet az ily vihar okoz, helyrehozhatatlan. A romok felépíthetlenek. Az a seb, melyet a társadalmi forradalom vág, begyógyíthatatlan. A politikai forradalom gyakran csak tisztító fergeteg. Róma elűzte a királyokat, Anglia detronizálta a Stuartokat, Amerika kikergette az angolokat , s mind a három növekvése és nagysága e nagy tettek után kezdődött. A társadalmi forradalom csapását ellenben ritkán heverik ki a népek. Azon vér, melybe egyik társadalmi osztály a másikat fojtotta, eltörölhetetlen nyomokat hagy maga után. Társadalmi forradalma az újabb korban csak Francziaországnak volt. A democratia nemcsak a monarchiát, hanem egyszersmind az aristocratiát is nyaktiló alá helyezte. A harmadik rend vérbe fojtotta az elsőt és a másodikat. S pár év múlva már épen egy század folyt le és Francziaország még mindig a az akkor ütött sebtől vérzik, mindig az akkor okozott fájdalom sajog neki, mindig az akkori rázkódás zökkenéseit érzi. A júliusi és februári forradalmak a nagy cataclysis valóságos lökéseit képezték. A forradalmi korszak Francziaországban még egy utalán nem nyert befejezést, sőt a társadalmi forradalom, elfajulása felé siet: az anarchia ép úgy halált kiált a bourgeoisra, mint ez halált kiáltott a nagy forradalom idején az aristocratiára. A harmadik rendet, s vele az egész államot és társadalmat, catastrophába akarja lökni a negyedik rend. Borzasztó körfutás az, melyet a franczia nemzet megtesz. Rémes ellentétek, melyekben hánykódik. Thiers megértette — de csak már mint aktív államférfi — e véres történelem szellemét, de oly hatalmas ember nincs, és vájjon lesz-e? aki akaratát rá tudná kényszeríteni a végzetszerű processusra. Ő a conservativ köztársaságban látta Francziaország mentségét. Igaza volt és mint Trefort helyesen jegyezte meg, az események igazat fognak neki adni. De az irány felismerése még nem jelenti, hogy ez irányban előre lehet haladni. Physikai, vagy erkölcsi akadályok gátolhatják azt. Francziaországban lehetetlen a conservativ köztársaság, hiszen Thiers megalapította azt, de meg kellett vele buknia. Egyátalán lehetetlen ott más, mint az ellentétek ideiglenes uralma: a radicalismusé és a despotismusé, mely mind a kettő a forradalmi szellem kifolyása. XVIII. Lajosra X. Károlynak, s erre Lajos Fülöpnek kellett következnie. Lajos Fülöpre a második köztársaságnak, erre a második császárságnak A történelemből lehetetlen kizárni az egyént és az egyéni akaratot, s lehetetlen annak szellemét a végzettel összezavarni. De Francziaország története a végzet szerint juttatja eszünkbe. A Bastille bevételétől egész Bonaparte Lajos császárságáig, minden a megelőző eszmények kényszerű és szükséges következménye. A logicai lánczolat csak a második császárság bukásánál szakad meg. De ez is inkább csak látszólag, mert a német győzelmek pusztán siettették, ami okvetlenül bekövetkezett volna. A harmadik köztársaság pedig egészen visszaesett abba a végzetes gyűrűbe, mely körül Francziaország sorsa fordul. Ily sorsa lett a franczia nemzetnek, amiért középkori társadalma nem képes véres forradalom nélkül átalakulni. És ennek nem csak a Marat-k, Robespierr-k stb. okai. Ők már csak okozatok voltak. És azért szerencsések azon népek, melyek a fejlődés útján elkerülhették a csak a forradalom által szétrombolható akadályokat. Ily szerencsés az angol nemzet. A múlt század óta teljesen átalakult társadalmilag. A koronának a személyes uralommal határos hatalmát leküzdötte. A valódi parlamentarismust megteremtette. A legaristocraticusabb társadalomból polgári társadalmat alkotott. Megszüntetett minden kiváltságot. Az alkotmányba oly turbulens elemeket vett fel, melyek Párisban a torlaszokat építették, s melyekről a pessimisták azt jósolták, hogy az angol szabadság megbuktatói lesznek. A politikai hatalmat már rég a középosztálynak adta át, s legújabban a kiválóan democratikus elemek kezébe helyezte. És mindez megtörténhetett forradalom, catastropha nélkül. Anglia reformált és nem forradalmazott. A reformok lépcsőjén előre ment, soha visszafelé. Vívmányainak, nagy forradalma óta, soha sem a vér, hanem mindig a bölcseszély volt forrása. És nemcsak az angol, a magyar genius sincs rokonságban a forradalmi szellemmel. Társadalmi forradalmunk nem volt, csak politikai forradalmaink viharoztak. Nem reformokért, nem a haladásért ontottunk vért, hanem a nemzet függetlenségéért. Örvendetes garanciát pillanthatunk meg ebben a jövőre nézve. A társadalmi forradalmak vöröslő tűzfénye sehol sem pillantható meg a magyar láthatáron. Aki nálunk az 1848-at magasztalja — és magasztaljuk mindnyájan — nem a forradalom cultusát terjeszti, hanem a magyar szabadság és a magyar democratia békés születésének ünnepét üli ; mert a magyar democratiához nem tapad az osztályoknak egymás elleni harczában kiontott vér. Thiers ellenben a forradalom és Napóleon dicsőségét hirdetve, sőt túlozva, a forradalmi cultusnak volt legragyogóbb tollú terjesztője. Mi természetesebb azután, hogy mint államférfi egész életén át az ellen volt kénytelen küzdeni, amit mint író, publicista hirdetett, Treforte találó észrevétele egyátalán áll azokra, akik előbb írók és publicisták, s csak azután lesznek aktív államférfiakká. Az írói pulpitus egészen más, mint a kormányrúd. A doctrina különbözik a gyakorlati politikától. De ép Thiers példája is mutatja, hogy a nagy politikai íróból nagy államférfi lehet még a gyakorlat küzdterén is. Thiers idősb korában bizonyára nem vállalkozott volna a napóleoni legendának története glorificatiójára, de a jelen századnak mégis egyik legelső államférfim alakjává lett késő vénségére. Akkor nőtt igazán nagygyá, mikor mások már elfogynak. Trefort nagy szolgálatot tett, hogy ismét rá és a vele kapcsolatos eszmekre irányozta. *.az egyélmet. Azok a »kidobott« mágnások. Levél a »Nemzet« szerkesztőjéhez. *) Budapest, márczius 25. Kidobni valakit, átvitt értelemben annyit tesz, mint valakit akarata ellenére valahonnan nem a legudvariasabb módon eltávolítani. Tisztességes társaságból való kidobás pedig nem egyéb, mint megbélyegzés. Minket, a 3000 frtnyi földadóval nem bíró mágnásokat több szónok és több napilap szerint f. hó 24-én a főrendiházból kidobtak volna, amennyiben a főrendiház újjászervezéséről szóló törvényjavaslat az általános tárgyalás alapjául elfogadtatott. Igaz ugyan, hogy ez által eddig gyakorolt jogainkat egyelőre talán személyesen sohasem fogjuk gyakorolhatni, de azért ünnepélyesen tiltakozom az ellen, mintha mi ki lennénk dobva s nem önként távoznánk a főrendiházból. Ezen távozás nem bélyegez meg minket, mert sem az ok,sem a mód, mely miatt és amint távozásunk történik, nem sértő és nem erőszakos, a mennyiben távozásunkhoz a mi többségünk is helyeslőleg hozzájárult. Beszéljenek e részben a számok: Az e hó 24-én megejtett szavazásnál szavazott mint mágnás 217, mégpedig 2 herczeg, 142 gróf és 73 báró. Ezek közül a belügyminisztérium által a 3000 forint földadóval biró mágnásokról összeállított névsor szerint a 3000 frtnyi censussal birt 1 herczeg, 60 gróf, 19 báró; nem birt a censussal 1 herczeg, 82 gróf és 54 báró, tehát censussal biró szavazott 80, azzal nem biró pedig szavazott 137. Már most a censussal bbb közöl nemmel szavazott 56, igennel 24; a censussal nem bírók közöl nemmel szavazott 80, igennel szavazott 24. Ebből tehát láthatjuk, hogy a censussal nem biró 137 szavazó közül, igennel csak 56, míg nemmel 80 szavazott, úgyhogy a censussal nem birók is 24 szótöbbséggel vetették el gr. Desewffy Aurél módosítványát és elfogadták a javaslatot a részletes tárgyalás alapjául. Minket tehát senki ki nem dobott, senki le nem szavazott, mi egyedül saját jószántunkból fogadtuk el a javaslatot, félre téve önzést és álszégyent kötelességünket teljesítettük. Ha tehát az ellenzéki zajló erővel kidobottakat keres , legfölebb azokról szólhatna, kik magukat kidobottaknak tekintik. Kik ezek, nem tudjuk, nem is keressük. A sajtó azonban okosabbat tehetne, mint hogy ily kíméletlenséggel sértegeti azokat, kiknek nagy többsége tegnap is megmutatta a hazafiság terén önzetlenségét. Egy nemmel szavazott kimaradó mágnás. BELFÖLD. Budapest, márcz. 25. (A főrendiház ülése.) A főrendiház holnap f. évi márczius hó 26-án, szerdán, d. e. 11 órakor ülést tart, melynek napirendje: Elnöki jelentés. A felsőház szervezéséről szóló törvényjavaslat részletes tárgyalása. Budapest, márcz. 25. (A képviselőház bizottságaiból.) A pénzügyi bizottság márczius hó 26-ikán délelőtt 10 órakor ülést tart. Tárgyak: 1. »A m. kir. postatakarékpénztárról szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. 2. » A szabadalmazott osztrák-magyar államvasúttársaság vágvölgyi vonalainak Szered és Galgócz-Lipótvár állomásai között építendő összekötő vonaláról és az 1882. évi XLV., valamint az 1884. évi X. t.-czikkekkel beczikkelyezett engedélyokmányok némely határozatainak módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása. A vizi jogról szóló törvényjavaslat tárgyalására kiküldött bizottság márczius hó 26-án d. u. fél 5 órakor ülést tart. Budapest, márcz. 26. (A főrendiház reformja.) A »Bud. Corr.« jelentése: A főrendiház módosításáról szóló törvényjavaslatnak részletes tárgyalása előre láthatólag még e héten teljesen be fog végeztetni, habár a javaslat egyes pontjainál nagyobb viták várhatók , a vitás pontok száma azonban semmikép se lesz nagy. Elsősorban a census megállapításánál lesz vita s ellenzéki oldalról 2000 forint, más oldalról pedig 2500 forint fog ajánltatni. E két ajánlat közül azonban egyiknek sincs kilátása arra, hogy 100-nál több szavazatot nyerjen, még ha az egész ellenzék, mely a törvényjavaslatot átalánosságban nem fogadta el, tovább is részt venne a tárgyalásokban, ami pedig az ellenzék körében tegnap óta uralkodó hangulatból következtetve, épen nem bizonyos. A javaslatnak amaz intézkedését, mely szerint az indigénáknak egy bizonyos határidőig nyilatkozniok kell a magyar főrendiházi tagság tekintetében, több oldalról meg *) E levelet ismeretlen kézből vettük s bár a benne foglalt adatokat e perezben ellen nem őrizhettük, tartalmával és irányával annyira egyetértünk, hogy igen szívesen adunk helyet neki a »Nemzet« hasábjain. A szerkesztő, B. Gr. fogják támadni, azonban az ellenindítványt kevés szavazat fogja támogatni, minthogy dualisticus monarchiában és a mi viszonyaink között teljességgel nem engedhető meg, hogy valaki egyidejűleg a magyar és az osztrák, vagy más külföldi törvényhozásnak is tagja legyen. A leghevesebb vita a 25. §. körül fog támadni, melyre nézve több lényegesen módosító indítvány várható. Egyik indítvány — melyet tekintélyes kisebbség fog támogatni — oda irányul, hogy csak a mágnások maguk közt válaszszanak egyszer s mindenkorra ötven mágnást, azok közül, kik a census miatt jogaikat vesztik ; a második indítvány ama szakaszt akképen akarja módosítani, hogy ugyancsak a census miatt maradandó mágnások közül választassák ötven tag, de az egész főrendiház által, mert csak nemű’ választással meg tiztra források, mint olyanok, nem képeznek testületet. A harmadik indítvány — mely legmesszebbre megy — úgy szól, hogy emez ötven tag mindenkor újból, választás útján, kiegészítendő lesz. Még nagyobb vitát fog előidézni azon előrelátható indítvány, hogy az uj törvény csak 1887-ben, az országgyűlés tartamának lefolyása után, lépjen életbe, mely indítvány csak csekély támogatásra számíthat. Budapest, márcz. 25. (A sajtó a főrendiház szavazatáról.) A mai lapok természetesen a tegnapi szavazás eredményével foglalkoznak. A következőkben ismertetjük laptársaink véleményét. A »Pesti Napló« ezen következtetésre jut. A tanulság az új törvényből, volt és leendő mágnásainkra a következő: kik kibuktak, minthogy be többé nem juthatnak, csak ritka kivétellel, számoljanak le helyzetükkel s lássanak polgári kereset után, mely legalább másnemű tisztelt társadalmi állást biztosit részükre s esetleg vagyont szerez fiaiknak, hogy ezek ismét felkapaszkodjanak azon magasabb társadalmi körbe, melybe alkalmasint visszavágyódnak; akik pedig mágnások maradnak, nagyon takarékoskodjanak, nehogy elveszítsék positiójukat ők is, gyermekeik és unokáik. Azon mágnások, kik ezentúl vagyonukat eltékozolják vagy elvesztik, nagyon sok keserves könyet okoznak gyermekeik és unokáiknak, melyekre csak egykori társadalmi állásuk nyomasztó emléke szálland örökségképen. Kímélni ezeket a democratia nem fogja, nincs is oka rá, a törvény kimondja az egyenlőséget, kiki arczának verejtékében keresse meg mindennapi kenyerét. Ezen szempontból tehát a főrendiházi reform democraticus, mégpedig annál democraticusabb, mentál aristocraticusabb. S e tekintetben meg lehetünk vele elégedve, mert kétszázötven mágnást teremt, ötszázat, ki az volt, a nép közé besoroz. Amazok azt hiszik, hogy most ők fognak uralkodni, pedig csalatkoznak. A Pester Lloyd a következőket írja: »A felsőházban a vezetés azok kezében volt eddig is, akiknek ezután jut osztályrészéül; a felsőháznak vezérszerepe aristokratikusabb lesz, mint volt bármikor. Mindazáltal az a haladás nem kicsinyelhető, hogy a jelen reformmal 300—400 egyén jogosultsága véget ér s hogy ezúttal úgy a felsőházi tagok száma, mint minősége nem esik minden kiszámításon kívül. A legszembeötlőbb képtelenség eltűnik parlamenti szervezetünkből s a ténynyel szemben tán megszűnik ama komoly aggodalmak jelentékeny része, melyeket a főrendiház átalakításának tervezete keltett. Érjük be ma eme bizonyára nem túlságosan fényes eredmény constatálásával s constatáljuk továbbá, hogy a javaslat ellenzéke egészben véve nem lépett ki a rendi érdekek többé-kevésbbé proncirozott képviseletének keretéből s hogy a politikai ellenzék a jelen kormány működéséről még szórványosan is alig nyilatkozott. Ami az alsóházi ellenzék elvi tartalmát illeti, az a főrendiház tárgyalása alkalmával csak gyenge viszhangot keltett s a tárgyi összeköttetésnél erősebben nem nyilatkozott a személyi összeköttetés sem a két ház közt. A létező legerősebb indokra, a politikai meggyőződések és személyi lehangoltságok szövetségére támaszkodva sem tudott a főrendiházi ellenzék nyolcvanegynél több szavazatra szert tenni. Ennyire olvadt össze a coalitio, mely az aristocratia köréből a jelen kormánynyal szembeszállt, s e szám, meglehetősen kijózanító prózájával, tisztitólag és felvilágositólag fog hatni az országban s sok szép illusiót tönkre tenni, melyeket oly művészileg növeltek nagyra a közönség előtt«. Az »Egyetértés« »Elvégeztetett« czimű czikkében a következőket írja: »Csodálatos tüneménynek voltunk tanúi. S ez nem más, mint hogy azok a mágnások, kik függetlenek s kik sok kérdésben, de különösen a maiban ellenzékei voltak a kormánynak, most a kormánynyal szemben lemondtak függetlenségükről s elejtették ellenzéki elveiket. Minden tisztelet ama nyolczvan és nehány férfiúnak, ki megmaradt meggyőződése mellett s kisebbséggé engedte magát leszavazni. De mi nem ezekről beszélünk. Hanem Andrássy Gyuláról, Zichy Nándorról és a főpapokról. Várjon mi indította őket arra, hogy belemenjenek a Tisza cabinet csapdájába s egy nyomorúságos egyezmény ürügye alatt beálljanak a kormány diadalszekerének igavonói közé ? — Mi hát a reform ? Miben van a javulás ? Mi az, ami a megcsökkent, elenyészett tekintélyt képes lesz a főrendiház számára visszaszerezni és biztosítani ? Nincs semmi. Ily valamit se Vay kegyeletessége, se Andrássy szellemessége, se Zichy Nándor leleményessége, se Tisza Kálmán furfangja felfedezni nem tudott. Ezért tolmácsoltuk következetesen azt a nézetet, hogy inkább hagyjuk változatlanul az egész főrendiházat, mintsem hogy ily reformmal tegyük csúffá az intézményt, a kort, a haladás igényeit. De tolmácsoltuk egyúttal azt is, hogy a főrendek történetileg kifejlett közjogi állásában van még fentartásra méltó becses jog elég, de adjuk ehhez támasztékul, felüditőül a választás elvét, mert e nélkül egy gyorsan bekövetkezhető pezsgőbb közszellem elsodorhatja s el is fogja kétségtelenül sodorni az isten kegyelméből való főrendiség egész korhadt ódonságát. Azonban a kigyezkedő urak másként vélekedtek. Ügyük a mai szavazással egyelőre elvégeztetett. Lesz most már reformált főrendiház, de nem lesz benne köszönet. Az a függetlenség és tekintély, melyről a többség szónokai beszéltek, semmi esetre sem lesz meg. A »Neues Pester Journal« többek közt így nyilatkozik: »Egyelőre létezni fog az új főrendiház; mily tevékenység várható egy institutiotól, amely fölé a vita alatt nyilvánvalóvá vált szellem terjeszti szárnyait ? Az új ház bizonyára nem fog zavart okozni a kormánynak oly kérdésekben, melyek nagy izgalmat úgy sem szülnek, meg fogja szavazni a költségvetést, amint illik, engedélyezni fogja a vasutak építését, ha azokra szükség, lesz, sőt mi több, szívvellélekkel a képviselőház mellett lesz, mihelyt az agrármozgalom túlsúlyra vergődi és törvényekben formuláztatik. De próbáljunk csak valamely szerves reformot végrehajtani szabadelvű szellemben, nem csak a modern államszervezet követelményeinek megfelelően, akár a közigazgatás, akár az igazságügy, az egyház vagy a közoktatás terén, s az új főrendiházban legyőzhetetlen ellenállásra fogunk akadni. A főrendiház reformja hosszú időre lehetetlenné teszi a szabadelvű reformokat. Ez az eredménye a nagy készülődésnek, melylyel a nagy törvényhozási munkához fogtak.« A »Pesti Hírlap« véleménye ez: »Esze- EfflhflFTöft’aTEfi&lgl.X'"Mión Bseg~ dm !&pndjjhf'I. kormány kinevezésétől függő főispánok s a czimzetes püspökök és azok az eddig törvényhozói jogot gyakorló mágnások kimaradnak, kiknek egyenes állami földadója meg nem üti a háromezer forintot, vagyis mintegy ötszáz született törvényhozó. Ezekből az összes eddig született törvényhozók azonban egyszer mindenkorra beválasztanak ötvenet. A korona nem nevezi ki az így alakulandó főrendiház tagjainak egy harmadát, hanem csak harmincz tagot s idővel még huszát. Egyebekben megmarad, a rabbinust kivéve, a kormány javaslata érintetlenül. A compromissum eredménye tehát az, hogy a kormány tervezett kinevezési joga megszoríttatik, a municipális választások elve azonban elejtetik. Summa summarum: a főrendiház marad főrendiháznak még jobban kiélesített osztály-jelleggel, még nagyobb elszigeteltségben a nemzet egyetemétől, mint volt eddigelé.« A »Budapesti Hírlap« ezeket írja: »Mit várhatni egy testülettől, amely ma kidobta magából azt az elemet, a mely valaha komolyan opponálhatna s megszaporította magát ötven olyannal, aki még tréfából sem fog soha sem opponálni. A felsőház mai szavazatának jelentősége az, hogy a nemzet szolgálatából átlépett a kormányok szolgálatába. Az udvari aristocratia testületé lett a nemzeti aristocratia testületéből, kiegészítve magát a kinevezettekkel. A mágnásság ama tömegét, melynek sorsa a többi osztályok sorsához közelebb állt, nagyrészben vele azonos volt, kilökte magából s nemzet és főrendiház közt egy szakadást csinált, melyet ötven kinevezett sanyarú alakja nem fog áthidalni.« * 57 .-£dpcL3d. Budapest, márcz. 25. (Angia hadserege vizen és szárazon.) A »Kreuz Zeitung« igen figyelemre méltó czikket közöl Anglia hadseregéről, mely Anglia jelen háborús vállalatai között kétségkívül nagyfontosságú tényezőül jelentkezik. A berlini lap ezeket írja: Nagy-Britania politikája, mely a pénzpiaca érdekeit tekinti vezetőjéül cselekedeteiben, tespesztő befolyását a para héliumra is kiterjesztő. Míg e század eleje Anglia erélyes kormányvezénylete alatt, oly brit hajórajt látott a tengereken, mely szükség esetén Európa egyesült tengeri hadaival szembeszállhatott, a mai Anglia, a hazafias felbuzdulás brit haragja nélkül, annyira alásülyedni látja tengeri hatalmát, hogy ez az erőteljesen felemelkedő franczia hajórajjal is alig mérkőzhetik. Egy német tengerésztiszt, ki a viszonyokat a helyszínen tanulmányozta, mondja, hogy Angliának van 69 pánczélosa, abból 12 építés alatt, 20 elavult szerkezetű. Francziaországnak van 65 pánczélosa, abból 22 épülőben, 17 elavult szerkezetű. Az angol torpedónaszádok száma 19 , a francziáké 50. Az angol hajóraj, igaz, 635 jármű felett rendelkezik 3133 ágyúval és 79,508 főnyi legénységgel. Ebből azonban szolgálatban, van illetőleg a tartalékosztályba tartozik 235 jármű, amelyek közül 85 a Középtengeren vagy Európán kívül úszik. A kiképzett legénység csak épen a hajóraj benépesítésére elegendő; veszteségek pótlására nincs erő. Francziaországnak ellenben 336 járműve van 1667 ágyúval. A franczia hajóraj nagyobb része belföldi vizeken tartózkodik, szabályos póterővel bír és csapatok szállítására a legkiterjedtebb intézkedésekkel. Magában a középtengeri kikötőkben 70.000 embert lehet hajóra tenni. Vegyük fel, hogy az angol tengernagyi hivatalnak sikerülne az első tartalékosztály összes hajóit szolgálatba állítani és Anglia partjai védelmére az 57 pánczélosból 25-öt egyesíteni, a franczia hajóraj mégis képes volna a csatornában akkora túlhatalmat kifejteni, hogy csak egy véletlen közbejötte dönthetné el Anglia javára a csatát. Az angol katonai lapok joggal panaszkodnak hát a felett, hogy a hajórajnak nincs torpedó osztálya, nincs mozgósítási terve, amelylyel a hajórajt gyorsan felszerelni és közös dispositio szerint összevonni lehessen, valamint, hogy komoly háború esetére hiányzik a tartalék. Sőt az új hadihajók ki nem próbált szerkezetét az erős franczia hajóépítési rendszerrel szemben is megróvják. Milliókat költöttek el ez után, és a colossalis torpedo ütköző »Polyphemus« e drága játékszerek példájaként, a hajóépítészet élő, de használatlan emléke gyanánt nyugalomra kárhoztatva pihen a kikötőben. Nem sokkal jobban áll a szárazföldi haderő. Ez is e század elején — 1 millió katonát meghaladva — elég erős volt, hogy Európában és a gyarmatokban hatalmas súlyt vethessen az események mérlegébe. Mostama szám kétharmad részére van reducálva, s ezen 800.000 főből, — mint szakemberünk erősíti — csak egy ötödrész jó katona, a többi pedig csak egy csoport egyenruhás fegyverhordozó. Ehhez járul, hogy a civilizálatlan törzsekkel való harczok a csataképességet károsítják és hogy a bennszülöttekből alakított gyarmati hadseregek többféle hibában szenvednek, melyekre nem akarunk itt kiterjeszkedni Elég constatálni, hogy egy 1000 harczosból álló csapatnak 3500 főnyi kíséretet és 3000 tevét kellett Afganistánba magával vinni. Britania európai hadseregéről az a nézet, hogy a toborzott katona jól megállja helyét a csatában, hogy az ezredekben jó testületi szellem uralkodik, a tisztikar képzett, hasznavehető s a tüzérség és lovasság is, utóbbi kivált hadszárnyakként, rendkívüli tulajdonokkal bir. A hadsereg azon részére ellenben, mely önkéntesekből és nemzetőrökből áll, számítani alig lehet. Még a rendes hadseregnél sincsenek a czéllövésbe, portyázásba jól begyakorolva. A gyalogság még olyan merev egyenes vonalakban harcrol, mint Waterloonál, s állítólag a lovasság sem eléggé tapasztalt sem a könnyű tábori szolgálatban, sem a gyakor i