Nemzet, 1890. október (9. évfolyam, 2907-2937. szám)

1890-10-08 / 2914. szám

Melléklet a »Nemzet« 2915. (278.) október 9. számához. A totálisát­eur a fővárosban.*) A fővárosban most lefolyt lóversenyekhez mi is óhajtunk rövidke epilógust irni, elfogulatlan, számok­kal támogatott epilógust, szólva egy, a lóversenyekkel kapcsolatban kifejlődött és mint látszik, az idők so­rán egyre nagyobb mérveket öltő sajnos jelenségről, a totalisateur intézménye révén szított játékszenve­délyről. Nem szorosan a totalisateur ellen kívánunk síkra szállni. Elvi szempontból a modern kor e szeren­csekereke is, mint minden játékintézmény kárhozta­tandó, de mint nyilvános ellenőrzés alatt álló és a gazdasági életnek egyik fontos ágával szorosan kap­csolatos institutio sok érvet szolgáltat a maga fentar­­tása mellett. Egyik alkotását képezi mindenesetre az emberi természetben gyökeredző játékvágynak, melyet tökéletesen elfojtani alig lehet s a­mely egyik vagy másik formában, de következetesen kielégítésre tö­rekszik. Németországban például a totalisateur, mint hazárdjáték a nyolc­vanas évek elején el volt tiltva, mindazonáltal csak rövid időre, s különben is ott szintén nagy mértékben van kifejlődve a játékvágy, melynek czéljaira szolgál az osztálysorsjáték, nem említve a rendkívül elharapódzott tőzsdejátékokat. Másrészt Anglia és Francziaország kevésbé ismerik a sorsjátékokat, ellenben ott meg éppen a bookmaker és a totalisateur játszik jelentékeny szerepet. Ausztriában és hazánkban a játékosoknak van miből válogatniok. Nekünk bőven kijutott a játék minden neméből; a lottó és a legkülönfélébb sorsje­gyek egész légiója mellett virágzik a totalisateur, sőt az utóbbi most jön tulajdonkép divatba, mert ismerete és használása eljutott már a társadalom legszélesebb rétegeibe, olyanokba is, melyek létezéséről eddig jó­formán tudomással sem bírtak. Hogy a totalisateur mennyire hódít nálunk, mily mérveket öltött az azon való játszás és mekkora arányokban terjed az évről-évre, mindezt legfőkép csak sejthettük egyes kóros tünetekből, de pontosan meghatározni már azért sem lehetett, mert az idevágó adatok, tudtunk szerint, mindeddig közzétéve nem lettek. Azt hiszszük tehát, hogy nem végezünk sem érdektelen, sem fölösleges munkát, midőn a legutóbbi éveknek vonatkozó, rendelkezésünkre álló adatait, hi­teles forrásból nyilvánosságra hozzuk. Ez adatok csupán a fővárosra szorítkoznak és kiterjednek főleg a totalisateuren kiadott játékjegyek darabszámára és értékösszegére, továbbá annak fel­tüntetésére, hogy a játékjegyek darabszámában mi­kép oszlanak meg értékösszeg szerint a jegyek. Mind­ezek kellő alapot nyújtanak a helyzet megítélésére és arra, hogy a kívánt következtetéseket levonhassuk. A felsorolt szempontok bármelyikéből is vizsgáljuk a dolgot, egyaránt meglepő és hozzátehetjük, szomorú eredményekre jutunk. A totalisateur-játékra kiadott jegyek darab­száma volt. Évről-évre nőtt tehát a kiadott jegyek darab­száma, s ezt állíthatjuk annak daczára, hogy az 1886- ban az előző évhez képest némi csökkenés mutatko­zik. Csakhogy ez előző év — az 1885 ki — egyúttal az országos kiállítás éve volt s mint rendkívüli idő­*) A »Nemzetgazdasá­gi S­ze­m­­­é«-nek hol­nap megjelenő októberi füzetéből.­szak, midőn az idegenek ezrei és ezrei tartózkodtak a fővárosban, szorosan véve számba nem jöhet. De már az 1887-iki év az 1886. évhez képest 37 százalék, az az 1888. év az 1887. évhez képest 52,75 százalék, az 1889. év az 1888. évhez képest 24,4 százalék gyara­podást tüntet föl s összesen a tárgyalt öt év alatt a gyarapodás 156 százalék, azaz a játékjegyek száma 1889-ben már két és félszer nagyobb, mint volt az amúgy is, elég »kedvezőnek« mondható 1885-ös évben. Hogy a játékszenvedély terjedésének arányait még szemlélhetőbbé tegyük, megjegyezhetnők, hogy míg az 1885. és 1886. években a főváros minden egyes lakójára csak 4/10 jegy jutott, 1887-ben már 5/10, tehát egy fél jegy, addig 1888-ban 0’9, vagyis majdnem egy egész jegy, 1889. évben pedig 1­05, azaz már egy egész jegynél is több esik a főváros minden egyes lakójára. Tréfásan, de tán nem minden alap nélkül állithatnók tehát, hogy »tout Budapest« ját­szik a totalisateurön. Lássuk most az említett játékjegyek értékössze­gét, vagyis azt, hogy évente mennyi pénzt raktak a fővárosban a totalisateurra. A kiadott jegyek vétel­ára fejében befolyt. A gyarapodás mérve — az 1885. és 1886. évi viszonylatot itt is figyelmen kívül hagyva, 1887-ben 54’2 százalék az előző évhez képest, 1888-ban 22’35 százalék az 1887. évhez képest és 1889-ben 42 szá­zalék az 1888. évhez képest. Hogy az arányszámok az egyes évi darabszámoknál és értékösszegeknél nem fedik egymást, könnyen érthető, hisz az egyes jegyek által képviselt értékösszegek, miként alább látni fog­juk, változók, egyik vagy másik évben több adat von el a nagyobb vagy kisebb értékű jegyekből. Mindaz­­által az öt évi eredmény körülbelül megegyez, mert az 1889-ben eladott játékjegyek értékösszegéhez vi­szonyítva az 1885-ben eladott játékjegyek értékössze­gét, a gyarapodás 151 százalék, tehát az 1889. évi játékjegyek értékösszege szintén két és félszer na­gyobb, mint volt öt évvel azelőtt. A viszonyítás jelen­tősége egyébként szinte háttérbe szorul azon absolut szám súlyával szemben, mely mutatja, hogy öt év alatt csupán Budapesten és számba nem véve a book­­makereknél, nemkülönben az innen külföldre s főleg Ausztriába eszközölt fogadásokat, 6,737,612 frt, vagy­is közel hét millió frtot játszottak el a totalisateurra. Természetes, hogy a totalisateur-vállalat e ro­hamosan fokozódó keresletnek sietett eleget tenni s mi sem világítja meg inkább a játékszenvedély felül­­kerekedésének­ egyes p­ázisait, mint ama fejlődésnek és terjeszkedésnek folytonossága, melyet a totalsa­­teur­ intézménye Budapesten feltüntet. A hetvenes években, midőn a versenyek még a régi lóversenytéren tartottak, a totalisateur meglehetősen primitív álla­potban volt. Bécsből jött le mindannyiszor hozzánk és írott c­édulák pótolták a mostani jegyeket. A ke­zelés ismereteit ekkor sajátította el Császár Ferencz, a­ki jelenleg vezeti a »magyar totalisateurt« nagy ügyességgel és körültekintéssel. Eleinte egy géppel, 1888-ban már 10 géppel dolgozott a totalisateur, 1884-ben meghonosíttattak a helyrefogadások 3 gép­pel . 1886. óta a működő gépek technicai fejleszté­sére villamos készülékeket kezdtek alkalmazni, s alig volt év ezután, hogy a gépek számát ne szaporították volna, ugyannyira, hogy a legutóbbi lóversenyek al­kalmával már 49 gép volt a versenytéren fölállítva. El kell azonban ismernünk, hogy a jockey-club, mint a totalisateur vállalkozója, a játékintézmény fejlesztésével kapcsolatban időnként figyelemmel volt arra is, hogy annak használatától távol tartassanak oly elemek, melyeknél a játék romboló, kártékony hatása kétszeresen hátrányosan jelentkezik. Az 50 kros jegyek kiadásának beszüntetése, a nagyobb té­tekkel való játék lehetetlenné tétele az olcsóbb be­lépti jegyeknek föntartott helyeken, kétségkívül a sze­gényebb sorsúnknak a játékból való kizárása irányul­nak. Csakhogy, mint később igazolni fogjuk, e rend­szabályok vajmi keveset használtak, mert leg­főképp azt eredményezték, hogy az egyes játszó, a tétösszeg kiegészíthetése végett — most már többek­kel szövetkezve játszott s a totalisateur működésének aggasztó tünetei nálunk éppen abban nyilvánulnak, hogy résztvevői túlnyomóan a lakosság azon rétegei­ből kerülnek ki, melyek anyagilag még nem is függet­lenek s a melyekre a totalisateurön való játék költ­séges passiója valósággal korrumpálólag hat. Nem ugyan a rideg számok, de a közélet figyel­mesebb megszemlélése alapján megállapítottnak ve­hetjük, hogy a totalisateur nálunk és azon körökben kezd rendkívüli népszerűségnek örvendeni, a­hol annak legkevésbé volna helye, nevezetesen az ifjúság körében, mely az élettel való harczot még föl sem vette s a melynek tulajdonképen abban a zsenge kor­ban, melyben van, kellene megtanulnia, hogy az em­beri boldogulás titka első­sorban saját egyéni erőink észszerű fejlesztésében és edzésében rejlik, nem pedig a véletlen szerencse esélyeiben, melyekre az egyén sorsát rábízni épp oly bőre, mint szeren­csétlen vállalkozás volna. De eltekintve a kér­désnek ezen paedagogiai oldalától, utalnunk kell általában azon pusztító hatásra, melyet a já­ték terén mutatkozó korruptív anyagi és azzal szoros kapcsolatban erkölcsi szempontból gyako­rol főleg azoknál, a­kiknek személyes viszonyai nem nyújtanak biztosítékot az eltévelyedés ellen. Hivat­kozhatnánk e tekintetben azon, fájdalom, naponkint szaporodó esetekre, midőn egyes fiatal emberek, kik valamely üzletben alkalmazásban állanak, egy végze­tes pillanatban a sikkasztás gondolatához folyamod­nak s a midőn a vizsgálat kétségtelenül kiderité, hogy a bű­nös elhatározására a totalisateur volt döntő be­folyással, melynek oltárához tilosan áldozni járt a delinquens. A totálisa­teur-játék eme vészes túlcsapongása ép oly szembeszökőn nyilvánul a meglett korúak azon társadalmi osztályainál is, melyek hivatásköre és anyagi körülményei annak gyakorlása ellen megany­­agi tiltó és gátló okot képeznek. A mi totalisateu­­reink a főurak, sportsmanek, bankárok és egyéb pén­zes világfiak mellett klienseik közé számítják a ki­sebb hivatalnokokat és iparosokat, napidíjasokat, az alsóbbrendű munkások százait, stb. A számok e részben világosan bizonyítanak. Ha vizsgáljuk ugyanis azt az arányt, a­mely szerint a kiadott játékjegyek az értékösszeghez képest megosz­lanak, az alábbi kép tárul elénk: Kiadatott játékjegy 1885. 1886. 1887. 1888. 1889. Összesen : 196,587 193,107 264,703 404,325 503,091 E számcsoportok egyszerű áttekintéséből is nyilvánvalóvá válik az általunk már jelzett tény, hogy az egészen kis tétek — 50 krtól 2 frtig — do­mináló részét képezik a totalisateur összforgalmának. Az 1885-ben kiadott összesen 196,587 jegy közül 141,404 darab, vagyis 72°/0, 1886-ban ösz­­szesen 193,107 db. jegy közül 140,322 db., vagyis 72'73°/0, 1887-ben 264,703 jegy közül 182,136 db, vagyis 68,8°/0, 1888-ban 404,325 jegy közül 297,189 db, vagyis 73’50°/0 és 1889-ben 503,097 jegy közül 360,505 db, vagyis 71’66°/0 esik a legkisebb tétekre. S ezek az adatok nem csupán azt mutatják, hogy mily mérveket öltött e játék azokban a körökben, a­melyek részvétele annyira kifogásolható, hanem tanú­sítják egyszersmind a játékszenvedély kifejlődöttsé­­gének intenzivitását is. Mert hisz látjuk, hogy 1887-ben az 50 kros jegyek már nem szerepelnek ugyan, de az a 40,622 db jegy, mely még az előző évben 50 —50 kron kiadatott, visszatérőleg jelentke­zik bőven az 1887-ben kimutatott 1 és 2 frtos jegyek számában, mely évben ezek már 182,136 darabbal, tehát az előző évhez képest 82,436 db szaporodással képviselték, vagyis más szóval, az elmaradt 50 kros jegyek — miként föntebb említők — szövetkezés útján kikerekittettek 1 írtra s most kétszeres szám­ban, de ismét megjelennek a totalisateurnél. E fölte­vés egyébiránt teljes igazolást nyer azon körülmény által, hogy az 1 frtos jegyek száma 1887 ben, tehát az 50 kros jegyek eltűnését követő évben az előző évi számnak (65,261) mindjárt közel kétszeresére (124,090) szökkent) valamint lényegesen emelkedett a 2 frtos jegyek ára, a­mi a kiadott jegyek darabszá­mának évenkint természetszerűen jelentkező gyarapo­dása mellett bizonyára főleg az­­ írtnál kisebb tétek visszautasításának következménye. Súlyt fektetünk e feleségre különösen azért, mert a leghatározottabban domborítja ki azt a baljós­latú vonást, melyet a totalisateur-játék nálunk magára ölt az által, hogy az oda nem való elemeket és társa­dalmi rétegeket vonja bele bűvkörébe. A »kis embe­rek« ily irányú sport­kedvteléseit semmiféle érvvel in­dokolni nem lehet. Nem fogadható el az a felfogás, mely a legkülönfélébb társadalmi rétegeknek a tota­­lisateur-játékban való résztvétét bizonyos tekintetben a kor democraticus vívmányául tünteti föl, mely lehe­tővé teszi az osztozást oly passiókban, melyek ezelőtt csak egyes privilegisált köröknek látszottak fentartva lenni. Épp oly kevéssé foghat helyt a lótenyésztés so­kat hangoztatott nagy érdeke, mely a tömegesebb té­tek által elérendő jövedelem által istápoltatnék mind­jobban. A democratia követelménye nem nyilvánul abban, hogy most már mindenki játszhassék a totali­sateurón ; a lótenyésztés érdekeire való hivatkozás feltétlen helyeslése pedig szükségkép arra vezetne, hogy helyeselnünk kellene például a kis lutrit, mert hisz ez még egy nyomósabb érdek, az ál­lam szükségleteinek kielégítésére szolgál. Nem vonjuk ugyan kétségbe a totalsateur­ hozadéká­­nak jelentőségét éppen a lótenyésztés szempontjából és erre a körülményre, valamint e sorok elején ki­emelt azon mozzanatra tekintettel, hogy a totalisa­­teurb­en mi csak egyik megvalósulási formáját látjuk az emberi természetben meglévő játékvágynak, melyet elfojtani nehéz, sőt lehetetlen, mindezekre tekintettel mondjuk, alig vallhatnók czélravezetőnek a totalisa­teur intézményének eltörlését, de igenis gyakorlását tartjuk megszorítandónak, fentartva azt azon osztá­lyoknak, melyek ebbeli kedvteléseiből messzibb kiható bajok nem származhatnak. E felfogáshoz annál in­kább ragaszkodunk, minél jobban szemügyre veszszük azon összegeknek nagyságát, melyek jelenleg a tota­­lisateur hozadékának öregbítésére szolgálnak s a me­lyek a szóban forgó elemek elvonása folytán, még je­lentékenyen reducálva is, az érintett gazdasági czél elérésére mindenesetre kielégítő segédforrást nyúj­tanának. A totalisateur, vagyis jobban a lovaregyleti pénztár jövedelme gyanánt úgy a tét-, mint a helyre­fogadásoknál az egyes futamokra felrakott tételek összegéből mindenekelőtt 8°/0 vonatik le adó-, bé­lyegilleték és kezelési költségek czimén s csak az igy fenmaradó összeg fizettetik ki az illető nyerőknek té­telük arányában. E szerint, ha az 1885—89-iki évek­ben a totalisateur révén az egyleti pénztár javára eső összegek nagyságát megállapítani akarnók, mindenek­előtt a fentebb évenkint kimutatott tétösszegek 8°/0-át kellene kiszámítanunk ; ez tesz: 1885. évben .... 70,377 frt 20 krt 1886. » .... 65,924 » —­­1887. » .... 101,663 » 36 » 1888. » .... 124,390 * 64 » 1889. » .... 176,653 . 76 » Öt év alatt összesen 539.008 frt 96 kr, a­mi elég tisztességes summa. A 8°/6­08 levonáson kívül azonban az egyleti pénztár javára esik az osztalék kiszámításánál mutat­kozó netáni töredék is, mely igen jelentékeny össze­gekre rúg. Igaz ugyan, hogy az imént kimutatott ösz­­szegekből az egyleti pénztár fedezni kénytelen az adó-, bélyegilleték és kezelési költségek czímén fölmerült kiadásokat, melyek a fenti jövedelmezőséget csökken­tik. Ezen kiadások nagysága iránt adatokkal nem rendelkezünk, mégis azt hiszszük, hogy azok az egy­leti pénztár bevételeinél aránytalanul kisebbek, mivel számba kell vennünk, hogy a lovaregylet pénztára a totalisateur jövedelmén kívül a meglehetősen drága belépti jegyek révén (nem is szólva a magas tagsági díjakról) szintén tetemes bevételek által tápláltatik. A lovaregylet által fizetendő adó bizonyára csak köz­vetve függ össze a totalisateurrel, miután az egy­let összes jövedelmi forrásaira nehezedik s azért fejtegetésünk tárgyára nézve határozottan meg nem állapítható. Közvetlenül áll vele kapcso­latban a bélyegilleték, minthogy az a játékje­gyek száma és értékösszege alapján rovatik ki s az egylet terhe e czimén minden kétséget kizárón kiszámítható, főleg, ha tudjuk, hogy a totalisateur­­jegyek a bélyegilleték II. fokozata alá esnek. Nem bocsátkozva bele az egyes évek ebbeli eredményének részletezésébe, csupán az 1889. évre nézve fölemlítjük, hogy adataink szerint a totalisateur után a lovaregy­let ez évben 20,912 frt 40 krt fizetett illeték czimén. S ez az egy számadat, nézetünk szerint, elégséges an­nak bizonyítására, hogy a totalisateur megadóztatása — tekintve az adóztatás tárgyát — aránylag csekély s hogy az állam nem annyira fiscalitás szempontjából, mint inkább etnkkai és sociális oknál fogva helyesen cselekednék, ha az illetékterhet minél előbb és minél jelentékenyebben emelné. E nagyobb megterhelés nem fogná csökkenteni a lovaregyletnek és annak a hasznos és dicséretes czélnak, melynek e kiváló szövetkezet szolgálni kíván, anyagi forrásait, mert az természet­szerűen a játszókra háríttatnék át, ellenben annál hatályosabb eszközül kínálkoznék, kizárni a totalisateur-játékban való rész­vételből mindazokat, a kikre nézve ez kiszámithatlan veszélyekkel jár. T­r. Halász Sándor. 1885. évben ...... 196.587 1886. » ........................... 193.107 1887. » ........................... 264.703 1888. » ........................... 404.325 1889. » ........................... 503,097 1­85. évben . . . . 879,715 frt. 1886. » .... 824,050 » 1887. » .... 1.270,702 » 1888. » .... 1.554,893 » 1889. » .... 2.208,172 » d a r a b 400 frtos . . — — 18 36 37 200 ». . — — 79 165 218 50 » . . 5,478 3,420 5,002 6,026 7,600 25 » . . 7,793 9,192 13,943 19,541 23,454 10 » . . 13,994 13,587 18,657 22,495 28,954 5 » . . 27,918 26,586 44,873 58,873 82,329 2 » . . 28,947 34,439 58,046 99,497 121,318 1 » . . 42,938 65,261 124,090 197,692 239,187 50 kros 69,519 40,622 — — — A NEMZET TÁRCZÁJA. Október 8. AYALA ANGYALA. Irta : Anthony Trollope. Fordította: A —a. (Folytatás.) 15 XII. FEJEZET. A múlt fejezetben elmondott jelenet márczius­­ban folyt le. A három következő nap nyugalom ural­kodott Kingsbury Crescentben. Aztán Tom levelet küldött Ayalának, mely telve volt szerelemmel és határozatokkal s melyben felajánlta, hogy ha kívánja, sokáig vár, akár egy egész hónapig. Most sem állt el azon szándékától, hogy előbb-utóbb mégis el fogja venni unokatestvérét. A levél semmiesetre sem volt ügyetlen, csak a kissé dagályos irály, érintette kellemetlenül az Ayala érzékeny fülét. A leány válasza következőképpen hangzott: »Már megmondtam, hogy nem akarom. Nem kellene folytatnod a dolgot. Az nem férfias. Ayala. U. i. Kérlek ne­k­i többet, mert soha sem fo­gok válaszolni.« Erről azonban mit sem szólott Dosettiének, ha­bár utóbbinak okvetlen látnia kellett a levelet, s vála­szát is minden felvilágosítás nélkül tette postára. Újból és újból írt Lucynak, esedezve, hogy lá­togassa meg, mivel körülményei olyanok, hogy nem jelenhetne meg Queen’s Gate-ben. Lucy rendesen vá­laszolt, de nem jött el, s alig magyarázta meg, hogy miért. »Emmeline néni — b­á — azt reménye, hogy Ayala nemsokára Queen’s Gate-ben lesz.­ Máskor a kocsi miatt volt zavar. Senki sem kisérhette volna el, csak Tom és egyedül nem volt szabad kijárni. Emme­line néni nem szerette a bérkocsikat. A harmadik és negyedik levélben, világosabban írt Lucy, de még sem eléggé világosan. A húsvéti szünet alatt, április kö­zepén, meg lesz az Augusta és Traffick esküvője. A boldog pár mézes hetei azonban némileg meg lesznek zavarva. A húsvét és pünkösd közti időszakban a Traffick jelenléte szükséges lesz a parlamentben s a fiatal házasok vissza fognak térni Queen’s Gatebe. Aztán ismét eltávoznak, s Emmeline néni azt re­ménye, hogy Ayala akkor meg fogja őket látogathatni. — Jól érzik, hogy felesleges lenne téged és Augustát összehozni. Ayala maga sem óhajtotta ezt. — Nagyon rossz lenne ha bennünket összehoz­nának — gondolá Ayala, Tringle Tomra czélozva. De Lucy miért nem jött hozzá ? Lucy, ki jól tudta, hogy ő egyik Tringle-t sem vágyik látni, s ki gyaníthatta, hogy teljes lehetetlen neki Queen’s Gate-be menni. Lucynak kellett volna hozzá jönnie. Ki máshoz fordulhatna aggodalmai közepette ? Így gondolkozott Ayala, s elhatározta, hogy nemsokára meg fog halni bánatában — ha csak ama bizonyos angyal nem siet a segítségére. Lucynek is kellemetlenségei voltak a Queen’s Gate-i családban, s azok tették lehetetlenné, hogy egy ideig felkeresse nővérét. Sir Thomas nem szíve­sen, de őszintén beleegyezett fia házasságába, s csak azt várta, hogy az esküvő napját tudassák vele, mivel akkor pénzre lesz szükség. Lady Tringle is beleegyezett — de szintén nem valami nagy örömmel. Még most is szívesen megtil­totta volna ezt a házasságot, ha az hatalmában ál­lana. Augusta mindig nagyon ellenezte bátyja válasz­tását, s el volt határozva, hogy az esküvőt minden áron megakadályozza. Nem felejtette el azt a felszó­lítást, hogy hozza le az unokatestvére rajzkönyvét s nem felejtette el a sétát a Szent­ Péter templom ku­poláján. Hogy Tom egy nemes ember feleségévé tegye Ayalát; hogy a Tringle vagyon legnagyobb részével ajándékozza meg; hogy Ayala hatalmas legyen Queen's Gate-ben s valószínűleg uralkodjék Glen­­bogren és Merle Parkban, mindez vérig keserítette őt. Tudta, hogy Ayala szép és eszes, habár úgy tett, mintha megvetné szépségét és eszét. Azt remé­lte, hogy győzni fog, ha anyját mindig bujtogatja unoka­­testvére ellen s ha reá veszi Traffickot, hogy közbe­lépjen, mikor Traffick a családhoz fog tartozni. Anyjával némileg sikerült is terve. Jövendőben férjét azonban most igen is elfoglalta a Pót­hitel és Költségvetés s nem volt ideje arra, hogy a Tom ügyeivel foglalkozzék. De közel van az idő, midőn kénytelen lesz megosztani figyelmét. Hát Gertruddal mi történt ? Az ő ügyével még senki sem gondolt s ezt főként Augus­­tának tulajdonította. Miért teljesül az Augusta kíván­sága, mig az ő s a Tom kérését megtagadják ? Ezért Tommal szövetkezett s kinyilatkoztatta, hogy Ayalát szívesen fogja fogadni. Mindezekből látható, hogy a család nagyon meg volt oszolva. Midőn Lucy először kérte a kocsit, hogy meglá­togassa Ayalát, bátyja és nénje is a szobában voltak. Lady Tringlének kifogása volt ez ellen, habár nem elég fontos. Csakis azért tette, mert nem óhajtotta, hogy sűrű összeköttetés legyen háza és Kingsbury- Crescent között. Erre Sir Thomas rövid, parancsoló hangon kinyilatkoztatta, hogy jobb lenne, ha Ayala jönne hozzájuk. Még az­nap este meg is beszélte ne­jével a dolgot. Azt óhajtotta, hogy Ayala rögtön jöj­jön a házhoz, a­mint Traffickék távoznak. Lady Tringle nem ellenkezett, mert férjénél jobban ismerte az Ayala gondolkozásmódját s remélte, hogy annak segélyével az ő közbelépése nélkül is megtörténik a szakadás. Ayala sok bajt okozott neki s az egész Dormer rokonságot nagyon kezdte unni. Ezért gátolta meg minden módon azt is, hogy Lucy Ayalát meglá­togassa, hat hétig a Tom házassági nyilatkozata után. Tom folyton állhatatos maradt s többször felkereste unokatestvérét, de Ayala mindig egyformán felelt: — Ez már nagy szégyen s nincs jogod így bánni velem. A Traffick és Augusta esküvőjét nagy fény­nyel tartották meg. Nem kevesebb, mint négy Traffick kisasszony volt a nyoszolyaleány, mindegyik nemes volt, de egyik sem volt fiatal, azon kívü­l még Gertrud és Lucy­s Augustának két barátnője viselték a nyo­­szolyóleányi tisztet. Ayala természetesen nem volt jelen. A Tom öltözete pompás volt, a gyakori kosár éppen nem hangolta őt le; meg volt győződve, hogy idővel diadalmaskodni fog, s büszke volt arra, hogy egy gyönyörű leány udvarlója. Minden barátjának elmondta dolgait, s azt látszott gondolni, hogy ez esküvő napján is legalább oly fontos szerep jutott neki, mint nővérének, mivel unokatestvérének ud­varol. — Augusta nem rokonszenvez vele — felelte egyik barátjának, a­ki azt kérdezte, hogy Ayala miért nincs az esküvőn ? — Augusta a legnagyobb bolond. Büszke a férjére, mivel egy lord fia. Én egy herczegnő leányáért nem cserélném fel Ayalát. Ezzel azt bizonyította, hogy Ayalát már a magáénak te­kinti. Lord Boardotrade is jelen volt az esküvőn s ebédnél félig vng toastot is mondott, mint az a rokon családfőhöz illik. Lehet, hogy az boszantotta Sir Thomast, mert látszott, hogy Traffick semmivel sem fog hozzájárulnia a jövedelemhez, melyből ő és neje élni fognak. Lord Boardotrade annyit áldozott idő­sebbik fiáért, hogy a Glasgow-i képviselőnek semmi sem maradt. A Sir Thomas 120,000 fontja kész volt, s talán nem is sajnálta azt. De, ha az ember odaadja pénzét, szeretne valamit kapni érte cserébe, s Tringle Tamás büszkeségét sértette az a hang, melyen az öreg nemes, kinek nemesi levele nem is volt valami nagyon régi keletű, oly büszkén nyilatkoztatta ki, hogy mily szerencse a Tringle családra nézve, hogy az ő nemesi fájának árnyékában megpihenhet. Lord Boardotrade, az ily alkalmaknál szokásos módon ve­gyítette össze a vígat a komolylyal, de Sir Thomas a kedélyes szavak daczára is, úgy gondolkozott, hogy 120,000 font meglehetős nagy összeg és szükséges lesz megértetni Traffick-kal, hogy ebből a jövedelem­ből kell gondoskodnia otthonáról neje és saját maga számára. Már el volt határozva, hogy a fiatal házasok húsvét és pünkösd közti időszakra visszatérnek Queen’s Gate-be, sőt az esküvőt megelőző napokban azt is gya­nítani engedték, hogy a fiatal pár a második szünet után is oda szándékozik visszatérni. Traffick Septimus nem egyszer beszélt úgy Glenbogieről, mintha az már az övé lenne . Augusta, atyja jelenlétében, csudála­tos ragaszkodást tanúsított a kedves Merle Park iránt is. Sir Thomas minden izében apa, még­pedig nagyon jó apa volt, de még az apa sem szeretheti, ha azt látja, hogy kijátszani akarják. Igaz, hogy Septi­mus képviselő s egy lord fia volt, de kérdés, hogy e megtiszteltetésért nem fizettek-e már eddig is igen nagy árt ? A lakodalom végtére is jól sikerült, de rögtön utána — mindjárt másnap reggel — Sir Thomas azt kérdezte, hogy mikor jön Ayala Queen’s Gate-be. — Szü­kséges-e, hogy most mindjárt jöjjön ? — kérdő­seje. — úgy hittem, hogy ez már el volt határozva — válaszolt Sir Thomas haragosan. Ezt reggel, öltöző szobájában mondotta, de a reggelinél Lucy és Gertrud jelenlétében ismételte a kérdést. Tom, ki nem lakott a háznál, nem volt jelen. — úgy hiszem, most idehívhatjuk Ayalát. — — mondá, főként Lucyhez intézve szavait. — Menj el és beszéld meg vele a dolgot. Nem említették többé ezt a kérdést. Sir Thomas sem tudta mindig keresztül vinni akaratát a családban. Van-e oly boldog férfi, ki el­mondhatja magáról, hogy akaratát minden esetben keresztül vitte. Pedig sir Thomassal ritkán ellenkez­tek egyenesen, lady Tringle felbiggesztette ajkait, miből férje észrevehette volna, hogy ha csak lehet, nem szándékozik magához venni Ayalát. De sir Tho­mas nem vett semmit könnyen észre. Férje távozása után lady Tringle Lucyvel vi­tatta meg a kérdést. — Természetesen, édesem, ha a kedves Ayalát boldoggá tehetnék . — Nem hiszem, hogy eljöjjön, Emmeline néni. — Nem hiszed? — Ez éppen nem volt haragos hangon mondva, csak úgy, hogy további magyaráza­tot óhajt. — Fél — Tomtól. Lucy eddig soha sem mondott Queen’s Ga­­teben véleményt e dologról. Midőn Augusta úgy be­szélt Ayaláról, mintha futna Tom után, Lucy megha­ragudott, s kijelentette, hogy az utána futás egészen a másik részen van. Elburkolva, gyakran c­érzott arra is, hogy nővére még most sem fogadja szívesen a Tom udvarlását. De soha sem mondta ki nyíltan véleményét. — Fél tőle ? — kérdé Emmeline néni. — Azt értettem ez alatt, hogy távolról sem szerelmes belé, s midőn egy leány így érez, úgy hi­szem, hogy — hogy fél a férfitól, kivált, midőn min­denki azt óhajtja, hogy hozzá menjen. — Miért óhajtaná mindenki, hogy nőül menjen Tomhöz ? — kérdé Lady Tringle hevesen. Én leg­­kevésbbé sem vágyom reá. — Úgy hiszem Tom bácsi, Dosett néni és Re­ginald bácsi kívánják — viszont a szegény Lucy, látva, hogy hibát követett el. — Nem értem bárki is, miért óhajthatná, hogy Tomhöz menjen nőül? Tomot elragadta gyer­­mekies arcza s bolondot csinál magából. Remény­em Ayala nem hizeleg magának azzal, hogy mindenki utána bolondul. — Csak azt akartam mondani, hogy Ayala bi­zonyosan jobban szeretné, ha nem hoznák ide, hol na­ponta találkoznia kell vele. Ez után végre megkapta Lucy a kocsit, s meg­látogathatta -e nővérét. — Volt-e »ő« nálatok? — volt az Ayala első kérdése. — Miféle »ő«-ről beszélni? — Hamel Izidoré. — Nem. Nem láttam mióta a Parkban talál­koztunk. De nem akarok Hamelről beszélni, Ayala. Ő nem tartozik reánk. — Oh, Lucy ! — ügy van, kedvesem. Még, ha reánk is tartozott, elment, s ezzel vége van mindennek. — Az, aki hű, elmehet, de bizonyosan visz­­szatér. Ami Ayalát illeti, ő egészen tisztában volt a világosság angyalával habár külsejéről, állásáról, házassági képességéről, s egyéb körülményeiről na­gyon bizonytalan fogalmai voltak. Sokszor eszébe ju­tott : hátha az az angyal, ha megjelenik, nem fog bele­­szeretni — s hogy ő akkor egyszerűen meg fog halni, mivel látta, s hiában szerette. De bizonyosan oly an­gyal lesz, ki visszajön, ha komoly oka lesz reá. Ha­mel Isidore nem volt éppen a világosság angyala, de megközelítette — mindenesetre nagyon jó volt, s vissza fog térni. — Sohase busulj Hamel miatt, Ayala. Nem helyes oly emberről beszélni, ki egyetlen szóval sem nyilatkozott. — Nem nyilatkozott! Oh, Lucy! — Hamel sohasem nyilatkozott s nem akarok be­szélni róla. Tudod, Ayala, hogy szivem nyitva áll előtted. De nem Hamelről akarok beszélni. Emmeline néni azt óhajtja, hogy Queen’s Gate-be jöjj. — Nem megyek. — Azaz tulajdonképp inkább Sir Thomas kí­vánja azt.Szeretem Tamás bácsit, igazán szeretem. — Én is szeretem. — El kellene jönnöd, mivel ő is óhajtja — Miért? Az a kamasz bizonyosan ott lenne ! Ez csak természetesen. — Nem találom olyan kamasznak, Ayala. — Mindegyre idejön s kénytelen vagyok durván bánni vele. Képzelheted, miket mondok neki, de ő mit sem törődik vele. Azt hiszi, hogy ha kitar­tással folytatja udvarlását, végre mégis csak engedni fogok. Ha elmennék Queen’s Gate-be az annyit jelen­tene, hogy máris megadtam magam. — És miért ne tennéd ? — Lucy! — Miért ne ? Nem rossz ember. Becsületes, hű­séges és nemeslelkű. Tudom, hogy itt nem vagy boldog. — Nem. — Dosett néni, sok foltozásával együtt csak un­tathat. Nekem sem volt türelmem hozzá. Hát még neked ? — De Tringle Tomnál kellemesebb. Olvastam valamiben, hogy az ördögnek hét háza van s mind­egyik alacsonyabb s rosszabb a másiknál. Tom lenne a legalacsonyabb, — a legalacsonyabb, — a legala­csonyabb. — Ayalám, lelkem!

Next