Nemzet, 1888. április (7. évfolyam, 2009-2037. szám)

1888-04-08 / 2015. szám

SZERKESZTŐSÉG: Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet. KIADÓH HVATAL: A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám helyben 5 kr, vidéken 6 kr. 2015. (98.) szám. Budapest, 1888. Vasárnap, április 8. VII. évi folyam. Reggeli kiadás Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : A reggeli 68 esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ................................................... 2 írt 3 hónapra ......... .. .. ...................... . . 6 » 6 hónapra ........................................... .. » 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 . Egyes szám helyben 6 kr. vidéken 6 kr. Felhívás előfizetésre. Az uj évnegyed alkalmából felhívjuk lapunk előfizetőit előfizetéseik megújítására s az előfizetések jókor való beküldésére, hogy a lap küldésében fenn­akadás ne történjék. A »Nemzet« az új évnegyedben is igyekezni fog, hogy mint a szabadelvű párt eszméinek buzgó ter­jesztője, azon helyes politikai irányt, mely ismételve a legimpozánsabb bizalmi nyilatkozatokat nyerte a magyar néptől, megfelelő módon képviselje a köz­vélemény fórumán. Összeköttetéseink minden irányban lehetővé teszik, hogy híreink teljesen megbízhatók legyenek, és a gond, a­melyet az utóbbi időben jelentékeny új forrásokkal gazdagított táviratainknak szentelünk, lehetővé teszi, hogy a közönség minden jogos igényét kielégíthessük. Tárczánk változatosságára, irodalmi és művé­szeti közleményeink színvonalára jövőben is gondunk lesz. Tárczánk regényei közül Jókai Mór nagy érdek­lődést keltett Lélekidomár­ját a jövő negyedben is folytatjuk; esti lapunkban, a most folyó orosz re­gény után, egy érdekes franczia regény közlését kezd­jük meg. A „Nemzet“ előfizetési ára : negyedévre ... 6 frt, fél évre .... 12 frt egész évre .. . . 24 frt Az esti lap külön küldéséért, negyedévenkint 1 frttal több. Az előfizetési pénzek lapunk kiadóhivatalához, Athenaeum-épület (Ferencziek-tere 3. szám) kül­dendők. A »Nemzet« szerkesztősége és kiadóhivatala. Budapest, április 7. A szerető szivek érzelme belejátszik a politikába. A politika azonban könyörtelen, széttépi az illuziókat, összetöri a szerető szi­veket. Battenberg herczeg és a német császár leánya szeretik egymást. A volt bolgár feje­delem szép, daliás férfiú, bátor, hős. A német császár leánya, az angol és német szellem ta­lálkozása, tehát kétszeresen poeticus lény. A leghatalmasabb uralkodók fiai, vagy öcscsei versenyeznének kezéért, s ő az orosz befolyás által elűzött bolgár fejedelmet választotta. A volt dragonyos hadnagyot, aki azonban már a legvakmerőbb hadi vállalatokban győztes hadvezérré lett. A német császárn és császárné pártolták a szép frigyet. Az angol szellemű asszony befo­lyása éreztette hatalmát. Victoria királynő udvarában polgárias szellem uralkodik. A szívnek nem kell ott meghalni, az érzelmek­nek kialudni. Victoria királynő maga is sze­relmi házasságot kötött. Soha még szebb há­zasság nem volt, mint az övé Albert herczeg­­gel. Épp igy a német császár és neje, mintái a boldog házaspárnak. Az angol nők hasonlít­­­atlanok a tekintetben, mikép kell családju­kat boldogítaniuk. Ez magyarázza meg a német császárné befolyását férjére, a világ leghatalmasabb uralkodójára. Egy nő, akinek szíve és esze van, nagy tényező lehet a politikában. A né­met császárné uralkodásra született. De akkép, hogy a népeket épp úgy boldoggá tegye mint környezetét. A szív sugallata azonban nem mindig jó politika. Lányát ő boldog asszonyá­­ akarta tenni, de a politikai érdek ellen áll. Bismarck képviseli a raison d’état-t, mely már annyi egyéni boldogságot semmisített meg. A német császárné és általa a császár azt mondják: a szerető pár egyesüljön. Bismarck azt mondja: ezt tiltja a politika. A német császár azt mondja: ezt én akarom. Bismarck azt feleli: van ami hatalmasabb még a csá­szár akaratánál is, s ez az állam érdeke. Valóban figyelemreméltó episodja ez az európai politikának. Nemcsak nyers­anyag egy sensatiós regényhez, hanem maga a ki­dolgozott regény. És hol van azon író, aki az összeütközést akkor tudná létrehozni, mint Bismarck keze. Ez a vas kéz, mely még a végzet kerekét is fel tudja tartóztatni, annál inkább Amor szekerét. A kibonyolódás eredményében mi nem kétkedünk. Az­az nem lesz megoldás, nem lesz költői igazságszolgáltatás sem. A szerel­mes pár nem leend egymásé. A naturalismus regényeiben ezt már megszokta az olvasó. Várni fognak jobb időkre, vagy tán pártá­ban hal meg a császárlány, s agglegény lesz a szlivniczai hős. Mert Bismarck győzni fog, ennyi két­ségtelen. Ha egyszer ő kabinetkérdést csinál, akkor megtörténik akarata, vagyis nem tör­ténik meg, amit nem akar. És pedig nemcsak azért, mert Bismarck nagy szolgálatokat tett a Hohenzollernek­­nek. Akkora szolgálatokat, mint soha minisz­ter nem tett uralkodónak. Pusztán azért sem, mert Bismarck nél­külözhetetlen. Pedig ez is nagy szó. Sokan tagadják ezt elvileg. Állítják, hogy senki sem nélkülözhetetlen. Igaz, hogy Bismarck is halandó, ha egyszer meghal pó­tolni kell, habár pótolhatatlan is. De szinte képzelhetlen, hogy míg Bismarck él és mun­kaképes, más álljon az ügyek élén Németor­szágban. Európa biztonsága, Németország érdeke követeli, hogy ennek az óriásnak titáni keze tartsa a világpolitika kormányak­.­5+ És ebben van fő oka annak, hogy Bis­marck ismét győzni fog. A német nemzet Bismarckot, hibái, néha szabadságellenes tö­rekvései daczára isteníti. Volt eset már rá, hogy belpolitikája miatt, szemben állt vele; de ha arról volna szó, hogy Bismarck való­ban visszalép, egyetlen fájdalomkiáltás és egyetlen követelés harsogna végig Németor­szágon. Azon követelés, hogy Bismarck ma­radjon és ennek a követelésnek a német csá­szár nem állhatna ellene, habár az a bátor és nemes asszony áll is oldalán, akit szerencsés nejének mondhatni. Hosszú évtizedek, nagy politikai sikerek teremtették Németország kormányzatában Bismarck helyzetét. Vilmos császár mythicus alak volt, Jupiter a felhők közepett. A­ki tett és cselekedett, az Bismarck vala régtől fogva. Vilmos császár csak szentesítette nagy mi­niszterének akaratát. Az új császár uralkodása új tényezőket vitt a trónra, s mint látszik, ezekben megvan a hajlandóság, hogy bizonyos kérdésekben érvényesítsék akaratukat, a cancellár akarata felett is. De nem valószínű, hogy e hajlamok érvényesülni tudjanak; nem valószínű, hogy — a­mint a fölvetett kérdések érintik a poli­tikai érdekek szövevényét — azokban ne a cancellár jogosult befolyása maradjon döntő. Az, hogy a conflictus a Battenberg-féle házassági terv alkalmából élesedett ki, nem fokozza, sőt valószínűleg elveszi a conflictus külügyi élet. E házassági terv nem irányult Oroszország ellen. Hisz Battenberg herczeg nem bolgár fejedelem, s mi sem leendett könnyebb, mint Németországnak biztosítékot adnia arra nézve, hogy nem is lesz azzá. De viszont Bismarck ellenállása sem barátság­nyilatkozat Oroszország mellett, vagy éppen ellenséges érzület megvillanása Ausztria-Ma­­gyarország ellen. Külügyi bonyodalmak magvát bizonyára képezhette volna Battenberg házassága. Min­denesetre bőséges ürügyet képezhet rala a panaszra. És ebben van Bismarck előnye. Ebben nyilatkozik ismét az ő rendkívüli ügyessége, hogy a conflictust ott állítja fel, a­hol mindenki, egész Európa és, a­mi fő, Né­metország igazat ad neki. De hogy Battenberg herczeg házassága nem oly fontos dolog, amiért egy óriási osz­lopnak kellene kidőlnie Európa alól, ez szem­beszökő. Szinte kétségtelennek látszik tehát, hogy a bel- és személyes viszályok érlelődtek meg külpolitikai válsággá s ez alakban lépnek a világ elé. Battenberg herczegre és a császár­lányra nézve ez mindegy. Ez a válság meggátolja, hogy egymáséi legyenek. A regény tulajdon­kép befejezését nyeri, legalább egyelőre. De a politika tovább forgatja a világesemények kerekeit. Bismarck továbbra is kezében fogja tartani a gyeplőt, mely a világpolitikát irá­nyozza. Mert képzelhetetlen, hogy a német császár megváljon azon hatalmas tetterőtől s erőszakos lánggal lobogó lángésztől, ki­vé­válhat meg nem teheti ki magát egy ily válság tartós iz­galmainak. Ezt be fogja látni azon nemes asszony is, aki a német trónemelvényen foglal helyet s aki nemcsak anya, hanem feleség is. S be kell látnia, hogy a continensen a politika na­gyon is belejátszik az uralkodók házassági frigyébe s hogy az érzelem és politika két kü­lönböző dolog. Sőt maguk az angolok megfosztották Viktoria királynőt legkedvesebb udvarhöl­gyeitől, pusztán pártpolitikából. A prince con­­sortot, Albert herczeget pedig ösztönszerüen gyűlölték, mert attól tartottak, hogy befoly Anglia kormányzatába. A kedvencz házasság feláldozása nem is lesz oly nagy dolog, mikor Németország bel­­békéjéről s a világ nyugalmáról van szó. A németországi kormányzati viszonyokban pe­ Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. A NEMZET TÁRCZÁJA. Április 7. A LÉLEKIDOJÁK. ÖT KÖTETSEJT IRTA : JÓKAI MÓR. NEGYEDIK KÖTET. MÁSODIK FEJEZET. (Folytatás.) 77 — Hát az’ Oroszlán Gabit csak nem tudta el­fogni, a­hogy a nóta mondja: »sem a Jászság, sem a Kunság, sem az apáti bíróság!« Kincseket ígértek már az Éviczának, hogy legyen árulójává; de az nem adta el a szeretőjét pénzért. — Ha nem adja a pusz­tai rózsa a maga rózsáját aranyért, gyémántért, majd odaadja egy k­ü­l­ö­n­b r­ó­z­s­á­é­r­t. De ki áll ki erre a rózsaversenyre ? Száz lelke legyen, mint száz levele az igazi rózsának, s tövise is legyen, hogy azt is megszúrja, a­kit szeret, azt is, a­kit nem szeret. — Hát csak nem akart ilyen legény lenni senki. — Pe­dig más mód nem volt, a rablót megejteni. Engem nem hagyott aludni a szégyen, a boszúság, hogy egyetlen vakmerő kalandot daczolhat az­­egész társa­dalommal, s megmarad a kitépett méregfa bennsza­kadt gyökerének, a­miből az újra kisarjadjon. — Gondoltam valamit. — Nem szóltam felőle senki­nek. Előhozattam azt a jó betyárparipát, a­min egy­kor Rózsa Sándor barangolta be az alföldi pusztá­kat. Ez is olyan lelkes állat, mint az Oroszlán Gabié. Soha el nem fárad, soha meg nem botlik. Oda lehet neki dobni a kantár szárat, tudja, merre az jut ? Mi­kor mind a két kézre szükség van a puskával czél­­záshoz. Mikor meg vissza kell fordulni és az üldö­zőkkel szembeszállni, s a puskák ropognak, olyan jó érti a tánczot, jobbra-balra finczol, hogy nehéz legyen találni; mikor aztán a lovagjára kerül a lövés sora, egy térdszorítás, s a mén megáll, mereven, mintha érczből volna öntve, bevárja, míg a két lövés eldör­dül, akkor aztán villámsebesen megfordult és vágtat előre, egérutat nyerni a gazdájának, hogy újra tölt­­hesse a fegyverét. Scilla úgy didergett, úgy borzongott: az arcza is elkékült zöldült. — Ezt a lovat adattam magam alá. S ez nem tűr el mindenféle embert a hátán, ha csak azt nem érzi, hogy emberére akadt. Előbb kipróbálja a lova­sát. Oldalt ugrik, ágaskodik, ijedezik, a fejét is elhány­­ja, hogy majd orron üti vele a nyeregben ülőt; meg­merevíti a nyakát, hogy sem jobbra sem balra kor­mányozni nem lehet; sebes futtában hirtelen megtor­pan , azt várva, hogy a lovagja a fején keresztül re­püljön , csak akkor aztán, mikor a zablát tartó kéz és a sarkantyú tudatta vele, hogy méltó urára ta­lált , akkor megadja magát, s azontúl aztán olyan mint a kezes bárány, vagy a tüzes sárkány, a­hogy szólnak hozzá. Most meg már melege kezdett lenni Scillának. — Tehát először is a betyár lovát kellett meghó­dítanom. Mert az hive marad a volt gazdájának, mikor az már a börtönben ül is. Ha pandúr alá adják, meg­teszi, hogy akkor rázkódik meg alatta, mikor az épen lőni készül. Mikor ezzel elkészültem, akkor pitykés dolmányt, czi­ra szűrt vettem fel: mind olyat, a­mit már betyár viselt: a tömlöczszag érzett rajta. A da­rutollas kalapomon két oldalt is lyuk volt, a­hogy a golyó átütötte a Bogár Jancsi fején. Scilla egész testén bizsergő csiklandás futott végig, nevetett mint a gyerek féltében. — Egy éjjel aztán felkaptam a paripára, s neki indultam a pusztának. Nem vittem magammal mást, mint a jó medvelövő fegyveremet. — Ön lőni is tud. — Egész életünkben azt tanuljuk. — Holdvi­lágos éj volt, mikor a Csalányosi csárda udvarára ér­tem. Itt éjjel mindig ébren vannak. Azt sem tudni, mikor alhhatnak. A lovamat felnyergelten oda kötöt­tem a cserény czölöpéhez s bementem a csárdába. Az ivó­szobában csak a Vidra czigány volt, az is aludt a kuczkóban, vagy legalább úgy tett: erősen meg kel­lett rugdalnom, hogy fölébredjen. — »Költsd fel a korcsmárost, hozzon a legjobb borból! s ha van szép leánya, küldje inkább attól.« Azzal levágtam magam a lóczára, a kétcsövű puskámat az asztalra csapva. — Rövid időn előjött a leány. Én az asztalra dőltem, fél­könyökre, kalapomat a szemembe húzva s úgy tettem, mintha rá sem néznék. Nem volt egészen felöltözve, csak a fehér alsószoknya volt rajta s a derekán egy tarka cziczkendő átkötve; a feje borzas, hanyagul burkolva egy rózsaszínű selyem kendőbe. Mikor elém tette a boros üveget meg a poharat, rárivaltam: »még öt palaczkkal hozz ! nem iszom én a bort findzsából!« s azzal ledobtam az asztalról a poharat. Az első pa­­laczkot aztán kiittam »könyv nélkül« egy hajtókába. A leány elhozta a másik öt palaczkot s betyár em­berséggel mindegyikhez egy égő gyertyát tett. »Vidd innen nekem ezt a sok zsidó­ sábeszt!« mordultam én rá. — »Hát kend nem szereti a szépet?« veté oda félvállról.,(Annak mondják ezt, a kinek nem kell az égő gyertya.) — »Van’rajtad mit nézni! Vidd in­nen ! Most is annak vagyok a koldusa!« — Azzal a másik palaczkot kezembe véve, azt mondom, hogy »héj te leány , kóstold meg elébb ezt a bort, nem tettél-e bele valamit?« — »Etetőt talán csak nem.« — »Nem ám, de itatót, a­mitől utánad szaladok.« — »Ne féljen kend, nem vagyok én dáma!« — »Ha vagy se nekem vagy .« Azzal félig kiittam a második palaczkot. Az asztalra is öntöttem belőle s abból a borfoltból az ujjammal elkezdtem szamarat rajzolni, négy lábbal, két füllel. Éhez is értek. »Tán bizony megcsalta kendet a babája ?« kérdé tőlem a lány, a szemembe iparkod­va nézni. Én leráztam őt a nyakamról gorombán, hanem aztán annál nyájasabb voltam a kis vakarcs czigányhoz : »eredj édes szagám, adj szénát a lovam­nak , de ne kösd be az istállóba, még ma hajnal előtt odább megyek rajta.« — »Esh hová menne kend? mondá a leány. Nézze, hogy villámlik: idejön a ferge­­teg.« — »Mosott az már meg engemet máskor is.« — »Necsak maradjon itt, vetve a jó paplanos ágy.« Erre készen volt a nótám: »nem fekszem én az ágyadra, mert elalszom éjszakára!« — a végét aztán ő dalolta el: »ne félj, majd felköltsek jókor, éjfél után két órakor.« — A nótáról eszembe jutott más. »Hej te czigány! Nem tudod a szárazfát ri­­k­a­t­n­i ?« a kis gnom vigyorogva mutatta, hogy kész rá, s előszedve a zabos ládából egy törött oldalú he­gedűt, oda állt elém, hogy hát melyik az én nótám. »Volt nekem egy daru­szőrű paripám!« A czi­gány húzta, én meg daloltam. »Majd én addig meg­itatom kendnek a lovát.« Monda a leány és kisietett az ivószobából. Mind a lóról, mind a szerszámról meg­győződhetett, hogy az igazi szegénylegény készség. Ek­kor aztán meg is becsült. Bement a belső szobába, s parádéba tette magát. Mikor a nótám az utolsó ver­sét járta »Volt szeretőm, esztendeig sirattam. Ő volt az én mindennapi halottam. Most is meg van a hitte­­len, de másnál. Hej de hiszen több is veszett Mo­hácsnál« — már akkor ő a nótámat utánam dalolta odabenn; s mikor újra bejött, úgy ki volt nyalva, mint egy kisasszony. Tarka selyem vigadója, körül csipkefodorral, kifüzött pruszlikja, patyolat dudoros ingujjal, csipkekendővel a nyaka és keble átkötve. Most mutatta aztán meg, hogy kicsoda ő ? Arany­­zománczba játszó barnapiros arcza, két nagy parázs­szeme, sugár szemöldöke, cseresznye ajkai, s­ az a gön­dör, szénfekete haja, mely egyetlen varkocsba fonva, pántlikacsokrával a viganója szélét verte. S hozzá mi­lyen termet! Csak a nemes paripával lehet azt mél­tán összehasonlítani. Mikor az emberhez közel jött, úgy érezte, mintha égő tűz közelednék felé. A- Oda ült mellém a lóczára, a vállárához simult, átkarolta a nyakamat. — Éppen úgy, mint te most. Hanem én eltoltam őt szépen magamtól, épen így, — mert nem hagytam magamat elámittatni. Csak azért borult rám, hogy kitanulja, milyen inget hordok a pruszlikom alatt ? Arra is volt gondom : igazi háziszövésű gyolcs volt az: nem gyári szövet, hanem a kezemet nem hagytam neki megfogdosni. Az nem volt elég kérges. — Híven adtam az elbusult betyárt. S az egy szál czigány mellett eldaloltam azt a betyár nótát, amit még akkor nem ismertek, csak az ecsedi láp körül. — Eldanolná ön az én kedvemért is ? — szólt rezeit könyörgésre összetéve Scilla. — El lesz én. Ha az Évicza kedvéért megtet­tem, mert ne tenném meg a tiedért is. Bertalannak gyönyörű szép bariton hangja volt, s az elénekelt dal egyike azoknak a melódia-gazdag betyár nótáknak, a mikben a puszta egész regényes­sége ki van fejezve, a távol hangzó pásztor tilinkóval, s a vihar süvöltésével. »Kocsmárosné, nekünk halat süssék kend ! Azut­án meg czutronyos bort adják kend! Szolgálóját est­rázsára állítsa kend. Ha zsandár jő, nekünk hírül adja kend ! Egyszer csak jön a szolgáló ijedve : Kilencz zsandár közeledik fegyverbe . De a betyár felkap a pej lovára : Bevágtat a délbábos pusztára ! Scilla végig nyúlt hanyatt a szőnyegen, — két karját a feje alá téve, s úgy itta, lehelte, szívta ma­gába a mámoritó dalt, mely könnyeket csal annak a szemébe, a ki azt hallja, a nélkül hogy tudná miért? — Mikor vége volt a nótának, ott ült a leány az ölemben ; nagy volt a zivatar odakün; nem lehetett odább mennem hajnalban. (Folyt, köv.) dig ez incidens elintézése meg fogja teremteni azt a tudatot, hogy az uj helyzetben is föltét­len szükség van a császár és nagy minisztere közt azon teljes egyetértésre, melynek a né­met birodalom a közel­múlt évtizedekben leg­nagyobb sikereit köszönhető. b­elföld, Budapest, április 7. (A képviselőház ülése.) A képviselőház április hó 10-én, ked­den, d. e. 11 órakor ülést tart. Napirend: A köz­­gazdasági bizottság jelentése a Dániával a védjegyek kölcsönös oltalma tárgyában 1888. évi február 9-én kötött egyezmény beczikkelyezéséről, továbbá a Spanyolországgal 1880. évi január 3-án kötött ke­reskedelmi és hajózási szerződés meghosszabbí­tásáról szóló egyezmény beczikkelyezéséről és végre Zanzibárral 1887. augusztus 11-én kötött kereske­delmi és hajózási egyezmény beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslatok tárgyában. Budapest, április 7. (A véderőtörvény reformja.) A mindkét állambeli honvédelmi mi­niszterek és a közös hadügyminiszter közt, a véderő­törvény megújítására és reformjára vonatkozólag foly­tatott tárgyalások — mint a »Bud. Corr.« jelenti — annyira haladtak, hogy most már az érdemleges tárgyalások első­sorban a mindkét állambeli honvé­delmi miniszterek között fognak folytattatni, mivel tulajdonképen ezeknek a minisztereknek kell az elő­terjesztés minden egyes részlete felől megállapodásra jutniuk, minthogy annak idején a parlamentek elé terjesztendő törvényjavaslatot nekik kell a törvény­hozás előtt képviselniük. Ez a fontos törvényjavaslat valószínűleg ezúttal nem úgy, mint 10 évvel ezelőtt, az 1868-as véderőtörvény egyszerű megújítását fogja ké­pezni, hanem több lényeges jelentőségű módosítást is foglal magában. Mindenek­előtt a közös hadsereg hadi létszámának számszerinti meghatározása legalább is felesleges. Az ujjonczjutalék megszavazásával a lét­szám megállapítása úgyis a parlamentet illeti meg, úgy hogy a 800.000 embernyi hadi létszám lehetőleg pontos fentartása, a törvényhozás részéről mindig biz­tosítható és ellenőrizhető. Az újjonczjutalékot éven­­ként megszavazni s egyidejűleg törvényesen valamely fix hadi létszámot 10 évre megállapítani, tulajdonkép ellentmondás. A parlament formaszerűen lemond azon jogról, hogy esetleg kisebb ujjonczjutalé­kot is szavazhasson meg, merőben eltekintve at­tól, hogy a kormány tényleg törvénysértést kö­vet el, ha — a­mi alig elkerülhető — a hadi létszám tényleg akár csak 10­­ vagy 20 emberrel magasabb, vagy alacsonyabb is. Önként érthetőleg a kormányok annál kevésbbé is terveznek, minthogy a póttartalékosok az eddigi véderő­törvény értelmében is mozgósítás esetén behivatnak. A véderőtörvény egyik további fontos módosítását az a határozat fogja ké­pezni, hogy a védkötelezettség a 20-ik helyet a 21-ik életévvel kezdődik. Lényeges módosítások terveztet­nek továbbá az egyéves önkéntesi intézmény tekin­tetében is, nevezetesen az egyéves önkéntesek a tör­vényben határozottan köteleztetnének szolgálati évük végén a tisztivizsgát letenni, különben még egy évet kénytelenek szolgálni. Ellenben az egy éves önkénte­sekre nézve nem lesz lehetetlen, hogy szolgálati évük alatt tanulmányaikat folytathassák. Egyik lényeges hátrányát képezte eddigelé a véderőtörvénynek — nem annyira Magyarországon, a­hol annak szövege a tekintetben több szabad mozgást enged, mint inkább Ausztriában, — ama határozmány, mely még a had­sereg csekély része békelétszámnak ideiglenes feleme­lését is lehetetlenné tette. A monarchia egy vagy más vidékén könnyen következhetnek be esetek, a­melyek sürgősen szükségessé teszik, hogy az ott helyőr­­ségképen elhelyezett ezredek csapatlétszáma időnként felemeltessék. Az eddigi védtörvény szerint forma­szerű részleges mozgósítási parancs nélkül ily fel­emelés nem vihető keresztül s akkor is polgári fog­lalkozásuk félbeszakításával csakis a legnagyobbrészt női tartalékosok szólithatók be.­­ Ezen a bajon a legegyszerűbben lehet segíteni, ha az uj védtörvény­­ben kimondatik, hogy bizonyos körülírandó esetekben, a hadügyminiszter egyes ezredek létszámát béke idején ideiglenesen felemelheti oly módon, hogy pl. csak a legifjabb évfolyam tartalékosai s ezenkívül a póttartalékosok hivatnak be csapataikhoz, mely utóbbiak úgy is csupán csak sorshúzás útján kerül­tek hasonlíthatlanul kedvezőbb helyzetükbe. A mind­két részen levő minisztériumok közt folyó tárgyalások egyébiránt még huzamos időt fognak igényelni s az illető törvényjavaslatok — a­mint értesülünk — egy­általában nem fognak az ősz előtt a parlamentek elé terjeszteni. Budapest, ápr. 7. (A népfölkelés fel- és behívása). A népfölkelés fel és behívása esetén a népfölkelőknek a cs. és kir. hadkiegészítési kerület és népfölkelési járásparancsnokságok állomáshelyeire vasúton vagy gőzhajón bevonuló szállítmányok vagy egyes utazók számára, a községi elöljárók által in­gyen szállítás czéljából kiállítandó utalványok szét­küldését most rendelte el a honvédelmi miniszter. A nyomtatványokhoz csatolt körrendelet az ország tör­vényhatóságainak a szétosztásra következőket írja elő: 1). A községek elöljárói 20 — 20 példányt kap­nak. E készletet a népfelkelés felhívásáig az illetékes járási tisztviselőnél a felhívó hirdetményekhez csa­tolva kell megőrizni. A kiosztásra vonatkozólag a já­rási tisztviselők figyelmeztetendők, hogy mozgósítás­hoz ama községek, melyek lakossága előre látható­lag semmi vagy nagyon kevés utalványt fog igényel­ni, a rendelkezésbe adott készletből aránylag ke­vesebb — ama községek pedig, melyek lakos­sága a bevonuláshoz kizárólag a vasutat használ­ja, több utalvány példánynyal láttassanak el. 2.) Minden járási tisztviselő — a községek számára ki­vetett nyomtatvány készletnek a népfölkelés behívá­sához a szükséghez képest történendő esetleges kiegé­szítése czéljából 150 példányt kap. 3.) A rendezett tanácsú városok hivatalai 20—20 és ezenkívül tarta­lékkészletül 30—30 példányt kapnak. 4 ) Tartalék­készletül a megyei központban 400 példány marad vissza, melyek különös szükség beálltával lesznek a községeknek kiadandók. 5.) A sz. kir. és törvényha­tósági joggal felruházott városok hivatalai 30—30 példányt kapnak s ezekből 10 darab tartalékkészletül szolgál. Budapest, ápr. 7. (A képviselőház pénz­ügyi bizottságából.) A képviselőház pénz­ügyi bizottsága, Zsigmondy Vilmos elnöklete alatt tartott mai ülésében elhatározta, hogy a Ltas d.­á­vi.“c­i.&viix vt. ’vírgyalás ma. —­xiáza miniszterelnök azon óhajtását fejezi ki, hogy a jövő héten a szeszadó törvényjavaslatot is vegye a bi­zottság általánosságban tárgyalás alá. — Ho­­r­á­n­s­z­k­y hozzájárul ezen indítványhoz, kérdi azon­ban a miniszterelnököt, vajjon nem lenne-e lehetséges az általános tárgyalás alkalmával a contingentálás felől nyilatkoznia a kormánynak. — Tisza minisz­terelnök kijelenti, hogy kész nyilatkozni ezen alka­lommal a contingentálás fő iránya s azon út felől, melyen a kormány ezt eszközölni óhajtja. ■— H e­­ f­y az ügy érdekében hibának tartaná, már a jövő héten belemenni a szeszadó törvényjavaslat tárgyalásába. — Tisza miniszterelnök azt tartja, hogy az általá­nos tárgyalás nem praejudicálhat semminek; a to­vábbiakra nézve szóló az általános tárgyalás végével fog a fejleményekhez képest indítványt tenni. — Hegedűs, Wahrmann és Láng az általános tárgyalásnak a jövő héten való megtartása mellett nyilatkozván, a bizottság elhatározza, hogy a tör­vényjavaslatot a jövő hétnek valamelyik — a hétfői ülésben megtartandó — napján általános tárgyalás alá fogja venni. Ezzel az ülés véget ért. (O. É.)

Next