Nemzet, 1887. augusztus (6. évfolyam, 1768-1796. szám)

1887-08-01 / 1768. szám

Szerkesztőség : F­erencziek­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A Up szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 2 kr. Esti kiadás. Kiadó­ hivatal,­­ Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ................................................. 2 frt. 3 hónapra ................................................ 6 * 6 hónapra ............................................. _ 12 * Az esti kiadás postai kü­lönküldéséért felü­l­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 . Egyes szám 2 kr. 1768. (210.) szám. Budapest, 1887. Hétfő, augusztus 1. VI. évi folyam. Budapest, augusztus 1. Depretis, olasz miniszterelnök el­hunyta Olaszország határain túl is őszinte részvétet keltett, melynek a külhatalmak ré­széről Londonból, Berlinből, Bécsből és Pá­riából adtak az illető kormányok kifejezést. Olaszországban szintén méltóképen gyászol­ják a jeles államférfin halálát.­­ Az olasz külügyi tárczát ideiglenesen C­r­i­s­p­i belügy­miniszter vette át, de hogy végleg is meg­fogja-e ezt tartani, az eddig még nem bi­zonyos. Francziaországban a párbajozá­sok, személyeskedések s verekedő-dulakodó meetingek töltik be a canicularis időt. Pár­baj-készülődések, Boulanger és Ferry, Cas­­sagnac és Laur, Delafosse és Laur között be­széltetnek már napok óta magukról. Különö­sen a két utóbbi pár esetleges duellumát oly sértő és megbélyegző epithetonok előzték meg, melyek éles ellentétben állnak a híres franczia műveltséggel. És mind e párbajozá­sokat és kíméletlen személyeskedéseket Bou­langer nagyzása és fészkelődése idézi föl. Aratni is fogja érettük a megérdemlett ódiumot. A krétai ügy, mely már-már komoly ve­szedelmet képezett, szerencsés elintézése foly­tán Török- és Görögország között oly szí­vélyes viszony fejlődött ki, a minő e két ál­lam között eddig tán soha sem létezett. — Annál több baja támad most a portának Bulgáriával s a határrendezés ügyében, az előbb szintén igen barátságos Montenegró­val. Hogy a függőben hagyott egyptomi kér­dés nem támaszt-e a porta és Anglia között is új nehézségeket, azt a köz­és jövő meg fogja mutatni. B­EL­FÖLEI. Budapest, aug. 1. (A hírlapok f a refor­­m­o­k.)Ma a hírlapok egy szegedi ellenzéki lap közlését hozzák­­ommentálják, mely a pénzügyi igazgatás re­formjáról ad hírt. Nincs szándékunk e­hitre vonatkozó­lag, melynek hitelessége iránt nem vagyunk tájékozva, bármi reflexiókba bocsátkozni, s a dolog érdemére néz­ve tartózkodunk minden megjegyzéstől. Csak azt emel­jük ki, hogy a lapok szinte kivétel nélkül bizonyos rokonszenvvel említik e hírt, a­miben kétségtelenül an­nak elismerése nyilvánul, a­mit a magunk ré­széről sohasem tagadtunk, hogy pénzügyigazgatásunk­ban nagy szükség lenne bizonyos javításokra, a meg­bízhatóságban és pontosságban való fokozódásra, s hogy minden, erre irányzott törekvés figyelmet és he­lyeslést érdemel. Csak azt vagyunk bátrak mindazok­nak, a­kik e téren a reform szükségét nagy képpel és nagy hangon hirdetik, figyelmükbe ajánlani, hogy az ily reform soha sem szokott teljesülni s az egész vonalon érvényesülni sok személyi érdek sérelme nél­kül. Tavai ment végbe az államvasuti szolgálat re­formja, most legközelebb a postáé és távírdáé, s mind­két téren az átalakítást ép úgy követelte a sajtó, mint a­hogy szükséges volt az a közérdek egyetemes szem­pontjainál fogva. Mikor azután erre reá került a sor, a mikor a reform megtörténvén, az sok irányban A NEMZET TÁRCZÁJA Aug. 1. Pusztuló virágok. A természetrajzi biológiának egyik legkülönö­sebb jelensége: a növényeknek egyes, különleges he­lyekre szorítkozó, partiális elterjedése. Vegyük fel pl. a Galapagos-szigeteket: ott a legapróbb szigetkének is megvan a maga saját flórája, illetőleg néhány olyan növényfaja, melyet nemcsak hogy az amerikai conti­­nensen nem lehet sehol feltalálni, de már a közvetlen szomszédságában élő másik szigetecskén sincs már annak a fajnak sem hire, sem hamva. Az atlanti óceán magányos szigetein még feltűnőbb ez a jelenség, mert itt a kiválóbb alakok már nem csak hogy egé­szen új fajok, melyek — meglehet — más alakban talán másutt is képviselve vannak, ha­nem az tény, hogy másutt sehol a világon nem találhatók azokhoz hasonló növények. Azonban ezek legnagyobb része már kipusztult, lelegel­ték azok a kecskék meg nyulak, melyeket ré­­gente idegen hajósok hagytak ott a szigeteken. Egy­­némelyiket épen a legjobbkor, még sikerült megmen­teni olyan formán, hogy körülárkolták, vagy sövény­nyel bekerítették, hanem ezen óvintézkedéseknek aligha lett volna foganatjuk, ha pl. a teneriffai sár­kányfának olyan jóizű lett volna minden kis porczi­­kája, mint az Ascension és Új-Amsterdam dúsgaz­dag őserdei lombjának, melyek az oda vetődött uta­zóknak mindjárt a mesebeli Circe szigetét jutatták eszükbe. Az Oceania növényzetén nem sokat lendí­tene már sem a körülárkolás, sem a bekerítés, mert azok a virágok, melyekről annyi sok szép csodás dolgot olvashatunk a régi legendákban, ma plnr nagyobbára olyan sorsra jutottak, mint a dodo-madár; nem sok koszorúra való kerülne ki be­lőlük. Ott természetesen valamennyi szigetcsoport­nak megvannak a saját növényei; nem is csoda, mert hiszen körülbelől mindegyik szigetcsoport annyira esik a másikától, mint Norvégia Timbuktutól; sőt sok olyan sziget, melyek külön csoportokat képeznek, a­zára annak, hogy meglehetősen egymás hátára fes­tik a térképeken, egyetlen egy lépéssel sincsenek kö­zelebb egymáshoz, mint London Bécshez. Itt nem azon kell bámulnunk, hogy ezek a »flórák« ily óriási nagy különbséget tüntetnek fel, hanem azon, hogy néhány növény a Csendestenger­nek majdnem összes szigetein előfordul. Ugyan mi lehet ennek az oka ? Talán az, a­mint sokan hiszik, hogy e szigetcsoportok nem egyebek, mint valamely alámerült continensből kimeredező hegy­hátak ? Vagy talán a tengeri áramoknak kell ezt a szerteszétszórt elterjedést­ tulajdonítunk ? Az is kérdés, hogy ugyan­azon növényfajoknak, valamennyinek olyan erős magburokja van-e, mely a sósvíz hatásának képes ellenállani? De akármi­ltán­­módon kerültek is oda, az kétségtelen, hogy egyik-má­sik annyira elsokasodott, mint nálunk Európában a csalán, egynémelyik pedig igen kevés helyen tudott gyökeret verni, sőt van olyan is, a­melyik csak egy helyen található fel. Gordon Gumming k­a­ is tesz említést egy ilyen virágról, Sandwich szigetén, mely csak a Mouna Loa tűzhányóhegyen a láva közt te­nyészik. És épen e virágok azok, melyeket a kipusztulás veszedelme, fenyeget; már eddig is sok eltűnt közülük, évről évre fogynak ugyanannyira, hogy mikor Fran­cis Sinclair asszony Hawai szigetén körülbelül 400-ra teszi a virágfajok számát, egyszer ő maga kiigazítja állását s ezt mondja: »De nagyon valószínű, hogy ma már sokkal kevesebb van ennél, mert ezelőtt néhány évvel számították ennyire.« Valóban nagy szolgálatott tett a derék könyv írónője akkor, midőn azt a sok szép virágot lefestette s ekként az utókor részére megőrizte, mert bizony a »fehér ember« idővel azokat is úgy kipusztítja, hogy izmag­­juk sem marad, mert úgy szokott ő elbánni a virág­gal is, mint »barna« embertársával, a­kinek abban a gyönyörű virágban telt egykor legnagyobb öröme. Be, kár, hogy lám, még erről az »öröm«-ről is nemsokára csak a múlt időben beszélhetünk .Nincs a föld hátán az az emberfaj, mely a természet szépsé­gét jobban tudná becsülni, a virágot jobban tudná szeretni s diszitésekre ügyesebben fel tudná használni, mint ez a »barna« faj. Szinte megfoghatatlan, hogy mostanában miért lettek ezek is egyszerre olyan szív­telenek ; úgy látszik, tudják már ők is, hogy virágaik­kal együtt veszniük kell, nincsen szükség ezentúl egyikükre sem. Vagy talán nem a »civilisatió« lólába látszik itt is ki ? Legelőször a czetbal-vadász vetődött hozzájuk. Ezt ott istennek nézték, nem is csoda, hiszen olyan bottal járt közöttük, mely tü­zet köpködött, olyan hajón, szelte a hullámo­kat, mely madárként repült. , O kelme persze sok­szor leitta magát a sárgaföldig s beteg lett még ő is, de mikor a bennszülöttek ilyesmit láttak, azzal vi­gasztalták magukat, hogy hiszen az istenekben is vannak emberi gyarlóságok s aztán meg, hátha azok a nagy istenek csakis »ebben a formában« akarták magukat a halandó világ előtt bemutatni. Azután a hittérítők jöttek. Ezek már szebb példával jártak előttük, s bár mint aféle istenek szintén teljes bőségében voltak mindennemű tudománynak és böl­csességnek, az mégis csak különös, hogy a virágot, tánczot, egy szóval mindazt, a miben az embernek egy cseppnyi gyönyörűsége telt, azt mind utálták. — »Hogyha tánczol­tok s virágot fontok haja­tokba, az ördög elevenen elhurczol a pokolba benne­teket!« ezzel rémitgették szegény fejüket a fekete­­gunyás szentek. — »Az asszonyok kössék kontyba hajukat, takar­ják be háló-főkötővel, a férfiak pedig járjanak ingben s nadrágban és ne a csillagos ég alatt imádkozzanak, ha­nem meszeljék be belülről valamelyik kunyhó falát, ott imádkozzanak, akkor majd nem kárkozik el a lel­kük a másvilágon!« Mily roppant éles ellentét! A matrózok őrült dobzódásának egyszerre csak végeszakadt, most már nem fordultak elő többé olyan esetek, mikor az egész sziget egész álló héten keresztül sem józanodott ki a mámorból,­­ a­mi hajdanában minél gyakrabban megesett, ha valamely »szeszes rakományt« odasodort partjaihoz a szél. Hirtelenében csak olyan világ kö­szöntött be hozzájuk, hogy a sok ingyen-bölcsességből kétfelé állott a fülük. Azonban keservesen csa­lódik, a­ki azt hiszi, hogy talán akár a ho­nolului püspöknek, akár a wallis-szigeti missio­­nariusoknak valaha eszük ágába jutott volna arról is tartani predicatiokat annak a szeren­csétlen barna embernek, hogy az isten szép világa és az igaz vallás jól megférnek egymás mellett és hogy a mindenség nagy Urához virággal koszorúzot­­tan, leeresztett hullámzó bajjal is csak oly hathatósan lehet imádkozni, mint a kápolna csupasz falai közt a kontybacsavart fejjel, koczkás nadrágban. A hitté­rítő­ gyarmatok nagyon practicus elvet követnek ak­kor, midőn áttért híveiket a többi pogánytól elkülö­nítik és szaporodásukról ekként lelkiismeretesen gondoskodnak. De miért nem óvják meg a növényt is az elpusztulástól, csakúgy mint a népet ? Hawai­­nak van alkotmánya, kettős parlamentje, szóval: mindene, a­mit egy művelt államnak szeme-szájja megkívánhat; miért ne lehetne hát a füvészkertje is, hol a növények élete biztonságot élvezne s addig is, mig jobb idők nem következnek be reájuk, nem kel­lene őket félteni az enyészettől ? Mondom, nagyon helyesen teszik a hittérítők, s hogy áttért híveiket elszigetelik pogány társaiktól,­­ mert ha azt a kitanult kanakát visszaeresztenék a­­ törzséhez, ugyancsak meggyűlnék vele a bajuk: rög­tön lehajigálná az magáról a csíkos kabátot s legelő­ször is azzal bizonyitaná be »műveltségét,« hogy le­szúrná egy pár czimboráját s összelopkodná az egész falu ingó-bingóságát. Ama vadszigetekről van itt most szó, hol ekko­ráig még mindig a régi törzs­rendszer divatozik. A hawaiiak ezen a kezdetleges állapoton már túlestek;­­ a mai savoant ma már bevonták a cultura fénykö­­­­rébe, bár azt szerfölött bajos lenne eldönteni, hogy­­ azoknak az angol, amerikai és német consuloknak, a­­­kiknek kezében a király csak holmi játékszerré vált,­­ vájjon dicséretes részük van-­e ezen áldás-osztoga­­­­tásban ? A törzsek örökösen háborúskodnak egy­­­­mással s ez addig tart, mig ki nem irtják egymást. E­­ végtelen torzsalkodást még inkább szítja a »labour­­­ traffic«­ is: a foglyokat eladják az ezen iparággal­­ foglalkozó kupeczeknek (black-birders), a­kiket a kormánybiztos urak nem igen látszanak képeseknek kordába szorítani, még úgy sem, mint régente a ka­landor kapitányok; már pedig ezektől csakugyan úgy garázdálkodhattak, ahogy kedvük tartotta. Pénz he­lyett puskával fizetnek, aprópénz gyanánt a lőpor szerepel; e szerint jelenleg sokkal rettenetesebb öl­dökléseket végeznek, mint a régi jó időkben, a­mikor még jámbor fütykösökből állott az egész fegyver­­táruk. Eddig az új-hebridi szigetekről kerültek ki a legjobb munkások, de ma már ezek ritkák, mint a fe­hér holló; a kanakák kipusztulása miatt beállott hiányt a dunaiakkal akarnák pótolni; ezekkel kupeczkodnak s most még a queenslandi ültetvényesek is, a­kiknek egyik-másik tág lelkiismeretű hittérítő derekasan a kezükre szokott játszani. Mert hiában­ »munkás ke­zekre« szükség van, a chinai pedig drága portéka, sokba kerül, az indiai kormány utján pedig csak nagy bgygyel­bajjal bírnak hozzájutni a szerecsenekhez; ilyen formán aztán rá vannak szorulva bennszülöt­tekre s még csak válogatósaknak sem szabad lenniük, de ezek legalább nem állanak semmiféle néven neve­zendő kormány kegyes védelme alatt, egy pár ügynö­köt kivéve, a­kik azonban holmi csekélységre, annak rendje és módja szerint szemet tudnak hunyni. A »fekete rabszolgakereskedés« korszaka te­hát lejárt, leszorította a »barna.« És ezzel a divattal ez idő szerint odajutottunk, hogy azon szigetekről, ahova czethal-vadász soha világéletében be nem te­hette a lábát s ahova a hittérités bajnokai ekkoráig még nem juthattak be, — a lakosság már majdnem végkép ki van irtva. A farmernek kell a »munkás­kéz«, ezt puskán lehet megvenni, a puska pedig na­gyobb virtuóz az öldöklésben, mint a fütykös. íme így dolgoznak az új rendszer­­ szellemében. Az az ültetvényes felelős első helyen a virágok kipusztulásáért is, csakúgy mint az emberekért, mert pl a német farmokon, hol a gyapot és a cocoadió kedvéért kíméletlenül földbe eresztik az ekét, »holmi giz-gazra« hogyan is lehetnének tekintettel ! De meg aztán minden olyan ültetvényen van még néhány éhes farka­s csorda, ezek pedig csupa szórakozásból is leharapdalják azokat a csipp-csupp bokrokat, me­lyek csakis olyan sovány talajon tudnak meg­élni, ahol az ásó­kapától már teljesen biztonságban lehetnének. A rombolás szomorú munkájában csak segít az embernek az állat. . . így vész ki most annyi növény; régebben nem volt ennyi ellenségük. Mint a­hogy az új-zeelandi madarak, melyek nem szokták fészkeiket eldugni a bokrok közé, mert a maori­ gye­rek bűnnek tartaná a tojást kiszedni belőlük, éppen úgy e szigeteken is egész pompájában, gondtalanul díszlett a növényvilág ; a »létért való küzdelem« nem tette óvatossá, nem kellett neki felvérteznie magát ember­i állat ellen szúrós tövissel, mint a mi rózsánk­nak, vagy méreggel, mint az úti­ csalánnak. (Befejező közlemény köv.) éreztette az érdekeltekre nézve nem mindig előnyös hatását: akkor ugyanaz a sajtó, mely eleve teli torokkal sürgette a reformot, annak szükségszerű kö­vetkezései miatt igyekezett gyűlöletessé tenni a kor­mányt s amaz intézkedések eszközlőit. A közérdek azt hozná magával, hogy a sajtó, ha egyszer belátja bizonyos ügyekben a mélyreható átalakítás szükségét, ne adja oda magát az azok érdekében történő rend­szabályok ellen egyoldalú s csak ódium keltésére alkalmas panaszok szócsövének. Budapest, aug. 1. (Képviselőválasztási utóhangok.) A »Pesti Napló« azon hírét, hogy a nagykanizsai választás ellen 150 választó által bűnvádi feljelentés nyujtatott be, amely okmányok­kal van támogatva, — a »Zala« odareducálja, hogy az okmányok nem egyebek, mint az ellenzék férfiai által —■ heteken át folytatott utazás után — saját párthiveiktől és korteseiktől kivett nyilatkozatok, melyeknek komoly jelentősége alig lesz. — A Sza­badkán megjelenő »Közvélemény« Írja, hogy Varga Károly és társai feljelentését Mamuzsics Ágoston ellen választási visszaélések megtorlása iránt, — a kir. ügyészség mint teljesen alaptalant, visszautasí­tani indítványozta. T­áviratok: Páris, aug. 1. Raynal és Perier távolléte folytán, mint hírlik, Promt-Ferry és Desplands lesznek Ferry segédei. Az ügyre vonatkozó tárgyalásokat ma valószí­nűleg befejezik. Boulanger eddig Clermont­­ban, Ferry Saint-Dieuben időzik. Páris, augusztus 1. A Ferry által megnevezett tanuk még nem érkeztek vissza Párisba, Ferry al­kalmasint kénytelen lesz, más tanukat megnevezni. Nem valószínű tehát, hogy a párbaj Boulangerrel kedd előtt megtörténik. Konstantinápoly, augusztus 1. A Reuter-ügy­­nökség értesülése szerint Djevad pasa, cetinjei török követ, a montenegrói határrendezés tárgyában új javaslatot dolgozott ki, mely most képezi tanulmány tárgyát a hadügyminisztériumban. Stradella augusztus 1 A városi tanács, tegnapi ülésében foglalkozott a Depretis elhunyta alkalmából teendő intézkedésekkel. Határozatba ment, hogy a város zászlója fél évig gyászfátyollal bok­tassék. A köz­ségi képviselőtestület valamennyi tagja testületileg vesz részt a temetésen. Depretis tiszteletére emlék­szobor fog felállítatni, mely célból a város 10,000 franccal nyitja meg a gyűjtést elhatároztatott továbbá hogy egy hónap múlva emlékünnepély tartassék és hogy Depretis lakóháza emléktáblával jelöltessék meg. A német trónörökös Depretis özvegyének Kál­­noky gróf és Flourens külügyminiszterei az olasz kor­mánynak fejezték ki részvétüket. A tandijemelésről. — Levél a »Nemzet« szerkesztőjéhez. — A lapok a tanítás díjának felemelését a gymna­sium­okban velünk együtt örömmel fogadták és nagyon természetesnek találták, hogy azt a vallás- és köz­­oktatásügyi miniszter a reáliskolákban érintetle­nül hagyta. Indokolják pedig ebbeli örömüket azzal, a­mit a miniszteri rendelet mond, hogy ez intézkedés tisztán a középiskolák színvonalának emelése végett történt és iparkodnak helytelennek feltüntetni azt a föltevést, mintha annak egyúttal c­élja volna a fiatal­ságot a gyakorlati életpályára terelni. De hát csak a gymnasiumok színvonala szorul emelésre, és a reáliskoláké nem ? A reáliskolák már annyira jól vannak fölszerelve, hogy egy pár ezer fo­rint azoknak nem esnék jól ? S ha a középiskolák annyi mindenféle anyagi szükséglete már kielé­gítve van nem kellett volna-e még sokkal magasabbra emelni a tandíjat ? A gazdag szülők megfizethetik a szegény jó tanulóknak meg úgyis el fogják engedni a­­ tandíjat. Avagy nem félő-e, hogy főkép a­hol feleke-­­­zeti gymnasiumok vannak, a tanuló ifjúság oda fog tódulni, mert a szülők nem keresik a jobban felszerelt iskolákat, hanem az olcsóbb iskoláztatást ? Nem áll-e pedig nem annyira anyagi, mint inkább szellemi okoknál fogva az állam érdekében, hogy a tanulók az állami iskolákat keressék föl ? Minthogy az a közné­zet, hogy a csekély tandíjfelemelés a gymnasiumi ta­nulók számát csökkenteni nem igen fogja, helyes lesz-e az, ha a tódulás a felekezeti gymnasiumok felé irányul! Hát a­hol nincs is reáliskola, csak gymna­sium, miként terelje ott a tandíjnak olcsóbbsága az ifjakat reáliskolába ? De jó, minthogy az ezen aggályok eloszlatására szükségesek függőben hagyása mellett is, a jó isko­lák barátja mind csak örülhet annak, hogy nálunk is legalább a gymnasiumokban a tandíjat a miniszter felemelte, két óhajunkat fejezzük ki ennek megtör­ténte után. Első, hogy a tandíjtöbbletből befolyó összeg mindenekelőtt oly gymnasiumok szertárainak és könyv­tárának fölszerelésére s termeinek jobb karba ho­zatalára, szóval anyagi és szellemi állapotának ja­vítására fordíttassék, melyek a fejlődés kezdő stá­diumán állanak, melyek teljesen árvák, elhagyottak és csak az utolsó években jutottak az állam ke­zelése alá, nem pedig olyanokra, melyek amúgy is már jól el vannak látva helyiségekkel és taneszközökkel. A második óhajunk az, hogy a mivel a szegény sorsú, iparkodó tanulókkal a miniszter a tandíj fel­emelésével különben sem akarja sújtani, ne tegye függővé azok tandíjmentességét oly szigorú feltételek­től, mint a minőktől eddig tette függővé. Eddig csak azon szegény tanulók nem fizettek tandíjat, kiknek minden tantárgyból legalább »jó« ér­demjegyük volt. Bizony ezen kissé szigorú rendszabály folytán sok szegény tanuló nem nyert tandíjmentes­séget, kik gyakran igen sok oknál fogva vagy mert könyvük nem igen volt, taneszközöket nem igen ve­hettek vagy a családi körülmények nem kedveztek a kényelmes tanulásnak, a szülők is sokszor igénybe vették munkájukat, bár tehetségüket eltagadni nem lehetett, nem voltak képesek elérni azt az eredményt, hogy egy elégségesük se legyen. A tanári­ kar az ily körülmények közt levő, tehetséges szegény tanulókon sokszor úgy igyekezett segíteni, hogy gyengébb mértéket alkalmazva elég­séges helyett jót adott nekik. Az iskola érdekének azonban jobban megfelelne ha a minisztérium az ilyen tehetséges szegény tanulókat a tanári tes­tület ajánlatára a tandíj fizetése alól még akkor is felmentené, ha két­ elégségesük van. A­mint a középiskolai rendtartásban ki van mondva, hogy csak oly tanulók utasíttassanak osz­tályismétlésre, kiknek tehetségétől a mulasztottak pótlása nem remélhető, úgy legyen az is kimondva, hogy csak oly szegény tanulók nem részesíthetők tandíjkedvezményben és igy a gymnasiumi pályáról leszorítandók, kiknek tehetsége a tanári kar tapasz­talata alapján nem igazolja azt, hogy tudományos pályára valók; de ha tehetségesek, bár két elégsége­sük van is, adja meg nekik a minisztérium a tan­díj elengedést. Mert nem hiú a remény, hogy az ilyen tanulókból lesznek az életben sokszor a leg­derekabb és legképzettebb egyének. Máskülönben egyszer csak azt veszszük észre, hogy a gymnasiumok a legtöbb tehetségtelen, jó­módú fiuk gyülőhelyeivé lettek. A tehetségnélküli szegény tanulókat, magam is azt mondom, kímélet nélkül ki kell szorítani a gym­­nasiumokból. Polgár György. HÍREK. Augusztus 1. — Személyi hírek. Tisza Kálmán miniszter­­elnök ma reggel 6 órakor a magyar államvasutak vonalán Gesztről Budapestre érkezett. — S­u­p­k­a Jeromos zirczi apát a »Segítség« emlékalbum egy 100 frtos példányára fizetett elő. — Jókai Mór új regényen dolgozik a »Nem­zet« számára. A regény czime »Gondolat­olvasó« lesz s tárgya a mai magyar társa­dalmi életből lesz merítve. A »Nemzet« októ­ber 1-én fogja Jókai e legújabb, több kö­tetre terjedő művének közlését megkezdeni. — Vilmos császár Gasteinban. A német császár gasteini tartózkodásáról a következőket írják Gastein­­ból a »Norddeutsche Allgemeine Zeitung«-nak: Vil­mos császár tekintete — ha szobája ablakához lép — egy nagy térre esik, melyet észak felől a Straubinger­­hotel zár be. Ez a vendéglő a legelegánsabb és a leg­drágább, ide száll rendesen Ferencz József ő felsége s itt tartózkodott a lefolyt évben Erzsébet királyné több héten át. A vendéglő épületéről látszik, hogy a régi jó időkből származik, a­melyben még az építke­zők speculatiója és concurrentiája nem építtetett eme­letet emeletre. A tér nyugati oldalán van az említett szállodának egy melléképülete,amelyben jelenleg a táv­­iróhivatal van elhelyezve. A tér keleti része még mindig rendezetlen állapotban van. Itt állott hosszú időkön át az idétlen mosó­ház, régi idők ízléstelen maradvá­nya. Most ez épületet eltávolították s helyére ugyan­csak Straubinger épit egy önálló pavillont. Ez a ház még most is építés alatt áll és a kőművesek és nap­számosok által okozott lárma nagy körben hallható, a­mely nagy körben a császári kastély is benn foglal­tatik. Mint jelentik, a gasteni lakosság köréből meg­kérték az építkező Straubingert, ki ő felségének sok kegye által tüntettetett ki, hogy legalább arra a kis időre míg a császár Gasteinban időzik, hagyjon föl az építkezéssel. De ez a kérelem meghallgatás nélkül maradt. Ez eljárás miatt nagy az elkeseredés és megbotránykozás a né­metek között, sőt az osztrákok és idegenek is osztják azt. Ha a császár a déli melegben vagy reggeli mun­kája alatt üdülést keres, folyton zavarják a kalapá­csok ütése, a sok kopogás, zörgés s a munkások mu­latozása az ősz uralkodót, kinek Gastein valóban igen sokat köszönhet. Gasteinban különben lassan, de folytonosan tart az átalakulási processus ; maga a falu kezd mindinkább városi jelleget ölteni. A ujabbi építkezések között vannak ugyan nagy colossu­­sok, melyek meglehetős ízléstelenségről tesznek tanúságot, de szerencsére nincs sok ilyen épület. Van sok unalmas külsejű ház, de a legnagyobb része az épületeknek mégis ízléses villa. Nagy veszteség mindenesetre, hogy ezelőtt 30—40 évvel, mikor még a telkek ára alacsony volt, nem készített senki rend­szeres tervet Gastein fölépítésére s a vízesés két ol­dalán nem csináltak hosszú sétautakat. Most már persze elkésett a dolog, mert a házak néhol a legsű­rűbben egymás mellé vannak zsúfolva egészen a víz partjáig. Nagy baja a fürdőnek, hogy nincs egyetlen hely sem, hol a társaság centralizálódhatnék s egyál­talán szórakozási hely Gasteinban nincs. — Svastits Benő fogadtatása Keszthelyen. Mint a »Zalamegye« írja, Svastits Benő zalamegyei főis­pánt jul. hó 25-dikén nagy ünnepélyességgel fogadták Keszthelyen, hol mint főispán ezúttal járt először. A város számos pontját feldíszítették lobogókkal, s a vasútra nagy néptömeg, s 40 —50 kocsin az intelli­­gentia ment a főispán elé. A főispán Hertelendy Béla képviselő kíséretében érkezett meg Keszt­helyre, hol Lénárd János városi ügyész a követ­kező beszéddel üdvözölte: »Méltóságos főispán ur! « Midőn először szerencsélteti méltóságod a keszt­helyi kerületet nagybecsű látogatásával, a legőszin­tébb örömmel van szerencsém méltóságodat a tiszte­letére egybegyűltek nevében üdvözölni. Ezen benső örömnek kifejezése lesz a mai ünnepnapunk, melynek oka nem tudatlan loyalitás, sem utánzási vágy, hanem kifolyása egyedül az őszinte szeretet, ragaszkodás és hála érzetének, melylyel a kerület és annak székhelye méltóságod iránt már régtől fogva viseltetik. Midőn király ő felsége méltóságodat Zalamegye díszes főis­­páni székébe helyezte, az egész megye méltán osztat­lan örömmel fogadta a kinevezést. A keszthelyi kerü­let és a városi közönség lelkesedve osztozott az általá­nos örömben és pedig nemcsak azért, mert Zalamegye legfőbb vezénylete a közigazgatásban régtől fogva gyakorolt, e téren már nagy érdemeket szerzett, ki­próbált, ismert és szeretett kezekre bízatott, hanem azért is, mert tudta, hogy a megye élén álló főispán a legjobb indulattal van a keszthelyi kerület és an­nak székhelye felvirágzása iránt, a ki ennek tanúsá­gát már alispánsága idejében sok ízben adta. Tudta azt is, hogy méltóságod nem idegen köztünk, hiszen ifjú korának egy részét Keszthelyen töltötte és Keszt­helyhez köti egy kedves hang is. Azért engedje meg méltóságod, a mellett, hogy megyénk jeles főispánját ünnepeljük, egyszersmind mint kerületünk, városunk igaz barátját is üdvözölhessük és nyilváníthassuk az egész kerület szavaként: Isten hozta körünkbe méltó­ságodat ! Zala megye jeles főispánját az Isten sokáig éltesse! A főispán szívélyes válasza után a dísz­­menet megindult a város felé, elől Göde Lajos főszolga­bíró, utánna Eestetich Tassilo gr. gyönyörű négyes fo­gatán az ünnepelt főispán,Reischl Venczel városbíróval. A város első utczájánál diadalív volt felállítva, s itt sort állottak a tűzoltók. Bent a városban fogadta a főispán a tisztelgő küldöttségeket, melyek közül a vá­ros képviselő testületét Reischl Venczel bíró vezette. Délután nagy társasebéd volt, este a színházban dísz­előadás, színház után pedig a polgárság az ipartes­tület közreműködésével fáklyásmenetet rendezett. A fáklyás menetnél Csirke Iván városi jegyző mondott beszédet, melyre a főispán meghatottan és a legszivé­­lyesebb szavakban mondott köszönetet. — Bonnaz püspök jubileuma. A Csanádi egy­ház­megye közszeretetben álló agg püspökének legkö­zelebb megünneplendő ötvenéves jubileuma alkalmá­ból Németh József czimzetes püspök egy köriratot in­tézett az egyházmegye összes lelkészi karához. E kör­irat az »Aradi közlöny« szerint figyelmezteti a lelkész a kart 1.évi augusztus hó 17-ének jelentőségére, mint a mely napon Bonnaz püspök 50 év előtt felavattatott. Kifejti azután az okokat, melyeknél fogva az ünnep­­lendő nem óhajtja a nyilvános ünnepeltetést. Ez okok közül első helyen áll az a vágya, hogy e napot csend­ben, távol minden világi zajtól óhajtja tölteni, azonkí­­vül egészségi állapota is nyugalmat parancsol. Azért is felszólítja a körirat a lelkészi kart, hogy a nevezett napon kerüljön minden nyilvános ünnepélyt és csupán annyit tegyen, hogy a miséző pap a napi imádságokat a »Deus omnium fidelium Pastor et Rector etc.« be­­kezdésével toldja meg. — A köriratnak, jegyzi meg a neveztük lap, m­inden bizonynyal eleget fognak ten­ni, de azért az egész egyházmegye összes lakossága nemzeti és vallásfelekezet különbsége nélkül ünne­pélynek fogja tekinteni ezt a napot, még pedig a szív ünnepélyének. — Bismarck herczeg mondása. Angol lapok beszélik, hogy egy fiatal miss, ki a német canczellár­­nak lelkes tisztelője, nem régen levelet intézett Bis­marckhoz, melyben őt arra kérte, hogy néhány szót írjon emlékkönyvébe. Rajongó tiszteletének a nagy államférfia iránt a levél végén adott kifejezést, midőn azt írta, hogy élte végéig szerencsésnek fogná magát érezni, ha a kiváló német férfiúnak kéziratát meg­kaphatná. A canczellár vissza is küldötte a fiatal an­gol nőnek emlékkönyvét, melynek első lapjára e sza­vakat írta: »Ne építsen, gyermekem, soha sem lég­várakat, mert ezek olyan épületek, melyeket a leg­könnyebben lehet felépíteni és a legnehezebben le­rombolni.« — Rohan Ernő herczeg megbetegedéséről az »Alf.« után mi is adtunk hirt. A fiatal herczeg a »P. Lloyd« mai számában, e hirre nézve a következő nyilatkozatot teszi közzé: T. Szerkesztő ur! Becses lapja mai száma egy részeges emberről ad hirt, s az alatt megemlékezik az én nevemről is. Any­­nyi igaz, hogy engem már régebb idő óta súlyos

Next