Nemzet, 1886. október (5. évfolyam, 1469-1499. szám)

1886-10-01 / 1469. szám

Melléklet a »Nemzet« 1469.­­272.­ október 1. számához. ORSZÁGGYŰLÉS. A képvisel­őház ülése szept. 30-án. Esti lapunk tudósításának kiegészítéséül közöl­nünk kell még a következőket. Az ülést a vám- és kereskedelmi szövetség meg­hosszabbításáról szóló törvényjavaslat tárgyalásával kezdették meg. Gaál Jenő (pécskai) eleve megjegyzi, hogy ugyanazon álláspontot foglalja el, mint amelyet teg­nap Apponyi gróf körülirt. Emlékeztet arra, hogy a miniszterelnök már 1878-ban mindent elkövetett arra, hogy az önálló vámterületet lehetetlenségnek tüntesse föl. De ha a most bemutatott vámtarifaszer­vezet érvényre emelkedik, akkor érvényben marad az 1882. vámtarifa, mely nem valósítja meg azt a ja­vaslatot, mely a kormány minden előterjesztésében mint kereskedelmi politikájának vezéreszméje szere­pel : a két állam termelésének egyenletes védelmét, így fog beállani azon helyzet, melyről a közgazdasági bizottság jelentése is megemlékszik, azon helyzet t. i., midőn a két állam lényegesen elütő gazdasági szer­vezetének következtében oly érdekösszeütközések tá­madnak, melyekre vonatkozólag maga a bizottság mondja jelentésében, hogy azok által a köztük fenálló vám- és kereskedelmi szövetség súlyos megpróbálta­táson mehet keresztül. A monarchia másik államának kormánya hatá­rozottan tiltakozott az ellen, hogy a vámtarifajavas­latnak retorsionális jelleg tulaj­doníttassék. Nem is lehet a mi körülményeink közt, te­hát, olyan bátran retorsionális politikát folytatni. Ezt be fogjuk látni, ha csak egy pillantást vetünk a kereskedelmi forga­lom adataira. Ezek szemlélete után be kell látnunk, hogy egy ily politika, csak a mi kárunkra lenne foly­tatható. Az utóbbi két év átlaga szerint ugyanis az osztrák behozatal többlete Magyarországra, tesz több mint 101 millió forintot, ellenben a nyugateurópai államokba, név szerint Német-, Franczia-, Angol- és Olaszországba, Svájc­ba, Belgiumba és Hollandiába kivitelünk többlete tesz 52 millió forintot. Már most, ha mi annak, kereskedelmi politikánknak retorsioná­lis élt adunk, nagyon könnyen bekövetkezhetik, hogy még ma sem kicsinylendő külföldi piac­aink, nagy mértékben veszélyeztetve lesznek. Az alaptalan hiedelem, hogy a vámvédelmi egyensúlyt azon az alapon lehessen helyreállítani, amelyen azt 1878-ban megalkották. A létező vámta­rifához nem szabad nyúlni, mert már megvan, s an­nak alkalmazására a megváltozott körülményekben, sokkal kevesebb súlyt gyakorol a magyar kormány, mint amennyi arra szükséges. A külön vámterület az egyedüli fegyver a magyar kormány kezében, mely­­lyel eredményt csikarhatott volna ki, s ezt a fegyvert teszi a kormány lehetetlenné már 1878 óta követke­zetesen. Hivatkozik Svéd és Norvég­országra, ame­lyek egy monarchiát képeznek s mégis külön vámte­rület mindenik. Együttesen kötik a kereskedelmi szerződéseket, amint az a legtermészetesebb, de egy­más irányában a lehető legnagyobb kedvezményeket engedik, amennyiben egymás termelvényeit nem vá­molják meg. Ez a példa, mely mellé a legvilágosabb bizonyítékait lehet fölhozni annak, hogy a svéd-nor­­vég monarchia virágzik, bizonyítja, hogy minő hiba volt nálunk, nyolc- hosszú éven át folyton azt hangoz­tatni, hogy az önálló vámterület az országra minő legnagyobb romlás és veszedelem lenne. A vámközösség föntartásának egyik fő feltétele a helyes kereskedelmi politika, amely itt, ilyen vám­tarifák mellett egyáltalán nem képzelhető. Másik fő­feltétele a helyes közgazdasági politika, és­pedig a kiegyezés szempontjából két irányban. Abban az irányban, hogy az ipar termelésre közvetlenül befo­lyást gyakorló fogyasztási adókra, úgy azon iparágak fejlődésére, valamint nagyobb mérvű pénzügyi jöve­delmezőségükre nézve kedvező szabályozást bizto­sítsunk magunknak. A másik irányban szükséges a he­lyes közgazdasági politika, mely folytonosan szem előtt tartja, hogy a közös vámterület mellett sokkal inkább, mint önálló vámtörvényhozás mellett a ter­melés minden ágának értelmi és technikai színvonalát nagy igyekezettel és odaadással emelni kell és hogy e részben a feladatnak éppen a vámközösség folytán igen jelentékeny része az államra nehezedik. A helyes közgazdasági politika követelményei a szövetségi ter­vezetben nem foglaltatnak, mert a szesz-, sör- és czu­­koradó közös, egyöntetű szabályozása, a tervezet elfo­gadása után 10 évre ismét meg lesz állapítva. E részben bizonyítékul bátor vagyok hivatkozni azon enquéte munkálataira, mely 1869-ben, az ak­kori pénzügyminiszter által hivatott össze. Ezen en­quéte kimutatta ama hátrányokat, melyekkel a szesz­­gyártás nálunk jár, ha Ausztriával közösen szabá­­lyoztatik, mert ennek termelésre felhasznált nyers­anyaga sokkal nagyobb keményítő tartalommal bír, mint a miénk. Az enquéte szeszadóügyi osztálya a pénzügyminiszterhez intézett jelentésében ezeket mondja: »A szeszfogyasztási adónak a birodalom mindkét részében törvény által meghatározott egyen­lősége mellett, az adótörvény csak azon lényeges té­nyezőket vehetné tekintetbe, melyek az osztrák bur­gonya jósága és olcsósága folytán, a kevésbbé jó és drága magyar burgonya és kukoricza ellenében a nyersanyag különbségében feküsznek, mivel a tőke, a szállítás olcsóbbságában és a hasonló kedvezőbb té­nyezőkben rejlő különbségeket az adótörvényben ki­egyenlíteni nem lehet. Constatálja, hogy már az 1868. évi szeszadótörvény alapján is a magyarországi szesz­­termelés, minden más körülmény figyelmen kívül ha­gyása mellett is, a nyersanyagban fekvő különbségnél fogva már jobban meg van adóztatva, mint az ausz­triai.« Az 1868-iki mezőgazdaság enquére világosan ki­mondta, hogy gazdasági szesziparunk főbaja, mely reá igen súlyosan nehezedik, az, hogy szeszadóztatási rendszerünk az osztrákokéval egyenlő alapon kezeltetik, holott termelési viszonyaink jóval kedvezőtlenebbek, mint az osztrák tartományoké. A mi burgonyánk 16°/0 keményítő tartalommal bír, míg a csehországi­nál 24°/0-ra emelkedik. E mellett holdankénti termé­seink csekélyebbek, népességünk gyérebb, munkabé­reink magasabbak, közlekedési utaink silányabbak, piaczaink távolabb fekszenek, úgy hogy valamennyi tényező igazolja azon állítást, mely szerint egyforma adózási alapon az osztrák tartományok szeszfőz­déivel a mi gazdasági szesziparunk versenyezni nem képes. Ausztriának összes szesztermelése az 1885. évben 1.420.000 hectolitert tett, ebből terményadó fizetése mellett, vagyis nagy ipari gyárakban, 500,000 hectoliter állíttatott elő, és 920,000 hectoliter átalá­nyozás mellett, tehát mezőgazdasági szeszfőzdékben, mi mellett megjegyzendő, hogy Ausztriában oly nagy ipari szeszgyártás, mint Magyarországon, egyáltalán nem létezik, és hogy az 500,000 hectoliterből 300,000 hl. melasseból (czukor üledékből), 200,000 hl. pedig élesztővel egybekapcsolva állíttatott elő, — a terme­lés túlnyomó nagy része azonban burgonyaszesz. Az Ausztriában termelt 1.420,000 hl. szesz után 9.436.000 frt adó fizettetett, minélfogva egy hectoliter szeszre 6 frt 80 kr adó esik, ennek ellenében a fen­­nebbi tételek Magyarországon egészen máskép ala­kulnak. Magyarország szesztermelése az 1885. évben 1.250.000 hectoliter volt, ebből 800.000 hl. nagy ipari szeszgyárakban 250,000 hl. mezőgazdasági szeszfőzdékben és 200,000 hl. kis üstfőzdékben állít­tatott elő. Az átlagos adótétel tehát hektoliterenként 8 frt 40 kr­a a 101/* millióra rugó szeszadóbevétel után számítva. A mezőgazdasági szeszgyáraknak biz­tosított nagy kedvezmény tehát hazánkban, 250,000 hektoliternyi szeszmennyiség után élveztetik, Ausz­triában ellenben 920,000 hektoliter után, miből vilá­gosan látható, mit kell Magyarországnak saját érde­kében tenni, és mily nagy hátrány háramlik ha­zánkra, ha a nagyipari szeszgyártást megrontja, mely hátrány azután nemcsak a közvetlenül érdekelt nagyiparosokra, hanem a mezőgazdaságra és az álla­mi bevételekre is érezhető hatással lesz. A mezőgaz­dasági szeszfőzdéknek jelenleg nyújtott rendkívüli kedvezmény előnyére lesz ugyan egy-két magyar gaz­dának, de az összes magyar mezőgazdaságnak igen nagy kárt fog okozni.« A czukoriparra vonatkozólag szintén oly ter­mészetű hátrányokat constatált az 1869. évi adóen­­quéte. Ez alkalomnál kimondatott, hogy hazai czu­­korgyáraink sikerrel alig képesek versenyezni a mon­archia másik felében kedvezőbb viszonyok közt mű­ködő gyárakkal. Ennek egyik fő oka az, hogy Ma­gyarország éghajlati fekvése, egészben véve, kapcso­latban a rendetlen esőjárásra és gyakori tartós aszályra, répa­termelésre általában kevésbbé alkal­mas, mint Morva vagy Csehország; nálunk a talaj túlságos só­tartalma, a munka­erő drágasága, az épít­kezéseknek 30—40°­0-kal drágább volta, a jó utak hiánya, a költségesebb szállítás, a segédipari gyárak távol fekvése mind oly körülmények, melyek már ma­gukban is súlyosan nehezednének ez iparágra, ha a répaczukor tartalma oly sokkal 15—20°­0-kal nem lenne is csekélyebb, és hamu tartalma sokkal nagyobb, mint az osztráké. Az eddig érvényben volt czukoradóztatás hát­rányait különben maga a kormány is elismeri és con­statálja a czukoradó reform iránti előterjesztésében, hogy nemcsak czukorgyáraink pusztulnak, hanem a magyar czukortermelés átalában és aránylag az osz­trák czukor­termeléshez képest is folyton kedvezőt­lenebbé alakul. Mert míg 1878/79-ben ez az arány 7.75°/0-ot, 92.25°/0-ot, most az arány 5.44°/0-ot 94.56 °/0-ot tett. A czukoradó javaslat a magyar termelésnek ked­vezőbb terményadó rendszeren nyugszik ugyan, de abban még a régi czukor tartalma közötti különbség sincsen kiegyenlítve. Én azt hiszem te­hát, nem szükséges tovább tényadatokat felhoznom annak bizonyítására, hogy az ipari termelés épen azon iparágaknál, a­melyekkel kapcsolatban fogyasztási adókról itt szó van, mily különböző viszonyok között történik a monarchia két államában. Ezen különbözőségnek logikai követ­­kezményei oly nyomatékosak, hogy már 1878-ban azok, a­kik akkor a t. háznak ezen oldalán ültek, szükségesnek tartották a vám és kereskedelmi szövet­ség tárgyalása alkalmával, az első czikknél egy mó­­dosítványt beadni, a­mely kimondja, hogy a két ál­lam közötti szabad forgalom köréből kivétetnek az állam egyedáruságok és azon kívül az iparos terme­léssel szoros kapcsolatban álló és fogyasztási adó alá eső czikkek, jelesen a sör, szesz és czukor. Ugyanezen módosítvány azt czélozza, hogy az állami egyedáruságok tárgyainak egyik államból a másikba vitele egyátalán tilos, a szabad forgalom köréből kivett és nem­ elősorolt czikkek kivitele pedig csak azon fogyasztási adóösszeg megfizetése mellett engedtetik meg, a­mely fogyasztási adó a belföldön termelt ily czikkek után fizettetik. Nagyobb adókat e tekintetben sem lévén szabad egymástól szedni, mint a­minek a belföldi árut terhelik. Ebből szorosan lo­gikai következtetés az, te­hát, hogy ha a termelési vi­szonyok csakugyan oly különbözők, mint azt bátor voltam előadni, akkor az adók sem kezelhetők egy­öntetűen, ugyanazon módon. (Úgy van­ balfelől.) A szóban levő módosítvány ellen akkor e ház­ban főleg két ellenvetést hoztak fel. Az egyik ellen­vetés az volt, hogy nem helyes a vámterületi közösség által biztosított szabad forgalmat illusóriussá tenni az által, ha a fogyasztási adók érdekében a külön törvényhozásnak megfelelőleg esetleg zárvonal állít­­tatik fel. Hivatkozik ezzel szemben Németország pél­dájára. De felhozták azt is, hogy az a zárvonal, mely szükségessé válik a fogyasztási adók önálló kezelhe­­tése végett, igen költséges lesz s felemészti az így el­érhető jövedelmi többlet jelentékeny részét. E részben nagyon helyesen utalt egy oly férfiú, ki az előtt Ma­gyarország pénzügyeit kezelte, azok részleteiről tehát kellőleg tájékozva lehetett, hogy számítása szerint a költségek nem emésztenék fel az így biztosítható pénzügyi eredményt. A zárvonal kiadásaiból okvetlenül le kellene vonnunk azon kiadásokat, mert ezekre nem lenne szükség, melyeket belföldi fogyasztási adóink, pl. kávé, sör és czukor­fogyasztás ellenőrzése czéljából kell tennünk. Másodszor nagyon fontos dolog az, hogy ha úgy fejlődnek a dolgok, amint megindultak, pénz­ügyi károsodásunk olyan nagy lesz, hogy ezzel szem­ben a zárvonal összes költségei is eltörpülnek. Figyel­met érdemel továbbá az is, hogy akkor nem lennénk kénytelenek a statisticai adatokat úgy gyűjteni mint most, hanem droit de statistique szedése mellett tehet­­nék azt a határon. Ezen illeték szedésére épen ann­yira jogosítva vagyunk, mint a statisticai adatok gyűjtése alkalmával szedett illetékekre. De ha mindez nem is állana, ha a zárvonal összes költségeiben nyilvá­­nuló pénzügyi egész érdekkel szemben csakis közgazda­sági nagy érdek állana, mely azzal összefüggésben van, ez is ellensúlyozz­a azt. Magyarországnak kiszámíthatlan horderejű érdeke az, hogy a közvetett foyasztási adókkal kapcsolatos iparágak tönkre ne menjenek, hanem lehetőleg fejlesztessenek. (Igaz! Úgy van balfelől.) Azon iparágainkat, melyek megvannak, ne en­gedjük elcsenevészni. Fontos a pénzügyi tekintet is, mert a mi pénzügyi rendezkedésünk a fogyasztási adóknak kellő mérvű kihasználása nélkül egyáltalá­ban lehetetlen. A takarékosság is csak bizonyos mér­tékig engedhető meg, azontúl az állami feladatok veszélyeztetésével jár. Míg nálunk a szeszadó hekto­­literenként átlag 8 frt 40 kmnál nem tesz többet, ad­dig más országban ennek 10-szeresét, 15-szörösét tud­ják az állam részére biztosítani. Oroszországban 78 frt, Belgiumban 75, Észak- Amerikában 127, Francziaországban 78, Angliában 110 frt az összeg, melyet egy hectoliter szesz után fogyasztási adóban fizetnek. Igaz, nálunk a szeszfi­­gyasztás kihasználását, a regale-illetékek hatása aka­dályozza. De hát mi gátolja az államot abban, hogy az italmérési jognak magához váltása által ne sze­rezze meg azt a szabad kezet, melyre szüksége van, hogy pénzügyileg a fogyasztási adókat kihasznál­hassa. És azt mondhatnók ezzel szemben, hogy hi­szen a fogyasztási adókat közös adótörvényhozás mellett is be lehet hozni. Én megvallom, nem hiszem azt, hogy a fogyasztási adó kellő kihasználása és egyúttal az ipartermelés érdekeinek sértetlenül ha­gyása közös törvényhozás útján lehetséges volna úgy közgazdaságilag, mint pénzügyileg rendkívül fontos dolog tehát, fogyasztási adóinknak termelési viszonyaink szempontjából való helyes rendezése. Habár elismerem azt,—fejezi be beszédét,—hogy politikai kapcsolat a két állam polgárai közt is bizo­nyos jóakaratot követel egymás iránt, de a magyar jellemnek, tudomásom szerint egyik vonása az, hogy a gazdasági érdekek iránt általában kevés érzéke van. Én szükségesnek tartom azt, hogy azon bámula­tos politikai érzék mellett, a­mely e nemzet jellemé­ben meg­van és melyet egy ezredéven át tanúsított, fejlődjék ki egyszersmind a gazdasági érdekek iránti élénk érzék (Helyeslés bal és szélsőbal felől), mert ez ma már a politikai érzék kiegészítő és nélkülözhetet­len alkatrészét képezi. (Helyeslés bal és szélső bal­felől.) Én nem akarom megfosztani a nemzetet a jo­gosult alkalmaktól, melyek erre nézve kínálkoznak neki, hogy a politikai existentiális érdekek mellett, az anyagi létérdekek felett is gondolkozzék. (Hely­eslés bal és szélső balfelől.) Nem fogadom el az előttünk fekvő törvényjavas­latot, hanem azon határozati javaslathoz járulok, me­lyet Apponyi Albert gr. igen­­. képviselő­társ­am teg­nap nyújtott be. (Elénk helyeslés bal és szélső fal felől.) Ezután Tisza Kálmán mondta el az interpellá­­ciókra adott válaszát, a­melyre reflectáltak Horváth Boldizsár, Irányi Dániel és Apponyi Albert gr., a­kik­nek beszédeit esti lapunk egész terjedelmében kö­zölte. Utána szólalt: Szilágyi Dezső: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Azon rövid nyilatkozat, melyet a tisztelt miniszterel­nök úr az előterjesztett kérdésekre előadott, nézetem szerint két alkatelemet foglal magában. (Halljuk !) Ilgyik, mely felvilágosítást ad arra nézve, hogy mit tett, vagy mit nem tett monarchiánk külügyi kormá­nya ; a másik jóval jelentékenyebb elemet, külpoliti­kánk irányát és érdekeinket a Balkán-félszigeten igyekszik körvonalazni. A­mi az elsőt, a tényekre vonatkozókat illeti, én egyet, a­mely úgy van kifejezve, hogy semmiféle egyezség az orosz kormány és a mi kormányunk közt a Balkán-félsziget nyugati vagy keleti részén gya­­korlandó döntő befolyást illetőleg nem létezik és így az semmi feltételhez köthető nem volt, — ezt a ha­tározott tagadását a hatalmi viszonyok és érdekek iránti, különösen az érdekkörök területi elkülönítésére vonatkozó kiegyezésnek Oroszországgal, én is tudo­­más­ul veszem. A másik kérdést nem én intéztem, de miután más oldalról intéztetett és szintén ténybeli eljárásra vonatkozik , e másik kérdésre szintén adatott fele­letet, röviden megérintem és ez abban áll, hogy: »kül­ügyi hivatalunk Bolgárország érdekében figyelmezte­téssel élt az elhamarkodott lépések és azok következ­ményeit illetőleg« — »de az összeesküvés okozóinak védelmére vagy azok érdekében semmi lépést nem tett.« Hát ez a nyilatkozat annyit jelent te­hát, hogy csak általánosságban intette óvatosságra; az intés ár­tatlan nyilatkozat volt s a tény felderítése is ártatlan. De ha az összeesküvésben résztvettekre vonatkozott volna a figyelmeztetés, a­mint úgy látom nem , akkor bátor vagyok arra figyelmeztetni a t. miniszter­­elnök urat és a t. házat, hogy úgy Oroszország, mint Németország diplomatiai képviselői, e hivatalos nyi­latkozatok kétségtelen szerkezete szerint szintén csak így figyelmeztetéseket tettek, de a figyelmeztetés egész horderejében olyan volt, hogy végeredményében a Kaulbars tábornok által felállított, kathegorikus kö­veteléssé vált. (Igaz, balfelől.) A­mi már most azon kérdésemet illeti, vájjon kiegyeztethetőnek tartja-e kormányunk a berlini szer­ződés határozataival a hatalom gyakorlásának és a dictatura tényleges gyakorlásának azon cselekvényeit, melyek Bulgáriában történnek, arra külön feleletet nem kaptam, hanem az általános nyilatkozatokban foglaltatik reáutalás. És most szabadjon áttérnem a miniszterelnök úr nyilatkozatának messze, sokkal fontosabb részére, az általános kérdésre (Felkiáltások: Hangosabban! Hal­juk ! Halljuk!). Ezen nyilatkozat t.­ház, a maga általánosságá­ban véve s véve s azt jóhiszemüleg és a nyilatkoza­tok egész horderejében, megegyezik az én meggyőző­désem szerint azon iránynyal és azon nézetekkel, ame­lyeket én helyeseknek tartok külügyi politikánkra nézve , de kénytelen vagyok te­hát, a félreértés elke­rülése végett általános nyilatkozatokkal szemben hangsúlyozni azt, hogy nyilatkozatok csak akkor keltenek bizalmat,­­ mint én nem kételkedem rajta — ha jóhiszeműleg, —■ ezen sem kétkedem, — de egyszersmind horderejük teljes tudatában történnek. Mert hogy mily veszedelmes a politikai irányt általán jellemző nyilatkozat félreértése, arra nézve én ebből a házból egy példát tudok idézni. Méltóztassanak arra az időre visszaemlékezni, mikor egész jóhiszemű­séggel kijelentetett a kormány részéről egy interpel­­lációra, hogy a keleten levő hatalmi viszonyokban való változások bekövetkezése nem áll monarchiánk érdekében. De ennek a kijelentésnek, azétól, aki tette, horderejében és értelmében külömböző értelmet tu­laj­donítottak, midőn helyeslőleg tudomásul vették, és kevés napok története elegendő volt arra, hogy azon értelem közt, melyben az mondatott és azon értelem közt, melyben az tudomásul vétetett, a külömbséget is feltüntesse. Erről az én nézetem az, hogy általános nyilatkozatok hordereje és tartalma iránt jobb, ha legkisebb kétely sincsen egy politikai testületben. A kellemetlen igazság többet ér a csakhamar széjjel­­foszló illusiónál. Az általános nyilatkozatokra még további észrevételem is van. Az egyik az, hogy ezen nyilatkozatok tökélete­sen alkalmatlanok arra, hogy az eddig történt folya­matát külügyi politikánknak megmagyarázzák és iga­zolják ; egyszerűen abból az okból, mert a tényeknek sorozata között, melyeket mind ismerünk és ezen nyi­latkozatban lefektetett elvek közt teljes eltérés léte­zik. A másik, a­mielőtt szemet nem hunyhatunk, ab­ban áll és ezt helyesléssel üdvözölném, hogy ennél­fogva jövőre politikánk eddigi irányában változásnak nézhetünk elé, mert ha ezen nyilatkozat nem alkal­mas is arra, hogy az eddigi tényeket kimagyarázza, arra tökéletesen alkalmasnak kell lenni, hogy a jövő politikai eljárás vezérelveit magában foglalja. A múltra nézve és a jelenben fenálló állapotra nézve, hogy ezen nyilat­kozatban magyarázat nem foglalta­tik, ezt egy, épen az aktuális kérdést illető példával óhajtom bebizonyítani. E nyilatkozatban azon kijelentés foglaltatik, hogy a Balkán félszigeten politikánk arra van irá­nyozva, hogy egyetlen idegen hatalom se állapítson meg a szerződések szerint nem létező protectorátust és ne gyakoroljon állandó befolyást, a­­mely a szerző­dések szerint nem létezik. Ezen nyilatkozat ki van egészítve azzal, a­melyet szintén elfogadok, hogy a Balkán félszigeten senkinek nincs joga egyoldalú fegyveres beavatkozáshoz, vagy protectorátus létreho­zásához, és e félszigeten levő minden változás, állam­jogi vagy hatalmi viszonyában, csak­is a berlini szer­ződést aláírt hatalmak beleegyezésével történhetik. Itt mindenekelőtt az a kérdés merül fel, hogy szerződés­szerű jognak és befolyásnak mit tekintünk, mert nem kis sajnálatomra az európai félhivatalos sajtóban, különösen a német félhivatalos birodalmi sajtóban azt találom, hogy a praeponderáló hatalmi állást, a­melyet Oroszország Bulgáriában elfoglalt és tényleg gyakorol, a szerződésekkel megegyezőnek, a szerződé­­sek szellemében lévőnek, jogosultnak tekintik. Félreértés volna nézetem szerint és ha tévedek, a t. miniszterelnök úr meg fog c­áfolni, az ő nyilat­kozatát úgy értemi, hogy azon tényleges túlhatalmi állást és kizárólagos hatalmi befolyást, melyet Orosz­ország Bulgáriában gyakorol, a szerződéseknek megfe­lelőnek, vagy szerződésszerűleg kikötöttnek tartja. Ezt a tényleges állapotot ezen nyilatkozat szerint, po­litikánkkal megegyezőnek nem tekinthetjük. Azt ál­lítottam, hogy ha a múltban azok lettek volna poli­tikánk vezérelveit ---------------------------­akkor azon politikád valóban követtettek volnna­' poli lázadás óta követtetely Bulgáriában a philinnn' ! van; mi hozzájárultunk és támogatta, maevszirat * tikát, mely a bolgár függetlenségi tőre*, j.a elnyomására volt intézve, s melynek positiv c­l~ a volt, hogy azt a hatalmi állást és befolyást, n­es­sz Oroszország ott, részint a bolgár nép magatartásig részint önnön politikája folytán elvesztett, ne csak­­ visszanyerje, de azt valóságos kizárólagos hatalmi el­nyomássá változtassa át. Másként lesz-e politikai magatartásunk ez­után ? A nyilatkozatból azt kell következtetnem, vala­mint azt, hogy politikánk jövőben az ottani népek függetlenségének kedvező és pozitív támogatója leend. A nyilatkozat a Németországgal való viszonyt is érinti általánosan és futólag. Megvallom, óhaj­tottam volna — anélkül, hogy kívánnám, vagy csat­lakozhatnám azon kívánsághoz, mely a szerződés tartalmának előterjesztését akarja — mondom, óhaj­tottam volna, ha a kormány nyilatkozata részlete­sebb lett volna. Óhajtottam volna, ha felvilágosította volna a kérdés azon oldalát is, mely a közvéleményt oly mélyen foglalkoztatja, mely nézetem szerint itt­­ott, sajnálatos szenvedélyességű hírlapi polémiában is annyiszor nyilatkozott: vájjon csakugyan oly egyol­dalú-e a Németországgal való szövetség, hogy leglé­nyegesebb érdekeinkre politikai előnyei ki nem ter­jednek, ezt óhajtottam volna azért is, hogy téves felfogások e szövetség természete iránt gyökeret ne verjenek, s a hangulat élessé válásának ott vétessék eléje, ahol legilletékesebben lehet felvilágosítást adni. De e kérdés csak általánosságban lévén érintve, nem érzem magamat hivatva külügyi viszonyunk ezen ol­dalát tüzetesen fejtegetni. Te­hát­ a nyilatkozat általánosságához több megjegyzésem sincsen. A miniszterelnök úr kritikus és válságos napokról beszélt. Én azt tartom, a­meny­nyiben a helyzet komoly, bizonyos higgadt és tapin­tatos fejtegetést követel, de ily fejtegetést meg is en­ged. Én abból az okból járulok Horváth Boldizsár J. képviselőtársam azon nézetéhez, hogy a válasz napi­rendre kitüzessék, nem, mintha annak értelmét egész horderejében véve és feltéve, hogy külügyi politi­kánk vezetésében megtartatik, nem helyeselném, de mert óhajtandónak tartom, hogy egy vita, a lehető nyíltsággal és tapintattal folytatott discussió consta­tálja a harmóniát a nyilatkozat értelme és hordereje iránt, a nyilatkozó kormány és a nyilatkozatot tudo­másul vevő ház fölfogása között. Ez felfogásom a dologról s ezért Horváth Bol­dizsár J. képviselőtársam indítványához — csatlako­zom. (Helyeslés a baloldalon.) Erre következett Tisza Kálmán miniszterelnök­nek, esti lapunkban már közölt viszonválasza. Ezzel az ülés d. u. 2 órakor véget ért. Kiállítás Szathmárott. A szathmármegyei gazdasági egyesület, négy évi fennállása óta most rendezte a második kiállítást, nagy ünnepélyességek között. Az ünnepélyes meg­nyitás szept. 26-án ment végbe a szathmári lövőház­ban. Jelen volt a városi és megyei társadalom szine­­java, köztük dr. Schlauch Lőrincz püspök, a kiállítás védnöke, b. Vécsey József az egyesület elnöke, gr. Károlyi István stb. Schlauch püspök nyitotta meg a kiállítást, a főpap nagy tehetségéhez méltó szavakkal ecsetelve a magyarság gazdasági állapotát és nemes reformtörekvéseit. »A gazdasági tudomány nagy ha­ladást tett, mondá, ennek irányában többé már nem zárkózhatunk el, önfentartásunk kötelessége i­t oda emelni a gazdálkodást, hogy a haladottabb nemze­tekkel versenyezhessünk, és a­mit e természet e ha­zában oly bőkezűen nyújt, azt a tudomány és emberi erő segedelmével fokozzuk. Tespedésben kényelmeskedni akkor, midőn kö­rülöttünk minden mozog és halad, — ez legbiztosabb módja az elnyomatásnak; — ma is még a tört után haladni akarni, a­hol többé kalász nem virul vagy csak elsatnyulva sinylik, — ez legbiztosabb ösvény az ínségre; — emberi kézzel, traditionális módon végezni akarni egy munkát, melyben a munkabér a jövedékkel nem állhat már természetes viszonyban, — vagy inkább tán, a hol ma már a munkabérnek ércz­­törvénye mellett is a munkás szinte, mint a munkaadó birtokos hanyatlik és a külföldi verseny folytán mind­kettő az elszegényedés elé megyen, — ez annyit tenne mint gátat emelni akarni az emberi szellem hatalmá­nak, mely gátat nem ismer. E megyének értelmisége és gazdaérdekeltsége ezt felismervén, nemcsak sorakozott, hogy közös erő­vel tért találjon, melyen hasznosíthassa a tudo­mány vívmányait, új eszközöket keressen, amelyek­kel fokozza a föld termőképességét, új jövedelmi forrásokat nyisson, hogy a gazda az élet és a közügy igényeinek megfelelhessen , hanem időnkénti kiállítá­sokat is rendez, hogy a nagy­közönség érdeklődését felkeltvén, mindinkább szélesebb körben terjeszsze azt, amit a vagyonosság emelésére czélirányosnak tart; hogy a magánszorgalomnak eredményét feltün­tetvén, utánzásra buzdítson , végre alkalmat szolgál­tatván a gyáriparnak, hogy a munka könnyebbíté­­sére és sikeresebbé tételére gépeit bemutassa, ezáltal a gazdálkodási törekvéseknek új lendületet adjon. E czél lebegett a megyei gazdasági egylet előtt, amidőn ma e kiállítást rendezte. Nem tagadhatni azonban, hogy a verseny a mai kiállítás alkalmával nagy nehézségekkel küzd , mert a természet az em­beri erővel és igyekezettel mintegy daczolni látszik , de annál nagyobb az érdem, hogy a verseny nem riad vissza a bírálattól akkor sem, amidőn az emberi ész a természet hatalma által magát legyőzöttnek bevallani kénytelen. A bíráló közönség azt méltányló tekintetbe is fogja venni. És ezek után, amidőn önök­nek, uraim, mély köszönetemet kijelentem azért, hogy ezen kiállítás védnökségével megtisztelni kegyesked­tek, a kiállítást megnyitottnak nyilvánítom.« Viharos éljen követte e beszédet, melynek el­hangzása után a védnök, Unger Gusztáv és Szent­­pály Jenő szakosztályi elnök kíséretében megtekin­tette a gazdag és szépen rendezett kiállítást és elis­merését fejezte ki a látottak fölött. Délután két óra­kor fényes díszebédet adott a püspök, melyen jelen volt a szathmármegyei földbirtokosság teljes számban. A pezsgőbontásnál felállott a házigazda és a követ­kező pohárköszöntőt mondá: »Nincs hálátlanabb feladat, mint a politika, még akkor is, ha az teljesen őszinte ,és becsületes. Szenvedélyesség a kísérője, rendesen csalódás és med­dőség a jutalma nem egyszer, de következményeiben tagadhatatlanul maga után vonja a szellemek el­lentétét, a barátság meghidegülését, a családok egymástól való elidegenülését. Táborokra osztja ugyanegy megyének és vidéknek fiait s a tá­borokban több az ellenszenv, mint a jó kívánat. Sokkal nemesebb tért választott magának szatmármegyei gazdasági egyesület, s ha ma még mással nem dicsekedhetnék is, mint azzal, hogy fenkölt lelkű elnökének kezdeményezésére közvetlen e várost, részben pedig szerény házamat, a megye értelmiségének és a szivetét királynéinak gyupont­­jává tette: már ez által is mindnyájunk háláját ki-P® az egyesületnek egyébb czél­jái , lat czéljaimett kiállítás és a vele összeköti •• £CT fr*, «AA De ez ünnepelSSf^if az^közöket mely már kizárólag’a ked«..^ on’ er­seklődést ez az, hogy a városi nőegylett. , , . a kiállítás alkalmából összekötni . TM, a 13 van, a kellemessel, nekem pedig alkalmat e.?'k’,.®s kedett mély köszönetemet neki, s hálárn®anője, met a nőegylet tagjának kifejezni azon felelea 103* ködösért, melylyel a nyomort e városban enyh­e segítenek. Tisztelettel üdvözlöm tehát e megyei gazdasági egyesületet a tevékenység terén; tisztelettel üdvözlöm a helybeli nőegyletet s jótékonyság terén, és pohara­mat emelvén, legyen szabad mindkettőt összefoglalni egy kívánságban: Áldja meg a mindenható a gazda­sági egylet működését; áldja meg a jótékony nőegy­let üdvös tevékenységét! Éljenek!« E feszült figyelemmel és nagy élvezettel hallga­tott köszöntő általános tetszést aratott. A toastra b. Vécsey tolmácsolta a jelen voltak érzelmeit, kiemel­vén a védnöknek eddig kifejtett buzgó tevékenységét a nevelés, politika és gazdászat terén. Az ünnepélye­ket este a b. Vécsey és neje által a Vigadó termeiben adott bál zárta be, melyet a püspök is kitüntetett jelenlétével. A közönség esti 9 órakor kezdett gyülekezni. Az érkezőket a szívélyes házigazda, báró Vécsey József és neje szül. Dessewffy Blanka grófnő, két leá­nyával Eszter és Mariska bárókisasszonyokkal fo­gadták. Szeretetreméltóságukkal s igaz magyar vendégszeretetükkel meghódították a jelenvoltakat. Ott voltak egyebeken­kivül: gr .Károlyi Istvánná szül. Csekonics Margit gróné, gróf Forgách Lászlóné (Mán­­dokról), gróf Hessenstein Mórné, gróf Teleky Gézáné, Ujfalusy Sándorné szül. báró Uray Leona, Jékey Zsigmondné, Memlaur Károlyné, Serly Gusztávné, Stoll Gáborné, Domahidy Istvánná, Stoll Béláné, Draveczky Jánosné, Domahidy Ferenczné, Villám Arnoldné, Kovács Gyuláné, Kende Béláné, Uray Gézáné, Nyikola Mihályné, Losonczy Józsefné, Eöt­vös Róbertné, Galgóczy Jenőné; a leányok közül pedig: báró Vécsey Eszter és Mariska, báró Sennyey Mariska, gróf Hessenstein Blanka, Kegyes Vilma, Baudisz Janka, Zanathy Lujza, Domahidy Olga és Margit, Draveczky Edit, Losonczy Hermina, Eötvös nővérek, Pogány Mariska, Memlaur Olga, Korbuly Mariska, Mayer Gizella és Mariska, Farkas Giza, Bossin Margit és Gizella, Tóth Juliska, Szőke Zsuzsa, Szilágyi Margit és Sarolta, Zoltán Jolán, Jákó Katicza, Péchy Margit, Szer­dahelyi Margit és Gizella, Péchy Judit, Korányi Juliska és Bella, Kiss Lujza, Nagy Róza és Ilona, Szalay Palika, Balban Lívia, Esztergomi Lujza és Hermina kisasszonyok s még többen. A férfi vendé­gek közül: Schlauch Lőrincz püspök, gr. Károlyi István gr. Teleky Géza, gr. Hessenstein Mór, bárói Perényi dzsidáshadnagy, Domahidy Ferencz főispán, Ujfalusi Sándor alispán, Domahidy István, Stoll Ká­roly és Boros Béni érsz. képviselők, Memlaur Károly honvédezredes és dandárparancsnok, Móricz Károly törvényszéki elnök, Szentpáli Jenő catasteri igaz­gató, Schweiczer Gábor honvédhuszárezredes, Kovács Leó alezredes, Böszörményi Károly polgármester, Kiss Gedeon főkapitány (magyar díszruhában), Ko­vács Ede kir. tanácsos, Novák, Paskuj és Izsik kano­nokok s még többen. A tánczvigalom a legjobb ke­délyhangulatban folyt, a franczia négyest 64 pár tán­­czolta. Szünet alatt gazdag buffet állott a vendégek rendelkezésére. Vacsora alatt számos felköszöntőt mondtak, legtöbben a házigazdára, Domahidy István, azonkívül még a házigazda, Farkas Antal s végül gróf Károlyi István, igen szellemesen, Schlauch püs­pökre. A tánczvigalom reggeli hat órakor végződött. Magyar iparművészeti társulat. A magyar iparművészeti társulat választmánya, ma d. u. 4 órakor Trefort Ágoston miniszter elnöklete alatt ülést tartott. Az elnöklő miniszteren kívül jelen voltak: Lipthay Béla b., Pulszky Ferencz, Bubk­a Zsigmond apátkanonok, Forster Gyula miniszteri ta­nácsos, Szalay Imre osztálytanácsos, Ráth György kir. táblai tanácselnök, Gerlóczy Károly polgármester, Pasteiner Gyula titkár, Fischer Ignácz majolicagyá­­ros, Lechner Ödön építész, Lechner Lajos főmérnök, Uhl Sándor iparművészeti múzeumi segédőr, Radi­­sich Jenő. Elnök üdvözölvén a jelenlévő tagokat, a jegyző­könyv hitelesítésére Forster miniszteri tanácsost kérte fel. Pasteiner titkár felolvassa a társulat vagyoni állapotáról szóló jelentést, mely szerint a társulat va­gyona 35.500 frt és követelése tagsági díjakban s ala­pítványokban 4625 frt. Lipthay Béla b. alelnök felhatalmazást kér, hogy a végrehajtó bizottság a tagdíjak befizetését szorgalmazhassa. A választmány a kért felhatalmazást megadja. Radisich Jenő jelenti, hogy az I. szakosztály az ókori bronz-tigrisnek 50 példányát Blahó érczöntőnél javasolja megrendelni. A választmány e javaslathoz hozzájárul. A tár­gyakat Marton Alajos veszi át bizományba. Fischer Ignácz a II. szakosztály részéről bemu­­mutatja a Borostyánkőről érkezett kígyókő-tárgyakat. A társulat e tárgyakat Bachruch ékszerésznek adja át, ki azokat foglalni fogja. A III. szakosztály részéről Pasteiner titkár jelenti, hogy Révai-testvérek ezég. »Az osztrák­magyar monarchia írásban és képben« czimű­ munka bizományosa, a társulathoz fordult, hogy neve­zett munkához való diszkötés megvalósításában közre­működjék. A Révai-testvérek ezég a társulat elnöké­hez intézet levélben kijelenti, hogy a társulat által kiírandó pályázatot magára nézve kötelezőnek ismeri el és a kitűzött pályadíjat: 400 frankot aranyban, a társulat pénztárába beszolgáltatja. Ennek következ­tében a társulat III. szakosztálya megállapította a­ pályázat szövegét, mely következőleg hangzik : »Pályázat. A Révai testvérek elég, mint »Az osztrák-magyar monarchia Írásban és képben« czimű munka bizományosa fölszólította a magyar iparművészeti társulatot, hogy a föntnevezett munkai jelentőségének minden tekintetben megfelelő diszkö­tés megvalósításában közreműködjék. A társulat a, fölszólításnak szívesen engedve, a bizományos c­ég hozzájárulásával a következő pályázatot hirdeti: 1. Kívántatik Az »Osztrák-Magyar Monarchia írásban és Képben« czimű munkához diszkötés terve . 2. Pályadíj a Révai-Testvérek czég által föl­ajánlott 400 franc aranyban. 3. A pályázatban csakis magyar honpolgárok, a munka, nagyságának és alakjának megfelelő, színe-

Next