Nemzet, 1890. október (9. évfolyam, 2907-2937. szám)

1890-10-09 / 2915. szám

SzERKESZTOLÄSz f­erencziek­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet és lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő, BAmeotetisa levelet, csak ismert kéztől fogadunk el. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­ hivatalba (Ferenesiek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Az 1 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 3 kr.) 2915. (278.) szám. Esti kiadás. Budapest, 1890. Csütörtök, október 9. Kiadó- hiv­atal : Ferenesiek-tere, Athenaeum-épület, földaslat. Előfizetési du : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre kidldva, vagy Buda­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra .......... ................................... .. 2 f1 hónapra .............. ............... .. .. 8 * 6 hónapra .............. ............................­ 12 * Az esti kiadás postai különkü­ldéséért felül fizetés havonként 85 kr., negyedévenként 1 * Arm 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 3 kr.) IX. évi folyam. Budapest, okt. 9. A czár »egyetlen hi és őszinte barátját«, Montenegro fejedelmét már ismét megajándé­kozta egy hadi­hajóval, melyet 300,000 rubelen vett meg egy társulattól. Mint az értesítés jelenti, e hajón, mely nem sokára Antiváriba fog ér­kezni, »egyelőre« és »további intézkedésig« az orosz tisztek és matrózok fogják ellátni a szolgá­latot. Hogy ez az »egyelőre« és »további intézke­désig« meddig fog terjedni, majd megválik. A termi­nus valószínűleg bosszú lesz, már csak azért is, mert idő kell, míg Nikita a maga embereiből állíthatja ki a személyzetet. Aztán hihetőleg sem Pétervárott, sem Cettinjé­­ben nem fogják az orosz személyzet föl­váltását valami különösen sürgős ügynek tekinteni. Ez már a második hajó, melyet a czár Nikitá­­nak ajándékoz s ha ezek az ajándékozások így tarta­nak továbbra is, Oroszország, mint egy bécsi lap he­lyesen jegyzi meg, lassanként egy hadi flottát állít ki magának az Adrián. Ugyanekkor Szerbiában is folynak az orosz barátkozások. Az 1810-ben történt varvarini csata emlékünnepe szolgáltatott erre újabban al­kalmat. E csatában az oroszok és szerbek egye­sült erővel verték meg a törököt s most a bel­grádi orosz követség ügyvivője, tehát orosz hivatalos személy sürgönyt küld az ünneplőknek, azt kívánva, hogy a Varvarinnál ontott orosz és szerb vér az orosz és szerb nép közti faji és hitbeli kö­telékek megszilárdítására szolgáljon.­­ Általán gyakran kerestetnek újabb időben Szerbia területén érintkezési pontok úgy a múltból, mint a jelenből Szer­bia és Oroszország között s ezen érintkezési pontokon igyekeznek megalkotni a jövőbeli szerb-orosz solida­­ritást. A tényleges viszonyok fejlődése a valósításhoz segíti-e majd e törekvéseket, azt megmutatja a jövő. A képviselőház bizottságaiból. Pénzügyi bizottság. Az 1891-iki állami költségvetés. A kereskedelemügyi tárcza költségvetése.­ A képviselőház pénzügyi bizottsága, Wahr­­mann Mór elnöklete alatt tartott mai ülésében tár­gyalás alá vette a kereskedelemügyi tárcza­ költségve­tését. Előadó Darányi Ignácz volt. Helfy Ignácz bizottsági tag semmi megjegy­zést nem tesz a tárc­ára, sőt elismeri, hogy a pénz­ügyi eredmény kielégítő; felvilágosítást kér azonban a minisztertől, mily stádiumban van az általa terve­zett kereskedelmi társaság Ügye, továbbá, hogy a jö­vő évben lejárván a kereskedelmi szerződések, mily irányban óhajtja a miniszter érvényesíteni a külke­reskedelemre befolyását s mily lépések történtek e téren.­­ Gyurkovics a maga részéről is elismerés­sel viseltetik a miniszter tevékenysége iránt: kérdi a minisztertől, mennyire igazak a hírek, hogy a szerb sertésháború tekintetében nemsokára visszaállítta­­tik a statusquo ante s hogy mily stádiumban van a Bulgáriával kötendő kereskedelmi conventio ügye ? Horánszky kérdi, hogy az Amerikában tör­téntekkel szemben van-e a monarchia közgazdasági politikájának már megállapított álláspontja ? Baross miniszter azt válaszolja Hellynek, hogy a kereskedelem fejlődése hazánkban lényegesen függ attól, mily mérvben vesz benne részt a hazai ke­reskedelmi világ. Ha a kormány élénk actiót fejt ki a külkereskedelmi viszonyok rendezése körül, s ehhez nem járul maga a kereskedelmi világ tevékenysége is, csekély lesz a fáradozás eredménye. A kormány azt tarta, hogy e téren egyesült erővel kell eljárni, hogy itt a bátorítás oly módja szükséges, melyet a kor­mány immediate nem, csakis az érdekelt körök adhatnak meg. Ez öntevékenység megszilárdítása és az egyesek egyéni törekvésének gyámolítása képezi a kereskedelmi társaságra vonatkozó actio czélját s szóló reménye az, hogy ez actio sikerülni fog. A­mi a külkereskedelmi kérdéseket illeti, a kor­mány előtt tisztán állott az, hogy az 1892-iki évvel szemben ne maradjon készületlenül s a monarchia kormányai idejében igyekeztek megállapítani azon irányt, mely a külkereskedelmi viszonyok terén az európai helyzettel szemben követendő lesz. A kor­mány ma is a szabadelvű kereskedelmi politika kö­vetését s érdekeink figyelembe vételével, szerző­dések kötését tartja helyesnek s erre egész erejéből törekszik is, de ez nem csupán tőlünk függ. Bulgáriával a tárgyalások folyamatban van­nak, de szóló ma még nincs azon helyzetben, hogy bővebb felvilágosításokat adhatna. Törökországgal is folynak, s remélhetőleg kedvező eredménynyel fognak befejeztetni a tárgyalások. A szerb ügyre nézve most folynak a földművelési minisztériumban tárgyalások, s szóló reméli, hogy a status quo ante helyre fog állít­tatni. De a kormány oly fontosságot helyez állat­­egészségünk ügyére, hogy ha azt tapasztalná, miként az idevonatkozó határozmányok nem tartatnak meg, ismét hozzá kellene nyúlnia az e tekintetben szüksé­ges rendszabályokhoz. Az amerikai viszonyokkal szemben megjegyzi szóló, hogy a magyar kormány hajlandó lesz minden oly adtióhoz csatlakozni, amely közgazdasági érdekeinknek megfelel. Gyurkovics kérdi, visszavonja-e a szerb kormány azon rendelkezéseit, melyek egyátalában nem állnak összhangzásban a kereskedelmi szer­ződéssel ? Boross miniszter válaszolja, hogy mindezen intézkedések feltétlen abbanhagyása szükséges ah­hoz, hogy részünkről a status quo ante vissza­állíttassák. Gaal Jenő (pécskai) megjegyzi, hogy ha a szerződéses politikát egy irányban nem érvényesít­hetjük, annak más irányban való követése érdekeinkre nézve csak káros lehet. Annak, hogy kereskedő osz­tályunk a maga lábán megállhasson, egyik főténye­zője a szakoktatás. Óhajtandó lenne, hogy az ipari s kereskedelmi szakoktatás ügye a kereskedelmi minisz­ter reszortja alá helyeztessék s kérdi, mi aka­dályba ütköznek az ide vonatkozó törekvések ? Szóló utalva arra, hogy a fegyvergyár összeroskadása mily káros hatással volt az ipari fejlődésre, hogy az ipari vállalatokra mily nyomasztólag hatnak az adózási viszonyok s hogy a bureaucraticus nehézkesség is káros hatással van ez irányban, kéri a minisztert, helyeselve különben ide czélzó intézkedéseit, hogy az ily jelensé­gekkel szemben is hathatósan lépjen fel az ipar fej­lesztése érdekében. Andrássy Manó gróf azt tartja, hogy szabad kereskedelemről a mai viszonyok között beszélni any­­nyi, mint kereskedésünket megölni. Azon, hogy a ke­reskedés fejlődése nálunk lassan megy, nem csodál­kozik szóló, mert nálunk voltaképen a kereskedő elem még nincs is. A kereskedésnek praemimumok általi fejlesztése minden országban czélszerű­nek bizonyult; nekünk is ez utat kell követnünk a kivitelre alkalmas czikkeknél. A kereskedés fejlődésének fő feltétele a jólét emelése s erre nézve az az alkalmas út, a­me­lyet német ország követ.Épen ezért nem helyeselheti szóló, hogy kívülről mindent bebocsáttunk, a midőn mi kifelé nem vihetünk semmit. Matlekovics Sándor hangsúlyozza előtte szólóval szemben, hogy nem egy irányban igen is van jelentékeny kereskedésünk, s annak, hogy bizonyos irányban nem eléggé fejlődik, talán nem a kereske­dők az okai, hanem azok, kik a hazai kereskedelmet nem támogatják. Szóló természetesnek találja, hogy a miniszter csak általánosságban nyilatkozott a keres­kedelmi politikáról s az irányt jelezte, melyet szóló is helyesel, hogy Magyarországnak nem lehet más, mint szabad kereskedelmi politikát követni. A Szerbiá­val szemben követett kereskedelmi politikából Magyarországnak szóló nézete szerint semmi kára nem volt. Azt mondani, hogy a szabad kereskedelmi politika csak akkor érvényesülhet, ha mindkét irányban nyűgöt és kelet felé egyensúlyban van, a mai viszonyok között nem lehet. Szóló nem tartaná helyesnek azon államokkal szemben, melyekkel szabad kereskedelmi irányban szerződést köthetünk, ettől eltérni. Óhaj­tandó volna ugyan, hogy a többi államok irányában is javuljanak viszonyaink, de erre szólónak az adott viszonyok közt kevés a kilátása. György Endre nem oszthatja azon nézetét előtte szólónak, hogy a keleti szerződéseknél részünk­ről hozott áldozatok a magyar földmivelésre nézve igen kis mérvben voltak áldozatok. A külkereske­delmi politikára nézve teljesen egyetért szóló a mi­niszter által mondottakkal. Az amerikai briteknek ha lesz következése, szóló nézete szerint olyan lesz, a­mely ellen Magyarországnak frontot formálni egyál­talán nem áll érdekében. Szóló jogosultnak tartja an­nak hangoztatását, hogy a mi közgazdaságunk és ke­reskedelmünk egészséges fejlődésének egyik legna­gyobb akadálya az osztrákoknál minduntalan nyilat­kozó védvámos áramlat. M a t, 1 e k o v i­­­s válaszolja György Endrének, hogy nem állította, miként a szerbiai szerződést áldo­zatok nélkül kötötte Magyarország, csakis azt, hogy a keleti szerződésekben nyilatkozott szabad kereske­delmi irányból nem volt hazánknak kára. W­e­k­e­r­­­e miniszter Gaál Jenőnek a pénz­ügyigazgatósági közegek nyomása elleni vádjára meg­jegyzi, hogy a harmadosztályú kereseti adó igenis emeltetett az értelmi foglalkozásnál, néhol a kereske­dőknél, de egyátalában nem emeltetett az iparosok­nál, sőt szóló az ipar és kereskedelem érdekeire nézve a legkedvezőbb utasításokat adta közegeinek és azon álláspont is, melyet szóló a házban s annak bizottsá­gaiban ismételve elfoglalt, elég figyelmeztetés volt közegeire nézve, hogy az iparosokkal s kereskedőkkel szemben mily eljárást kövessenek. Kimutatja szóló, hogy azon állítás sem felel meg a valóságnak, mintha a szeszipar válságos helyzetének az új szeszadó lenne egyik fő oka. Ha a szeszadó törvény nem is érte el mindenben czélját, annyit mindenesetre elértünk vele, hogy mérséklőleg hatott a túltermelésre. Boross miniszter részletekbe nem bocsátkoz­­hatik, de ismétli, hogy kereskedelempolitikai téren sem követhet más elvet, mint azt, hogy az ország ér­dekeit az adott viszonyokkal szemben minden körül­mények közt óvjuk meg. A­mi a szakoktatást illeti, nem az a döntő, melyik miniszter kezeli ezt, hanem hogy helyesen kezeltessék; erre nézve tárgyalások vannak folyamatban, a szóló csak azt jegyezheti most meg, hogy a közoktatási kormány is e téren mindig képes lesz azon eredményt elérni, melyre Gaál Jenő a kereskedelmi minisztert tartja hivatottnak. A fegy­vergyár kérdésében a magyar kormány a legteljesebb szabatossággal járt el s csakis ellenségeink állíthat­ják, hogy ebből ipari fejlődésünkre nézve hátrányok származhatnak. Különben nincs is kizárva annak le­hetősége sem, hogy a fegyvergyár ügye oly alakulást fog venni, a­mely az ipari érdeket mozdítandja elő. Wahrmann Mór megjegyzi az Andrássy által mondottakra, hogy mindaddig, míg azon ténye­zők nem fognak nálunk is létezni, a­melyek Angliá­ban és Francziaországban léteznek, a kereskedői elem sem fejlődhetik nálunk oly nagy arányban. Oda kell fejlesztenünk a közvéleményt, hogy a kereskedelmi osztályt olyannak tekintse, a­mely egyenrangú bár­mely mással s éppen oly szereplés illeti azt is meg, mint a többit, s akkor a kereskedelmi osztály is a fejlődés megfelelő fokára fog emelkedni. A bizottság, melynek felszólaló tagjai helyeslő­­leg nyilatkoztak a miniszternek a ke­­skedelmi tár­saság alakítására vonatkozó kezdeményezéséről jelen­tésébe felveendőnek határozta, hogy helyeslőleg vette tudomásul a miniszter azon nyilatkozatát, miként az ország érdekeinek figyelemben tartása mellett a kül­­államokkal szerződéses viszonyt törekszik fenntartani. Ezzel áttért a bizottság a költségvetés részletes tárgyalására. A központi igazgatás, államépítészeti hivatalok és közutak szükséglete vita nélkül megszavaztatott. Az ipari, kereskedelmi és külkereskedelmi czéloknál Hegedűs Sándor az államháztartás természetével nem tartja összeegyeztethetőnek, külön ipari és kereskedelmi alapnak a javasolt formában való teremtését s a szükséges összeget átalány alak­jában óhajtja a miniszter rendelkezésére bocsát­tatni. Pécskai Gaál Jenő az ipar és kereskedelem ápolásának gyakorlati szempontjából megengedhető­nek tartja az itt javasolt ki­vételes formát. György Endre és Ma­tin­ko­vics hasonló értelemben nyilatkoznak. Helfy pártolja Hegedűs javaslatát. Wekerle és Baross miniszterek a mi viszonyaink között az iparfejlesztés érdekében szükségesnek tartják ily alap létezését. Falk M. el­méletileg igazat ad Hegedűsnek, de gyakorlati szem­pontból a miniszter álláspontját kell helyeselnie, e kérdésben pedig a gyakorlati szempont a döntő. A bizottság változatlanul megszavazza az elő­irányzatot. A posta- és távírdánál Gaál Jenő megjegyzi, hogy kívánatos lenne, miként a posta- és távirdatisztek tanfolyama akként rendeztessék be, hogy abban nők is részt vehessenek , hogy a nők a szolgálatban még nagyobb mérvben alkalmaztassanak. Kívánatos lenne továbbá a távirati díjak leszálli­­litása is. Baross miniszter válaszolta, hogy a nők szá­mára kétszáz állás van fentartva s általuk is töl­tetik be. A távirati dij­ak leszállítása kér­­désével foglalkozik a miniszter s mihelyt concret eredményre fog jutni megteendi ez irányban a lehetőt. W­ahrmann kivánatosnak tartja a kül­­döncz-dijak mérséklését. Baross miniszter igyeke­zett eddig is mérsékelni a díjakat, s a költségvetési eredmények alkotásához képest hajlandó lesz tovább is menni. A bizottság megszavazza az előirányzatot. Az államvasutaknál Baross minisz­ter részletesen indokolja a kiadások és bevételek elő­irányzatát és kimutatja, hogy az teljes realitással ké­szült, s hogy az államvasutak pénzügyi eredményei teljesen megnyugtatóknak tekinthetők. Gyurkovics megjegyzi, hogy Horvátország­ban sok a panasz az államvasutak közegei ellen, hogy nem bírják a horvát, szerb nyelvet. Baross minisz­ter — az »Országgy. Ért.« tudósítása szerint — azt válaszolja, hogy Horvátországban százakra megy azok száma, a­kik az államvasutaknál alkalmazva vannak; szóló­készséggel alkalmazza mindazokat, a­kik a megszabott képességgel bírnak. Ezzel a tárgyalás folytatása holnap d. e. 10 órára halasztatván, az ülés véget ért. B­ELFÖLD. Ás ág. evangelicusok conventje.­ ­ Második nap. — Budapest, okt. 9. A gyűlés ma is általános érdeklődés mellett nyílt meg s mindjárt az elején egy újabb pánszláv vitát provocált a dunáninneni egyházkerületnek egy kérvénye. Az egyetemes convent ugyanis már 1882. évben kánoni vétségnek mondotta ki a panszlavismust. Ez ellen, ennek visszavonása miatt irt föl a dunáninneni egyházkerület már a tavalyi conventhez, de az eluta­sította a kérvényt a következő határozattal: »Az egyetemes közgyűlés a dunáninneni egyházkerület többségének határozatában foglalt haza- és egyház­ellenes kívánságot figyelembe vehetőnek nem tartja és visszautasítja.­ A tavalyi convent e határozata ellen írt föl ma ismét a dunáninneni kerület s valóságos vihart idé­zett elő ismét a conventben. Baltik püspök szólt először s megnyugtatásul, a testvéries egyetértés ápolása és megőrzése végett fel­olvassa a Dunán inneni kerület közgyűlésének jegyző­könyvét, melyben ez legmélyebb sajnálatának ad ki­fejezést a fölött, hogy az egyetem a kerületnek leg­őszintébb intenzióját is félremagyarázza. A kérelem­ben nincsen semmi haza- és nemzetellenes, sőt békítő­­leg akar hatni a kedélyekre. A jegyzőkönyv szerint a kerület más intenziókat táplál s a püspök nagyon sze­retné, ha ez a kérdés nem okozna újabb bajt. Perlaky Kálmán azt hiszi, hogy a kerület újabb kibúvóajtót keres egyesek üzelmeinek elpalástolha­­tása végett. Gonosz kísérletnek mondja a kerületi szándékot, mely ellen az egyházi autonómiát a legha­tározottabban meg kell védelmezni. Indítványozza, hogy a gyűlés tartsa fen tavalyi határozatát egész terjedelmében. Mudrony Pál általános figyelem között szól a kérdéshez. Nagy örömmel fogadta tegnap Radó Kál­mán főispánnak azt a kijelentését, hogy az egyházban panslavismus nincs. Lehetnek egyesek, de ezekkel szemben az állam is tud rendet csinálni. Ne keverjük bele minduntalan az egyházi kérdésekbe ezt a telje­sen politikai kérdést. Fogadjuk el azt az álláspontot, hogy a panslavismus nem tartozik az egyházi fóru­mok elé. Mert ha folytonosan panslavismussal vámol­tatunk, annak magunk vagyunk az okai.­­Nagy zaj! Igaz ! Ügy van ! Mert engedékenyek vagyunk ! han­gos felkiáltások : Önök az okai.) A vádat folyton hall­juk, de bebizonyítva még sohasem volt s miután bi­zonyítani senki sem tud, ráfogjuk erre is, arra is, hogy pánszláv. Ha a panslavismus canoni vétségnek fön­­tartatik két szempontból követünk el nagy hibát. Elő­ször állami szempontból, mert ez­által veszélyeztetjük az egyházi önkormányzatot. A kormány figyelmét el­lenségeink minden pillanatban oda terelhetik, hogy mi itt az egyházi autonómia örve alatt világi dolgok­kal foglalkozunk. Másodszor, mert alaptörvényeink­ben is benne van, hogy az egyház nincs hivatva világi törvényeket hozni és világi dolgokban határozni. Ép­pen ezért igen szépen kérte a dunáninneni egyház az egyetemet, hogy ne magyarázza félre a kerület kéré­sét, mely abban áll, hogy ne méltóztassék itt világi dolgokkal foglalkozni. Ha az egyetem nem vádolja folyton a kerületek panslavismussal, akkor mások sem fognak bennünket azzal vádolni. (Zajos ellen­­mondás.) Radó Kálmán azért szólal fel, mert Mudrony beszédében rá hivatkozott. Első­sorban különben arra kéri az egyetemes közgyűlést, hogy ne veszte­gesse az időt oly kérdések fejtegetésével, melyek nem vezetnek czélhoz. (Igaz! Úgy van!) Fentartja azt, mit tegnap kijelentett a köz­gyűlésen. Hite és meggyőződése az, hogy az egyház­ban pánszlavismus nincs, (Általános helyeslés!) de azt állítja, hogy egyesek vannak, ezekkel bánjon el az államügyész. (Felkiáltások: Igaz! Úgy van!) Az egyház autonómiáját nem szabad arra hasz­nálni,hogy egyesek vétségeinek palástja legyen. Mi ne­künk kötelességünk kijelenteni e közgyűlésen, hogy a panslavismust canonicus vétségnek tekintjük.(Hosszan tartó zajos és lelkes éljenzés.) Indítványozza, hogy a közgyűlés múlt évi határozatát egész terjedelmében tartsa fenn a közgyűlés s azt a jövő évben tartandó zsinaton tárgyalják. (Lelkes éljenzés.) Dulla Máté felemelkedik székéről s szólani akar. Eláll, eláll kiáltásokkal fogadja a közgyűlés. A nagy zaj pár másodperciig tartott s mikor lecsil­lapult némileg Pulszky Ágost hangja volt hall­ható. Röviden kijelenti, hogy ha a kérdéshez nem szól senki, úgy eláll a szótól. Dulla még ekkor is ál­lott s arczkifejezéséből azt lehetett leolvasni, hogy nem szívesen mond le szólási jogáról, de mégis meg­gondolta a dolgot s leült. Prónay Dezső báró figyelmezteti a közgyűlést, hogy 1882. évi határozat nem változtatható meg, mi­vel az a kerületek előzetes megbeszélése alapján ho­zatott. Ezután a gyűlés általános helyeslése között kihirdeti az elnöki ennunciatiót, hogy a közgyűlés a múlt évi határozatot változatlanul fentartja, figyelem­be nem veheti a dunáninneni kerület kérelmét , azt teljesíthetőnek nem találja. Következik az illetéktelen kereszt­elések kérdése. A közgyűlés e kérdéssel egész váratlanul nagyon is röviden végzett. Mindenki azt hitte, hogy e kérdés nagy vihart idéz elő. Pedig hát csak egyszerűen ör­­vendeses tudomásul vette a közgyűlés, a kultusminisz­­ternek ez ügyben ismeretes rendeletét, mely az elke­­resztelések vitás kérdését igazságosan és helyesen ol­dotta meg. Még a bányakerületi ág. ev. egyházkerület amaz ismeretes indítványa sem jött szóba, mely a kor­mánynak e kérdésben tanúsított magatartásáért bi­zalmat szavazott. Felolvassák a theol. akadémiai nagybizottság jelentéseit. Masznik Endre, a bizottság jegyzője ter­jesztette elő azokat és a közgyűlés tudomásul vette valamennyit. A tanügyi bizottság jelentését mutatja be ezután Böhm Károly gymn­­igazgató. A bizottság indítvá­nyozza, hogy a convent írjon fel a közoktatásügyi mi­niszterhez és kérje az érettségi vizsgálatokra vonat­kozó utasítás egyik pontjának oda módosítását, hogy az írásbeli érettségi vizsgálatok nyolc­ nappal a szó­beli érettségi előtt legyenek, mert a mostani állapot lehetetlenné teszi a 8. osztály tananyagának bevégzé­sét. Fischer Miklós iglói igazgató azt hiszi, hogy a mostani állapot tartandó fenn, mert physikai lehetet­lenség, hogy a rendelkezésre álló időben bevégezzék az érettségi vizsgálatokat, ha a szóbeli érettségi ered­ményét a kormánybiztosnak június 1-én küldik fel. A gyűlés a bizottság indítványát fogadta el. Ezután a görög nyelv kérdése került szőnyegre. A tanügyi bizottság ugyanis a görög nyelvi minisz­teri rendelet ellenére, a következő indítványt terjeszti elő : A bizottság át lévén hatva a görög nyelv taní­tásának szükségességéről, felkéri a felekezeti gymna­­siumok igazgatóságait, hogy addig e tárgyban ne intézkedjenek, míg a convent a tanterv megváltoz­tatása iránt hozott határozatáról őket nem értesíti. Zachar Miklós az indítványt nem tartja elfo­gadhatónak különösen azért, mert az ev. felekezeti jellegű iskolák nagy része állami segélyt élvez s igy szerződésileg kötelezve van az állami tantervet be­tartani, bármilyen ellenszegülés a segély megvonására vezethetne. Hunfalvy Pál komplicáltnak találja a helyzetet, mert vannak államsegélyes és tisztán felekezeti inté­zetek. Ő azt hiszi, hogy a felekezeti költségen fentar­­tott intézetekben határozottan fentartandó a görög nyelv, mert nem talál elég biztosítékot arra, hogy a mostani miniszternek esetleg hamar miniszteri székbe kerülhető utódja nem fogja-e a görög nyelvet újra a kötelező tantárgyak sorába iktatni. A­ görög nyelvre általános műveltségi és kulturális szempontból is szükség van, de még inkább speciális protestáns szempontból. Szentiványi Árpád a kerületeket tartja előbb megkérdezend­őnek, mielőtt az egyetem határozna. Hock József nem látja be, hogy minek kénysze­­rítsük a gyermekeket a görög, nyelv tanulására, ha az egészen más pályára készül s a görögre elvesztege­­tet idejét jobban, praktikusabban is fölhasználhatja. Attól fél, hogy a felekezeti ev. gymnásiumok megürül­nének, ha egy concurrens intézetben a görög nyelv nem volna kötelező, amabban pedig igen. Györy Elek orsz. képviselő olyan nagy fontos­ságúnak tartja ezt a kérdést, hogy szinte hibának tartaná, ha felületes megbeszélés után most mindjárt határoznának. A tudósok holnapokig álltak egymás­sal szemben s nem tudták egymást meggyőzni a pro és contra hangzó nyomós érvek daczára sem. Ő azt indítványozza, hogy a kérdést tegyék át a közoktatás­­ügyi nagybizottsághoz véleményadás, esetleg pedig in­tézkedés végett, minthogy a szabályozások szerint a közoktatásügyi bizottság saját hatáskörében is in­tézkedik. Andorka kir. járásbíró, Radó főispán és Szontágh Pál hasonló szellemű felszólalásai után az egyetemes gyűlés Győry Elek fentebbi indítványát elfogadta. Az egyetemes törvényszéket alakították meg ezután a következő évre. A dunáninneni és a tiszai egyházkerület törvényszékének tagjai maradtak a régiek. A dunántúli egyházkerület törvényszékének új tagjai lettek Zelenka püspök javaslatára közfel­kiáltással : Farbaky József és Glanf Ede egyháziak, Márton János, Drauiskó András, Moór Gyula és Kubinyi Géza póttagok. A bányai egyházkerület törvényszékének új tagjaira Babtik Frigyes püspök tette meg a kijelölést. Világi közbíráknak Richter Edét és Stefanovics Mik­lóst ajánlja, póttagoknak pedig Hollerung Károlyt és Ebner Gusztávot. Ez elfogadtatván. Az ülés vé­get ért, de ez a terv a szlivnicai harcrok után nem volt meg­valósítható, noha Milán maga hajlandónak nyilatko­zott a bolgár trónt elfoglalni; végül azt is javasolták egészen komolyan, hogy Károly romániai király vá­lasztassák meg Bulgária fejedelméül és hogy a két ország personál-unió alapján egyesíttessék. Bizonyos bolgár politikusok elutaztak Bukarestbe, hol ezt a ter­vet előterjesztették, itt azonban kivihetetlennek tar­tották, miután az akkori miniszterelnök, Bratiano, föltétlenül visszautasította, mert Románia bizonyos tekintetekkel tartozik Oroszországnak s nem szabad a pétervári kabinet érzékenységét ingerelnie. A »N. Fr. Pr.« ennélfogva nagyon valószínűtlennek tartja, hogy a német kormány éppen most javasolta volna a kérdésnek oly megoldását, mely már három év előtt kivihetetlennek bizonyult és melynek csak az lenne következése, hogy a bolgár kérdés újból fölvettetnék és egész Európát izgalomba ejtené. Épp oly meg­bízhatatlannak és valótlannak látszik a Novoje Vrem­jának az a további jelentése, hogy Károly romániai király legutóbbi isőbb­ időzése alkalmával Ferencz József királyival a bolgár kérdésnek ily ér­telemben való megoldása fölött conferált.. Ezzel szem­ben a »N. Fr. Pr.« kijelenti, hogy az orosz lap csupán csak azért hozza szóba ezt a tervet, hogy e terv visz­­szautasításának ódiumát Ausztria-Magyarországra háríthassa, hozzá­tévén egyúttal azt is, hogy Bécsben hideg tartózkodással fogadták ezt a javaslatot. Ezzel szemben a »N. Fr. Pr.« azt hangoztatja, hogy a bécsi külügyi hivatal felfogása szerint Ausztria-Magyaror­­szág készségesen hozzájárul a bolgár kérdésnek min­den olynemű megoldásához, a­mely megfelelne a berl­­­ini szerződésnek, azonban az európai béke fentartá­­sának szempontjából ez idő szerint a status quo fen­­tartását tekinti a legjobb megoldási módnak. Crispi beszéde. Lapunk reggeli kiadásában kö­zöltünk távirati tudósítást Crispi florenzi beszédé­ről. Pótlólag reprodukáljuk részletesebben Crispi be­szédének következő részleteit: Az a hadjárat, melyet az irredentismus ellen folytatni akarok, egyáltalában nem jelenti a nemzeti érzületnek feladását vagy meg­sértését; a nemzeti érzület tovább él Haltában és Korzikában, daczára annak, hogy ezek a szigetek ön­kényt alávetették magukat az idegen uralomnak, to­vább él valamennyi idegen államokhoz tartozó, olasz­­ajkú népek között.­­ Azonban néha kötelességgé válik a szívnek hallgatást parancsolni. Az irredentis­mus úgy, a­hogyan ma gyakorolják, csak ismétlése annak az irredentismusnak, melyet Olaszország Cai­roli minisztériumának idejében megélt, miután akko­riban képtelenek voltak korlátok közé szorítani, Cai­­roli belső zavarok elé vezette Olaszországot és a kül­földdel szemben annyira gyengítette az államot, hogy saját nyugalmának és biztosságának megvédése czéljá­ból kötelességének vélte a határon egy hadtestet felállí­tani. Olaszországot eme rendkívül gyenge diploma­tája a berlini congressus katastrófája elé vezette, melyből valamennyi állam erősebben és hatalmasab­ban került ki és Francziaország bátorságot merített arra, hogy Tuniszt megszállja, míg mi nekünk nem jutott egyéb mint a saját duzzogásunk és ellenségeink kárörömre. Ezek voltak az irredentismussal való kaczárko­­dásunknak gyümölcsei; elszigetelésre vezetett,melyre önmagunk kárhoztattuk magunkat és mely elpusz­tította mindazt, a mit Visconti Venosta szerzett. Eb­ből a mélységes elzüllésből csupán a közép-európai császárhatalmakhoz való közeledés nyújtott nekünk kibúvót. Németországgal szövetkeztünk, miután Ausz­­tria-Magyarországot lojális szándékaink felől biztosí­tottuk. A császárhatalmaknak Olaszország iránt való bizalma napról-napra emelkedett és a szövetség szí­vélyes bensőség jellegét öltötte és eddig is Vilmos császárnak Róma sérthetetlenségére két ízben mon­dott felköszöntőjét eredményezte. Európában elismer­ték Olaszországot a társadalmi és politikai béke biz­tosítékául ; a szerződéses kötelezettség lojális megtar­tása legfőbb törvényűvé vált. A hármas szövetséget, mely nekünk a béke a legfőbb javát biztosította, az olaszok túlnyomó többsége nemcsak tisztek­, ha­nem megtámadások ellen meg is védelmezi. Egyet­len államnak sem áll annyira érdekében mint nekünk, hogy egy hatalmas Ausztria-Magyarország fennálljon, mely oltalmat nyújt nekünk a szlávok által való el­árasztás ellen ; ha nem volna ilyen Ausztra-Magyar­­ország, úgy meg kellene teremteni. Az irredentisták a talk­án érdekeit szolgálják, mely világi hatalmá­nak visszaállítása érdekében minden követ megmoz­dít a végből, hogy a hármas szövetséget megdöntse. Mikor még egyedül állottunk, akkor a vati­án túlsá­gos buzgalommal dolgozott a mi megrontásunkra; az európai államcancelláriákat valósággal ostro­molták a pa­pok és cselszövők; de most már minden megváltozott és Ausztria-Magyarország is, noha mindenféle tekinteteket kell gyakorol­nia, semmiképen sem támogatja a római cu­­riának Olaszország elleni áskálódásait. Minden olasz embernek kötelessége tehát a hármas szövetség ellenségei ellen sorakozni. A radicálisok és az irre­dentisták a háborút is akarják ; nemcsak a hármas szövetséget szeretnék megsemmisíteni, hanem meg akarják buktatni dicső dynastiánkat is, mely egysé­günknek és nagyságunknak egyetlen biztosítékát ké­pezi. A radicálisok a dynastiát bűnbakká teszik és fölidézik a köztársaság kísértetét. Ezzel szemben csak azt a régi, örök igaz elvet hangoztathatom. A köztár­saság Olaszország végét jelentené; Olaszország a monarchia nélkül újra testvérgyilkos időket élne meg és újra a Vaticán szolgaságába esnék. Minden tisztán látó embernek kötelessége tehát mintegy jólétbizott­sággá alakulni és Olaszországot a fenyegető veszély ellen megvédeni. lEDXyiL.IFOnLN­D. A bolgár kérdés. Lapunk reggeli kiadásában közölt egyik pétervári távirat jelentette, hogy a »Novoje Vremja« híre szerint a német kormány a bolgár kérdés megoldása czéljából azt a javaslatot tette, hogy Bulgária personál-unió által egyesittessék Romániával. Ezzel szem­ben konstatálja a »Neue Fr. Presse«, hogy ez a javas­lat már nem a jelenre, hanem a múltra vonatkozik és hogy már akkor megtették, mikor Oroszország batten­­bergi Sándor fejedelmet Bulgária elhagyására kény- szerítette. Midőn akkoriban az orosz cabinet a min­­gréliai herczeget akarta Bulgáriának fejedelmül fel­­octrojálni, minden képzelhető javaslattal állottak elő, hogy ennek a veszedelemnek elejét vegyék. Első sor­ban a szultánt akarták Bulgária fejedelméül megvá­lasztani, azonban maga a szultán tudni sem akart er­ről a tervről; ezután többen azt javasolták, hogy Milán király választassák meg Bulgária fejedelméül. Táviratok, Nagyszeben, okt. 9. A román nemzeti párt köz­ponti bizottságának elnöksége a románok lakta vá­lasztó­kerületek valamennyi képviselőjét e hó 27-ére Nagyszebenbe naggyűlésre hívta meg. A gyűlés tár­gyát fontos politikai kérdések megbeszélése fogja képezni.

Next