Nemzet, 1885. május (4. évfolyam, 956-985. szám)
1885-05-28 / 982. szám
Szerkesztőség riferenciek-tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK így mint előfizetések a kiadó hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. 982. (145) szám. Reggeli kiadás: Budapest, 1885. Csütörtök, május 28. KIADÓ-HVATAL: ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .. ......................................... 2 frt. 3 hónapra .............................................. 6 » 6 hónapra ...................................... .. .. 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 . Egyes szám 4 kr. IV. évi folyam. Budapest, május 27. A magyar culturának ünnepi hete az, melyen a tudomány academia évi nagygyűlését, tartja.Nem pusztán a magyar tudománynak eseménye ez, hanem egyszersmind a magyar nemzeti művelődésé s a magyar társadalomé. A magyar académia története, az újabb magyar cultúra története. Alapításának pillanatától napjainkig, tehát több mint félszázad óta, mindig a magyar művelődés élén járt, vezette, irányozta, előmozdította azt. Sőt időközben volt a nemzetnek egy szomorú korszaka is, az elnyomatás korszaka, midőn élete másutt nem talált menedéket, mint az academiában. Mikép ájulásban a szívre szökik vissza a vér, úgy vonult az összes nemzeti vérkeringés e korszakban az academiába. A sajtó kéz felemelkedett ellene is , de végtelen elaszicitással és szívóssággal állta ki a csapást. Közös vonásuk a csatatéren győzteseknek, hogy bár mindent lerombolnak, a kultúra székhelyeit megkímélik, tiszteletben tartják. Alarich végig pusztított Görögországon, de mint varázsszóra, lába a földbe gyökerezett, mikor Athén elé érkezett. Épgy az osztrák reactió végig rombolta Magyarországot, sőt némileg barbárabb volt Alarichnál is, amennyiben támadást intézett az académia ellen, de ennek czímén adta legelső engedményeit. Az academia megnyitása volt a nemzet legelső ünnepe. Legelső fénysugár a vigasztalan sötétségben. És ezért akkor a tudományos académia bizonyos fokig politikai intézet is volt. Itt, ennek kebelében gyűltek össze és érintkeztek a nemzet jelesei. Ebben, mint fényes focusban egyesültek a társadalom kitűnőségei. De alkotmányunk visszaszerzése után az académia szerepe is változott. Tisztán tudományos és magyar közművelődési intézetté lett. S az utóbbi tekintetben még mindig különbözik a hasonrangú külföldi intézetektől. Ezek kizárólag tudományos intézetek, melyek a nemzeti élettel sokkal kevesebbet érintkeznek. Tisztán tudományos feladatokat tűznek maguk elé. S ez némileg előnyük, mert az egyszerű feladatok könnyebben oldhatók meg, mint a komplicáltak. — A magyar academia feladata is egyszerűbbé lett, mióta megszűnt politikai jellegű intézetnek lenni, így tudományos hivatását sokkal jobban megoldhatja, mint ennek előtte. De nem zárkózhatik el az abstract tudomány rideg magaslatán. Még mindig és jövőre is egyszersmind nemzeti feladatokat kell megoldania. A magyar kultúra központjának, regulatorának, irányjelzőjének kell lennie. A közművelődést nemcsak közvetve a tudományok művelése által kell előmozdítania, hanem közvetlenül is. Érintkeznie kell a nemzet szellemi életének minden irányával. A vér közvetlen melegének kell áthatnia. S e mellett biztosítania kell a magyar tudományosság roppant túlsúlyát itthoni, s méltó színvonalát a külföld irányában. Hogy megfelel-e és mikép felel meg az academia mind e feladatának, ezt megítélheti mindenki, aki annak sok irányú működését figyelemmel kiséri. Hatalmas segélyforrásai, melyek felett oly mérvben rendelkezik, mint kevés tudományos intézet bárhol Európában, feladatai anyagi részének ellátását biztosítják. De nem nélkülözi a kellő szellemi erőket sem. Sok irányú teendői sok munkát feltételeznek s e munkát az academia teljesiti is a legtöbb téren. Mint a magyar tudományosság symboluma, megmérhetetlen túlsúlyt képez a hazai nem-magyar nyelvű tudománynyal szemben. A nemzetiségek közművelődési intézetei, maga a délszláv academia eltörpülnek mellette. Az egész keleten messze kimagaslik s nem sorvad össze a nyugati megfelelő rangú intézetek mellett sem. Bizottságai, osztályai a legtágabb körű munkálkodást fejtik ki. Azt, amit a nyelvtudományi bizottság létesített ; amit a történelmi bizottság összegyűjtött ; amit az irodalomtörténeti bizottság felkutatott, azt magánvállalkozás ereje nálunk alig bízta volna meg. S a tevékenység nem szünetel egyéb téren sem. A monographiák, melyeken az academia megbízásából a tudósok egész sora dolgozik, és oly fontos tényezői lesznek kulturánk épületének, mint azok a derék munkák, melyeket a külföldi tudomány remekműveiből fordíttatott le az academia, s melyek a magyar műveltség modern szellemének átalánosításában már is éreztetik hatásukat. Az academiai nagygyűlés idején a szorosabban érdeklődő szakkörökben élénk fejtegetések tárgyát szokták képezni az academia választásai is. Mi a tudomány e személyes kérdéseibe — bár ezek a személyes kérdések nem oly természetűek, hogy velük foglalkozni érdemes ne lenne — nem avatkozunk. * Lehet igazolt egy némely fölmerülő panasz, hiszen a franczia Institut is bebizonyította annak idején, hogy nagy igazságtalanságot, követett el sok nagy franczia szellem ellen. De azt nem bizonyította be soha, hogy egyes tévedései megközelítőleg is ellensúlyozták volna érdemeit. S ugyanezt mondjuk mi a magyar tudományos académiáról, erről a hatalmas culturintézetről, mely félszázad éve hogy fennáll, s e félszázad a magyar szellem új életre ébredésének s az előtt alig álmodott föllendülésének korszaka lett. Büszkén tekinthet tehát a magyar tudományos académia vissza a múltba s teljes önérzettel pillanthat a jövőbe. Ha ezentúl is oly buzgalommal törekszik megoldani feladatait, mint eddig, ha jövőre is annyira érintkezésben lesz a magyar nemzeti kulturai élettel, mint eddig, anélkül, hogy a tudomány piedestáljáról leszállna, még több, habár nem maradandóbb érdemet fog szerezni egyszerre a tudomány és a haza körül. Jövőre is méltó marad azon nagy és nemes szellemhez, melynek alapítását és irányának megjelölését köszöni. És mert erről meg vagyunk győződve, nagygyűlése alkalmából szívesen üdvözöljük a tudományos academiát. A NEMZET TÁRCZÁJA. Május 27. A KIS KIRÁLYOK. Regény öt kötetben. Irta: JÓKAI MÓR. NEGYEDIK KÖTET. 82 Éhez a szóhoz olyan képet csinált, mint a hóhér, mikor az áldozatát kerékre fonni készül. Szerencsére nem lehetett a discursust tovább folytatni a templomban, mert a rector, az iskolásgyerekekkel odafenn a karzaton, rázendítette a »dicséretet« ! Ordítsd ah oroszlán az erdők ligets ■Rengetegeiben, hogy » rettenetes !« A mire aztán minden ember abban a hitben lévén, hogy ő az az oroszlán, a kire ilyen rettenetes orditás van szabva a rengetegben, olyan hatalmas énekléshez kezdett, hogy abban minden más egyéb szó elveszett; s e közben a tiszteletes és a legátus odaállanak a teritett ar asztal mellé s az egymás után sorjába odajáruló híveknek osztották a kettős jelvényben foglalt úrvacsoráját: a pap a bort egy régi ezüst kehelyből, a legátus a hosszú szeletekre falatolt kenyeret, egy szerény czintányérról. Utoljára, mikor a gyülekezet elkészült, egymást részesíték a szent jelvényekben kölcsönösen. A legátus ugyan nem volt felszentelt pap, de a protestánsoknál pap minden ember. Horházy úr mindezt nézte végig szépen; ő nem kért részt belőle. Az ő pünkösdje két héttel hátrább esik, a Julianum kalendárium szerint. Mikor mindennek vége volt: a hivek kitakarodtak ; tiszteletes uram a karjára ölté a hátul lelóggó selyem stóláját s megindula. — Kend pedig még itt marad, és átveszi a siklást. Monda az utána nyomuló legátusnak. Horházyt ellenben arra sem méltatta, hogy észrevegye. Mit keres ez itt, a mi házunkban. Az az említett siklus volt a perselyben összegyűlt helypénz; ez a legátus jövedelme pünkösd ünnepén Mike-Pércsen. Az egyházfi odahozta a fakó bársony zsacskót hosszú nyélre kötve s kirázta belőle az összegyülemedett pénzt. Csupa vastag krajczárok voltak Mária Terézia idejéből, egyetlenegy ezüstpénz kivételével, amit Horházy úr tett a perselybe, előbb nagy fitogtatással oda helyezve azt maga elé az asztalra. Megszámlálták, végig rakva vele az egész első padot. Épen száznyolczvan krajczár volt, teljes három bankó forint. Manó kivette közüle az ezüst pénzt, s odaajándékozta az egyházfinak; a krajczárokkal megtömte a tóga zsebét. Azután együtt mentek ki mind a hárman a templomból. Horházynak a kocsija ott állt a templomkerités előtt. Három hegyvidéki ló, farka, sörénye teleragadva bojtorjánnal. A szekér ekkbós volt, a kocsija nem idevaló viseletű, gombaforma kalappal, füstös gubával s térdig érő rojtos gatyában. — No hát mit izán tőlem a kedves anyácskának, apácskának, a szerény kis Emmácska ? kérdezé Horházy a kocsiba felkapaszkodván. — Amit én izennék, azt ön úgy sem mondaná el, s amit ön elmond otthon, azt én úgy sem szenném. — Nagyon szép trópus. Látszik, hogy rhetoricát tanult. No majd a legjobbat fogom hát mondani. Azzal a kocsisnak utasítást adott, hogy hajtson Bagamér felé. Ez nagyon megnyugtató volt Manóra nézve. Az épen ellenkező irányba esik, mint az ő filiái. Nem tudott menekülni attól a gondolattól, hogy ezt a táltost egyenesen azért küldték most ide, hogy őket erőszakkal fogja el és vigye haza. Debreczenben nem jó a talaj az ilyen merényletre, de itt a világ háta mögött, ki vethet ellene, ha megtörténik. Neki pedig rögtön indulni kellett a leányegyházba, hogy még délelőtt megtarthassa ott is az ünnepi szónoklatot. A rector le akarta beszélni. — Hagyd te azt délutánra. Minden lelkes állat délután szokta bekurjantani a híveket a filiában. Akkor jobban alusznak. Gyere, inkább preferánszozzunk ebédig. Inkább pénzben játszunk. Most már volt a legátusnak pénze, a rector is ma kapta meg húsz iskolásgyerek után a kétgarasokat s ez a kész summa ágaskodott a zsebében. De Manó nem hajlott a marasztásra. — Nincs nekem most kedvem. Hogy olyan bivalyságot csináltam. — így lesz belőled nevezetes ember, hát mikor Csokonay elcserélte az imádságos könyvet a szakácskönyvvel, s csak akkor vette észre, mikor félig elmondta, hogy az »eczetes uborka« hogyan készül; de hirtelen fordított rajta s átvitte a textust »az eczetes vízzel megkínált Jézusra.« Mondok én te neked száz ilyen anecdotát. Manó köszönte szépen a biztatást, inkább egy jó fütyköst kért az útra. Azzal is szolgálhatott neki a rector , volt egész gyűjteménye somfa botokból, miknek a bunkóját ő maga ritka talentummal madárfejekké faragta ki, engedett belőlük választani. Minden legátus elvisz ezekből egyet emlékül, Manó kiválasztotta belőlük a leggorombábbat. Ő csak védelmi eszközről gondoskodott. A jó fél órai út most már egészen arra lett szentelve, hogy a holnapra való második predicatiót tisztességesen betanulja. Elővette a kéziratot s azt magolta folyvást, nem nézegetve többé a táj szépségeit. Egyszer aztán mély tanulmányából közeledő hintós lovak csengése veri fel; egy urasági fogat jön ugyan abban az irányban, a melyben ő halad, nem sokára utoléri: a bakon ül a kocsis, meg a hajdú, benn a hintóban senki sincs, a sárellenző bőr fel van kapcsolva. — Jól megyek-e Ikafalvára? Szóllta meg Manó a hajdút. — Dehogy megy legátus uram! Rég elhagyta azt már! Amoda a szentképnél kellett volna letérni, aztán a mély útba befordulni: erre Rakatra megyünk. — Nekem pedig így magyarázta a rector: — Ne megálljon legátus uram, majd mindjárt segítünk a baján, hogy el ne késsék a predicatióról: kapjon csak fel oda a hintóba; azzal a négy pejkóval egy pillanat alatt visszaröpítjük odáig, ahol eltévedt. Manó vonakodott a szives kínálást elfogadni, de a hajdú leugrott a bakról, úgy unszolta, hogy csak üljön fel, ők a hatalmas Wesselényi Miklósnak az emberei, aki a diákoknak maga is nagy barátja, ha legátust kap az utón, mind felszedi maga mellé a hintóba, míg végre ráhagyta magát vétetni Manó, hogy odamenjen a hintóhoz, s lekapcsolja a bőrtakarót. Valósággal ott találta elbújva Horkázy urat. Az ő veres, kiülő szemei voltak azok, a mik megigézték, mint a cobra szemei a mókust. S abban a pillanatban az a másik összeesküvő, a hajdú átnyalábolta vaskarokkal s leszokta a karjait, Horkázy pedig hirtelen megkapta a két kezét. A kis botos ugyan életre halálra védte magát, rúgott, harapott, Horkázy szakállát szörnyen összeviszza czibálta, de végre is győzött a túlnyomó erő: megkötözték kezét lábát s aztán feltették a hintóba. Horkázy nagyot fújt a küzdelem után, az orrát tapogatva, a miről egy helyen bizony lement a bőr a nagy harczidőben s aztán kiadta a rendeletet. — Már most vissza! Aztán tudjátok hová ? Azzal maga is beült a hintóba Manó mellé. A diáknak bekötötték a száját kendővel, hogy ne kiabálhasson. Egészen ott volt a hatalmában a meghódítójának. S az éreztette is vele a diadalmát, a győztesek szokott impertinentiájával. — No drágalátos szép kis Emmácska! Hát hogy hinak engem! Asinus! ugye, hogy »asinus« ? Hosszúfüles. Olyan hosszú füleim vannak, hogy még a mike-pércsi legátus predicatióját is meghallgatják. Jaj de szépen mondta! Kivált a miatyánkot! »Mert tied a metszőkés! Amen« — Hahaha! Jó lett volna pedig ezt a metszőkést nem felejteni ott a miatyánkban, mert elvagdalhatná vele a kezéről, meg a lábáról a zsinegeket. — Nagyon sajnálom, de az édes mama parancsolta, hogy csak jó erősen megkötözzük. — Hja, így jár az, aki hazulról elszökik! Micsoda szörnyűség. Egy jól nevelt kisasszony! Fiúi köntösbe búvik! És ott ténfereg egy egész collegium diákjai között! Hát nem szégyenli magát? Ördögöknek kellett beléje szállani, másként nem lehetett! No megálljon, majd kikergetjük mi magából ezeket az ördögöket! (Folytatása következik.) BELPÖL JD. Budapest, máj. 27. (Uj nagy község). A m. kir. belügyminiszer megengedte, hogy Aradmegye kisjenői szolgabirói járásában levő Simonyifalva néven nevezett telepitvény, mely báró Simonyi Lajosnak Vadász és Bélzerind községek határabeli birtokaiból eladott, és egymással összefüggő egészet képező földterületen keletkezett, Simonyifalva névvel, nagyközségi szervezettel önálló községgé alakulhasson. KZCZOK:,I.-A.T-A.St51C3--51- Budapest, máj. 27. (Trefort Ágost miniszter a néptanítókról.) A magyarországi néptanítók két humanisticus intézmény felvirágoztatása körül fejtettek ki tevékenyebb erőt az elmúlt években. Ezeknek egyike a szegényebb sorsú tanítók tanulni törekvő gyermekeinek s azok nyomorban hátrahagyott özvegyeinek segélyt nyújtani az »Eötvösalap«-ból; a másik: hajlékot és kenyeret adni a minden nélkül hagyott tanítói árváknak a »Tanítók Árvaházá«-ban. Az elsőt a harmadik egyetemes tanítógyűlés végrehajtó bizottsága, a másodikat az árvaházi egyesület vette gondozása alá. Mindkét intézmény ma a legszebb sikereket mutathatja fel. Az első húszezer forintnál többet osztott ki kilencz év alatt ösztöndíjakban és segélyekben s ez idő szerint 25 ezer frtot meghaladó alaptőkével rendelkezik ; a másik rövid pár év alatt oly hatalmassá nőtte ki magát, hogy ezrekre menő vagyona méltán bámulatot gerjeszt, sőt a budai paedagogium mellett ma az árvák befogadására igen csinos épülettel is rendelkezik már. E fényes eredményeket azonban nagy mértékben előmozdította Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszternek páratlan áldozatkészsége. Az Eötvös-alap 1880. óta minden évben kapott még tőle 1500, sőt ez évben 1800 frtot; az árvaházat meg tisztán ő építtette fel s ezáltal lehetővé tette, hogy a jövő tanév kezdetével néhány tanítói árva már felvehető lesz az intézetbe. A közoktatási miniszternek a hazai néptanítók irányában tanúsított eme szeretetét és nagybecsű áldozatkészségét megköszönni volt tegnap (máj. 26.) az egyetemes tanítógyűlés végrehajtó bizottságának és az árvaházi egyesületnek egy 17 tagból álló küldöttsége a miniszternél. A két küldöttség egyszerre nyert bebocsáttatást a miniszterhez. Az elsőnek Lakits Vendel, fővárosi igazgató tanító, a másodiknak Tóth József, pest megyei tanfelügyelő volt a vezetője. Elsőnek Tóth József szólt, megköszönve a támogatást, kérte a minisztert, hogy az árvaház protectorságát elfogadni kegyeskedjék. Utána Lakits Vendel mondott hosszabb beszédben köszönetet az Eötvös-alap gyámolításáért, kérte a minisztert, részesítse azt továbbra is atyai gondoskodásában s különösen az állam által rendezni szokott sorsjátékokból juttasson neki évről évre valamit. Megkérte egyúttal a minisztert, hogy a végrehajtó bizottság által a nagy szünidőben rendezendő gyűlést annyiban támogatni kegyeskedjék, hogy a feljövő tanítók az egészségtan köréből ez alkalommal szakszerű felolvasásokat hallgathassanak. Ezekre nézve kérvényt is nyújtott át a miniszternek. A miniszter mindkét beszédre hosszabban, teljes félórán át, s oly lelkesültséggel válaszolt, hogy beszéde, mely a legbensőbb meggyőződés tükre volt, magával ragadta a küldöttség minden egyes tagját s meggyőzte arról, hogy a társadalmi műveltség és jólét előmozdítását a miniszter a leghelyesebb elvekből kiindulva fogja fel és igyekszik megvalósítani. Lényegében e beszéd a következő, igen tanulságos enunciatiókat tartalmazza: A tanítói árvaház protectorságát örömmel elfogadom ; itt azonban — mondá felmelegedve, erőteljes hangon — még meg nem állunk; szándékom, uraim, minden tanítóképző intézet mellett létesíteni egy ily árvaházat; s ha isten segít, ezt még miniszterségem alatt szeretném megvalósítva látni. Mert én, uraim, a tanítók sorsát nagyon szívemen hordom. A jó tanító igen fontos tényező a társadalomban, azért is fektetek én a tanítóképezésre oly kiváló súlyt. Nem értem — mondá a miniszter — miért ellenségei némelyek az internátus intézményének, holott be van bizonyítva, hogy csakis emellett virágozhatik fel sikeresen a tanítóképzés. Oda kell hatnunk a jövőben, hogy a felekezeti képezdék is ez alapon szereztessenek. — A műveit, jó tanítót én nagyon tisztelem és becsülöm. Ismertem tanítókat, kik oly nemes módon töltötték be hivatásukat, oly szép műveltséggel rendelkeztek, hogy képesek lettek volna miniszteri állás betöltésére is. De kétségtelen uraim az is, hogy nagy az oly tanítók száma, kik nemes hivatásukat nem tudják eléggé megérteni, sokan vannak, kik saját állásukat kicsinyeive, helytelen ambitió által vezéreltetve, magasabb működési tért keresnek maguknak. Csak e napokban volt nálam — téve hozzá — egy tanító, kit állásából formaliter elcsaptak, s arra kért, nevezzem ki segédtanfelügyének, ő erre elég erőt és tehetséget érez magában. Mit mondjunk az ily beteges képzelődésre ? A tanítók gyakori gyülésezésének csakis épen azért nem vagyok barátja, mert tapasztaltam, hogy egyes szerepelni vágyó emberek ezt a beteges képzelődést ébresztik fel a tanítókban, ahelyett, hogy a nevelői bölcseség, a tanítói nemes hivatás fejlesztésére kívánnának inkább hatni. Tapasztalatból mondhatom, uraim, azt is, hogy társadalmunk felsőbb köreiben a népoktatásügy és a tanítók sorsa iránt nagy volt a rokonszenv és az érdeklődés az előző években, és mit kellett látnom ? azt, hogy az utóbbi pár év alatt ez a szép érdeklődés és rokonszenv teljesen megszűnt. És miért? Mert a tanítók politikai pártviszályokba keveredtek. Sokan vannak a tanítók között, kik azt hiszik, hogy ők vannak egyedül hivatva a társadalmat reformálni, holott előbb önmagukat és iskolásokat kellene reformálniok. Én arra törekszem, — folytatá tovább a miniszter — hogy a tanítót mindenki tisztelje és becsülje s és ezért nem tartom kívánatosnak, hogy az állam és társadalom fő tényezői között a tanítókkal szemben az az ellenszenv fejlődjék ki, mely egykor Francziaország ötezer tanítójának vette el kenyerét. Legyen a tanító önérzetes, ezt akarom, de ne kapassa el magát. Tudom én jól, hogy azon hasznos szolgálatokkal szemben, miket a tanító tisz, az ő elismertetése és jutalmazása ma még nincs kellő arányban s a tanítók e materiális baján okvetetlenül kell segíteni. Én törekszem is erre s hiszem, hogy a tanítóság hazafisága és műveltsége a közel jövőben már ki fogja vivni azt, ami e tekintetben még hiányzik. Én a fővárosi tanítóktól, mint kik műveltség és szakismeret dolgában Magyarország tanítóságának elitjét képezik, sokat várok. Ezeknek kell oda hatniok, hogy az a beteges képzelődés, mely az ország tanítóságának selejtesebb részét elfogja,melynél fogva igen sok, hivatását betölteni nem képes tanító, a társadalom reformálását tűzi ki feladatául, megszűnjék. Nem akarom én, hogy a tanító földhöz szegzett rabszolga legyen, sőt azt kívánom, hogy az önérzetet, az önállóságot és gondolkodási szabadságot a tanítóban senki el ne nyomja. Az olyan tanító, aki mindenre csak fejet bólint, előttem nem kedves. El van veszve az a nemzet, melynek tanítói szolgalelkűségre vannak kárhoztatva. — Ismételten mondom, én a néptanítókat nemzetünk fejlődésére nézve a legfontosabb tényezők egyikének tartom. Ők vannak hivatva okos előrelátásssal, bölcs meggondolással vezetni a felnövő nemzedékeket, jó példaadással hatni a nép erkölcsi világára s terjeszteni azon eszméket, melyek a vagyonosodásra, a jólétre vezetnek. Csinálhatunk mi tanterveket, adhatunk ki rendeleteket, nevezhetünk ki tanfelügyelőket, a legszebb törekvés dugába dől, ha a tanító nem működik helyes irányban s hivatását nem képes kellőleg betölteni. Csak ő tőle függ egészséges gondolkodást, hasznos munkássági ösztönt önteni a népbe, csak ő hirdetheti hatásosan azon egészségtani szabályokat, melyeknek követésétől függ egészségügyi misériánk megszüntetése. Ezért szíves készséggel vagyok hajlandó a végrehajtó bizottságnak azon kérelmét teljesíteni, hogy a kiállításra feljövő tanítóknak az egészségügyről felolvasások tartassanak. De nem szeretném, ha ezen előadások tartásánál a hallgatóság nagy száma a kitűzött czél sikerét kockáztatná. — Nem ellenzem a nagy szünidőben a végrehajtó bizottsági gyűlés megtartását, ámbár a fődologra nézve, mely a gyűlés tárgyául ki van tűzve a tanítói nyugdíjtörvény revisióját illetőleg, annyit mondhatok, hogy nekem minden törekvésem e tekintetben oda irányul, hogy a néptanítóknak jogos és méltányos kívánságai e részben kielégítést nyerjenek. Én a törvényhozás előtt több ízben tett ígéretemhez képest is már ezt a kérdést régibb idő óta tanulmányoztatom minisztériumomban, s amennyiben lehet, minthogy a dolog mathematikai számításokon is alapul, figyelembe fogom venni a tanítóság kérelmét is. Nehéz dolog lesz ugyan, szegény országunk anyagi viszonyait tekintve, a felmerült kívánalmak mindegyikét teljesíteni, de amit a nemzet törvényhozó testülete a tanítók érdekében megtehet, bizton remélem, hogy meg is fogja tenni. Ma még szegények vagyunk, de hiszem, anyagi jólétünk a jövőben emelkedni fog, a kiállításnak meg lesz az a haszna, hogy megtanuljuk belőle: nem elég csupán termelnünk, de a termelt anyagot helyesen fel is kell dolgoznunk, s a hazai ipar igy majd virágzásnak fog indulni. — Én, — fejezé be a miniszter több ízben lelkes éljenzéssel félbeszakított beszédét — minden évben csináltatok magamnak egy öltözet ruhát hazai posztóból s nincs okom megbánni. — Ezzel még egyszer biztosítván a küldöttséget arról, hogy ő a tanítóság ügyét a leglelkesebben karolja fel s a jó tanítókért mindent megtesz, a küldöttséget, kezet fogva annak minden egyes tagjával, magától elbocsátá. E fontos miniszteri enuntiatió, mély, de egyszermind kedvező benyomást is gyakorolt a küldöttség tagjaira. A ITSZTEIA.. Budapest, május 27. Az osztrák választások.) Az osztrák választások ma vették kezdetüket, a mai napon léptek Alsó-Ausztria és Salzburg választói az urnához. Miként előreláthatta mindenki, a pártok mérkőzése igen heves volt s az este érkezett bécsi lapok hosszas tudósításokat, részben combinatiókat közölnek az eredményiről, amely teljesen csak az éj folyamán lesz ismeretes. Fölösleges utalnunk arra, hogy a jövő birodalmigyűlés pártalakulása bennünket is igen közelről érdekel, miért is élénk figyelemmel kell hogy kisérjük a választások lefolyását. A következőkben megközelítő képet igyekszünk adni a mai napon történteknek. A sechshausi kerületben, mely Bécs egyik külvárosa, 3 jelölt volt, Suess Frigyes német szabadelvűpárti, Ullmann antiszemita és Rieck tanár. A választás 1 órakor véget ért a következő eredménynyel: Suess nyert 128, Ullmann 106 és Rieck tanár 14 szavazatot s igy az eddigi képviselő Suess újból megválasztatott. A bernalsi kerületben összesen 393 szavazat adatott be. Jelöltek voltak dr. Exner Vilmos német szabadelvű párti és dr. Singer Edmund demokrata jelölt. Az előbbire 289,az utóbbira 100 szavazat esett s igy Exner újból megválasztatott. A szavazás kezdetén egy clericalis agitator szidalmazni kezdte a szabadelvűpárti választókat, mig végre kivezették a teremből. A választás zavartalanul folyt le. A hietzingi kerületben jelöltek voltak a német szabadelvű Schöffel és a conservativ Kern. Az előbbi 349 szavazat közül 334-et kapott s így újból megválasztatott. A bécs-ujhelyi kerületben Adametz német szabadelvű239 szavazattal győzött a clericalis Knötzl ellen, ki 152 szavazatot nyert. A párisi panthéon. A franczia kormány elhatározta, hogy a Panthéont visszaadja eredeti rendeltetésének és oda fogja örök nyugalomra helyezni Victor Hugo hamvait. Mi volt a Pantheon eredeti rendeltetése ? Igen szépen magyarázta ezt meg Quinet Edgár, kinek egy hosszabb tanulmányából a következőket idézzük: »Élt 450-ben Nanterreben egy pásztorleány, aki jósolgatott. Mikor Attila közeledett, azt hirdette, hogy a barbár nem fog hozzányúlni Párishoz. A lakók, mikor látták, hogy a leány egyetlen fegyvere egy pásztorbot, azt hitték, hogy el vannak árulva és meg akarták a leányt követni. De mikor az esemény igazolta a jóslatot és kitűnt, hogy a pásztorbot erősebb volt, mint Attila kalapácsa, a párisiak védszentjüknek fogadták el a pásztorleányt. Ezt az első Jeanne d’Arcot, aki elkerülte a máglyát, Genevievenek hívták. Ezen legendát kövekben kifejezni, ez a feladat j ütött Soufflot építésznek a 18-ik század közepe táján. Az alapkövet XV. Lajos 1754-ben tette le, néhány nappal Pompadour asszony halála után. De hogy lehessen kapcsolatba hozni az 5-ik és a 18-ik századot, Attilát és XV. Lajost, Chilperichnek és az encyclopaedistáknak párisi kortársait! . . . Soufflot nem is foglalkozott a régi múlttal. Nem a legendára alapította művét. Montesquieu, Rousseau, Buffon, Voltaire korában élt és ezen férfiak szelleme nyilvánul művében. Nem pásztorleány emlékének való épület ez. Mit művelt hát az építész? Mely Istennek emelte az oszlopokat, ezt a dómot ? A természet, a tudomány vagy a szellem temploma volt ez ? Senki sem tudott felelni a kérdésre, amig ancien régime tartott. Szent Genovéla temploma rejtvény maradt, melynek titkát az építés?