Nemzet, 1888. szeptember (7. évfolyam, 2159-2186. szám)

1888-09-16 / 2173. szám

^äfi&xssztögäa: Fttft&aiUk­tere, A­thenaeum-épület, L latin A lap szellemi réazfit- illete minden közlempény a serkenUfaég­­hez intézendő. Bérmentetten levelet csak ismert kéztől fogadunk eL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK og­r mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tera, Athenaeum­-épület) küldendők. Egyes szám helyben 5 kr, vidéken 6 kr. Reggeli kiadás: rimititl'lchi Athenaeum-épü­let, NMittu Előfdeetisi du : ▲ reggeli ke­reti kiadás poétán egyszerre kidldva, vagy Buda­­pesten kétezer házhoz hordva, 1 hónapra ..........................~ - - « t firi 8 hónapra .......................... • • 6 hónapra ..............IS » Az esti kiadás postai kttb­unküldéseért felfi­­fizetés havonként 85 kr., negyedévenként 1 . Egyes szám helyben 6 kr. vidéken 6 kr. Budapest, 1888. Vasárnap, szeptember 16. VII. évi folyam. 2173. (256.) szám. Budapest, szeptember 15. Nem csodálkozunk azon, hogy a cseh sajtóra és így a cseh közvéleményre is nagy hatást tett Strossmayer esete. Megzavarta ez azokat mindenütt­,­kik akár fanatismusból vagy meggyőződésből, akár félénkségből és őszinteség hiányából iránta rokonszenvet árultak el és a délsláv törekvéseknek tömjé­­neztek, sőt most is, midőn Strossmayer mára panslavismusba csapott át, hódoltak neki. Minthogy a ravasz püspök mindenféle eszkö­zökkel és fogásokkal gondoskodott arról, hogy sláv hősnek kürtöljék ki és hiúságból, erre feláldozta nemcsak a maga vagyonát,, hanem egyebet is, természetes, hogy a sokszor emle­getett sláv »solidaritás« alapján hirdették di­csőségét, a sláv idióma minden jargonján, sőt németül is azok, kik szláv politikusok szolgálatában állottak. De most már ez a dolog többé nem le­hetséges azokra nézve, kik — mint a csehek egy része — gyakorlati politikát akarnak csi­nálni és legális magatartást ígérnek, sőt ta­lán azt is kívánnak tanusítani. Most már nem lehet sem a monarchia és uralkodó iránti le­­jalitást a Strossmayer-kultussal és a délsláv politikával vagy pánszláv tendentiákkal egyeztetni, sem ezek mellett, éppen ezért, a gyakorlati politikában számot­tevő tényezővé tenni. Pedig a csehek, leg­alább Rieger és társai vezetése alatt, évek óta az utóbbi czélra törekesznek és kétségte­lenül az utóbbi években — külsőleg — je­lentékeny haladást is tettek e tekintetben. De az igaz, hogy úgy nyilatkozataikban, mint sajtójukban egyáltalában nem szakítottak a délsláv és pansláv törekvésekkel és egyfe­lől az állítólagos cseh államjog, másfelől a sláv solidaritás olyan magyarázatát enged­ték c­áfolatlanul terjedni és a cseh közvéle­mény rokonszenvébe gyökerezni , hogy csak egy lépés vissza, egy fordulat balra, tökéletesen elégséges arra, hogy mindnyájan egyfelől a foederalismus és másfelől — a­mi azzal szoros összefüggésben van — a pan­­slavismus árjaiban ússzanak. És a­mennyi­ben ezen eszmék és az utóbb jelzett törek­vések Strossmayerben is megtestesülve van­nak, természetes, hogy soha ellene fel nem léptek, sőt ostentatív dicsőítésben részesíték a lázító püspök minden cselekedetét, még a mérsékeltnek tartott ó-cseh közlönyök is, melyek Rieger politikájának újabb fordula­tát is helyeselték és őt Gregr és társai táma­dásai ellenében megvédeni készek voltak. Pedig vagy őszinteségük és logicájuk hiányos vagy nagy fogalomzavarban van­nak az ó-csehek, ha azt hiszik, hogy a mon­archia jelenlegi alkotmánya, (melynek alap­ján való állásukat, csak a napokban is erősít­­gették a »Nemzet« egy czikke ellenében) és annak alapján folytatható gyakorlati politika a csehek részéről is, összeegyeztethető azon törekvésekkel, melyeket dicsőítettek Stross­­mayerben és azon sláv solidaritással, mely­nek acti­óban kifejezhető gyakorlati ér­telme csak a panslavismusban, illetőleg dél­­slavismusban van, máskülönben a fogalom csak phrasis és érzelem. Ezt mi és a monarchia sajtójának nagy része régen magyarázgatjuk a cseheknek. Eddig vagy hamis okoskodásokkal, vagy ki­térő phrasisokkal iparkodtak elütni. Megfog­­hatóvá, elfogadhatóvá előttünk álláspontun­kat nem sikerült tenni. De most concrete, Strossmayer személyében megtestesülve, az uralkodó közvetlenül bélyegezte meg azt az irányt. Ilyen nyilatkozattal szemben az ultra slávok dühönghetnek és makacskodhatnak egész az illegalitás vagy lázadás leg­szélsőbb határig ; de azok, kik, mint az a csehek, loyalitást affectálnak és az al­kotmány alapján állónak mondják tö­rekvéseiket ; egyebet nem tehetnek, mint hogy tévedésüket belátják és kivetik keblük­ből vagy képzeletükből az össze nem egyez­tethető fogalmak és törekvések azon részét, mely nyíltan hirdetett politikájukkal és állás­pontjukkal ellentétben áll. Vagy legalább el­hallgatják azt, a­miben csalódtak és igazat adnak azoknak, kik régen megmondták ne­kik, hogy csalódásban ringatják magukat, ha a monarchia mostani alkotmányát és poli­tikáját épp úgy elfogadni készek, mint pl. Strossmayer úr törekvéseit. De ehhez őszinteség és elhatározás kell. És éppen az lepett meg ma kellemetlenül, hogy az a cseheknek, német­ és cseh nyelvű közlönyei egyaránt, még most, a belovári eset után is rokonszenvüket fejezi­k ki Stross­mayer úr és törekvései iránt. Ha a cseh poli­tikusok mérsékelt része így fogja fel a lojalitást és így tudja kifejezni gyakorlati politikáját, akkor a cseh politikában még igen szomorú meglepetésekre lehetünk elkészülve. Itt még csak abban van reményünk, hogy Rieger és társai megállanak és kellő határo­zottsággal figyelmeztetik népüket a lojalitás és józan politika parancsszavára. Még most nem késő, de könnyen elkéshetnek vele. zatot is, melyekben arra kérte őket, hogy mel­lőzzék őt az elnökkandidálásnál, mert semmi esetre el nem fogadná a jelöltséget. Figyelem­reméltóak reánk európaiakra nézve ezek az Európában született amerikai nyilatkozatok azért, mert Blaine ezekben utal európai ta­pasztalataira, melyek újólag megerősítik őt védvámos elveiben és abban az elhatározásá­ban, hogy körömszakadtig harczoljon Cleve­land szabad­ kereskedelmi törekvései ellen, amelyek ha megvalósulnának, tönkretennék az észak-amerikai Egyesült­ Államokat, amint­hogy Európára is a szabad kereskedelem mérte a legsúlyosabb csapd­sok«., állításának igazo­lása­ végett mr. Blaine, Európa jelenlegi gaz­dasági , ár- és munkabér-viszonyaira hivat­kozott, elfeledvén észrevenni gyorsan járó amerikai eszével, hogy a szabad kereskedelem liberális eszméinek már romjai is alig talál­hatók Európában és azok a kedvezőtlen vi­szonyok, amelyeket bizonyítékul emleget pol­gártársai előtt, inkább abban lelik gyökerü­ket, hogy az európai országok, majdnem ki­vétel nélkül, hűtlenekké lettek a szabad ke­reskedelem elveihez és traditióihoz. A republicánusok programmjának másik tétele, melyet Harrison elnökjelölt fej­tett ki pro­­grammbeszédében és amely bennünket euró­paiakat szintén közelről érdekel, az amerikai bevándorlás ellen irányul. Most már nemcsak a bulikat, hanem minden vagyontalan beván­dorlót ki akarnak rekeszteni az­­Egyesült­­államokból, mert ezek olyan alacsonyra nyomják le a munkabért, a­minő árért — mint Harrison mondja — amerikai polgár­nak dolgoznia nem szabadna. A republicá­nusok hatalmas fegyvert forgatnak imigyen, mert alig gyakorolhatnának bármivel is na­gyobb hatást a tömegekre, mint amikor az óriási munkabérek védelmezőiül tüntetik föl magukat. Amint tévedés látszik mr. Blaine euró­pai érvelésében, éppen úgy — amerikai tu­dósítások szerint — messze elveti a sulykot ő is, pártja is, midőn ellenfelüket, Clevelan­­dot aképpen tüntetik föl, mintha megdönteni akarná az Egyesült­ Államok egész kereske­delem-politikai rendszerét és az óriási véd­­dámok helyébe a korlátlan, szabad kereske­delmi rendszert óhajtaná állítani. Cleveland pártjának, a democratáknak programnpjában benne van ugyan a Mill’s Tarif Bill, de ez nem törekszik egyébre, mint arra, hogy az amerikai gyárakban feldolgozott nyers­anya­gok — melyeket jórészt külföldről kapnak az amerikaiak — az eddigieknél könnyebb fel­tételek mellett legyenek az Egyesült Álla­mokba behozhatók, a­mi bizonyára csak hasznot hajtana az amerikai industriának. Sokan emlegetik, hogy czélszerű volna az Amerikában nem gyártott iparczikkek vám­ját szintén leszállítani, de a demokraták pro­­grammjában a szabad kereskedelmi törekvé­seket pusztán a Mill’s Tarif Bill képviseli, a­mi ugyan lehet első lépés az eddigi rendszer megváltoztatása felé, de így egyedül állva, csak a túlhevült phantasia láthatja benne az eddigi rendszer megdöntését és a szabad ke­reskedelmi rendszer »behurczolását«, amit hogy ő maga sem akar, kifejtette Cleveland is programm-nyilatkozatában. Hanem azt igenis látni lehet a republicánusok eljárásá­ból, amint az európai példákat a maguk tet­szése szerint átidomítják és a szúnyogot föl­­fújják elefánttá, hogy a kortesfogások az Óceánon túl éppen úgy grassálnak, mint akár csak a vén Európában. És hatásukat a tömegre ott sem tévesz­tik el. A republicánusok jelszavai: az európai nyomor becsempészése, a munkásosztálynak koldusbotra juttatása, az amerikai ipar tönkre­tétele, átalános pusztulás és fölfordulás — mindezt a demokraták szabad kereskedelmi politikája fogja Amerika nyakába zúdítani — elég hangzatosak és nem maradtak ered­mény nélkül. Blaine mikor megérkezett New- Yorkba, óriási tüntetésekben részesült. Partra­­lépésekor New-Yorkban, később pedig min­denütt, ahol azóta megfordult, olyan módon fogadták, ami világosan elárulta, hogy ha Harrisonnak mondják is a republicánusok elnökj­el­öltjét, Blainet kell érteni alatta, mert Blaine a tényleges vezére a pártnak, s Harri­son — ha ugyan megválasztják — csak név­leges elnöke lesz az Egyesült­ Államoknak, mert ő alatta mindig föltétlenül Blaine akarata lesz a döntő motívum. Blaine hazatérése óta a választási moz­galmak komolyakká váltak. Az amerikai tu­dósításokból látjuk, hogy a két nagy párt tel­jes gőzerővel dolgozik, és minden követ meg­mozgat, hogy a két hónap múlva (november­ben) megtartandó választásnál a maga részére biztosítsa a győzelmet; mindegyik párt óriási összegek fölött rendelkezik­­ alkotmányos költségekre és ugyancsak nem fukarkodnak a csengő érvekkel. A korteskedés annál heve­sebb, mivel a kilátások igen kétesek és prog­­nosticont állítani alig lehet az eredményre nézve. Négy állam szavazatán fordul a sors: New-York, Indiana, New-Yersey és Connecti­cut, a­kir­e ezek szavaznak, azé az elnökség. Ezek a kétesek, a többi államok szilárdan classí­­rozva vannak, részint a republicans, részint a democrata táborba. A kisebb fractiók közül az amerikai párt már megbomlott és így nem igen számít; a mérsékleti egyletek hívei — a­kik nagy számuknál fogva jelentékeny erőt képviselnek — Clevelandhoz csatlakoznak, ha a republicánusok csakugyan kimondják, hogy a szeszadó csökkentésével kell erőt vágni a túltömött állam­ cassán; az amerikai íreket Blaine szeretné minden áron megnyerni, de a democraták is készek volnának sok áldozatra az ír szavazatokért, szóval a választási moz­galom zaja és izgatottsága tölti be egész Amerikát, a­mi azonban nem gátolja a yankeeket, hogy propagandát csináljanak olyan mélyre vágó eszmének, mint az a terv, hogy kereskedelmi unió létesíttessék Kanada és az Egyesült­ Államok között, a­miből azon­ban egyhamar pedig alig lesz valami, miután kevés a barátja és sok az ellensége az ideá­nak úgy Amerikában, mint Kanadában, számunkhoz fél ív melléklet van csatolva. A NEMZET TÁRCZÁJA. Szeptember 15. »Lelkiismeretem tiszta!« — Történeti reminiscentia. — Nem első eset hazánk történetében a belovárt, hogy a király egy politikai czéljaival ellenkező főpap­pal haragját éreztette és ez, az állami hatalom meg­testesítésével szemben lelkiismeretére hivatkozott. Körülbelül 100 évvel előtt történt, 1786-ban, hogy br. Andrássy Károly, rozsnyói püspök a házassági patens elleni oppositióját annyir­a vitte, hogy a dispensatiót megtagadta, a császár világos, is­mételt parancsa daczára. »Hatalmam — igy szól — korlátolt, lelkiismeretem eltilt attól, hogy mást te­gyek, mint a­mit tettem. Csak istenre és a közeledő utolsó ítéletre fordíthatom szemeimet.« II. József nem volt az a fejedelem, aki nyílt el­lenszegülést eltűrt volna bárkitől, de bizonyára legke­­vésbbé püspöktől. Hatalmában állott büntetni és ta­nácsosai a jövedelmek lefoglalását, sőt még a püspöki széktől való eltávolítást is javasolták. A császár azon­ban doctrinak­ modorában is nemcsak büntetni akart, hanem meggyőzni is. Ismerte a lelkiismeret hatalmát, mely a jámbor és büszke főpapot minden üldözés el­lenében fenntarthatja. Ki akarta mutatni, hogy a püspök nemcsak az állam ellen vét, hanem még inkább tulajdon egyháza ellen. Elhatározása így szól: Ha két személy házassági frigyre akar lépni, azt a kölcsönös convenientia, vagy a szerelem idézi elő, és ez a két legerősebb ok, mi emberi szívre és el­határozásra befolyhat. Egy protestáns el akar venni egy vele 3 és 4 fokú rokonságban álló catholica nőt a rozsnyói di­­oecesisben. A rozsnyói püspök dispensálhat, van telj­hatalma hozzá, de ő nem teszi, tehát arra akarja őket bírni, mondjanak le egymásról, mert az egyik rész catholicus és igy erre nézve fenforoghat a hité­től való eltérítés, mihez ily módon ő, a püspök is hozzájárulna. Mint mondja, ég felé emeli szemeit és az örökkévalóságot és az utolsó ítéletet szem­léli. Szép és épületes, a­mi lelkiismeretét illeti, de ostoba (erzdumm) ha tekintetbe veszszük a viszo­nyokat. Mert a­helyett, hogy az utolsó ítélet s az ég felé vetné szemét, látnia kellene, hogy azt a catholi­cus személyt a dispensatio megtagadása által köze­lebb hozza az apostasia veszélyéhez, mint hogy ha ezt megadná, s hogy sokkal rosszabb következéseket idéz­het így elő az egyedül üdvözítő vallásra nézve. Mert nem mindenki hajlandó martyromságot szenvedni, és ha máskép nem juthat el az annyira óhajtott házas­sághoz, mint ha protestáns hitre tér, egyszerűen elsza­kad a catholicus vallástól. Ha áttér, gyermekei is mind protestánsok lesznek, ha pedig dispensálná, leg­alább azok felét nevelnék catholicus hiten­s­us tanujele ostobaságának. Ebből be lehet látni e lelki­pásztor hamis fel­fogását és nyakasságát. A jövedelmek lefoglalása és más ily büntetés nem használ semmit, mert ő, ostoba­sága és makacssága által az eget véli magának meg­nyithatni. Nem akarom tehát ég felé fordított szemeit onnét eltéríteni, meg akarom hagyni ascetismusában. De mivel ő oly rosszul, a vallásra nézve oly károsan gondoskodik jubairól, meg kell vele értetni, hogy adja be lemondását. E dispensatio miatt pedig ne nyugta­lanítsák lelkiismeretét, mert ha lemond, azt vicariusa vagy utódja ki fogja szolgáltatni. A püspök meghajlott — még a pápai nuntius is rábeszélte az engedésre. Nagy bírságot kellett csak fizetnie (500 aranyat), mit a császár parancsára, a várakozó mátka pár kapott, hűsége és álhatatossága jutalmául. Ezerféle alakban, mindig örökké azonos marad az állam és egyház közötti viszony alapja. Száz év előtt a felekezeti, most a nemzetiségi kérdésekben daczol főpap uralkodója ellen és elég oltalmat vél ta­lálni lelkiismeretében. De ha vallásos tekintetben még a felvilágosodott császár is elismeri a lelkiisme­ret hatalmát és csak politikai, úgy szólva tisztán vi­lági okokból támadja meg a püspököt, kimutatva, hogy még vallásának is árt,­­ mennyivel kevésbbé van helye a püspöki lelkiismeretnek, ott a­hol nem egy­házi, hanem tisztán politikai az ellenszegülés, és ko­ronás királyával, egyháza fölkent patrónusával áll szemben a diakovári püspök ? MARCZALI HENRIK: Budapest, szeptember 15. Teljes folyamatban vannak az amerikai elnökválasztó mozgalmak néhány hete, az­óta, hogy mr. Blaine visszaérkezett Ameri­kába Európából, ahol több hónapot és így azt az időt is töltötte, amikor az északamerikai elnökválasztó mozgalom az első formalitáso­kon keresztülesett. A chicagói és a st­ louisi elnökjelölő, nemzeti congressusok lefolyását innen, az ó-világból szemlélte Blaine és innen küldötte polgártársainak azt a két nyilatko­ Irodalom. — A magyar nyelv történeti szótára. Szerkesztették: Szarvas Gábor és Simonyi Zsigmond. Budapest, 1888. — 1788-ban a Magyar Muzeum oly nyelvkönyv megjelenését sürgette ,melyben minden magyar szók és szóllások módjai feltaláltatnának.« Egy század telt le ez óhajtás nyilvánítása óta. Időközben jelentek meg ugyan nagyobb szabású szó­­tárak, ilyenek Kresznericsé 1831-ben »deákozattal,« a Nagy Szótár (1862—72) értelmezéssel s korai ety­­mologiával Ballagi Teljes Szótára (1869—73) szó­­magyarázattal, de ezek közül egy sem válthatta be azt a mire a nyelvtudománynak s irodalomnak egyaránt szüksége volt. Kiterjeszkedtek volt a nyelvre, koruk iro­dalmi nyelvére s a tájnyelvre egyaránt, de nem merít­hették ki egyikét sem és még kevésbbé igyekeztek (Kresznericsét kivéve) közlöti szavaik hitelességét ki­mutatni ; a szólások közlésében meg épen nagyon is fukarkodtak. Ez nem is lehetett máskép. Sokra, erejü­ket meghaladó munkára vállalkoztak. E munkát, te­kintve a tömérdek anyagot, csak természetszerű föl­­osztással lehet meggyőzni. Mihelyt a magy. tud. akadémia ennek beismerésére jutott, elhatározta, hogy a régi nyelvet, mely minthogy 40 codexünkben s a nyelvújításig (Gvadányiig) megjelent nyomtatvá­­nyainkban foglaltatik, külön gyüjteti meg egy szótár számára, melyben minden egyes szót , kifejezést hiteles adatok támogatnak. E gyűjteményes műnek első fü­zete van most előttünk, melyet még körülbelül 29 fog követni s e czimet viseli: »Magyar nyelvtörténeti szó­tár a legrégibb nyelvemlékekből a nyelvújításig.« Az előszóban Hunfalvy s Gyulai elmondják, hogy az anyaggyűjtés 1873—78-ig s az elrendezés 1879—80-ig s maga a szerkesztés máig tartott. Ösz­­szesen tehát 15 év munkáját kapjuk eme három kö­tetre terjedő műben. Elég rövid idő, ha tekintetbe veszszük, hogy Littré franczia szótára 70 éven át ké­szült s hogy a Grimm testvérek német szótára 1854- től máig csak az M betűig tudott eljutni. Igaz, hogy e szótárak egyetemesen s felölelik úgy a rent, valamint az uj s a tájszókat, de igaz az is, hogy a nyelv­­nek bennük igen alárendelt hely jutott. Történeti szótárunk szerkesztőit: Szarvas Gábort s Simonyi Zsigmondot tehát csak elismerés illetheti, hogy ily rövid idő alatt módot adtak a magyar közönségnek arra, hogy régi nyelvünk szókincsével, régi mondások és szólások eredeti fordulataival megismerkedhess­ék. Hasznára fogja fordítani az ezekből vonható tanul­ságokat minden egyes, de kivált az irodalom férfiai, kik nem egy eddig ismeretlenül maradt, lappangott szót fognak föléleszthetni, a gazdag phraseologiából nem egy szólást vagy szólásmódot életre kelthetni s az irodalom élőfájába beoltani, hogy díszében neme­sítsék s az idegenszerűségeket, különösen az elhara­pódzott germanizmusokat elfojtsák, kiirtsák. Hogy mily gazdag tárházát nyitja meg a nem­zetnek a magyar tud.­akadémia eme, fönnállása óta, talán legjelentékenyebb kiadványával, bárki is meg­ítélheti, ha csak egy lapját is figyelmesen átolvassa. Vegyük csak például az ad cselekvés szót, mennyi fordulatosságot tüntet ez föl s mily szomoru tanúsága ez egymagában, mit s mennyit szorított ki az idegen­­szerűnek majmolása, s mily színben dússá változ­tatná nyelvünket némely régi szólásmód visszafoga­dása. Böngészőzü­nk benne: Valakit férjnek adni. Lakozik egy bugával, kit immár férjnek adott. (Peer C.) A leányokat tartoznak férjnek adni. (Ver. Verb.) Magát valakihez adni. Először is azokhoz adja magát, a kik őket befogadják. (Mon. Ápol.) Becsületes igaz emberekhez add magadat. (Fal. U. E.) Valakit valamire ad: Adjad elmédet az bölcseségre s füleidet az bölcs beszédekre. (Kár. Bibi.) Magát valamire adja: Halálra adták magokat. (Sánd D.) Futásra adták magokat. (Helt. Krón.) Magát valaminek adja: Az álomnak ne adjad magadat, mig meg nem vizsgálod lelkiismeretedet. (Tib. C) Magát valami alá adni:­ Némelyek magok adják vala magokat a bit alá. (Helt. Krón.) Valamit valamin ad: Egy darab kenyeret nem adnék rajta. (Decsi Adag) Semmmit nem adni valamin: A németen semmit nem adnak vala, sőt becstelenül bántak vala vélök. (Érd. Tört. Ad.) Valamit valamire ad: Az ember magának se adjon mindent kezére. (Fal. U. E.) Ajándékit az istennek közre adnak az embe­rek. (Frank. H.) Hírre adom (C.) Az halálnak elkö­­zelgését hírünkké adja. (Várd. Kr.) Valamit va­lamiül adni: Tanácsul adom. (C.) Én azt adom tanácsosá, tiszteljed istenüket. (Sándor C.) Ugyanazon igének összetételeiből álljanak itt a a következő szólások: valakit valakinek beadni (el­árulni) : Keres vala okos ügyet, hogy őtet beadhat­­nája (Döbr. 0 ) E­g­y b­e­a­d: Egybeadván magokat a magyarokkal (Vál. Dán.) Föladni (tálalni), fel­adta levét , elfeledte konczát (Kisv. Adag.) Elő­­adni: A theatrumokban a mit feladnak (Fal. N. U.) Mikor az emeberszólást játékosan adják fel, jobban is szaporodik, többet is árt hogysem akármely fene mérges rágalmazás (Fal. U. E.) F e l b o n t a n i: Fel­adom a frigyet és ellene indítom népemet (Helt. Krón). Valakin v. valaminteladni: A tiszt­viselésen feladni (lemondani róla). Feladott rajtad. H a z a a d (házasít). A királynak menyekezője vala mert leányát adja vala haza (Debr. C.) stb. stb. De nemcsak az ige érdekesebbnél érdekesebb szófüzéri példái kötik le figyelmünket, hanem úgy a tárgy, valamint az elvont nevek is. Nyilván­való bizony­ságát adja egyik-másik közülük, hogy útját állják egy-egy a nyelvtörvénybe ütköző fejetelménynek, ha a nyelvújítás korában vagy a közel­múlt évtizedekben ismerik. Az egész mű bizonynyal ennek sok példáját fogja föltárni, de az előttünk levő első füzet is már elég ízelítővel szolgál. Várjon a színjátszóból lesz-e színész, ha, ki ez utóbbit forgalomba hozta, ismeri ez adatokat: Al­a­­k­o­s­o­k,­comédiajátszók (Más Szót.) Az országot járó játékos avagy szemfényvesztő al­a­k­o­s (Com. Pan.) Tréfás alakos (Prág. Serk.) A lakosság ( Schauspielerkunst (M. A. PP.); váljon a pattantyús (artillerist) tüzérré lesz-e, ha a 16. századból köztu­domású az ágyús. Kezdé Sabatz várát létenni, de az ágyús ritkán kezde találni (Görcs Máty.), vagy a múlt évtizedben jut-e valakinek eszébe, hogy a mitrailleuset magyarul szőrlövegnek nevezze el, ha a találó seregbontó elnevezés létezéséről tud. Rézből vannak a seregbontó s egyébféle ágyak (Biró, Préd.) Érdekes e füzetben a többi közt az az adat is, hogy az árus vagy árus elnevezést majdnem teljesen ki­szorította a kereskedő; talán még az egy könyvárus tartja magát a közbeszédben. Végül álljon itt egy a németből ma szolgailag fordításában élő szónk ma­gyaros alkotása egy értékese. Az Ausziehttscht mind­nyájan kihúzóasztalnak halljuk, mondjuk, írjuk. A történeti szótár megtanít arra, hogy az magyarán szólva: összejáró- vagy egybejáróasztal. összejáró diófa asztal 3, egybejáró paraszt asztal 2 (Radv. Csal.) Ezekben kívántuk felhívni a közfigyelmet a nyelvtörténeti szótárra, mely már a közel­jövőben kétségtelenül termékenyitőleg fog hatni nyelvünk fej­lődésére s kihatással lesz fejlesztésére. »Féltett kin­csünk«, vagyis nyelvünk iránt a negyvenes években az érdeklődés folyton élénk volt, fájdalom később és ma meglankadt, megcsökkent. Míg szomszédságunk­ban a német közönség az Adelung-, Campe-, Hein­­sius-, Kaltschmidt-, Schmeller féle vaskos német szótárokat ötödik-hatodik kiadásban mohón elkap­kodja a könyvpiaczról, nálunk a Nagy Szótár, a Tel­jes Szótár még mindig első kiadásban hevernek a könyvárus polczán. Ennek pedig nem kellene így lennie, ha mindjárt eme szótárak minden tekintetben nem is kielégítők. Minden tudásunkat, egész művelt­ségünket nyelvünk utján szerezzük s vele nyilatkoz­tatjuk meg; ez maga elég ok arra, hogy nyelvünk szépségeivel, kifejezéseinek eredetiségével, bőségével mennél behatóbban megismerkedjünk, hogy azokat a nyelvhasználatban alkalmazhassuk. A nyelvtörténeti szótár gazdag bányát tár fel, melynek kincsét a nem­zet minden tagja hivatva van megemelni s azért re­méljük, hogy a magyar nyelv minden barátja sietni fog azt megszerezni nemcsak, hogy vele könyvesházát gazdagítsa, hanem hogy nemzeti lelkületének vágya­kozásait is kielégítse. FR. I. B­ELFÖLD, Budapest, szept. 15. (Tisza miniszterel­nök a királynál.) Tisza miniszterelnök, ki ma reggel hét órakor Gödölőre ment s ott, mint a »Bud. Corr.« jelenti, ő felsége által két óráig tartó kihallgatáson fogadtatott, déli 12 órakor ismét visszaérkezett Budapestre. Budapest, szept. 15. (Beszámoló.) Móricz Pál, az újvidéki kerület országgyűlési képviselője Újvidékre utazott, a­hol holnap délelőtt választói előtt beszédet fog mondani. A népszerű képviselőt választói ünnepélyesen fogadják és holnap este — mint a »P. Lt.« írja — fáklyás zenével tisztelik meg. Újvidékről távírják lapunknak mai kelet­tel: Móricz Pál városunk országgyűlési képvi­selője ma városunkba érkezett, s bár az ünnepies fo­gadtatásról előre lemondott, mégis a közönség lel­kesülten és nagy ovatióval fogadta. A város nevében Popovits polgárnagy, a szabadelvű párt nevében pedig Bruck Ferencz pártelnök meleg szavakkal üdvözölték a népszerű képviselőt, ki meglepetve a rendkívüli szíves fogadtatás által, melyben az egybe­­sereglett nagyszámú közönség részesítette, szíves kö­szönetet mondott a kitüntetésért. A holnapi beszá­moló előtt küldöttségek tisztelegnek nála. Parcsetich Felix főispán vezetése alatt pedig Becséről küldöttség fog érkezni, mely Móricz Pálnak, a város díszpolgá­rává történt megválasztásáról szóló okmányt fogja átnyújtani. Az ünnepiességeket diszlakoma fejezi be. Budapest, szept. 15. (Külföldiek tartóz­kodása községekben és városokban.) A belügyminiszter, valamennyi megyei törvényhatóság­hoz az 1886. évi XXII. t. sz. a külföldiek tartózkodá­sát érintő 15. §-ának végrehajtása iránt tíz pontra ter­jedő kimerítő körrendeletet bocsátott ki. Budapest, szept. 15. (a belvárosi válasz­táshoz.) Berczeli Antal dr. ügyvéd úr a követ­kező nyilatkozat közlésére kérte fel lapunkat: »A budapesti belvárosi Kaas Ivor-párt falragaszain, me­lyekkel a pártértekezlet folyó hó 16-ra egybehivatik, nevem a felhívást aláírók között előfordul. Kijelen­tem, hogy tudtam és beleegyezésem nélkül került ne­vem oda. Miután ezen párt kötelékébe nem tartozom, kötelességemnek tartom tiltakozásomnak ez után ki­fejezést adni. B­e­r­c­z­e­­­i Antal. — Az »O. E.« a következőket közli: »Ezennel kijelentjük, mint a bel­városi szabadelvű párt hívei, miszerint a br. Kaas Ivor-párt meghívóin nevünk kortesczélból jogtalanul használtatik. Budapest, 1888. szept. 14. Tisztelettel Hábori Nándor, Löwinger Károly, Bilek "Wenczel, Beck Jakab, Rácz Pál, Sántha Antal.«

Next