Nemzet, 1891. szeptember (10. évfolyam, 3234-3261. szám)
1891-09-16 / 3249. szám
SZERKESZTŐsiör 3P ® renoalek-teP0, Athenaeum-épület, 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek - tere, Athenaeum-épület) küldendők. Ára 5 kr. vidéken 6 kr . (esti lappal együtt 8 kr.) 3249. (254.) szám. NEMZ Reggeli kiadás. Budapest, 1891. Szerda, szeptember 16. KIADÓ-HIVATALi. Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földaálftfe Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva, 1 hónapra .......................... 2 írt. 3 hónapra .................. 6 » 6 hónapra .. ............. 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Ara 6 kr. vidéken 6 kr . (esti lappal együtt 8 kr.) X. évi folyam. Budapest, szeptember 15. (11.) Az immár véget érő őszi hadgyakorlatok lényegesen nem különböztek a minden esztendőben rendesen megtartottaktól ; egyáltalán nem bírtak a fajta jelleggel, minővel a néhány év előtti franczia gyakorlatok, amelyekkel a köztársaság országnak-világnak, hadserege hatalmas voltát, harczkészségét tüntetőleg bizonyítani igyekezett. Természetüknél fogva nem is alkalmasak arra, hogy véderőnk egész hatalmáról, szervezetének állapotáról a nem katonai közönségnek fogalmat nyújtsanak. Az is könnyen érthető, hogy még akkor is ha a szakemberek lényeges fogyatkozásokat tapasztaltak volna,a sajtó nem lenne oly helyzetben, hogy azokat ismertesse, az illetékesek pedig egyenesen kötelességeket szegnék meg, ha nyilvánosan taglalnák és megrónák. Aki azonban figyelemmel kisérte a gyakorlatok lefolyását s az annak kapcsán történt nyilatkozatokat, bizonyára azt a benyomást nyerte, hogy az eredmény örvendetes, fokozott igényeknek megfelelő volt. Vilmos császár és kanczellárja, a szövetséges iránti barátságnak és bizalomnak elegendő tanúságát adják vala, ha a látottakról a szokásos elismeréssel nyilatkoznak; ha ők az utóbbi napokban megragadták az alkalmat, hogy ezen messze túl, hangsúlyozzák a közös hadsereg vezérletének kitűnő, a csapatok harcztéri képzettségének, szívósságának csodálatra méltó voltát, ez szembetűnő bizonysága, hogy a tapasztaltak lényegesen fölülmúlták a bizonyára már eleve magasra csigázott várakozásokat, ő felségének a galgóczi és beszterczei gyakorlatnál mondott megjegyzéseiből érthetjük, hogy itt is úgy a közös hadsereg, mint a honvédség magatartása teljesen megfelelt az irántuk támasztott igényeknek. Az idei gyakorlatok újból bizonyították, hogy a huszonnyolcz esztendő előtt alkotott nagy reform, az általános védkötelezettség, gyümölcseit már tökéletesen megtermi, hogy hadseregünk a szervezkedés és átalakulás nehéz processzusát teljesen befejezte. A gyorsaság és könnyűség, mellyel oly nehéz feladatot, mint egy új puska és lőszer kezelésének megtanulása, csapataink megoldottak, semmi kétséget nem engednek e felől. Valószínű, hogy a katonai szakemberek e gyakorlatok alkalmával is tapasztaltak hiányokat, észleltek oly szükségleteket, melyeknek orvoslása és kiegészítése kívánatos. Természetes, hogy azok, akik a hadseregért a felelősség terhét viselik, törekesznek, hogy esetleges háború esetére mindaz, ami a győzelmet biztosíthatja, ne csak előkészítve és szervezve, hanem már ismételve gyakorlatilag is kipróbálva legyen. A néphadseregek természetéből következik, hogy bármekkora legyen a békelétszám, ez végre is csak kerete az óriás embertömegnek, mely a döntő órában a harcztéren sorakozni fog s a hivatásszerű katonák, kik teljes bizalommal csak azok iránt viseltethetnek, kik egész életüket e pályának szentelik, mindig aggodalommal gondolnak arra, hogy a véderő nagy része a háború alatt olyanokból fog állan, akiket békés foglalkozásaiktól szálít fegyver alá a haza veszedelme; némi idegességgel tölti el őket a tudat, hogy a legfontosabb kötelességek teljesítését ilyenekkel kell megosztaniuk. Még rossz néven sem vehetjük nekik, — hiszen éppen felelősségük tudatából következik — ha minden alkalmat megragadnak, hogy a csapatok mentői tökéletesebb fölszerelését, mentői hatályosabb szervezését, mentői alaposabb kiképezését oly fontosnak igyekezzenek föltüntetni, hogy semmi áldozat nagysága sem jöhet ezzel szemben tekintetbe. Hiszen a szakembereknek ez közös vonása, az állami szervezet többi ágaiban, mely az igazságügyi, a közigazgatási, az oktatásügyi, a közlekedésügyi karban szintúgy nyilvánul. A népképviseletnek és felelős kormányformának egyik legbecsesebb tulajdonsága épen az, hogy az ily komoly alappal bíró igényeknek egyoldalú tultengését egy irányban, mely a többieket háttérbe szorítaná s az állami élet egyensúlyának megbontásával a nemzet fejlődésére végzetessé válhatnék, képes helyesen megakadályozni. A nagy áldozatokkal szemben, amelyeket az osztrákmagyar monarchia két államának polgárai, saját jól felfogott érdekükben a véderőnek állandóan hoznak, megkövetelhetjük, hogy a hadsereg azokat teljesen kamatoztassa, hogy sem puszta katonai fényűzésre, sem kétes eredményű kísérletezésekre ne fordítsák, hanem, hogy a velük lehetővé tett szervezetet a legteljesebben kifejtsék. Ezen mert a néphadsereg zöme nincs állandóan fegyverben, föltétlenül szükséges, hogy a vezetésére hivatott tisztikarnak úgy szakszerű, mint általános műveltsége rendkívül magas fokú legyen. Szintoly feltétlenül szükséges az is, hogy a legénység kiképezésére fordítandó időt a tiszt teljesen kiaknázhassa, előzetesen már alaposan ismervén a sorozás alá kerülő tömegek sajátságait, előnyeit és hátrányait. Kétségtelenül sok kívánatos, czélszerű javítás képzelhető a hadsereg körül, de egyetlen egy sem lehet oly eredménydús, mint az, ha a csapatokat a legteljesebb bizalom és ragaszkodó szeretet kapcsolja vezetőihez, a tisztikar pedig tapasztalásból meríti az érzést, hogy minden vezényszavának lelkesedéssel engedelmeskednek alantasai s a legnagyobb nélkülözéseket eltűrik, a legrettentőbb veszedelmekkel szembeszállnak, mert tudják, hogy parancsnokaik ezeknek csak a kényszerítő szükség esetén teszik ki őket. 1868 óta Ausztria és Magyarország rengeteg terheket vállaltak, hogy megfelelően lehessen kifejleszteni a közös hadsereget. Büszkeséggel tekinthetünk már reá, mikor Európaszerte elismerik a szakemberek, hogy kiképeztetésre s harczképességre egyenrangú a többi nagyhatalom seregével. Bár hál’ istennek alkalom nem volt, hogy gyakorlatilag bebizonyuljon, kétségtelenül jogosult a meggyőződés, hogy a hadreg minden külellenséggel szemben meg tudja védeni a haza biztonságát. A közös hadsereg kitűnő szervezői, vezetői fényes eredményeket értek el, de nem szabad elfelejteniük, ha ép ez eredményeket koczkáztatni nem akarják, hogy a véderő nem önczél, csak eszköz. A bölcsen megalkotott, szilárd alapokra kifejlesztett véderő intézménye nem abszorbeálhatja a nemzetek minden erejét. Többi intézményeink kellő kifejlesztése épp oly nélkülözhetetlen létfeltétele a monarchia két államának, mint a hadsereg újjászervezése volt. A véderő természetes fejlődése, a katonai költségvetésnek megfelelő fokozását fogja állandóan igényelni, miként az állam többi szerveié is; ettől az áldozattól egyik törvényhozás sem fog megriadni. De ez egyszersmind a határ. Az óriási erőfeszítéssel, áldozatkészséggel elért pénzügyi egyensúlyt sem a hadsereg, sem más intézmény követeléseinek nem szabad megzavarni. Szakemberek jóhiszemű, de egyoldalú buzgalma ábrázolhatja komor színekben a külpolitikai láthatárt, nagy készültséggel bizonyítgathatja, hogy mi minden javítható, fokozható a hadsereg keretein belül, de sohasem fog nekik sikerülni megrendíteni, az annyi keserű tapasztalásból merített meggyőződést, hogy még a hadseregnél magánál is sokkal hatalmasabb biztosítéka a nemzet biztonságának a pénzügyek rendezettsége és ettől nem fogja eltéríteni sem a magyar közvéleményt sem azokat a kitűnő férfiakat, kiknek bölcsesége és szilárdsága garancziául szolgál a nemzetnek, hogy a nélkülözhetetleneken kívül egyéb terhekkel nem engedik megterhelni. A NEMZET TÁRCZÁJA. Szeptember 15. Üdvözlet ö felségének, I. Ferencz Józsefnek, Magyarország királyának látogatása ünnepére Temesvártt, 1891. szept. 16-án. Felséges ur, királyok közt király! A nép, mely itt körülvesz lelkesedve, Önként borul a földig s igy kiált: Áldás szakadjon koszorús fejedre! Nem vasparancs hajlitja meg előtted, Magyar hajolni, szóra, úgy se tud! Hanem a lázas, nagy öröm szivében, Hogy pillanatra közeledbe jut! Oh, adta voln’ csak azt nekünk a sors, Hogy mindig itthon, közelünkbe lássunk: Akkor látnád csak, hogy’ szeret e nép, Milyen rajongó s tiszta hódolásunk! Trónt sziveinkből épitnénk fenéked És körülállnánk büszkén, lelkesen! Tigy ügyelnénk mi drága életedre, Hogy nem volna borús egy percre sem! Mert nincs a földön trónoló király, Kit nép, miként mi téged, úgy szeressen! Kit békében, mint atyját a fiú Sharcz viharában, mint hőst, úgy kövessen. Te vagy nekünk a jog, erény, igazság, Hazát szerető legfőbb mintakép, Biró bajunkban, áldás nyomorunkban.... Hogyne szeretne téged hát e nép ?! E hisz, ez ünnep s e virágözön Jele csak annak, mit e nép ma érez! Nézz szembe, szivbe s olvass, mert te tudsz: Ott látod meg, mily közel állsz szivéhez! A hálának, e legtisztább erénynek Örök lámpája szór ma lángotott: Dicső félszázad minden nagy művéért, Mit jóságos kezed csak alkotott! Te adtad vissza, oh fölséges ur, Az önbizalmat újra e hazának; Neked köszönjük, hogy bustereink Aranykalászszal felvirágozának; Hogy a jövő, mit Széchenyink szavában Az isten lelke nékünk megígért, Jelenre vált s nemcsak »sudárba szökkent A kisded makk«, de, ime, meg is ért! Hajó szeli a dagadó folyót, Gyárak szivében munkás nép kovácsol, A nemzet itthon boldog és szabad, Kinn meg hatalmas, gyámolít, tanácsol. Most már jöhet, ha jönni tán merészel, A vészt üvöltő, támadó vihar: Megedzett szívvel és erős karokkal, Bátran fogadja mindig a magyar ! S mi, itt kivált az ősi Zambarán,*) Hol Hunyadink járt koszorúba’ hajdan És megmutatta — kell-e példa más ? — Hogy’ kell megállni bátran a viharban! Hol Kinizsy és Szondy és Losonczy Dicső nevéről zeng minden bokor! Török, tatár had újra ránk zúdulhat, Készen talál itt minket bármikor! Mert bár a nyelvben annyiféle nép is, De érzelemben magyarok vagyunk! S fölséges Ur! A trónért és hazáért Mi együtt élünk és együtt halunk. Egy ezredév tanúja mind a tettnek, Mely esküvésünk megpecsételé . . . S trónért, hazáért hűen egybeforrva Bizton megyünk az uj ezred felé! »Tisztán« szeretjük mind mi a hazát, »Kárhozatos iránytól mentve«, hűen . . . S ha volna tán . .. Királyi haragod Villáma sújtsa azt le keserűen ! Tanulja meg igédből a világ Beláthatatlan hosszú, nagy időre: Hogy e hazában mindig a király A honszerelem legszilárdabb őre! *) Zambara Temesvár ősneve. DENGI JÁNOS: Belföld, Budapest, szept. 15. (Az állami tisztviselők helyzete.) A Budapesti Hírlap mai számában : Az állami tisztviselők helyzete czím alatt megjelent czikkében közli a minisztertanácsnak az állami tisztviselők helyzetének javítására vonatkozó állítólagos határozatát. Erre a közleményre, legilletékesebb helyről vett értesülés nyomán, megjegyezzük, hogy a kormány, adott ígéretéhez képest, a képviselőháznak legközelebbi őszi ülésszaka alatt tesz ugyan az említett tárgyban előterjesztést, de az abban javaslatba hozandó intézkedések nem felelnek és nem is felelhetnek meg a Budapesti Hírlap közleményének. A király Erdélyben. — Távirati tudósítások. — Besztercze, szept. 15. (B. C.) Egyes lapoknak azon jelentése, hogy Beszterczén tiltott zászlók és feliratok miatt, állítólag súrlódások lettek volna, teljesen alaptalan. A kék-vörös városi zászlók még ma is lengenek a városházáról és minden második zászlóárboczról. A pályaháztól a városba vezető utczán is alig látható egyetlen ház, amelyen nemzeti zászló ne volna. Az egyes testületek felállási helyein alkalmazott táblák részben német felirattal még ma is ott vannak, mint pl. az iparegyesület táblája a megyeház közelében. Csakis az egyes községek neveit kelletett magyarul megjelölni, nehogy egy ugyanazon község több egészen különböző névvel legyen megjelölve. A mai hadgyakorlat azzal végződött, hogy az északi fél teljesen bekerítette a déli felet úgy, hogy végül 18 zászlóalj állott héttel szemben. Az északi fél parancsnoka, Galgótzy altábornagy három dandárát négy hadoszlopban részint az útra, részint Boriadra rendelte. A déli fél parancsnoka Waldstätten br. altábornagy csapatait három oszlopba osztotta és az elsőt szintén az útra, a másik kettőt Kis-Budak felé küldötte, hogy az ellenséget még egyszer megtámadja. Mivel az északi fél már 22, a déli fél pedig csak 14 zászlóaljból állott, a déli félnek nagyobb elővigyázattal kellett kifejlődni s előbb a jobb szárnya ütközött össze az ellenséggel. Az északi fél oszlopai a Galgenberg melletti völgykatlanba egész a sűrü erdőig nyomultak elő, mialatt a tüzérség az ellenséges csapatok közeledtét megakadályozta. Még nagyobb nehézség várt az északi félre az erdőből kijövet, mert a Magúra szemben levő magaslatairól félkörben szórták rájuk a bombákat. Ennek daczára a 75. honvéd gyalogdandár keresztül küzdte magát, hogy a harczot a 76. honvéd gyalogdandárral megkezdje, mig az ut mentén az északi fél védekező harczot folytatott. Midőn a bekerítés teljesen láthatóvá lett, ő felsége lefúvatott s az önálló csapatparancsnokokat maga köré gyűjtvén, a csapatok kiképzésével és képességeikkel való megelégedésének adott előttük kifejezést. Ezután a három huszárezred felett szemlét tartott. Az érdekes látványt kocsin és gyalog száz, meg száz ember nézte, köztük Szapáry gróf és Szögyény miniszterek kocsin. D. u. 1 órakor ő felsége a gyakorlatról Beszterczére ment vissza. Délután Vilmos és József főherczegek, valamint a hadgyakorlat vezetőségének tagjai és a döntnökök Albrecht és Vilmos főherczegek, Beck b. táborszernagy, Bauer b. hadügyminiszter, König b. tábornagy, gyalogsági főfelügyelő esti 6 órakor Bécsbe utaztak. Ugyancsak esti 6 órakor 50 teritékü udvari ebéd volt, melyen ő felségén kívül részt vettek: Szapáry gr., Fejérváry br. és Szögyény miniszterek, Lahováry román hadügyminiszter, ennek hadsegéde : Ghika kapitány, Széchen Miklós gr. követségi titkár, Szvetenay lovassági tábornok,Waldstätten br. altábornagy, Kerczek, Pach és Czerken vezérőrnagyok, Laizner, Ballacs, Schlacher, Zalay, Kotrtsch, Reviczky István, Bozickevich, Honig és Patay ezredesek, Maruzzi gróf százados, Philippovich őrnagy, ifj. Huszár báró, Bálintitt József báró, Sombory Lajos képviselő, Bánffy György gr., Jósika Sámuel b. kamarások, Huszár b., Fluger Károly, Jellinek Arthur, Szentiványi Kálmán orsz. képviselők, Pánczél János alispán, Pellion polgármester, továbbá Brusati és Deines attachék. Esti 8 órakor ő felsége, a lakosság lelkesült ovácziói között elutazott. A pályaudvaron nagy közönség gyűlt egybe. A főispán, az összes állami- és községi hatóságok fejei, valamint az összes küldöttségi tagok és tábornokok vártak itt ő felségére, aki búcsúzóul kezet nyújtott Bethlen főispánnak és azonnal a szalonkocsiba ment. Az egybegyűltek zajos éljenzése között robogott ki a vonat 8 órakor a pályaházból. Ő felsége holnap reggel 1/45 órakor érkezik Temesvárra, ahonnét holnap délután 1/45 órakor kis kísérettel Budapesten át Miramarebe utazik, ahova 17-én d. e. fél 9 órakor érkezik meg. Az uralkodó nagy kísérete egy másik udvari vonattal fél 5 órakor Temesvárról közvetlenül Bécsbe megy. A király ma reggel 2200 forintot küldött Bethlen főispánhoz jótékony czélra ; ebből 500 frt a szegények közt kiosztandó. Ő felsége elutazása alkalmából a várost kivilágítják. Besztercze, szept. 15. (0. E.) Bucsuzás alkalmával ő felsége a főispánhoz így szólt: »Kellemes emléket viszek magammal«, majd a tábornoki karnak köszönt, kezét nyújtotta a külföldi attachéknak és azután kocsijába lépett. Táviratok, Spalato, szept. 15. (Eredeti távirat.) A Zágrábból visszatért dalmaták élénken agitálnak a mellett, hogy a közvéleményt megnyerjék a Horvátországgal való egyesülés eszméjének. Eddig azt az alapelvet propagálták, hogy az egyesülés vagy a horvát államjog alapján történjék a magyar-horvát államjogi kiegyezés megkerülésével, vagy sehogy. Bulat képviselő, a spalatoi polgármester és pártja ezt az elvet kivihetetlennek tartják s a mellett vannak, hogy az egyesülés a magyarhorvát kiegyezési törvény alapján történjék. Erre vonatkozólag a párt emncziácziót készít elő, melyben többi közt ez áll: »tiszteljük, szeretjük, "becsüljük a horvát államjogot, a horvát párt gyakran fölemelte a horvát államjog zászlaját a dalmát tartománygyülésben, bízunk a horvát államjog diadalában; — de ha az egyesülésről, programmunka sarkpontjáról van szó, akkor az élő törvényre kell támaszkodnunk, mert csak ez biztosítja a sikert. Az egyesülés hamarabb elérhető a kiegyezési törvény, mint a horvát államjog alapján.« Bécs, szept. 15. (Eredeti távirat). Illetékes körökből nyert felhatalmazás szerint, egy magyar lapnak az a híre, mely szerint egy 101. sz. ezredbeli közkatona Uzelac századosra éles tölténnyel rálőtt volna, valamint az azokhoz fűzött kombinácziók minden alapot nélkülöznek (P. C.) Hága, szept. 15. A regens királyné az országgyűlést trónbeszéddel nyitotta meg, mely az átalános helyzetet kielégítőnek mondja és kifejti, hogy a viszonyok a külföldi hatalmakkal igen barátságosak, a hadsereg és a hajóhad folyton fényesen eleget tesznek kötelességüknek, kivált Atschinban, hol a tengerpart körülzárolása rendkívüli erőfeszítést igényel. A pénzügyi eszközök szaporítása szükséges a már jóváhagyott kiadások fedezése végett. A választások bizonyítják, mennyire kívánatos az igazgatásban szükséges reformok tervszerű és haladéktalan keresztülvitele. A választási jogról szóló törvényjavaslat előkészítés alatt áll s követni fogja a tartományi és községi igazgatásról szóló törvény revíziója, az adórendszer javítása és a hadsereg újjászervezése, mely biztosítani fogja a nemzeti védelmet anélkül, hogy túlságos személyes és pénzügyi áldozatokat igényelne. A miliczia behozataláig a felszerelés tökéletesbítését s a tengerészet körében több javítást vettek tervbe. A törvénykezési rendtartást szabályozni fogják és törvényjavaslatot fognak előterjeszteni a kötelező iskolai oktatásról. Színház. — M. kir. operaház. »Szent Erzsébet legendája.« Oratórium. Szerzette : Liszt Ferencz. Szövegét irta : Roquette Ottó. — A legkomolyabb és legdrágább budapesti színház is megnyílt ma este. Az operában már szintén játszottak. Egyelőre még nem operát. A season egy laikus szempontból magasztosan unalmas, de zenészi szempontból felette érdekes oratóriummal kezdődött, melynek előadásával a m. kir. opera régi, immár nyomasztó tartozást rótt le. Bizonyos elszántság kellett hozzá,, hogy ezen a fizetésen túl essünk. Gróf Zichy Géza intendánsnak nem csekély érdeme, hogy ma már megkönnyebbülve sóhajthatunk fel: hála Istennek, végre helyrehoztuk a nagy mulasztást! A legnagyobb magyar zenész, Liszt Ferencz egyik chef d’oeuvreje, a »Szent Erzsébet oratórium« tehát mégis csak megérte, hogy Magyarország első és egyetlen zeneszínházában előadatott. Most, mikor a dolog már megtörtént, szinte szégyenkezve gondolunk arra, hogy milyen hosszú ideig elvoltunk e nélkül.Persze, a kissé nehezebb kötelességek teljesítése alól az ember kibúvik, amíg csak lehet. Dicsőség gróf Zichy Gézának, amiért lelkesedéssel és kegyelettel nézett szembe a rég teljesítésre váró feladattal! Mert a feladat nem volt csekély. » A legzenekedvelőbb színházi közönség is nagyobbrészt zenekedvelő laikusokból áll. Ezért kell neki a színházban az opera, tudniillik az olyan zene, mely színpadi játékkal van egybekötve. Ha a beszéd helyét az ének foglalja is el, a színpadon a személyeknek cselekedni kell, — ha csak nem csupa igazi zeneműértő tölti meg a színházat Már pedig annyi igazi zeneműértő tán a világon sincs, amennyi egy nagy operaházat megtölthet. De szerencsére van elég ember, aki, ha nem is igazi zeneműértő, szereti affektálni, hogy az. Ezek önkéntes támogatásával azután mégis lehetséges nagynéha egy olyan tisztán zenei mű előadása is a színpadon, amelynek szövegében nincs cselekvés, amelynek szereplői nem a maguk egész lényével, hanem csupán a hangjukkal ábrázolnak valakit, amelyben egy szóval a zene minden. Ilyen tisztán zenei mű az oratórium. Az oratórium tudvalevőleg elsőszülöttje a középkori vallásos mysteriumnak; az opera, mely többre vitte, nagyobb népszerűségre tett szert, csak a másodikszülött, ha ugyan nem egészen mostoha gyerek. Az oratórium jobban is hasonlít szülőjéhez. Jellegében vallásos, ámbár van néhány úgynevezett világi oratórium is. Ezek persze szintén vallásosak, csakhogy nem keresztény katholikus, hanem pogány, vagy protestáns, avagy általában pantheistikus értelemben. Ilyenek például Händel: »Herkules«, Löwe: »Husz« és Haydn »Évszakok« czímü oratóriumai. Az oratóriumban éppen, mint a mysteriumokban, a a drámai cselekvés, bonyodalom és kifejlés helyett csak történet, legenda, hogy úgy mondjuk, csak a vallásos tradíczióval egyező szent esemény van. És még ennek az eseménynek a közreadója is elsősorban nem a szöveg, nem is a játék, hanem a zene. Jellemzője elsősorban nem a jelmez, nem a díszlet, hanem megint csak a zene. Filippo Neri, 16-ik századbeli florenczi pap «congregazione deli1 oratorio«-jában még éppen semmit sem játszottak, — csupán énekelték a szent dicséreteket és történeteket. Az a kevés szinszerüség, ami az újabb oratóriumokban már megvan, későbbi keletű s hajlandók vagyunk azt olyan koncressziónak tekinteni, melyet arra való tekintettel adtak meg az oratórium-szerzők, hogy a közönség nagyobb része vallásos és zenei tekintetben egy képen laikus. Az már, amit ma este az operában láttunk, határozottan nagy koncesszió a világiasságnak. Szent Erzsébet legendája színre alkalmazva, fényes díszletekkel és jelmezekkel, ágáló urakkal és hölgyekkel, sőt egy kis ballettel, — már ez külső tekintetre nézve alig egyéb egy kiállításos operánál, melynek szövegírója nem volt eléggé drámaíró tehetség. Ezzel a nagy koncesszióval természetesen nem a mi operánk jár elöl; ebben már csak utánzója a legelőkelőbb német zeneszinpadoknak, melyek ami Liszt Ferenczünket az »uj német iskola« egyik legnagyobb mestereként ünnepelvén, megelőztek bennünket színre is alkalmas oratóriumának színi előadásában. A Szent Erzsébet oratórium nem színi-, hanem tisztán zenei előadásában, Liszt Ferencz jóvoltából mi előztük meg a németeket. A boldogult nagy mester ugyanis 1865-ben elhozta már a művet Rómából, ahol azt megírta, Budapestre s itt adatta elő az országos zeneünnepélyen. Akkora sikert világias előadásban •— legyen bár az előadás színszerű, avagy nem — amekkora a szerző ihletéhez méltó volna, sohasem érhet el egy oratórium sem. A templomi, vallásos hangulatot nem kapja meg a közönség sem a hangversenyteremben, sem a színházban. És, még ha zeneileg nem is volna az, vallási tekintetben a sok felekezetből összeverődő modern közönség kissé mindig profán, így a legmagasabb vallásos zenének, az oratóriumnak legnagyobb sikere is még mindig csak félsiker. A profán közönség, ha még úgy tapsol is, csak a fülével hisz az oratóriumnak, a szívével nem. A magyarországi szent Erzsébet legendája sokkal ismeretesebb, semhogy annak elmondása szükséges volna; elegendőnek véljük tehát, ha az oratórium vázlatát adjuk a következőkben: A bevezetésben a nagy mester egy régi katholikus antifona dallamot csendít meg. Ez vonul aztán vezérmotívumként, a legkülönbözőbb rythmikai kombinácziókban, az egész oratóriumon keresztül. Mesteri különösen ez egyetlen théma variácziója a prelúdiumban, melyet harsonákkal, himnuszszerű emelkedettséggel fejez be. Ugyanez a motívum diadalmaskodik a második kép rózsacsoda jelenetében is s így azok, akik szeretik a tetszetős elnevezéseket, azt a »rózsa-csoda motivum«-nak is nevezhetik. Az első kép a gyermek Erzsébet magyar királykisasszony Wartburgba érkezését mutatja be. Egy gyorsütemü kardal, triolás figurákkal ragadja meg e képben legjobban a figyelmet. Az Erzsébetet kisérő magyar főnemes dala, mellyel a gyermek árát a wartburgi udvar kegyeibe ajánlja, stíljében magyaros. Érdekes a kis jegyes pár néhány ütemből álló naiv éneke is. A magyar kiséret kardalából először zeng ki az ismeretes magyar népdal :»Nem ettem én ma egyebet«— motívuma, mely később még néhányszor fölmerül a hangok áradatából — mindannyiszor azon világos czélzattal, hogy a germán világba szakadt Erzsébet magyar eredetét jelezze. E népdal motívumot, mint komoly zenei feldolgozásra kiválóan alkalmast, állítólag Reményi ajánlotta volt Liszt Ferencz figyelmébe. A második képben az első képbeli kis