Nemzet, 1888. december (7. évfolyam, 2249-2277. szám)
1888-12-03 / 2251. szám
SzERKESZTŐSÉG: Ferencziek tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. EIRDETISEE úgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 2 kr. 2251. (334.) szám. Reggeli kiadás. Kiadó-hivatal : Ferencsiek tera, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra .......................... 2 frt 3 hónapra .......... G » 6 hónapra .......................................... .. _ 12 » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » Egyes szám 2 kr. Budapest, 1888. Hétfő, deczember 3. VII. évi folyam. Budapest, deczember 2. Az uralkodó negyven éves uralkodási jubilaeumnapja, mely — a felség kifejezett akaratához képest — minden külső ünneplés nélkül foly le, de a mely napon az uralkodó iránt érzett hódolat és lelkes ragaszkodás kifejezést talál a közvélemény minden rétegében, a monarchia mindkét állama területén, alkalmul szolgál a külföldi sajtónak is érzelmei nyilvánítására. Nagy jelentőségűnek tartjuk e tekintetben a »Norddeutsche Allgemeine Zeitung« czikkét, mely a közvetlenség meleg és tiszteletteljes hangján ad kifejezést a német illetékes körök, s a német nép érzületének uralkodónk iránt. A czikknek a szövetséges viszonyra való meleg hivatkozás politikai jelentőséget is ad. Nagy jelentőségű az olasz királyi ház üdvözlő sürgönyéről érkező távirat is, s az a mód, amint az orosz hivatalos sajtó kifejezést ad az orosz kormánykörök uralkodónk személye iránt érzett tiszteletének. Az e részben érkezett politikai jelentőségű táviratokat e helyütt közöljük: Berlin, decz. 2. A »Nordd. Alig. Ztg.« a következőket írja: Ausztria és Magyarország népei lelkesült hangulatban ünnepük ma uralkodójuk trónraléptének negyvenedik évfordulóját. Ez a nap zárkövét képezi egy életerős és eseménydús fejlődési időszaknak, melyben épp az uralkodónak jutott kizárólag indító, közvetítő és vezérlő szerep. E napnak megünneplése az uralkodó nemes szívéhez és szerény jelleméhez képest csak emberbaráti cselekedetekre szorítkozik. Mennyire más képet mutat most az osztrákmagyar monarchia, mint 1848. deczember 2-án, miután a fenkölt szellemű uralkodó aegise alatt négy évtized lefolyt. A létfeltételek minden nemével oly gazdagon megáldott monarchia számára, az anyagi és szellemi életműködés minden terén, meg van nyitva az áldásos fejlődés útja. Páradiatlanul őrködött az uralkodó atyai gondoskodása népeinek jóléte felett, kiknek a legigazságosabb és legszelídebb uralom jutott osztályrészül. Ausztria és Magyarország nemes és nagy bölcsességű fejedelmének vezetése alatt, kiváló tagjává lett azon államok egyetemleges szövetségének, melyek nagy fejlődésű szellemi kulturájuk áldásainak megóvása és ápolása czéljából egyesültek. Hálája kísérte ezért azon nemzeteknek, melyek a császárság culturális érdekeinek folytonos izmosodásában védelmet és támaszt találtak hasonló törekvéseikben. Ausztriának ezért elsősorban szövetségese Németország tartozik hálával, melynek intellectuális és anyagi jóléte oly jelentékeny támaszt beír a két birodalom közt fennálló baráti viszonyban. Ez érzelmektől áthatva, az egész német nemzet a legbensőségteljesebben vesz részt a felséges osztrák uralkodóház mai öröm- és emléknapjában; osztozik Ausztria nemzeteivel az uralkodóház iránt érzett tiszteletteljes szeretet és nagyrabecsülés érzelmeiben és azt kívánja, hogy a császár még sokáig és áldásteljesen uralkodjék, hogy népei javára Ausztria-Magyarország fölvirágzásának uj utakat nyisson s a szövetséges Németországnak hü frigyestársa és ezzel a világ számára a békének és a nemzetek boldogságának erős őre legyen. Róma, decz. 2. Ferencz József császár és király jubilaeuma alkalmából a király, valamint a királyi család tagjai a legszívélyesebb szavakban tartott üdvözleteket küldtek ő felségének. A »Santa Maria dell’Anima« egyházban monsignore de Neckere, melithenei érsek in partibus, ünnepélyes istentiszteletet celebrált, melyet tedeum követett. Jelen voltak az itteni osztrák-magyar nagykövetségek tagjai, a magyar és az osztrák colonia, Macchi bíbornok, a pápa majordomusa őszentsége képviseletében, és Schloezer porosz követ. A templom ünnepélyesen fel volt díszítve. Az egyházi ünnepély megkezdése előtt az osztrák hymnust énekelték. Pétervár, decz. 2. Ferencz József császár negyvenéves jubilaeuma alkalmából a »Journal de St.-Petersbourg« a következőleg nyilatkozik: A császár tulajdonságait minden udvar méltányolja és daczára a politikai nézetek külömbözőségének, mely kormányokat és nemzeteket elválaszthat, mégis mindnyájan teljes igazságot szolgáltatnak ez uralkodó leyális fáradozásainak, melyek arra irányulnak, hogy népeinek a béke jótéteményeit korunk agitatióinak közepette is megőrizze. Uralkodónk trónralépéséről báró Helfer tollából igen érdekes intim részleteket beszél a »Fremdenblatt« ünnepi számában. Az érdekes czikkből közöljük a következőket: Már 1848 első hónapjaiban Innsbruckban és Prágában titkos tanácskozások folytak V. Ferdinánd lemondása iránt, de ezekről csak néhány beavatott ember bírt tudomással, úgy, hogy amikor eredményre vezettek, meglepték az egész világot. Sejtették ugyan, de bizonyosan alig néhányan tudták, hogy V. Ferdinánd belefáradt az uralkodásba. Erősebb idegek kellettek ahhoz, hogy az akkori események közepette a viharral szembeszálljon, mint a minőkkel a jóságos Ferdinánd birt. Amint Bécs lakossága máj. 18-án értesült az udvar váratlan elutazásáról, ez olyan visszahatást gyakorolt, hogy azt lehetett hinni, mintha lényeges fordulat állana be az események folyamában. Ez azonban csak látszat volt. Ferdinand augusztus 12-én visszatért ugyan Bécsbe, de már okt. 7-én ismét el kellett hagynia székhelyét. Ferdinánd a lemondáshoz akkor is ragaszkodott, mikor az események megnyugtatóbb színt öltöttek. Amint másodszor eltávozott Bécsből, akkor már tényleg úgy alakultak a viszonyok, hogy legbizalmasabb emberei is elérkezettnek látták az időt arra, hogy a korona fenségének megóvása czéljából, a kormány gyeplőit olyan férfiú vegye a kezébe, aki kívüle állott a korábbi bonyodalmak hatáskörén. * A trónváltozás lefolyása, az olmützi herczegérseki palota nagytermében lefolyt adtus, az élénk benyomás, melyet ezen esemény a császári ház kebelében, a kremsieri birodalmi gyűlésen és az összes királyságok és tartományok lakosságának legszélesebb köreiben keltett, már részletesen és kimerítőleg meghatott. Itt csak egy mozzanatot akarok kiemelni. Kevés ilyen fontos történelmi titkot, melynek szálai több mint fél évvel előbbre visszanyúltak és amelybe a hónapok folyamán mindig több személyt kellett beavatni, őriztek meg ilyen rendkívüli lelkiismeretesen a legutolsó pillanatig, midőn végre a trónváltoztatással 1848. deczemberben nyilvánosságra jutott. Mely kör is kik voltak tehát beavatva ? Magától értetődik hogy mindenekelőtt a királyi pár, Ferencz Károly főherczeg és Zsófia főherczegasszony, Windischgrätz herczeg, és a Prágából Innsbruckba, később Schönbrunnba való folytonos küldözgetés folytán a herczeg bizalmas embere Langenau báró alezredes. A bécsi októberi fölkelés vége felé vagy annak bevezetése után: Schwartzenberg Felix herczeg, Stadion Ferencz gróf. November közepétől fogva az akkori minisztertanács többi tagjai, név szerint: Krausz, Bach, Thinnfeld, Cordon, Bruck, Kulmer és Helfert. A hónap második felében a meghittek sorába kellett még venni:Schwartzenberg hg részéről Hübner követségi tanácsost, Stadion részéről Quette kormánytanácsost és talán Saebre miniszteri tanácsost; aztán a császári manifestum kinyomatása végett, tehát bizonyosan csak a legutóbbi napok egyikén, Auert az államnyomda igazgatóját s kormánytanácsost. Hogy Windischgraetz herczeg a készülődő nagy adásról kit és mikor értesített, azt biztosan meg nem mondhatom; bizonyos, hogy a herczeg legidősebb fia, Alfred herczeg deczember 2-án reggel már tudta a történendőket. Hogy a császári családhoz legközelebb álló személyiségek, különösen Lobkovitz József herczeg főhadsegéd és Fürstenberg Teresia őrgrófnő, a császárné főudvarmesternője, valószínűleg már régebb idő óta, aztán Ferencz József főherczeg kamarása, Grünne gróf, be voltak avatva a titokba, az kétséget nem szenved. Hasonlóképpen be volt avatva Ferencz Károly főherczeg spirituálisa, Columbus canonok. Kik tartoztak még e körbe, azt nem tudom. Kit tulajdonképpen ezen actus miatt a császári udvarhoz hívtak és talán csak közvetlen az actus előtt értesítettek róla. Jelacsics gr. horvát bán volt. Az olaszországi hadsereg parancsnokát, az idő rövidsége miatt nem hívhatták meg, mégis majdnem egyidejűleg az olmützi eseményekkel futárt küldöttek hozzá egy császári kiáltványnyal és egy november 30-án, tehát 3 nappal előbb aláírt legfelsőbb kézirattal. És e jelentőségteljes dráma főszemélyisége? Igen, ha azt rajta kívül, valaki más meg tudná mondani ? Hogy e tekintetben csak az, hogy mikor? jöhet kérdésbe, alig kell hangsúlyozni. A külső körülmények a mellett látszanak bizonyítani, hogy ő csak Olmützben és csak röviddel azon nap előtt értesült a történendőkről, midőn az eddigi császári fenségből felséggé kellett lennie .. . * A második nevezetes mozzanatot az képezte, hogy addig az ideig, midőn Schwarzenberg Felix hg. az olmützi díszteremben és néhány órával később a kremsieri birodalmi gyűlés termében a legfontosabb pontot felolvasta, senki sejtelemmel sem bírt arról, ami a következő pillanatban bekövetkezni fog. Itt nem arról a titoktartásról van szó, hogy a beavatottak titkukat a legutolsó pillanatig sértetlenül megőrizték és pedig nemcsak a kívül állókkal szemben, hanem azokkal szemben is, akikről az illetők sejthették vagy tudhatták, hogy szintén be vannak avatva a tervekbe. Ilyen jelenet játszódott le Windischgratz Alfréd herczeg és köztem a tarka zűrzavar közepett, mely a herczegérseki palota elfogadó termét betöltötte, mialatt mi versenyt találgattuk, hogy mi lehet a jelentősége ezen váratlan összehívásnak, pedig mindketten biztosan tudtuk, hogy a trónteremben, melyet csak egy ajtó választott el tőlünk, micsoda fontos adtus megy végbe. * De azt igazán csodálni lehetett, hogy ezt ki nem találta senki, amikor pedig olyan nagy előkészületek történtek, mint az olmützi császári udvarhoz való meghívás és a rendkívüli birodalmi gyűlés egybehivása. Hát a bécsi közönség nem szokta-e meg már 1848 előtt, hogy az ifjú Ferencz József főherczeget trónörökösnek, a Habsburg-ház virágának tekintse, holott közte és az uradó felség között királyi főherczegi atyja állott. És Kossuth Lajos 1848. márcz. 11-iki nagy horderejű beszédében a képviselőház átalános tetszése között nem úgy emlitette-e, mint »a Habsburg-ház reményteljes sarját.« A forradalom kitörése után már nem igen volt titok, hogy Ferdinand belefáradt az uralkodásba, s nem ritkán nyilvánosan, a hírlapokban is, eélzást tettek erre ... és mégis akkor a küszöbön lévő válság pillanatában senkinek sem jutottak eszébe ezek a jelenségek ? Ezt leginkább a kremsieri birodalmi gyűlés részéről találhatjuk megmagyarázhatónak, mivel itt a feloszlatás és az ostroválás voltak rémképek, melyek a szorongatott képviselők szemei előtt időről-időre felmerültek. Akik biztosabbnak érezték magukat, a magyar kérdésre, valami nagy jelentőségű külső eseményre, rendkívüli katonaihitelkövetelésre stb. stb. gondoltak — csak a trónválság nem jutott eszébe. És így volt ez az uralkodó családban is (természetesen az öt főszemélyt ide nem értve). Ferdinánd legidősebb fivérének, amilyen okos volt, az utolsó napokban nem kerülhette el figyelmét, hogy készül valami. Mégis mit mondott ? »A Feri részére már megint valami helytartói állomást találtak.« (Ferencz Józsefet az előző áprilisban Csehország helytartójává nevezték ki, a császári manifestum az ország mindkét nyelvén ki volt nyomtatva, hanem végrehajtásra nem került a dolog. Sőt még magában a gyűlésteremben is, mielőtt a felségek megjelentek volna, a császári család tagjai teljes kétségben voltak a történendők felől. Károly Ferdinánd főherczeg ilyen szavakkal fordult Cordon tábornok hadügyminiszterhez: »Ugyan mondja, mi történik itt, hogy bennünket már reggeli nyolcz órára ide rendeltek?« »Kérem császári fenségedet, legyen egy pereznyi türelemmel, azonnal meg fogjuk tudni. . ..« A Páriából érkező sürgönyök egyhangúlag constatálják, hogy a mai nap, amely kezdetben fenyegetőnek ígérkezett, minden baj nélkül múlt el. Amidőn köztudomásra jutott, hogy Boulanger erre a napra elutazik a franczia fővárosból és hívei nem vesznek részt a Baudin sírja előtt tervezett tüntetésben, akkor mindjárt nyugodtan lélegzettek föl azok a francziák, akik kerülni óhajtják az utczai kravallokat, és remélni kezdtek a nyugalom föntartásában. Reményük teljesült. Boulanger elutazott Neversbe és a rend nem zavartatott meg. Francziaországra nézve nincs kívánatosabb semmi, mint az, hogy ne szolgáltasson újabb bizonyítékokat azok részére, akik aggódva látják belügyeinek zavaros fejlődését. Boulanger neversi viselt dolgairól ma még nem kaptunk hírt. Budapest, decz. 2. (A képviselőház ülése.) A képviselőház holnap, december hó 3-án, hétfőn, d. e. 10 órakor ülést tart. Napirend: A regale megváltásáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalásának folytatása. Budapest, decz. 2. (A képviselőház pénzügyi bizottságából.) A képviselőház pénzügyi bizottsága, Wahrmann Mór elnöklete alatt tartott mai ülésében hitelesíté a mostár-rámatorkolati keskeny vágányu vasútnak Serajevóig leendő kiépítése iránti törvényjavaslatra vonatkozó és Darányi előadó által beterjesztett jelentést. Ezután Hegedűs Sándor előadó beterjesztő az 1889-ik évi állami költségvetésre vonatkozó, az előző ülés által megállapított elvek alapján szerkesztett általános jelentést. A jelentés kiemeli, hogy a bevételi előirányzatot igazoltnak találta a bizottság; az 1887-iki zárszámadások a folyó év eddigi kezelési eredményei s a legújabb törvényhozási intézkedések által s a kiadások betartása iránti hitében megerősíti a bizottságot az a szigor, mely az államháztartás jelenlegi kezelését jellemzi. Constatálja a jelentés, hogy az előirányzatban a kiadások emelkedését legfőként a hadügyi kiadások okozzák, amelyek kényszerítő természete nem engedte meg, hogy a bizottság a kért összegből töröljön, hogy az előirányzatban e mellett is a javulás jelentékeny jelei mutatkoznak, hogy e javulás fokozása érdekében továbbra is követendőnek tartja a bizottság az eddigi takarékosságot és szigort az államháztartás kezelésében, melyet nemcsak a rendezés nehéz munkája, de a nemzetközi helyzet tartós feszültsége is parancsol. A nemzetnek bámulatra méltó erőfeszítéssel nyújtott áldozatkészsége csak úgy igazolható, ha lehetőleg rövid idő alatt el lesz érve annak czélja. Hálával kell felemlíteni, a nemzet nagy áldozatkészségét — úgymond a jelentés a javulás constatálásánál, de van ebben — teszi hozzá — oly érdeme a kormánynak is, melyet csak a legmélyebb elismerés illet meg, úgyis mint jutalom, úgyis mint buzdítás a jövőre nézve.« A bizottság érdemleges módosítás nélkül magáévá tette a jelentést, mire az ülés véget ért. (0.) Budapest, decz. 2. (Az ügyvédi rendtartás reformja.) A budapesti ügyvédi kamara mai rendkívüli közgyűlésén tárgyalta az ügyvédi rendtartás reformja tárgyában kiküldött bizottság által előterjesztett reformtervezetet és azt élénk vita után általánosságban elfogadta. TZtíkLjjr CXV-ID. Budapest, decz. 2. (A »Fremdenblatt« a német és az osztrák és a magyar lapok közötti polémiáról.) A bécsi »Fremdenblatt« a német és az osztrák s a magyar lapok közötti polémiáról igy nyilatkozik: »A publicistikai polémiát, mely berlini és osztrák, valamint magyar lapok között néhány napon át nagy hevességgel folytattatott, elvonulni hagytuk, a nélkül, hogy abba beleavatkozzunk s alapos okunk volt e tartózkodásra. Mi kezdettől fogva szilárdan meg voltunk győződve, hogy e hírlapi csata s különböző lapoknak egy időben történt fellépése által okozott zaj komoly politikai alappal nem bír és hogy félreértések, a pillanat felindulásai és tán publicistikai túlbuzgóság járultak közre e hírlapi harcz előidézéséhez. Attól is tarthattunk, hogy minden még oly higgadt csendesítő szó meghallgatatlan marad. Nekünk természetesen élénken kellett sajnálkozni a felett, hogy publicistikai collegáink a német birodalomban, egészen jelentéktelen, itt figyelemben nem részesülő közlönyök kifakadásai alapján oly izgatottságra ragadtatták magukat, melyre rájuk nézve, a tényállásnak bár felületes megvizsgálása után, nem létezett semmi indok. Továbbá, minket csak fájdalmasan érinthetett, hogy közülök némelyek, részint saját különös irányzatuk, részint specziális franczia közlönyök hamis insinusziói által indíttatva, anyira megfelejtkeztek, hogy még egy fenséges, mindnyájunk előtt egyenlőn drága személyiséget, egyenest minősíthetlen módon, a vitába vontak és hamis föltevéseket előttünk egészen homályos czélokra oly módon értékesítettek, amely önmagát elítéli. De mindezek daczára, előttünk szilárdan állott és áll a tény, hogy a monarchiánk és a német birodalom közötti szövetségi viszony változatlan és megrendíthetlen, s ezt egy perczre sem homályosíthatta el az ugyan rövid ideig tartó, de mindkét részről nagy hevességgel folytatott hírlapi csata füstje. E tényre támaszkodva és éppen így áthatva, hogy e körülmény a kölcsönös viszonylatokban a lehangoltság veszélyét sem idézheti fel, nyugodtan bevárhattuk a lecsöndesülés pillanatát, és előre láthattuk, hogy be fogják ismerni azt is, hogy a nagy szenvedéllyel folytatott egész vita minden komoly föltevést nélkülözött. E mellett azonban nem fojthatjuk el azon megjegyzést, hogy német és magyar lapoknak ingerültebb hangja részben német lapoknak azon kísérlete által idéztetett elő, hogy Ausztria belügyeit oly módon beszéljék meg, melyet vissza kellett utasítani és melyet a hazai lapok nem fogadhattak el nyugodtan a nélkül, hogy egy külföldi fórumot ne ismerjenek el illetékesnek a mi belügyeinkben való ítélethozatalra, mely már alakja által azon igényt támasztá, hogy nálunk is mérvadónak ismertessék el. Táviratok. Bécs, decz. 2. (B. C.) Fejérváry báró honvédelmi miniszter, ki ma itt Bauer báró közös hadügyminiszterrel és Welsersheimb gróf osztrák honvédelmi miniszterrel hosszabb ideig tanácskozott, este visszautazott Budapestre. Páris, decz. 2. A boulangerista párt végrehajtó bizottsága manifestumot bocsátott ki, melyben kijelenti, hogy a párt nem fog részt venni azon büntetéseken, melyek Baudin sírjánál, kinek emlékét tiszteletben tartja, rendeztetnek. Egyúttal felhívja a polgárságot, hogy álljon ellent a kormány minden provocatiójának, mely alkalmat keres arra, hogy Párist »decembrizálhassa.« Páris, decz. 2. (1 óra 55 percz.) Reggel óta a Baudin emlékszobra mellett és a montmartrei temető bejáratánál számos kiváncsi van összegyűlve. A kamara egyesült balpártjának, valamint a senatus egyesült köztársasági pártjának és köztársasági balpártjának küldöttségei, melyek a községtanács menetében nem vesznek részt, reggel egymásután jelentek meg az emlékszobornál, hogy talapzatára koszorúkat helyezzenek el. A községtanács menete 1 órakor indult el a városházától és a montmartreitemető felé vette útját. Dél óta a rendőrség a kocsiforgalmat eltiltotta azokban az utczákban, melyeken a menet átvonul. Daczára, hogy a nép roppant tömegekben sereglett össze, teljes nyugalom uralkodik. Páris, decz. 2. (Délután 3 órakor.) Teljes egy órába került, míg a községtanács menete a Boulevard de Sebastopol-on végig vonult. E pillanatban a menet az északi vasút pályaudvara mellett halad el. A Rue Rivoli-nál egy csoport képviselőt és városi tanácsost »Éljen a köztársaság!« kiáltásokkal fogadtak. Néhány fütty is hangzott föl. A Boulevard de Magentán elfogtak egy embert, ki a menetet füttyökkel fogadta. Az összegyűlt tömeg nagyobbrészt kiváncsiakból állt, kik a menetet akarják látni. Eddig komolyabb rendzavarás nem fordult elő. Páris, decz. 2. (4 óra 26 perczkor). A városi képviselet kivonulásában nem vettek oly sokan részt, mint eleve gondolák. A résztvevők száma mintegy 10,000-re tehető, kik közül feles számban voltak vidéki küldöttek Az utczákon hullámzó tömeg vidám hangulatú és nagyrészt kiváncsi nézőkből áll. Csak kevés kiáltozás volt hallható és semmi különös eset elő nem adta magát Délután 3 órakor érkezett á menet Baudin szobra elé Ind a városi tanács elnöke, Carlot a következő beszédet mondotta: Dicsőíteni akarjuk a köztársasági jognak a caesarismus ellen való elrettenthetlen megvédését, valamint az államcsínynek proscribált áldozatait. Szóló megemlékszik azután a boulangerismusról, melyet hevesen megtámadott és kifejti, hogy a democratia a dicső halottak emlékéből új erőt merít és Baudin sírjához járul, nemcsak hogy emlékének hódoljon, hanem hogy erőt is gyűjtsön a caesarismus ellen, mely elég merész, hogy fejét ismét felemelje. Baudin hatalmas szava hangzik fel a sír mélyéből. A szónok következőleg végző beszédét: »Szilárdan és erőt merítve a nemes férfiú emlékezetéből, egyesüljünk bizalomteljesen e kiáltásban: Éljen a köztársaság!« A jelenlevők nagy tetszéssel kisérték a beszédet, melyet semmiféle közbekiáltás sem zavart meg. 3x/g órakor kezdődött az elvonulás Baudin emlékszobra előtt, mely alkalommal mi nevezetesebb eset sem fordult elő. Páris, decz. 1. Baudin emlékszobra előtt a tüntetés minden nevezetesebb momentum nélkül folyt le. Az elvonulás 4x/4 órakor ért véget. Az elvonulás után a tüntetők, a marseillaiset énekelve tértek vissza a városba, mely ismét visszanyeri rendes külsejét. Páris, decz. 2. Boulanger ma reggel Neversbe utazott. Lemberg, decz. 2. Ő felsége trónraléptének jubilaeuma alkalmából az összes hírlapok lendületes ünneplő czikkeket közölnek, melyek a nemes szivü uralkodó irányában érzett határtalan ragaszkodásról és háláról tesznek tanúságot. Prága, decz. 2. A »Politik« és a »Hlas Naroda« ünnepi czikkeket közölnek, a »Bohemá«-ban alkalmi költemény van Klaar Adolftól és a »Prager Abendblatt« külön mellékleten ő felségének életleirását közli. Belovár, decz. 2. (Eredeti távirat.) Grdiiics Károly körösi (Horvátország) polgármestert, ki a belovári hadgyakorlatok alkalmával a kabinetiroda utasítása és a horvát bán határozott tilalma ellenére a körösi pályaudvarban beszéddel üdvözölte a királyt, és e miatt hivatalától fölfüggesztetett, most a belovármegyei közigazgatási bizottság végleg elmozdította polgármesteri hivatalából. Pozsony, decz. 2. (Eredeti távirat.) A belügyminiszter helybenhagyta a városi közgyűlés határozatát, amely szerint 25 millió frt kölcsönt vesz föl a légszeszgyár megváltására, melyet azután városilag fognak kezelni. A lapok talán egy évben sem jelentek meg oly gyakran gyászkerettel, mint az idén és valóban évkönyveink egyetlen évfolyama sem záródott le jeleseinknek oly nagy számú veszteségével, mint ez idei. Ismét halottunk van. Hazai tudományosságunknak a külföld előtt is tekintélyes bíró egyik kiváló képviselője, dr. Lenhossék József, a budapesti tudományegyetemen a boncttan rendes tanára, a bonettani intézet igazgatója, volt rector és a m. tudományos akadémia rendes tagja, ma délután 4 órakor rövid, súlyos betegség után meghalt. Lenhossék József általában a bonettannak, az ujabbkori orvosi tudomány egyik alapjának művelése s e szakmában még a külföldön is feltűnést okozott készítményei (preparátumai) által, különösen régebben az agyra és gerincvelőre vonatkozó szövettani, újabban pedig koponyatani vizsgálatai által nagy elismerést vívott ki a tudományos világban európaszerte. Ha a magyar ember külföldre megy s az orvosi tudomány ottani nevezetességeivel érintkezik, bizonyos lehet, hogy hazánk hírneves tudós fiáról, dr. Lenhossékról, elismerő nyilatkozatokat fog hallani tőlük. Az elhunyt életrajzi adataiból a »Vasárnapi Újság«-ban közölt szép életrajz után a következőket jegyeztük fel. Lenhossék József 1818. márczius 20-án született Budán, atyja dr. Lenhossék Mihály, helytartósági tanácsos, országos főorvos s a pesti egyetem orvoskari igazgatója volt. Gymnasiumi tanulmányait Budán és Váczott, a bölcsészeti két évet Pesten végezte, s ugyanitt az egyetemen az orvosi öt évet, kitűnő eredménynyel minden tárgyból. 1841-ben orvostudori, szemész- és szülésmesteri, 1843-ban sebésztudori oklevelet nyert. 1841/2 tanévet e közben a bécsi egyetemen töltötte, hol Bekes, akkori hires boncztanár és tanársegéde, Patrubán Károly magyar szaktudós oldalán a boneztani szakban képezte magát, mely ez időtől fogva kedvencz tudománya, élete főczélja lett. A tanév végén a pesti egyetemen az újonnan rendszeresített boneztanársegédi állomásra érdemesittetvén, azt kilencz évig viselte. 1850—1-ben a tájboncttan magántanárává képesitetett a pesti egyetemen; s Lenhossék ez eddig nálunk nem is műveit tudomány meghonosításának, tekintendő. Két évi magántanárkodása után, melyek közül az elsőben, magasabb boneztani kiképeztetése végett ismét a bécsi egyetemre ment, hol Cracke és Hyrtl tanárok részéről kitüntető szívességgel fogadtatva, az utóbbinak vezetése alatt álló élettani intézetben fáradhatatlan munkássággal dolgozott s a tanárt is több ízben helyettesítette. Több uj felfedezést tett a központi idegrendszer körül s górcsői készítményei nemcsak az említett tanárok, valamint társaik : Rokitansky Wedl és Türck, de a Bécsben megforduló szaktudósok figyelmét is a legnagyobb mértékben magukra vonták. Az 1854/5 tanévben Olmützbe akarták boncztanárrá kinevezni, ő azonban a kolozsvári orvos sebészi intézeten ugyanekkor üresedésbe jött hasonló állomásnak adott előnyt s arra ki is neveztetetett, ez intézetnél mint a leiró és a törvényszéki boncttan tanára öt évig, az 1858/9 tanév végéig működött. Ez idő alatt több ízben tett utazásokat a külföldre, mindig tudománya érdekében s magának is, mint a tudományt előbbre vivő tudósnak elismerést szerezve. 1856-ban a német orvosok és természetbúvárok bécsi (XXXIII.) nagygyűlésén tartott előadást. 1857-ben a természetbúvárok bonni nagygyűlésén köztetszés mellett értekezett a központi idegrendszerről, bemutatva a górcsői készítményeit, melyek általános feltűnést keltettek. Innen Párisba utazván, a hires Milne Edwards — Cuvier utóda — által az Institut-be (Academie des Sciences) vezettetett be, hol munkái megbirálására tekintélyes bizottság küldetett ki, mely Milne Edwards, Flourens, Serres és Bayer világhírű szaktudósokból állott, mire bonettani készítményeit a Monthyon-díjjal tüntették ki készítményeit, franczia előadás kíséretében, nyilvánosan és bemutatta. Hasonló elismerésben részesült Londonban is, hová a párisi tudósok ajánlatával ment át s Owen által a Society Linnéan-be bevezetve, tudósok előtt tartott előadásokat s boncttani ritkaságokat tartalmazó készítményei a Hunter-múzeum számára megvásároltattak. Lenhossék életének s tudományos működésének fénykora azonban azzal kezdődik, midőn az 1859—60- diki tanévre a pesti tudomány-egyetemhez a leiró- és tájboncttan rendes tanárává neveztetett ki és ezzel oly hatáskört nyert, mely tehetségének és készültségének teljes mértékben megfelelt. Ez idő óta egész erejét, az ország első tanintézetének egyik legfontosabb tanszékén, tudományszaka előbbvitelére fordította. De addig működése nagyon meg volt nehezitve, mig egyetemünk boncttani helyiségei s azok felszerelése a régi volt, mely a tudomány követelményeinek meg nem felelt. A mostani imposans épület tudvalevőleg 1878-ban épült fel. Azonban Lenhossék e nem nehézségekkel szemben is oly munkásságot fejtett ki s oly sikert tudott felmutatni, melyről a boneztani tudománynak hazánkban tapasztalható előmenetele tanúskodik. Nagy gondot fordított a boneztani múzeum gyarapítására , állandó készítmények előállítására, melyekben ő és tanítványai oly nagy tevékenységet ejtettek ki, hogy készítményeik száma több százra rúg és közülük néhány az 1873. évi bécsi világkiállításon érdeméremmel kitüntetést nyert. Az 1875. évi budapesti anthropologiai nemzetközi congressuson tartott Lenhossék tetszéssel fogadott előadást. Tudományának egyik különös szakaszát, a koponya-alkattant kiváló szeretettel művelvén, ezerekre menő koponyamérései által jelentékeny eredményekre jutott, melyeket részint az említett congressuson adott elő, részint több ízben az akadémia elé terjesztett s az összes tudós világ előtt számos orvosi szakmunkában mutatott be. Kutatásai, fáradhatatlan gonddal gyűjtött s ös-szeállitott adatai s azokból levont következtetései oly tudósok elismerését is megszerezték számára, mint Virchow, aki e téren elsőrangú tekintély Európában. Tudományos irodalmi munkáinak száma — magyar.