Nemzet, 1887. augusztus (6. évfolyam, 1768-1796. szám)
1887-08-01 / 1768. szám
Szerkesztőség : Ferencziek tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A Up szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 2 kr. Esti kiadás. Kiadó hivatal, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ................................................. 2 frt. 3 hónapra ................................................ 6 * 6 hónapra ............................................. _ 12 * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 . Egyes szám 2 kr. 1768. (210.) szám. Budapest, 1887. Hétfő, augusztus 1. VI. évi folyam. Budapest, augusztus 1. Depretis, olasz miniszterelnök elhunyta Olaszország határain túl is őszinte részvétet keltett, melynek a külhatalmak részéről Londonból, Berlinből, Bécsből és Páriából adtak az illető kormányok kifejezést. Olaszországban szintén méltóképen gyászolják a jeles államférfin halálát. Az olasz külügyi tárczát ideiglenesen Crispi belügyminiszter vette át, de hogy végleg is megfogja-e ezt tartani, az eddig még nem bizonyos. Francziaországban a párbajozások, személyeskedések s verekedő-dulakodó meetingek töltik be a canicularis időt. Párbaj-készülődések, Boulanger és Ferry, Cassagnac és Laur, Delafosse és Laur között beszéltetnek már napok óta magukról. Különösen a két utóbbi pár esetleges duellumát oly sértő és megbélyegző epithetonok előzték meg, melyek éles ellentétben állnak a híres franczia műveltséggel. És mind e párbajozásokat és kíméletlen személyeskedéseket Boulanger nagyzása és fészkelődése idézi föl. Aratni is fogja érettük a megérdemlett ódiumot. A krétai ügy, mely már-már komoly veszedelmet képezett, szerencsés elintézése folytán Török- és Görögország között oly szívélyes viszony fejlődött ki, a minő e két állam között eddig tán soha sem létezett. — Annál több baja támad most a portának Bulgáriával s a határrendezés ügyében, az előbb szintén igen barátságos Montenegróval. Hogy a függőben hagyott egyptomi kérdés nem támaszt-e a porta és Anglia között is új nehézségeket, azt a közés jövő meg fogja mutatni. BELFÖLEI. Budapest, aug. 1. (A hírlapok f a reformok.)Ma a hírlapok egy szegedi ellenzéki lap közlését hozzákommentálják, mely a pénzügyi igazgatás reformjáról ad hírt. Nincs szándékunk ehitre vonatkozólag, melynek hitelessége iránt nem vagyunk tájékozva, bármi reflexiókba bocsátkozni, s a dolog érdemére nézve tartózkodunk minden megjegyzéstől. Csak azt emeljük ki, hogy a lapok szinte kivétel nélkül bizonyos rokonszenvvel említik e hírt, amiben kétségtelenül annak elismerése nyilvánul, amit a magunk részéről sohasem tagadtunk, hogy pénzügyigazgatásunkban nagy szükség lenne bizonyos javításokra, a megbízhatóságban és pontosságban való fokozódásra, s hogy minden, erre irányzott törekvés figyelmet és helyeslést érdemel. Csak azt vagyunk bátrak mindazoknak, akik e téren a reform szükségét nagy képpel és nagy hangon hirdetik, figyelmükbe ajánlani, hogy az ily reform soha sem szokott teljesülni s az egész vonalon érvényesülni sok személyi érdek sérelme nélkül. Tavai ment végbe az államvasuti szolgálat reformja, most legközelebb a postáé és távírdáé, s mindkét téren az átalakítást ép úgy követelte a sajtó, mint ahogy szükséges volt az a közérdek egyetemes szempontjainál fogva. Mikor azután erre reá került a sor, a mikor a reform megtörténvén, az sok irányban A NEMZET TÁRCZÁJA Aug. 1. Pusztuló virágok. A természetrajzi biológiának egyik legkülönösebb jelensége: a növényeknek egyes, különleges helyekre szorítkozó, partiális elterjedése. Vegyük fel pl. a Galapagos-szigeteket: ott a legapróbb szigetkének is megvan a maga saját flórája, illetőleg néhány olyan növényfaja, melyet nemcsak hogy az amerikai continensen nem lehet sehol feltalálni, de már a közvetlen szomszédságában élő másik szigetecskén sincs már annak a fajnak sem hire, sem hamva. Az atlanti óceán magányos szigetein még feltűnőbb ez a jelenség, mert itt a kiválóbb alakok már nem csak hogy egészen új fajok, melyek — meglehet — más alakban talán másutt is képviselve vannak, hanem az tény, hogy másutt sehol a világon nem találhatók azokhoz hasonló növények. Azonban ezek legnagyobb része már kipusztult, lelegelték azok a kecskék meg nyulak, melyeket régente idegen hajósok hagytak ott a szigeteken. Egynémelyiket épen a legjobbkor, még sikerült megmenteni olyan formán, hogy körülárkolták, vagy sövénynyel bekerítették, hanem ezen óvintézkedéseknek aligha lett volna foganatjuk, ha pl. a teneriffai sárkányfának olyan jóizű lett volna minden kis porczikája, mint az Ascension és Új-Amsterdam dúsgazdag őserdei lombjának, melyek az oda vetődött utazóknak mindjárt a mesebeli Circe szigetét jutatták eszükbe. Az Oceania növényzetén nem sokat lendítene már sem a körülárkolás, sem a bekerítés, mert azok a virágok, melyekről annyi sok szép csodás dolgot olvashatunk a régi legendákban, ma plnr nagyobbára olyan sorsra jutottak, mint a dodo-madár; nem sok koszorúra való kerülne ki belőlük. Ott természetesen valamennyi szigetcsoportnak megvannak a saját növényei; nem is csoda, mert hiszen körülbelől mindegyik szigetcsoport annyira esik a másikától, mint Norvégia Timbuktutól; sőt sok olyan sziget, melyek külön csoportokat képeznek, azára annak, hogy meglehetősen egymás hátára festik a térképeken, egyetlen egy lépéssel sincsenek közelebb egymáshoz, mint London Bécshez. Itt nem azon kell bámulnunk, hogy ezek a »flórák« ily óriási nagy különbséget tüntetnek fel, hanem azon, hogy néhány növény a Csendestengernek majdnem összes szigetein előfordul. Ugyan mi lehet ennek az oka ? Talán az, amint sokan hiszik, hogy e szigetcsoportok nem egyebek, mint valamely alámerült continensből kimeredező hegyhátak ? Vagy talán a tengeri áramoknak kell ezt a szerteszétszórt elterjedést tulajdonítunk ? Az is kérdés, hogy ugyanazon növényfajoknak, valamennyinek olyan erős magburokja van-e, mely a sósvíz hatásának képes ellenállani? De akármiltánmódon kerültek is oda, az kétségtelen, hogy egyik-másik annyira elsokasodott, mint nálunk Európában a csalán, egynémelyik pedig igen kevés helyen tudott gyökeret verni, sőt van olyan is, amelyik csak egy helyen található fel. Gordon Gumming ka is tesz említést egy ilyen virágról, Sandwich szigetén, mely csak a Mouna Loa tűzhányóhegyen a láva közt tenyészik. És épen e virágok azok, melyeket a kipusztulás veszedelme, fenyeget; már eddig is sok eltűnt közülük, évről évre fogynak ugyanannyira, hogy mikor Francis Sinclair asszony Hawai szigetén körülbelül 400-ra teszi a virágfajok számát, egyszer ő maga kiigazítja állását s ezt mondja: »De nagyon valószínű, hogy ma már sokkal kevesebb van ennél, mert ezelőtt néhány évvel számították ennyire.« Valóban nagy szolgálatott tett a derék könyv írónője akkor, midőn azt a sok szép virágot lefestette s ekként az utókor részére megőrizte, mert bizony a »fehér ember« idővel azokat is úgy kipusztítja, hogy izmagjuk sem marad, mert úgy szokott ő elbánni a virággal is, mint »barna« embertársával, akinek abban a gyönyörű virágban telt egykor legnagyobb öröme. Be, kár, hogy lám, még erről az »öröm«-ről is nemsokára csak a múlt időben beszélhetünk .Nincs a föld hátán az az emberfaj, mely a természet szépségét jobban tudná becsülni, a virágot jobban tudná szeretni s diszitésekre ügyesebben fel tudná használni, mint ez a »barna« faj. Szinte megfoghatatlan, hogy mostanában miért lettek ezek is egyszerre olyan szívtelenek ; úgy látszik, tudják már ők is, hogy virágaikkal együtt veszniük kell, nincsen szükség ezentúl egyikükre sem. Vagy talán nem a »civilisatió« lólába látszik itt is ki ? Legelőször a czetbal-vadász vetődött hozzájuk. Ezt ott istennek nézték, nem is csoda, hiszen olyan bottal járt közöttük, mely tüzet köpködött, olyan hajón, szelte a hullámokat, mely madárként repült. , O kelme persze sokszor leitta magát a sárgaföldig s beteg lett még ő is, de mikor a bennszülöttek ilyesmit láttak, azzal vigasztalták magukat, hogy hiszen az istenekben is vannak emberi gyarlóságok s aztán meg, hátha azok a nagy istenek csakis »ebben a formában« akarták magukat a halandó világ előtt bemutatni. Azután a hittérítők jöttek. Ezek már szebb példával jártak előttük, s bár mint aféle istenek szintén teljes bőségében voltak mindennemű tudománynak és bölcsességnek, az mégis csak különös, hogy a virágot, tánczot, egy szóval mindazt, a miben az embernek egy cseppnyi gyönyörűsége telt, azt mind utálták. — »Hogyha tánczoltok s virágot fontok hajatokba, az ördög elevenen elhurczol a pokolba benneteket!« ezzel rémitgették szegény fejüket a feketegunyás szentek. — »Az asszonyok kössék kontyba hajukat, takarják be háló-főkötővel, a férfiak pedig járjanak ingben s nadrágban és ne a csillagos ég alatt imádkozzanak, hanem meszeljék be belülről valamelyik kunyhó falát, ott imádkozzanak, akkor majd nem kárkozik el a lelkük a másvilágon!« Mily roppant éles ellentét! A matrózok őrült dobzódásának egyszerre csak végeszakadt, most már nem fordultak elő többé olyan esetek, mikor az egész sziget egész álló héten keresztül sem józanodott ki a mámorból, ami hajdanában minél gyakrabban megesett, ha valamely »szeszes rakományt« odasodort partjaihoz a szél. Hirtelenében csak olyan világ köszöntött be hozzájuk, hogy a sok ingyen-bölcsességből kétfelé állott a fülük. Azonban keservesen csalódik, aki azt hiszi, hogy talán akár a honolului püspöknek, akár a wallis-szigeti missionariusoknak valaha eszük ágába jutott volna arról is tartani predicatiokat annak a szerencsétlen barna embernek, hogy az isten szép világa és az igaz vallás jól megférnek egymás mellett és hogy a mindenség nagy Urához virággal koszorúzottan, leeresztett hullámzó bajjal is csak oly hathatósan lehet imádkozni, mint a kápolna csupasz falai közt a kontybacsavart fejjel, koczkás nadrágban. A hittérítő gyarmatok nagyon practicus elvet követnek akkor, midőn áttért híveiket a többi pogánytól elkülönítik és szaporodásukról ekként lelkiismeretesen gondoskodnak. De miért nem óvják meg a növényt is az elpusztulástól, csakúgy mint a népet ? Hawainak van alkotmánya, kettős parlamentje, szóval: mindene, amit egy művelt államnak szeme-szájja megkívánhat; miért ne lehetne hát a füvészkertje is, hol a növények élete biztonságot élvezne s addig is, mig jobb idők nem következnek be reájuk, nem kellene őket félteni az enyészettől ? Mondom, nagyon helyesen teszik a hittérítők, s hogy áttért híveiket elszigetelik pogány társaiktól, mert ha azt a kitanult kanakát visszaeresztenék a törzséhez, ugyancsak meggyűlnék vele a bajuk: rögtön lehajigálná az magáról a csíkos kabátot s legelőször is azzal bizonyitaná be »műveltségét,« hogy leszúrná egy pár czimboráját s összelopkodná az egész falu ingó-bingóságát. Ama vadszigetekről van itt most szó, hol ekkoráig még mindig a régi törzsrendszer divatozik. A hawaiiak ezen a kezdetleges állapoton már túlestek; a mai savoant ma már bevonták a cultura fénykörébe, bár azt szerfölött bajos lenne eldönteni, hogy azoknak az angol, amerikai és német consuloknak, akiknek kezében a király csak holmi játékszerré vált, vájjon dicséretes részük van-e ezen áldás-osztogatásban ? A törzsek örökösen háborúskodnak egymással s ez addig tart, mig ki nem irtják egymást. E végtelen torzsalkodást még inkább szítja a »labour traffic« is: a foglyokat eladják az ezen iparággal foglalkozó kupeczeknek (black-birders), akiket a kormánybiztos urak nem igen látszanak képeseknek kordába szorítani, még úgy sem, mint régente a kalandor kapitányok; már pedig ezektől csakugyan úgy garázdálkodhattak, ahogy kedvük tartotta. Pénz helyett puskával fizetnek, aprópénz gyanánt a lőpor szerepel; e szerint jelenleg sokkal rettenetesebb öldökléseket végeznek, mint a régi jó időkben, amikor még jámbor fütykösökből állott az egész fegyvertáruk. Eddig az új-hebridi szigetekről kerültek ki a legjobb munkások, de ma már ezek ritkák, mint a fehér holló; a kanakák kipusztulása miatt beállott hiányt a dunaiakkal akarnák pótolni; ezekkel kupeczkodnak s most még a queenslandi ültetvényesek is, akiknek egyik-másik tág lelkiismeretű hittérítő derekasan a kezükre szokott játszani. Mert hiában »munkás kezekre« szükség van, a chinai pedig drága portéka, sokba kerül, az indiai kormány utján pedig csak nagy bgygyelbajjal bírnak hozzájutni a szerecsenekhez; ilyen formán aztán rá vannak szorulva bennszülöttekre s még csak válogatósaknak sem szabad lenniük, de ezek legalább nem állanak semmiféle néven nevezendő kormány kegyes védelme alatt, egy pár ügynököt kivéve, akik azonban holmi csekélységre, annak rendje és módja szerint szemet tudnak hunyni. A »fekete rabszolgakereskedés« korszaka tehát lejárt, leszorította a »barna.« És ezzel a divattal ez idő szerint odajutottunk, hogy azon szigetekről, ahova czethal-vadász soha világéletében be nem tehette a lábát s ahova a hittérités bajnokai ekkoráig még nem juthattak be, — a lakosság már majdnem végkép ki van irtva. A farmernek kell a »munkáskéz«, ezt puskán lehet megvenni, a puska pedig nagyobb virtuóz az öldöklésben, mint a fütykös. íme így dolgoznak az új rendszer szellemében. Az az ültetvényes felelős első helyen a virágok kipusztulásáért is, csakúgy mint az emberekért, mert pl a német farmokon, hol a gyapot és a cocoadió kedvéért kíméletlenül földbe eresztik az ekét, »holmi giz-gazra« hogyan is lehetnének tekintettel ! De meg aztán minden olyan ültetvényen van még néhány éhes farkas csorda, ezek pedig csupa szórakozásból is leharapdalják azokat a csipp-csupp bokrokat, melyek csakis olyan sovány talajon tudnak megélni, ahol az ásókapától már teljesen biztonságban lehetnének. A rombolás szomorú munkájában csak segít az embernek az állat. . . így vész ki most annyi növény; régebben nem volt ennyi ellenségük. Mint ahogy az új-zeelandi madarak, melyek nem szokták fészkeiket eldugni a bokrok közé, mert a maori gyerek bűnnek tartaná a tojást kiszedni belőlük, éppen úgy e szigeteken is egész pompájában, gondtalanul díszlett a növényvilág ; a »létért való küzdelem« nem tette óvatossá, nem kellett neki felvérteznie magát emberi állat ellen szúrós tövissel, mint a mi rózsánknak, vagy méreggel, mint az úti csalánnak. (Befejező közlemény köv.) éreztette az érdekeltekre nézve nem mindig előnyös hatását: akkor ugyanaz a sajtó, mely eleve teli torokkal sürgette a reformot, annak szükségszerű következései miatt igyekezett gyűlöletessé tenni a kormányt s amaz intézkedések eszközlőit. A közérdek azt hozná magával, hogy a sajtó, ha egyszer belátja bizonyos ügyekben a mélyreható átalakítás szükségét, ne adja oda magát az azok érdekében történő rendszabályok ellen egyoldalú s csak ódium keltésére alkalmas panaszok szócsövének. Budapest, aug. 1. (Képviselőválasztási utóhangok.) A »Pesti Napló« azon hírét, hogy a nagykanizsai választás ellen 150 választó által bűnvádi feljelentés nyujtatott be, amely okmányokkal van támogatva, — a »Zala« odareducálja, hogy az okmányok nem egyebek, mint az ellenzék férfiai által —■ heteken át folytatott utazás után — saját párthiveiktől és korteseiktől kivett nyilatkozatok, melyeknek komoly jelentősége alig lesz. — A Szabadkán megjelenő »Közvélemény« Írja, hogy Varga Károly és társai feljelentését Mamuzsics Ágoston ellen választási visszaélések megtorlása iránt, — a kir. ügyészség mint teljesen alaptalant, visszautasítani indítványozta. Táviratok: Páris, aug. 1. Raynal és Perier távolléte folytán, mint hírlik, Promt-Ferry és Desplands lesznek Ferry segédei. Az ügyre vonatkozó tárgyalásokat ma valószínűleg befejezik. Boulanger eddig Clermontban, Ferry Saint-Dieuben időzik. Páris, augusztus 1. A Ferry által megnevezett tanuk még nem érkeztek vissza Párisba, Ferry alkalmasint kénytelen lesz, más tanukat megnevezni. Nem valószínű tehát, hogy a párbaj Boulangerrel kedd előtt megtörténik. Konstantinápoly, augusztus 1. A Reuter-ügynökség értesülése szerint Djevad pasa, cetinjei török követ, a montenegrói határrendezés tárgyában új javaslatot dolgozott ki, mely most képezi tanulmány tárgyát a hadügyminisztériumban. Stradella augusztus 1 A városi tanács, tegnapi ülésében foglalkozott a Depretis elhunyta alkalmából teendő intézkedésekkel. Határozatba ment, hogy a város zászlója fél évig gyászfátyollal boktassék. A községi képviselőtestület valamennyi tagja testületileg vesz részt a temetésen. Depretis tiszteletére emlékszobor fog felállítatni, mely célból a város 10,000 franccal nyitja meg a gyűjtést elhatároztatott továbbá hogy egy hónap múlva emlékünnepély tartassék és hogy Depretis lakóháza emléktáblával jelöltessék meg. A német trónörökös Depretis özvegyének Kálnoky gróf és Flourens külügyminiszterei az olasz kormánynak fejezték ki részvétüket. A tandijemelésről. — Levél a »Nemzet« szerkesztőjéhez. — A lapok a tanítás díjának felemelését a gymnasiumokban velünk együtt örömmel fogadták és nagyon természetesnek találták, hogy azt a vallás- és közoktatásügyi miniszter a reáliskolákban érintetlenül hagyta. Indokolják pedig ebbeli örömüket azzal, amit a miniszteri rendelet mond, hogy ez intézkedés tisztán a középiskolák színvonalának emelése végett történt és iparkodnak helytelennek feltüntetni azt a föltevést, mintha annak egyúttal célja volna a fiatalságot a gyakorlati életpályára terelni. De hát csak a gymnasiumok színvonala szorul emelésre, és a reáliskoláké nem ? A reáliskolák már annyira jól vannak fölszerelve, hogy egy pár ezer forint azoknak nem esnék jól ? S ha a középiskolák annyi mindenféle anyagi szükséglete már kielégítve van nem kellett volna-e még sokkal magasabbra emelni a tandíjat ? A gazdag szülők megfizethetik a szegény jó tanulóknak meg úgyis el fogják engedni a tandíjat. Avagy nem félő-e, hogy főkép ahol feleke-zeti gymnasiumok vannak, a tanuló ifjúság oda fog tódulni, mert a szülők nem keresik a jobban felszerelt iskolákat, hanem az olcsóbb iskoláztatást ? Nem áll-e pedig nem annyira anyagi, mint inkább szellemi okoknál fogva az állam érdekében, hogy a tanulók az állami iskolákat keressék föl ? Minthogy az a köznézet, hogy a csekély tandíjfelemelés a gymnasiumi tanulók számát csökkenteni nem igen fogja, helyes lesz-e az, ha a tódulás a felekezeti gymnasiumok felé irányul! Hát ahol nincs is reáliskola, csak gymnasium, miként terelje ott a tandíjnak olcsóbbsága az ifjakat reáliskolába ? De jó, minthogy az ezen aggályok eloszlatására szükségesek függőben hagyása mellett is, a jó iskolák barátja mind csak örülhet annak, hogy nálunk is legalább a gymnasiumokban a tandíjat a miniszter felemelte, két óhajunkat fejezzük ki ennek megtörténte után. Első, hogy a tandíjtöbbletből befolyó összeg mindenekelőtt oly gymnasiumok szertárainak és könyvtárának fölszerelésére s termeinek jobb karba hozatalára, szóval anyagi és szellemi állapotának javítására fordíttassék, melyek a fejlődés kezdő stádiumán állanak, melyek teljesen árvák, elhagyottak és csak az utolsó években jutottak az állam kezelése alá, nem pedig olyanokra, melyek amúgy is már jól el vannak látva helyiségekkel és taneszközökkel. A második óhajunk az, hogy a mivel a szegény sorsú, iparkodó tanulókkal a miniszter a tandíj felemelésével különben sem akarja sújtani, ne tegye függővé azok tandíjmentességét oly szigorú feltételektől, mint a minőktől eddig tette függővé. Eddig csak azon szegény tanulók nem fizettek tandíjat, kiknek minden tantárgyból legalább »jó« érdemjegyük volt. Bizony ezen kissé szigorú rendszabály folytán sok szegény tanuló nem nyert tandíjmentességet, kik gyakran igen sok oknál fogva vagy mert könyvük nem igen volt, taneszközöket nem igen vehettek vagy a családi körülmények nem kedveztek a kényelmes tanulásnak, a szülők is sokszor igénybe vették munkájukat, bár tehetségüket eltagadni nem lehetett, nem voltak képesek elérni azt az eredményt, hogy egy elégségesük se legyen. A tanári kar az ily körülmények közt levő, tehetséges szegény tanulókon sokszor úgy igyekezett segíteni, hogy gyengébb mértéket alkalmazva elégséges helyett jót adott nekik. Az iskola érdekének azonban jobban megfelelne ha a minisztérium az ilyen tehetséges szegény tanulókat a tanári testület ajánlatára a tandíj fizetése alól még akkor is felmentené, ha két elégségesük van. Amint a középiskolai rendtartásban ki van mondva, hogy csak oly tanulók utasíttassanak osztályismétlésre, kiknek tehetségétől a mulasztottak pótlása nem remélhető, úgy legyen az is kimondva, hogy csak oly szegény tanulók nem részesíthetők tandíjkedvezményben és igy a gymnasiumi pályáról leszorítandók, kiknek tehetsége a tanári kar tapasztalata alapján nem igazolja azt, hogy tudományos pályára valók; de ha tehetségesek, bár két elégségesük van is, adja meg nekik a minisztérium a tandíj elengedést. Mert nem hiú a remény, hogy az ilyen tanulókból lesznek az életben sokszor a legderekabb és legképzettebb egyének. Máskülönben egyszer csak azt veszszük észre, hogy a gymnasiumok a legtöbb tehetségtelen, jómódú fiuk gyülőhelyeivé lettek. A tehetségnélküli szegény tanulókat, magam is azt mondom, kímélet nélkül ki kell szorítani a gymnasiumokból. Polgár György. HÍREK. Augusztus 1. — Személyi hírek. Tisza Kálmán miniszterelnök ma reggel 6 órakor a magyar államvasutak vonalán Gesztről Budapestre érkezett. — Supka Jeromos zirczi apát a »Segítség« emlékalbum egy 100 frtos példányára fizetett elő. — Jókai Mór új regényen dolgozik a »Nemzet« számára. A regény czime »Gondolatolvasó« lesz s tárgya a mai magyar társadalmi életből lesz merítve. A »Nemzet« október 1-én fogja Jókai e legújabb, több kötetre terjedő művének közlését megkezdeni. — Vilmos császár Gasteinban. A német császár gasteini tartózkodásáról a következőket írják Gasteinból a »Norddeutsche Allgemeine Zeitung«-nak: Vilmos császár tekintete — ha szobája ablakához lép — egy nagy térre esik, melyet észak felől a Straubingerhotel zár be. Ez a vendéglő a legelegánsabb és a legdrágább, ide száll rendesen Ferencz József ő felsége s itt tartózkodott a lefolyt évben Erzsébet királyné több héten át. A vendéglő épületéről látszik, hogy a régi jó időkből származik, amelyben még az építkezők speculatiója és concurrentiája nem építtetett emeletet emeletre. A tér nyugati oldalán van az említett szállodának egy melléképülete,amelyben jelenleg a táviróhivatal van elhelyezve. A tér keleti része még mindig rendezetlen állapotban van. Itt állott hosszú időkön át az idétlen mosóház, régi idők ízléstelen maradványa. Most ez épületet eltávolították s helyére ugyancsak Straubinger épit egy önálló pavillont. Ez a ház még most is építés alatt áll és a kőművesek és napszámosok által okozott lárma nagy körben hallható, amely nagy körben a császári kastély is benn foglaltatik. Mint jelentik, a gasteni lakosság köréből megkérték az építkező Straubingert, ki ő felségének sok kegye által tüntettetett ki, hogy legalább arra a kis időre míg a császár Gasteinban időzik, hagyjon föl az építkezéssel. De ez a kérelem meghallgatás nélkül maradt. Ez eljárás miatt nagy az elkeseredés és megbotránykozás a németek között, sőt az osztrákok és idegenek is osztják azt. Ha a császár a déli melegben vagy reggeli munkája alatt üdülést keres, folyton zavarják a kalapácsok ütése, a sok kopogás, zörgés s a munkások mulatozása az ősz uralkodót, kinek Gastein valóban igen sokat köszönhet. Gasteinban különben lassan, de folytonosan tart az átalakulási processus ; maga a falu kezd mindinkább városi jelleget ölteni. A ujabbi építkezések között vannak ugyan nagy colossusok, melyek meglehetős ízléstelenségről tesznek tanúságot, de szerencsére nincs sok ilyen épület. Van sok unalmas külsejű ház, de a legnagyobb része az épületeknek mégis ízléses villa. Nagy veszteség mindenesetre, hogy ezelőtt 30—40 évvel, mikor még a telkek ára alacsony volt, nem készített senki rendszeres tervet Gastein fölépítésére s a vízesés két oldalán nem csináltak hosszú sétautakat. Most már persze elkésett a dolog, mert a házak néhol a legsűrűbben egymás mellé vannak zsúfolva egészen a víz partjáig. Nagy baja a fürdőnek, hogy nincs egyetlen hely sem, hol a társaság centralizálódhatnék s egyáltalán szórakozási hely Gasteinban nincs. — Svastits Benő fogadtatása Keszthelyen. Mint a »Zalamegye« írja, Svastits Benő zalamegyei főispánt jul. hó 25-dikén nagy ünnepélyességgel fogadták Keszthelyen, hol mint főispán ezúttal járt először. A város számos pontját feldíszítették lobogókkal, s a vasútra nagy néptömeg, s 40 —50 kocsin az intelligentia ment a főispán elé. A főispán Hertelendy Béla képviselő kíséretében érkezett meg Keszthelyre, hol Lénárd János városi ügyész a következő beszéddel üdvözölte: »Méltóságos főispán ur! « Midőn először szerencsélteti méltóságod a keszthelyi kerületet nagybecsű látogatásával, a legőszintébb örömmel van szerencsém méltóságodat a tiszteletére egybegyűltek nevében üdvözölni. Ezen benső örömnek kifejezése lesz a mai ünnepnapunk, melynek oka nem tudatlan loyalitás, sem utánzási vágy, hanem kifolyása egyedül az őszinte szeretet, ragaszkodás és hála érzetének, melylyel a kerület és annak székhelye méltóságod iránt már régtől fogva viseltetik. Midőn király ő felsége méltóságodat Zalamegye díszes főispáni székébe helyezte, az egész megye méltán osztatlan örömmel fogadta a kinevezést. A keszthelyi kerület és a városi közönség lelkesedve osztozott az általános örömben és pedig nemcsak azért, mert Zalamegye legfőbb vezénylete a közigazgatásban régtől fogva gyakorolt, e téren már nagy érdemeket szerzett, kipróbált, ismert és szeretett kezekre bízatott, hanem azért is, mert tudta, hogy a megye élén álló főispán a legjobb indulattal van a keszthelyi kerület és annak székhelye felvirágzása iránt, a ki ennek tanúságát már alispánsága idejében sok ízben adta. Tudta azt is, hogy méltóságod nem idegen köztünk, hiszen ifjú korának egy részét Keszthelyen töltötte és Keszthelyhez köti egy kedves hang is. Azért engedje meg méltóságod, a mellett, hogy megyénk jeles főispánját ünnepeljük, egyszersmind mint kerületünk, városunk igaz barátját is üdvözölhessük és nyilváníthassuk az egész kerület szavaként: Isten hozta körünkbe méltóságodat ! Zala megye jeles főispánját az Isten sokáig éltesse! A főispán szívélyes válasza után a díszmenet megindult a város felé, elől Göde Lajos főszolgabíró, utánna Eestetich Tassilo gr. gyönyörű négyes fogatán az ünnepelt főispán,Reischl Venczel városbíróval. A város első utczájánál diadalív volt felállítva, s itt sort állottak a tűzoltók. Bent a városban fogadta a főispán a tisztelgő küldöttségeket, melyek közül a város képviselő testületét Reischl Venczel bíró vezette. Délután nagy társasebéd volt, este a színházban díszelőadás, színház után pedig a polgárság az ipartestület közreműködésével fáklyásmenetet rendezett. A fáklyás menetnél Csirke Iván városi jegyző mondott beszédet, melyre a főispán meghatottan és a legszivélyesebb szavakban mondott köszönetet. — Bonnaz püspök jubileuma. A Csanádi egyházmegye közszeretetben álló agg püspökének legközelebb megünneplendő ötvenéves jubileuma alkalmából Németh József czimzetes püspök egy köriratot intézett az egyházmegye összes lelkészi karához. E körirat az »Aradi közlöny« szerint figyelmezteti a lelkész a kart 1.évi augusztus hó 17-ének jelentőségére, mint a mely napon Bonnaz püspök 50 év előtt felavattatott. Kifejti azután az okokat, melyeknél fogva az ünneplendő nem óhajtja a nyilvános ünnepeltetést. Ez okok közül első helyen áll az a vágya, hogy e napot csendben, távol minden világi zajtól óhajtja tölteni, azonkívül egészségi állapota is nyugalmat parancsol. Azért is felszólítja a körirat a lelkészi kart, hogy a nevezett napon kerüljön minden nyilvános ünnepélyt és csupán annyit tegyen, hogy a miséző pap a napi imádságokat a »Deus omnium fidelium Pastor et Rector etc.« bekezdésével toldja meg. — A köriratnak, jegyzi meg a neveztük lap, minden bizonynyal eleget fognak tenni, de azért az egész egyházmegye összes lakossága nemzeti és vallásfelekezet különbsége nélkül ünnepélynek fogja tekinteni ezt a napot, még pedig a szív ünnepélyének. — Bismarck herczeg mondása. Angol lapok beszélik, hogy egy fiatal miss, ki a német canczellárnak lelkes tisztelője, nem régen levelet intézett Bismarckhoz, melyben őt arra kérte, hogy néhány szót írjon emlékkönyvébe. Rajongó tiszteletének a nagy államférfia iránt a levél végén adott kifejezést, midőn azt írta, hogy élte végéig szerencsésnek fogná magát érezni, ha a kiváló német férfiúnak kéziratát megkaphatná. A canczellár vissza is küldötte a fiatal angol nőnek emlékkönyvét, melynek első lapjára e szavakat írta: »Ne építsen, gyermekem, soha sem légvárakat, mert ezek olyan épületek, melyeket a legkönnyebben lehet felépíteni és a legnehezebben lerombolni.« — Rohan Ernő herczeg megbetegedéséről az »Alf.« után mi is adtunk hirt. A fiatal herczeg a »P. Lloyd« mai számában, e hirre nézve a következő nyilatkozatot teszi közzé: T. Szerkesztő ur! Becses lapja mai száma egy részeges emberről ad hirt, s az alatt megemlékezik az én nevemről is. Anynyi igaz, hogy engem már régebb idő óta súlyos