Nemzet, 1890. október (9. évfolyam, 2907-2937. szám)
1890-10-08 / 2914. szám
Melléklet a »Nemzet« 2915. (278.) október 9. számához. A totálisáteur a fővárosban.*) A fővárosban most lefolyt lóversenyekhez mi is óhajtunk rövidke epilógust irni, elfogulatlan, számokkal támogatott epilógust, szólva egy, a lóversenyekkel kapcsolatban kifejlődött és mint látszik, az idők során egyre nagyobb mérveket öltő sajnos jelenségről, a totalisateur intézménye révén szított játékszenvedélyről. Nem szorosan a totalisateur ellen kívánunk síkra szállni. Elvi szempontból a modern kor e szerencsekereke is, mint minden játékintézmény kárhoztatandó, de mint nyilvános ellenőrzés alatt álló és a gazdasági életnek egyik fontos ágával szorosan kapcsolatos institutio sok érvet szolgáltat a maga fentartása mellett. Egyik alkotását képezi mindenesetre az emberi természetben gyökeredző játékvágynak, melyet tökéletesen elfojtani alig lehet s amely egyik vagy másik formában, de következetesen kielégítésre törekszik. Németországban például a totalisateur, mint hazárdjáték a nyolcvanas évek elején el volt tiltva, mindazonáltal csak rövid időre, s különben is ott szintén nagy mértékben van kifejlődve a játékvágy, melynek czéljaira szolgál az osztálysorsjáték, nem említve a rendkívül elharapódzott tőzsdejátékokat. Másrészt Anglia és Francziaország kevésbé ismerik a sorsjátékokat, ellenben ott meg éppen a bookmaker és a totalisateur játszik jelentékeny szerepet. Ausztriában és hazánkban a játékosoknak van miből válogatniok. Nekünk bőven kijutott a játék minden neméből; a lottó és a legkülönfélébb sorsjegyek egész légiója mellett virágzik a totalisateur, sőt az utóbbi most jön tulajdonkép divatba, mert ismerete és használása eljutott már a társadalom legszélesebb rétegeibe, olyanokba is, melyek létezéséről eddig jóformán tudomással sem bírtak. Hogy a totalisateur mennyire hódít nálunk, mily mérveket öltött az azon való játszás és mekkora arányokban terjed az évről-évre, mindezt legfőkép csak sejthettük egyes kóros tünetekből, de pontosan meghatározni már azért sem lehetett, mert az idevágó adatok, tudtunk szerint, mindeddig közzétéve nem lettek. Azt hiszszük tehát, hogy nem végezünk sem érdektelen, sem fölösleges munkát, midőn a legutóbbi éveknek vonatkozó, rendelkezésünkre álló adatait, hiteles forrásból nyilvánosságra hozzuk. Ez adatok csupán a fővárosra szorítkoznak és kiterjednek főleg a totalisateuren kiadott játékjegyek darabszámára és értékösszegére, továbbá annak feltüntetésére, hogy a játékjegyek darabszámában mikép oszlanak meg értékösszeg szerint a jegyek. Mindezek kellő alapot nyújtanak a helyzet megítélésére és arra, hogy a kívánt következtetéseket levonhassuk. A felsorolt szempontok bármelyikéből is vizsgáljuk a dolgot, egyaránt meglepő és hozzátehetjük, szomorú eredményekre jutunk. A totalisateur-játékra kiadott jegyek darabszáma volt. Évről-évre nőtt tehát a kiadott jegyek darabszáma, s ezt állíthatjuk annak daczára, hogy az 1886- ban az előző évhez képest némi csökkenés mutatkozik. Csakhogy ez előző év — az 1885 ki — egyúttal az országos kiállítás éve volt s mint rendkívüli idő*) A »Nemzetgazdasági Szemé«-nek holnap megjelenő októberi füzetéből.szak, midőn az idegenek ezrei és ezrei tartózkodtak a fővárosban, szorosan véve számba nem jöhet. De már az 1887-iki év az 1886. évhez képest 37 százalék, az az 1888. év az 1887. évhez képest 52,75 százalék, az 1889. év az 1888. évhez képest 24,4 százalék gyarapodást tüntet föl s összesen a tárgyalt öt év alatt a gyarapodás 156 százalék, azaz a játékjegyek száma 1889-ben már két és félszer nagyobb, mint volt az amúgy is, elég »kedvezőnek« mondható 1885-ös évben. Hogy a játékszenvedély terjedésének arányait még szemlélhetőbbé tegyük, megjegyezhetnők, hogy míg az 1885. és 1886. években a főváros minden egyes lakójára csak 4/10 jegy jutott, 1887-ben már 5/10, tehát egy fél jegy, addig 1888-ban 0’9, vagyis majdnem egy egész jegy, 1889. évben pedig 105, azaz már egy egész jegynél is több esik a főváros minden egyes lakójára. Tréfásan, de tán nem minden alap nélkül állithatnók tehát, hogy »tout Budapest« játszik a totalisateurön. Lássuk most az említett játékjegyek értékösszegét, vagyis azt, hogy évente mennyi pénzt raktak a fővárosban a totalisateurra. A kiadott jegyek vételára fejében befolyt. A gyarapodás mérve — az 1885. és 1886. évi viszonylatot itt is figyelmen kívül hagyva, 1887-ben 54’2 százalék az előző évhez képest, 1888-ban 22’35 százalék az 1887. évhez képest és 1889-ben 42 százalék az 1888. évhez képest. Hogy az arányszámok az egyes évi darabszámoknál és értékösszegeknél nem fedik egymást, könnyen érthető, hisz az egyes jegyek által képviselt értékösszegek, miként alább látni fogjuk, változók, egyik vagy másik évben több adat von el a nagyobb vagy kisebb értékű jegyekből. Mindazáltal az öt évi eredmény körülbelül megegyez, mert az 1889-ben eladott játékjegyek értékösszegéhez viszonyítva az 1885-ben eladott játékjegyek értékösszegét, a gyarapodás 151 százalék, tehát az 1889. évi játékjegyek értékösszege szintén két és félszer nagyobb, mint volt öt évvel azelőtt. A viszonyítás jelentősége egyébként szinte háttérbe szorul azon absolut szám súlyával szemben, mely mutatja, hogy öt év alatt csupán Budapesten és számba nem véve a bookmakereknél, nemkülönben az innen külföldre s főleg Ausztriába eszközölt fogadásokat, 6,737,612 frt, vagyis közel hét millió frtot játszottak el a totalisateurra. Természetes, hogy a totalisateur-vállalat e rohamosan fokozódó keresletnek sietett eleget tenni s mi sem világítja meg inkább a játékszenvedély felülkerekedésének egyes pázisait, mint ama fejlődésnek és terjeszkedésnek folytonossága, melyet a totalsateur intézménye Budapesten feltüntet. A hetvenes években, midőn a versenyek még a régi lóversenytéren tartottak, a totalisateur meglehetősen primitív állapotban volt. Bécsből jött le mindannyiszor hozzánk és írott cédulák pótolták a mostani jegyeket. A kezelés ismereteit ekkor sajátította el Császár Ferencz, aki jelenleg vezeti a »magyar totalisateurt« nagy ügyességgel és körültekintéssel. Eleinte egy géppel, 1888-ban már 10 géppel dolgozott a totalisateur, 1884-ben meghonosíttattak a helyrefogadások 3 géppel . 1886. óta a működő gépek technicai fejlesztésére villamos készülékeket kezdtek alkalmazni, s alig volt év ezután, hogy a gépek számát ne szaporították volna, ugyannyira, hogy a legutóbbi lóversenyek alkalmával már 49 gép volt a versenytéren fölállítva. El kell azonban ismernünk, hogy a jockey-club, mint a totalisateur vállalkozója, a játékintézmény fejlesztésével kapcsolatban időnként figyelemmel volt arra is, hogy annak használatától távol tartassanak oly elemek, melyeknél a játék romboló, kártékony hatása kétszeresen hátrányosan jelentkezik. Az 50 kros jegyek kiadásának beszüntetése, a nagyobb tétekkel való játék lehetetlenné tétele az olcsóbb belépti jegyeknek föntartott helyeken, kétségkívül a szegényebb sorsúnknak a játékból való kizárása irányulnak. Csakhogy, mint később igazolni fogjuk, e rendszabályok vajmi keveset használtak, mert legfőképp azt eredményezték, hogy az egyes játszó, a tétösszeg kiegészíthetése végett — most már többekkel szövetkezve játszott s a totalisateur működésének aggasztó tünetei nálunk éppen abban nyilvánulnak, hogy résztvevői túlnyomóan a lakosság azon rétegeiből kerülnek ki, melyek anyagilag még nem is függetlenek s a melyekre a totalisateurön való játék költséges passiója valósággal korrumpálólag hat. Nem ugyan a rideg számok, de a közélet figyelmesebb megszemlélése alapján megállapítottnak vehetjük, hogy a totalisateur nálunk és azon körökben kezd rendkívüli népszerűségnek örvendeni, ahol annak legkevésbé volna helye, nevezetesen az ifjúság körében, mely az élettel való harczot még föl sem vette s a melynek tulajdonképen abban a zsenge korban, melyben van, kellene megtanulnia, hogy az emberi boldogulás titka elsősorban saját egyéni erőink észszerű fejlesztésében és edzésében rejlik, nem pedig a véletlen szerencse esélyeiben, melyekre az egyén sorsát rábízni épp oly bőre, mint szerencsétlen vállalkozás volna. De eltekintve a kérdésnek ezen paedagogiai oldalától, utalnunk kell általában azon pusztító hatásra, melyet a játék terén mutatkozó korruptív anyagi és azzal szoros kapcsolatban erkölcsi szempontból gyakorol főleg azoknál, akiknek személyes viszonyai nem nyújtanak biztosítékot az eltévelyedés ellen. Hivatkozhatnánk e tekintetben azon, fájdalom, naponkint szaporodó esetekre, midőn egyes fiatal emberek, kik valamely üzletben alkalmazásban állanak, egy végzetes pillanatban a sikkasztás gondolatához folyamodnak s a midőn a vizsgálat kétségtelenül kiderité, hogy a bűnös elhatározására a totalisateur volt döntő befolyással, melynek oltárához tilosan áldozni járt a delinquens. A totálisateur-játék eme vészes túlcsapongása ép oly szembeszökőn nyilvánul a meglett korúak azon társadalmi osztályainál is, melyek hivatásköre és anyagi körülményei annak gyakorlása ellen meganyagi tiltó és gátló okot képeznek. A mi totalisateureink a főurak, sportsmanek, bankárok és egyéb pénzes világfiak mellett klienseik közé számítják a kisebb hivatalnokokat és iparosokat, napidíjasokat, az alsóbbrendű munkások százait, stb. A számok e részben világosan bizonyítanak. Ha vizsgáljuk ugyanis azt az arányt, amely szerint a kiadott játékjegyek az értékösszeghez képest megoszlanak, az alábbi kép tárul elénk: Kiadatott játékjegy 1885. 1886. 1887. 1888. 1889. Összesen : 196,587 193,107 264,703 404,325 503,091 E számcsoportok egyszerű áttekintéséből is nyilvánvalóvá válik az általunk már jelzett tény, hogy az egészen kis tétek — 50 krtól 2 frtig — domináló részét képezik a totalisateur összforgalmának. Az 1885-ben kiadott összesen 196,587 jegy közül 141,404 darab, vagyis 72°/0, 1886-ban öszszesen 193,107 db. jegy közül 140,322 db., vagyis 72'73°/0, 1887-ben 264,703 jegy közül 182,136 db, vagyis 68,8°/0, 1888-ban 404,325 jegy közül 297,189 db, vagyis 73’50°/0 és 1889-ben 503,097 jegy közül 360,505 db, vagyis 71’66°/0 esik a legkisebb tétekre. S ezek az adatok nem csupán azt mutatják, hogy mily mérveket öltött e játék azokban a körökben, amelyek részvétele annyira kifogásolható, hanem tanúsítják egyszersmind a játékszenvedély kifejlődöttségének intenzivitását is. Mert hisz látjuk, hogy 1887-ben az 50 kros jegyek már nem szerepelnek ugyan, de az a 40,622 db jegy, mely még az előző évben 50 —50 kron kiadatott, visszatérőleg jelentkezik bőven az 1887-ben kimutatott 1 és 2 frtos jegyek számában, mely évben ezek már 182,136 darabbal, tehát az előző évhez képest 82,436 db szaporodással képviselték, vagyis más szóval, az elmaradt 50 kros jegyek — miként föntebb említők — szövetkezés útján kikerekittettek 1 írtra s most kétszeres számban, de ismét megjelennek a totalisateurnél. E föltevés egyébiránt teljes igazolást nyer azon körülmény által, hogy az 1 frtos jegyek száma 1887 ben, tehát az 50 kros jegyek eltűnését követő évben az előző évi számnak (65,261) mindjárt közel kétszeresére (124,090) szökkent) valamint lényegesen emelkedett a 2 frtos jegyek ára, ami a kiadott jegyek darabszámának évenkint természetszerűen jelentkező gyarapodása mellett bizonyára főleg az írtnál kisebb tétek visszautasításának következménye. Súlyt fektetünk e feleségre különösen azért, mert a leghatározottabban domborítja ki azt a baljóslatú vonást, melyet a totalisateur-játék nálunk magára ölt az által, hogy az oda nem való elemeket és társadalmi rétegeket vonja bele bűvkörébe. A »kis emberek« ily irányú sportkedvteléseit semmiféle érvvel indokolni nem lehet. Nem fogadható el az a felfogás, mely a legkülönfélébb társadalmi rétegeknek a totalisateur-játékban való résztvétét bizonyos tekintetben a kor democraticus vívmányául tünteti föl, mely lehetővé teszi az osztozást oly passiókban, melyek ezelőtt csak egyes privilegisált köröknek látszottak fentartva lenni. Épp oly kevéssé foghat helyt a lótenyésztés sokat hangoztatott nagy érdeke, mely a tömegesebb tétek által elérendő jövedelem által istápoltatnék mindjobban. A democratia követelménye nem nyilvánul abban, hogy most már mindenki játszhassék a totalisateurón ; a lótenyésztés érdekeire való hivatkozás feltétlen helyeslése pedig szükségkép arra vezetne, hogy helyeselnünk kellene például a kis lutrit, mert hisz ez még egy nyomósabb érdek, az állam szükségleteinek kielégítésére szolgál. Nem vonjuk ugyan kétségbe a totalsateur hozadékának jelentőségét éppen a lótenyésztés szempontjából és erre a körülményre, valamint e sorok elején kiemelt azon mozzanatra tekintettel, hogy a totalisateurben mi csak egyik megvalósulási formáját látjuk az emberi természetben meglévő játékvágynak, melyet elfojtani nehéz, sőt lehetetlen, mindezekre tekintettel mondjuk, alig vallhatnók czélravezetőnek a totalisateur intézményének eltörlését, de igenis gyakorlását tartjuk megszorítandónak, fentartva azt azon osztályoknak, melyek ebbeli kedvteléseiből messzibb kiható bajok nem származhatnak. E felfogáshoz annál inkább ragaszkodunk, minél jobban szemügyre veszszük azon összegeknek nagyságát, melyek jelenleg a totalisateur hozadékának öregbítésére szolgálnak s a melyek a szóban forgó elemek elvonása folytán, még jelentékenyen reducálva is, az érintett gazdasági czél elérésére mindenesetre kielégítő segédforrást nyújtanának. A totalisateur, vagyis jobban a lovaregyleti pénztár jövedelme gyanánt úgy a tét-, mint a helyrefogadásoknál az egyes futamokra felrakott tételek összegéből mindenekelőtt 8°/0 vonatik le adó-, bélyegilleték és kezelési költségek czimén s csak az igy fenmaradó összeg fizettetik ki az illető nyerőknek tételük arányában. E szerint, ha az 1885—89-iki években a totalisateur révén az egyleti pénztár javára eső összegek nagyságát megállapítani akarnók, mindenekelőtt a fentebb évenkint kimutatott tétösszegek 8°/0-át kellene kiszámítanunk ; ez tesz: 1885. évben .... 70,377 frt 20 krt 1886. » .... 65,924 » —1887. » .... 101,663 » 36 » 1888. » .... 124,390 * 64 » 1889. » .... 176,653 . 76 » Öt év alatt összesen 539.008 frt 96 kr, ami elég tisztességes summa. A 8°/608 levonáson kívül azonban az egyleti pénztár javára esik az osztalék kiszámításánál mutatkozó netáni töredék is, mely igen jelentékeny összegekre rúg. Igaz ugyan, hogy az imént kimutatott öszszegekből az egyleti pénztár fedezni kénytelen az adó-, bélyegilleték és kezelési költségek czímén fölmerült kiadásokat, melyek a fenti jövedelmezőséget csökkentik. Ezen kiadások nagysága iránt adatokkal nem rendelkezünk, mégis azt hiszszük, hogy azok az egyleti pénztár bevételeinél aránytalanul kisebbek, mivel számba kell vennünk, hogy a lovaregylet pénztára a totalisateur jövedelmén kívül a meglehetősen drága belépti jegyek révén (nem is szólva a magas tagsági díjakról) szintén tetemes bevételek által tápláltatik. A lovaregylet által fizetendő adó bizonyára csak közvetve függ össze a totalisateurrel, miután az egylet összes jövedelmi forrásaira nehezedik s azért fejtegetésünk tárgyára nézve határozottan meg nem állapítható. Közvetlenül áll vele kapcsolatban a bélyegilleték, minthogy az a játékjegyek száma és értékösszege alapján rovatik ki s az egylet terhe e czimén minden kétséget kizárón kiszámítható, főleg, ha tudjuk, hogy a totalisateurjegyek a bélyegilleték II. fokozata alá esnek. Nem bocsátkozva bele az egyes évek ebbeli eredményének részletezésébe, csupán az 1889. évre nézve fölemlítjük, hogy adataink szerint a totalisateur után a lovaregylet ez évben 20,912 frt 40 krt fizetett illeték czimén. S ez az egy számadat, nézetünk szerint, elégséges annak bizonyítására, hogy a totalisateur megadóztatása — tekintve az adóztatás tárgyát — aránylag csekély s hogy az állam nem annyira fiscalitás szempontjából, mint inkább etnkkai és sociális oknál fogva helyesen cselekednék, ha az illetékterhet minél előbb és minél jelentékenyebben emelné. E nagyobb megterhelés nem fogná csökkenteni a lovaregyletnek és annak a hasznos és dicséretes czélnak, melynek e kiváló szövetkezet szolgálni kíván, anyagi forrásait, mert az természetszerűen a játszókra háríttatnék át, ellenben annál hatályosabb eszközül kínálkoznék, kizárni a totalisateur-játékban való részvételből mindazokat, a kikre nézve ez kiszámithatlan veszélyekkel jár. Tr. Halász Sándor. 1885. évben ...... 196.587 1886. » ........................... 193.107 1887. » ........................... 264.703 1888. » ........................... 404.325 1889. » ........................... 503,097 185. évben . . . . 879,715 frt. 1886. » .... 824,050 » 1887. » .... 1.270,702 » 1888. » .... 1.554,893 » 1889. » .... 2.208,172 » d a r a b 400 frtos . . — — 18 36 37 200 ». . — — 79 165 218 50 » . . 5,478 3,420 5,002 6,026 7,600 25 » . . 7,793 9,192 13,943 19,541 23,454 10 » . . 13,994 13,587 18,657 22,495 28,954 5 » . . 27,918 26,586 44,873 58,873 82,329 2 » . . 28,947 34,439 58,046 99,497 121,318 1 » . . 42,938 65,261 124,090 197,692 239,187 50 kros 69,519 40,622 — — — A NEMZET TÁRCZÁJA. Október 8. AYALA ANGYALA. Irta : Anthony Trollope. Fordította: A —a. (Folytatás.) 15 XII. FEJEZET. A múlt fejezetben elmondott jelenet márcziusban folyt le. A három következő nap nyugalom uralkodott Kingsbury Crescentben. Aztán Tom levelet küldött Ayalának, mely telve volt szerelemmel és határozatokkal s melyben felajánlta, hogy ha kívánja, sokáig vár, akár egy egész hónapig. Most sem állt el azon szándékától, hogy előbb-utóbb mégis el fogja venni unokatestvérét. A levél semmiesetre sem volt ügyetlen, csak a kissé dagályos irály, érintette kellemetlenül az Ayala érzékeny fülét. A leány válasza következőképpen hangzott: »Már megmondtam, hogy nem akarom. Nem kellene folytatnod a dolgot. Az nem férfias. Ayala. U. i. Kérlek neki többet, mert soha sem fogok válaszolni.« Erről azonban mit sem szólott Dosettiének, habár utóbbinak okvetlen látnia kellett a levelet, s válaszát is minden felvilágosítás nélkül tette postára. Újból és újból írt Lucynak, esedezve, hogy látogassa meg, mivel körülményei olyanok, hogy nem jelenhetne meg Queen’s Gate-ben. Lucy rendesen válaszolt, de nem jött el, s alig magyarázta meg, hogy miért. »Emmeline néni — bá — azt reménye, hogy Ayala nemsokára Queen’s Gate-ben lesz. Máskor a kocsi miatt volt zavar. Senki sem kisérhette volna el, csak Tom és egyedül nem volt szabad kijárni. Emmeline néni nem szerette a bérkocsikat. A harmadik és negyedik levélben, világosabban írt Lucy, de még sem eléggé világosan. A húsvéti szünet alatt, április közepén, meg lesz az Augusta és Traffick esküvője. A boldog pár mézes hetei azonban némileg meg lesznek zavarva. A húsvét és pünkösd közti időszakban a Traffick jelenléte szükséges lesz a parlamentben s a fiatal házasok vissza fognak térni Queen’s Gatebe. Aztán ismét eltávoznak, s Emmeline néni azt reménye, hogy Ayala akkor meg fogja őket látogathatni. — Jól érzik, hogy felesleges lenne téged és Augustát összehozni. Ayala maga sem óhajtotta ezt. — Nagyon rossz lenne ha bennünket összehoznának — gondolá Ayala, Tringle Tomra czélozva. De Lucy miért nem jött hozzá ? Lucy, ki jól tudta, hogy ő egyik Tringle-t sem vágyik látni, s ki gyaníthatta, hogy teljes lehetetlen neki Queen’s Gate-be menni. Lucynak kellett volna hozzá jönnie. Ki máshoz fordulhatna aggodalmai közepette ? Így gondolkozott Ayala, s elhatározta, hogy nemsokára meg fog halni bánatában — ha csak ama bizonyos angyal nem siet a segítségére. Lucynek is kellemetlenségei voltak a Queen’s Gate-i családban, s azok tették lehetetlenné, hogy egy ideig felkeresse nővérét. Sir Thomas nem szívesen, de őszintén beleegyezett fia házasságába, s csak azt várta, hogy az esküvő napját tudassák vele, mivel akkor pénzre lesz szükség. Lady Tringle is beleegyezett — de szintén nem valami nagy örömmel. Még most is szívesen megtiltotta volna ezt a házasságot, ha az hatalmában állana. Augusta mindig nagyon ellenezte bátyja választását, s el volt határozva, hogy az esküvőt minden áron megakadályozza. Nem felejtette el azt a felszólítást, hogy hozza le az unokatestvére rajzkönyvét s nem felejtette el a sétát a Szent Péter templom kupoláján. Hogy Tom egy nemes ember feleségévé tegye Ayalát; hogy a Tringle vagyon legnagyobb részével ajándékozza meg; hogy Ayala hatalmas legyen Queen's Gate-ben s valószínűleg uralkodjék Glenbogren és Merle Parkban, mindez vérig keserítette őt. Tudta, hogy Ayala szép és eszes, habár úgy tett, mintha megvetné szépségét és eszét. Azt remélte, hogy győzni fog, ha anyját mindig bujtogatja unokatestvére ellen s ha reá veszi Traffickot, hogy közbelépjen, mikor Traffick a családhoz fog tartozni. Anyjával némileg sikerült is terve. Jövendőben férjét azonban most igen is elfoglalta a Póthitel és Költségvetés s nem volt ideje arra, hogy a Tom ügyeivel foglalkozzék. De közel van az idő, midőn kénytelen lesz megosztani figyelmét. Hát Gertruddal mi történt ? Az ő ügyével még senki sem gondolt s ezt főként Augustának tulajdonította. Miért teljesül az Augusta kívánsága, mig az ő s a Tom kérését megtagadják ? Ezért Tommal szövetkezett s kinyilatkoztatta, hogy Ayalát szívesen fogja fogadni. Mindezekből látható, hogy a család nagyon meg volt oszolva. Midőn Lucy először kérte a kocsit, hogy meglátogassa Ayalát, bátyja és nénje is a szobában voltak. Lady Tringlének kifogása volt ez ellen, habár nem elég fontos. Csakis azért tette, mert nem óhajtotta, hogy sűrű összeköttetés legyen háza és Kingsbury- Crescent között. Erre Sir Thomas rövid, parancsoló hangon kinyilatkoztatta, hogy jobb lenne, ha Ayala jönne hozzájuk. Még aznap este meg is beszélte nejével a dolgot. Azt óhajtotta, hogy Ayala rögtön jöjjön a házhoz, amint Traffickék távoznak. Lady Tringle nem ellenkezett, mert férjénél jobban ismerte az Ayala gondolkozásmódját s remélte, hogy annak segélyével az ő közbelépése nélkül is megtörténik a szakadás. Ayala sok bajt okozott neki s az egész Dormer rokonságot nagyon kezdte unni. Ezért gátolta meg minden módon azt is, hogy Lucy Ayalát meglátogassa, hat hétig a Tom házassági nyilatkozata után. Tom folyton állhatatos maradt s többször felkereste unokatestvérét, de Ayala mindig egyformán felelt: — Ez már nagy szégyen s nincs jogod így bánni velem. A Traffick és Augusta esküvőjét nagy fénynyel tartották meg. Nem kevesebb, mint négy Traffick kisasszony volt a nyoszolyaleány, mindegyik nemes volt, de egyik sem volt fiatal, azon kívül még Gertrud és Lucys Augustának két barátnője viselték a nyoszolyóleányi tisztet. Ayala természetesen nem volt jelen. A Tom öltözete pompás volt, a gyakori kosár éppen nem hangolta őt le; meg volt győződve, hogy idővel diadalmaskodni fog, s büszke volt arra, hogy egy gyönyörű leány udvarlója. Minden barátjának elmondta dolgait, s azt látszott gondolni, hogy ez esküvő napján is legalább oly fontos szerep jutott neki, mint nővérének, mivel unokatestvérének udvarol. — Augusta nem rokonszenvez vele — felelte egyik barátjának, aki azt kérdezte, hogy Ayala miért nincs az esküvőn ? — Augusta a legnagyobb bolond. Büszke a férjére, mivel egy lord fia. Én egy herczegnő leányáért nem cserélném fel Ayalát. Ezzel azt bizonyította, hogy Ayalát már a magáénak tekinti. Lord Boardotrade is jelen volt az esküvőn s ebédnél félig vng toastot is mondott, mint az a rokon családfőhöz illik. Lehet, hogy az boszantotta Sir Thomast, mert látszott, hogy Traffick semmivel sem fog hozzájárulnia a jövedelemhez, melyből ő és neje élni fognak. Lord Boardotrade annyit áldozott idősebbik fiáért, hogy a Glasgow-i képviselőnek semmi sem maradt. A Sir Thomas 120,000 fontja kész volt, s talán nem is sajnálta azt. De, ha az ember odaadja pénzét, szeretne valamit kapni érte cserébe, s Tringle Tamás büszkeségét sértette az a hang, melyen az öreg nemes, kinek nemesi levele nem is volt valami nagyon régi keletű, oly büszkén nyilatkoztatta ki, hogy mily szerencse a Tringle családra nézve, hogy az ő nemesi fájának árnyékában megpihenhet. Lord Boardotrade, az ily alkalmaknál szokásos módon vegyítette össze a vígat a komolylyal, de Sir Thomas a kedélyes szavak daczára is, úgy gondolkozott, hogy 120,000 font meglehetős nagy összeg és szükséges lesz megértetni Traffick-kal, hogy ebből a jövedelemből kell gondoskodnia otthonáról neje és saját maga számára. Már el volt határozva, hogy a fiatal házasok húsvét és pünkösd közti időszakra visszatérnek Queen’s Gate-be, sőt az esküvőt megelőző napokban azt is gyanítani engedték, hogy a fiatal pár a második szünet után is oda szándékozik visszatérni. Traffick Septimus nem egyszer beszélt úgy Glenbogieről, mintha az már az övé lenne . Augusta, atyja jelenlétében, csudálatos ragaszkodást tanúsított a kedves Merle Park iránt is. Sir Thomas minden izében apa, mégpedig nagyon jó apa volt, de még az apa sem szeretheti, ha azt látja, hogy kijátszani akarják. Igaz, hogy Septimus képviselő s egy lord fia volt, de kérdés, hogy e megtiszteltetésért nem fizettek-e már eddig is igen nagy árt ? A lakodalom végtére is jól sikerült, de rögtön utána — mindjárt másnap reggel — Sir Thomas azt kérdezte, hogy mikor jön Ayala Queen’s Gate-be. — Szükséges-e, hogy most mindjárt jöjjön ? — kérdőseje. — úgy hittem, hogy ez már el volt határozva — válaszolt Sir Thomas haragosan. Ezt reggel, öltöző szobájában mondotta, de a reggelinél Lucy és Gertrud jelenlétében ismételte a kérdést. Tom, ki nem lakott a háznál, nem volt jelen. — úgy hiszem, most idehívhatjuk Ayalát. — — mondá, főként Lucyhez intézve szavait. — Menj el és beszéld meg vele a dolgot. Nem említették többé ezt a kérdést. Sir Thomas sem tudta mindig keresztül vinni akaratát a családban. Van-e oly boldog férfi, ki elmondhatja magáról, hogy akaratát minden esetben keresztül vitte. Pedig sir Thomassal ritkán ellenkeztek egyenesen, lady Tringle felbiggesztette ajkait, miből férje észrevehette volna, hogy ha csak lehet, nem szándékozik magához venni Ayalát. De sir Thomas nem vett semmit könnyen észre. Férje távozása után lady Tringle Lucyvel vitatta meg a kérdést. — Természetesen, édesem, ha a kedves Ayalát boldoggá tehetnék . — Nem hiszem, hogy eljöjjön, Emmeline néni. — Nem hiszed? — Ez éppen nem volt haragos hangon mondva, csak úgy, hogy további magyarázatot óhajt. — Fél — Tomtól. Lucy eddig soha sem mondott Queen’s Gateben véleményt e dologról. Midőn Augusta úgy beszélt Ayaláról, mintha futna Tom után, Lucy megharagudott, s kijelentette, hogy az utána futás egészen a másik részen van. Elburkolva, gyakran cérzott arra is, hogy nővére még most sem fogadja szívesen a Tom udvarlását. De soha sem mondta ki nyíltan véleményét. — Fél tőle ? — kérdé Emmeline néni. — Azt értettem ez alatt, hogy távolról sem szerelmes belé, s midőn egy leány így érez, úgy hiszem, hogy — hogy fél a férfitól, kivált, midőn mindenki azt óhajtja, hogy hozzá menjen. — Miért óhajtaná mindenki, hogy nőül menjen Tomhöz ? — kérdé Lady Tringle hevesen. Én legkevésbbé sem vágyom reá. — Úgy hiszem Tom bácsi, Dosett néni és Reginald bácsi kívánják — viszont a szegény Lucy, látva, hogy hibát követett el. — Nem értem bárki is, miért óhajthatná, hogy Tomhöz menjen nőül? Tomot elragadta gyermekies arcza s bolondot csinál magából. Reményem Ayala nem hizeleg magának azzal, hogy mindenki utána bolondul. — Csak azt akartam mondani, hogy Ayala bizonyosan jobban szeretné, ha nem hoznák ide, hol naponta találkoznia kell vele. Ez után végre megkapta Lucy a kocsit, s meglátogathatta -e nővérét. — Volt-e »ő« nálatok? — volt az Ayala első kérdése. — Miféle »ő«-ről beszélni? — Hamel Izidoré. — Nem. Nem láttam mióta a Parkban találkoztunk. De nem akarok Hamelről beszélni, Ayala. Ő nem tartozik reánk. — Oh, Lucy ! — ügy van, kedvesem. Még, ha reánk is tartozott, elment, s ezzel vége van mindennek. — Az, aki hű, elmehet, de bizonyosan viszszatér. Ami Ayalát illeti, ő egészen tisztában volt a világosság angyalával habár külsejéről, állásáról, házassági képességéről, s egyéb körülményeiről nagyon bizonytalan fogalmai voltak. Sokszor eszébe jutott : hátha az az angyal, ha megjelenik, nem fog beleszeretni — s hogy ő akkor egyszerűen meg fog halni, mivel látta, s hiában szerette. De bizonyosan oly angyal lesz, ki visszajön, ha komoly oka lesz reá. Hamel Isidore nem volt éppen a világosság angyala, de megközelítette — mindenesetre nagyon jó volt, s vissza fog térni. — Sohase busulj Hamel miatt, Ayala. Nem helyes oly emberről beszélni, ki egyetlen szóval sem nyilatkozott. — Nem nyilatkozott! Oh, Lucy! — Hamel sohasem nyilatkozott s nem akarok beszélni róla. Tudod, Ayala, hogy szivem nyitva áll előtted. De nem Hamelről akarok beszélni. Emmeline néni azt óhajtja, hogy Queen’s Gate-be jöjj. — Nem megyek. — Azaz tulajdonképp inkább Sir Thomas kívánja azt.Szeretem Tamás bácsit, igazán szeretem. — Én is szeretem. — El kellene jönnöd, mivel ő is óhajtja — Miért? Az a kamasz bizonyosan ott lenne ! Ez csak természetesen. — Nem találom olyan kamasznak, Ayala. — Mindegyre idejön s kénytelen vagyok durván bánni vele. Képzelheted, miket mondok neki, de ő mit sem törődik vele. Azt hiszi, hogy ha kitartással folytatja udvarlását, végre mégis csak engedni fogok. Ha elmennék Queen’s Gate-be az annyit jelentene, hogy máris megadtam magam. — És miért ne tennéd ? — Lucy! — Miért ne ? Nem rossz ember. Becsületes, hűséges és nemeslelkű. Tudom, hogy itt nem vagy boldog. — Nem. — Dosett néni, sok foltozásával együtt csak untathat. Nekem sem volt türelmem hozzá. Hát még neked ? — De Tringle Tomnál kellemesebb. Olvastam valamiben, hogy az ördögnek hét háza van s mindegyik alacsonyabb s rosszabb a másiknál. Tom lenne a legalacsonyabb, — a legalacsonyabb, — a legalacsonyabb. — Ayalám, lelkem!