Nemzet, 1891. március (10. évfolyam, 3054-3083. szám)
1891-03-10 / 3063. szám
Sport. Lóverseny totalisateur nélkül. Párisi táviratok szerint az első lóverseny, melyet totalisateur és bookmakerek nélkül tartottak meg, tegnap minden zavar nélkül folyt le. A kormány abból a hangulatból ítélve, mely a versenyfogadások eltiltása óta forrong, széleskörű intézkedéseket tett, hogy elejét vegye minden bajnak. Tegnap kora délelőtt katonaság és rendőrség szállta meg a pályát. Kivonult vagy 600 városi csendőr, felfűzött szuronyokkal várva a történenidőket. A detektívek s az összes rendőrség a pályára volt mozgósítva, míg egy szakasz lovasság távolabb foglalt megfigyelőállást. Egy szóval minden intézkedés megtörtént, hogy csirájában legyen elfojtható a baj. Az idő előre állt s valószinüleg ez volt az oka, hogy csak kevesen jelentek meg a rendes gyeplátogatók közül. A jegypénztár csak 33 ezer frankot vett be, tehát csak egy harmadát a rendes vasárnapi bevételnek. Baj nem történt, csak egy emberből tört ki az elégületlenség, akit csendzavarás miatt le is tartóztattak. HÍRÜK. Márczius 10. A hivatalos lapból. Nemességadományozás. A király dr. Burgstaller Ferencznek, a zágrábi hétszemélyes tábla birájának és törvényes utódainak, a »remetei« előnevet díjmentesen adományozta. Kinevezés: A király Mauritz Rezső kassai állami főreáliskolai igazgatót, a budapesti VI. ker. állami reáliskola rendes igazgatójává, a szabályszerű illetményekkel végleges minőségben kinevezte. Rendjel-adományozás. A király megengedte, hogy lovag Picciotti Mózes cs. és kir. tiszteletbeli főconsul az ottomán császári Ozmanic-rend III. oszt. jelvényét és Pauli Károly cs. és kir. konzul a pápai szt. Gergely-rend lovagkeresztjét elfogadhassák és viselhessék. — A király a kadét iskolában. A király ma délelőtt meglátogatta az Újépületben levő cs. és kir. gyalogsági hadapród iskolát. Az iskola kapuja előtt ő felsége fogadására megjelentek: Lobkovitz Rudolf herczeg altábornagy hadtestparancsnok, Sterneck báró törzskari ezredes, a hadtest parancsnoksági iroda főnöke, Ullmansky ezredes a kaszárnya parancsnoka, Steinwalter alezredes a kadétiskola igazgatója és a tanári kar tagjai, mindannyian teljes díszben. A király pont 10 órakor érkezett, Paar Ede gróf altábornagy és Bolfras Arthur vezérőrnagy főhadsegédek s Saar báró alezredes kíséretében. A király, aki tábornagyi ruhát viselt, először a hadtestparancsnok, majd a kaszárnyaparancsnok és az igazgató rövid jelentését fogadta, azután bement az épületbe. Steinwalter alezredes kalauzolása mellett azonnal a tantermek megtekintéséhez fogott, hol a tanárok éppen előadást tartottak. A király minden osztályban 4—5 növendéket felszólittatott s nem egyszer maga intézett kérdést. Igen sok növendékkel magyarul beszélt s többtől tudakolta, hogy magyar-e? A hadtörténelemből az egyik növendék az 1848. május 6-iki santa-luciai ütközetről beszélt, melyben ő felsége is ott volt Radetzky oldalán. Az alvótermek megszemlélése után a vívóterembe ment, hol Litomisky főhadnagy vezényszavára 8 pár növendék vívott. Ő felsége ezt a gyakorlatot nagy tetszéssel szemlélte. De legtovább időzött a tornacsarnokban, hol 60 növendék tornázott Kroup a főhadnagy vezetése mellett. A növendékek különféle gyakorlatokat végeztek, melyek rendkívül meglepték ő felségét s nem egy növendéknek odakiáltotta: »Brávó!« Miután még a zene- és énekosztályba ment, melyet szintén Kroupa főhadnagy vezet, a legmelegebb elismerését fejezte ki a főhadnagy előtt, kinek tréfásan azt mondta: »Ön valóságos ezermester !« A zeneteremben különben a növendékek a capella a néphimnuszt énekelték. Két óráig tartó szemle után ő felsége teljes elismerését fejezte ki Steinwalter alezredesnek a látottak fölött s pont déli 12 órakor visszatért a budai várba. A kadétiskola növendékeinek mára és holnapra szabad napot engedélyezett az igazgatóság. — Jótékony hagyomány. Pisztori Felix, pozsonyi városi képviselő, aki a napokban halt meg, mint a »P.Ll.«-nak távirják, végrendeletileg ötvenezer forintot hagyományozott jótékony czélokra. — Egy zágrábi egyetemi tanár nyugalmaztatása. Vojnovits Konstantin zágrábi egyetemi tanárt, mint zágrábi levelezőnk távirja, 17 évi működés után nyugalmazták. Nyugalmaztatása valószinüleg a Franküggyel áll benső összefüggésben. Vojnovits egyik legbensőbb barátja Strossmayernek; politikai okok miatt már Pejacsevics bánsága alatt felfüggesztették, de római közbenjárásra ismét visszanyerte hivatalát. Heves terjesztője a trializmus eszméjének, s emiatt még politikai barátai is perkorreskálják működését. Nem aktív politikus ugyan, mindamellett egyike horvátországban a Strossmayer féle politikai és klerikális irány legbuzgóbb terjesztőinek. — Rémhírek a külföldről. Parisban tegnap a circus főpróbáján, amikor a »Nero« némajátékhoz be akartak tanítani hat oroszlánt, az egyik ellenszegült, s Seets szeliditőt, ki rosszul ütött rá, földre teperte, s kezdte szétmarczangolni. Az elősiető legények alig tudták megszabadítani; állapota életveszélyes. — Egy manchesteri vasgyárban egy tartály feneke kihullott és ezer font olvasztott vas ömlött belőle széjjel, összeégetve harmincz munkást, akik súlyos égési sebeket szenvedtek. — Texasban egy Savage nevű gazembert, kiről kiderült, hogy három gyilkosságot követett el, a nép meglynchelt. Ruháit paraffinba áztatták, aztán meggyujtották, s a lángoló embert egy fára fölakasztották. — Eljegyzés: Dr. Andaházy László fővárosi ügyvéd, országgyűlési képviselő leányát, Melaniet eljegyezte Kermeszky György cs. és kir. főhadnagy. — Szétkergetett antisemiták. Mint M.Frankfurtból távirják, Boeckl antisemita képviselő tegnap megjelent Windeckenben, egy antisemita gyűlésen. A gyűlés folyamában nagy zajongás volt, úgy, hogy a rendőrség kénytelen volt a gyűlést feloszlatni. A zajongás ezután oly nagy arányokat öltött, hogy a katonaságnak szuronynyal kellett a kihágók ellen nyomulnia. — Elsikkasztott 100,000 frt. Mint a »Z. és Y.« Írja, Ó-Becsén az árvapénztárból, mintegy 12,000 frtot, a községi pénztárból 88,000 forintot sikkasztottak — s ezeken felül még Z. I. jegyző és az ottani pénztárnok által elkövetett sikkasztások is több ezer frtra tehetők. — Hivatalos babona. Pétervárról írják, hogy a szent synodus hivatalos lapjában kijelenti, hogy a pétervári isten-anyakép csodálatos módon meggyógyított egy 14 éves gyermeket. A gyermek ugyanis menthetetlen volt és halálához közeledett borzasztó kínok között. Midőn egy álom következtében, az illető templomba vitette magát és ott az isten anya képe előtt a félholt gyermek hirtelen felugrott e szavakkal : «Én egészséges vagyok«, és ettől fogva meggyógyult. A népben ez eset óriási izgalmat idézett elő, mely a tényállásnak e hivatalos közzététele folytán, kétségkívül még nőni fog. — Végtárgyalás akadályokkal. A dijoni törvényszék előtt történt a következő mulatságos história. Midőn az elnök megnyitotta az ülést és az ügyész felolvasta a vádiratot, megdöbbenve vette észre, hogy a vádlott nincs sehol. Természetesen azt hitték, hogy kiszökött a tárgyalóteremből. De csakhamar kitűnt, hogy a vádlott éppenséggel nem illanhatott el, mert még ki sem hozták onnét, mivel nem tudták megtalálni a fogházkulcsokat. A kulcsokat ugyanis a fogház felügyelő, aki elment sétálni, elvitte magával. TJrczu után ment az egész törvényszék az esküdtekkel együtt, hogy a »kötelességtudó« tisztviselőt valahol elfogják. Egy óra múlva meg is találták a fogház felügyelőt, aki meglehetősen víg állapotban volt, így aztán nagy üggyel-bajjal elczipelték a fogházhoz és sikerült vele megértetni, hogy a fogház kulcsra volna szükség. Végre aztán a vizsgálati foglyot beállíthatták a tárgyalási terembe, de a tárgyalást megint fel kellett függeszteni. Ugyanis Bonneviot, a törvényszék első tollnoka, felhasználta a törvényszéki hajszát arra, hogy lábát a szolgálati szabályok ellenére eltörje. Az üres tárgyalási teremben Badot nevű gyakornok előtt néhány érdekes tornászati mutatvány produkált, de az asztalról a hallgatóság padjai közé esett és eltörte a lábát. A gyakornok nem tehetett mást, mint hátára vette a szerencsétlenül járt tollnokot, és vitte haza. Midőn a törvényszék visszatért és a vádlott is már alig várta, hogy kezdődjék a tárgyalás, nem tudtak jegyzőkönyvvezetőt fogni. Ezen a bajon aztán úgy segítettek, hogy egy rég nyugalomban levő törvényszéki írnokot hívtak be, aki már aligha gondolt arra, hogy valaha még őrá óriási szükség lesz. De hát mégis kiragadták jól megérdemlett nyugalmából, le kellett neki tenni az időleges esküt és csak az ő kötelességhűségének köszönhető, hogy a vádlottat, végre sikerült három évi börtönre ítélni. Szerencsétlenül járt lányka. Ruszkin szepesmegyei községben, mint lapunknak írják, egy 5 éves kislányka a tegnapi meleg és kellemes időben az udvaron játszadozott az eresz alatt. Eközben a háztetőről nagy hótömeg csúszott alá és a lánykát egészen elboritotta. Holtan húzták ki a hó alól. — Az elásott férj. Aláron e hó 6-án, — mint a » Budapest «- nek írják, — eddig titokban maradt férjgyilkosságot derített fel a véletlen. Amint ugyanis az egyik ottani lakos czölöpöt akart verni kamarájában a földbe, emberi csontvázra akadt. Az elöljáróság kiszedette s kosárba rakatta a csontvázat s azonnal sejteni kezdték, hogy a csontváz Patter Vinczéé, aki 10—11 évvel ezelőtt nyomtalanul eltűnt s ugyanabban a házban lakott. Patternek még élő feleségét azonnal vallatni kezdték s Gelbe albíró előtt csakhamar be is vallotta, hogy férjét ő ásta el. A dolog az asszony előadása szerint úgy történt, hogy férje egy ízben részegen ment haza s szóváltás keletkezvén, ő a gyertyatartót úgy találta fejéhez vágni, hogy az összerogyott s meghalt. Aztán, akkor még csak 12 éves fia segítségével elásták. Mindkét bűnöst letartóztatták. — Zenészből iparlovag. A »P. H.« mai számában a következőket olvassuk : Strausz zenekar több hónappal ezelőtt Amerikába utazott, hol a nagyobb városokban hangversenyeket rendezett. Midőn a zenekar Európába visszatért, annak egy tagja Londonban maradt, hol egy gazdag angol hölgy belé szeretett. A zenész egy ideig az angol hölgy mellett maradt, azonban vagy azért, mert idővel megunta, vagy pedig azért, mert honvágy fogta el, visszautazott Bécsbe, családjához. De itt nem bírt álláshoz jutni és képtelen volt nejét és gyermekét eltartani. Ez alatt az angol hölgy egyre küldte szerelmes leveleit, melyekben arra kérte a zenészt, hogy térjen vissza hozzá. A család erre tanácsot ült, melyben azt határozta el, hogy a zenész, kit B. Károlynak hívnak, térjen vissza Angliába B. csakugyan elutazott s az angol hölgy mellett nagyon jó dolga volt, fogatok, lovak, úri öltözetek állottak rendelkezésére, csak az az egy haja volt, hogy pénze nem volt bőven. Ez boszantotta s azon törte fejét, miként változtasson helyzetén. Egy napon mélyen bele talált nyúlni kedvese pénztárába és nagyobb pénzösszegen kívül érdekes ékszereket vett ki belőle; az elsikkasztott összeggel és ékszereket Bécsbe utazott, hova ezelőtt tizennégy nappal érkezett meg. Az angol hölgy, kit nemcsak a szerelmi csalódás, hanem az elsikkasztott pénz is bántott, bünfenyítő feljelentést tett hűtlen kedvese ellen, kit a törvényszék ma lakásán letartóztatott. — Rabló-világ Szerbiában. Gyál a belügyminisztersége alatt, mint a »P. Ll.«-nak távirják, a szerb rendőrség egymásután teszi a szerencsés fogásokat a rablók közt, így legutóbb a híres Boskovics Czedát csípték el az uzsiczai kerületben, akit iszonyú kegyetlenkedései miatt mindenki rettegett, s akinek évek óta 2500 dinár van a fejére kitűzve. Vukovics Yule uzsiczai kerületi főnök egy osztálycsendőrnek az élére állván, kinyomozta a rablót egy házban és körülvette. Elkeseredett tüzelés fejlődött ki a rabló s a csendőrök közt, amely azzal végződött, hogy Boskovics haldokolva a csendőrök kezei közé került. — A »körmös« az iskolában. Az oberpfalzi kormány rendeletet adott ki, amelyben az iskolákban divatozó »körmös« büntetést, illetőleg a kis diák tenyerének megpálczázását eltiltja egészségügyi indokolással. Ugyanis az ember tenyere, különösen az ujjhegyek rendkívüli érzékeny orgánumok és ezeknek kifejlődése döntő befolyással van a gyermeknek foglalkozás választásánál. Azért nemcsak egészségügyi, hanem más szempontokból is fölötte fontos, hogy a gyermekre nézve ily finom szerkezetű szervet, a tenyeret és az ujjakat az ilyen büntetésnemek alkalmazásától megkíméljék. Mert concret esetekben,különösen, ha a tanító felingerült állapotban és talán nagyobb erővel alkalmazza e büntetési nemet, nem lehet előre látni, hogy milyen következményei lehetnek az ütéseknek az ilyen érzékeny és idegdús szervre, mint az ember keze és tenyere. Különben a többi testi büntetéseket u. m. a fülhúzást, bajránczigálást stb. ugyancsak egészségügyi indokokból külön el kellene törölni. — Helyreigazítás: Császka György szepesi püspöknek tegnap a főrendiházban mondott s a »Nemzet« mai reggeli kiadásában közölt beszédében az első bekezdés végét igy kell olvasni : A ki gyökerétől megfosztja a fát, tönkre teszi életerejét. A szellemi életben sem cselekszik máskép az, ki az erkölcsiséget a vallástól elszakítja, mert az erkölcsiség, éltető gyökerét csakis a vallásban birja. Színház és művészet. — Wolter Sarolta visszalépése. Valónak bizonyul a hir, hogy Walter Sarolta asszony, aki állítólag megunta a bécsi Burgtheater igazgatóságával a folytonos zsörtölődést, meg akar válni az intézettől. Mint bécsi lapok jelentik, az igazgatóság több klasszikus darabot tűzött ki a játékrendre s a művésznő távolléte alatt és tiltakozása ellenére e darabok fő női szerepét másokkal töltötte be. A jelenleg Boroszlóban időző művésznő ezért elhatározta, hogy e napokban benyújtja kérvényét elbocsátása iránt. 7 mAZASÁG. Közlemények. Áruforgalom a fővárosban. Budapest áruforgalma a lefolyt héten a következő volt: Behoztak összesen 456.436 q árut és pedig: 75.821 q búzát, 3749 q rozsot, 6755 q árpát, 2842 q zabot, 13.413 q tengerit, 167 q repczét, 6482 q lisztet, 136.156 q kőszenet, 3852 q bort, 1806 q szeszt és 190 q gyapjút. Kivittek 225,525 q árut é. p.: 1027 q búzát, 104 q rozsot, 2076 q árpát, 577 q zabot, 525 q tengerit, 1372 q repczét, 88,237 q lisztet, 2086 q kőszenet, 2212 q bort, 5774 q szeszt és 887 q gyapjút. Ez év első hetében behoztak összesen 3.181,876 q árut, kivittek 1.536,573 q árut. A behozatal 1.646,303 q-val volt több, mint a kivitel. Közgazdasági táviratok. Bécs, márcz. 10. (A »Bud. Corr.« távirata.) Az osztrák-magyar bank állása márczius 7-én. Bankjegyforgalom 400.338,000 forint (—5.276,000 frt), éretérték 244.435,000 forint (— 115,000 forint), tárcza 137.539.000 frt (— 370,000 frt), lombard 21.159,000 (—2.970,000 forint), adómentes bankjegy tartalék 52.963.000 frt (+5.320,000 frt.) Pozsony, márcz. 10. (Eredeti távirat.) Szentléleky itteni díszműáru-kereskedő, beszüntette fizetéseit. Passzívái jelentékenyek, különösen a bécsi piacz van érdekelve. Az érdekeltek kiegyezni törekesznek. Buenos Ayres, márcz. 10. A válság még mindig tart. A kereskedők fizetési határidejét csütörtökig meghosszabbították. A tőzsde és a bankok még mindig zárva vannak. Várják az új kölcsön kibocsátását, mely hír szerint holnap történik meg. Értéktőzsde, Bécs, márcz. 10 (Megnyitás.) Osztr. hitelrészv. 307.50 Magyar hitelrészvény —. 4 száz. magyar aranyjáradék 104.70. 20 francos arany 9.12 —. 5. száz. magy. papirjáradék . — Az irányzat nyugodt. Bécs, márcz. 10. (Előtőzsde.) Osztr. hitelr. 307.50. Angol-osztrák bankrészvények 167.—. Unió bankrészvények 247.75. Déli vasúti részvény 129.25. Húsz francos arany 9.12.— Osztrák-magyar államvasuti részv. 246.75. Magyar hitelrészvények 350.25. 4 száz. magyar aranyjáradék 104.70. 5 száz. magy. papirjáradék 101.15. Török bírod, dohányegyedáru tsg. 155 50. Alpesi bányarészvény 95.90. Magyar fegyvergyár — .— — Az irányzat tartva. Paris, márcz. 9. (Boulevard forgalom.) 3 százalékos franczia járadék 95.22. 4 és fél százalékos franczia járadék 105.20. Franczia törleszthető járadék 95.20. Osztrákmagyar államvasut 545.— (= 246 frt 16 kr). Magyar 4 százalékos aranyjáradék 92.68 (% 104 frt 55 kr). Ottomán bankrészv. 623.75. Átszámítási árfolyam : 100 franc = 45 frt 55 krral. London, márcz. 9. (Zárlati árfolyamok.) 4 százalékos magyar aranyjáradék 91.62 (= 104 frt 54 kr.) M. 4 százalékos osztrák aranyjáradék 98.— ( 110 frt 87 kr.) M. 5 százalékos osztrák ezüstjáradék 81.— (92 frt 27 kr.) M. Angol consolok 96.81. Bécsi váltó —.— (=3 frt — kr.). Ezüst 45.— ( 83 frt 27 kr.) Átszámítási árfolyam : 10 font sterling , 115 frt — kr. Árutőzsde, Bécs, márcz. 10. (Eredeti távirat.) (Gabona- és terménytőzsde.) Búza tavaszra 8.71—8.74. Búza máj.— jun. 861 — 8.64. Búza őszre 8.34—8.37. Bozs tavaszra 7.59 — 7.62. Bozs máj.—jun. 7.45—7.48. Bozs őszre 6.85 —6.88. Zab tavaszra 7.36—7.39. Zab máj.—jun. 7.34— 7.37. Zab őszre 6.62—6.65. Tengeri május—jun. 6.57—6.60, június-júliusra 6.57—6.60, juh—aug. 6.63— 6 66. Olaj kész szállításra 32.50—33.50. ápril—máj. 32.50 33.50. Szesz kész szállításra 18.25 — 18.50. máj.—aug. 18.50—18 75. Bepcze aug.—szept. 14.25.—14.35. London, márcz. 9. (Gabonavásár.) Gabona általán élénk és emelkedő, angol és külföldi búza 1 — 150 sh-gel drágább mint múlt héten ; liszt drágább; városi liszt 27— 37, külföldi liszt 22 — 35 sh. Bab és borsó 0 50 sh-gel drágább; zab tartva, de nyugodt. Olaj helyben 28 sh. Hozatal búzában 25.664, árpában 21.825 és zabban 27.178 quarter. Tengeri helyben 25 75, ápril—májusra 25.75 és május—júniusra 25 75 sh. Az időjárás hideg. New-York, márcz. 9. Finomított petroleum Abel-Test New-Yorkban 750. Finomított petroleum 750. — Abel- Test Philadelphiában. Liszt helyben 405. Piros téli búza helyben 116.— cts, márcziusra 114 cs. cts, májusra 107. cts, júliusra 106.s/8. cts, 100 kilogrammonkint. — Szállítási dij imperial quarter után Észak-Amerikából az angol kikötőkbe, vagy ezekkel hasonló magasságban fekvő continentali kikötőkbe 2 cts. — Tengeri folyó hóra-----és márcziusra 6750 cts. SzÁlliusra a mai déli tőzsdén eladatott: Utolsó árkelet Előfordult kötések pénz ára lévai ács. legmag. Magy. aranyj. 31/3 104.85*104.95 104.80—104.871. M. hitelbank 31/3 351.25 — 351.50 350.’.—351.25— Felszámolási árfolyamok : Magyar általános hitelbank . . . Magyar általános hitelbank II. kib. . Osztrák hitelintézet .......................... 351 ■ 337. 308.Csőd. Sztarna János ellen, csődbiztos Molitorisz István, tömeggondnok Oszvald Tivadar ápr. 11. Eperjes. Schuszter Károly ellen csődbiztos Vertik Károly, tömeggondnok Lica Dániel, ápr. 4. Besztercze. Tamásy György ellen, csődbiztos Huszka Ödön, tömeggondnok dr. Lipthay Kálmán ápr. 15. Szeged. Deman Gedeon ellen, csődbiztos Vozáry György, tömeggondnok Kiss Bertalan márcz. 22. Rimaszombat. B.-csabai népbank egyesület ellen a csőd jun. 4-kére tűzetett ki. B.-csaba. Moskovits Bertalan ellen a csődhitelezők márcz. 19-kére megidéztetnek. Beregszász. Weiss Dávid ellen a csőd ápr. 10-kére tűzetett ki. Pozony. Maár Ferencz ellen a csőd márcz. 18-kára tűzetett ki. N.Várad. Csődmegszüntetés. Bajniczer Jakab ellen a csődmegszüntetett. Szeged. Fried testvérek ellen a csőd megszüntetett. B.Gyula. Budapesti áru- és értéktőzsde. Márczius 10. Gabonaüzlet. Búzát ma jól kínáltak, a kereslet élénk, elkelt 40,000 g vagyonon 2/arral, tételek 5 krral magasabb árakon keltek. Egyéb gabonaneműekben csekély forgalom változatlan árakon. Eladatott : Buta (uj) : Tiszavidéki 200 q 80 k. 8 frt 95 kr, 100 q 80 k. 8 frt 05 kr, 100 q 80 k. 8 frt 85 kr, 800 q 80 k. 8 frt 95 kr, 100 q 80'8 k. 8 frt 90 kr, 100 q 80 k. 8 frt 37'/a kr, 100 q 80'8 k. 8 frt 30 kr, 100 q 79 k. 8 frt 30 kr, 100 q 79’5 k. 8 frt 35 kr, 3400 q 79‘5 k. 8 frt 35 kr, 2000 g 78 k. 8 frt 85 kr, 100 q 78-5 k. 8 frt 75 kr, 100 q 78‘5 k. 8 frt 771/« kr, 100 q 79 k. 8 frt 80 kr, 100 q 78 k. 8 frt 80 kr, 100 q 77-3 k. 8 frt 77>/, kr, 200 q 75'5 k. 8 frt 55 kr. — Pestmegyei: 100 q 79'5 k. 8 frt 75 kr, 200 q 78-8 k. 8 frt 70 kr, 100 q 78'5 k 8 frt 60 kr, 100 q 78'5 k. 8 frt 70 kr, 100 q 76'3 k. 8 frt 60 kr — F e h é r m e g y e i : 1500} 76’8 k. 8 frt 70 kr. — Sziváczi tavaszi: 2200 q 76 3 k. 8 frt 70 kr. — Zombori: 2600 q 76'8 k. 8 frt 70 kr. — Bácskai: 3900 q 77’3 k. 8 frt 72>/a kr, 200 q 79 k. 8 frt 30 kr, 100 } 77 k. 8 frt 65 kr. 100 q 76 k. 8 frt 65 kr. — Felső-Tiszai: 100 q 81 k. 8 frt 721/» kr, 200 } 80 k. 8 frt 72'/a kr, 100 q 79’2 k. 8 frt 72*/s kr, 300 } 79 k. 8 frt 72»/« kr. — 700 q 80'6 k. 8 frt 30 kr. — Baktáráru: 3400 q 80 k. 8 frt 95 kr, 1000 q T9 k. 8 frt 87»/« kr, 2000 q 79 k. 8 frt 85 kr, 5500 q T&S k. 8 frt 90 kr. Határidőüzlet. Kezdetben emelkedtek a jegyzések, utóbb gyengültek. Határidők jegyzése: Búza tavaszra 8.45—8.47, máj.— jun. 8.32—8.34, őszre 7.98 — 8.—. Tengeri (uj) 1891. máj.— ,jun. 6.19—6.21. Zab tavaszra 7.04 — 7.06, őszre 6.23 — 6.25. Káposztarepcze aug.—szept. 14.05-14.10 frton. Köttetett: búza tavaszra 843—8.47 — 8.44—.—, május —jun. 8.31—835 — 8.32—.—. Búza őszre 7.96—8.02—8.----—.—. Tengeri 1891. máj.—jun. 6.18—6.20—6.17. Zab tavaszra 7.06—7.03-----------. — .Zab őszre 6.23—6.20—.----Káposztarepcze aug—szept. 14. —14.20—14.15 frton. Hivatalos jegyzések d. «. 2 órakor: Búza tavaszra 8.43 pénz, 8.45 áru, máj.—jun. 8.31 pénz, 8.32 áru, őszre 7.99 pénz, 8.— áru.— Tengeri (uj) 1891. máj.—jun. 6.17 pénz, 6.19 áru. Zab tavaszra 7.04 pénz, 7.05 áru, őszre 6.20 pénz, 6.22 áru. Káposztarepcze aug.—szept. 14.10 pénz, 14.20 áru. Terményüzlet. Terményekben ma stagnál az üzlet. Zsiráfu lanyha. Szilva igen csendes, üzlettelen. értéküzlet. Kedvező külföldi jelentések következtében a nemzetközi értékek iránya megszilárdult, árfolyamaik emelkedtek. A járadékpiacz iránya korlátolt forgalom mellett szintén szilárd. Közlekedési értékek változatlanok, csak Dunagőzhajózási részvények emelkedtek. A helyi piacz lanyhább. A kínálat nagy és a legtöbb érték árfolyama lényegesen csökkent. Valuták és érczváltók változatlanok maradtak. (Előtőzsde.) A mai előtőzsde üzlettelen volt. Osztrák hitelrészvény 307.70—307.60, magyar általános hitelbank 3506/s— forinton köttetett. Délelőtt 11 óra 16 p. zárulnak : Osztrák hitelrészvény 307.60 forinton. Az előtőzsde hivatalos zárlatai: Osztrák hitelrészvény 307.70. Magyar 4 száz. aranyjáradék —... (Déli tőzsde.) A déli tőzsde igen szilárd volt. Osztrák hitelrészvények 307.50 — 307.90, magyar ált. hitelrészvények 349.75 — 350, 4 száz. magy. aranyjáradék 104.80— 104.80. /s, 5 száz. papírjáradék 101.20, magy. leszámítoló és pénzváltó bank 118.90, magy. jelzáloghitel-bank 172.50 frton köttetett. Délután 1 órakor zárulnak: Osztrák hitelrészvény 307.80. Magyar 4 °/C-os aranyjáradék 104.80. Délután 1 óra 30 perczkor zárulnak: Osztrák hitelrészv. 307.80. Magyar 4 °/o-os aranyjáradék 104.80. Dijbiztositások: Osztrák hitelrészvények holnapra 1.50 2.— ; nyolcz napra 4—4.50 ; egy hóra 8.-----9. Előfordult kérések: Budapest főváros 1890, kölcsöne adómentes 98 05, Budapesti bankegyes, részv.-társ. elővételi jog nélk. 116.50—136.76, Magyar ált. hitelbank 350.75 ± 351.—, Magyar leszámítoló és pénzváltó bank 118.80 — 118.90, Osztrák hitelintézet 307.35 — 308.10, Pesti magyar kereskedelmi bank 994, Pannónia viszontbiztositó-intézet 1030, Erzsébet.malom 422, Molnárok és sütők malma 472 Budapest-pécsi vasút 199.50,Északkeleti vasút 197, Pesti közúti vaspálya 372, Első hazai takarékpénztár 8325- 8350, Ganz és társ. vasönt. és gépgy. 1645, Salgó-Tarjáni kőszénh. 478—480, Nemzetközi villamossági társaság 255, Beblick-féle vasöntő és gépgyár 242—240 forinton. Tudnivalók: Márczius 10. Nemzeti színház. »BICHEHEU.« Történeti dráma 5 felvonásban. — Kezdete 7 órakor. Magy. kir. operaház. »PARASZTBECSÜLET.« Melodráma 1 felvonásban. — Végül: »CSÁRDÁS « Eredeti ballet harmadik felvonása. — Kezdete 7 órakor. Várszínház. Az orsz. m. kir. zene- és színművészeti akadémia drámai osztályának estélye. Tanár: Nagy Imre. »AZ ARANY EMBER.« Eredeti dráma 5 felvonásban, előjátékkal, 7 képben. — Kezdete 7 órakor. Népszínház. »A DENEVÉR.« Operette 3 felvonásban. — Kezdete 7 órakor. Mulatságok. A honvédaltisztek bálja a vigadóban. « Az I—III. ker. szállodások, vendéglősök, bor- és sörkimérők tánczvigalma a krisztinavárosi sörcsarnokban. Főszerkesztő : Tó Ifea. Sör. Felelős szerkesztő : Da.jári Ödön. A budapesti áru- és értéktőzsde kiv. jegyzései márcz. 10-én. ÉRTÉKPAPÍROK Sí y fit tér. (E rovat alatt közlötteknek sem tartalma, sem alakjáért nem felelős a szerkesztőség.) Éppen most jelent meg ! TÖRZIYíAMLÍT A KÖZIGAZGATÁS ÉS AZ ÖNKORMÁNYZAT RENDEZÉSÉRŐL A VÁRMEGYÉKBEN. Ára 40 kr, melynek előleges (postautalványnyali) beküldése után, a füzetet bérmentesen küldi az ATHENAEUM könyvkiadó-hivatala (Budapest, Ferencziek tere.) Magyar kir. államvasutak. ad. 2944./Cl. Vukovár állomás nevének megváltoztatása „Borovó“-ra és Vukovár uj állomás megnyitása. A magy. kir. államvasutak dálja-bródi vonalán Uj- Dálja és Brsadin állomások között levő eddigi Vukovár állomás neve »Borovó« névre változtatván át, f. évi február hó 1-én ott az összes gyors- és teheráru fel- és kiadás beszüntettetett, minek folytán »Borovó« ezentúl csupán mint a személy- és podgyász-forgalomra berendezett megállóhely fog szerepelni. Az ezen megállóhelytől kiágazó szárnyvonal végpontján létesített uj állomás »Vukovár« név alatt f. é. január 14-én az összes forgalom számára megnyittatott. Az 1891. január 1-én életbelépett uj helyi árudíjszabási kilométer mutatóban foglalt vukovári távolságok és díjtételek a fentiek szerint újonnan megnyílt Vukovár állomásra vonatkoznak. A »Borovo" megállóhelyről a szomszéd állomásokig számítandó távolságok a kilométer-mutató 342. lapján foglaltatnak. A személy- és podgyász-szállítást illetőleg megjegyeztetik, hogy Vukovár új állomástól és viszont ugyanazon menetdíjak és podgyászilletékek szedendők, mint Vukovár — régi — illetve a jelenlegi Borovó állomással való forgalomban, minélfogva ezen két állomást illetőleg a személy- és podgyász-szállítási díjak egyenlőek lesznek. Megjegyeztetik azonban, hogy Vukovárról — Borovórailletőleg Borovóról Vukovárra a szomszédos forgalom 1. vonal, szakaszának menetdijai fizetendők. Budapest, 1891. február hóban. A magyar kir. államvasutak igazgatósága. (Utánnyomat nem dijaztatik.) i •• ui •: ■; v ',r. > : - ■ ' V ■m 56. - 58.- 32.- 38.-20.75 57. A kiadó tulajdonos Atheaaouaa irodalmi s nyomdai r. társulat botairaL Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület