Nemzet, 1885. augusztus (4. évfolyam, 1046-1075. szám)
1885-08-01 / 1046. szám
vozott. Mikor pár óra múlva egy előhívott orvosnak sikerült a leányt aléltságából eszméletre hozni, ez megrettenve vette észre, hogy csalónak esett áldozatul, aki rum helyett álomitalt öntött fekete kávéjába,s aki nemcsak a szomban található pénzt és értéktárgyakat, hanem még azon podgyászokat is elvitte, melyeket a leány egyelőre az indóháznál hagyott. A rendőrség minden követ megmozdított, hogy a csalót kézrekeríthesse, táviratilag értesített minden hatóságot föl egész a tiroli határig, mert azt hitték, hogy a csaló arra ment. A lehető legerélyesebb nyomozás csak annyit deríthetett ki, hogy a csaló Veronában kiszállt a vagyonból, s a nőtől elvitt összes tárgyakat az ottani zálogházban tekintélyes összegért elzálogosította. — Adományok az erdélyrészi magyar közművelődési egyesület javára. Az egyesület pénztárába folyó év julius hó 8-ától az alább következő összegek folytak be: A bajai polgári olvasó egylet elnöke Petrovácz István 1467. sz. ivén: Polgári olvasó egylet 6 évi r. t. dij fejében 10 frt, Bajai Péter, Cserba János, Kazal János, Tessényi József, Stern Lipót, Manhold István, Horváth Lajos, Stern Vilmos, Halász Imre, Petrovácz István, Király Sándor és Greiner József uraktól 1—1 frt mint 3 évi p. t. dij első részlete. — Dr. C s o b o th Simon min. fogalm. 2204. sz. irén Bpestről: Dr. Csoboth Simontól 2 frt p. t. díj eülső évi részlete fejében, X—T és Kószák Jánostól 3 frt adománykép. A fehér-gyarmati társas-kör elnöke Gáspárdy Rudolftól 10 frt, a kör 6 évi rendes tagsági dija fejében. Egy palicsi asztaltársaságtól 8 frt adománykép. — Kovács Ferencz apátplébánostól Maros-Vásárhelyről 20 forint, mint 5 év alatt fizetendő tagsági dijja első részlete. ^ Gróf Bethlen Pál 475. számú ivén Bethlenről, Bethleni takarékpénztártól, Simon Kálmántól Somkerekről 20—20 frt, mint az 5 év alatt törlesztendő alapitó tagsági dij első részlete, dr. Wachsmann Edétől 10 frt,6 évi r. t. dij fejében. — Gábor József igazgatótól Er-Diószegről 3 frt 3 évi p. t. dijkép. — Sebestyén István kirá sbiró gyüjteivén Sz.-Kereszturról, Sebestyén Istvántól 10 frt 6 évi rendes tagsági dijkép. Mentovich Gyula aljárásbirótól 5, Dániel Istvántól 3 frt 3 évi párt. tagsági dijkép. Maksai József, dr. Gross Frigyes, Dávid Károly, Bodrogi Gyula, Bereczky Zsigmond, Nagy Gábor, Kármán Dénes, ifj. Fekete Dániel, Németh Mihály, Vitályos Gergely és Csifó Salamon uraktól 1—1 frt adománykép, Duka Jánosnétól 10 frt 6 évi rendes tagsági díjkép, Szalontai Alberttől 2, Lengyel Józseftől 1 frt 50 kr. adománykép. — Szentmiklóssy Béla aljárásbiró 1050. számú ivén Karánsebesről, Karánsebesi casinótól, Rotter Károly postafőnök, Dászkál Döme polgármester, Szentkirályi Miklós, Cserei Gábor k. törv. biró, Gyenge Soma k. erdész, Szabó Károly törv. biró, Szentmiklósy Vilma ő nagyságától, Báldy László tk. vezető, Jankovits Kálmán kir. fogh. felügyelő, Faragó József k. sótárnok, Fekete Lajos k. sóellenőr, dr. Kovácsics Czézár aljegyző,Komárek József erdész, Kerésztes Árpád vasúti pénzt., Diemer Károly, Lichtneckert Mátyás, Kustel Olivér, Füsztás Ignácz és Frank Miksa uraktól 2—2 frt mint r. t. dijjok első részlete. Pongrátz Ferencz, Szentmiklósy Árpád, Szentmiklósy Győző, Keppich Manó, Keppich Anna őnagyságától, Keppich Bódog, Zsarkó Imre, Schlinghoff Gyula, Nemosan János, Simon János és Kohlitz Antal uraktól 1—1 frt p. t. dijjok első részlete fejében. Bősz Hedvig őnagyságától és Bakalovich Antal úrtól 10— 10 frt 6 évi r. t. dijkép. Egy honfiútól, Dachler Ferencz, Baumann Mihály és Deutsch Hallé uraktól 2—2 frt, Schatelesz Lipót, Pongrátz Olivér, Orthmayr István és Roxer Pál uraktól 1 -1 frt adománykép, Deutsch Illés úrtól 1 frt pártoló tagsági dij, Miskolcz város képviselő testületétől 100 frt alapitó tagsági dijkép, Ferenczy Lajos városi képv. úrtól 50 frt évi dijképen adni fogja mig él. (Folytatjuk.) — Tanügyi értesítések. A debreczeni ev. ref. főgymnasiumban szeptemberben tartandó érettségi vizsgálatok rende a következő : Jelentkezés ideje az egész vizsgálatot tenni kívánókra szept. 1-seje, a javító vizsgálatot tevőkre szeptember 6-ika, olyanokra nézve, kik reáliskolai érettségi bizonyítványuk pótlása végett a latin, vagy latin és görög nyelvből kívánnak vizsgálatot tenni, szeptember 5-ik napja. Az írásbeli vizsgálat szeptember 2 —6-dik, a szóbeli szeptember 7-dik és következő napjain fog megtartatni. — A budapesti állami középipartanodában a behratások szeptember hélső napjától nem 15-ig, hanem csak 10-ig tartanak. A belépni óhajtó tanulóktól előzetes gyakorlat kívántatik vagy legalább is az, hogy ezen nyári szünidő alatt a gyakorlatban foglalkozzanak s ezt hiteles bizonyítványnyal igazolják. Szükséges végre, hogy a tanulók a beiratáshoz szüleikkel vagy gyámjaikkal jelenjenek meg. — Fővárosi krónika. E b m a r ás. Tegnap a csömöri ut és Kövér Lajos utcza sarján levő korcsma udvarán Jaksa Bálint 16 éves pinczért balkezén egy kósza eb megharapta. A kutyát elfogták és megfigyelés végett az állatgyógyintézetbe vitték. Fővárosi Ügyek. A bal parti vizműtelep áthelyezésével az uj szivattyútelep számára szükséges 3 gőzkazán, 2 előmelegítő, faragott kövek és téglák beszerzésére és az előmunkálatok megtételére beérkezett ajánlatokat egy vegyes bizottság ma d. e. tárgyalta az uj városházán. E bizottság, mint a czélnak és a város érdekeinek legjobban megfelelő ajánlatokat, az elsőre a Schlickféle részvénytársaságot, a másodikra Hausmann Sándort, a harmadikra az első óbudai téglagyáregyesületet, az előmunkálatok teljesítésére pedig Hauser Gyulát ajánlotta a tanácsnak. — A főváros egészségügyi állapota. A tiszti főorvos jelentése szerint f. hó 31-ikén a főváros területén a következő hevenyragályos betegségek fordultak elő: Hagymáz VI. kér. 1, VII. kér. 3, himlő III. kér. 1, kórházakban 1, torokgyík VII. kér. 1. Kórházi beteglétszám: Rókuskórházban, 1188, Szt.János-kórházban 160. Átalános napi halálozás : I. kér. 3, II. kér. 3, IV. kér. 1, V. kér. 2, VI. kér. 5, VII. kér. 2, VIII. kér. 3, IX. kér. 4, kórházakban 11. Összesen 34. Halálokok : Agy- és idegbajok 5, tüdővész 9, tüdőlob 3, vérkeringési bajok 2, gyomorbélhurut és lob 6, hagymáz 1, himlő 1, egyéb kórok 7. Törvényszéki csarnok. A curia szüneti tanácsából ma Manojlovich Emil, Osztrovszky József, dr. Paiss Andor és Tomcsányi Mór kiléptek és helyüket Conrád Mór, Millutinovich Szvetozár, Gyarmathy Sámuel és Sümeghi István foglalták el. — A kir. táblai szüneti tanácsából szabadságra ment Széll Farkas helyébe Vágfalvy László lépett be. Életfogytiglani fegyház. Dema György, petrovoszellói földmives, a múlt év julius havának egyik reggelén gyermekeit elküldvén hazulról, egyedül maradt nejével s azt meggyilkolta. Tettének elkövetése után a véres holttestet kivonszolta az udvarra s egy ott lévő bodzabokorba rejtette, azután pedig egész nyugodtan kilovagolt a mezőre. A gyilkosságot Dema 10 éves kis leánya födözte föl, ki időközben hazatért s anyját hiába keresve a szobákban, kiment az udvarra, hol rövid idő múlva megrémülve pillantotta meg a véres holttestet. A gyilkosság gyanúja rögtön a férj felé fordult, ki azonban mindent tagadott, daczára annak, hogy a tanuknak és saját gyermekeinek vallomásából kétségtelenül kitűnt, hogy ő a gyilkos. A törvényszék ennek következtében Dema Györgyöt, a btk. 278. §-a alapján kötél általi halálra ítélte, mit azonban a kir. tábla nem hagyott helyben, hanem az elitélt büntetését 10 évi fegyházra és 10 évi hivatalvesztésre szállította le. A kir. Curia, melynek szüneti büntető tanácsa ma foglalkozott az ügygyel, minkét ítéletet megváltoztatva, vádlottat szándékos emberölésért életfogytiglani fegyhaázra ítélte. Elitélt postasikkasztó. Egri (Katz) Samu , nyírbátori postakiadó, hosszabb idő lefolyássa alatt, a kezelése alatt lévő pénzösszegből., "saját szükségleteinek fedezésére 3694 fotot sikkasztott el. A sikkasztás sokáig titokban maradt, mivel Egri, valahányszor a posta-revisor jött, a hiányzó pénzösszeget, rövid időre kölcsönvett pénzzel pótolta, s így a pénztár mindig rendben találtatott. A nagyváradi postaigazgatóság azonban később felfedezve a dolgot, Egri ellen fenyítő feljelentést tett. Egri erre elfogatván, a sikkasztást beismerte, minek következtében őt a nyíregyházi törvényszék hivatali sikkasztás miatt 3 évi fegyházra, 5 évi hivatalvesztésre és a költségek megtérítésére ítélte. Ez ítéletet mind a királyi tábla, mint pedig a kir. cuira helybenhagyták. Az elfogott sikkasztó franczia közjegyző. Miként említettük, Cabaré közjegyzőt Budapesten nemrég elfogták a franczia hatóságok körtére, mivel Cabaré azon gyanú alatt áll, hogy több okmányt meghamisított s tetemes összeg elsikkasztása után megszökött. Cabarét ma hallgatta ki először Benke vizsgálóbíró; az elfogott, ki eleinte megvallotta, hogy ő 70,000 arcot sikkasztott, ma sokkal óvatosabb volt vallomásában s azt állitá, hogy az általa fölhasznált pénzek csak kölcsönök voltak, melyeket feleitől vett fel. Cabaré számára — saját kívánsága folytán — legközelebb védőt fog a törvényszék kinevezni. Egyesületek és társulatok. — A kisdednevelők orsz. egyesülete évi közgyűlését augusztus hó 21-én és a következő napokon fogja megtartani a következő napirenddel: 21-én reggel 8 órakor nyilvános gyakorlati munkafoglalkozás 3—6 éves kisdedekkel. 10 órakor a közgyűlés, melynek tárgyai közt foglaltatnak az alapszabályok módosítása és határozathozatal a Bojanovich-Koppy féle 2000 forintos alapítvány elhelyezése és jövedelmének hovafordítása iránt. 22-én reggel 8 órakor felolvasásokat fognak tartani Székely Gábor (Szeged), Molnár Mária (Mezőberény) és Székely Géza (Nagy-Kanizsa), végül tisztújítás lesz. Délután 3 órakor az egyesület tagjai testületileg megtekintik az országos kiállítást, mely alkalommal P. Szathmáry Károly a hangversenyteremben felolvasást tart a kisdednevelésről. A szemlét társas bucsuestély fejezi be. — Az V. kerületi polgári kör választmánya tegnap tartotta díszes uj helyiségében — a Tüköry palotában — első ülését, mely daczára a nyári idénynek igen látogatott volt. A választmány tekintettel arra, hogy a Lipótváros az ország kereskedelmének és iparának gyopontja s a kör tagjai között is számos iparos és kereskedő van , elhatározta, hogy egy felállítandó keleti muzeum ügyét támogatni fogja, s a kérdés tanulmányozására s emlékirat szerkesztésére bizottságot küldött ki, melynek tagjai: Ullmann Károly Pál, lovag Brám Miksa, Grünwald Bernát osztálytanácsos, Weisz Berthold és Strauss Adolf. — Örvendetes tudomásul vette a választmány, hogy a főv. tanács a kör kérelme folytán a Lipótvárosban két új omnibus állomást fog létesíteni. A budapesti szépirodalmi kör augusztus hó 5-én délután 6 órakor saját helyiségében (II. medveutczai népiskola) rendkívüli közgyűlést tart. Tárgy: az alapszabályok módosítása. Kiállítási hírek. — József főherczeg ma délután az első hazai részvény sörfőzde vendéglőben elköltött ebéd után, melyre Görgey Kornél honvéd-altábornagy is hivatalos volt, tovább folytatta szemle útját. Miután huzamosabb szemlét tett a hazai és a nemzetközi gépcsarnokokban, betért a Fairbanks-féle mérlegpavillonba, hol megmérette magát. A főherczeg 72 klgrammot nyomott, mig Nyáry Adolf dr. főudvarmester 78 klgrammot. Ezután az Ágnes-forrás pavillonjában tett látogatást s ezzel bevégezvén mai szemle útját d. u. 4 órakor hagyta el a kiállítást. — A jury-tanács mai, három óránál tovább tartott ülésében, melyen Matlekovics államtitkár elnökölt, elhatározta, hogy a mezőgazdasági csoportban kitüntetendő kiállítók oklevelein — a jury-szabályzat 10. §-ában megállapított jeligén kívül — még a következő jelmondatok alkalmaztassanak: »új fajta meghonosítása«, »kitűnő minőség«, »kitűnő kezelés.« A házi-ipar csoportban pedig még »nemzeti motívumok érvényesítése« jelmondat állapíttatott meg. Ezután folytatta a jury-tanács az egyes osztály, illetőleg csoportjáiyk jegyzőkönyveinek tárgyalását, melyekre nézve azonban nem hozott végleges határozatokat. — Franczia vendégek Budapesten. A főváros kiállítási bizottsága ma délben Gerlóczy alpolgármester elnöklete alatt ülést tartott a jövő hó 9-én idevárt párisi vendégek elfogadása ügyében. Az ülésen jelen voltak : Királyi Pál, Mérő János, Cséry Lajos, Országh Sándor, Pulszky Ferencz, Thaisz Elek, Posner K. L., Forgó István, dr. Schnierer Gyula, Légrády Károly, Heinrich, továbbá az írói kör részéről : Pulszky Károly, Szemere Attila és Thallóczy Lajos. Az elnök előrebocsátotta, hogy mikor a kiállítás megnyíltakor a törvényhatóság a külföldi vendégek fogadására huszonötezer forintot szavazott meg, különös tekintettel volt a franczia vendégekre, kiknek érkeztét már előre reméltük. Midőn a magyar írók társasága Párisban két év előtt Pulszky Ferencz vezetése alatt megfordult, oly fogadtatásban, sőt ünnepeltetésben részesült, hogy a franczia vendégek fogadtatása most, kell, hogy nálunk is méltó legyen ahhoz, amit a mieink Párisban tapasztaltak. Különben is a társaság, mely kiállításunkat felkeresi és megragadja az alkalmat, hogy fővárosunkat és hazánkat megismerje, oly neves embereket, oly kitűnőségeket foglal magában, minek Lesseps, Ulbach, Massenet, Delibes stb. A kiállítás országos bizottsága tudatta, hogy a fogadtatásban hivatalosan szintén részt vesz. Ezek előrebocsátása után elnök előadta, hogy a programm, értesülései szerint, körülbelül ez volna érkezés augusztus 9-én (vasárnap) valószínűleg a déli órákban. A vendégeket ünnepélyesen fogadják a hajókiállásnál, elszállásolják a fogadókban s este 7 órakor pedig 60— 70 személyre szűkebb ebédet rendeznek tiszteletükre a Frohnerben. Hétfőn augusztus 10-én d. e. 10 órakor az írói körben jönnek össze a vendégek, honnan villásreggeli elköltése után az Andrássy-úton át bérkocsikon a kiállításba hajtatnak, hol hivatalosan fogják őket fogadni, azután körülvezetik a kiállításban, ami elfoglalja az egész napot. Este a nemzeti színházban díszelőadás lesz, melyen az egyik vendégnek, Dreyfussnak vígjátéka kerül színre. Előadás után az írói kör a nemzeti múzeum oszlopcsarnokában estélyt rendez. Ez alkalommal a múzeumkert villamos lámpákkal lesz világítva. Kedden augusztus 11-én locális kirándulások lesznek a város nevezetességei (köztük a Margitsziget) megtekintésére. Este díszelőadás az operában, hol színre kerül Massanet »Herodiás«-ából egy rész, továbbá Delibes-nek egy darabja. Szerda, augusztus 12-ke szabad nap, melyet a vendégek valószínűleg a kiállításnak szentelnek. Este a kiállítás területén a főváros rendez bankettet. A következő napokon kirándulások lesznek, nemcsak a főváros környékein, de vidéken is, nevezetesen Mezőhegyesre, Szentesre, Szegedre, Dobsinára, Tátrafüredre. Az elnök ezen előadása után , mely a programmot fővonásaiban foglalja csak magában, Szemere Atilla ismertette az írói kör tevékenységét ez ügyben, előadta, hogy a vendégek mindössze 39-en lesznek, s köztük a lapunkban már megnevezetteken kívül ott lesznek a »Times«, »Morning Post« és az »Union Reige« szerkesztői is. Pulszky Károly pedig előadta, hogy a francziák itt tartózkodása a párisi utat is beleszámítva, tizenhárom napra terjed Az előzetesen megdobált programmot a bizottság elfogadta s a részletek megállapitására s végrehajtására kisebb bizottságot küldött ki, melynek tagjai a főváros részéről Királyi Pál, dr. Országh Sándor, Forgó, Légrády, Szabó Károly jegyző, — az írói kör részéről Pulszky Ferencz, Paulay, Várady Antal, Szemere Atilla, Pulszky Károly. A bizottság elfogadta még Mérő János azon indítványát, hogy a vendégeket, miután hosszabb ideig lesznek itt, egy délután vezessék ki a Svábhegyre: a költségekhez a főváros hozzájárulásakép megszavazott hatezer frtot: elhatározta, hogy a hajónál a második üdvözletét mondják a főváros nevében s ezzel az ülés véget ért. Úgy halljuk, hogy a vendégek tiszteletére a Margitszigeten is rendeznek ebédet és József főherczeg, a sziget tulajdonosa megengedte, hogy azt a margitszigeti alsó vendéglőben rendezhessék, valamint azt is, hogy saját szakácsa készítse az ebédet. — A fővárosi »Klotild« szeretetház növendékei Szőts András intézeti igazgató vezetése alatt ma d. u. megtekintették a kiállítást. — A kiállítás látogatottsága. A kiállítást tegnap, f. hó 30-án, az állandó jegyek tulajdonosain kivül 4476 személy látogatta és pedig 50 kros jegygyel 2731, 20 kros esti jegygyel 705, 20 kros tanuló és munkásjegygyel 772, 20 kros katonajegygyel 163, napi szabadjegygyel 105 személy. — Vasúti személyforgalom. A magyar államvasutak vonatain tegnap 3027 személy érkezett a fővárosba, elutazott 1729, az osztrák-magyar államvaspályán érkezett 1879, elutazott 1545 utas, a déli vasúton érkeztek 704-en, elutaztak 517-en. Összesen érkeztek 5610-en, elutaztak 3791-en. KÖZGAZDASÁG. Közlemények. A barcs-pakráczi vasútnak barcs-daruvári szakaszát augusztus hó 18-án fogják megnyitni. A vetések állása Amerikában. Az őszi búza, amelynek aratása már folyik, írják a »P. Lloyd«-nak Chicagóból július 15-iki kelettel, némely vidéken kedvezőbben áll, mint a múlt hóban, a legtöbb államban azonban kedvezőtlenebbek a kilátások. Kansasban az esőzések miatt félbe kellett szakítani az aratást, hasonlóképen több más délkeleti államban. Az eső sokat ártott a minőségnek és félő, hogy, ha az idő nem változik, a még lábon álló búza csirás lesz. Megbízható hivatalos és magán tudósítások szerint tizennyolc államban összesen körülbelül 249.500,000 bushel várható, ugyanezen államok rendes 412.000,000 bushelre rugó átlagos termése mellett. A tavaszi búza néhány államban megjavult ugyan, de mégsem várható nagyobb termés, mint 96°/0-ka az átlagosnak, körülbelül 148 millió bushel. A magyar kereskedelmi csarnok ma Hubonay József elnöklete alatt sürgős ügyben választmányi ülést tartott. Ennek tárgyát a földm., ipar és keresk. minisztérium egy leirata képezte, mely az 1882:XVI. t. sz. revisiójára vonatkozólag kéri ki a kereskedelmi csarnok véleményét. Fölolvastatván a leirat, hosszabb vitatkozás után határozatilag kimondatott, hogy bár a kereskedelmi csarnok a szabad kereskedelmi politika híve, mégis a jelen körülmények közt kénytelen a retorsió-politika terére lépni és ily álláspont elfoglalásával ötös bizottságot küld ki, mely a szakértők meghallgatása után átalánosságban, mint részleteiben terjedelmes emlékiratot fog szeptember 15-ig a minisztériumhoz fölterjeszteni. A bizottság tagjai lettek Hubenay elnöklete alatt: Müller Vilmos, Grünwald, Singer, Breitner és Fürst Jakab. A postai megbízások statisticája. A közmunka- és közlekedésügyi m. kir. minisztérium a postai megbízások 1884. évi forgalmáról a következő statisticai adatokat állította össze: (A zárjel közti számok az 1883. évi adatokat mutatják.) Postai megbízás volt 1884. évben összesen: 102,080 darab, 3,228,924 forint értékkel (75,584 darab, — 2,255,145 frt értékkel). Ezek közül származott: a) a magyar korona területéről : 42,761 darab 41'90/0 — 956,938 forint értékkel 29'6°/0 ; (34,915 darab 46'20/0, — 756,484 frt értékkel 33-5°/0). Kiváltatott: 23,678 drb 42'5°/°, — 469,879 frt értékkel 28'90/0; (18,736 drb 53 70/0, — 364,958 frt értékkel 48°/0). b) Osztrák területről: 51,793 darab 50,7°/0, — 1.923,407 frt értékkel 596°/p; (37,618 darab 49 8%, — 1.371,140 forint értékkel 60,8°/0). Kiváltatott 27,698 darab 49,9%, — 946,085 frt értékkel 584°/0; (18,984 drb 50’5%, — 592,638 frt értékkel 43%/o) c) Külföldről: 7526 darab 7‘4°/0, — 348,579 forint értékkel 108°/0; (3051 darab 4°/0, — 127,520 frt értékkel 57°/0.) Kiváltatott: 4,257 darab 76%, — 207,234 frt értékkel 12'8°/0; (1624 darab 53'2°/0 — 72,896 frt értékkel 9°/0.) Kőbányai sertésüzlet. A sertéskereskedelmi csarnok jelentése. — julius 31. Az üzlet élénk. — Magyar, urasági, öreg, nehéz 35.-----36.—, fiatal nehéz 88.-----39.—, közép 88.50—39.50, könnyű 40.-----42.—. Erdélyi nehéz 37.—38.— közép 38.-----38.50, könnyű 40.-----41.—. Romániai és bakonyi nehéz —.-------.—, átmeneti közép—.--------.—, átmeneti, könnyű —.--------.— átmeneti, eredeti nehéz —.------.— átmeneti, közép-------átmeneti. Szerbiai nehéz 38.-------39.— átmeneti, közép 38.----40.— átmeneti, könnyű 38 ------40.— átmeneti. Hízó 1 éves élősúlyban 4°/o levonással —.--------.—, 2 éves —.-------.—, öreg —.------.—. Makkos sertés élősúlyban (4 száz. levonással) —.----.—. — Az árak hizlalt sertéseknél páronkint 40 kgr. és 4 száz. levonással kilogrammonkint értendők. Romániai és szerbiai sertéseknél, melyek mint átmenetiek adatnak el, vevőknek páronkint 3 aranyforint, vám fejében megtéríttetik. Budapesti áru- és értéktőzsde. Julius 31. Gabonaüzlet. (Délutáni tőzsde.) A délután folyamán folyton eladatott csekély forgalom és kissé szilárdabb irányzat mellett búza őszre 7.49— 7.50 írton, később 5.52 írton, tavaszra 8.11—8.12 írton, tengeri 1886. május—júniusra 5.40—5.41 később 5.42 írton, zab őszre 6.09 írton, repere 11.25 írton. Jegyezünk: Szokványbuza őszre 7.52—7.54 írton, szokványbuza tavaszra 8.12—8.14 forinton. Tengeri jul.—aug.-ra —.-----.— írton, tengeri 1886. máj.— jun.-ra 5.42—5.44 forinton. Zab őszre 6.08—6.10 forinton. Zab tavaszra —.——.—. Káposztarepcze aug.—szeptemberre 11.25 írton. Értéküzlet. (Délutáni tőzsde.) A hangulat ma délután folytatva a reggeli irányzatot, lanyha volt s inkább az eladások voltak a napirenden. A benyomás azonban, melyet ez az árakra tett, nem volt nagy. Jegyezünk: Aranyjáradék 99.10—99—99.05. — Papirjáradék 92.35 névl. Osztrák hitelbankrészvény 284 —283.80—284. .Magyar hitelbankrészvények 288.50 névl. Leszámítoló bank 82. Osztrák-magyar államvasúti részvények 298.25 mind névl. Jelzálogbank —.—. Bankegylet —.—. A zárlat 5 órakor valamivel szilárdabb volt, de az árak változatlanok. Halálozások Budapesten. Julius 29. Gellovics Antal 60 é. kocsis, 51. k. Bethesda, szivbaj. — Schindler Laura 18 é. szabó leánya, VII. k. munkás u. 14. sorvadás. — Dobránszky Károly 29 é. pék, VII. k. szövetség n. 44. tüdővész. — Haas Mária 7 é. cseléd leánya, VII. k. Wesselényi n. 30. agyhártyaláb. — Hauser József 47 ,■. szabó, IV. k. megyeház u. 2. tüdővész. — Szikora Erzsébet 58 é. napsz. I. k. Gellérthegy u. 50. vizkór. — Frankl Lipót 64 é. szabó, I. k. Attila u. 12. szivbaj. — Heidinger Gyula 41 é. szabó, I. k. árok u. 69. hagymáz. — Weiszenstein Dávid 10 é. napsz. fia, VII. k. munkás u. 7. szivbaj. — Szandrovics József 50 é. cserepes, VII. k. kertész u. 19. tüdővész. — Krachovetz Róza 17 é. napsz. leánya, II. k. Margit u. 9. őskór. — Bozsovics György 4 é. napsz. fia, I. k. fehérvári ut, hagymáz. — Czerner József 62 é. hivatalnok, VI. k. Teréz körut, szivbaj. — Gold Ignácz 56 é. hordár, VI. k. izr. kórh. kimerülés. — Friedmann Teréz 48 é. felügyelőnő, VI. k. bálvány u. 46. szirbaj. — Kochaczky János 29 é. korcsmáros, V. k. mérleg u. 3. tüdővész. — Pintér Malcsovich Borbála 52 é. magánzónő, I. k. tárnok u. 12. kimerülés. — Riedl József 53 é. vendéglős, VIII. k. köztemető u. 3. hagymáz. — Balaska Pál 37 é. kőműves, útról, agyrázkódás, időjárás július 31. reggeli. 7 órakor. Az időjelző-intézet távirati jelentése: I 77 i SUi Vim-'j irányi! és a-:irsótel«‘. Csapa- Felhő- Állomások ! nyomá J3je j 0al.iaadék**e set ________________| ^tlU0 (1—-12) J fokban | lelek magyarázatai: © = szélcsend; o “ tiszta, derült ; © ·= V« felhős ;© = '/ felhős ; 0 —'/«felhős ; 0 = borult; • : = eső ; # = hóeső ; A ~ jég ; = köd ; OO «=‹ gőz ; ·£r = zivatar,villám. Áttekintése a mai időjárásnak : Európában: A depressió (752—754) a continens délkeleti, a nagy légnyomás pedig (764—765) annak északnyugati részében van. — Az idő Közép-Európában változó, hűvös, itt-ott esőkkel. Hazánkban: Többnyire északnyugatias, helyenkint erős szelek mellett, a hőmérséklet, valamint a légnyomás is nagyon keveset változott. Az idő változó felhőzet mellett hűvös, szeles. Eső Nagyszebenben volt. Kilátás a jövő időre : Hazánkban: Változó, közben napos, kissé melegebb időt várhatni, helyenkint esővel, itt-ott zivatarral. Arad................... 60.1 NY 4 15.5 — @ Besztercze ... — — | Beszterczebány® . i 58.0 E 1 16.0 — © Budapest . . i 59.1 NY 5 17.4 . — Q Csáktornya . . . I 60.6 NY 1 i 15.8 ; @ Debreczen . . . 57.2 K 1 15.0 • — @ Eger ..... 60.8 NY 2 13.6 © IHgcrA'Vr —— — “ Fiume ! ! ’ ! 59.9 K 2 22.7 O Késmárk . , , — — ! — | — Keszthely . . . 60.4 ENY 2 17.8 | 3 Kolozsvár . , , 53.8 DNY 4 13.4 j | ® Magyar-Óvár . , — ENY 1 j 17.0 j — | (_) Akna-Szlatina . . 58.8 NY 1 , 14.0 — O Nagy-Enyed . . 60.5 DNY 1 13.0 — O Nagy-S ri'ben . . 58.1 ENY 2 11.3 — i © Nagyvárad ... — 1 — 1 — — — Orsov .... 57.7 DNY 3 19.6 8 © Pancsova . . 55.2 ENY 4 15.3 — Cl Selmeczbánys . . 61.1 ENY 6 |14.4 j — ® Sopron .... — — l— — — Szatmár Németi . 57.4 ENY 4 15.0 j — © Szeged .... — j — j j •— j — Sepsi-Szt -György . — — i — — Szolnok .... 59.8 DK 2 17.1 — ! O Temesvár . . 81.5 ENY 2 17.0 — © Trencsén , , 59.5 D 1 16.0 ; — 3 Ungvár .... 57.0 ENY 4 16.0 — O Zágráb .... 61.7 D 1 170 j — | O Bécs................... 61.7 ENY 2 15.4 2 ® Bregenz .... 62.6 © 1 14.7 — O Konstantinápoly . — — — . — Lesina .... 61.1 © 23.8 — ! ® Pola ..... 60.7 K 3 22.3 — ©’ Prága ..... 62.9 D 1 13.8 -- O Hullna .... 54.0 NY 4 20.7 5 3 Szarajevó , . , 61.5 K 1 . 14.0 — j © Naptár Szombat, augusztus 1. Nap kél 4 ó. 40 p. nyug. 7 6. 32 p. — Hold kél 9 ó. 56 perez este, nyug. 10 6. 1 p. d. e. Róm. kath. Vasas Szt. Péter. Prof. Vasas Szt. Péter. Görögorosz : (jul. 20.) Illés próféta. Zsidó: (ab. 20.) Sabb . Eker. Vallás- és közoktatásügyi miniszter fogad déli 1201-ig. Az országos kiállítás a városligetben d. e. 8-tól d. u. 8-ig. Belépti dij 50 kr. Este 6 órától 20 kr. Iparossegédek és tanonczok munkakiállitása az időleges kiállítások csarnokában. Az országos panoráma a kiállításon a főbejárat közelében, balra, nyitva van reggeli 8 órától esti 7 óráig és ekkortól kezdve 11 óráig villamos világítás mellett. Belépti díj 30 km. A hazai gépcsarnokban a gépek d. e. 16—12-ig és d. u. s—5 óráig vannak működésben. A gépek megindítása d. e. 10 és d. u. 3 órakor a kazánházon alkalmazott gőzkürt működésbe hozatala által jeleztetik. A külföldi gépcsarnokban hasonlókép d. e. 10—12. és d. u. 3—5 óráig működnek a gépek. »Vörös kereszt-egylet« pavillonjában a látogató közönségnek szakszerű felvilágosítással szolgálnak, és pedig: minden csütörtökön d. u. 4-től fél 6 óra között dr. Janny Gyula, Erzsébet-kórházi igazgató; minden hétfőn délután 4-től fél 6 óra között dr. Farkas László, Erzsébet-kórházi főorvos. A Cottage-kórházban reggeli 8 órától esti 8 óráig felváltva szolgálatot tart és a közönség rendelkezésére áll egy kiállítási rendőr-orvos. Az oktatásügyi csarnokban dr. Peregriny, az orsz. kisdedóvóegyesület tanügyi szakosztályának alelnöke, minden nap a vasár-és ünnepnapok kivételével d. u. 4 —6-ig előadást tart a kisdedóvói intézményről. A mezőgazdasági csarnokban az országos tejgazdasági felügyelőség gyűjteményes kiállításában a vaj- és sajtkészítő telep, 24 órával előbb történt bejelentés után, az érdeklődő gazdáknak működésben fog bemutattatni. A központi tejcsarnok pavillonjában egy városi tejcsarnok mintaberendezése, minden kedden,csütörtökön és vasárnapon délután fél 4-től fogva működésben bemutattatik. Zene a kiállítás területén. Délelőtt fél 11 órakor : Az iparcsarnokban a XX. csoport területén Schunda Vincze két pedál-czimbalmán Pintér testvérek a következő zenedarabokat adják elő : Népdalok »A falu rossza« népszínműből, Erkel Gyulától. Egyveleg »Carmen« czimű operából. Szózat Egressy Bénitől. Délelőtt 11 órakor : Az iparcsarnokban az Országh Sándor és fia által kiállított nagy orgonán : Berecz Ede tanár Wagner B. »Lohengrin« czímű dalművéből részleteket ad elő. Délután 3 órától kezdve, telephon-összeköttetés által, egy nagy zenekar hangversenye hallható a panoráma épületében elhelyezett nyilvános telephonállomáson. A zenekar a hangversenyteremben játszik. Délután fél 5 órakor: Az iparcsarnokban az Országh Sándor és fia által kiállított nagy orgonán : Stoiber Henrik zenetanár, saját szerzeményű praeludiumot és fugát fog játszani. Délután 5 órakor : Az iparcsarnokban a XX. csoport területén Sohonda Vincze két pedál-czimbalmán Pintér testvérek a következő zenedarabokat adják elő : Rudolf-csárdás Rácz Páltól. Kivonatok »Hunyady László« cz. operából Erkel Ferencztől. Stefánia gavotte Czibulkától. Délután 6 órakor. Az iparcsarnok előtt lévő zenepavilonban dr. Bodich 68. számú gyalogezred zenekarának hangversenye, Faulwetter A. karmester vezetése alatt. Műsor : 1. »Für Kaiser und Reich« induló Králtól. 2. Nyitány az »Észak csillaga« cz. operából Meyerbeertől. 3. »Du und Du«, keringő Strauss J.-tól. 4. Kettős dal a »Kunok« cz. operából Császártól. 5. »Párisi', tipegő Strauss J.-tól. 6. Egyveleg a »Fliegende Holländer« ez. operából Wagner B.-tól. — Szünet. 7. Bevezetés a »La Traviata« ez. operából Verditől. 8. »Waldine«, lengyelke Strauss J.-tól. 9. »Marche heroique Hongroise« Massenettől. 10. »Eine Nacht in Venedig«, négyes Strauss J.-tól. 11 Levélária a »Bip Bip« cz. operettéből Planquettetől. 12. »Die türkische Schaarwache« Michaelistől. Délután 6 órakor : A Dobos-féle vendéglő előtt levő zenepavilonban gr. Jellacics 69. sí. gyalogezred zenekarának nagy katonai hangversenye, Leibold K. karmester vezetése alatt. Műsor : 1. Dal-induló Bayertől. 2. Rákóczy-nyitány Kéler Bélától. 3. »Lustschwärmer«, keringő Strausstól. 4. »Nocturne« Chopintól. 5. Induló-tipegő Massaktól. 6. Egyveleg Jeschkotól. — Szünet. 7. »Waldandacht«, dal Abttól. 8. »Nie allein«, lengyelke Leiboldtól. 9. »Die türkische Schaarwache« Michaelis Színházak. Budapest, szombaton, 1885. augusztus 1-én . Nemzeti szinház. Bérletfolyam. Az ember tragédiája. Drámai költemény. Irta Medách Imre. Színre alkalmazt Paulay Ede. Zenéjét szerzett Erkel Gyula. Személyek: Az ur * * Rafael) H. Lánczy Gábor ) főangyalok Alszegi I. Mihál ) Bajnai G. Lucifer Gyenes Ádám Szacsvay Éva Jászai M. A föl s szelleme Egressy Rabszolga Mátrai Kimon Palotay P. 1- ső) , „ , Vízvári 2- ik) demagóg 1- ső) , . , Sántha 2- ik) a népből palud. Chrispos Kőrösmezei Thersites Tóth 1- ső ) athéni Szigeti I. 2- ik ) polgár Komáromi A halál nemzője Novák I. Catulus Horváth Hippia P. Márkus Evlavia J. Gaál I. Péter apostol Újházi Heléne Szacsvayné Kezdete 7 órakor. Holnap, vasárnap , bérletfolyamban: A vén bakancsos és fia a huszár. Eredeti vig színmű 3 szakaszban. Irta Szigeti József. Nagy. kir. operaház. Bérletfolyam. Bély Hermin k. a. a hamburgi városi szinház tagjának utolsó — és Peschier Adolf ur, a bécsi cs. és kir. udvari operaház tagjának vendégjátékául . A sevillai borbély. Víg opera 2 felvonásban. Zenéjét szerző Bossini. Személyek: Gróf Almaviva . Peschier A. Bartolo, orvos .. Kőszeghy Rosina............. Bély H. Bazilia.............. Ódry Figaro, borbély. Fektér Bertha............. Saxlebner E. Őrtiszt............. Szekeres Fiorilla ............ Kiss D. Jegyző.............. Dalnoki A második felvonásban, az énekleczke alkalmával 1. »Romance« Donizetti »Bájital«cz. operájából, énekli Peschier A ur. 2. »Változatok« Auber »A koronagyémántok« cz. operájából énekli Bély H. k. a. Az opera után: Bécsi keringő, Ballet 3 képben. Szövegét írták Frappart Lajos és Gaul F. Zenéjét összeállította Bayer ?J. Betanította Campilli Fr. balletmester. Kezdete 7 órakor. Holnap, vasárnap , bérletszünetben: BIANCHI BIANCA csász. kir. kamara-énekesnő — és PEKOTTI GYULA ur vendég, játékául: Lammermoori Lucia. Opera 3 felvonásban. Zenéjét szerzette Donizetti. Ezzel: Rococo. Ballet 1 felvonásban. Szerzette és betanította Campilli Fr. balletmester. Népszínház. Weiner Julia k. a. magántánczosnő, mint vendég. 109-edszer : Az ördög pirulái. Látványos bohóság, énekkel, tánczczal és zenével, 3 felvonásban és 15 képben. Személyek : Albert Sik G. Maglóba Kassai Sottines Szabó Seringuinos Komáromi Babylas Szilágyi Fiatal boszorkány Szént A. Badansok királynéja Viola I. Kezdete fél 8 órakor. Holnap ugyanez. Magyar színi előadás a gyapjú-utczai német színházban. Zárva. Fővárosi színkör, Budán a Krisztina-városban, Afrika Magyarország. Látványos szinmű 4 felv. 17 képben, zenével, dalokkal, tánczokkal és csatajelenetekkel. Személyek: Adel grófnő Hunyadi M. Arthur báró Szirmai Kálmán gróf Benedek Bonifáczius Fenyvesi Borbála Hagyné Afrika-Magyaror. kir. Dombai Margit Laczkó A. A király hírnöke Nagy Schwarcz Zajongbistezés Fenyőri Balambér Rónaszéki Kezdete 7 órakor. Holnap ugyanez. Főszerkesztő: Jóskai IM Zóra Felelős szerkesztő: "Visi Imre, Rodriguez Horváth Bernadillo Tamássy Izabella Kaczér N. Bohóság istennője Tarnay S. Sára boszorkány M. Csatár Zs. Bigaro, borbély Erődi Marcelina Ágostoni B. Korcsmárosné Szombathelyiné Kis korcsmárosné Szeleczki E. Orvos Varga Korcsmáros Enyvári !£?, 10, *Je lärl,fTfir j‘e fiebor«. gyorspolka terboldtól 11 Wanda« cz. operából Dopplertől 12 Dobos-induló Leiboldtól. Czigányok játszanak a kiállítás területén. Dobos C. J. vendég-Flóra Jancsi hódmezővásárhelyi zenekara 3 órától délután. Pohl Károly vendéglőjében : Badics V. zenekara egész nap. Szidon vendéglőjében : Balog Károly zenekara egész nap. Klemens vendéglőjében , Bunkó Ferencz és fiai zenekara délután 3 órától. A bosnyák kávéházban és bazárban egy szabadkai tambura-zenekar ad hangversenyt. La Société des Ecrivains et des Artistes Hongnis invite cordialement les gens de lettre et les artistes étrangersqui viennent séjourner ä Budapest de faire usage de l’hospitalité qui leur est Offerte par la dite Société, dönt le siege se trouve : Muzeum-körut nro 2., k l’entresol. Indiai kiállítás az iparművészeti múzeumban d. e. 9-től d. u. 4-ig. Belépti dij 20 kr. üvegfestészeti kiállítás Kratzmann Ede műtermében (a füvészkert mellett) nyitva egész nap. Honi iparművészeti vállalat csarnoka (Andrássy út 28. sz.) megtekinthető egész nap. Vöröskereszt Erzsébet-kórház (Buda, déli pályaudvar közelében) megszemlélhető naponta délelőtt 10 és fél 12 óra között. Nemzeti múzeum , képtár d. e. 9-től d. u. 1-ig. Az orsz. magyar iparművészeti múzeum az Andrássy-úton d. e. 9-től d. u. 4-ig. Egyetemi füvészkert az üllői uton délelőtt 7—12-ig és délután 2—7-ig. Egyetemi könyvtár idegenek számára d. e. 9 órától 12-ig nyitva áll. Fővárosi VII. ker. erzsébetvárosi kör könyvtára d. u. 4—5 óráig nyitva. Állatkert nyitva egész nap. Belépti díj 30 kr. Margitszigeten minden nap népzene és kedden csütörtökön szombaton, vasár- és ünnepnapokon katonazene. Hajóközlekedés minden félórában. Svábhegy, lóvonatú és fogaskerekű vasúti összeköttetés. Indul a Károly-kaszárnyától negyedóránkint; a városmajortól reggel 6-tól 10-ig félóránkint, d. u. 3-ig óránkint; azután ismét fél óránkint esti 10 óráig. Nyílt tér. (E rovat alatt közlötteknek sem tartalma, sem alakjáért nem felelős a szerk.) Adjon gyermekének vasat, felelt egy orvos egy anyának, kinek leánykája sápkórban és vérszegénységben szenvedett. De melyik vasat adjam gyermekemnek ? kérdé az anya. A Bravais-vasat, válaszold az orvos, mert ez azon vastartalmú készítmény, mely leginkább közelíti meg azon alakot, melyben a vas a vérben előfordul és ennek következtében hatása jobb, mint a többi vastartalmú szereké. 562 „MARGIT“ gyógyforrás- víz. Hazai és külföldi orvosi tekin-élyek legjobb eredménynyel alkalmazzák; tüdő-, gége- és a gyomor hurutos bántás-1 mainál. Borral használva kiterjedt kedveltségnek örvend ! KIZÁRÓLAGOS FŐRAKTÁR: 7851 ÉDESKUTY L. M. kir. uűv. szállítónál, Budapesten. I