Nemzet, 1886. október (5. évfolyam, 1469-1499. szám)
1886-10-01 / 1469. szám
Melléklet a »Nemzet« 1469.272. október 1. számához. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése szept. 30-án. Esti lapunk tudósításának kiegészítéséül közölnünk kell még a következőket. Az ülést a vám- és kereskedelmi szövetség meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat tárgyalásával kezdették meg. Gaál Jenő (pécskai) eleve megjegyzi, hogy ugyanazon álláspontot foglalja el, mint amelyet tegnap Apponyi gróf körülirt. Emlékeztet arra, hogy a miniszterelnök már 1878-ban mindent elkövetett arra, hogy az önálló vámterületet lehetetlenségnek tüntesse föl. De ha a most bemutatott vámtarifaszervezet érvényre emelkedik, akkor érvényben marad az 1882. vámtarifa, mely nem valósítja meg azt a javaslatot, mely a kormány minden előterjesztésében mint kereskedelmi politikájának vezéreszméje szerepel : a két állam termelésének egyenletes védelmét, így fog beállani azon helyzet, melyről a közgazdasági bizottság jelentése is megemlékszik, azon helyzet t. i., midőn a két állam lényegesen elütő gazdasági szervezetének következtében oly érdekösszeütközések támadnak, melyekre vonatkozólag maga a bizottság mondja jelentésében, hogy azok által a köztük fenálló vám- és kereskedelmi szövetség súlyos megpróbáltatáson mehet keresztül. A monarchia másik államának kormánya határozottan tiltakozott az ellen, hogy a vámtarifajavaslatnak retorsionális jelleg tulajdoníttassék. Nem is lehet a mi körülményeink közt, tehát, olyan bátran retorsionális politikát folytatni. Ezt be fogjuk látni, ha csak egy pillantást vetünk a kereskedelmi forgalom adataira. Ezek szemlélete után be kell látnunk, hogy egy ily politika, csak a mi kárunkra lenne folytatható. Az utóbbi két év átlaga szerint ugyanis az osztrák behozatal többlete Magyarországra, tesz több mint 101 millió forintot, ellenben a nyugateurópai államokba, név szerint Német-, Franczia-, Angol- és Olaszországba, Svájcba, Belgiumba és Hollandiába kivitelünk többlete tesz 52 millió forintot. Már most, ha mi annak, kereskedelmi politikánknak retorsionális élt adunk, nagyon könnyen bekövetkezhetik, hogy még ma sem kicsinylendő külföldi piacaink, nagy mértékben veszélyeztetve lesznek. Az alaptalan hiedelem, hogy a vámvédelmi egyensúlyt azon az alapon lehessen helyreállítani, amelyen azt 1878-ban megalkották. A létező vámtarifához nem szabad nyúlni, mert már megvan, s annak alkalmazására a megváltozott körülményekben, sokkal kevesebb súlyt gyakorol a magyar kormány, mint amennyi arra szükséges. A külön vámterület az egyedüli fegyver a magyar kormány kezében, melylyel eredményt csikarhatott volna ki, s ezt a fegyvert teszi a kormány lehetetlenné már 1878 óta következetesen. Hivatkozik Svéd és Norvégországra, amelyek egy monarchiát képeznek s mégis külön vámterület mindenik. Együttesen kötik a kereskedelmi szerződéseket, amint az a legtermészetesebb, de egymás irányában a lehető legnagyobb kedvezményeket engedik, amennyiben egymás termelvényeit nem vámolják meg. Ez a példa, mely mellé a legvilágosabb bizonyítékait lehet fölhozni annak, hogy a svéd-norvég monarchia virágzik, bizonyítja, hogy minő hiba volt nálunk, nyolc- hosszú éven át folyton azt hangoztatni, hogy az önálló vámterület az országra minő legnagyobb romlás és veszedelem lenne. A vámközösség föntartásának egyik fő feltétele a helyes kereskedelmi politika, amely itt, ilyen vámtarifák mellett egyáltalán nem képzelhető. Másik főfeltétele a helyes közgazdasági politika, éspedig a kiegyezés szempontjából két irányban. Abban az irányban, hogy az ipar termelésre közvetlenül befolyást gyakorló fogyasztási adókra, úgy azon iparágak fejlődésére, valamint nagyobb mérvű pénzügyi jövedelmezőségükre nézve kedvező szabályozást biztosítsunk magunknak. A másik irányban szükséges a helyes közgazdasági politika, mely folytonosan szem előtt tartja, hogy a közös vámterület mellett sokkal inkább, mint önálló vámtörvényhozás mellett a termelés minden ágának értelmi és technikai színvonalát nagy igyekezettel és odaadással emelni kell és hogy e részben a feladatnak éppen a vámközösség folytán igen jelentékeny része az államra nehezedik. A helyes közgazdasági politika követelményei a szövetségi tervezetben nem foglaltatnak, mert a szesz-, sör- és czukoradó közös, egyöntetű szabályozása, a tervezet elfogadása után 10 évre ismét meg lesz állapítva. E részben bizonyítékul bátor vagyok hivatkozni azon enquéte munkálataira, mely 1869-ben, az akkori pénzügyminiszter által hivatott össze. Ezen enquéte kimutatta ama hátrányokat, melyekkel a szeszgyártás nálunk jár, ha Ausztriával közösen szabályoztatik, mert ennek termelésre felhasznált nyersanyaga sokkal nagyobb keményítő tartalommal bír, mint a miénk. Az enquéte szeszadóügyi osztálya a pénzügyminiszterhez intézett jelentésében ezeket mondja: »A szeszfogyasztási adónak a birodalom mindkét részében törvény által meghatározott egyenlősége mellett, az adótörvény csak azon lényeges tényezőket vehetné tekintetbe, melyek az osztrák burgonya jósága és olcsósága folytán, a kevésbbé jó és drága magyar burgonya és kukoricza ellenében a nyersanyag különbségében feküsznek, mivel a tőke, a szállítás olcsóbbságában és a hasonló kedvezőbb tényezőkben rejlő különbségeket az adótörvényben kiegyenlíteni nem lehet. Constatálja, hogy már az 1868. évi szeszadótörvény alapján is a magyarországi szesztermelés, minden más körülmény figyelmen kívül hagyása mellett is, a nyersanyagban fekvő különbségnél fogva már jobban meg van adóztatva, mint az ausztriai.« Az 1868-iki mezőgazdaság enquére világosan kimondta, hogy gazdasági szesziparunk főbaja, mely reá igen súlyosan nehezedik, az, hogy szeszadóztatási rendszerünk az osztrákokéval egyenlő alapon kezeltetik, holott termelési viszonyaink jóval kedvezőtlenebbek, mint az osztrák tartományoké. A mi burgonyánk 16°/0 keményítő tartalommal bír, míg a csehországinál 24°/0-ra emelkedik. E mellett holdankénti terméseink csekélyebbek, népességünk gyérebb, munkabéreink magasabbak, közlekedési utaink silányabbak, piaczaink távolabb fekszenek, úgy hogy valamennyi tényező igazolja azon állítást, mely szerint egyforma adózási alapon az osztrák tartományok szeszfőzdéivel a mi gazdasági szesziparunk versenyezni nem képes. Ausztriának összes szesztermelése az 1885. évben 1.420.000 hectolitert tett, ebből terményadó fizetése mellett, vagyis nagy ipari gyárakban, 500,000 hectoliter állíttatott elő, és 920,000 hectoliter átalányozás mellett, tehát mezőgazdasági szeszfőzdékben, mi mellett megjegyzendő, hogy Ausztriában oly nagy ipari szeszgyártás, mint Magyarországon, egyáltalán nem létezik, és hogy az 500,000 hectoliterből 300,000 hl. melasseból (czukor üledékből), 200,000 hl. pedig élesztővel egybekapcsolva állíttatott elő, — a termelés túlnyomó nagy része azonban burgonyaszesz. Az Ausztriában termelt 1.420,000 hl. szesz után 9.436.000 frt adó fizettetett, minélfogva egy hectoliter szeszre 6 frt 80 kr adó esik, ennek ellenében a fennebbi tételek Magyarországon egészen máskép alakulnak. Magyarország szesztermelése az 1885. évben 1.250.000 hectoliter volt, ebből 800.000 hl. nagy ipari szeszgyárakban 250,000 hl. mezőgazdasági szeszfőzdékben és 200,000 hl. kis üstfőzdékben állíttatott elő. Az átlagos adótétel tehát hektoliterenként 8 frt 40 kra a 101/* millióra rugó szeszadóbevétel után számítva. A mezőgazdasági szeszgyáraknak biztosított nagy kedvezmény tehát hazánkban, 250,000 hektoliternyi szeszmennyiség után élveztetik, Ausztriában ellenben 920,000 hektoliter után, miből világosan látható, mit kell Magyarországnak saját érdekében tenni, és mily nagy hátrány háramlik hazánkra, ha a nagyipari szeszgyártást megrontja, mely hátrány azután nemcsak a közvetlenül érdekelt nagyiparosokra, hanem a mezőgazdaságra és az állami bevételekre is érezhető hatással lesz. A mezőgazdasági szeszfőzdéknek jelenleg nyújtott rendkívüli kedvezmény előnyére lesz ugyan egy-két magyar gazdának, de az összes magyar mezőgazdaságnak igen nagy kárt fog okozni.« A czukoriparra vonatkozólag szintén oly természetű hátrányokat constatált az 1869. évi adóenquéte. Ez alkalomnál kimondatott, hogy hazai czukorgyáraink sikerrel alig képesek versenyezni a monarchia másik felében kedvezőbb viszonyok közt működő gyárakkal. Ennek egyik fő oka az, hogy Magyarország éghajlati fekvése, egészben véve, kapcsolatban a rendetlen esőjárásra és gyakori tartós aszályra, répatermelésre általában kevésbbé alkalmas, mint Morva vagy Csehország; nálunk a talaj túlságos sótartalma, a munkaerő drágasága, az építkezéseknek 30—40°0-kal drágább volta, a jó utak hiánya, a költségesebb szállítás, a segédipari gyárak távol fekvése mind oly körülmények, melyek már magukban is súlyosan nehezednének ez iparágra, ha a répaczukor tartalma oly sokkal 15—20°0-kal nem lenne is csekélyebb, és hamu tartalma sokkal nagyobb, mint az osztráké. Az eddig érvényben volt czukoradóztatás hátrányait különben maga a kormány is elismeri és constatálja a czukoradó reform iránti előterjesztésében, hogy nemcsak czukorgyáraink pusztulnak, hanem a magyar czukortermelés átalában és aránylag az osztrák czukortermeléshez képest is folyton kedvezőtlenebbé alakul. Mert míg 1878/79-ben ez az arány 7.75°/0-ot, 92.25°/0-ot, most az arány 5.44°/0-ot 94.56 °/0-ot tett. A czukoradó javaslat a magyar termelésnek kedvezőbb terményadó rendszeren nyugszik ugyan, de abban még a régi czukor tartalma közötti különbség sincsen kiegyenlítve. Én azt hiszem tehát, nem szükséges tovább tényadatokat felhoznom annak bizonyítására, hogy az ipari termelés épen azon iparágaknál, amelyekkel kapcsolatban fogyasztási adókról itt szó van, mily különböző viszonyok között történik a monarchia két államában. Ezen különbözőségnek logikai következményei oly nyomatékosak, hogy már 1878-ban azok, akik akkor a t. háznak ezen oldalán ültek, szükségesnek tartották a vám és kereskedelmi szövetség tárgyalása alkalmával, az első czikknél egy módosítványt beadni, amely kimondja, hogy a két állam közötti szabad forgalom köréből kivétetnek az állam egyedáruságok és azon kívül az iparos termeléssel szoros kapcsolatban álló és fogyasztási adó alá eső czikkek, jelesen a sör, szesz és czukor. Ugyanezen módosítvány azt czélozza, hogy az állami egyedáruságok tárgyainak egyik államból a másikba vitele egyátalán tilos, a szabad forgalom köréből kivett és nem elősorolt czikkek kivitele pedig csak azon fogyasztási adóösszeg megfizetése mellett engedtetik meg, amely fogyasztási adó a belföldön termelt ily czikkek után fizettetik. Nagyobb adókat e tekintetben sem lévén szabad egymástól szedni, mint aminek a belföldi árut terhelik. Ebből szorosan logikai következtetés az, tehát, hogy ha a termelési viszonyok csakugyan oly különbözők, mint azt bátor voltam előadni, akkor az adók sem kezelhetők egyöntetűen, ugyanazon módon. (Úgy van balfelől.) A szóban levő módosítvány ellen akkor e házban főleg két ellenvetést hoztak fel. Az egyik ellenvetés az volt, hogy nem helyes a vámterületi közösség által biztosított szabad forgalmat illusóriussá tenni az által, ha a fogyasztási adók érdekében a külön törvényhozásnak megfelelőleg esetleg zárvonal állíttatik fel. Hivatkozik ezzel szemben Németország példájára. De felhozták azt is, hogy az a zárvonal, mely szükségessé válik a fogyasztási adók önálló kezelhetése végett, igen költséges lesz s felemészti az így elérhető jövedelmi többlet jelentékeny részét. E részben nagyon helyesen utalt egy oly férfiú, ki az előtt Magyarország pénzügyeit kezelte, azok részleteiről tehát kellőleg tájékozva lehetett, hogy számítása szerint a költségek nem emésztenék fel az így biztosítható pénzügyi eredményt. A zárvonal kiadásaiból okvetlenül le kellene vonnunk azon kiadásokat, mert ezekre nem lenne szükség, melyeket belföldi fogyasztási adóink, pl. kávé, sör és czukorfogyasztás ellenőrzése czéljából kell tennünk. Másodszor nagyon fontos dolog az, hogy ha úgy fejlődnek a dolgok, amint megindultak, pénzügyi károsodásunk olyan nagy lesz, hogy ezzel szemben a zárvonal összes költségei is eltörpülnek. Figyelmet érdemel továbbá az is, hogy akkor nem lennénk kénytelenek a statisticai adatokat úgy gyűjteni mint most, hanem droit de statistique szedése mellett tehetnék azt a határon. Ezen illeték szedésére épen annyira jogosítva vagyunk, mint a statisticai adatok gyűjtése alkalmával szedett illetékekre. De ha mindez nem is állana, ha a zárvonal összes költségeiben nyilvánuló pénzügyi egész érdekkel szemben csakis közgazdasági nagy érdek állana, mely azzal összefüggésben van, ez is ellensúlyozza azt. Magyarországnak kiszámíthatlan horderejű érdeke az, hogy a közvetett foyasztási adókkal kapcsolatos iparágak tönkre ne menjenek, hanem lehetőleg fejlesztessenek. (Igaz! Úgy van balfelől.) Azon iparágainkat, melyek megvannak, ne engedjük elcsenevészni. Fontos a pénzügyi tekintet is, mert a mi pénzügyi rendezkedésünk a fogyasztási adóknak kellő mérvű kihasználása nélkül egyáltalában lehetetlen. A takarékosság is csak bizonyos mértékig engedhető meg, azontúl az állami feladatok veszélyeztetésével jár. Míg nálunk a szeszadó hektoliterenként átlag 8 frt 40 kmnál nem tesz többet, addig más országban ennek 10-szeresét, 15-szörösét tudják az állam részére biztosítani. Oroszországban 78 frt, Belgiumban 75, Észak- Amerikában 127, Francziaországban 78, Angliában 110 frt az összeg, melyet egy hectoliter szesz után fogyasztási adóban fizetnek. Igaz, nálunk a szeszfigyasztás kihasználását, a regale-illetékek hatása akadályozza. De hát mi gátolja az államot abban, hogy az italmérési jognak magához váltása által ne szerezze meg azt a szabad kezet, melyre szüksége van, hogy pénzügyileg a fogyasztási adókat kihasználhassa. És azt mondhatnók ezzel szemben, hogy hiszen a fogyasztási adókat közös adótörvényhozás mellett is be lehet hozni. Én megvallom, nem hiszem azt, hogy a fogyasztási adó kellő kihasználása és egyúttal az ipartermelés érdekeinek sértetlenül hagyása közös törvényhozás útján lehetséges volna úgy közgazdaságilag, mint pénzügyileg rendkívül fontos dolog tehát, fogyasztási adóinknak termelési viszonyaink szempontjából való helyes rendezése. Habár elismerem azt,—fejezi be beszédét,—hogy politikai kapcsolat a két állam polgárai közt is bizonyos jóakaratot követel egymás iránt, de a magyar jellemnek, tudomásom szerint egyik vonása az, hogy a gazdasági érdekek iránt általában kevés érzéke van. Én szükségesnek tartom azt, hogy azon bámulatos politikai érzék mellett, amely e nemzet jellemében megvan és melyet egy ezredéven át tanúsított, fejlődjék ki egyszersmind a gazdasági érdekek iránti élénk érzék (Helyeslés bal és szélsőbal felől), mert ez ma már a politikai érzék kiegészítő és nélkülözhetetlen alkatrészét képezi. (Helyeslés bal és szélső balfelől.) Én nem akarom megfosztani a nemzetet a jogosult alkalmaktól, melyek erre nézve kínálkoznak neki, hogy a politikai existentiális érdekek mellett, az anyagi létérdekek felett is gondolkozzék. (Helyeslés bal és szélső balfelől.) Nem fogadom el az előttünk fekvő törvényjavaslatot, hanem azon határozati javaslathoz járulok, melyet Apponyi Albert gr. igen. képviselőtársam tegnap nyújtott be. (Elénk helyeslés bal és szélső fal felől.) Ezután Tisza Kálmán mondta el az interpellációkra adott válaszát, amelyre reflectáltak Horváth Boldizsár, Irányi Dániel és Apponyi Albert gr., akiknek beszédeit esti lapunk egész terjedelmében közölte. Utána szólalt: Szilágyi Dezső: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Azon rövid nyilatkozat, melyet a tisztelt miniszterelnök úr az előterjesztett kérdésekre előadott, nézetem szerint két alkatelemet foglal magában. (Halljuk !) Ilgyik, mely felvilágosítást ad arra nézve, hogy mit tett, vagy mit nem tett monarchiánk külügyi kormánya ; a másik jóval jelentékenyebb elemet, külpolitikánk irányát és érdekeinket a Balkán-félszigeten igyekszik körvonalazni. Ami az elsőt, a tényekre vonatkozókat illeti, én egyet, amely úgy van kifejezve, hogy semmiféle egyezség az orosz kormány és a mi kormányunk közt a Balkán-félsziget nyugati vagy keleti részén gyakorlandó döntő befolyást illetőleg nem létezik és így az semmi feltételhez köthető nem volt, — ezt a határozott tagadását a hatalmi viszonyok és érdekek iránti, különösen az érdekkörök területi elkülönítésére vonatkozó kiegyezésnek Oroszországgal, én is tudomásul veszem. A másik kérdést nem én intéztem, de miután más oldalról intéztetett és szintén ténybeli eljárásra vonatkozik , e másik kérdésre szintén adatott feleletet, röviden megérintem és ez abban áll, hogy: »külügyi hivatalunk Bolgárország érdekében figyelmeztetéssel élt az elhamarkodott lépések és azok következményeit illetőleg« — »de az összeesküvés okozóinak védelmére vagy azok érdekében semmi lépést nem tett.« Hát ez a nyilatkozat annyit jelent tehát, hogy csak általánosságban intette óvatosságra; az intés ártatlan nyilatkozat volt s a tény felderítése is ártatlan. De ha az összeesküvésben résztvettekre vonatkozott volna a figyelmeztetés, amint úgy látom nem , akkor bátor vagyok arra figyelmeztetni a t. miniszterelnök urat és a t. házat, hogy úgy Oroszország, mint Németország diplomatiai képviselői, e hivatalos nyilatkozatok kétségtelen szerkezete szerint szintén csak így figyelmeztetéseket tettek, de a figyelmeztetés egész horderejében olyan volt, hogy végeredményében a Kaulbars tábornok által felállított, kathegorikus követeléssé vált. (Igaz, balfelől.) Ami már most azon kérdésemet illeti, vájjon kiegyeztethetőnek tartja-e kormányunk a berlini szerződés határozataival a hatalom gyakorlásának és a dictatura tényleges gyakorlásának azon cselekvényeit, melyek Bulgáriában történnek, arra külön feleletet nem kaptam, hanem az általános nyilatkozatokban foglaltatik reáutalás. És most szabadjon áttérnem a miniszterelnök úr nyilatkozatának messze, sokkal fontosabb részére, az általános kérdésre (Felkiáltások: Hangosabban! Haljuk ! Halljuk!). Ezen nyilatkozat t.ház, a maga általánosságában véve s véve s azt jóhiszemüleg és a nyilatkozatok egész horderejében, megegyezik az én meggyőződésem szerint azon iránynyal és azon nézetekkel, amelyeket én helyeseknek tartok külügyi politikánkra nézve , de kénytelen vagyok tehát, a félreértés elkerülése végett általános nyilatkozatokkal szemben hangsúlyozni azt, hogy nyilatkozatok csak akkor keltenek bizalmat, mint én nem kételkedem rajta — ha jóhiszeműleg, —■ ezen sem kétkedem, — de egyszersmind horderejük teljes tudatában történnek. Mert hogy mily veszedelmes a politikai irányt általán jellemző nyilatkozat félreértése, arra nézve én ebből a házból egy példát tudok idézni. Méltóztassanak arra az időre visszaemlékezni, mikor egész jóhiszeműséggel kijelentetett a kormány részéről egy interpellációra, hogy a keleten levő hatalmi viszonyokban való változások bekövetkezése nem áll monarchiánk érdekében. De ennek a kijelentésnek, azétól, aki tette, horderejében és értelmében külömböző értelmet tulajdonítottak, midőn helyeslőleg tudomásul vették, és kevés napok története elegendő volt arra, hogy azon értelem közt, melyben az mondatott és azon értelem közt, melyben az tudomásul vétetett, a külömbséget is feltüntesse. Erről az én nézetem az, hogy általános nyilatkozatok hordereje és tartalma iránt jobb, ha legkisebb kétely sincsen egy politikai testületben. A kellemetlen igazság többet ér a csakhamar széjjelfoszló illusiónál. Az általános nyilatkozatokra még további észrevételem is van. Az egyik az, hogy ezen nyilatkozatok tökéletesen alkalmatlanok arra, hogy az eddig történt folyamatát külügyi politikánknak megmagyarázzák és igazolják ; egyszerűen abból az okból, mert a tényeknek sorozata között, melyeket mind ismerünk és ezen nyilatkozatban lefektetett elvek közt teljes eltérés létezik. A másik, amielőtt szemet nem hunyhatunk, abban áll és ezt helyesléssel üdvözölném, hogy ennélfogva jövőre politikánk eddigi irányában változásnak nézhetünk elé, mert ha ezen nyilatkozat nem alkalmas is arra, hogy az eddigi tényeket kimagyarázza, arra tökéletesen alkalmasnak kell lenni, hogy a jövő politikai eljárás vezérelveit magában foglalja. A múltra nézve és a jelenben fenálló állapotra nézve, hogy ezen nyilatkozatban magyarázat nem foglaltatik, ezt egy, épen az aktuális kérdést illető példával óhajtom bebizonyítani. E nyilatkozatban azon kijelentés foglaltatik, hogy a Balkán félszigeten politikánk arra van irányozva, hogy egyetlen idegen hatalom se állapítson meg a szerződések szerint nem létező protectorátust és ne gyakoroljon állandó befolyást, amely a szerződések szerint nem létezik. Ezen nyilatkozat ki van egészítve azzal, amelyet szintén elfogadok, hogy a Balkán félszigeten senkinek nincs joga egyoldalú fegyveres beavatkozáshoz, vagy protectorátus létrehozásához, és e félszigeten levő minden változás, államjogi vagy hatalmi viszonyában, csakis a berlini szerződést aláírt hatalmak beleegyezésével történhetik. Itt mindenekelőtt az a kérdés merül fel, hogy szerződésszerű jognak és befolyásnak mit tekintünk, mert nem kis sajnálatomra az európai félhivatalos sajtóban, különösen a német félhivatalos birodalmi sajtóban azt találom, hogy a praeponderáló hatalmi állást, amelyet Oroszország Bulgáriában elfoglalt és tényleg gyakorol, a szerződésekkel megegyezőnek, a szerződések szellemében lévőnek, jogosultnak tekintik. Félreértés volna nézetem szerint és ha tévedek, a t. miniszterelnök úr meg fog cáfolni, az ő nyilatkozatát úgy értemi, hogy azon tényleges túlhatalmi állást és kizárólagos hatalmi befolyást, melyet Oroszország Bulgáriában gyakorol, a szerződéseknek megfelelőnek, vagy szerződésszerűleg kikötöttnek tartja. Ezt a tényleges állapotot ezen nyilatkozat szerint, politikánkkal megegyezőnek nem tekinthetjük. Azt állítottam, hogy ha a múltban azok lettek volna politikánk vezérelveit ---------------------------akkor azon politikád valóban követtettek volnna' poli lázadás óta követtetely Bulgáriában a philinnn' ! van; mi hozzájárultunk és támogatta, maevszirat * tikát, mely a bolgár függetlenségi tőre*, j.a elnyomására volt intézve, s melynek positiv cl~ a volt, hogy azt a hatalmi állást és befolyást, nessz Oroszország ott, részint a bolgár nép magatartásig részint önnön politikája folytán elvesztett, ne csak visszanyerje, de azt valóságos kizárólagos hatalmi elnyomássá változtassa át. Másként lesz-e politikai magatartásunk ezután ? A nyilatkozatból azt kell következtetnem, valamint azt, hogy politikánk jövőben az ottani népek függetlenségének kedvező és pozitív támogatója leend. A nyilatkozat a Németországgal való viszonyt is érinti általánosan és futólag. Megvallom, óhajtottam volna — anélkül, hogy kívánnám, vagy csatlakozhatnám azon kívánsághoz, mely a szerződés tartalmának előterjesztését akarja — mondom, óhajtottam volna, ha a kormány nyilatkozata részletesebb lett volna. Óhajtottam volna, ha felvilágosította volna a kérdés azon oldalát is, mely a közvéleményt oly mélyen foglalkoztatja, mely nézetem szerint ittott, sajnálatos szenvedélyességű hírlapi polémiában is annyiszor nyilatkozott: vájjon csakugyan oly egyoldalú-e a Németországgal való szövetség, hogy leglényegesebb érdekeinkre politikai előnyei ki nem terjednek, ezt óhajtottam volna azért is, hogy téves felfogások e szövetség természete iránt gyökeret ne verjenek, s a hangulat élessé válásának ott vétessék eléje, ahol legilletékesebben lehet felvilágosítást adni. De e kérdés csak általánosságban lévén érintve, nem érzem magamat hivatva külügyi viszonyunk ezen oldalát tüzetesen fejtegetni. Tehát a nyilatkozat általánosságához több megjegyzésem sincsen. A miniszterelnök úr kritikus és válságos napokról beszélt. Én azt tartom, amenynyiben a helyzet komoly, bizonyos higgadt és tapintatos fejtegetést követel, de ily fejtegetést meg is enged. Én abból az okból járulok Horváth Boldizsár J. képviselőtársam azon nézetéhez, hogy a válasz napirendre kitüzessék, nem, mintha annak értelmét egész horderejében véve és feltéve, hogy külügyi politikánk vezetésében megtartatik, nem helyeselném, de mert óhajtandónak tartom, hogy egy vita, a lehető nyíltsággal és tapintattal folytatott discussió constatálja a harmóniát a nyilatkozat értelme és hordereje iránt, a nyilatkozó kormány és a nyilatkozatot tudomásul vevő ház fölfogása között. Ez felfogásom a dologról s ezért Horváth Boldizsár J. képviselőtársam indítványához — csatlakozom. (Helyeslés a baloldalon.) Erre következett Tisza Kálmán miniszterelnöknek, esti lapunkban már közölt viszonválasza. Ezzel az ülés d. u. 2 órakor véget ért. Kiállítás Szathmárott. A szathmármegyei gazdasági egyesület, négy évi fennállása óta most rendezte a második kiállítást, nagy ünnepélyességek között. Az ünnepélyes megnyitás szept. 26-án ment végbe a szathmári lövőházban. Jelen volt a városi és megyei társadalom szinejava, köztük dr. Schlauch Lőrincz püspök, a kiállítás védnöke, b. Vécsey József az egyesület elnöke, gr. Károlyi István stb. Schlauch püspök nyitotta meg a kiállítást, a főpap nagy tehetségéhez méltó szavakkal ecsetelve a magyarság gazdasági állapotát és nemes reformtörekvéseit. »A gazdasági tudomány nagy haladást tett, mondá, ennek irányában többé már nem zárkózhatunk el, önfentartásunk kötelessége it oda emelni a gazdálkodást, hogy a haladottabb nemzetekkel versenyezhessünk, és amit e természet e hazában oly bőkezűen nyújt, azt a tudomány és emberi erő segedelmével fokozzuk. Tespedésben kényelmeskedni akkor, midőn körülöttünk minden mozog és halad, — ez legbiztosabb módja az elnyomatásnak; — ma is még a tört után haladni akarni, ahol többé kalász nem virul vagy csak elsatnyulva sinylik, — ez legbiztosabb ösvény az ínségre; — emberi kézzel, traditionális módon végezni akarni egy munkát, melyben a munkabér a jövedékkel nem állhat már természetes viszonyban, — vagy inkább tán, a hol ma már a munkabérnek ércztörvénye mellett is a munkás szinte, mint a munkaadó birtokos hanyatlik és a külföldi verseny folytán mindkettő az elszegényedés elé megyen, — ez annyit tenne mint gátat emelni akarni az emberi szellem hatalmának, mely gátat nem ismer. E megyének értelmisége és gazdaérdekeltsége ezt felismervén, nemcsak sorakozott, hogy közös erővel tért találjon, melyen hasznosíthassa a tudomány vívmányait, új eszközöket keressen, amelyekkel fokozza a föld termőképességét, új jövedelmi forrásokat nyisson, hogy a gazda az élet és a közügy igényeinek megfelelhessen , hanem időnkénti kiállításokat is rendez, hogy a nagyközönség érdeklődését felkeltvén, mindinkább szélesebb körben terjeszsze azt, amit a vagyonosság emelésére czélirányosnak tart; hogy a magánszorgalomnak eredményét feltüntetvén, utánzásra buzdítson , végre alkalmat szolgáltatván a gyáriparnak, hogy a munka könnyebbítésére és sikeresebbé tételére gépeit bemutassa, ezáltal a gazdálkodási törekvéseknek új lendületet adjon. E czél lebegett a megyei gazdasági egylet előtt, amidőn ma e kiállítást rendezte. Nem tagadhatni azonban, hogy a verseny a mai kiállítás alkalmával nagy nehézségekkel küzd , mert a természet az emberi erővel és igyekezettel mintegy daczolni látszik , de annál nagyobb az érdem, hogy a verseny nem riad vissza a bírálattól akkor sem, amidőn az emberi ész a természet hatalma által magát legyőzöttnek bevallani kénytelen. A bíráló közönség azt méltányló tekintetbe is fogja venni. És ezek után, amidőn önöknek, uraim, mély köszönetemet kijelentem azért, hogy ezen kiállítás védnökségével megtisztelni kegyeskedtek, a kiállítást megnyitottnak nyilvánítom.« Viharos éljen követte e beszédet, melynek elhangzása után a védnök, Unger Gusztáv és Szentpály Jenő szakosztályi elnök kíséretében megtekintette a gazdag és szépen rendezett kiállítást és elismerését fejezte ki a látottak fölött. Délután két órakor fényes díszebédet adott a püspök, melyen jelen volt a szathmármegyei földbirtokosság teljes számban. A pezsgőbontásnál felállott a házigazda és a következő pohárköszöntőt mondá: »Nincs hálátlanabb feladat, mint a politika, még akkor is, ha az teljesen őszinte ,és becsületes. Szenvedélyesség a kísérője, rendesen csalódás és meddőség a jutalma nem egyszer, de következményeiben tagadhatatlanul maga után vonja a szellemek ellentétét, a barátság meghidegülését, a családok egymástól való elidegenülését. Táborokra osztja ugyanegy megyének és vidéknek fiait s a táborokban több az ellenszenv, mint a jó kívánat. Sokkal nemesebb tért választott magának szatmármegyei gazdasági egyesület, s ha ma még mással nem dicsekedhetnék is, mint azzal, hogy fenkölt lelkű elnökének kezdeményezésére közvetlen e várost, részben pedig szerény házamat, a megye értelmiségének és a szivetét királynéinak gyupontjává tette: már ez által is mindnyájunk háláját ki-P® az egyesületnek egyébb czéljái , lat czéljaimett kiállítás és a vele összeköti •• £CT fr*, «AA De ez ünnepelSSf^if az^közöket mely már kizárólag’a ked«..^ on’ erseklődést ez az, hogy a városi nőegylett. , , . a kiállítás alkalmából összekötni . TM, a 13 van, a kellemessel, nekem pedig alkalmat e.?'k’,.®s kedett mély köszönetemet neki, s hálárn®anője, met a nőegylet tagjának kifejezni azon felelea 103* ködösért, melylyel a nyomort e városban enyhe segítenek. Tisztelettel üdvözlöm tehát e megyei gazdasági egyesületet a tevékenység terén; tisztelettel üdvözlöm a helybeli nőegyletet s jótékonyság terén, és poharamat emelvén, legyen szabad mindkettőt összefoglalni egy kívánságban: Áldja meg a mindenható a gazdasági egylet működését; áldja meg a jótékony nőegylet üdvös tevékenységét! Éljenek!« E feszült figyelemmel és nagy élvezettel hallgatott köszöntő általános tetszést aratott. A toastra b. Vécsey tolmácsolta a jelen voltak érzelmeit, kiemelvén a védnöknek eddig kifejtett buzgó tevékenységét a nevelés, politika és gazdászat terén. Az ünnepélyeket este a b. Vécsey és neje által a Vigadó termeiben adott bál zárta be, melyet a püspök is kitüntetett jelenlétével. A közönség esti 9 órakor kezdett gyülekezni. Az érkezőket a szívélyes házigazda, báró Vécsey József és neje szül. Dessewffy Blanka grófnő, két leányával Eszter és Mariska bárókisasszonyokkal fogadták. Szeretetreméltóságukkal s igaz magyar vendégszeretetükkel meghódították a jelenvoltakat. Ott voltak egyebekenkivül: gr .Károlyi Istvánná szül. Csekonics Margit gróné, gróf Forgách Lászlóné (Mándokról), gróf Hessenstein Mórné, gróf Teleky Gézáné, Ujfalusy Sándorné szül. báró Uray Leona, Jékey Zsigmondné, Memlaur Károlyné, Serly Gusztávné, Stoll Gáborné, Domahidy Istvánná, Stoll Béláné, Draveczky Jánosné, Domahidy Ferenczné, Villám Arnoldné, Kovács Gyuláné, Kende Béláné, Uray Gézáné, Nyikola Mihályné, Losonczy Józsefné, Eötvös Róbertné, Galgóczy Jenőné; a leányok közül pedig: báró Vécsey Eszter és Mariska, báró Sennyey Mariska, gróf Hessenstein Blanka, Kegyes Vilma, Baudisz Janka, Zanathy Lujza, Domahidy Olga és Margit, Draveczky Edit, Losonczy Hermina, Eötvös nővérek, Pogány Mariska, Memlaur Olga, Korbuly Mariska, Mayer Gizella és Mariska, Farkas Giza, Bossin Margit és Gizella, Tóth Juliska, Szőke Zsuzsa, Szilágyi Margit és Sarolta, Zoltán Jolán, Jákó Katicza, Péchy Margit, Szerdahelyi Margit és Gizella, Péchy Judit, Korányi Juliska és Bella, Kiss Lujza, Nagy Róza és Ilona, Szalay Palika, Balban Lívia, Esztergomi Lujza és Hermina kisasszonyok s még többen. A férfi vendégek közül: Schlauch Lőrincz püspök, gr. Károlyi István gr. Teleky Géza, gr. Hessenstein Mór, bárói Perényi dzsidáshadnagy, Domahidy Ferencz főispán, Ujfalusi Sándor alispán, Domahidy István, Stoll Károly és Boros Béni érsz. képviselők, Memlaur Károly honvédezredes és dandárparancsnok, Móricz Károly törvényszéki elnök, Szentpáli Jenő catasteri igazgató, Schweiczer Gábor honvédhuszárezredes, Kovács Leó alezredes, Böszörményi Károly polgármester, Kiss Gedeon főkapitány (magyar díszruhában), Kovács Ede kir. tanácsos, Novák, Paskuj és Izsik kanonokok s még többen. A tánczvigalom a legjobb kedélyhangulatban folyt, a franczia négyest 64 pár tánczolta. Szünet alatt gazdag buffet állott a vendégek rendelkezésére. Vacsora alatt számos felköszöntőt mondtak, legtöbben a házigazdára, Domahidy István, azonkívül még a házigazda, Farkas Antal s végül gróf Károlyi István, igen szellemesen, Schlauch püspökre. A tánczvigalom reggeli hat órakor végződött. Magyar iparművészeti társulat. A magyar iparművészeti társulat választmánya, ma d. u. 4 órakor Trefort Ágoston miniszter elnöklete alatt ülést tartott. Az elnöklő miniszteren kívül jelen voltak: Lipthay Béla b., Pulszky Ferencz, Bubka Zsigmond apátkanonok, Forster Gyula miniszteri tanácsos, Szalay Imre osztálytanácsos, Ráth György kir. táblai tanácselnök, Gerlóczy Károly polgármester, Pasteiner Gyula titkár, Fischer Ignácz majolicagyáros, Lechner Ödön építész, Lechner Lajos főmérnök, Uhl Sándor iparművészeti múzeumi segédőr, Radisich Jenő. Elnök üdvözölvén a jelenlévő tagokat, a jegyzőkönyv hitelesítésére Forster miniszteri tanácsost kérte fel. Pasteiner titkár felolvassa a társulat vagyoni állapotáról szóló jelentést, mely szerint a társulat vagyona 35.500 frt és követelése tagsági díjakban s alapítványokban 4625 frt. Lipthay Béla b. alelnök felhatalmazást kér, hogy a végrehajtó bizottság a tagdíjak befizetését szorgalmazhassa. A választmány a kért felhatalmazást megadja. Radisich Jenő jelenti, hogy az I. szakosztály az ókori bronz-tigrisnek 50 példányát Blahó érczöntőnél javasolja megrendelni. A választmány e javaslathoz hozzájárul. A tárgyakat Marton Alajos veszi át bizományba. Fischer Ignácz a II. szakosztály részéről bemumutatja a Borostyánkőről érkezett kígyókő-tárgyakat. A társulat e tárgyakat Bachruch ékszerésznek adja át, ki azokat foglalni fogja. A III. szakosztály részéről Pasteiner titkár jelenti, hogy Révai-testvérek ezég. »Az osztrákmagyar monarchia írásban és képben« czimű munka bizományosa, a társulathoz fordult, hogy nevezett munkához való diszkötés megvalósításában közreműködjék. A Révai-testvérek ezég a társulat elnökéhez intézet levélben kijelenti, hogy a társulat által kiírandó pályázatot magára nézve kötelezőnek ismeri el és a kitűzött pályadíjat: 400 frankot aranyban, a társulat pénztárába beszolgáltatja. Ennek következtében a társulat III. szakosztálya megállapította a pályázat szövegét, mely következőleg hangzik : »Pályázat. A Révai testvérek elég, mint »Az osztrák-magyar monarchia Írásban és képben« czimű munka bizományosa fölszólította a magyar iparművészeti társulatot, hogy a föntnevezett munkai jelentőségének minden tekintetben megfelelő diszkötés megvalósításában közreműködjék. A társulat a, fölszólításnak szívesen engedve, a bizományos cég hozzájárulásával a következő pályázatot hirdeti: 1. Kívántatik Az »Osztrák-Magyar Monarchia írásban és Képben« czimű munkához diszkötés terve . 2. Pályadíj a Révai-Testvérek czég által fölajánlott 400 franc aranyban. 3. A pályázatban csakis magyar honpolgárok, a munka, nagyságának és alakjának megfelelő, színe-