Nemzet, 1889. január (8. évfolyam, 2278-2308. szám)
1889-01-07 / 2284. szám
Szerkesztőség: Ferencelek tere, Athenaeum-épület, I. Emeist. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 2 kr. Esti kiadás. Kiadó-hivatal: Fereneziek-tere, Athenaeum-épület, fjildsiint. Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra .................................... 2 írt, 8 hónapra 6 * 6 hónapra ^ _ 19 . Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám 2 kr. 2284. (7.) szám. Budapest, 1889. Hétfő, január 7. VIII. évi folyam. Budapest, január 7. Végre sok tétova után mégis csak állítottak ellenjelöltet a republicánusok Boulangernak a jan. 27-ki párisi képviselőválasztásra. Hogyan, melyik párt győzelmével fog végződni a párisi választás, azt persze senki sem képes ma megmondani. Most csak anynyit lehet constatálni, hogy e választási küzdelem Francziaország fővárosában, a köztársaságiakra nézve a lehető legrosszabb auspiciumok alatt indul meg. A royalista elemek tudvalevőleg nem állitnak ellenjelöltet Boulangernek s a mellett minden jel oda mutat, hogy kéz alatt mellette fognak dolgozni, a bonapartisták vezéremberei meg egyenesen arra szólítják föl híveiket, hogy a tábornokra szavazzanak. Vidékről pedig a köztársaság két ellenségének győzelmét jelenti a táviró. Amiensben ugyanis a royalista Montaudon tábornok választatott meg 7000-nyi szótöbbséggel. La Rochelleben pedig a boulangerista Duport lett képviselővé közel 10,000-nyi szavazattöbbséggel a republicanus jelölt ellenében. Hát mindez nem jó előjel a republicanusok ügyére a párisi választást illetőleg, melyre méltán tekint most feszült figyelemmel egész Francziaország, sőt a külföld is, mert ha az eddig mindig határozottan republicánus franczia főváros is hátat fordít a köztársaságnak, ez veszedelmes jeladás lesz az egész franczia nemzetre nézve. A szerb kormány lemondását, mint előre látható volt, Milán király, bár igen elismerő szavak kíséretében, elfogadta. A miniszterek azonban a végleges döntésig hivatalban maradnak: habilité possible. Je nie done avoir tenue une pareille conversation avec n’importe qui. Pardonnez-moi ma mauvaise écriture, mais j’ai le tempérament si éprouvé par suite des souffrances morales que j’endure depuis vingt ans, que mes nerfs s’en ressentent. Votre bontó pour moi & Madrid est un agvéable souvenir que je n’oublie pas et prie Votre Excellence de vouloir bien agréer mes meilleurs sentiments respectueux, Maréchal Bazaine. Son Excellency Sir Robert Morier. A berlini »NationalZeitung« ez ügyről a következőket írja: »Kitűnik, hogy teljesen jogosult volt minden ítéletet a Morier és Bazaine közötti teljes levelezésnek közzétételéig elhalasztani. E levelezés ugyanis az ügyet egészen más térre állítja, mint amelyen a Devies őrnagy által jelentett közlések állanak. Morier úr Bazainehez intézett levelében a koronaherczeg hadseregét illető részletek közlése tárgyában tesz kérdést, melyek alapján a marschall képes lett volna a németeket megtámadni és nekik tetemes veszteséget okozni. Az ilyes föltevést Bazaine joggal mondhatta rosszul koholtnak; az egyenest gyermekes, Morier azelőtt is tudva lehet, hogy a koronaherczeg hadserege általában nem állott Bazaine marschallal szemben, s így Bazaine támadása által nem is szenvedhetett veszteséget. Az első és második hadtestnek a Mosel elleni előnyomulásáról volt azonban szó, és azon vád emeltetett, hogy Bazaine erről Morier tevékenysége által értesíttetett. Minthogy Bazaine általában tagadja, hogy ő Moriert 1870-ben ismerte, fölteszszük, hogy ő Moriernek hozzá intézett közvetlen közlését kizártnak kívánta tekinteni. Ellenben a Bazaine és Morier közötti levelezésben semmi sem foglaltatik, amiből következtetni lehetne, hogy Bazaine tagadja azt, miszerint Londonból a németek előnyomulásáról közléseket vett, melyek Morier arra visszavezethetők, s éppen ebben fekszik a vitás pont. Ha Morier úr azon kérdést intézte volna Bazainehez: Vett ön valamely hírt tőlem akár közvetve, akár közvetlenül a német hadseregek Mosel elleni előnyomulásáról ? — úgy a dolog másként állana. A közzétett Bazaine- Morier-levelezés inkább elhomályosíthatja az ügyet. Igen kellemetlenül érint, hogy sir R. Morier ismételve és czélzatosan bevonja az ügybe Frigyes császár személyét. A nemes és szerencsétlen császár iránti tiszteletnek, kinek barátságával sir Morier dicsekszik, őt vissza kellett volna tartani attól, hogy az ő nevét ilyen ügybe bekeverje.« Budapest, jan. 7. (Az orosz lapok Tisza miniszterelnök újévi beszédéről.) A »Novoje Vremja« Tisza Kálmán miniszterelnök újévi beszédéről a következőket írja: Tisza Kálmán úr szükségesnek tartotta még egyszer ismételni, hogy az európai külügyi helyzet legfőbb biztosítékául a középeurópai hatalmak szövetsége szolgál. A magyar premier azonban szükségesnek látta azt is erősítgetni, hogy ez a szövetség tisztán békés czéllal bír s nem törekszik semmiféle aggressivára, és épen ez tünteti ki ezt a szövetséget más, békételen czéllal biró szövetsége felett; a szónok szerint a szövetséghez nem tartozó hatalmak sem óhajtják feltétlenül a háborút s igy ezek is közremunkálhatnak a béke megőrzésére. Tisza Kálmán urnak iz ezen békés hangú beszédén nincs mit csudálkozni. Ő tudja s talán jobban tudja, mint bárki — nem véve ki Kálnoky grófot sem — hogy Európa békéjét nem biztosítja sem a közép-európai szövetség, sem pedig az, hogy az ezen szövetségben nem részes hatalmak nem óhajtják a háborút. A béke megsértése csak Ausztria- Magyarország részéről lehetséges. (!) Ez a lehetőség pedig létezik s nem is szűnik meg létezni mindaddig, míg Bécsben és Budapesten végképp meg nem barátkoznak azzal a gondolattal, hogy feltétlenül le kell mondaniuk arról a keleti politikáról, amely egyedül keltette fel az izgatottságot a háború lehetősége miatt. Ilyen körülmények közt dicsérgetni a béke-ligát, alig hozható összhangba azokkal a czélokkal, amelyekből oly ékes-szólóan beszélt a magyar államférfi.« A »Novoszti« szerint a magyar miniszterelnöknek azon theóriása, hogy miért tartja ő a békét biztosítottnak, nem új. De a Tisza úr beszédének első része ellenmondásban van a második részszel, mert előbb azt mondja, hogy a békét a középeurópai szövetség biztosítja, aztán kijelenti, hogy a békét a többi európai hatalmak sem fenyegetik.Ha így áll a dolog,hát akkor minek a hirhedt »béke-liga?« Ki ellen akarja biztosítani a békét ? Úgy látszik, a bécsi kormányférfiak azt hiszik még mindig, hogy a hármas szövetséggel ijesztgethetik a többi hatalmakat, amelyek talán a békét megsérteni hajlandók volnának, hogy ezek lemondjanak minden olyan czéljukról, amely ellenére volna a hármas szövetségnek. Úgy látszik, Ausztriának leckére van szüksége, hogy megváltoztassa felfogását a hármas szövetség előnyeit illetőleg. Tisza úr hangja, mint mindig, igen önhitt. Őt nemcsak nem nyugtalanítja Ausztria pénzügyi szorultsága, hanem még fel sem veszi azokat a változásokat sem, amelyek a Balkán-félszigeten végbe mentek, még csak szükségesnek sem tartotta ezek felemlítését. Úgy látszik, ő még mindig föltétlenül bízik Milán és Károly királyokban, valamint Sztambulov úrban. De közeledik már az idő, amelyben az osztrák politikusoknak a keleti politikába vetett hitük nehéz megpróbáltatásoknak lesz kitéve. Hát erről nem is gondolkoznak sem Bécsben, sem Budapesten? Vagy talán az osztrák kormányférfiaknak van már készen valami tervük ? Ha van ilyen, hát szabad legyen reménylenünk, hogy annak nincs semmi köze ahhoz az eljáráshoz, amelyet a magyar politikusok követnek a magyar királyságban élő szlávok és románok elnyomására.« BELFÖLD, Budapest, jan. 7. (A szabdelvű párt értekezlete.) Az országgyűlési szabadelvű párt f. hó 8-án, kedden, d. u. 6 órakor értekezletet tart. ZEDtKHSZE“' 63LXD Budapest, jan 7. (A Morier-ügy.) A német félhivatalos és nemzeti szabadelvű lapok fentartják a Morier elleni vádat. A »Köln. Ztg.« és »Post« azt állítják, hogy Bazainenak Morier által közzétett franczia nyilatkozata tele van anglicanismusokkal, hogy az hamisított és nem írhatta franczia. A párisi »Figaro« is azt mondja, hogy »e nyilatkozat stylusa tele van bizarrságokkal.« E nyilatkozat eredeti franczia szövege, amely körül most a vita foly, amint azt a »Times« közölte, igy hangzik: Madrid, 8 août. Monsieur l’Ainbassadeur, — Absent de Madrid pour prendre des bains, je n’ai pu répondre á la lettre de Votre Excellence, sur ladite conversation militaire, qui est complétement mai imaginée par son auteur présumé. Je n’avais pas l’honneur de connaltre Votre Excellence avant et pendant la guerre 70, niant de la maniére la plus absolue cette conversation apocryphe et si hors de pro A NEMZET TÁRCZÁJA. Január 7. Fischer Sándor emlékezete. Irta: Tolnai Lajos. — Felolvastatott 1889. január 6-án, a Petőfi-társaság közgyűlésén. — (Vége.) Petőfi élete és művei — oly alkotása Fischer Sándor magas szellemének, — mely, mint élő legnagyobb költőnk, Jókai Mór mondja: »Korszak alkotó mű.« Szégyen-e az ránk magyarokra, hogy a Petőficultus nem itt indult meg közöttük, hanem Német- és Francziaországban ? Erdélyi, Salamon, Gyulay, Greguss, Arany — kikről minden várhattunk e téren majd alig tettek valamit. Szűk szavuak, szűk markuak voltak. A Csengery Budapesti Szemléje örömest közölte az ötvenes évek végén a Schmied Julián ferde ítéletét Petőfiről — de nem adott tért a Grimm, a Bodenstaedt, a Heine, Beranger, "Warnhagen von Ense, Uhland, Sealsfield, Grün Anasztas, Fallmerayer s a nagy Humboldt magasztaló ítéleteinek. Egy német embernek kellett ezeket a nagy világirodalomban összeböngészni, számunkra. Nem mondom, hogy ifjabb íróink nem törekedtek sőt tán éretlen tulságokkal is — összeszedni mindent, ami Petőfi életére vonatkozik, de egy Kemény, egy Arany, egy Gyulay az utolsó óráig adósak maradtak — Petőfi terjedelmesebb, méltatóbb ismertetésével ! A Salamon ósdi ítélete egy döfés a segesvári martyron. S ma, mikor ez egyébként kitűnő író tanulmányát, igaztalan, ferde, leélt megjegyzéseivel, a Kisfaludy társaság ezége alatt a piaczra hozni nem átalló: a keserűség érzete tör ki keblünkből — e tanulmánya olvastán. Még most is! — és Császár Ferenczekre gondolunk ! Ti még most sem hajoltok meg ama félisten előtt, kinek érezszobrát a nagy világ koszorúzta meg! Oh uraim! mi elszomorítóan magyarok vagyunk! Az első nagyobb életrajzot köztünk, az alig 22 éves Zilahy Károly irta, lángoló szavakkal. E hevenyészett életrajznak, egyébb érdeme nincs is. Utána egy sereg tárczakő próbálgatta tollát a nagy thema fölötti siralmas silányságokkal. Komoly, számba vehető tanulmány Petőfi irodalmi költői becséről újabb időben m egy sem jelent meg Annál nagyobb elragadtatással üdvözölhetjük Fischer Sándornak, külső terjedelmére nézve is nagy művét. A 618 oldalnyi, legnagyobb nyolczadrétű, rendkívül szépen kiállított s Lipcsében megjelent mű felöleli Petőfi életének minden lényegesebb mozzanatát. Elkíséri a bölcsőtől a sírig, — el lehetne mondani phrasis nélkül: a sírtól az örökkévalóságig. Fischer Sándor lelkében egy véletlen körülmény érlelte meg amaz erős vágyat, hogy Petőfi életét megírja. A híres bécsi német színész, Levinszky, 1880-ban Budapestre jött s itt valami jótékony czélra, a redout termében Petőfi költeményeiből néhányat elszavalt a Neugebauer László kitűnő fordításában. A közönséget s benne az ifjú Fischer Sándort is annyira elragadta a művészi declamatió, hogy óriási taps tolmácsolta a rendkívüli hatást. A csöndes, hallgatag ember rögtön megszerezte Petőfi műveit, előbb német fordításban, majd eredetiben is. Csudálatos varázserőt gyakorlottak e tüneményszerű bájos, majd fenséges költemények a nagy műveltségű ifjú tudósra. Mohó vágygyal fogott a Petőfi életére vonatkozó adatok egybegyűjtéséhez, lépésről-lépésre közelebb ért lelke ama czélhoz, hogy a nagy költő életét megírta. Előbb kisebb tanulmányokat tett közzé a kiválóbb német lapokban, majd egy felolvasási cyclust készült tartani: »Aus Petőfis Liebes- und Eheleben« czímmel. E közben történt, hogy Paulay színre alkalmazta Madách »Ember tragoediá«-ját.Fischer Sándor a premieren jelen volt. O, ki már nagy terjedelmű beható tanulmányt írt Goethe Faustjáról, most, az előadás megrázó hatása alatt, hozzá fogott az »Ember tragoediá«-jának lefordításához, még pedig a színi formában. A legjelesebb német írók siettek kifejezni elragadtatásukat Fischernek, a remek fordításért. Fischert részint ez a siker, részint Madách »Ember tragoediá «-járól írt terjedelmes esséyének nagy sikere most már arra sarkalta, hogy teljes erejével fogjon a »Petőfi élete és művei« czímű munkájához. A nehéz feladat megoldása hatalmas kezekre talált Fischerben. Fischer minden iskolát, falut, várost fölkeresett, ahol csak Petőfi megfordult. Személyesen beszélt régi barátaival, rokonaival, iskolatársaival, figyelmét mindenre kiterjesztette s minden valamire való magyar munkát, tárczát, rajzot összevásárolt, a mit csak magyar nyelven talált. Könyvkereskedőkkel, antiquárfutókkal, közel 40 távos összeköttetésbe lépett. Időt, költséget nem kimérve, pár év alatt megírta nagy munkáját. Lázas sebességgel dolgozott, mintha érezte volna, hogy a sors napjait kimérte. 1888. január havában fejezte be örökbecsű művét. Örökbecsűnek mondom, mert sem a részletekben, sem az egészben ítélete nem ingadozik s úgy felfogásában, mint kivitelében józan. Felhasználja a hosszú időt Petőfi halálától máig, mely negyven év igenis elegendő arra, hogy az emberek nézete leszűrődjék. Kortársak neheztelése, irigyek haragja, a divat után futók lelki köde elenyésznek, lassan-lassan az örök, igaz dicsőség ragyogó napjának hatása alatt szerte oszolnak, ha csak a sértett hiúság valakikben, mint a rozsda a hitvány anyag utolsó elporlásáig, fenn nem marad. Fischer Sándor, nagy művét LXI. fejezetre osztja. Megismerkedünk az egyszerű de becsületes — éltük alkonyán nagy nyomorba sülyedt szülőkkel, kiket fiuk soha el nem hagyott , a bálványozásig szeretett. Mihelyt egy kissé jelentékenyebb honoráriumra tehetett szert, első gondja volt, hogy öregeit örvendeztesse meg vele. »János vitéz«-e tiszteletdíját, holott ő is fölötte szűkösen élt — mind nekik adja ; összes költeményeit csak azért adja oly olcsón Emichnek, hogy szegény szüleit „egy kegyetlen uzsorás körmei közül kiszabadítsa. Ötszáz forintot küld nekik örömmel, s úgy látszik, magának mit sem hagy — de hát ő nem fél a nyomortól. Majd midőn megírja kis fiának Zoltánnak a hat hónapos gyermeknek fölötte naiv, megható életrajzát, igy fordul a fiúhoz: »Oh fiam, ha felnősz, légy tisztelettel és szeretettel e két szent öreg emléke iránt, kik engemet oly végtelenül szerettek-------« Minden szava szeretet, melyet szüleihez intéz, minden tette hála, a legmélyebb tisztelet, minden gondolata áldás irántuk. S mily szépen, az érzés mily tisztaságával fejezi ki a magas lelkű életrajzíró e jellemvonásait a lángeszű költőnek. Csak nemes szív irhat ily nemesen. Plasticus rajzokban mutatja föl a serdülő ifjút imponáló fölényével társai között; a kezdő írót, a homályból kibontakozó költőt, a szegény kóbor színészek, könynyelmű komédiások társaságában soha el nem aljasodva és dicsősége napjaiban egyet is nyomorult társai közül meg nem tagadva. Drámai jelenet az, mikor a névtelen ifjú a haza legnagyobb költője, Vörösmarty előtt megjelenik. Koldus talán, ha rongyait nézzük, de király, ha a kóbor dalnok megnyitja ajkait Egyszerűség, méltóság, fennség. A Zalán futásának nagy költője meghatottan szerít kezet a csodás szépségű dalok szerzőjével. Két nagy korszak áll itt előttünk, az, mely megfutotta pályáját s az uj, melynek első csillagai után hirtelen támadnak millió társai, hogy beborítsák széltől hosszig a kerek eget. Fischer Sándor soha sem engedi magát regényeskedésektől elragadtatni, mint a nagy angol realisták, életet ir, valót ad; nem festi egy perezben is másnak Petőfit mint a mi; szenvedélyéhez megtalálja az alkalmas színeket, gyöngédségéhez az életteljes vonásokat. Nem torzít ahol a nyerseség mintegy durva mázolásra utalna, és nem idealizál, ahol a nagyság oly könnyen ragadhatja a bámuló festőt túlzásokra. Nyugodt, mert igaz, ha mert a hűség teremthet csak élvezhető alakot. Mennyi alkalma lett volna Fischernek egy Titánt adni, de ő emberről írt — megmaradt a psychologia szent és sérthetetlen határai között. Az ő haragos Petőfije a Kunság szülötte, az ő mélyen becsületérző szegény ifja a nyomor kenyerén megedzett büszke Petőfi Sándor. Salamon Ferencz bohócznak ifja Petőfit, midőn ez a múzeum lépcsőjén tartja lelkesítő beszédeit az őt áhítattal körülvevő néphez: Fischer egy lángoló ifjúnak, ki mert mindent hisz, mindent akar is. A csaták viharában az ágyudörej, a trombitaharsogás között mindig megmarad életrajzírónk azon a vonalon, ahol Petőfi nem félisten, hanem egész ember — de épp ez által nyeri meg legteljesebb rokonszenvünket, csudálatunkat. Véghetetlen nagy szivjóságra mutat Fischernél ama gyöngédség, melylyel a szerencsétlen Szendrey Júliát írja, a költő legjobb barátjai által is elitélt, megvetett asszonyt, a nemzet egykori bálványát, a legnagyobb magyar költő örömét, boldogságát, legédesebb dicsőségét. Mi volt e nő ? Semmi más — csak nő, rossz, nemtelen soha. Az özvegyi koszorú nem övezi homlokát, de én e homlokot, melyet a nagy Petőfi istenitett, tövisek közé soha nem szorítanám. Sorsáért megszenvedett egy nemzet hidegségében, de a hideg föld ne boruljon hidegebben porló tetemeire — mint más szerencsétlen asszonynak koporsójára. Az a segesvári halmok alatt, ez a kerepesi temetőben — kezeik megszoríthatják egymás kezeit, mert a sir mindenekért eleget tesz, isten s ember előtt. Tegyen is — óh tegyen is ! Fölötte finoman illeszti össze Fischer ítéleteit Petőfi lyrai ét elbeszélő költeményeiről Nem kell, hogy valamely hatalmasság parancsából, valamely kisebb tehetség javára letiporja a költő koszorúit. Egy becsületes ember lábai ilyen munkára sohasem vállalkoznak. Nem kell hogy hivatalért, kenyérért, hazug dicséreteket zengjen urának — mint egykor a szegény Tasso, hálátlan herczegének, nyugodt férfiassággal összegezi a magyar critica, a világ, a kor, az idők és saját legbensőbb meggyőződésen alapuló ítéleteit. Ez ítéletek nem lesznek hamisak, mert mielőtt forgalomba bocsáttattak volna , igaz fontra tétettek. Én ezen ítéletekből egy szót is el nem vetek. Újra mondom: szentesítette azokat a magyar irodalom igazságos és objectiv része; a nagy világ a tengereken innen és a tengereken túl; a kor, melyet szemeinkkel láttunk s mely a nagyokat, mint a tenger a nagy hajókat felveti az égig s lecsapja a sár mélyéig — s az idő, mely isten szemeivel választja ki az elmulók közül azt, a mi elmulhatatlan — mert örök. Fischer Sándor, nagy művének utolsó fejezeteit már ama nagy, kimondhatlan fájdalmak között irta; lázban, reszkető kezekkel, mely égő, kétségbeesésig kergető szenvedéseket csak a rettenetes nyelvrák képes előidézni. Anyja, testvérei sokszor félájultan találták őt, irataira borulva. Nemes, jó szellem! valóban lelkedet, szived legtisztább érzéseit lehelted szép művedbe. Soha magyar költőről melegebben, igazabban, szebben nem irtak. Művét úgy a német, franczia sajtó, mint a magyar, osztatlan magasztalással fogadta. A lángeszű költőről szóló műhöz lángeszű író irt előszót — a legnagyobb magyar regényíró, e század legnagyobb és legnemesebb szellemeinek egyike: Jókai Mór. Ifjú a te sírod ott a szép lankás budai hegyek közt nem fog beomolni soha. Magyar kéz koszoruzza meg sírodat. Ifjan haltál el, mint a kit oly ragyogó színekkel írtál le; nagy szenvedések árán jegyzett el a kemény sors a dicsőségre, mint azt, kit ifjúsága virágjában fosztott meg lantjától, hogy soha magyar lant meg ne szűnjék a nagynak, dicsőnek, hírét, nevét zengeni. Ma még csak anyád, testvéred, barátaid, — mi tudjuk igazán, kit vesztettünk kora halálodban; de ha nagy és kitűnő művedet megismeri a haza, egy hálás nemzet fogja szent emlékedet szivébe zárni. Petőfivel együtt élsz, s ah a ki ily szárnyakon repül, a nagyok, a dicsők közé jut az. A mienk vagy, sírod a mienk, műved a miénk, emléked a mienk örökké! Budapest, jan. 7. (Külföldi krónika.) A német keresztes lap pétervári levele azt constatálja, hogy Oroszország folytatja ugyan hadikészületeit, de lassúbb tempóban, hogy Oroszország előkészületei épenséggel nem elegendők rögtöni megrohanásokra. A béke ezen esztendőben bizonyára nem fog megzavartatni. A czár nem hajlandó a háborúra. Ő épenséggel nem katona, nem szeret lovagolni s kedvetlenül teljesíti a katonai kötelességeket. Ehhez járul, hogy a horkii catastrophát, állítólag mégis merénylet okozta volna, amit a tudósító egy magas állású hivatalnoktól tudott meg. A köztársaságiaknak van már tehát Párisban jelöltjük Boulangerral szemben, akit az összes reactionárius és monarchista pártok támogatnak. Párisból tegnapi kelettel a következőket távírják: A Szajna-departement boulangerista-ellenes választóinak congressusa egyhangúlag Jaquest, a megyei bizottság elnökét kiáltotta ki jelöltül, miután az első szavazáskor 370 jelen volt közül 234 nem szavazott. Mindenfelől kijelenték, hogy csak Jaquesra fognak szavazni. Különös hatást tett Keiuachnak, a »Republique Francaise« igazgatójának, a mérsékelt köztársaságaiak nevében tett nyilatkozata, akiknek jelöltje, Vaquerie csak 69 szavazatot kapott, miután a munkások és a socialisták Jaques jelöltségére szavaztak. Reinach kijelente, hogy a történtek után ő és pártja szintén Jaques jelöltségét támogatják. A remény, hogy Boulanger kisebbségben marad, növekedett. A congressus ülésterme előtt várt boulangerista tüntetések néhány egyén kiáltozására szorítkoztak. Rómából jan. 3-tól írja a »N. Fr. Pr.« levelezője. A kitüntetés (a Mauritius és Lázárrend nagykeresztje) melyben az olasz király I. Bruck osztrák-magyar nagykövetet részesíté, annál magasra becsülendő, minthogy erre semmi oly külső alkalom, minek rendesen rendfeladományozással járni szoktak, nem forgott fenn és a király saját kezdeményezéséből akarta a követnek különös hajlama jelét adni. Az irat, melylyel a miniszterelnök a követtel e kitüntetést közli, mint a külügyi hivatalban beszélik, a legékesebb kifejezésekben tolmácsolja a király érzelmeit és a kormány köszönetét, K. Bruck lankadatlan fáradozásaiért, hogy Ausztria-Magyaroság és Olaszország viszonyait, minden nehézségen túl, valóban bensőbbé tegye. Ausztria-Magyarországon e kitüntetést bizonyára örömmel veszik tudomásul, mert csalhatatlan bizonyítéka a viszonyok mély változásának Olaszországban. A brüsseli »Impartial,« a belga püspökök lapja, a Vaticánból származó közlést tartalmaz, mely szerint a római »Propaganda Congregationis« már részletes intézkedést tett a pápának Rómából való elutazására. A pápa, úgymond a közlés, absolute nem élhet tovább Crispi kormányzata alatt. A lap azt jelzi, hogy a pápa Belgiumot választotta ki jövendő tartózkodásának helyéül. Gladstone Nápolyban azon meglepetésben részesült, hogy az általa lakott villa kapujára ragaszták és pedig, mint állítják, a nápolyi községtanács tette volna azt, a »Tablet« egy számát mely a Gladstone által de Riso marquis levelére adott azon választ tartalmazza, hogy a római kérdés felett választott bíróságnak kellene dönteni. Gladstone, több hírlaptudósító előtt magyarázni igyekezett e levelet. Azt mondá, hogy már régibb keletű; kitűnt, hogy a levelet Gladstone négy hónap előtt írta. Kijelenté, hogy ő a pápa világi hatalmát megegyeztethetlennek tartja Olaszország egységével és szabadságával; de a pápa személyét nagyon szivén viseli s őt az állását megillető minden tekintélylyel és tisztelettel ellátva kívánja látni. Gladstone Rómában, udvariasságból tisztelegni fog a pápánál. Táviratok. Belgrád, jan. 7. (Eredeti távirat.) Milán király köszönetét nyilvánította a Christies-cabinetnek, hogy az alkotmány revisiójára vonatkozó fáradozásaiban támogatta és oly pártatlanul járt el a választásoknál. A minisztérium önkéntes visszalépése annál nagyobb becsületére válik a cabinetnek, mert parlamenti fogalmak szerint a rendes skupstinaválasztások befejeztéig megmaradhatna helyén. Végül Milán király tudomásul veszi a minisztérium leköszönését, arra kérve azonban annak tagjait, hogy végleges határozatáig maradjanak meg állásukon. Páris, jan. 7. A tegnapi válasutásui: A m 1 6 n 8- ben Montaudon tábornok royalista jelöltet választották meg képviselővé 60693 szavazattal. Ellenjelöltje, Cauvin 53154 szavazatot kapott.— La Rochelleben Duport boulangista jelölt választatott meg képviselővé 49327 szavazattal a republikánus jelölt, Lemerier ellenében, ki 39878 szavazatot kapott. London, jan. 7. A Reuter-ügynökségnek jelentik Szuakimból tegnapi kelettel: Handubból egy szökött katona érkezett ide, ki azt állítja, hogy egy hírnök, ki Chartumból a khalifa leveleit hozta Handubba, azt beszélte neki, hogy az egyptomi pasát és a másik tisztet, kik az egyenlítői tartományból jöttek, a khalifa fogságban tartja magánál. A hírnök hozzátette, hogy azt hiszik, a pasa, kivel más fehér ember nincs, Emin pasa. A fogoly pasával — mint mondá — jól bánnak. Konstantinápolyban. 7. Seefelder a bérlők nevében tiltakozott a kormány ama határozata ellen, hogy birtokába veszi a haidar-pasa-izmidti vasútvonalat. Mindazáltal bizonyosnak mondják, hogy a vonal átadása ma megtörténik. HÍREK. Január 7. — A király adományai. A király Magyar-Gencs községnek az ott múlt évi október hó 22-én dühöngött tűzvész által károsult lakosai segélyezésése ötszáz forintnyi összeget, a győri nőipariskola részére száz forintnyi segélyt adományozott. Coburg Clementina herczegnő, a bolgár fejedelem anyja Brüsszelbe érkezett. Hírlik, hogy Chartres herczeg Péterváron teendő személyes látogatás által előidézné a czár kibékülését Ferdinánd fejedelemmel. — Személyi hírek. Gróf Cziráky Béla, Fejérmegye főispánja, ma reggel Budapestről visszautazott Székesfehérvárra. — Dr. Ábel Jenő, egyetemi tanár félévi szabadságra, megrongált egészsége helyreállítása végett Rómába utazik. — Munir bey, az elhunyt török főconsul holtteste, légmentesen elzárva egy koporsóban, még mindig az üllői úti klinika bonettermében fekszik. Ha rövid időn nem történik intézkedés, a koporsót átszállítják a kerepesi-uti temető halottasházába. — Szitányi Bernát, a szabadelvű pártnak egyik legrégibb s legrokonszenvesebb tagja, ki különben az öszszes pártok őszinte tiszteletét s rokonszenvét megszakítás nélkül bírta, mióta csak tagja a törvényhozó testületnek, mint őszinte részvéttel értesülünk, tegnap este rövid szenvedés után Bécsben, hol testvérbátyjánál, Szitányi Lászlónál látogatóban volt, 76 éves korában meghalt. Az elhunyt egyike volt azon férfiaknak, akik soha nem csökkenő kötelességérzetet tudnak magukban egyesíteni lankadatlan hazafiságot. Ennek egész életén át számos bizonyítékát adta, elkezdve onnan, mikor mint Hontmegye jegyzője kezdette meg nyilvános működését, 1843-ban, egész addig, amig ugyan a megyének lett alispánja 1849- ben. A szabadságharcz leveretése megszakitó tevékenységét a közjó érdekében, minthogy menekülnie kellett neki is, de mihelyt visszatért a hazába, újra és pedig a szélsőségig elragadtatott hazafiság buzgóságával kezdett a közjó érdekében buzogni, el nem mulasztva meghozni számos olyan jelentékeny áldozatot, amit nagy vagyona rá nézve lehetővé tett. Amióta képviselő lett, alig hiányzott a ház egyetlen üléséről, amelynek fontos határozataiban mindig volt része, bárha az elöregedett úr csak a legritkább esetekben szólt, kötelességét és jogát azonban híven gyakorolván szavazata által. Ezért halála, mint egy kötelességtudó, nemes polgáré, nemcsak rokonai és nagyszámú barátai, hanem a parlament férfiai között is mély részvétet keltett, kik közt Szitányi rokonszenves egyéniségének emléke mindig élni fog.