Nemzet, 1886. augusztus (5. évfolyam, 1408-1438. szám)

1886-08-01 / 1408. szám

Tan- és nevelő­intézet (Andrássy-út 130. sz. B­adpest) Konviktusomat, mely fennállása óta mindig nagy pártolásban részesült, a felsőbbség engedélyével oly tan- és nevelőintézetté alakítottam át, milyen még alig volt a fővárosban. Csak korlátolt számú növendéket fogadok fel , így őket úgy a lakás, mint a tantermekben a legnagyobb kényelemmel elhelyezhetem. A tantárgyak előadására jeles tanerőket nyertem meg. Intézetem felszerelése tökéletesen megfelel azon követeléseknek, miket a törvény a nyilvános középiskoláktól megkíván. Tanintézetem egy előkészítő­­s 8 gymnasiumi osztályból áll, elkészíti az ifjakat az osztály- és érettségi vizsgálatokra, s év végével államérvényes bizonyítványokat nyernek valamely az illetékes szülők által választott nyilvános főgymnasiumban letett vizsgálatok alapján. Főczélunk : a vallás-, erkölcsi nevelés és tanítás mellett a tanulmányaikban elmaradt, elké­nyeztetett gyermekeket visszaterelni a jó útra és megkedveltet n­ velük a tanulást. Nálam nem az anyagi haszon a főczél, s azért tan-és nevelő intézetemben mérsékelt áruk vannak. Levélbeli megkere­sésre részletes programmal és bővebb felvilágosítással szolgálok. FEKETE JÓZSEF i­azgató: 1074 Boston, Proctor és TVI Helyiség-változtatás.] A régi czukorgyár lebontása miatt, a 30 év óta ezen épületekben fenállott irodáink, gépraktár- és állandó kiállí­tásunk I. évi augusztus­­ió 1-én az átellenben lévő újonnan berendezett helyiségeinkbe Y­áezi-körut @n, síim alá (a London szálloda mellett) helyeztetnek át. 1033 Clayton & Shuttleworth. Titkos betegségek minden alakját, az önfertő-­ zés mindennemű utódajait, f­elgyengüléseket stb. alapo­san gyógyít Dr.PÁPAY koron­­az. érdemkereszten stb. megyei főorvos Budapesten , ujvilág-utcza­­ 33. I. em. a Ferenczi kávé­házzal szemben. Rendel 9­9­5-ig délután levélileg is. 881 Az Athenaeum könyv­­kiadó-hi­vatalában (Bu­dapest Ferencziek-tere, Athe­naeum-épület, s általa minden hiteles könyvárusnál, Bécsben Szelviszki Györgynél Stephans­platz 6. kapható. KÉP. Tavaillyk­i­g. Festette Peters Anna. Színes könyo­mat . . . • 1 frt 20 kr. HARTMANN K. T. —»is látszerész Budapesten §•— ÜSS?* Kigyó-utcza 9. szám­mal fölötte jutányos árakon ajánlja mindennemű látszerészeti czikkeit, úgymint: tábori lófe­stvak m­ié,rumok mezőgazdák és kirándulók számára, színházi látcsövek, ságmérési magas- fggggtynfzu­k, fürdő-, ásványvíz-, zseb-, ablak-, Maximum-Minimum- és közönséges KÖMÉKÖK, orvosi hőmérők, iránytűk, napórák, vén­yegek és arresipt stólld nap és por ellen, szürke (London smoke) és kék üvegekkel, borgnettek, zseb­nagyító üvegek, mérőszalagok, vízszinmérők, körzők, rajztollak, rajzeszközök, metronómok, bor-, tej-, szesz- és fagylaltmérők. Legjutányosabb árak 1 3 g~ SSH tránatra, árjegy­zék­ele vérmentesen Is-C5.ld.etn.el5.. Az Athenaeum könyvkiadts hivatalában Budapest, (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) és minden hiteles könyvárusnál, Bécsben Szelinski Györgynél (Ste­­phansplatz 6.) kapható. Az első nyom. REGÉNY. Irta Beniczky Bajza Lenke. Nedelko Sándor kötéláruk gyári raktára, BUDAPEST, Károly­ körút 15. szám ajánlja dúsan felszerelt kötéláruk­ raktárát és a következő évad-czikkeket: Dohányzsineg, vízmentes ponyvák, szőlő-taposó-zsák, repce és más takarók zsák-spárga, termény- és gyapjú-zsákok, halhálók, gépkender és tisztitó­(kóc) a lehető legolcsóbb gyári áron. 1064 Valódi lószer és minden kárpiton-czikkek. ■Árjegyzékek és minták kívánatra bérmentesen küldetnek. Hamisítások ellen minta és védjegy által biztosítva. Schaumann Gyula: Stockeranban a vidéki gyógyszertár tulajdonosának I' M.ban “B­aSS* Igen pompás kiállítása Terem rézboL bármely asztalnak dinéül szolgálhat, darabja 8 frt 80 kr. 2 liter tíz 8 perez alatt forr. Ha­sonló eredmény mindenféle étel­nél, pecsenye, kávé, b­ea stb. néi, se mellett alig fogyasszatik el 1 krr ára borszeszt. Egy egyszerű, minden veszély nélküli gőzkészülék hozza létre három láng mellett ezt­­ az óriási tüzelő képességet Ház­tartások, katonaság, migdnos árak, vendéglők és kávéholsak, grógyszer­­tárak sat. részére ezen szesz főzőkészülék olcsósága és hihetetlen gyors mű­ködési képességénél fogva teljesenI . __ nélkülözhettem A három láng min-II den ML minden legkisebb füst és bűzterjesztés nélkül ég. Nagyobb fözöké- I szülékek, több edényre 6 lánggal 6 frt. — Megküldetik az összeg beküldése I vagy utánvétele mellett a szabadalom tulajdonosa.­­ | BUXBAUM J. B. által, Bécs, n. Czemingasse 4.641 BUDAPEST, 1 nádor-utcza *^L±. ajánlják nagy raktárukat úgy mint: |gőzmozgonyokat, fa, szén, és szalmafettésre. | Legújabb gőzcséplőgépeket könyök tengely nélkül. | |Szeges gőz­cséplőgépeket 2 */2 3 és 4 lóerejü nagyságban. Járgány-cséplő-­ két tisztitó készülékkel vagy a nélkül. Egyes, kettős­ és hármas» ekéket. ■ Sor- és szóró-vetőgépeket, szénagyüjtőket, rostákat és kukoricza-morzsolókat, stb.­­ a legolcsóbb árakon és kedvező feltételekkel. 19* Árjegyzékek kívánatra ingyen és bérmentve "ffig 844 " keresked. Akadémia f. évi szeptember hó 1-én az V. ker. Alkotmány­ utcza II. sz. a. fekvő új épületében harminczadik évfolya­mát nyitja meg. Midőn ezt a szülők és gyámok figyelmébe ajánljuk, megjegyezzük, hogy az intézet czéljai: a keres­kedő pályára lépő fiatal embereket az általános műveltség alapján a kereskedői hivatásra, még­pedig ennek felsőbb ágaira is minden tekintetben alaposan előkészíteni, őket nemcsak értelmi és szaktudományi, hanem erkölcsi és nemzeti irányban is nevelni, és még mielőtt a kereskedésbe lépnének, az iskolától telhetőleg gyakorlati tekintetben is kiképezni. A három évi tanfolyamból álló intézet igazgatását, szervezetét, tantervét és a felvételi feltételeket tárgyazó értesítőt az igazgatóság kívánatra bérmentesen megküldi. Ugyancsak az igazgatóság készséggel ad felvilágosítást az intézetben fennálló és a fővárosi kereskedő-tes­tületek, valamint az intézet vezérbizottsága által alkotott alapítványi tandíjmentes helyeket és a tandíjmentesség elnye­rését illetőleg.­­ Azon ifjak, kik az intézetben érettségi vizsgálatot tesznek, fel vannak jogosítva, hogy hadkötele­­zettségöket mint egyévi önkéntesek teljesítsék.­­ Az intézettel egy évi kereskedelmi szaktanfolyam áll kapcsolatban oly ifjak számára, kik gymnasiumi vagy reáliskolai érettségi bizonyítványt nyertek vagy valamely másnemű szakis­kola végbizonyítványával rendelkeznek és tisztán a kereskedelmi szaktudományokat egy év alatt elsajátítani óhajtják. Budapesten, V. ker. Alkotmány-utcza 11. sz. 1886. julius 26. ^ ^1] igazgatója. 1078 Az Athenaeum könyvkiadó­ hivatalá­ban Budapest, (Ferencziek-tere 3. sz. a általa minden könyvkereskedésben, Bécsben, Szelinski Györgynél, (Ste­phansplatz 6.) kapható. FRIDÉNYI BANKJA. Regény két kötetben. Irta A két kötet ára 2 forint. A most megjelent regény tár­gya és alakjai napjaink magyar társadalmi életéből vannak véve. Szerző egy nagy bankalapítás köré csoportosította elbeszélé­sét. Az első kötet egy nagy bank alapítását, a második a bank szétbomlását mondja el. Az ala­pítási szédelgés s végül a bukás, a krach, valamint a könnyen munka nélkül szerzett pénz visz­­szahatása a társadalom külön­böző osztályaira erős vonások­kal, néha drámai elevenséggel vannak benne feltüntetve. De nemcsak a pénzvilág hősei lép­nek elénk e regényben, szerző a modern politikai, írói és társa­dalmi élet tipikus alakjait is be­mutatja s izgalmas szerelmi bo­nyodalmaival a folyton érdekes cselekményt még élénkebbé, vál­tozatosabbá és mulattatóbbá te­szi. A cselekmény a fővárosban játszik le, s gyorsan, élénken és érdekfeszítően halad előre. A regény mélyen belenyúl társa­dalmi viszonyainkba s főleg ama világba vezeti az olvasót, mely­­lyel regényíróink eddig keve­sebbet foglalkoztak. A regény már e szempontból is megér­demli a figyelmet és az elol­vasást. Amerikai vízmentes „HY10­“ fehérnemű, melynek tisztítását mindenki maga is eszközölheti, amennyiben azt csak tiszta hideg vízben s a hozzá készített szappan­nyal egy kefe segítségével meg kell mosni. Egy Álló gallér mindenféle divatos mintákban ára 30 kr. „ lehajtó gallér „ „ „ „ 40 kr. „ pár kézelő gyermekek számára.....................60 kr. „ „ „ hölgyek számára.............................60 kr. „ ., „ urak számára • 70 kr. Egy csuklós gomb gallérba való 10 kr. Egy pár kézelő gomb 40 kr. Egy darab Hyatt szap­pan, 10 kr. nyakkendők a legújabb találmány. (Szabadalmazott J. N. S.) mindenféle divatos szövet utánzatokból, melyek ép úgy tiszti­­tandók mint maga a fehérnemű. Darabja 50 kr. J. Y. SCHMEIDIE­R, csász. kir. udvari # gummláru gyáros. Gyárhelyiség VII. Stiftgasse 19. BÉCS. Fiókja I. Rothenthurmstrasse 19. Megküldetik utánvéttel vagy pedig az összegnek előleges beküldése mellett. Ismét­­eladóknak árkedvezmény. **$86 ________1057 SZABÓ JÓZSEF és TARSAI BUDAPESTI ASZTALOS-TARSASAG Fü­rdő-utcza 5., József-tér 1-je szám. A hazai asztalos-társaság mesterei ajánlják nagy raktárukat kész asztalos- és kár­pitos-bútorokkal, a legegyszerűbbtől a legfinomabbig, igen olcsó árakon, jótállással a mi­nőség szilárdságáért. Képes árjegyzéket ingyen és bérmentesen küldünk. Vidéki megrendelések 10°/. fel­fizetés ellenében teljesítetnek. Nagyobbszerű berendezések kiválasztása czéljából 1 frt 50 kr betét mellett szívesen szolgálunk díszes bútor-albummal._____________ 1056 ] A budapesti Kis 8 ad rét, SSO lap, Ára 1 frt 20 kr 1 frt 25 krnak postai­ lár­ványnyal való előleges beküldése után a könyvet vidékre bém­entesen küldjük (Emésztési por*). Eddigelé felü­lmulhatlan hatásaiban kiváltképen a nehéz emésztett ételek könnyebb felo­zlatására, az emész­tés és vér­tisztítás, a test táplálása és erősí­té­s­énél. Ezáltal a naponta kétszeri s hosszabb időn át étrend­­szer gyanánt való használat mellett számos,még a legmakacsabb bajokban is segít, úgymint emésztési gyengeség, gyomorégés, a has beleinek megdugulása, a belek renyhssége, ízgyengeség mindennettó aranyerei bántalom, görvély, guga, sápkór, sár­gaság, idült bőrkistegek, időszaki fejfájások, giliszta és kőbán ab­nak,elnyákosodás, a megrögzött köszvény- és gümő-kórnál . Az ásványvíz gyógyhasználat mellett, úgy azok használati előtt, mint, használata alatt, mint szintén utógyógy gyanánt i­s tűnő szolgálatokat tesz. Kapható a készítőnél, mezőgazdasági gyógyszerész Stockeranban és Magyarország valamennyi előbbe­lő gyógy­szertárában s a következő raktárhelyiségekben. Budapest: Tö­rök József, Schemhoffer­, Koronyley gyógyszerészeknél Thal­mayer és Seitz drog. Kochmeister utóda drog. Arad : Kiss Ist­ván Rozsnyay M. gyógyszerészeknél Aranyos-Maróth : Simonides P. gyógysz. Nagy-Becskerek: Kellner József, Menczer L. és Várady Ist. gyógyszerészeknél. Bozovics : Kirtner M. gyógy­szerész. Czacza: Bencsath F. gyógysz. Debreczen : Dr. Both­schnek E. gyógysz. Pécs : Kovács M. és Sipőcz Ist. gyógy­szerészeknél. Esztergom: Mayer Sándor gyógysz. Nagyvá­rad : Nyiry G. gyógysz. Nagy-Szeben : Teutsch Ág. gyógysz Zsombolya: Duchon L. és Mayernig K.gyógyszerészeknél.Nagy- Kanizsa: Prager B. gyógysz. Karansebes : Müller P. J. és Seitz Jordán gyógyszerészeknél. Kassa: Wondraschek C.gyógysz. Ko­márom : Kirchner M. gy­ógysz. Keszthely : Lackner F. gyógysz Késmárk: Molnár L. gyógysz. Szabadka : Joó Ign. gyógysz Miskolcz : Dr. Rácz G. és Dr. Csathi Szabó gyógyszerészeknél. Újvidék: Maximovics M., Plavsics G. és Grossinger C. B. gyógyszerészeknél. Nagy-Kikinda: Bretter E. gyógysz. Nagy­károly : Füleky P. gyógysz. Sopron : Molnár L., Rudy J., Me­­zey A., Csathó J. és Graner Eug. gyógyszerészeknél. Pozsony : Soltz R.,Heinrich F., Pisztory F. és Heim V. gyógyszerészeknél Hribanth Ist. drog. Pancsova : Bauer Ferenc és Graff H. W. gyógyszerészeknél. Palota : Gombos L. gyógysz. Putnok: Fe­­ket­e F. gyógysz. Győr : Mehlschmidt J., Simon Ferencz és Lippóczy Miksa gyógyszerészeknél. Székesfehérvár : Dieballa J. és Braun J. gyógyszerészeknél. Szeged : Barcsay C. gyógy­szerész. Siklós : Teleky Antal gyógysz. Szombathely : Simon Gyula gyógysz. Szolnok: Kecskéssi J. gyógysz. Temesvár: Paykiss, Tarczay Ist. és Jahner C. M. gyógyszerészeknél. Tren­­csén : Simon Béla gyógysz. Nagy-Szombat: Dobó 1st. és Pauer C. gyógyszerészeknél, Uingvár : Frankl M., Lám A. gyógysze­részeknél. Fehértemplom : Bauer F., Boschitz J. gyógyszeré­szeknél. Magy.-Hradis : Staner Józs. gyógysz. Vág-Ujhely : Kel­ler Em. gyógysz Vág-Selye: Zeller Ist. Zala-Egerszeg : Hollósy Ede. Továbbá Ausztria-Magyarország valamennyi h­írne­vesb gyógyszertárában. Ára egy doboznak 75 kr. Megkül­dés legkevesebb 2 doboz mellett utánvéttel történik. A t. ez. közönségt kéretik, hogy csakis a valódi, Lehan­mann J által előállított gyomorsót kérje. Tan- és nevelőintézet nyilvánossági joggal Budapesten. (Az in­tézet kilencz év óta áll fönn). Dr. László Mihály nyilvános főgymnáziumában mely nyolcz osztályból és előkészítő tanfolyamból áll, a jövő 1886/87-i­ tanévre a bei­atások augusztus 26-án kezdőd­nek, előjegyeztetni lehet azonban már július és augusz­tus hónapokban naponkint az intézet helyiségében (IV. ker., Újvilág­ utcza 21. sz.) Az intézet államérvénye­s főgymnáziumi osztály- és érettségi bizonyítványo­kat állít ki, mely joggal egyedül e nevelőintézet bír, és jeles tanerőivel az állami középiskolák tan­terve szerint működik. Az intézet­benlakó reáltanu­lókat is fölvesz, a növendékek lehetnek : benlakók, fél­­kosztosok és bejárók. Az előadások sze­pt.. 12-én kezdőd­nek. — Lévélbeli megkeresésre azonnali választ, illetőleg programmot küldünk. Budapesten, 1886-ik juliu­s hónapban. 982 Dr. László Mihály, intézet-tulajdonos, igazgató. H­aszon­bérlet. Nógrádmegyei Bér helység határában (Szi­­rák mellett) 1100 hold kiterjedésű, szántóföld, rét s erdei legeből álló pusztán birtok 1886. október 1-től kezdve 3, 6 vagy több évekre haszonbérbe adandó. A feltételek megtudhatók bérbeadó özvegy Bozó Pálné úrnőnél Szirákon. 1071 Sternberg- Annin nannszernvára Rik­lanpston ' II Koronocenj Og A legkitűnőbb valamennyi rovar ellen! Ezen legújabb kiváló különlegesség meglepő erővel és gyorsasággal pusztít el lakásokban, konyhákban és vendéglőkben mindennemű férget, nemkülönben háziállatainkon, istállókban, növényeken, üvegházakban és kertekben. Valódi minőségű „Zaenerlin“ csak­ névaláírás és védjegygyel ellátott eredeti palac­kokban árultatik. Ami nyitott papirosban méretik ki, az sohasem „Zacherl“-féle különlegesség! ZA.CHEI2L J*., Bécs, I. G-oldsch.raiedg'asse 2. Budapesten kapható a következő czégeknél : I. ker. Seltner Gyula, disz-tér 5. » » Wolf M., Döbrentei-tér 1. » » Stojánovits J., szarvas-t. 1. II. » Schedel János, főutcza 3. III. » Gebhardt József, fő-tér. IV. » Éder A. Gyula, Ferencziek­tere 4. sz. » » Hoff J. , utóda (Barthonek K. cs. k. u. sz.) kishid-u. » » Seidl József, korona-u. 18. » » Takács Lajos, hatvani-u. IV. ker. Löwenstein S., hatvani-u. » » Marton Gyula, régi posta­utcza 15. » » Rupkay testv., Mária-Va­léria-utcza. » ‚ Szakál L., Arany János-u. » » Lukovits J., múzeum-k. 11. » » Szirányi J., Lipót-u. 11. V. ker. Kertész Tódor, Dorottya­utcza. » » Vághy Lajos, nádor-utcza. V. ker. Édeskuty L., (magyar kir. udv. szállító) Erzsébet-tér. » » Zsengery, M. ut., József tér. » » Breuer A., és társa, Bál­vány-utcza 7. » » Tausend Her., Bálvány-u. » » Wilhelm S., Arany János-u. VI. ker. Schuster Gyula, Andrássy­­út 16. sz. » » Katz B., nagymező-u. 14. » » Guttmann A., váczi-kör. 1. VII. ker. Gurovits Tamás, király-u. » » Tátray L., kerepesi-ut 20. » » Kaschnitz Gy., dohány-u. » » Spuller István, király-u. » » Heinzl M., kerepesi-ut 50. » › Vidosfalvy B., akáczfa­utcza 31. VIII. kar. Vasváry F., kerepesi-u. 8. » » Spuller Fer., kerepesi-ut. » › Balogh Szil., népszinh.-u. · » Ruff M., vas-utcza 12. A vidéken „valódi Zacherlin“ ott kapható, hol „Zacherlin-falragaszok" láthatók. r.r.«SJ­­AB8 nARHOHIKA-rVVOI.A 12 billentyűséi, kellemes ‘»«vei,-a. ; b.-irMn­t*. inén kellemes mulató-eszköz. íra : 2 frt. Sün­ié.v. eév :renzs­ er«k H.un raktára. 200 képpel díszített nagy hangszer­­*ve­i! k«v mntm lágyén, simmonikáról külön árjegyzék. Javirá­ io . po :to.sui leijesiltet.,e«í. 1098 VIII. kér. Pintér J., stáczió-u. 8. » » Kerstinger G.,stáczió-u. 78. » » Payer A., Mátyás-tár 10. » › Schichte J., bodzafa-u. 25. » » Luczianovits C., József u. 38. » » Szaszovsky J., üllői-ut. IX. ker. Pápa M., soroksári-u. 6. » > Zoller M., üllői-ut 24. . » Weinberger G., Kalvin-t. 25. » » Lentsch F., Tompa-n. 34. > » Schalkház F., ligettér. 808 Nyomatik a Kiadótulajdonos Athenaeum irodalmi és nyomdai részvénytársulat könyvnyomdájában, Budapest barátok­ tere, Athenaeum-épület­et

Next