Nemzet, 1885. november (4. évfolyam, 1137-1166. szám)

1885-11-08 / 1144. szám

gyében Beszterczén; Hunyad megyében Dobrán, Zá­­mon; Szolnok Doboka megyében Esz­tényen, Kápol­­nok-Monostoron; Nagyküküllő megyében Halmágyon; Szilágy megyében Perecsenben; Alsó-Fehér megyé­ben Verespatakon; Bihar megyében Sonkoly­oson; Turócz megyében Felső-Turcseken, Znióváralján; Po­zsony megyében Malaczkán; Udvarhely megyében Bözödújfalun, Felső-Rákoson, Alsó-Boldogasszonyfal­­ván, Fogaras megyében Fogarason. Ezen felállított állami elemi iskolák kevés kivétellel nem magyar vagy ve­gyes anyanyelvű lakosság közt létesí­tettek. Kiválóan sürgőssé és fontossá tette ezen iskolák mielőbbi felállítását azon körülmény, hogy vagy teljesen hiányozván más iskola, a tanköteles gyermekek taníttatásáról a szülők épen nem gondos­kodhattak, vagy ha volt is már községi vagy feleke­zeti iskola, az távolról sem felelt meg a törvényszerű követelményeknek és így egyrészt megfelelő nagy­ságú helyiség és rendszeres iskoláztatás hiányában az összes tanköteles gyermekek iskolába nem is jár­tak, másrészben pedig az iskolába járók tanítása a megkívánt eredményt fel nem mutatta, minthogy pe­dig a felekezetek és a polgári község elég anyagi erő­vel iskoláik rendezésére nem bírtak és semmi kilátás sem volt arra, hogy ezen iskolák a hazafias oktatás czéljaira berendeztetni fognak, fontos közművelődési és államérdekekből állami iskolákat kellett felállítani, annyival inkább, mert az 1879. évi XVIII. t.-czikk alapján most már a gyermekek magyar nyelvi taní­tásáról is kellett gondoskodni, miután a létezett isko­lákban a magyar nyelv nem, vagy minden siker nél­kül taníttatott. Az említett állami iskolák felállításá­nál mindig kiváló figyelem fordíttatott arra is, hogy oly községekben létesíttessenek, hol, honnan az álla­mi elemi iskola működésétől várható eredmények a környék lakosságának művelődésére is ki fog­nak hatni. Azon állami iskolák felállítását, melyek nem idegen vagy vegyes anyanyelvű lakossággal bíró köz­ségekben létesíttettek, azért kellett sürgősen elren­delni, mert a község, a pusztai vagy telepítvényi la­kosság, bár fel is állította iskoláját önerejéből, azt a törvény követelményeinek megfelelően rendezni és fentartani nem volt képes, úgy­hogy államosítás nélkül az iskola megszűnt volna. Nehogy tehát a tanköteles gyermekek oktatás nélkül maradjanak, elkerülhetetlen volt az állami iskola felállításának el­rendelése. A már fennálló állami népiskolák fen­­tartására 295,900 frt volt előirányozva, tényleg pedig 472,289 frt 67 kt fordíttatott e czélra, mi elő­ször is abban találja magyarázatát, hogy a tanítók fizetését, mely eleinte csak a törvényszerű minimum­ban (300 frt) állapíttatott meg, sok helyen, tekintettel a megélhetés nehézségeire, a sikeresen működő taní­tók nagyobbszámú családjára, a piaci távolságára stb. 100 írttal felemelni kellett, úgyszintén haladéktala­nul szálláspénzt kellett adni a tanítóknak ott, hol az iskolaépületben levő lakásuk, a tanulók számának sza­porodása folytán időközben tanhelyiséggé alakítta­tott át. De sokkal nagyobb részét a túlkiadásnak az iskolabővítések, úgyszintén a tanerők számának sza­porítása vette igénybe. Az állami elemi iskolai tan­erők számának szaporítását szükségessé és elhalaszt­­hatatlanná tette ama körülmény, hogy oly községek­ben, hol állami iskolák létesíttettek, az állami köze­gek felügyelete mellet a községi hatóságok szigo­­rúabban jártak el a tanköteles gyermekek össze­írásánál, iskolába járatásánál és a mulasztások meg­büntetésénél, továbbá az állami iskolákban elért sikert tapasztalva a községi lakosok is, évről-évre nagyobb számmal küldték gyermekeiket az állami iskolába, úgy hogy a felállított iskola, illetőleg a létező tante­rem és tanerő a jelentkező tanulók befogadására és tanítására elegendő nem volt, miért is új tantermek megszerzése és tanítók kinevezése által kellett a mu­tatkozó szükségletnek azonnal eleget tenni. Uj tan­erők alkalmazását megkövetelte az iskola fokozatos fejlődése is, midőn ez állami iskola először csak az első osztálylyal nyittatott meg és szükség szerint a következő években fokozatosan a következő osztályok megnyitását, az 1868. évi XXXVIII. t.-cz. 29. §-a szerint a fiú- és leánytanulóknak külön tantermekben elhelyezését, sőt a tanulók nagy száma miatt párhu­zamos osztályok felállítását kellett elrendelni, így uj tanítókat és tanítónőket kellett kinevezni az 1884. év­ben, különösen a Budapest környékén állított igen népes újpesti, kispesti, vörösvári, erzsébet-, kossuth­­falvi és promontori állami elemi iskolákhoz, továbbá az évről-évre mindinkább kifejlődő munkácsi, bereg­szászi, máramarosszigeti, nagymihályi, fehértemplomi és perlaki több osztálylyal bíró állami iskolákhoz ; úgyszintén a nagyszebeni, ruttkai, tiszaujlaki, huszti, muraszombati, segesvári, bürkösi, topánfalvi, pürke­­reczi, türkösi és nagyrévi állami iskolákhoz. A delegatiók. Bécs, nov. 7. A magyar delegatió zárszámadási albizottsága ma délelőtt 10 órakor tartott ülésében az 1883. évi zárszámadásokat tárgyalta. A külügy­minisztérium zárszámadásánál, melynek követ, a mi műeljárásunk. Róla és kortársairól ma­­­­radt ránk. És minthogy Sandeau ez eljárásban mes­ter, művének eme másik fele teljesen modernnek tűnik fel előttünk. Figyelemmel, feszült érdeklődéssel kisérjük fejlődésében és örömmel üdvözöljük, elége­detten élvezzük minden sikerült részletét. Még az öreg marquis is, kivel egy órával előbb nem tudtunk hová lenni, mily kedvessé vált előttünk ! Szeretjük ez öreg gyermeket, szívesen elviseljük minden kiállha­­tatlanságát. Ostobasága immár oly természetesnek látszik, oly mulattató, majdnem azt mondjuk, jóizű. De ha jóizű! Rémülettel gondolunk az időre, mikor az iro­dalmi formula, mely ma nálunk oly kedves és San­­deau-t is felemelte a bukásból, el lesz kopva, el lesz avulva, félre lesz dobva. Ha valamikor új egyezmény létesül az író és a közönség közt a műelbánásra nézve, és mindaz, amiben ez este Sandeau mesteri »kezét« csodáltuk, értéktelen, és mint föntebb mond­tuk, idegenszerű lesz : mi fog e darabból megmaradni ? Mi fog benne akkor tetszeni ? Mi fogja e darabot akkor megmenteni ? Ne búsuljunk ezen. Igaz ugyan, hogy a darab akkor még gyöngébb­nek fog feltűnni, mint ma. De hát Helén és Bernard szerelme oly szépen és oly sok igazsággal van benne festve; az öreg marquis bárgyúsága is oly gazdag a pompás vonásokban és a hatásos színekben, hogy va­lóban még akkor is tetszhetik e darab, ha a műelv, melyben concipiálva van, ki is múlik az emberek em­lékezetéből, épp úgy aminthogy tárgyának fele már is kimúlt belőle. Hej, mert minden elmúlik. Elmúlnak a történeti korszakok, elmúlnak a politikák, és a társadalmak, a divatos eszmék és a művészi elvek. Csak két dolog van, mely örökké való: a szere­lem és az ostobaság. Ezekkel még Saturnus sem bír.------­Ez volna tehát a darab morálja ? Nem. Ez csak a criticáé. A darabé különb en­nél. Tessék a színházban meggyőződni róla. KESZLER JÓZSEF, előadója Batthyány Lajos gróf volt, Wodia­­n­e­r Albert b. azon kérdést tette, hogy az alexandriai nemzetközi bírósághoz való hozzájárulás ideiglenes-e vagy végleges, mire azon felvilágosítás nyerte, hogy végleges. Erre a külügyminisztérium, valamint a közös pénzügyminisztérium — előadó S­z­­­á­v­y Olivér — és a közös főszámszék zárszámadásai hely­­benhagyattak. A tengerészeti zárszámadásnál elvi vitát keltett a 6 a) és b) czim alatt előforduló 237,000 frtnyi túlkiadás, melyet anyagszer beszerzés czimén, új gépek, műhely és teherhajók beszerzésére a tengerészeti hatóság kiadott. B­y­r­a­n­d­t-R­h­e­i­d­t gr. hadügyminiszter felvi­lágosításul előadja, hogy ő a tengerészeti kiadások­nál a részletekbe nem avatkozhatik. Havonként be­mutatják neki a kezelési kimutatást, de mikor ezek a költségek felmerültek, még nem volt abban a hely­zetben, hogy póthitelt vagy felhatalmazást kérhe­tett volna. Hegedűs Sándor ezzel szemben megjegyzi, hogy ebből meggyőződött arról, hogy miután nem előirányzott új kiadások fordultak elő,a miniszter nem gyakorolhatja a tengerészettel szemben az ellenőrzést vagy, hogy abban a helyzetben legyen, miszerint az időközben felmerülő új kiadásokat ellenőrizhesse. Itt tulajdonképen nem a 237.000 frtnyi túlkiadásról van szó, hanem új szükségletek fedezéséről, melynek költ­ségeit időközben is lehetett volna az előirányzatba fölvenni és a delegatiótól azok megszavazását kérni. Ő tehát, tekintettel ezen speciális esetre, nem any­­nyira a túlkiadásra fekteti a fősúlyt, mint inkább arra, hogy az albizottság oly értelmű határozatot ajánljon a delegatiónak, mely szerint a miniszter sa­ját felelőssége érdekében oly ellenőrzési rendszabá­lyokat léptessen életbe, hogy a szóban levőhöz ha­sonló esetek elő ne forduljanak. Wahrmann Mór helyesli azt, hogy abban az esetben, ha a miniszter meggyőződött a túlkiadás szükségességéről, a kiadást a maga felelőssége alatt megtehesse. E részben tehát nem ért egyet Hegedűs­sel, de abban egyetért vele, hogy a miniszter felszólí­tandó a tengerészeti kiadásokkal szemben, a szüksé­ges ellenőrzési rendszabályok életbe léptetésére. Prileszky nem látja azt, hogy az 1878. és 1882-iki határozatot megsértették volna, mert a mi­niszter a túlkiadásról nem adhatta be előbb a jelen­tést, míg a zárszámadás meg nem volt. A kiadást a saját felelősségére vette a miniszter és a határozat maga megengedi, hogy ha valamely kiadást elkerülhe­tetlenül szüségesnek tart, azt saját felelősségére meg­tehesse. Nem látja tehát szükségét újabb hatá­rozatnak. Bylandt nem szeretné újabb határozattal megköttetni magát, mert a tengerészeti hatósággal szemben nincs abban a helyzetben, mint a többi osz­tályokkal szemben, tehát fokozottabb ellenőrzést nem gyakorolhat. Kéri a felmentés megadását. Hegedűs Sándor előadó: A hadügyminiszter félreértette azt, mintha ő számellenőrzést kívánna. Az a minisztérium számvizsgálójának és a számszék­nek a dolga. De hogy valamely kiadás iránt felmerülő szükség kérdését megítélje és arra nézve határozzon, ez már a miniszter dolga s erre nézve súlyt kell helyezni. Tisza Kálmán miniszterelnök: A miniszter talán nem kisérhette figyelemmel az egész tárgyalást s ezt annak tulajdonítja, hogy az magyarul folyt, nem rosszulásról és nem a helybenhagyás megtagadásáról és nem is arról van szó, hogy a hadügyminisztérium a tengerészeti hatósággal szemben részletesebb ellen­őrzésbe bocsátkozzék, hanem egyszerűen arról — és azt hiszi úgy is van a dolog — hogy midőn új szükségle­tek merülnek fel, a tengerészet főnöke értesítse a had­ügyminisztert minden egyes esetben és kérje ki elha­tározását, hogy a miniszter fedezhesse felelősségével a kiadást. Nem a múltra vonatkozó megrovásról, ha­nem a jövőre kiterjedő javulásról van tehát szó. B­y­­­a­n­d­­ gróf hadügyminiszter kijelenti, hogy ha arról van szó, hogy a tengerészet főnöke neki minden egyes felmerülő szükségről jelentést tegyen és e tekintetben az elhatározást kikérje, ez most is így van. Erre nézve megtette a szükséges intézkedéseket és kéri, hogy az országos bizottság ezt vegye tudomásul. Hegedűs a hadügyminiszter nyilatkozata után nem utasítást kíván neki adni — minthogy a miniszter egyetért az ő felfogásával — hanem constatálván az eset felmerülését, a következő határozati javaslatot ajánlja: A 6. czim a) és b) anyagbeszerzés, munkabér, biztossági szolgálat czimen előforduló 237,871 frt 27 kr tulkiadás alól minthogy szük­ségessége és halaszthatlansága bebizonyítva jön, hát részben új szükségletekből keletkezett, a fölmen­tés megadandó, de ennek keletkezése is bizonyítja, hogy a hadügyminiszter nem bír még tökéletesen meg­felelő ellenőrzéssel a tengerészeti osztály kezelésével szemben, mire a miniszter kijelente, hogy felelőssége érdekében e tekintetben is a szükséges intézkedése­ket megtette, mit is a 1.­bizottságnak tudomásul hozni bátorkodunk. Az albizottság erre Hegedűs javaslatát el­fogadja. Tárgyalás alá vétetett ezután a hadügyminisz­térium zárszámadása, melynek előadója Hegedűs Sándor. A megszállott tartományok költségvetésében 120,800 frt előre nem látott bevételi többletre nézve azt kéri a minisztérium, hogy ezen összeg conservek bevásárlására használtassák fel. Hegedűs előadó szerint ez tulajdonképen nem hitelmeghosszabbítás, hanem egészen új hitel, mely e czimen nem volt előirányozva, tehát ilyen czimen is kell ezt tárgyalni. W­ahrmann szerint ez nem is tartozik a zárszámadási albizottság illetékességéhez. Lambert vezérhadbiztos kifejti, hogy a tar­talék conservek elfogytak, mert a cordonnal alkal­mazott legénységre csak egy adag volt előirányozva és kettőt fogyasztottak. Minthogy az 1883-iki zár­számadással összefügg az 1883-ai eredmény, azért vették fel itt ezen bevételi többlet elszámolását. Szentgyörgyi Gyula udvari tanácsos kéri az albizottságot, hogy itt intézze el ezen tételt, habár nem hitelmeghosszabbítás formájában, mert különben az elszámolás nem történhetnék 1883-ra, hanem át­menne 1886-ra, s ez zavart okozna. Hegedűs Sándor előadó erre a következő indítványt terjeszti elő: a megszállott tartományok­ban álló parancsnokságok, csapatok és intézetek rendkívüli hitele kezelésénél az 1883. évben elért sa­ját bevételeknek 120.821 frtnyi többletére nézve fel­hatalmazás adatik, hogy abból tartalék-conservek sze­reztessenek be és erről az elszámolás az 1885. évi ke­zelési évnek végéig eszközöltessék. Az albizottság ezen indítványt elfogadta és a hadügyminisztérium zárszámadásának többi részét helybenhagyta, az általános jelentés hitelesítésével az elnök és az előadó bízatván meg, az ülés véget ért. Bécs, nov. 7. A magyar delegáció külügyi albi­zottsága ma délután 5 órakor tartott ülésében Fálk Miksa előadó felolvasta az albizottság jelentését, me­lyet az albizottság helyesléssel fogadott. A közös ügyek tárgyalására kiküldött magyar országos bizottság kül­ügyi albizottságának jelentése a közös külügyminisz­térium 1886. évi költségvetési előirányzata tárgyában következőleg hangzik : »A politikai helyzet bizonyta­lansága, mely a legújabb keletruméliai események folytán keletkezett,­­ némileg tartózkodóvá tette úgy az albizottságot a külügyminiszter úrhoz intézett kérdéseiben, valamint a miniszter urat is az e kérdésekre adott válaszban. A jelen helyzetet és a külügyi kormány szándékait teljesen felderítő köz­leményeket és nyilatkozatokat, tehát ily körülmé­­mények közt az albizottság nem várhatott és nem is nyert és így ezen albizottság ez idő szerint nincs azon helyzetben, hogy a külügyi kormány politik­áj­a fölött alapos ítéletet mondhatna, illetőleg ily ítéle­t kimon­dását a 1. országos bizottságnak indítván­yozhatná, ámbár a miniszter úr eddigi működésében az albizott­ság okot vél találni arra, hogy annak jóakaratában ügyességében és erélyében megbízzék; mindazáltal helyeslő tudomásul vétetett és úgy hisszük nemcsak a t. országos bizottság, hanem az összes magyar­­országi közvélemény kivonatának megfelel a t. külügyminiszter úr azon kijelentése, miszerint a monarchiánk és Oroszország közti jó viszony, mely­nek saját érdekeink megóvása melletti fentartása mindnyájunk óhaját képezi az általános érvényű nemzetközi szerződéseken nyugszik, míg külügyi poli­tikánk alapját, miként ezelőtt, úgy most is Német­országgal való szoros baráti viszony képezi, mely a t. külügyminiszter úr örvendetes biztosítása szerint oly szilárd alapra van fektetve, hogy az fennállása óta semminemű változást nem szenvedett. A keleti eseményeket, nevezetesen a keletrumé­liai kérdést illetőleg a t. külügyminiszter úr ez idő szerinti törekvéseit akként jellemezte, hogy azok a szerződésszerű status quo ante helyreállítására van­nak irányozva. Az albizottság úgy vélekedik, hogy ez ellen kifogásra nincs ok, ha e törekvés lehetőleg bé­kés után, de minden körülmények közt erre szerződé­sileg nem jogosult bármely hatalom beavatkozása nélkül valósítható, de bármiként forduljanak is a dolgok az albizottság nézete szerint a megzavart jog­rend keleten csakis törvényes után és mindenesetre úgy volna helyreállítandó, hogy azoknak kívánatai, a­kik e jogot önkényüleg megszegték, ne részesüljenek nagyobb figyelemben mint azok, akik hasonló jogosult­­ságú kivonataikat eddigelé a szerződések iránti tiszteletnek legálisan alárendelték. A kereskedelmi politikai ügyek érdemleges tárgyalása nem tartozik ugyan a delegációk hatásköréhez, de mivel az erre vonatkozó szerződések alakszerű megkötésével és az azok fölötti felügyelettel — a két állam kormányá­nak törvényszerű hozzájárulása mellett — a közös kormány külügyminisztériuma van megbízva: az al­bizottság, miként a múlt években úgy ez alkalommal is erre vonatkozólag némely kérdéseket intézett a t. külügyminiszter úrhoz. A Törökországgal köten­dő tarifa­szerződésre nézve az albizottság azon értesítést nyerte, hogy az eddig fennállott ne­hézségek jobbadán el vannak hárítva, s hogy már most a szerződés megkötése közel­jövő­ben várható. A Görögországgal kötendő vám- és kereskedelmi szerződés dolgában szintén minden elő­készület meg van téve, de a legújabb politikai ese­mények folytán, melyek a görög kormányt majdnem kizárólag foglalkoztatják, a jelen per ez ama tárgya­lások befejezésére alkalmasnak nem mondható. A­mi végre Németországgal való vám- és kereskedelmi vi­szonyainkat illeti, a t. külügyminiszter úr nyilatko­zata e viszonynak közel­jövőben történendő javulá­sára fájdalom semmi kilátást sem nyújt. Ezek után az albizottság kéri a t. országos bizottságot, hogy a jelentés ez átalános részét tudomásul venni méltóz­­tassék. Gróf Zichy Ferencz, albizottsági elnök. Fálk Miksa, albizottsági előadó. Bécs, nov. 7. Az osztrák delegátió költségvetési bizottsága ma tartott ülésén befejezte a külügyminisz­térium költségvetésének általános tárgyalását. K­á­­­n­o­k­y gr. külügyminiszter általános ké­pét nyújtja a helyzetnek s kéri a bizottságot, hogy közléseit bizalmasaknak tekintse a­mit az elnök megígér. A miniszter mindenek előtt megjegyzi, hogy a bi­zottság előtt, múlt évi előadásaiból ismeretes, misze­rint feladatául tűzte ki, hogy összes, különösen pedig a szomszédos hatalmakhoz való jó viszonyok különös ápolásban részesüljenek, a delegációk múlt ülésszaká­ban — úgymond a miniszter — hangsúlyozhatta, hogy az összes szomszédhatalmakhoz való viszonyok telje­sen kielégítők. E tény különös fontossággal bír jelenleg, a mi­dőn a Balkán-félszigeten komoly nehézségek merül­tek fel s a midőn Belgrádtól Athénig mindenki fegy­verben áll. És éppen ama hatalmakhoz való jó viszo­nyainknak kell tulajdonítanunk, ha az események fej­lődése elé, bár nem minden aggodalom nélkül, de a monarchia békéje iránti megnyugvással tekinthetünk. A monarchiának az egyes hatalmakhoz való vi­szonyairól szólva — tekintettel amaz előtte ismert érdekre, melylyel itten első­sorban az osztrák-ma­­gyar-német szövetséget kisérik — a miniszter minde­nekelőtt constatálni akarja, hogy az egészen változat­lan és a viszonyok a legjobbak. A delegáció ő­felsége beszédéből kivehette, hogy a két császárhatalomnak Oroszországhoz való viszo­nya szintén a legbarátságosabb és legbizalmasabb. Ez bizonyára kiváló fontossággal bír a jelenlegi esemé­nyekkel szemben. A miniszter idézi azon szavait, melyekkel ta­valy a delegáció előtt a három császárhatalomnak egymáshoz való viszonyát kifejtette és kijelenti, hogy az idézettekből világosan látható, hogy akkor a kor­mány mily álláspontot foglalt el és hogy az az állás­pont, melyen ma áll, midőn arról van szó, hogy ak­kori nyilatkozatai a kelet-ruméliai eseményekkel szemben gyakorlatilag alkalmaztassanak, csak telje­sen logikai következménye akkori álláspontjának. Olaszországgal szintén a legbarátságosabb vi­szonyban állunk és a miniszter meg van győződve, hogy oly államférfi, mint az új olasz külügyminiszter, ki ná­lunk oly nagy tiszteletben áll, bizonyára csak meg fogja szilárdítani e viszonyt. A miniszter megnyugvással constatálhatja, hogy Olaszország a Balkán-félszigeten legutóbb tör­tént események tekintetében velünk teljes összhang­zásban áll. A keleti eseményeket illetőleg a miniszter a bi­zottság elnézésére kénytelen appellálni, ha a válság közepén és éppen midőn összeül az értekezlet , mely­nek az a feladata, hogy utat és módot találjon hogy Ruméliában a törvényes állapot visszaállíttassék — részletes adatok közléséért a felelősséget el nem vál­lalhatná. Az actuális helyzet és az orvoslási módok felől nyilatkozni nem időszerű, a­midőn naponta fordul­hatnak elő incidens esetek, a­melyek a helyzetre be­folyást gyakorolnak vagy azt megváltoztatják és a­midőn bizonyára minden miniszter, bármely parla­mentnek meg fogná tagadni a felvilágosításokat. A Philippopolisban legutóbb történt eseményeket ille­tőleg megjegyzi a miniszter, hogy kezdettől fogva tisztában voltunk a felől, hogy ha csak kevesek által előidézett szerződésszegés egy európai szerződés megszegését és oly számos ország békés állapotának megzavarását vonhatná maga után , emez elv átalá­­nosításának következményekép a Balkán-félszigeten fejetlenségnek kellene beállani. Ha nem erre az álláspontra helyezkedtünk volna, nem maradt volna hátra számunkra egyéb, mint a megtörtént tényt elismerni és megkísérelni, hogy ez alapon új viszonyok teremtessenek. Alig tört ki azonban Pilippopolban a forra­dalmi egyesülési mozgalom, valamennyi Balkán­államban önkényt jelentkezett az az elhatáro­zás, hogy nem tűrik Bulgária megnagyobbítását. Szerbia mozgósított, Görögországban heves, még folyton tartó izgatottság keletkezett; Romá­nia a legkomolyabb aggályoknak adott kifejezést s a török tartományokban és a Balkán-félszigeten lakó mohamedánok közt is nagy nyugatos­ság tört ki, úgy, hogy mindenütt a legnagyobb készséggel engedelmeskedtek a török kormány felhí­vásának a fegyverkezést illetőleg. Minden elfogulat­lan szemlélőnek önkényt arra a meggyőződésre kel­lett jutnia, hogy Bulgária és Rumélia erőszakos egyesítésének átalános harca volna a következménye. Ha már a keresztény Balkán-államok egymás közti harcra magában véve is nagyon sajnálatos esemény volna, hogy ha ehez még a keresztények és mohame­­nek közti harcz is hozzájárulna, oly véres esemény kezdetén állnánk, melyek Törökország létére nézve is beláthatatlan következményekkel járnának. Nem lehetett tehát arra gondolni, hogy a fait accompli elismertessék, hanem a szerződési jog egye­nes útján maradtunk, mely megfelel politikánk alap­elvének. Továbbá ez alapon legkönnyebben lehetett egyesíteni valamennyi nagyhatalmasságot, melyek, ha nem vállal­ak is kezességet a berlini szerződés fön­­tartásáért, de aláírták azt. Minthogy ezenkívül Török­ország elejétől kezdve nem látta magát indíttatva fegyveres beavatkozásra és pedig a béke föntartása érdekében, hanem a hatalmasságok barátságos köz­belépésére appellált, az értekezlet összehívásának eszméje önmagától kínálkozott. Az értekezlet ered­ményéről még most lehetetlenség bármikép is nyi­latkozni, mert az értekezlet még csak most tartja má­sodik ülését. Bulgária és Rumélia a forradalmi mozgalom­mal önmaguknak ártottak legtöbbet. A bolgár nép bírta a hatalmasságok rokonszenvét és bírja még most is. Hat év folyamán nagy elnézést tanúsítottak Bulgáriával szemben, mely az összes balkán-félszigeti államok közt a legkevésbé tett eleget ama kötelezett­ségeknek, a­melyek a berlini szerződés által reá há­­ramlottak. De épen ezen jóakaratra és ezen elnézésre, való tekintettel, nagyon mélyen megsérthette a hatalma­kat, hogy a bolgárok felelősség nélkül és könnyel­műen megzavarták a rendet. Bulgária és Rumélia anyagi helyzeteket nagyon megkárosították és sok időbe fog kerülni,amíg a következményeket ki fogják heverni. A miniszter megjegyzi, hogy nem akarna igenlőleg válaszolni ama kérdésre, vájjon Bulgáriának Ruméli­­ával való egyesülése magában véve nem ellenkezik-e érdekeinkkel. Nézete szerint semmiesetre nem árthat sokat Ausztria-Magyarország érdekeinek, vájjon Bulgária valamivel kisebb vagy nagyobb-e és ha e nagyobbodás a megkívántató törvényes biztosítékok­kal láttatik el. De egészen máskép kell tekintenünk a szándékolt nagyobbítást tekintettel az erő­szakos keletkezésre és ama visszahatásra, me­lyet az a Balkán-félsziget egész népjogi szerveze­tére gyakorolni alkalmas. A keletkezést illetőleg, nem tűrhető, hogy egy állam magának önhatalmúlag na­gyobbítást akrogáljon. A berlini szerződés a külön­böző balkán népeknek a határolások által bizonyos arányok szerint többé kevésbé önálló existentiát szán­dékozott biztosítani és a békés együttélést lehetővé tenni. Hogy e fajok egyike e keretet önkényüleg áttö­ri, annak a szomszédos államokban nagy nyugtalan­ságot kellett keltenie. A forradalmi mozgalomnak Maczedóniába való átcsapása nagy mértékben veszé­lyeztette a görög lakosság érdekeit. Ez a veszély most már a hatalmasságok befolyása következtében el van hárítva és így a helyzet Görögországra nézve is ke­vésbé fenyegető. Szerbiában, mely ország iránt tudvalevőleg na­gyon meleg rokonszenvvel viseltetünk, sokkal nagyobb volt a filippopoli események hatása. Szerbia egész lakosságában önkényt keletkezett és kifejezésre jutott az a meggyőződés, hogy a történtek ellen védekezni kel­l az ellenzék és kormánypárt lelkes helyeslése mellett elhatároztatott a mozgósítás. A szerb kormány állás­pontja máig telj­esen correct, a­mennyiben a fegyverkezés költségei daczára erőszakos tényt nem követett el, hanem bevárja a hatalmasságok actióját, melytől a status quo ante visszaállítását várja. A király még azon állásponton áll, hogy a berlini szerződés vissza­állítása esetén azonnal elrendelné a lefegyverkezést. A miniszter ismétli, hogy Szerbiához való viszonyunk az utóbbi években nagyon barátságossá vált és mi Szerbiát a jövőben is minden tekintetben szívesen támogatjuk tanácsokkal. Az actióra való bátorításra azonban nem volt indító ok, mert ott a mozgalom teljesen önkényt keletkezett, barátságos tanácsaink tehát inkább a mérsékletre és nyugalomra való in­tésre irányultak volna. Czélunk az marad, hogy a Balkán-félszigeten keletkezett nehézségek törvényes alapon és békés uton oldassanak meg Még mindig reméljük, hogy a szer­ződésileg biztosított rend visszaállí­tása pusztán morális eszközökkel, erő­szakos intézkedések nélkül kivihető lesz, habár a múlt heti késedelem nem volt kedvező befolyással a helyzetre. A miniszter végül azon biztos reményét fejezi ki, hogy azon sajnálatos esetben, ha a Balkán­félszigeten mégis locális conflictusok törnének ki, az átalános béke, különösen a nagyhatalmak között, melyek valamennyien a békét óhajtják, semmi esetre sem fog meg­zavartatni. Czerkowski az osztrák állampolgároknak Poroszországból való tömeges ki­utasításáról szól, mely intézkedés fájdalma­san érinti Ausztria tekintélyét és érdekeit. Kérdi a közös kormányt, hogy e kiutasításokat megegyezőnek tartja-e az átalános népjog alapelveivel, a nemzetközi jogviszonyokkal és az Ausztria és Németország közt fenálló barátsági kötelékkel. Kérdi továbbá a kor­mányt, mily eszközökhöz szándékozik nyúlni, hogy a kiutasítási rendelet visszavonassék ? Hausner kérdi a közös kormányt, hogy hajlandó-e a porosz kormány azon válaszát, hogy a kiutasítások tisztán belügyi­ rendszabályt képeznek tu­domásul venni. K­á­­­n­o­k­y gr. külügyminiszter kijelenti, hogy e kérdésekre később fog válaszolni. Mattusch kijelenti, hogy az esetben, ha a status quo fentartatnék, akkor a berlini szerződés más határozatait, különösen a 23. czikket, is életbe kellene léptetni. Jaworsky kérdi, hogy Romániával foly­nak- e a tárgyalások a kereskedelmi szerződés meg­kötése tárgyában. K­á­­­n­o­k­y gr. külügyminiszter kijelenti, hogy mihelyt a folyamatban lévő előkészületek a két ke­reskedelmi miniszter részéről készen lesznek, a tár­gyalásokat a szomszéd állammal azonnal megkezdi. Latour azt óhajtja, hogy a Keleten székelő diplomatiai ügyvivőink mellé alkalmas tisztek osztas­sanak be, kiknek az volna feladata, hogy éber szem­mel vizsgáljanak minden katonai eseményt. Heilsberg kérdi, hogy Ausztria-Ma­gyarország és Németország közt változat­lanul és szilárdan fenáll-e még most is az előbbi szö­vetség és benső viszony ? Sürgős óhajának tartja, hogy az agrárvámok és az osztrák marhaszál­­lítmányok tekintetében kedvezőbb módozatok al­kottassanak.­­ K­á­l­n­o­k­y gr. kiemeli azon mindkét részről táplált óhajt, hogy közgazdasági téren is sikerüljön egykor a két állam közti viszonyokat szorosabbra A miniszter az előtte szólóval ^at-tálAhogy Bulgária^Rumélia^ kftpTrailiw is a kormányok pontosan voltak értesülve, de a legutóbbi mozgalom kitörésének idejét és napját lehetetlen volt előre tudni, mert ez csak oly cselszövény-féle volt, melyben kevesen vettek részt és minden ellentállás nélkül hajtatott végre, úgy hogy még azok is meg voltak általa lepetve, a­kiket legkö­zelebbről érintett. A miniszter köszönettel veszi Latour kezdemé­nyezését és megemlíti, hogy a hadügyminiszter épp az idén vette föl a költségvetésbe, hogy a konstanti­nápolyi nagy­követségnél egy katonai attad­ó alkal­maztassák. Heilsberg kérdésére, Németországhoz való viszonyunkat illetőleg, a minisz­ter minden fentartás nélkül igennel válaszolhat. Demel a poroszországi kiutasítások ügyében sürgős orvoslást kér. Kifejti annak szükségességét, hogy a status quo a Balkán-félszigeten visszaál­líttassék. Rieger teljes megelégedését fejezi ki a kül­ügyminisztérium jelenlegi vezetője iránt. K­á­l­n­o­k­y gr., Dumb­a, Heilsberg fel­szólalása után a vita berekesztetet­t. A rész­letes tárgyalás a kedden tartandó ülésben fog meg­kezdetni. KIJLPÖL, Budapest, nov. 7. (A h­e­l­y­z­e­t.) Gróf Kálnoky ma nyilatkozott az osztrák delegátió budgetbizott­­sága előtt. E nyilatkozatok, a­mennyire a ve­lünk közlött kivonatból láthatjuk, egészen ab­ban a keretben mozogtak, melyben a magyar delegá­­tiv előtt ma egy hete adott felvilágosítások, s ez, ha egyebet nem, azt minden­esetre tanúsít­ja, hogy a monarchia keleti politikáját az utóbbi hét eseményei sem mutatták tarthatatlannak. Fentartván magunknak, hogy bővebben is hozzászólhassunk e fejtegetésekhez, most csak arra utalunk, hogy a mi­niszer nyilatkozatai egészben megfelelnek a jelentés tételeinek, melyet a magyar delegáció épen ma foga­dott el. A külügyminiszter nyilatkozatán s a magyar delegatió jelentésén kívül a külföldi források a com­­binatiók egész özönével árasztják el a sajtót. Egyik bolgár-görög szövetségről kíván tudni, másik Angliá­nak plebiscitum-terveket tulajdonít Kelet-Ruméliá­­ban, a harmadik Cantacuseno herczeg szájába az orosz occupatió tervét adja Bulgáriában, a negye­dik. .. de mért folytassuk tovább, olvasóink tudják, hogy a sensatios hírek legtöbbje egyre jó: a demen­­tálásra. Ez a sors érte el ma a nisi összeesküvés oly élénken kiszínezett tervét. Pótlásul azonban a » Presse «-nek ismét »holnap­ra« jelentik a szerbek bevonulását Bulgáriába. A bécsi officiosus óvatos e hírrel szemben és megkérdő­jelezi azt. T­áviratok. A kelet-ruméliai kérdés. Péter­vár, nov. 7. A hivatalos lap soph­iai levelet közöl, mely a bolgár feje­delemnek és kormányának a philippopoli for­radalom alkalmából Oroszország intelmeivel szemben tanusított elutasító magatartását kommentálván, constatálja, hogy Clément metropolita az orosz czárnak a bolgár kül­döttséghez Fredensborgban intézett szavait odahaza helytelenül tolmácsolta, amennyiben azt jelenti, hogy a czár ama reményének adott kifejezést, hogy a korábbi állapot Bul­gáriában nem fog ismét helyreállíttatni. A sophiai orosz ügyvivőnek kellett azután a czár szavainak hiteles szövegét helyreigazítá­sul közölni. A levél továbbá azt állítja, hogy a bolgár kormány Európa közvéleményének Bulgáriával szemben elfoglalt valódi állás­pontját rendszeresen eltitkolja. Pétervár, nov. 7. A »Journal de St. Petersburg« a következőket írja : A Havas­ügynökségnek Sophiából keltezett távira­tai, melyek a konstantinápolyi értekezlet tár­gyalásairól, Oroszország terveiről és arról szólanak, minő magatartást szándékozik Bul­gária a nagykövetek intelmeivel szemben ta­­nusítani, szemfényvesztést űznek a megálla­pított jogokkal. Mindez nem fordult volna elő, ha e szó »forradalom« bizonyos orszá­gokban nem gyakorolna csodálatos hatást és ha ott nem osztoznának ama véleményben, hogy Bulgária idézte elő a forradalmat, mi­nélfogva a tény előtt meg kell hajolni. Ámde ez esetben lényeges különbség forog fenn. A modern közjog ama sarkalatos elve, hogy egy kormánynak sincs joga a beavatkozásra, ha valamely nemzet megváltoztatja kormányzati rendszerét, a szó­ban forgó esetre nem alkalmazható, mert Sándor fejedelem és a sophiai forradalmárok koránt sem elé­gedtek meg ezzel, hanem birtokukba akartak keríteni oly tartományokat is, melyek nem Bulgáriához tar­toznak. Ezzel pedig megsértették az 1881-i londoni egyezmény ama pontját, mely határozottan megtiltja a szerződést aláírt hatalmaknak, hogy valamennyi aláírt fél beleegyezése nélkül bármit is változtassanak a nemzetközi szerződéseken. Ha ez a határozat a szerződést aláírt minden hatalmasságra nézve kötelező, még inkább kötelező e hatalmasságok valamelyikének vazallusaira és alatt­valóira nézve. A­mi az opportunitás megfonto­lását illeti, melynek buzgó védőjéül a »Journal des Débats« feltolja magát, mérges támadást intézve Oroszország ellen, minthogy az unió az egész keleti kérdés fölkavarása nélkül lehetetlen, nem marad egyéb hátra, mint a status quo-hoz való visszatérés. A kelet-ruméliai statútum azonban, minthogy nem tartozik a berlini szerződéshez, európai bizottság által revideálható. A »Journal de St.-Petersbourg« idézi a »Journal des Débats« czikkét a statútum hiányaira vonatkozólag és oda nyilatkozik, hogy a hatalmassá­gok többsége hajlandó a status quo sürgős szükséget

Next