Nemzet, 1889. január (8. évfolyam, 2278-2308. szám)

1889-01-07 / 2284. szám

Szerkesztőség: Ferencelek­ tere, Athenaeum-épület, I. Emeist. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 2 kr. Esti kiadás. Kiadó-hivatal: Fereneziek-tere, Athenaeum-épület, fjildsiint. Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra .................................... 2 írt, 8 hónapra 6 * 6 hónapra ^ _ 19 . Az esti kiadás postai különküldéseért felü­l­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám 2 kr. 2284. (7.) szám. Budapest, 1889. Hétfő, január 7. VIII. évi folyam. Budapest, január 7. Végre sok tétova után mégis csak állí­tottak ellenjelöltet a republicánusok Bou­­langernak a jan. 27-ki párisi képviselővá­lasztásra. Hogyan, melyik párt győzelmével fog végződni a párisi választás, azt persze senki sem képes ma megmondani. Most csak any­­nyit lehet constatálni, hogy e választási küz­delem Francziaország fővárosában, a köztár­saságiakra nézve a lehető legrosszabb auspi­­ciumok alatt indul meg. A royalista elemek tudvalevőleg nem ál­­litnak ellenjelöltet Boulangernek s a mellett minden jel oda mutat, hogy kéz alatt mellette fognak dolgozni, a bonapartisták vezérembe­rei meg egyenesen arra szólítják föl híveiket, hogy a tábornokra szavazzanak. Vidékről pe­dig a köztársaság két ellenségének győzelmét jelenti a táviró. Amiensben ugyanis a roya­lista Montaudon tábornok választatott meg 7000-nyi szótöbbséggel. La­ Rochelleben pe­dig a boulangerista Duport lett kép­viselővé közel 10,000-nyi szavazattöbbséggel a republicanus jelölt ellenében. Hát mind­ez nem jó előjel a republica­nusok ügyére a párisi választást illetőleg, melyre méltán tekint most feszült figyelem­mel egész Francziaország, sőt a külföld is, mert ha az eddig mindig határozottan re­publicánus franczia főváros is hátat fordít a köztársaságnak, ez veszedelmes jeladás lesz az egész franczia nemzetre nézve. A szerb kormány lemondását, mint előre látható volt, Milán király, bár igen elis­merő szavak kíséretében, elfogadta. A minisz­terek azonban a végleges döntésig hivatalban maradnak: habilité possible. Je nie done avoir tenue une pareille con­versation avec n’importe qui. Pardonnez-moi ma mauvaise écriture, mais j’ai le tempérament si éprouvé par suite des souffrances morales que j’endure depuis vingt ans, que mes nerfs s’en ressentent. Votre bontó pour moi & Madrid est un agvéable sou­venir que je n’oublie pas et prie Votre Excellence de vou­­loir bien agréer mes meilleurs sentiments respectueux, Maréchal Bazaine. Son Excellency Sir Robert Morier. A berlini »NationalZeitung« ez ügyről a következőket írja: »Kitűnik, hogy teljesen jogosult volt minden ítéletet a Morier és Bazaine közötti tel­jes levelezésnek közzétételéig elhalasztani. E levele­zés ugyanis az ügyet egészen más térre állítja, mint a­melyen a Devies őrnagy által jelentett közlések állanak. Morier úr Bazainehez intézett levelében a koronaherczeg hadseregét illető részletek közlése tárgyában tesz kérdést, melyek alapján a marschall képes lett volna a németeket megtámadni és nekik tetemes veszteséget okozni. Az ilyes föltevést Bazaine joggal mondhatta rosszul koholtnak; az egyenest gyer­mekes, Morier az­előtt is tudva lehet, hogy a korona­herczeg hadserege általában nem állott Bazaine marschallal szemben, s így Bazaine támadása által nem is szenvedhetett veszteséget. Az első és második hadtestnek a Mosel elleni előnyomulásáról volt azon­ban szó, és azon vád emeltetett, hogy Bazaine erről Morier tevékenysége által értesíttetett. Minthogy Bazaine általában tagadja, hogy ő Moriert 1870-ben ismerte, fölteszszük, hogy ő Moriernek hozzá intézett közvetlen közlését kizártnak kívánta tekinteni. Ellen­ben a Bazaine és Morier közötti levelezésben semmi sem foglaltatik, a­miből következtetni lehetne, hogy Bazaine tagadja azt, miszerint London­ból a németek előnyomulásáról közléseket vett, melyek Morier arra visszavezethetők, s éppen ebben fekszik a vitás pont. Ha Morier úr azon kérdést intézte volna Bazainehez: Vett ön vala­mely hírt tőlem akár közvetve, akár közvetlenül a német hadseregek Mosel elleni előnyomulásáról ? — úgy a dolog másként állana. A közzétett Bazaine- Morier-levelezés inkább elhomályosíthatja az ügyet. Igen kellemetlenül érint, hogy sir R. Morier ismé­telve és czélzatosan bevonja az ügybe Frigyes császár személyét. A nemes és szerencsétlen csá­szár iránti tiszteletnek, kinek barátságával sir Morier dicsekszik, őt vissza kellett volna tartani attól, hogy az ő nevét ilyen ügybe bekeverje.« Budapest, jan. 7. (Az orosz lapok Tisza miniszterelnök újévi beszédéről.) A »Novoje Vremja« Tisza Kálmán miniszterelnök újévi beszédéről a következőket írja: Tisza Kálmán úr szükségesnek tartotta még egyszer ismételni, hogy az európai külügyi helyzet legfőbb biztosítékául a középeurópai hatalmak szövetsége szolgál. A magyar premier azonban szükségesnek látta azt is erősítgetni, hogy ez a szövetség tisztán békés czéllal bír s nem törekszik semmiféle aggressivára, és épen ez tünteti ki ezt a szövetséget más, békételen czéllal biró szövet­sége felett; a szónok szerint a szövetséghez nem tartozó hatalmak sem óhajtják feltétlenül a hábo­rút s igy ezek is közremunkálhatnak a béke meg­őrzésére. Tisza Kálmán urnak iz ezen békés hangú beszédén nincs mit csudálkozni. Ő tudja s talán job­ban tudja, mint bárki — nem véve ki Kálnoky grófot sem — hogy Európa békéjét nem biztosítja sem a közép-európai szövetség, sem pedig az, hogy az ezen szövetségben nem részes hatalmak nem óhajtják a há­borút. A béke megsértése csak Ausztria- Magyarország részéről lehetséges. (!) Ez a lehetőség pedig létezik s nem is szűnik meg lé­tezni mindaddig, míg Bécsben és Budapesten végképp meg nem barátkoznak azzal a gondolattal, hogy fel­tétlenül le kell mondaniuk arról a keleti politikáról, a­mely egyedül keltette fel az izgatottságot a háború lehetősége miatt. Ilyen körülmények közt dicsérgetni a béke-ligát, alig hozható összhangba azokkal a czé­­lokkal, a­melyekből oly ékes-szólóan beszélt a magyar államférfi.« A »Novoszti« szerint a magyar miniszter­elnöknek azon theóriása, hogy miért tartja ő a békét biztosítottnak, nem új. De a Tisza úr beszédének első része ellenmondásban van a második részszel, mert előbb azt mondja, hogy a békét a középeurópai szövet­ség biztosítja, aztán kijelenti, hogy a békét a többi európai hatalmak sem fenyegetik.Ha így áll a dolog,hát akkor minek a hirhedt »béke-liga?« Ki ellen akarja biztosítani a békét ? Úgy látszik, a bécsi kormány­férfiak azt hiszik még mindig, hogy a hármas szövet­séggel ijesztgethetik a többi hatalmakat, a­melyek talán a békét megsérteni ha­jlandók volnának, hogy ezek lemondjanak minden olyan czéljukról, a­mely ellenére volna a hármas szövetségnek. Úgy látszik, Ausztriának lec­kére van szüksége, hogy megváltoz­tassa felfogását a hármas szövetség előnyeit illetőleg. Tisza úr hangja, mint mindig, igen önhitt. Őt nem­csak nem nyugtalanítja Ausztria pénzügyi szorult­sága, hanem még fel sem veszi azokat a változásokat sem, a­melyek a Balkán-félszigeten végbe mentek, még csak szükségesnek sem tartotta ezek felemlíté­­sét. Úgy látszik, ő még mindig föltétlenül bízik Milán és Károly királyokban, valamint Sztambulov úrban. De közeledik már az idő, a­melyben az osztrák politikusoknak a keleti politikába vetett hitük nehéz megpróbáltatásoknak lesz kitéve. Hát erről nem is gondolkoznak sem Bécsben, sem Budapesten? Vagy talán az osztrák kormány­férfiaknak van már készen valami tervük ? Ha van ilyen, hát szabad legyen re­ménylenünk, hogy annak nincs semmi köze ahhoz az eljáráshoz, a­melyet a magyar politikusok követnek a magyar királyságban élő szlávok és románok elnyo­mására.« BELFÖLD, Budapest, jan. 7. (A szabdelvű párt ér­tekezlete.) Az országgyűlési szabadelvű párt f. hó 8-án, kedden, d. u. 6 órakor értekezletet tart. ZEDtK­HSZE“' 63LXD­ Budapest, jan 7. (A M­o­r­i­e­r-ü­g­y.) A német félhivatalos és nemzeti­ szabadelvű lapok fentartják a Mor­i­er elleni vádat. A »Köln. Ztg.« és »Post« azt állítják, hogy Bazainenak Morier által közzétett franczia nyilatkozata tele van anglicanismusokkal, hogy az hamisított és nem írhatta franczia. A párisi »Figaro« is azt mondja, hogy »e nyilatkozat stylusa tele van bizarrságokkal.« E nyilatkozat eredeti franczia szövege, a­mely körül most a vita foly, a­mint azt a »Times« közölte, igy hangzik: Madrid, 8 août. Monsieur l’Ainbassadeur, — Absent de Madrid pour prendre des bains, je n’ai pu répondre á la lettre de Votre Excellence, sur ladite conversation militaire, qui est com­­plétement mai imaginée par son auteur présumé. Je n’avais pas l’honneur de connaltre Votre Excel­lence avant et pendant la guerre 70, niant de la maniére la plus absolue cette conversation apocryphe et si hors de pro­ A NEMZET TÁRCZÁJA. Január 7. Fischer Sándor emlékezete. Irta: Tolnai Lajos. — Felolvastatott 1889. január 6-án, a Petőfi-társaság köz­gyűlésén. — (Vége.) Petőfi élete és művei — oly alkotása Fischer Sándor magas szellemének, — mely, mint élő legnagyobb költőnk, Jókai Mór mondja: »Korszak alkotó mű.« Szégyen-e az ránk magyarokra, hogy a Petőfi­­cultus nem itt indult meg közöttük, hanem Német- és Francziaországban ? Erdélyi, Salamon, Gyulay, Greguss, Arany — kikről minden várhattunk e téren majd alig tettek valamit. Szűk szavuak, szűk mar­­kuak voltak. A Csengery Budapesti Szemléje örömest közölte az ötvenes évek végén a Schmied Julián ferde ítéletét Petőfiről — de nem adott tért a Grimm, a Bodenstaedt, a Heine, Beranger, "Warnhagen von Ense, Uhland, Sealsfield, Grün Anasztas, Fallme­­rayer s a nagy Humboldt magasztaló ítéleteinek. Egy német embernek kellett ezeket a nagy világiro­dalomban összeböngészni, számunkra. Nem mondom, hogy ifjabb íróink nem töreked­tek sőt tán éretlen tulságokkal is — összeszedni min­dent, a­mi Petőfi életére vonatkozik, de egy Kemény, egy Arany, egy Gyulay az utolsó óráig adósak ma­radtak — Petőfi terjedelmesebb, méltatóbb ismerteté­sével ! A Salamon ósdi ítélete egy döfés a segesvári martyron. S ma, mikor ez egyébként kitűnő író ta­nulmányát, igaztalan, ferde, leélt megjegyzéseivel, a Kisfaludy társaság ezége alatt a piaczra hozni nem átalló: a keserűség érzete tör ki keblünkből — e ta­nulmánya olvastán. Még most is! — és Császár Ferenczekre gon­dolunk ! Ti még most sem hajoltok meg ama félisten előtt, kinek érezszobrát a nagy világ koszorúzta meg! Oh uraim! mi elszomorítóan magyarok vagyunk! Az első nagyobb életrajzot köztünk, az alig 22 éves Zilahy Károly irta, lángoló szavakkal. E hevenyészett életrajznak, egyébb érdeme nincs is. Utána egy sereg tárczak­ő próbálgatta tollát a nagy thema fölött­i siralmas silányságokkal. Komoly, számba vehető tanulmány Petőfi iro­­dalmi költői becséről újabb időben m egy sem jelent meg Annál nagyobb elragadtatással üdvözölhetjük Fischer Sándornak, külső terjedelmére nézve is nagy művét. A 618 oldalnyi, legnagyobb nyolczadrétű, rendkívül szépen kiállított s Lipcsében megjelent mű felöleli Petőfi életének minden lényegesebb mozzana­tát. Elkíséri a bölcsőtől a sírig, — el lehetne mon­dani phrasis nélkül: a sírtól az örökkévaló­ságig. Fischer Sándor lelkében egy véletlen körül­mény érlelte meg amaz erős vágyat, hogy Petőfi éle­tét megírja. A híres bécsi német színész, Levinszky, 1880-ban Budapestre jött s itt valami jótékony czélra, a redout termében Petőfi költeményeiből néhányat elszavalt a Neugebauer László kitűnő fordításában. A közönsé­get s benne az ifjú Fischer Sándort is annyira elra­gadta a művészi declamatió, hogy óriási taps tolmá­csolta a rendkívüli hatást. A csöndes, hallgatag ember rögtön megszerezte Petőfi műveit, előbb német fordításban, majd erede­tiben is. Csudálatos varázserőt gyakorlottak e tüne­­ményszerű bájos, majd fenséges költemények a nagy műveltségű ifjú tudósra. Mohó vágygyal fogott a Petőfi életére vonatkozó adatok egybegyűjtéséhez, lé­­pésről-lépésre közelebb ért lelke ama czélhoz, hogy a nagy költő életét megírta. Előbb kisebb tanulmányokat tett közzé a kivá­lóbb német lapokban, majd egy felolvasási cyclust készült tartani: »Aus Petőfis Liebes- und Eheleben« czímmel. E közben történt, hogy Paulay színre alkal­mazta Madách »Ember tragoediá«-ját.Fischer Sándor a premieren jelen volt. O, ki már nagy terje­delmű beható tanulmányt írt Goethe Faustjáról, most, az előadás megrázó hatása alatt, hozzá fogott az »Ember tragoediá«-jának lefordításához, még pe­dig a színi formában. A legjelesebb német írók siettek kifejezni elra­gadtatásukat Fischernek, a remek fordításért. Fischert részint ez a siker, részint Madách »Ember tragoediá «-járól írt terjedelmes esséyének nagy sikere most már arra sarkalta, hogy teljes ere­jével fogjon a »Petőfi élete és művei« czímű mun­kájához. A nehéz feladat megoldása hatalmas kezekre talált Fischerben. Fischer minden iskolát, falut, várost fölkeresett, a­hol csak Petőfi megfordult. Személyesen beszélt régi barátaival, rokonaival, iskolatársaival, figyelmét mindenre kiterjesztette s minden valamire való magyar munkát, tárczát, rajzot összevásárolt, a mit csak ma­gyar nyelven talált. Könyvkereskedőkkel, antiquárfutókkal, közel 40 távos összeköttetésbe lépett. Időt, költséget nem ki­mérve, pár év alatt megírta nagy munkáját. Lázas sebességgel dolgozott, mintha érezte volna, hogy a sors napjait kimérte. 1888. január havában fejezte be örökbecsű művét. Örökbecsűnek mondom, mert sem a részletek­ben, sem az egészben ítélete nem ingadozik s úgy fel­fogásában, mint kivitelében józan. Felhasználja a hosszú időt Petőfi halálától máig, mely negyven év igenis elegendő arra, hogy az emberek nézete leszű­­rődjék. Kortársak neheztelése, irigyek haragja, a divat után futók lelki köde elenyésznek, lassan-lassan az örök, igaz dicsőség ragyogó napjának hatása alatt szerte oszolnak, ha csak a sértett hiúság valakikben, mint a rozsda a hitvány anyag utolsó elporlásáig, fenn nem marad. Fischer Sándor, nagy művét LXI. fejezetre osztja. Megismerkedünk az egyszerű de becsületes — éltük alkonyán nagy nyomorba sülyedt szülőkkel, ki­ket fiuk soha el nem hagyott , a bálványozásig szere­tett. Mihelyt egy kissé jelentékenyebb honoráriumra tehetett szert, első gondja volt, hogy öregeit örven­deztesse meg vele. »János vitéz«-e tiszteletdíját, holott ő is fölötte szűkösen élt — mind nekik adja ; összes költeményeit csak azért adja oly olcsón Emichnek, hogy szegény szüleit „egy kegyetlen uzsorás körmei közül kiszabadítsa. Ötszáz forintot küld nekik örömmel, s úgy látszik, magának mit sem hagy — de hát ő nem fél a nyomortól. Majd midőn megírja kis fiának Zoltánnak a hat hónapos gyermeknek fölötte naiv, megható élet­rajzát, igy fordul a fiúhoz: »Oh fiam, ha felnősz, légy tisztelettel és szere­tettel e két szent öreg emléke iránt, kik engemet oly végtelenül szerettek-------« Minden szava szeretet, melyet szüleihez intéz, minden tette hála, a legmélyebb tisztelet, minden gondolata áldás irántuk. S mily szépen, az érzés mily tisztaságával fe­jezi ki a magas lelkű életrajzíró e jellemvonásait a lángeszű költőnek. Csak nemes szív irhat ily nemesen. Plasticus rajzokban mutatja föl a serdülő ifjút imponáló fölényével társai között; a kezdő írót, a homályból kibontakozó költőt, a szegény kóbor színé­szek, könynyelmű komédiások társaságában soha el nem aljasodva és dicsősége napjaiban egyet is nyo­morult társai közül meg nem tagadva. Drámai jelenet az, mikor a névtelen ifjú a haza legnagyobb költője, Vörösmarty előtt megjelenik. Koldus talán, ha ron­gyait nézzük, de király, ha a kóbor dalnok megnyitja ajkait Egyszerűség, méltóság, fennség. A Zalán futásának nagy költője meghatottan szerít kezet a csodás szépségű dalok szerzőjével. Két nagy korszak áll itt előttünk, az­­, mely megfutotta pályáját s az uj, melynek első csillagai után hirtelen támadnak millió társai, hogy beborítsák széltől hosszig a kerek eget. Fischer Sándor soha sem engedi magát regé­­nyeskedésektől elragadtatni, mint a nagy angol rea­listák, életet ir, valót ad; nem festi egy perezben is másnak Petőfit mint a mi; szenvedélyéhez megta­lálja az alkalmas színeket, gyöngédségéhez az élet­teljes vonásokat. Nem torzít a­hol a nyerseség mint­egy durva mázolásra utalna, és nem idealizál, a­hol a nagyság oly könnyen ragadhatja a bámuló festőt túlzásokra. Nyugodt, mert igaz, ha mert a hűség teremthet csak élvezhető alakot. Mennyi alkalma lett volna Fischernek egy Ti­tánt adni, de ő emberről írt — megmaradt a psycho­­logia szent és sérthetetlen határai között. Az ő hara­gos Petőfije a Kunság szülötte, az ő mélyen becsület­érző szegény ifja a nyomor kenyerén megedzett büszke Petőfi Sándor. Salamon Ferencz bohócznak ifja Petőfit, midőn ez a múzeum lépcsőjén tartja lelkesítő beszédeit az őt áhítattal körülvevő néphez: Fischer egy lángoló ifjúnak, ki mert mindent hisz, mindent akar is. A csaták viharában az ágyudörej, a trombita­­harsogás között mindig megmarad életrajzírónk azon a vonalon, a­hol Petőfi nem félisten, hanem egész em­ber — de épp ez által nyeri meg legteljesebb rokon­­szenvünket, csudálatunkat. Véghetetlen nagy szivjóságra mutat Fischernél ama gyöngédség, melylyel a szerencsétlen Szendrey Júliát írja, a költő legjobb barátjai által is elitélt, megvetett asszonyt, a nemzet egykori bálványát, a legnagyobb magyar költő örömét, boldogságát, leg­édesebb dicsőségét. Mi volt e nő ? Semmi más — csak nő, rossz, nemtelen soha. Az özvegyi koszorú nem övezi homlokát, de én e homlokot, melyet a nagy Petőfi istenitett, tövisek közé soha nem szorítanám. Sorsáért megszenvedett egy nemzet hidegségé­ben, de a hideg föld ne boruljon hidegebben porló te­temeire — mint más szerencsétlen asszonynak ko­porsójára. Az a segesvári halmok alatt, ez a kerepesi te­metőben — kezeik megszoríthatják egymás kezeit, mert a sir mindenekért eleget tesz, isten s ember előtt. Tegyen is — óh tegyen is ! Fölötte finoman illeszti össze Fischer ítéleteit Petőfi lyrai ét elbeszélő költeményeiről Nem kell, hogy valamely hatalmasság parancsából, valamely ki­­sebb tehetség javára letiporja a költő koszorúit. Egy becsületes ember lábai ilyen munkára sohasem vállal­koznak. Nem kell hogy hivatalért, kenyérért, hazug di­cséreteket zengjen urának — mint egykor a szegény Tasso, hálátlan herczegének, nyugodt férfiassággal összegezi a magyar critica, a világ, a kor, az idők és saját legbensőbb meggyőződésen alapuló ítéleteit. Ez ítéletek nem lesznek hamisak, mert mielőtt forgalomba bocsáttattak volna , igaz fontra té­tettek.­­ Én ezen ítéletekből egy szót is el nem vetek. Újra mondom: szentesítette azokat a magyar irodalom igazságos és objectiv része; a nagy világ a tengereken innen és a tengereken túl; a kor, melyet szemeinkkel láttunk s mely a nagyokat, mint a ten­ger a nagy hajókat felveti az égig s lecsapja a sár mélyéig — s az idő, mely isten szemeivel választja ki az elmulók közül azt, a mi elmulhatatlan — mert örök. Fischer Sándor, nagy művének utolsó fejezeteit már ama nagy, kimondhatlan fájdalmak között irta; lázban, reszkető kezekkel, mely égő, kétségbeesésig kergető szenvedéseket csak a rettenetes nyelvrák ké­pes előidézni. Anyja, testvérei sokszor félájultan találták őt, irataira borulva. Nemes, jó szellem! valóban lelkedet, szived leg­tisztább érzéseit lehelted szép művedbe. Soha magyar költőről melegebben, igazabban, szebben nem irtak. Művét úgy a német, franczia sajtó, mint a ma­gyar, osztatlan magasztalással fogadta. A lángeszű költőről szóló műhöz lángeszű író irt előszót — a leg­nagyobb magyar regényíró, e század legnagyobb és legnemesebb szellemeinek egyike: Jókai Mór. Ifjú­ a te sírod ott a szép lankás budai hegyek közt nem fog beomolni soha. Magyar kéz koszoruzza meg sírodat. Ifjan haltál el, mint a kit oly ragyogó színek­kel írtál le; nagy szenvedések árán jegyzett el a ke­mény sors a dicsőségre, mint azt, kit ifjúsága virág­jában fosztott meg lantjától, hogy soha magyar lant meg ne szűnjék a nagynak, dicsőnek, hírét, nevét zengeni. Ma még csak anyád, testvéred, barátaid, — mi tudjuk igazán, kit vesztettünk kora halálodban; de ha nagy és kitűnő művedet megismeri a haza, egy hálás nemzet fogja szent emlékedet szivébe zárni. Petőfivel együtt élsz, s ah a ki ily szárnyakon repül, a nagyok, a dicsők közé jut az. A mienk vagy, sírod a mienk, műved a miénk, emléked a mienk örökké! Budapest, jan. 7. (Külföldi krónika.) A német keresztes lap pétervári levele azt constatálja, hogy Oroszország folytatja ugyan hadikészüle­teit, de lassúbb tempóban, hogy Oroszország előké­születei épenséggel nem elegendők rögtöni megro­­hanásokra. A béke ezen esztendőben bizonyára nem fog megzavartatni. A czár nem hajlandó a háborúra. Ő épenséggel nem katona, nem szeret lovagolni s ked­vetlenül teljesíti a katonai kötelességeket. Ehhez já­rul, hogy a horkii catastrophát, állítólag mégis merénylet okozta volna, a­mit a tudósító egy magas állású hivatalnoktól tudott meg. A köztársaságiaknak van már tehát Párisban jelöltjük Boulangerral szemben, a­kit az összes reactionárius és monarchista pártok támogatnak. Párisból tegnapi kelettel a következőket távír­­ják: A Szajna-departement boulangerista-ellenes vá­lasztóinak congressusa egyhangúlag Jaques­t, a me­gyei bizottság elnökét kiáltotta ki jelöltül, miután az első szavazáskor 370 jelen volt közül 234 nem szava­zott. Mindenfelől kijelenték, hogy csak Jaquesra fog­nak szavazni. Különös hatást tett Keiuachnak, a »Republique Francaise« igazgatójának, a mér­sékelt köztársaságaiak nevében tett nyilatkozata, a­kiknek jelöltje, Vaquerie csak 69 szavazatot kapott, miután a munkások és a socialisták Jaques jelöltségére szavaztak.­­ Reinach kije­lente, hogy a történtek után ő és pártja szintén Jaques jelöltségét támogatják. A remény, hogy Bou­langer kisebbségben marad, növekedett. A congressus ülésterme előtt várt boulangerista tüntetések néhány egyén kiáltozására szorítkoztak. Rómából jan. 3-tól írja a »N. Fr. Pr.« le­velezője. A kitüntetés (a Mauritius és Lázár­rend nagykeresztje) melyben az olasz király I. Bruck osztrák-magyar nagykövetet részesíté, an­nál magas­ra becsülendő, minthogy erre semmi oly külső alkalom, minek rendesen rendfeladományozás­sal járni szoktak, nem forgott fenn és a király saját kezdeményezéséből akarta a követnek különös haj­lama jelét adni. Az irat, melylyel a miniszterelnök a követtel e kitüntetést közli, mint a külügyi hivatal­ban beszélik, a legékesebb kifejezésekben tolmácsolja a király érzelmeit és a kormány köszönetét, K. Bruck lankadatlan fáradozásaiért, hogy Ausztria-Magyar­­oság és Olaszország viszonyait, minden nehézsé­gen túl, valóban bensőbbé tegye. Ausztria-Ma­­gyarországon e kitüntetést bizonyára örömmel veszik tudomásul, mert csalhatatlan bizonyítéka a vi­szonyok mély változásának Olaszországban. A brüsseli »Impartial,« a belga püspökök lapja, a Vaticánból származó közlést tartalmaz, mely szerint a római »Propaganda Congregationis« már részletes intézkedést tett a pápának Rómából való elutazására. A pápa, úgymond a közlés, absolute nem élhet tovább Crispi kormányzata alatt. A lap azt jelzi, hogy a pápa Belgiumot választotta ki jövendő tartózkodásának helyéül. Gladstone Nápolyban azon meglepetésben ré­szesült, hogy az általa lakott villa kapujára ra­gaszták és pedig, mint állítják, a nápolyi köz­ségtanács tette volna azt, a »Tablet« egy számát mely a Gladstone által de Riso marquis levelére adott azon választ tartalmazza, hogy a római kérdés felett választott bíróságnak kellene dönteni. Glad­stone, több hírlaptudósító előtt magyarázni igyeke­zett e levelet. Azt mondá, hogy már régibb keletű; kitűnt, hogy a levelet Gladstone négy hónap előtt írta. Kijelenté, hogy ő a pápa világi hatalmát meg­­egyeztethetlennek tartja Olaszország egységével és szabadságával; de a pápa személyét nagyon szivén vi­seli s őt az állását megillető minden tekintélylyel és tisztelettel ellátva kívánja látni. Gladstone Rómában, udvariasságból tisztelegni fog a pápánál. Táviratok. Belgrád, jan. 7. (Eredeti távirat.) Milán király köszönetét nyilvánította a Chris­­ties-cabinetnek, hogy az alkotmány revisió­­jára vonatkozó fáradozásaiban támogatta és oly pártatlanul járt el a választásoknál. A minisztérium önkéntes visszalépése annál na­gyobb becsületére válik a cabinetnek, mert parlamenti fogalmak szerint a rendes skup­­stinaválasztások befejeztéig megmaradhatna helyén. Végül Milán király tudomásul veszi a minisztérium leköszönését, arra kérve azon­ban annak tagjait, hogy végleges határozatáig maradjanak meg állásukon. Páris, jan. 7. A tegnapi válasu­tásui: A m 1 6 n 8- ben Montaudon tábornok royalista jelöl­tet választották meg képviselővé 60693 szavazattal. Ellenjelöltje, Cauvin 53154 szavazatot kapott.— La Rochelleben Duport boulangista je­­lölt választatott meg képviselővé 49327 sza­vazattal a republikánus jelölt, Lemerier ellené­ben, ki 39878 szavazatot kapott. London, jan. 7. A Reuter-ügynökségnek jelen­tik Szuakimból tegnapi kelettel: Handubból egy szökött katona érkezett ide, ki azt állítja, hogy egy hírnök, ki Chartumból a khalifa leveleit hozta Handubba, azt beszélte neki, hogy az egyptomi pasát és a másik tisztet, kik az egyenlítői tartományból jöt­tek, a khalifa fogságban tartja magánál. A hírnök hozzátette, hogy azt hiszik, a pasa, kivel más fehér ember nincs, Emin pasa. A fogoly pasával — mint mondá — jól bánnak. Konstantinápolyban. 7. Seefelder a bérlők nevében tiltakozott a kormány ama határozata ellen, hogy birtokába veszi a haidar-pasa-izmidti vasútvonalat. Mindazáltal bizonyosnak mondják, hogy a vonal átadása ma megtörténik. HÍREK. Január 7. — A király adományai. A király Magyar-Gencs községnek az ott múlt évi október hó 22-én dühön­gött tűzvész által károsult lakosai segélyezésése öt­száz forintnyi összeget, a győri nőipariskola részére száz forintnyi segélyt adományozott.­­ Coburg Clementina herczegnő, a bolgár feje­delem anyja Brüsszelbe érkezett. Hírlik, hogy Chartres herczeg Péterváron teendő személyes látogatás által előidézné a czár kibékülését Ferdi­­nánd fejedelemmel. — Személyi hírek. Gróf C­z­i­r­á­k­y Béla, Fe­jérmegye főispánja, ma reggel Budapestről visszauta­zott Székesfehérvárra. — Dr. Ábel Jenő, egyetemi tanár félévi szabadságra, megrongált egészsége hely­reállítása végett Rómába utazik. — Munir bey, az elhunyt török főconsul holt­teste, légmentesen elzárva egy koporsóban, még mindig az üllői­ úti klinika bonettermében fekszik. Ha rövid időn nem történik intézkedés, a koporsót átszállítják a kerepesi-uti temető halottasházába. — Szitányi Bernát, a szabadelvű pártnak egyik leg­régibb s legrokonszenvesebb tagja, ki különben az ösz­­szes pártok őszinte tiszteletét s rokonszenvét megszakí­tás nélkül bírta, mióta csak tagja a törvényhozó testü­letnek, mint őszinte részvéttel értesülünk, tegnap este rövid szenvedés után Bécsben, hol testvérbátyjánál, Szitányi Lászlónál látogatóban volt, 76 éves ko­rában meghalt. Az elhunyt egyike volt azon férfiaknak, akik soha nem csökkenő kötelességérzetet tudnak magukban egyesíteni lankadatlan hazafisá­­got. Ennek egész életén át számos bizonyítékát adta, elkezdve onnan, mikor mint Hontmegye jegyzője kez­dette meg nyilvános működését, 1843-ban, egész addig, amig ugyan a megyének lett alispánja 1849- ben. A szabadságharcz leveretése megszakitó tevékenységét a közjó érdekében, minthogy me­nekülnie kellett neki is, de mihelyt visszatért a ha­zába, újra és pedig a szélsőségig elragadtatott haza­­fiság buzgóságával kezdett a közjó érdekében buzogni, el nem mulasztva meghozni számos olyan jelentékeny áldozatot, a­mit nagy vagyona rá nézve lehetővé tett. A­mióta képviselő lett, alig hiányzott a ház egyetlen üléséről, a­melynek fontos határozataiban mindig volt része, bárha az elöregedett úr csak a legritkább ese­tekben szólt, kötelességét és jogát azonban híven gya­korolván szavazata által. Ezért halála, mint egy kö­telességtudó, nemes polgáré, nemcsak rokonai és nagyszámú barátai, hanem a parlament férfiai kö­zött is mély részvétet keltett, kik közt Szitányi ro­konszenves egyéniségének emléke mindig élni fog.

Next