Nemzet, 1887. szeptember (6. évfolyam, 1797-1826. szám)
1887-09-16 / 1812. szám
Siaa&KEszTÖ BÜ éfferenciek-tera, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 5 kr.______ _ 1812. (254 ) szám. Reggeli kiadás. Kiadó-hivatali : Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. földszíni Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ........................................ 8 fit 5 hónapra .. 6 6 hónapra 18» Az esti kiadás postai különküldéseért faltfizetés havonként 36 kr., negyedévenként 1 » ______Egyes szám 5 kr. Budapest, 1887. Péntek, szeptember 18. VI. évi folyam. awwwmiwr'gwji Budapest, szeptember 15. A párisi gróf sokat emlegetett manifestuma megjelent. Finom ravaszsággal van fogalmazva. A democraticus és republicanus elemeket akarja megnyerni ügyének, és ezért elfogadja, a suffrage universelt, az uj társadalmi elemeket, ígéri a vallásszabadságot, a községi szabadságot, a maire választást és a miniszteri felelősséget, bár az utóbbit oly homályosan formulázza, hogy egyfelől a parlamenti minisztériumot rend a három törvényhozó tényezőnek egyenlően teszi felelőssé, másfelől, a többség változandóságától emancipálni akarja azt. Mindez körmönfont, ügyes phrasisokban van előadva, hogy a régi monarchia iránt bizalmat keltsen. És e mellett, belbékét, a papoknak tekintélyt, az országnak súlyban emelkedést ígér, kilátásba helyezi a pénzügyek rendezését, igazságszolgáltatás függetlenítését, szóval, a párisi gróf kileste az ország bajait és reményeit, és azok orvoslását, ezek valósítását ígéri. Mindez, nem elég arra, hogy elhigyjék neki, még kevésbé arra, hogy valósuljon, de elég arra, hogy izgatási eszközzé legyen. Főleg, ha a köztársaság túlzásokra vetemedik. Pedig úgy hiszszük, most újra követett el ilyent. A francziák újra az elbizakodás hangján beszélnek és a revanche eszméjét hirdetik. Azt hinné az ember, hogy valami nagy és új erőt szereztek vagy pedig, hogy valami nagy provocatiónak voltak kitéve. Sem egyik, sem másik eset nem fordult elő, hanem egy mondva csinált, hónapok óta hirdetett és előkészített, concret tervében is korán elárult próbamozgósítást csináltak és minthogy az, egy hadtesttel, úgy ahogy sikerült, oly elragadtatással beszél erről a hadügyminiszter Ferron, a hadtestparancsnok Bréart, a képviselő Calés; oly fenyegető módon emlegetik a hadsereg kipróbált erejének és készültségének kétségbevonhatatlanságát, a háborúra elszántságát, harczvágyát, hogy az jóval túlmegy, nem csak az esemény és eredmény által adott jogosultságon, nemcsak a politikai tapintat által előszabott határokon, de még a béke érdekei által követelt mérsékleten is. Mert először is magát az eseményt kell egészen objectíve megítélni. Hónapok óta elkészült a próbamozgósítás terve, sőt megállapíttatott még az a körülmény is, hogy a 17. hadtest lesz mozgósítva; némelyek szerint két hóval előre tudta ezt a hadtest parancsnoksága, de mindenesetre 5 nappal előre volt publicálva. Már e körülmények sokat vonnak le a pontosság és megbízhatóság, valamint gyorsaság szempontjából megítélendő eredményből. És mégis az élelmezés és részlettérképek teljesen hiányosaknak bizonyultak. A tartalékosok kellő számmal jelentek ugyan meg, de a lóval ellátás kötelessége alól sokan kivonták magukat és a lakosság csak érdeklődésben és tetszésben mutatta hazafiságát, de ott, hol zsarolni lehetett, zsarolt. Ily körülmények közt, természetesen, lehet nagyon tanulságos és hasznos a próbamozgósítás, sőt épen a felfedezett hibák és hiányoknak idejében való jóvátétele szempontjából épen előnyös is; de, hogy valami nagy vívmány, a franczia hadsereg harczképességének és készültségének olyan kétségtelen bizonyítéka lenne, hogy abból már felsőbbséget is ki lehetne olvasni, pl. a német hadsereggel szemben, azt elfogulatlan szemlélő nem állíthatja. Márpedig (eltekintve az ország belnyugalma és a nemzetközi béke iránti kötelességtől) ha ezt a felsőbbséget és ezt a kétségen kívülálló teljes készültséget nem érzik a francziák, illetőleg illetékes vezéreik, akkor nem kellene úgy beszélniük, mint ahogy Ferron, Bréart vagy Calés beszéltek, mert ez által egyfelől: indokolatlan biztonságérzetet, tehát elbizakodottságot támasztanak a nemzeti közvéleményben, és ez e téves irányban mindig követelőbb, kihivóbb, a hibák és hiányok iránt vakabb lesz és mindez csak rosszra vezet; másfelől pedig a külföldet, főleg Németországot erősíti meg azon véleményben, hogy a francziák csakugyan és pedig rövid idő alatt támadólag fognak fellépni, és ez megfelelő állásfoglalást, készülődést, harczias szellemet és érzékenységet kelt fel a németeknél is. Márpedig mindez a konflictust könynyen előidézi, vagy épen alkalmatlan (és a francziákra nézve hátrányos) időpontban provokálja és csak azért, hogy a helyzet tarthatatlansága megszűnjék. Pedig lehet, hogy ezt a franczia politikusok nem is akarják. És így annál nagyobb hibát követnek el. Mert olyan hangon beszélnek, hogy ha nem vezetik a nemzetet oda, ahová szavaik czélozni látszanak, akkor mások fogják (belülről vagy kívülről) odaszorítani. Nem beszélünk most az európai béke magasabb érdekei szempontjából, melyek feltétlenül megkövetelik, hogy a nemzetek saját belügyi helyzetük bajait orvosolják és a nemzetközi viszonyokat feszültebbé ne tegyék , pedig a kardcsörtető, fenyegető beszédek mindkét irányban ellenkező hatással vannak. De ha tisztán a franczia érdekek álláspontjára helyezkedünk és ezek szempontjából ítéljük meg a legújabb extemporisatiókat, ebből kiindulva is, el kell azokat ítélnünk. Annyival is inkább, mert még a nyilvánosságra jutott hiányokból is inkább aggodalomra további békés, türelmes készülődésre, mint korlátlan önbizalomra és harczias provocatiora való indokot meríthetnek a francziák. Hisz maga a hadügyminiszter elárulta azt, hogy a hadsereg készültsége iránt a kamarában kétely, a közönségben bizalmatlanság van s ha ő ezeket most megcáfoltaknak jelenté ki, elveszté a jogalapot arra nézve, hogy az általa constatált hiányok pótlására áldozatokat követeljen. De másfelől egyúttal ezzel árulta el maga is azt, hogy nem épen olyan feltétlen bizalommal és készültséggel áll a franczia hadsereg, a minden percben várt indulóra, mint ahogy ők feltüntetik vagy legalább, feltüntetni engedik. És ha a hadtestparancsnok oly tüzesen mondja, hogy a hadsereg várja ezt a percet, ha a képviselő pláne türelmetlenséget árul el, hát a dél-francziaországi heves vérmérsékletnek nagyon meggondolatlanul adnak szabad folyást, és oly féktelenül szabadítják fel magukat a judicium és tapintat kötelességszerű kötelékei alól, hogy az ember csak bámul, miképen eshetik meg az oly magas állású politikai tényezők részéről, mint akikkel dolgunk van. Igaz, hogy lehet a dolognak szelídebb magyarázatot is adni. Lehet azt a hadseregnek szóló hízelgésnek, a politikai tényezőkkel való teljes kibékítésére, a nemzet lelkesedésének felkeltésére irányzott törekvésnek, magyarázni. Csakhogy ha csakis ezt a czélt akarták az illetők elérni és nem akartak sem illusiókat, sem keserűséget kelteni, akkor másképen kellett volna szavaikat formulázniuk, mert az bizonyos, hogy amint nyilvánosságra jutottak azok, legalább az elfogulatlan vizsgálóra nézve erősen különböző, nagyon rossz benyomást tesznek. Nagyon tartunk attól, hogy a francziák hevülékeny és a németek érzékeny fantáziája oly értelemben fogja azokat magyarázni és elfogadni, mint ahogy mi értelmeztük. És ennek sem szüksége, sem haszna nincs és nem is lehet. Csak kára és veszedelme van és — lesz. Ez mindenesetre komolyabb veszély, mint — a párisi gróf manifestuma. Sőt ez is csak ily módon lehet veszélyessé. BALFÖK JD. Budapest, szeptember 15. (Az erdélyi református püspök és a román kormány.) Nincs szándékunkban kétségbe vonni bármely kormány azon jogát, hogy idegen alattvalók nyilvános szereplését az országban, amely gondjaira bízatott, ellenőrizze. Az erre való jogosultságot idegen államok polgáraival szemben követeljük a magunk kormányának s ugyanezen jogot concedáljuk a magyar honpolgárokkal szemben minden államnak. S azt is hangsúlyozni kívánjuk, hogy az idegen államban való szereplés egyházi jellege inkább több, mint kevesebb jogosultságot ad az állami ellenőrzés komoly érvényesítésének. Mert — képzeljük el, hogy román részről követelnének esetleges román papi küldötteknek a magyarországi g. k. román egyházakban szabad s ellenőrizetlen ténykedést — nem jogosulatlan a föltevés, hogy ez a szabadság esetleg veszélyes üzelmekre is nyithatna utat. Mi inkább azt tartjuk, hogy hazánkban e részt egy kevéssé könnyedén veszszük a dolgot. A budapesti baptisták ellenőrizetlen germanizáló s más tekintetben is kifogásolható működése épp úgy megérdemelné a gondos szemmeltartást, mint nem egy idegen pap más vallású predicatiója, amelyek alkalmával — a hazai egyházi tényezők jóhiszeműsége mellett — nem egyszer hirdettethetnék gyűlölet az ország törvényei és intézményei ellen. De ez más lapra tartozik, s csak azért említjük itt föl, hogy magyarázzuk felfogásunkat, mely szerint az államnak — minden államnak — meg kell, hogy legyen a maga hatalma e részben, melynek érvényesítése nemcsak joga, hanem kötelessége is. Bizonyos azonban, hogy e kötelesség nem oldhatja fel az államokat a nemzetközi kötelességek teljesítése alól s a tisztelet, amelylyel egyik állam a másik polgárainak, útlevelének tartozik, főleg ha az illető idegen saját hazájában magas állami vagy egyházi állást visel s oly feladat teljesítésében jár el külföldön, melyet régi jogszokás biztosít, s kétszeresen ajánlatossá teszi, hogy az államok rendelkezésére álló kíméletlen elővigyázati, annál inkább megtorló eszközök ne alkalmaztassanak. Nem tudjuk, Románia hatóságai csak jogos eszközöket alkalmaztak-e kíméletlenül és tapintatlanul a magyar főpap ellen, vagy pláne jogtalan fegyverekhez nyúltak a kötelessége útján járó lelkész ellen. Mindkét esetben megteendőnek tartjuk a külügyi kormány útján a szükséges lépéseket. Természetes, hogy e lépések mások lesznek az első, mások a második esetben; mindenekelőtt azonban hivatalosan constatálni kell a tényeket s a legutóbbi, a Romániában utazó vagy ott ideiglenesen tartózkodó magyarok ellen tényleg fenyegető hírlapi polémiákra való tekintettel, meg kell állapítni: nincs-e ez eset kapcsolatban azokkal. S ha bebizonyulna, hogy a román hatóságok megsértették a nemzetközi kötelességeket, meg vagyunk győződve, hogy a mi hatóságaink ismerni fognák kötelességüket — saját hazájuk méltósága iránt. Budapest szept. 15. (Fabiny igazságügyminiszter látogatás Szegeden.) Táviratunk már jelezte röviden az igazságügyminiszer szegedi tartózkodását, melyről a »Szegedi Híradó« a következő részleteket közli: A miniszter a vasúti állomástól a Tisza-szállóba hajtatott, ahora esti fél 8 órakor magához hivatta Muskó törvényszéki elnököt, akivel hosszabban beszélgetett a szegedi igazságszolgáltatási viszonyokról. A következő napot a miniszter egészen a törvénykezési ügymenetek megvizsgálására szentelte, miközben azonban látogatást tett Kállay főispánnál és visszaadta a látogatást Pálfy polgármesternek, aki délelőtt a hatóságnak több tagjával megjelent tisztelgés végett a miniszternél akit azonban nem talált otthon. A miniszter reggel 8 órakor megkezdte hivatalos szemléjét s pedig először a polgári törvényszéknél, ahol Muskó Sándor elnök kalauzolta. Nagy figyelemmel kérdezősködött mindenről és behatóan megvizsgálta az egész ügykezelést. Ezután a járásbirósági hivatalokba látogatott el s ott is behatóan megvizsgálta az ügymeneteket. Innen kocsin kihajtatott a bünfenyitő törvényszékhez, a marstérre. Itt is apróra megvizsgálta az igtatói és kiadóhivatalokat és a levéltárt. Majd lement a miniszter a büntető járásbírósághoz és ennek átvizsgálása után meglátogatta a királyi ügyészség hivatalait. Innen a kerületi börtönbe ment át. A hivatalos szemleút, a kerületi börtön meglátogatásával, délutáni két órakor ért véget. Három órakor a polgári törvényszék tanácstermében fogadta a miniszter a szegedi ügyvédi és közjegyzői kamara tisztelgését. Az ügyvédek nagy számmal jelentek meg. Az igazságügyminisztert Kósa Izsó dr. az ügyvédi kamara elnöke üdvözölte, aki kiemelte, hogy mióta Fabiny vette át az igazságügyi tárca vezetését, azóta az igazságügyminiszteri palotát új és jobb szellem lengi át. Mert miniszterségének rövid ideje alatt a szüneti törvény, amely torzszülött volt és viszonyainkba egyáltalán nem volt beleilleszthető, módosíttatott; az ügyvédi szólásszabadság és a védelem szabadsága törvényileg biztosíttatott; a bírák kinevezésénél a bureaucratismus elvei helyett egészségesebb irányelvek nyertek alkalmazást s az igazságügyminiszteri államtitkári székbe pedig a magyar ügyvédi karnak egyik kitűnősége, helyeztetett. Az ország törvényszékeinek látogatása bizonyságul szolgál arra, hogy a miniszter az igazságügy állapotáról nem az írott jelentések holt betűiből, hanem a személyes tapasztalat közvetlenségéből kívánt meggyőződést és tájékozást szerezni. A miniszter igen szívélyesen válaszolt. »A hangoztatott reformok« — úgymond, — még csak a kezdet kezdetén állanak s én nemcsak »kötelességemnek, hanem ambitiómnak is tekintem, hogy az igazságszolgáltatás reformja körül minden megtétessék, ami azt a tökély színvonalára emelheti. Ehhez azonban csak akkor lehet alapos reményünk, ha az ügyvédi kar a bíróival együtt és karöltve működik. Harmadízben vagyok Szegeden a szegedi vésznapok óta és azt tapasztaltam, hogy ez a város gyönyörű szépen fölépült. De én is abban a meggyőződésben vagyok, hogy nem a holt falak adhatják meg egy városnak a boldogságot, hanem szükséges ahhoz vagyonosság és pezsgő élet. Szeged lakossága között, nagyon természetes, az ügyvédi karban van ennek előmozdítására elsősorban hivatva, mert a néppel leggyakrabban érintkezik és a városnak is intelligens elemét képezi. És különben is oly tényezőt képez, amelylyel számolni kell. Kérem tehát önöket, volt kartársaimat, részesítsék a népet az önökkel való érintkezés alatt kíméletben és a legtiszteségesebb elbánásban, engem pedig támogassanak ilyetán is azon czél elérésében, amit az igazságszolgáltatásnak színvonalra való emelése körül magam elé tűztem. Szíves figyelmükbe ajánlom magamat.« A miniszter ezután szívélyes beszélgetésbe bocsátkozott a tisztelgő kamara tagjaival és kérdezősködött a szegedi ügyvédi viszonyok felől. Budapest, szept. 15. (Brankovics püspök és a »Zasztava.) Az újvidéki »Zasztava« hevesen kikel Brankovics György temesvári szerb püspök ellen, aki legutóbbi fogadtatása alkalmával Nagy-Becskereken egy szerb ajkú tisztviselőnek magyar üdvözletére szintén magyar nyelven válaszolt. Az újvidéki szerb lap megbotránykozik azon, hogy szerb püspök magyar nyelven szónokol, s nagy veszedelemnek tartja ezt a szerb nyelvre nézve. Úgy látszik — mond a »Zasztava« — hogy immár maguk a szerbek válnak rosszabbakká, s a szerb népre nézve jobb lesz, ha minél ritkábban látja püspökeit. Budapest, szept. 15. (Pest megye központi választmánya.) Pest megye központi választmánya ma délelőtt ülést tartott. Beérkezett az összes választókerületekből a választók összeírt névsora. Mindössze is csak néhány fölszólalás történt, azok részéről, akik tévedésből kimaradtak a lajstromból. A központi választmány kivétel nélkül mind fölvette a névsorba a fölszólalásokat. KÜLFÖLD, Budapest szept. 15. (A Kálnoky-Bismartik találkozáshoz.) Kálnoky grófnak Bismarck herczeggel való találkozásáról vezérczikkezvén a »Fremdenblatt«, a következőket írja többek közt: Ritkán fordult elő eddigelé, hogy két nagyhatalom két államférfia évenként összejöjjön, hogy egymás között fenntartsák azt a bizalmas viszonyt, mely kizárólag a békének van szentelve, hogy az összes nemzetekben a nyugalom iránti garantiát fölkeltsék s azon kalandos kísérletek ellenében mintegy védtöltésül szolgáljanak, amelyek a törvényes és rendes fejlődés medréből saját kárukra kiszoríthatnák a nemzeteket. Ritkán fordult elő vezérlő államférfiaknak találkozása, amelyre más népek kevesebb bizalmatlansággal és nagyobb megnyugvással tekinthettek, mint az, amelynek szintere most a Bismarck herczeg birtoka lesz. Ebben a tényben egy nyilatkozat is foglaltatik, amit senki sem fog kétségbe vonni. Mindkét állam a béke megerősítésére törekszik, amelyben egyedül védik politikájuk feladatait, megoldhatni s ezenkívül egyik sem követ semmiféle czélt. Ezt érzi egész Európa is. Talán csak azok az áramlatok, amelyek forradalomra törekszenek, nem fognak örülni ennek a találkozásnak, mert azt a gátat erősítik meg, amely nekik útjukban áll, s amelyet nem tudnak áttörni. Ám a kényelmetlensége azoknak az elemeknek, amelyek ilyen törekvésekkel vannak eltelve, csak a két állam között fönálló viszony hatását és életképességét árulja el s csak azt bizonyítja, hogy a czéht ellenfelei is ismerik. Ezért jön Kálnoky gr. friedrichsruhei utazása váratlanul, sőt meglepően. Épen ebben látjuk Bismarcknál és az osztrák-magyar miniszter idei látogatásának a jelentőségét, hogy az, mint a szövetség magától értetődő jelensége, mint a két állam közötti bizalmas viszony kifolyása tűnik föl s hogy nem szorul előleges és kölcsönös előkészítésre. Budapest, szept. 15. (A párisi gróf manifestuma.) A párisi grófnak a monarchius párt képviselőihez intézett, táviratilag már jelzett manifestuma így hangzik. A nehéz veszélyeket látszólagos nyugalom követte. Tisztelet illeti meg ezért a kamara monarchistáit. Felfogták, hogy szerepüket számuk írja elő; ha csupán gyenge kisebbség volnának, erélyes és szakadatlan tiltakozásra kellene szorítkozniuk. Ha többségben volnának, át kellene venniük a kormányhatalom felelősségét. Habár eléggé számosak, hogy a nemzetgyűlés határozataira befolyást gyakoroljanak, mégsem bírják kezükben az ügyek vezetését ; nekik tehát ma csak a conservatív érdekeket s a közvagyont kell megvédeniük, anélkül, hogy a parlamenti válságokat szaporítanák, minek a köztársaságban oly túl gyakran fordulnak elő. Így jártak el a monarchisták, ritka hazafisággal, a legutóbbi emlékezetes viszonyok alkalmával. Érdemeket szereztek a conservativ Francziaország körül. De a látszólagos nyugalom csak félig takarja el a jövő veszélyét. Választási szempontok uralkodnak a mindenható kamarán s lehetetlenné tesznek minden kísérletet a rend és a pénzügy helyreállítására; az executiv hatalom folytonos változása isolálja Francziaországot Európában. A biztonság nem áll kétségen felül; mindenütt elnyomja a győztes factio a többi polgárságot és senki sem bízik a holnapi napban. E helyzet más kötelességeket ró a monarchistákra; meg kell mutatniuk , mily szükséges a monarchia Francziaországban és mily könynyű volna helyreállítása; meg kell nyugtatniuk az országot a képzelt veszélyek felől, melyek az átmenetnél előállhatnak ; be kell bizonyítaniuk, hogy az átmenet törvényes uton létesülhet. Hiába proclamálta a congressus a köztársaság örök fennállását, amit egy congressus megteremtett — azt egy másik megsemmisítheti. Azon a napon, melyen Francziaország eziránt akaratát nyilvánítani fogja, nem merülhet fel többé akadály a monarchiához való visszatérés ellen. Az ország, szomorú tapasztalatok által okulva, keveset bízik az alkotmány törvényes és rendszeres átalakulásaiban. A történelem, fájdalom, túlságos sok heves válságot mutat fel. Ha válság jön, a monarchiának kell belőle feltámadnia, de a monarchia nem idézi elő a válságot, mely bizonyos republicánusok műve, oly republicánusoké, kik akár politikai szenvedélyből, akár bűnös ambitióból, a hatalmat magukhoz ragadni iparkodnak és zavargásokat provokálnak. Azon a napon, melyen a törvényesség meg lesz sértve, a monarchia úgy fog feltűnni, mint szükséges eszköz a rend helyreállítására s mint záloga az egyetértésnek. De Francziaország tudja meg már előre, mi lesz a monarchia. A pillanat kedvező, hogy megmondjuk neki, hogy a monarchia nem fog visszafelé való haladást jelenteni, hogy a történeti traditió elve, csodálatos simulékonyságánál fogva modern intézményekkel igenis összeilleszthető, hogy democratikus társadalmunk kormányába egy egyensúlyozó elemet fog behozni, ami nincs meg a köztársasági kormányban, s hogy a társaságban épp oly jelentékeny szerepet fog játszani, mint a régi monarchiák, melyek békésen alakultak át. Hogy annyi forradalom után oly kormány létesíttessék, melynek alapjai szilárdabbak és szélesebbek, mint a hatalom egyszerű birtokbavétele, vagy a népszám szuverenitásának delegátiója, föl kell hagyni éledni a históriai traditiót a nemzetnek és azon családnak szabad érintkezése által, mely e traditió örököse. Ez a kölcsönös kötelezettség megpecsételi a történeti jogot, leköti — mint minden szerződés — a későbbi generatiókat, biztosítja azt az állandóságot, melyre Francziaországnak annyira szüksége van, hogy rangját Európában ismét elnyerhesse s az igazi szabadságot, mely főleg a gyöngék védelme. Ez a paktum Francziaország részéről vagy egy alkotmányozó gyűlés, vagy egy népszavazat által léptettetik életbe; az utóbbi forma, éppen mert monarchiában nem szokásos, annál ünnepélyesebb s jobban illik oly adtushoz, melynek ne kelljen ismétlődnie. Ez az alkotmány mellőzése nélkül is solid alapokra enged építeni. Egy a közvéleménytől pártolt kormányrendszernek nincs mit tartania a nemzet ilyetén közvetlen megkérdezésétől. A suffrage universel útján választassanak a képviselők. A monarchia elég erős lesz, hogy a suffrage universelt összeegyeztesse a rend biztosítékaival, melyeket a köztársasági parlamentarizmussal jóllakott nép követel. Az ország erős kormányt fog kívánni, mert igen jól érzi, hogy ez nem zárja ki az igazán parlamentáris kormányzatot. A köztársaságban a kamara ellenőrzés nélkül kormányoz, a monarchiában a király, a kamara segélyével. Ugyanoly tekintélye, mint a kamarának van, lesz a senátusnak, mely nagyrészt választatnék s egyesítené magában a nagy sociális erők és érdekek képviselőit. E két képviselőtestület a királyságot, melynek miniszterei az egyik vagy másik kamarára támaszkodhatnak, vezetni fogja, de az nem lesz nekik alávetve. Elegendő lesz parlamenti szokásainkat megváltoztatni, hogy az egyensúly helyreállíttassék s meg legyen akadályozva egyik kamarának kizárólagos uralma a másik fölött. A budget, ahelyett, hogy évenként megszavaztassák, jövőre közönséges törvény legyen s csak a három fórum megyegyezésével legyen megváltoztatható. Egy pénzügyi törvény évenként tartalmazni fogja a kormány által javasolt módosításokat; ha ezek elvettetnek, nem fog az egész közszolgálat felfüggesztetni, mint a budget elvetése esetén. Emellett azonban az alkotmányos elvek szigorúan be fognak tartatni s egyetlen adó, egyetlen kiadás fölött sem fog határoztatni a nemzet választottjainak hozzájárulása nélkül. A nemzet választottjainak feladata lesz az összes államérdekek szabad megvitatása s a kormány valamely actiójának következményei ellen való óvásokat meghallgatni. Ha ez óvások jogos természetűek, a kamara lesz első tolmácsuk s a másik kamara hozzájárulása sem fog elmaradni; de a képviselői kamara szeszélye nem fogja többé egyszerűen paralizálhatni a nyilvános életet és a nemzeti politikát. A monarchia helyre fogja állítani a rendet a pénzügyekben s a függetlenséget az igazságszolgáltatásban. Emelnünk kell helyzetünket Európában s ismét olyanokká kell lennünk, hogy szomszédaink tiszteljenek és keressenek. Miniszterek, kik e nagy czélra törnek, megvalósításán nem dolgozhatnának oly kitartással, ha attól kellene tartaniuk, hogy fáradozásaikat egy véletlen parlamenti incidens halomra döntheti. Ez aggodalmuktól azonban megszabadulnak azon a napon, midőn nem egyetlenegy mindenható kamarának, hanem a törvényes hatalom által creált három fórumnak tartoznak felelősséggel. Ilyenformán képviselők nem fognak többé minisztériumokat szervezhetni és megdönthetni s nem fogják többé érvényesíthetni vészes befolyásukat, mely éppoly szomorú volt magára a nemzetgyűlésre, mint a közigazgatásra nézve. Francziaország tudja, hogy alkotmányok csak ama szellemben bírnak értékkel, melyben keresztülvitetnek. Fontos tehát ennélfogva meggyőzni arról, hogy az új monarchia éppúgy meg fog felelni a conservatív követelményeknek, mint az egyenlőségre való törekvésnek. Monarchicus kormány védelme alatt Francziaország békével és munkával ismét szert tehet előbbi jólétére. Az intézményeinek soliditása által előidézett bizalomnál fogva Francziaországnak meglesz a szükséges tekintélye, hogy a hatalmakkal szerződést kössön és egyúttal a katonai terhek könynyítésére törekedjék, melyek a régi Európát, más világrészek javára tönkre teszik. A monarchia minden felekezetnek nyújtani fogja azt a védelmet, melylyel egy felvilágosult kormány tartozik a vallásnak, mely az emberi lelket felemeli a földi nyomorból, szivet és lelket erősít; a papságnak biztosítani fogja azt a tiszteletet, melyre hivatásához szüksége van és a mennyiben a községeknek az iskolák ügyében visszaadja azt a függetlenséget, melytől a zsarnokoskodó kormány megfosztotta, Francziaországnak a keresztény nevelés szabadságát szolgáltatja vissza. A monarchia a vallásos társulatoknak és másoknak biztosítani fogja azt a szabadságot, mely a közrend bizonyos feltételei közt valamennyi francziának közös joga lesz, ahelyett, hogy, mint ma, egy pártnak privilégiuma volna és így a vallásos béke, melyet annyira zavart az intolerantia politikája, ismét helyre fog állni. A monarchia meg fogja védeni a katonai hagyományokat a politika hullámzásaitól, amennyiben a hadseregnek el nem mozdítható és kétségtelen főnököt ad. A kormány állandósága meg fogja engedni a monarchiának, hogy a városi és vidéki munkás-lakosság problémáival foglalkozzék, sorsát megjavítsa és szenvedéseit enyhítse. Ahelyett, hogy egymásra uszítaná a társadalmi osztályokat, iparkodni fog azokat kibékíteni és igy a társadalmi békét helyreállítani. Átalakulásban levő társadalmunkban tizenhat évi rövid időszak alatt úgy a városokban mint a vidéken az keletkezett, amit a republicánusok »les nouvelles Couches«-nak neveznek. Új férfiak jöttek nagy számmal, hogy azt a befolyást, melylyel még nem bírtak, elnyerték; minden más kormányrendszer alatt elérték volna ezt, mert a törvényes haladás a műveltség és a folytonos emelkedés jótéteményének gyümölcse, mely a társadalom különféle osztályait közelebb hozta egymáshoz. De ők azt hiszik, hogy ez a köztársaságnak köszönhető, pedig tudják meg, hogy ők ezt a monarchia alatt továbbra is élvezhetik. A suffrage universel megtartása minden eddig választás alá eső tisztviselőnél és a maire-ek kinevezése a községtanácsok által a vidéki községekben, a legfőbb biztosíték erre. Éppúgy ama szerény állami szolgákat, kik munkájukkal szerezték meg állásukat nem fenyegeti veszély, csak azért, mert állásukat, a köztársaságtól nyerték. Ha egyrészről a republicánus üldözés valamennyi áldozata bizonyos lehet abban, hogy megkapja a megillető elégtételt, másrészről csak a kizsákmányolóknak és méltatlanoknak, kik hivataluknak szennyét képezik, kell félniük a becsületes és igazságos uralom életbelépésétől. A monarchia nem lesz a győző párt revanche-n a legyőzöttek felett, nem egy osztály diadalmaskodása a másik felett. Vajha mától fogva minden jó polgár, minden jó házi,fi,kiket a jelenlegi uralom megcsalt reményeikben, megzavart érdekeikben és megsértett lelkiismeretükben, azokhoz csatlakoznának, kik a közjót előkészítik, vajha támogatnák annak fáradozásait, ki mindnyájuk királya és Francziaország első szolgája lesz. Budapest, szeptember 15. (Osztrákamagyar-német kereskedelmi szerződés.) A »Presse« írja: Gr. Kálnoky külügyminiszter ma este Friedrichsruheba utazott. A néhány év óta évenként ismétlődő találkozó külügyi hivatalnok vezetője és a birodalmi cancellár közt az idén gazdasági körökben is élénk érdeklődést kelt. A conjecturális politika mindig összeköttetésbe hozza a két államférfi találkozását, kiválóan gazdasági kérdésekkel. Hogy azonban Friedrichsruhéban ezúttal közgazdasági kérdésekről, kivált Ausztria-Magyarország és Németország kereskedelempolitikai viszonyáról szó lesz, nagy valószínűséggel következtethető. Az osztrák-magyar német kereskedelmi szerződés ez év végén lejár. Ausztria-Magyarország már hónapok előtt kezdeményezte annak megújítását. Kö-