Nemzet, 1885. szeptember (4. évfolyam, 1076-1105. szám)
1885-09-16 / 1091. szám
Szerkesztősé©: Ferencalek-tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSRE ugy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás: Kiadóhivatali ,Perencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ............................................. 2 frt. 8 hónapra .. .. ................................. 6 » 6 hónapra ................................................. 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 . Egyes szám 4 kr. 1091. (254) szám. Budapest, 1885. Szerda, szeptember 16 IV. évi folyam. Budapest szeptember 15 A ki olcsó adomának tartja azt a régi történetet, az egyszeri német forradalmárról, ki ki akarta kiáltani a köztársaságot — a nagyherczeggel, mint teljhatalmú fejedelemmel az élén, — az csak nézze meg az ellenzéki lapokat mostanában, és gyönyörű ismétlését fogja találni ennek a történetnek — komoly képpel, politikai programmkép előadva. Ezúttal csak egyre, a mai »Egyetértésire hívjuk fel a gondolkodó közönség figyelmét. E laptársunk, mely egy lucidum intervallumában megsokalt bizonyos üzelmeket, melyek a délvidéken a Bayern-vereinek jelszavai alatt kezdeményeztetnek, azóta sietett más véleményre térni s mostaccompagnhoz azon támadásoknak, melyek e paraszt-, vagy (mint újabban nevezni szeretik) kisbirtokos-egyletek alapszabályai jóváhagyásának megtagadása miatt a kormány ellen intéztetnek. S nekünk, kik tisztelünk minden véleményt, nem is lenne kifogásunk e támadások ellen, ha azok véletlenül ugyanegy hasábra nem esnének egy üdvözlő czikkel, melyben ugyan a lap gróf Károlyi István indítványát részelteti, mely a törvényhatóságokban mozgalmat akar indítani a megyék pótadójának a magyar közművelődési egyesületek czéljaira fordítása iránt. Mi ez indítványról elmondtuk véleményünket, látjuk előnyeit, gyakorlati kivehetőségében sem kételkedünk, de meggyőződésünk, hogy foganatosítása körül nagyobb bajok és visszásságok csak úgy lesznek elkerülhetők, ha a törvényhatóságok élén, az érzületre kifogásolhatatlanul magyar elemek jogos befolyása nem csak nem bolygattatik,hanem még fokoztatik. Mert azt hisszük nem sértünk meg senkit, ha azt mondjuk, hogy, ha a mérsékelt ellenzékiség bérmáló szentsége által legutóbb igaz magyar hazafiakká avatott szász néppárti politikusok — a Zayak, Wolfok, Imrichek stb. — tovább is a helyzet urai maradnak Brassó megyében; ha továbbá Temesben a Rotai’iakat, Krassóban a Bredicsánokat és Babeseket, Bácskában a Miloszavljevicseket és Dimitrievics Mihályokat segítik uralomra a különböző parasztegyletek — nem sértünk meg senkit, ha azt mondjuk, hogy akkor, ha eme megyék meg is szavazzák adójuk bizonyos pótlékát közművelődési czélokra, abból a magyar közművelődésnek aligha lesz legcsekélyebb haszna is. Arról pedig jó lesz tisztában lenni mindenkinek, ki Magyarországban politikával foglalkozik, hogy mindama mozgalmaknak, melyek Délmagyarországon ez idő szerint megindultak, van egy közös jellemvonása. Nem ismételjük, mit a szerkesztőségünkbe e vidékekről tömegesen érkező levelek állítanak s a mi gróf Apponyinak és társainak oly zokon esik, nem ismételjük, hogy államellenes utógondolatuk van. Nem , sőt fölteszszük — s kivánjuk, igazolják a tények e föltevést — hogy ez nincs. Nem beszélünk még csak e mozgalmak nemzetiségi jellegéről sem. Mi — ha kívánják — elhiszszük azt is, hogy mindazon urak, akiket gróf Apponyi agitatioja egyszerre fölszínre segített, tudnak (ha akarnak) nemzetiségi zamat nélkül is politikát folytatni. Egyet azonban igenis állítunk s ebben nem hiszszük, hogy ők is megcáfolni akarjanak, mert ebben saját maguk mindennapi bizonykodásai szólnak mellettünk: állítjuk azt, hogy agitatiójuk czélja, a politikai téren való ellenzékeskedés mellett, sőt azt több helyütt megelőzőleg — a törvényhatóságok kebelében megdönteni az eddig ott érvényesült irányt és elemeket s »uj« tényezőket segíteni diadalra. És tudja azt az »Egyetértés«, tudja azt az ellenzéki sajtó, tudja azt gróf Apponyi, mit tesz ez Temesben, Krassó-Szörényben, mit tesz Torontálban ? Vegye elő bárki e megyék viriliseinek névsorát, nézze meg mostani irányadó elemeiket s aztán számoljon magyar lelkiismeretével, mielőtt azon tényezőket, melyek ott megteremtették a mostani, sokban hézagos, de hazafiságban kifogástalan törvényhatósági önkormányzatot s melyek ott — részben , alkotmányosságunk egész ideje alatt, részben a határőrvidék bekebelezése óta — a legnagyobb szolgálatot tették nem egy pártnak, nem is egy nemzetiségnek, hanem a törvényesség, ügyének : számoljon lelkiismeretével, mielőtt ezen tényezőket kibuktatni segíti a »hatalomból«, mely nem hatalom, hanem nehéz kötelesség, hogy helyükre segítsen másokat kik nem bizonyították be amazoknál jobb közigazgatási képességeiket sehol, de akiknek még ezután kell bebizonyítani — most szóval ugyancsak állított — hazafias megbízhatóságukat is. Mikor mi, nem nemzetiségi utógondolattal, tisztán a társadalmi béke s a magyar nemzeti fejlődés szempontjából, hangoztattuk a jelszót, hogy a históriai magyar nemesség utódainak egy középosztályban kell egyesülniük a magyar értelmiség többi tényezőivel ; hogy el kell azokat fogadniok, föl kell karolniok minden téren ; hogy csak e két elem szoros egyesülésében, illetve az utóbbiaknak az előbbiekhez való — amazok által tárt karral fogadott — csatlakozásában van társadalmi bajaink orvoslásának titka , akkor a leggyűlöletesb vádaskodás hangzott e miatt ellenünk, kik — így szóltak a vádak és a mérsékelt ellenzékről — »modern jelszavak« alatt ki akarjuk becsülni a magyarság legtöbb érdemet szerzett tényezőit apái politikai és társadalmi örökéből, kik »idegeneket« akarunk becsempészni oda, hol eddig meg tudta magát védelmezni az ősi jog s a nemzeti érdem, kik igy megtagadjuk hagyományainkat s feláldozzuk azokat elméleteink oltárán. Így hangzott a vádaskodás ellenünk, kik nem az eddigi vezérelemek leszorítását hangoztattuk, hanem azok megerősitését; nem egy uj tényező azok helyébe lépését, hanem ez új tényező becses részeinek amazzal egyesülését. És most, azok szeme láttára, azok kedvére, sőt részben azok vezetése mellett, kik ellenünk ama vádakat hangoztatok, indul meg a bajsza Délmagyarországon, egyenes leszorítására mindazon közéleti elemeknek, melyek eddig Magyarország ama részeiben — nem örömmel, de kényszerűséggel, és így joggal és érdemteljesen — elmondhatták, hogy ami ott a magyar államért, a magyar közművelődésért s a magyar öntudatért történt, általuk és kizárólag általuk történt. Mi, akiket éveken át elhíreszteltek, mint ez osztály s e társadalmi rétegek született ellenségeit; mi, a kiket »irodalmi szövetkezet«-nek csúfoltak azok, kik nem olvasták, a mit irtunk, s kikre reá fogták, hogy csak gúnyolni s olcsó jó tanácsokkal fokozni tudjuk e létéért való küzdelmében is a hazának élő társadalmi rétegek megpróbáltatásokkal járó szenvedéseit: mi a harcz láttára, mit ott indítottak ellenük, egy pillanatig se habozunk, s azt kiáltjuk nekik, azt a magyar közvéleménynek, azt ellenfeleinknek, azt a kormánynak, a politikai pártoknak, hogy rokonszenvüek, a jog, az igazság,a legitimitás és minden a megtámadottak részén van s a magyar állam politikai érdeke követeli azt, hogy e harczban ők maradjanak győztesek. S nem kérdezzük gróf Apponyitól: várjon azt, a mit a főrendiház reformja körül tartott hires beszédében ez elemeknek ígért, hogy felsegíti őket oly politikai rétegekbe is, honnan eddig ki voltak zárva, úgy kezdi-e foganatosítani, hogy segédkezet, sőt vezéri szózatot szolgáltat azoknak, kik őket egy egész országrész eddig becsülettel teljesített közéleti szerepléséből ki akarják szorítani? És nem kérdezzük az »Egyetértést«, várjon hiszi-e, hogy ha Torontál, Krassó-Szörény, Temes és Bácska önkormányzata vezérlő elemei nem a mostaniak lesznek többé, ha az Ormosokat, Hertelendyeket, Talliánokat, Rónayakat, Jakabfyakat stb. fel fogják váltani a Steinackerek, Grecsákok és Reiliratok Bauernvereinjai: nem kérdezzük, hiszi-e, hogy akkor — gróf Károlyi István szépen gondolt indítványa értelmében — a magyar közművelődési egyesületek számíthatni fognak e megyékben nagyobb, számíthatni fognak csak oly felkaroltatásra is, mint ma? Mi mindezt nem kérdezzük, mert a válaszszal tisztában vagyunk. És törjön bármely vádaskodás szózata felénk: ismételjük a magyar közvélemény előtt, mit már annyiszor ismételtünk: ne higgyen a jelszavaknak, ne forduljon el ismert jó barátai jó arczától ismeretlenek álorczái kedvéért. BELFÖLD, Budapest, szept. 15. (A dunamelléki ref. egyház közgyűlése.) A dunamelléki ref. egyházkerület, őszi rendkívüli közgyűlését október 21-én tartja meg. A közgyűlést megelőző két napon lelkészi vizsgálatok lesznek. Látogatás Riegernél. Prága, szept. 14. Berlini utazásomat felhasználtam arra, hogy a cseh fővárosban megállapodjam és látogatást tegyek a cseh nemzet vezérénél, Riegernél. A Palaczkyról elnevezett utcza egyik szerény házában lakik, ugyanabban, amelyben a híres cseh történetíró, aki tudvalevőleg Rieger apósa volt, meghalt. Meglepetéssel láttam a nagy egyszerűséget, mely e kiváló férfiú háztartását jellemzi. Rieger szeret beszélni s igy rövid üdvözlés után csakhamar belemelegedett; sok tűzzel, itt-ott szenvedélyességgel, de mindig érdekesen és gyönyörű németséggel szólt. Meg fogom kísérteni, hogy eszmemenetét, amennyire lehet, híven viszszaadjam. Értesülve, hogy Magyarországból jövök, azon kezdő, hogy megfoghatatlan előtte az idegenkedés, mondhatni ellenséges indulat, amelylyel a csehek iránt Magyarországon még ma is viseltetnek. Megjegyzem, hogy ellenséges indulatról szó sem lehet, de tagadhatatlan, hogy politikai körökben némi bizalmatlanság uralkodik a jelenlegi cseh viszonyok iránt, főleg azon szempontból, hogy a most fenálló közjogi állapot netáni változtatása, Magyarország politikai állását is érinthetné. — A dualismust érti ön ? — monda Reger. — Megvallom, nem rajongok érte. Ha a magyarok oly jól érzik magukat benne s azt hiszik, hogy az felel meg egyedül érdekeiknek, ám legyen. Végre is vannak bizonyos meggyökerezett eszmék, amelyek a népeknek ugyazólyán vallását képezik s a melyekkel azt hiszik, üdvözülnek. Megjegyzem azonban, hogy adualismust, ha már egyszer meg van, elfogadjuk. A kiegyezést a császár kétszer is szentesité s Ausztriában, hol annyiit, nem szilárd, annyira nem biztos semmi, kell hogy legalább egy szilárd pont legyen, amelyre még támaszkodnunk-lhet s ez: a császári szó. A magyarok abban a tévedésbenn vannak, hogy Csehország jogos követeléseinek teljesítése szükségkép maga után vonja a monarchia jelen közjogi állásának megváltozását. Deák máskép gondolkodott. Vannak tanuk, akik igen érdekes felvilágosításokat adhatnának a felől, mikép kívánta Deák, aki évekkel ezelőtt tartott egyik beszédében, hangsúlyozta, hogy nagy időkben a magyar és cseh nemzet keresni és megtalálni fogják egymást — a kiegyezés problémáját a csehekre való tekintettel megoldani. A kiegyezést az önök agyondicsért Andrássy-ja kötötte meg a németekkel s pedig igen kényelmes elv szerint: »Te viszed a magad részét, én viszem a magam részét.« Mi a magyarok nemzeti törekvéseit mindig előmozdítani igyekeztünk. A csehek legutóbbi budapesti kirándulása egyátalában nem volt előkészítve, merőn spontán dolog volt. Fölösleges önt emlékeztetnem arra, hogy én is egyike voltam azoknak, akik Schmerling Verwirkungstheorie-jával szemben síkra szálltak Magyarország szabadsága és függetlensége mellett. Akkor ünnepeltek Magyarországon, most mindezt elfeledték. Most a bécsi lapok nyomán, amelyekből önök kizárólag merítik értesüléseiket, hitelt adnak mindazon rágalmaknak, amelyek rólunk terjesztetnek. Szóba hoztam a lapok jelentéseit a kihágásokról és excessusokról, amelyek jelenleg Csehországon úgy látszik napirenden vannak, s fölemlítem a »Fremdenblatt« legutóbbi, nagy feltűnést keltett czikkét is, amelylyel Riegernek néhány nap előtt mondott chodoborci beszédét commentálta. Ez a czikk — úgymond Rieger — méltán felháborított. Ön a bécsi lapok közlései nyomán, csak kivonatosan és irányzatosan olvashatta a beszédet, de abból is kivehette, hogy békülékeny szellemben nyilatkoztam, s hogy mérsékletre, nyugalomra intem a cseheket. S a »Fremdenblatt« nekem ront kíméletlenül és durván. Az ember csakugyan nem tudja, mikép szóljon voltakép. Elhiheti, hogy népszerűtlen dolgot miveltem, midőn Chodoborcban azt a hangot használtam. Sokkal hálásabb, a nép szenvedélyeire appellálni s biztosítom róla, ha azt mondom róla: Ne hagyd magad! szívesebben megtapsoltak volna. Nevetséges azt hinni, hogy mi akarunk kikötni a németekkel. Tudjuk nagyon jól, hogy valahányszor egy cseh elkövet valamely vigyázatlanságot vagy rendellenességet, a milliókra menő németségnek ezer meg ezer lap kürtöli szét barbár voltunkat, viszont, ha a német válik bűnössé valamiben, ezer meg ezer lap van, amely tettét szépíteni tudja. Igen, mi csehek és németek egyenjogúak vagyunk mindenben, de nem vagyunk egyenjogúak abban, hogy becsületünket megvédhessük. Különben is, ami az excessusokat illeti, merem mondani, hogy azok miatt elsősorban a németeket illeti a felelősség. Kész vagyok fogadást ajánlani. Küldjünk ki egy vegyes bizottságot, mely constatálja, hogy az elkövetett erőszakoskodások tekintetében, ki a hibás, s ha kiderül, hogy a csehek részén van a hiba, vagy pedig a nagyobb hiba, kész vagyok rögtön letenni mandátumomat. A dologra nézve egyébiránt foly a vizsgálat, de ki kell emelnem, hogy az eddig hatóságilag elintézett ügyekben, az elítéltek közt egyetlen egy cseh sincs; azok, akik egy Prága melletti kis faluban kődobáláson rajtakapattak, 12—13 éves éretlen gyerkőczök voltak, míg pl. Reichenbergben, Trautenauban a németek bűnössége elvitázhatatlanul kiderítve jön. A cseh már természeténél fogva lágy. Nézze meg az ön slovénjeit, nem olyanok-e, mint a nép, amelyet gyúrni lehet. Bezzeg a szerbekkel több dolguk van a magyaroknak. A német, bízva számbeli erejében, erőszakos és kíméletlen. A német tudja, hogy mögötte a nagy német birodalom, milliókat számító nagy nemzet áll. Ami pedig különösen a csehországi németeket illeti, ezekre a német birodalom közelsége épenséggel veszélyes hatással van. Midőn a poroszok az 1866-iki háború alatt bejöttek Csehországba, bizonyos oldalról folytak alkudozások, s pedig nem a monarchia egysége érdekében. Ha a németek akkor a csehekben nem találtak volna erős ellenzékre, isten tudja, hol lennénk ma Csehországgal. Hogy minő e tekintetben a hangulat, bizonyítja a Schönerer párt szaporodása a választások alatt, s hová czéloz e mozgalom, tanúsítja Kurtz úr szereplése Drezdában. Csehország nem egy városának korcsmájában kifüggesztve fogja ön találni a német császár arczképét. Ezeket különben én előre láttam. Tizenöt évvel ezelőtt, mikor még nem volt meg a német franczia háború, egyik beszédemben megjósoltam a német egység bekövetkeztét; arra intettem német honfitársaimat, fontolják meg a kérdést : németek akarnak-e lenni, vagy pedig osztrákok, s még emlékszem, mikor kiejtettem e mondást: »Mi nem engedhetjük, hogy Ausztria császára a német császár vazallusa legyen.« S ezen kifelé kacsintgatással szemben a magyarok nem látják be, hogy saját létérdekükről van szó. A német gyarmatosítási politikában nem látják a németek elnyomó természetét. Bármennyire dicsekedjenek is Budapesten a nemzeti önállósággal, tagadhatatlan, hogy a magyar mint nemzet, csak kis tényező az európai népek háztartásában. Ami a magyar nemzetnek szilárd hátvédet nyújt, az maga a monarchia s ennek serege. A magyar és cseh nemzetek találkoznak abban, hogy mindkettőnek fennállása feltételezi e monarchia fönnállását s ha egyszer ennek kerete széthull, kezdetét veszi a létért való küzdelem. Mindkettő elmerülne a német tengerben. Egy közös nagy érdek fűzi tehát össze a két nemzetet, az osztrák-magyar monarchia fennállásának érdeke s ezt az osztrák németség, kivéve a conservativeket, nem tudja, vagy nem akarja minden körülmények közt megól .i. A mai harczunk a németekkel, egyszersmind a monarchia egységes és éppentartásának harcza. A nemzetek lehetnek kétfélék, vagy politikaiak vagy genetikaiak. Politikai nemzet például a franczia, geneticai a svájczi. A svájcziak egy része a német nyelvet beszéli, de azért visszautasítaná azt az állítást, ha valaki azt mondaná, hogy német. A csehországi németség sem lehet politikai nemzet, mihelyt ez akar lenni, megingatja a monarchia szervezetét, Csehországban azonban egész eljárása, egész története azt mutatja, hogy a politikai nép szerepért és preponderantiájára tör. A fehérhegyi csata megtörte a csehek uralmát saját országukban s a németek egy másik fehérhegyi csatát akartak készíteni számukra. A németek, ahol csak tehették, elnyomták a cseh nyelvet. Iskoláikban kötelező a franczia nyelv — de az országé, amelyben élnek, amelynek népével naponként érintkeznek, nem. Az iskoláktól eltekintve, ők úgy számítottak, hogy a cseh munkás, aki elmegy a német gyároshoz, el fogja felejteni anyanyelvét , nem felejtette el. Ellenkezőleg, a cseh nyelv és cultúra mindinkább érvényesíti magát. Mikor a cseh technicai főiskola megnyitása előtt mindenki azt hitte, hogy a tantermek üresek lesznek, a következés megmutatta, hogy látogatottabb, mint a német. Maga a főváros, Prága is örvendetesen csehesedik s ha a zsidók most folyamatban levő nemzetiesedése teljesen befejezett ténynyé válik, a jelenleg itt élő 25000 német száma ugyancsak meg fog apadni. Az új színház legékesebb bizonyítéka a cseh nemzet áldozatkészségének és életképességének. Pedig minden tekintetben teljesen magunkra vagyunk hagyatva. Ámítás, hogy mi a kormány támogatásával találkozunk, amint ezt önök a bécsi lapokban olvassák. Ellenkezőleg, a kormány hivatalnokai, ahol csak lehet, nyomnak bennünket. Az osztrák kormány ellenség módjára viseli magát a csehekkel szemben. Legutóbb is Pilsenben, tehát egy tiszta, vagy legalább túlnyomólag cseh városban, az ottani ipariskolában, megtiltotta a cseh nyelv előadását. Érdekünkben pedig nem mer tenni, mert valósággal fél a német közvéleménytől, mely naponkint jobban elmérgesíttetik. Ily viszonyok közt azután folytonos izgatás, elkeseredés és gyűlölség vitetik a nép közé, s valóban a mozgalom végét belátni sem lehet. Megjegyzem, hogy a nyelvkérdés, megoldásának minden nehézsége daczára sem képezhet okot, hogy általában ne találtassák bizonyos modus vivendi, amely a két nemzetiség harczainak véget vetne. — Magam is azt vallom, szólt Rieger, hogy a kérdés súlypontja a nyelvkérdésen nyugszik. Nincs is több óhajtásom annál, hogy létrejöjjön az egyetértés a két nemzetiség közt. Szeretem hazámat, amint csak hazát szeretni lehet s épp ezért kívánom, hogy lakossága békében és boldogan éljen. Mi akarunk egyezkedni a németekkel, de eddig mereven visszautasíttattunk. A boldogult Szlatkovszky már évekkel ezelőtt tette az ajánlatot a csehországi németek vezérének Schmeykalnak, hogy hozzák létre a két nemzet közt való kibékülést. S akkor Schmeykal igen jellemzően körülbelül úgy nyilatkozott, hogy a németek nem szorultak a csehek barátságára. A csehek nem követelnek semmit, csak elvitazhatatlan históriai alapokon nyugvó jogaik elismerését és érvényesítését. — Se cseh koronázás mennyiben áll összefüggésben ez utóbbi kérdéssel ? — A cseh koronázásról nincs szó, válaszolt Rieger. — Nincs is remény, hogy az a megvalósulás stádiumába lépjen ? — Azt nem mondtam. Az eseményeket ki tudná megjósolni előre. De tartozom azon kijelentéssel, hogy a koronázás, még ha ténynyé válnék is, egyáltalában nem érintené sem Magyarország, sem a monarchia közjogi helyzetét. Mi ráléptünk a közjogi alapra s attól nem kívánunk eltérni. Még azt a kérdést vetem föl, hogy a meginduló kiegyezési tárgyalások és átalában a kiegyezéssel zemben, mily álláspontot fognak elfoglalni cseh képviselők, s hogy lesznek-e határozottan körülírt követeléseik. — Erre nem adhatok választ. A képviselők még nincsenek együtt, magam is csak holnap utazom Bécsbe s a parlamenti élet csak most kezdődik. Véleményem azonban az, hogy a kiegyezés, lényegileg az eddigi alapokon fog megköttetni. Egyébiránt a kormány dolga megtenni az előterjesztéseket, valamint a kormány kötelessége az itt uralkodó sajnos áramlatok és szenvedélyek közepette föntartani a békét s ügyelni arra, hogy az állami rend kötelékei végkép föl ne bomoljanak. — sz. — r. A román irredenta és a rékasi kerület. — Levél a szerkesztőhöz. — Budapest, szept. 15. Temesmegye rékasi kerületéről a t. szerkesztő ur becses lapjában, úgy az összes többi hazai lapokban, azon hit terjesztetik, hogy a román irredenta eszeveszett proclamatiói ezen kerületben nagy számban lennének elterjedve, s hogy ottan az irredenta biztos talajra számíthatott, sőt a szept. 7-iki esti lapban egyenesen az állíttatik, hogy e kerületben, mely állítólag mérsékelt ellenzéki képviselőt küldött a képviselőházba, a famosus vörös proclamatiókkal már a dynamit háborút hirdetik a magyar állam és faj ellen. Ezen kerületnek én lévén országgyűlési képviselője, erkölcsi kötelességemnek tartottam az ottani lakosság jó hírnevének ezen megtámadása ellen felszólalni, és az álhír megcáfolására kérem a szerkesztő urat, hogy a következő nyilatkozatot közzé tegye: Amily kevéssé való az, hogy én a mérsékelt ellenzéki párthoz tartozom, és oly valótlan, hogy a rékasi kerületben valaki a dynamit- háborút hirdeti a magyar állam ellen, vagy hogy ottan a román irredenta proclamatiói, melyek a román nemzetiségű honpolgárokat rabló és gyújtogató bandákká akarják lealacsonyítani, terjesztetnének s hogy azok ottan talajra találnának. E kerületet vegyes ajkú békés szorgalmatos honpolgárok lakják, kik testvériei jó egyetértésben élnek egymással, hazafias, correct magaviseletűek, s eddig semmi által sem szolgáltattak okot hazafiságuk kétségbevonhatására, köztük lakom, senkitől sem hallottam, semmi nyomát sem láttam annak, hogy valaki a román irredentisták, ezen esztelen emberek gyalázatos proclamatióját látta vagy terjesztette volna, átalában a népnek még csak tudomása sincs róla; a hivatalos közegek pedig bizonyára el nem hallgatnák, ha valakinél ily proclamatióra akadtak volna. Nincs mit tartani különben attól, hogy megyénk erélyes kormánya és tisztviselői kara azonnal fel nem fedezné és csírájában el nem fojtaná azon hazaellenes izgatást, melyre az irredenta czéloz, ha az bárhol e megyében megkiséreltetnék, mit én még valószínűnek sem tartok. Biztosíthatom különben, szerkesztő úr, hogy minden tisztessége román undorral fordul el a magaz proclamatiótól és tudtommal azt az összes hazai román lapok, még a legszélsőbbek is, egyaránt elítélték. Legyen egyúttal megengedve, hogy ez alkalomból egész átalánosságban megjegyzést tegyek a sajtó magatartására nézve. Azt hiszem, hogy legkevésbé sem mozdítja elő hazánk javát az, ki a testvéries egyetértés helyett a nemzetiségek, fajok közt a gyűlöletet szítja, s hogy egyenesen a gyűlölet malmára hajtja a vizet az, ki egyesek magában álló esztelen cselekményeiért egész vidék, nemzetiség vagy faj hazafiságát vonja kétségbe, szerény nézetem szerint tehát helyesen cselekednének a komolyabb lapok, ha mellőznék azon híreket, melyek ilyesmire czéloznak, s melyek által a kedélyek ok nélkül felizgattatnak, s a közvélemény a közjó hátrányára elmérgesittetik. GALL JÓZSEF, Temesmegye rékási kerületének országgy. képviselője. Országos bányászati és kohászati egyesület. A bányászati congressus magyarországi tagjai ma délután a közös ebéd végével az »Országos bányászati és kohászati egyesület« megalakítása czéljából a kiállítási zenecsarnokban ülést tartottak. A kérdés, mely felett tanácskoztak, nagy horderejű: az egyesület hivatása bányászatunkat és kohászatunkat előmozdítani. És a kérdés fontosságához méltóan a tagok a lehető legnagyobb számmal vettek részt az ülésben s az iránt a tanácskozás egész folyamában látható érdeklődést tanúsítottak. Az ülés délután 4 órakor vette kezdetét. A tanácskozás vezetésére, elnökül egyhangúlag Zsigmondy Vilmos orsz. képviselőt, jegyzőül pedig Gömöry Sándor bányamérnököt választották meg. Zsigmondy Vilmos elfoglalván az elnöki széket, az ülést a következő beszéddel nyitotta meg: Tisztelt uraim! Felette fontos mozzanat az, melynek érdekében önök ma idegyültek: a bányászat jövőjének kérdése. Mert ezen hathatósan lendíteni egyedül az országos bányászati és kohászati egyesület van hivatva. Erre nézve a congressust előkészítő bizottság mindazok véleményének meghallgatásával,kik az ügy iránt érdeklődtek és ahhoz értenek, szabályzati szervezetet készített elő. Ezt vagyok bátor a congressus elé terjeszteni. Mielőtt azonban ennek tárgyalásához kezdenénk, azt hiszem kijelenthetem, hogy a szóban forgó egyesület megalakítását valamennyien égető, szükségnek tartjuk és a legmelegebben óhajtjuk. (Átalános éljenzés.) Az előkészítő bizottság alapszabályzati tervezetét azonban csak annyiban méltóztassanak tárgyalás alá venni, amennyiben az csak alapjául szolgálna annak, amelyet az e czélra kiküldendő bizottság dolgozna ki egész terjedelmében. (Helyeslés.) Ezután Gömöry Sándor előterjesztette az előleges bizottság által készített alapszabályzati tervezetet, amely élénk és eredményes vitát proponált. Az ülés minden egyes tagja elfogadta az egyesület czimét, mely a következő: »Országos bányászati és kohászati egyesület.« Ennek állandó székhelye Budapest és hivatalos nyelve a magyar leend. Kimondották továbbá, hogy az egyesület czélja a magyar bányászat és kohászat érdekeinek megóvása és előmozdítása minden irányban. Az egyesület tagjai lehetnek mindazok, kik bányászati, kohászati és ezekkel rokon szakmákkal foglalkoznak, vagy azok iránt érdeklődnek, továbbá minden testület. Az egyesület tagjai négyfélék: a) rendes tagok, kik magukat az évi járulék (helybeliek 8 frt, vidékiek 5 frt) fizetésére 5 egymásutánra következő évre kötelezik magukat ;b)alapítótagok, kik legalább az évi járulék 5°/0-ás tőkéjét az egyesület pénztárába egyszer s mindenkorra befizetik; c) tiszteletbeli tagok, kik az egyesület czéljaiban érdemeket szereztek és végül d.) ideiglenes tagok, oly külföldiek, kik itt tartózkodásuk ideje alatt az egyesület tevékenységében részt venni óhajtanak és a kiket a közgyűlés megválaszt. Az utóbbiak havonta 2 frt tagdíj fizetésére köteleztetnek. Minden tag évi, illetőleg havi járulékát félévi részletekben, illetőleg havonta előre tartozik lefizetni. Aki az egyesületből ki akar lépni, ezen szándékát köteles