Nemzet, 1891. október (10. évfolyam, 3264-3294. szám)

1891-10-09 / 3272. szám

SZBHKEEZTŐS® G: J’erenowiek-tsre, Athenaeum-épület, L emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk eL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK »87 mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épü­let) küldendők. Ára 5 kr. vidéken 6 kr . (esti lappal együtt 8 kr.) Reggeli kiadás: Kiadó-hivatalo X Ferencalek-tere, Athenaeum-épü­let, ffd­den­kik Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ............................................... .. 2 frt 3 hónapra .......................... 6 > 6 hónapra .............. ......... ...... 12» Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » Ara 5 kr. vidéken 6 kr . (esti lappal együtt 8 kr.) 3272. (277.) szám. Budapest, 1891. Péntek, október 9. X. évi folyam. Budapest, október 8. Nemzeti politika: ez a legújabb frá­zis, mely a legönzőbb pártczélokat fedi. Az az eszme, mely tele van fényes gondola­tokkal, mint az ég csillagokkal, vagy sötét és üres, mint az örvény. Az a jelvény, melynek nemzeti czége alatt a legártóbb dugárut csempészték és csempészik Magyar­­országba. Az a közös firma, mely alatt a szélsőbal és a mérsékelt ellenzék politikai műhelye együtt dolgozik. Nemzeti politika ürügye alatt hirdette és hirdeti Apponyi Albert gróf az országnak, hogy ez politikai üdvösségét csak tőle, a mérsékelt ellenzéktől és szélső barátaitól várhatja. De miben áll ez a nemzeti politika ? En­nek fölfejtését Apponyi Albert gróf ép úgy elmulasztotta, mint elmulasztotta általános politikai programmjának megállapitását. A nemzeti politika jelszavait Apponyi Albert gróf fényes ködgomoly gyanánt höm­­pölygette a közvélemény előtt. Csillagfény­ből szőtt és font be egy nagy ürességet. Valóban elérkezett ideje, hogy leszá­moljunk a politikai frázisok és a közvéle­mény megejtésére számított kortesfogások e legveszedelmesebbikével is. Azzal a frázissal és kortesfogással, amely a legszentebbre emeli föl kezét. Amely a nemzeti géniuszt akarja a párt czéljaira lefoglalni. Mi a nemzeti politika? Ha a nemzeti, politika az, hogy a köz­jogi alaphoz híven ragaszkodunk, ez alapból egy vonalnyit sem engedünk elfoglaltatni; ha a nemzeti politika az, hogy e közjogi alapon, a magyar nemzeti államot fölépítsük, gazdaggá, hatalmassá tegyük; ha a nemzeti politika az, hogy a ma­gyar kultúrát kifejleszszük, hatalmas, túl­nyomó szerepében nemcsak megtartsuk, ha­nem annak szinte ellenállhatatlan erőt köl­csönözzünk, amely által, mintegy önkéntele­nül, vita és harcz nélkül magába olvaszsza a nemzetiségi kultúrákat, ekkor megteremtve a politikai magyar nemzet helyett, az egybe­forrt, egységes nemzetet; ha a nemzeti politika az, hogy pénzügyi egyensúlyunkat örökre biztosítsuk, gazdasági erőinket kifejleszszük s ekként megszerez­zük kultúrás intézményeinkhez a szükséges pénzeszközöket;­­ ha nemzeti politika az, Magyarországból modern, virágzó kultur­ál­lamot teremteni, akkor a nemzeti politika tényleg folyamatban van, hatalmas erővel, s legörvendetesebb eredményekkel működik. Akkor a nemzeti politikának mi nem frázi­sait gyártjuk, hanem lényegét csi­náljuk.­­ Akkor nemzeti politikát csinál We­­kerle Sándor pénzügyminiszter az összes kabinettel együtt, midőn állandóan biztosí­totta pénzügyi egyensúlyunkat. A nemzeti politikának akkor valódi, — Apponyi Albert gróf által soha meg nem értett és fel nem tárt — programmját fejtette ki tegnapi exposé beszédében. Akkor valódi nemzeti politikát csinál a kabinet feje, a szabadelvű­ párt vezére, gróf Szapáry Gyula, a magyar politika általános, helyes irányzásával, s a belügyi reformok kezdeményezésével, melyek nélkül Magyar­­ország nemcsak nemzeti, hanem egyszers­mind erős állam sem lehet. Akkor valódi nemzeti politikát csinál Baross Gábor, kifejtve a nemzet közgazda­­sági erőit, oly tökélyre fejlesztve közlekedési eszközeinket, hogy ezek minták és utánzás tárgyai a külföldre nézve. Az igazi nemzeti politikát akkor Csáky Albin gróf vallás és közoktatási miniszter csinálja, terjesztve és fejlesztve nemzeti kul­túránkat. Csinálja Szilágyi Dezső igazságügymi­niszter, nagy konczepczióju igazságügyi re­formjai által, melyeknek keretét egész nagy­ságukban feltárta, s melyeket egyes részle­teiben máris megvalósított, s melyekkel a nemzeti állam kapcsán el fog érkezni a leg­eszményibb, de eddig legkevésbé elért fo­galom,­­ a magyar jogállam. Nemzeti politikát csinál a fennebbi ér­telemben Bethlen András gróf, földmivelési érdekeink gondos ápolása által, sőt nemzeti politikát csinál, a nemzet­ellenes irányról annyiszor és oly jogtalanul vádolt Fej­érvári báró miniszter is, ki nagy szakértelmével és hatalmas erélyével honvédségünket nemcsak a nemzeti, hanem a harczképes hadsereg szín­vonalára emelte. Íme a nemzeti politika, elméletében és gyakorlatában. Egészében és egyes részle­teiben. Ez a szabadelvű párt és a kormány nem­zeti politikája. Ezzel szemben mit ért nem­zeti politika alatt Apponyi Albert gróf? Mit értenek e politika alatt ennek jelszavait va­riáló párthívei, lármás hírlapjai és szélső barátai ? Az ő nemzeti politikájuk, ha a miénk­től különbözik, csak hibás lehet, csak vesze­delmeket rejthet. Ha a mi nemzeti politi­kánk keretein túl tör, a túlzó Chauvinis­mus diktálja és a legnagyobb bonyodalmak eszközévé teszi azt. A túlzó Chauvinismus két irányban: a belpolitika és a közjogi alap irányában. Közös czélunk a magyar nemzeti állam létesítése, de eltérők eszköz­einek. Nemzeti államot, egységes, egybeforrt nemzet nélkül, képzelni nem lehet. És csak a nemzeti állam lehet erős. A­míg a nemzeti eszme uralkodó tör­vénye lesz a népek gondolkodásának, addig egységes, egybefort nemzet nélkül nem lehet maradandó államalakulást fentartani. De mi a kultúrát és társadalmi egység­ben látjuk a nemzeti egység lényeges fölté­telét. A­míg kultúrás szakadás nem lesz köz­tünk és a nemzetiségek közt, addig a ma­gyar nemzeti egységet veszély nem fogja fe­nyegetni, ezért mondtuk, hogy a magyar, nemzeti kultúra túlsúlyának fentartása és tovább­fejlesztése az igazi nemzeti politika. Ha Apponyi Albert gróf és barátai en­nél többet akarnak, nem az egybeforrást, hanem a szerteszétszakadozást fogják föl­idézni. De legveszedelmesebb játék az, mit a közjogi kiegyezéssel, a nemzeti politika c­ége alatt űznek. Hirdetik, hogy a közjogi kiegyezés nem végleges, hanem csak átme­neti formája Ausztriához való viszonyunk­nak. Hogy tehát ennek sem betűjéhez, sem szelleméhez nem kell sem komolyan, sem be­csületesen ragaszkodnunk. A tovább­fejlesz­tés ürügye alatt, a perszonál­unió felé kell löknünk azt. Lassanként meg kell szüntetnünk a kö­zös ügyeket, amelyek alapját képezik a pragmatika szankc­iónak, s amelyek szabályo­zásának elmulasztásáért a vérnek és köny­­nek egész tengere árasztotta el Magyaror­szágot. Ketté választani a hadsereget, lassan­ként ketté választani a külügyi képviseletet is: ezek azok a titkos, vagy nyíltan beismert czélok, amelyek nemcsak a valódi szélsőbalt, hanem közjogi chauvinistáinkat is vezérlik. E czélok felé ragadtatja magát Apponyi Albert gróf, önkéntelenül, vagy szándéko­san, de ellenállhatatlan erővel. A jászberényi lejtőn a lavina elemi hatalma viszi e czé­lok felé. Apponyi Albert gróf évek során át saj­nosan tapasztalta, hogy nem tud hatni a nemzet közszellemére, a nemzet őt nem érti s ő nem érti a nemzetet. Teljes vitorlákkal engedte tehát át magát és politikáját a túlzó nemzeti Chauvinismus szelének, hívén, hogy ez fogja elhajtani a kormányra jutás kikötő­jébe. A közjogi chauvinismustól sem riad vissza, pedig ez a Chauvinismus a legveszé­lyesebb, nemcsak egy államférfiúra, hanem a nemzetre is. Kossuth megfordított politikája ez. A nagy izgató nem akarta elismerni a közös ügyeket s ezért döntötte részbe nemzetét. A közjogi Chauvinismus, melynek zász­laját most már Apponyi Albert is lobogtatja, a törvényesen elismert közös ügyeket el akarja magyarázni, a perszonál­unió szellemében értelmezni. Tehát ugyanazt akarja, amit Kossuth akart ápril 14-ke előtt. De hogyha Apponyi Albert gróf köz­jogi chauvinismusa által, melyet Jászberény­ben nyíltan bevallott, proklamálva a szélső­ballal való szövetkezését, csak saját politi­kai pályáját törné össze, ez csak reánézve volna szerencsétlenség. A nemzetre csak annyiban, amennyiben egy kiváló tehet­ségű fiát, a komoly politika látteréből el­vesztené. De a valódi baj és veszély abban rejlik, hogy Apponyi Albert gróf a közjogi alkun túlmenő aspirácziókat kelt a nemzetben. Megingatja a nemzet hitét a dualizmusban. És ez neki sokkal inkább sikerülhet, mint a szélsőbalnak sikerült eddig, mert ő a közjogi kiegyezés sánczain belől volt. Aki pedig a vár védője vola és abból kitör, hogy az ostromlókkal fogjon kezet, mindig veszedel­mesebb az ostromlóknál.­­ Ez azért a közjogi alkut rég nem érte oly csapás, mint minőt Apponyi Albert gróf Jászberényben mért reá. Ezt a csapást is azonban el fogja viselni, mert a hullám törik meg és nem a gránitszikla. Apponyi Albert gróf nemzeti politikája tehát csak önmagát dönti veszélybe s nem egyszersmind a nemzetet. Agricola. gullLLETM»­,____ 111 ■l"-------------ggg A NEMZET TÁRCZÁJA. Október 8. A nevelésügy Amerikában. — Laboulaye felolvasása. — Nem hiszem, hogy a világtörténet lapjain hasonló tényt tudna , találni a leggondosabb nyo­mozó is az Egyesült­ Államok csodaszerű nagyob­bodásához, és bizonnyal egy világtörténeti ese­mény sem ad annyi gondolkodni valót, mint ez. Két század egy maroknyi kis csapat kibujdosóból 24 millió lelket számláló nemze­tet teremtett, és a legszerényebb számítás sze­rint 50 év múlva e tegnap szülemlett biro­dalomban 100 millió tagból álló, ugyanazon nyelvű­ és fajú nép lesz. Például felemlítem, hogy Clay angol tudós kiszámítá, hogy Amerikában a lakosság 22 év alatt meg lesz kettőztetve; 1862-ben 34 millió lakosa volt, 1884-ben 68 millió, 1909-ben 136 millió lesz és 1928-ban 272 millió, stb. -- 1760-ban Amerika egy kis gyarmat volt, amely pénzt, hajót, segédforrást nélkülözve, Francziaor­­szág pártfogását könyörögte; ma már Anglia ve­­télytársa a két tengeren, holnap nem állam lesz többé, hanem egy új világ, szemben a régivel. De ez még nem minden; a nép, amelynek szerencsére regényszerűnek tűnik fel, teljesen más életet folytat, mint mi; náluk valóságos demokráczia, valóságos köztársaság van életben, azaz a társadalom és a kormányzat oly alakja, amelyet a rómaiak és görögök ismertek ugyan, de tökéletlenül és amelyet Európában, mint gyakorla­tilag ki nem vihetet, és ábrándszerűl, mindig kár­hoztattak. Franklin reszketve üdvözlő eme politi­kai új átalakulást, mely sem az isteni jogra, sem az erőszakra nem hivatkozik, amely az ész elvén kívül semmi más elvet el nem ismer. Istenhez kö­­nyörgött, hogy védje az alkotmányt, mert érezte, hogy a kísérletnek döntőnek kell lenni és ha tév­úton indult el, a szabad kormányzatnak örökre vége. Isten meghallgatta könyörgését. Amerika az egyedüli tartomány, ahol 1789. óta a haladás ráz­kódás nélkül történt, ahol a társadalom forradalom nélkül megélt, és ahol nem változtak minduntalan az elvek és az eszmék. Az öreg Európa, amelyet alapjaiban oly szilárdnak hittek, mélyében rázkó­dott meg azóta; monarchia, nemesség, kiváltság mind rombadőlt, és annyi sok kísérlet és csalódás között, nem egy­szer irigyelte csendes békéjét és ál­landóságát annak a demokrácziának, melyet folyto­nos mozgékonysággal és mindent felforgató zivatar­ral szoktak vádolni s amely egyedül nem változott 90 év alatt! Honnan van e szervezet szilárd tartós­sága? Mi adja kezünkbe állandóságának titkát? Ez legfőbb kérdése az újabbkori politikának, de nálunk, E­urópában, nem veszszük észre, hogy az államférfiak e kérdés megoldásán fáradoztak volna. A szabadságnak és Amerikának nem mindig azok a leghívebb barátai, akik őket legjobban megér­tették , gyakran félelemből, tudatlanságból, vagy irigységből ki akarják zárni az Egyesült­ Államo­kat a czivilizált társadalom közösségéből, azt állít­ják, hogy Amerika tartós kormány for­májában és haladásában csoda van ugyan, de ennek ránk nézve sem elméleti, sem gyakorlati haszna nincs, itt így az Unió szerencséjét majd in­tézményeinek demokratikus jelleme, majd min­denre alkalmas földjének végtelen nagysága, majd végre népességének csekélysége által akarják ki­magyarázni. Kétségkívül ezek mind nagy elő­nyök , de szemünk előtt vannak a régi spanyol gyarmatok, melyek szintén oly nagyok, mint az az Egyesült­ Államok, sőt elhelyezésük jobb, né­pességük kevesebb, nem is említve nem kevésbbé demokratikus intézményeiket, nézzük meg ezeket és látni fogjuk, hogy nyomorúságosan nyögnek abban a helyzetben, melyben az Egyesült­ Államok virágoznak. Azt fogják mondani ugyebár, hogy az amerikai még fiatal nemzedék és a köztársaság oly egyszerű kormányforma, mely csakis új társadalmaknak való ? De ez kettős tévedés, mert ha Amerika új is, de népessége nem­ feledik, hogy az amerikaiak azok az ango­lok, kik szabadságukat a Magna Chartától számítják; a köztársaság pedig, a­mint náluk megjelenve látjuk, oly végtelen gyöngéd szerve­zet, amely a hatalmat a tömegekbe helyezvén és önkéntes engedelmességet adván, csak azoknak való, akik a czivilizácziónak erényeivel és nem bűneivel bírnak. Az Egyesült­ Államok szabadság által élnek, míg Mexikónak éppen az okozza a halálát. A faj­ban keresendő e különbség oka — fogják mon­dani , — de e megoldásban az eszmét szóval he­lyettesítik, mert e kérdés tulajdonképen az, hogy mi okozza az angol­szász faj szívós, kitartó jelle­mét, honnan van az az energiája, amely a világ­uralmát biztosítja számára és felnyitja előtte, csakis előtte az új kontinenst és kezébe adja Ausztráliát ? Az amerikaiak régóta ismerik nagyságuk titkát. Angliából vitték magukkal oda. Tudják jól, hogy a szabadság alapja nem annyira a kor­mányrendszerben, mint inkább a polgárok lel­kületében van. XIV. Lajos óta tisztán látják, a­mit mi még csak most kezdünk sejteni, hogy a szabadság erőszak és semmi több, melynek épp úgy lehet jó, mint rész következménye. Ha el­nyomják , kitör, ha magára hagyják, pusztít vagy termékenyít. És ezt akkor látták át, midőn meg­értették, hogy a megfejtendő kérdés a nemzetekre is ugyanaz, a­mi az egyénre nézve, hogy a poli­tikai szabadságot épen úgy kell ápolni, mint a természeti szabadságot, mert a kettő egy sza­badság. Az erkölcsi szabályt nem valamely könyvbe, külső intézménybe kell helyezni, hogy becsületes életmód biztosíttassék általa, hanem az egyének szívébe. A politikai szabályt már többé nem a kormánygépezetben, hanem a polgárok lelkületé­­ben kell meggyökereztetni. Egyetlen egy benső vezetőnk van, mely képes bennünket megmenteni a szabadság csalódásaitól s tehet tönkre az által, a mi megmentésünkre rendeltetett. Ez egyetlen benső vezető: a vallás, amely az első gyarmatokat áthatja. E szigorú és bölcs val­lás, amely az egész életet felöleli s kényszeríti az egyest, hogy a számára rendelt szűk kört túl ne lépje, letörölhetetlen bélyeget nyomott az ameri­kaira. Ez adott neki komoly, erkölcsös jellemet, amely megkülönbözteti, oly jellemet, amely új Angliában minden egyes emberen feltűnően ész­lelhető. Azután a minő mértékben terjedt el a czi­­vilizáczió, harapóztak szét a művészet ágai a nép­életben s maga a társadalom is mindinkább világias színezetet nyert: abban a mértékben választatott el a nevelés a vallástól, nem hogy ellenzéket ké­pezzen vele, hanem ellenkezőleg, hogy az új kor vívmányaival segítségére legyen. A vallás és a nevelés náluk két testvér, a szabadság őre, mond­hatni alap, amelyen Amerika fölépült. E felett senki sem kételkedik ott náluk; ez az ő politiká­juk axiómája. Tudjuk, hogy mi Európaiak meny­nyire tartottuk szem előtt ezeket kormányzási kí­sérleteinkben. Hogy a vallás Amerikában minő szerepet játszik s a törvényekre és az erkölcsökre minő befolyást gyakorol, Toqueville gyönyörűen leírta kiadott művében. Everette Eduárd beszédei meg­ismertetik velünk a nevelés ügyét Amerikában, megmutatják, hogy a szavak és dolgok mennyivel más horderővel bírnak ott, mint Európában. Mi a gyermeknek ismereteket adunk, melyekre szüksége lesz egykor, hogy ügyes, munkás és értelmes em­ber legyen; Amerikába pedig ez az élet és halál feltétele úgy a társadalomra, mint a kormányra nézve. Hallgassuk meg, mit mond e tekintetben Everette: »Ne feledjük el, hogy a veszélyek, melyek­nek a szabadság ki van téve, nem mind az önké­nyes hatalomtól jönnek.Ha értelem és ész szükséges arra, hogy valamely nép szabaddá legyen, még inkább szükséges arra, hogy a fejetlenséget szám­űzze kebléből. Ez a próbaköve valamely népnek, hogy érdemes-e a szabadságra. Despotizmus alatt a rend fel van tartva az államban, az életet és a birtokot hatalmas kar oltalmazza. »A szabadság egy bizonyos neme, t. i. a tör­vénytelen erőszak ellen való biztosíték feltalálható a katonai hatalomban, mely nagy eszköze az alá­rendeltségnek. De a szabad kormányzatban egye­dül a nép műveltsége őrködik a közbéke fölött. »A rendet nem a katonai policzia vagy szolga-közegek által kell fentartani, hanem ön­­kéntes megegyezése folytán a művelt népnek, mely el van határozva, hogy a fejetlenség által nem engedi a despotizmus felett kivívott jogait eltiportatni. Ha valaha lemondunk kormányzati elvünkről, ezer és ezer pusztításnak, tévedésnek és romlásnak tesszük ki magunkat; életkérdés ennek megtartása az államokra nézve. A világ te­remtése óta egyetlen egy nemzetet sem ért annyi áldás és kiváltság, egyetlen nép sem volt annyira őre saját jogainak, mint az Egyesült Államokban ; ha az észre és értelemre alapított szabadság eme nagyszerű bizonyítékát alá engeditek hallani: ké­tes, hogy nem az emberiség ügyét ejtitek-e el.« A nevelés új Angliában (ez a példánykép, melyet a többi államok követnek) különösen az első fokon különbözik a mienktől. Nem is említve a nők által vezetett kisdedóvodákat, melyek a gyermekek oktatásának megkezdését nagy mér­tékben elősegítik és biztos alapját vetik meg: köz- és ingyen iskoláik a mi elemi iskoláinknak felel­nek meg, s oly tökéletesek, hogy senki sem habozik gyermekeit odaküldeni. Ez a kezdete a polgárok ama benső egységének, mely a közélet súlyozója, ami Európában hiányzik, ez a nép szívére és ke­délyére jótékonyan ható, vallásos sajtó, a­mely nemes, érthető nyelven beszél a néphez, lelkü­­letét bevilágositja, vad ösztöneit elnyomja, és vigasztalva oktatja. Azután megszámlálhatatlan sok társas ösz­­szejövetel, reunio, köz- és nyilvános felolvasás van náluk, melyekben a legkedvezőbb alkalom kínál­kozik, hogy a tehetségesebbek a nép felvilágosítá­sára befolyjanak. Gazdagok, tudósok, népbarátok egyaránt megjelennek az ilyen összejöveteleken; nem gátol az elmenetelben senkit sem az, hogy a legszegényebb sorsú is ott lehet, sőt ez lelkesíti őket és beszélnek a nép előtt a történetről, korsza­kot alkotó eseményeinek felfogásáról, az irodalom­ról, nemzetgazdászatról és mindenek felett az em­beri természet nagyságáról és méltóságáról. Nincs olyan kényes kérd­s, melyet ne mernének boly­gatni ; nyilvános helyeken értekeznek azokról a tárgyakról, melyekhez mi hozzá sem merünk nyúlni, mint például a tulajdonjog természetéről és a tőke jogáról. Nem a szoczializmustól félnek ők, hanem a tudatlanságtól, mely alapja a társa­dalmi élet minden veszélyének. Tudják, hogy minő előnyös oldala van az ilyen köz- és nyilvános fel­olvasásoknak ; valódi demokráczia ez, mely a kü­lönböző osztályok benső viszonyán alapul, vagy jobban mondva, amelyen minden különbséget eltö­rölnek, hogy tökéletes egyenlőséget hozzanak létre. A komoly gondolkodó azonnal észreveszi ebben a demokrácziában, hogy csupán a nevelés különbözteti meg az embereket egymástól. A tu­datlanság az egyedüli korlát, amely két részre osztja a társadalmat. Ez az egyetlen kiváltság, a­melyet le kell rombolni; csakhogy e teljes egyenlőség és annyira óhajtott egység kivívásáért nem a gazdag megalázásával kell küzdeni, hanem mint Amerika megértette, a szegények értelmi és erkölcsi állapotának felemelésével. Azok között, kik legjobban átérezték a nagyságot, amely a népek ily felvilágosításában áll, és eme szent missziót a legnagyobb önmeg­adással hajtották végre, sem ékesszólásban sem tehetségben egyetlen egy sem hasonlítható Everette Eduárdhoz ; jobb példára sem utalhatok életénél, hogy mit lehet kivívni kitartó munka ál­tal, abban a demokrácziában, melyet hálátlanság­gal vádolnak, és hogy az érdem jutalmát, az álta­lános népszerűséget mint lehet megnyerni és biz­tosítani. Everette E Eduárd Massachusetts-ben 1794- ben született; atyja, — tiszteletben álló lelkész, — korán elhalt, árván hagyva hátra egyetlen gyermekét. Első nevelését a nyilvános iskolákban kapta, melyeknek mindig nagy tisztelője volt. Ta­nítója, Buckminster, kinek neve Európában isme­retlen, de ki hatáskörében jelentékeny befolyással birt, és Bostonban igen kedves emléket hagyott hátra, elég tudományos ember volt arra nézve, hogy az ifjú lelkét alapos tudománynyal kimivelje. Tizenkilencz éves korában az unitárius egy­ház lelkésze lesz, huszonegyedik évében pedig a cambridgei egyetem görög nyelv tanárává válasz­tatott. Ekkor támadt fel lelkében a szükségérzet, hogy Görögországba menjen és ott helyben tanul­mányozza a hajdankort, megtekintse a helyeket, romokat, műkincseket, Görögország öröklényét, amelyeket könyvből nem lehet megtanulni. Négy év alatt beutazta Európát, s ama valódi tapaszta­latokat sajátította el, amelyeket a tárgyak látása és a különböző népek ismerete nyújthat. A »North American Review« szerkesztője és kitűnő szónok lévén, helye ki volt jelölve a kongresszuson. 1825- ben választatott oda polgártársai által, é­s tiz évig volt munkás tagja és a külügyi bizottság el­nöke , bár mérséklete gyakran a minoritáshoz lánczolt. 1835-től 1837-ig három egymásutáni vá­lasztás folytán, mint Massachusetts kormányzója működött; azután angol követnek neveztetett ki és végre Weber helyébe, Filmore elnök államtit­kárnak választá maga mellé. Ezekből látható, hogy Everette oly férfiú volt, ki személyes érdemeinél fogva kora ifjúságában az első polczra emelkedett, és ott állandóan megmaradt. Végtelenül finom, tapintatos, miveit lelkületénél fogva, mint a haj­­dankor buvárlója, kedves nyelvű ismertetője, tel­jesen megérdemelte a klaszszikus nevet, melylyel kortársai megtisztelték. Nincs érdekesebb valami, mint megismerni ily férfiúnak nyilvános életét, s az két kötet mű­vében, minden vonásában előttünk áll. Nem tar­talmaznak azok irodalmi műveket, sem politikai szónoklatokat; s egyszerűen beszédekkel vannak tele, melyeket 30 év alatt tartott, midőn polgár­társaival együtt volt. Természetesen különböző tárgyak jönnek elő benne, de az eszme mindig fogy; a nép értelmi, erkölcsi és hazafias nevelése. A különböző tárgyak mindezen egy eszme létesí­tésére folynak be. Egység van szavaiban, mint volt életében. Channing után senkinek sem volt tisztább és emelkedettebb eszméje a nevelésügyről, és senki sem fejezte ki azt határozottabban, mint Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. A főrendiház közjogi és törvénykezésügyi, a pénz­ügyi és közgazdasági és közlekedésügyi bizottság f. hó 12-én d. e. 11 órakor tartandó ülésében tárgya­­landja »a közigazgatás államosításáról« szóló tör­vényjavaslatot. Belföld, Budapest, okt.8. (Felekezeti, törvény­­hatósági, valamint községi középis­kolák segélyezése az 1892. évben.) A vallás- és közoktatásügyi miniszter felekezeti, tör­vényhatósági, valamint községi középiskolák segé­lyezésére az 1891. évre engedélyezett 119,590 fo­rinttal szemben az 1892. évre 136,648 forintot, te­hát 17,058 forinttal többet irányzott elő. E többlet indoka a következőkben van: A fölötte jelentőséges mivelődési hivatást teljesítő és ez okból ideiglenesen már eddig is se­gélyezett kolozsvári unitárius és szászvárosi ev. ref. gimnáziumok állandó segélyezésére vonatko­zólag a szerződés megköttetvén, az ennek értelmé­ben fizetendő évi 7700 forint, illetőleg évi 10.000 frt a jelen czimnél külön rovatok alatt előirány­­zandó volt. A sepsi-szentgyörgyi ev. ref. gimnáziumnál az 1891 /2. tanévvel a VII. osztály megnyílván, az 1892/3. tanévvel pedig a VII. osztály is megnyi­tandó lévén, a fennálló szerződés értelmében, az évi segély 8800 írtról 10,800 írtra volt emelendő. E három kiadás a mutatkozó többletet 19,700 írttal emelné, de ebből levonandó azon 2642 frt, amelylyel a végleges szerződések hiányában egy­előre ideiglenesen segélyezett középiskolák javára felvett összeget a miniszter 26,000 írtról 23,358 írtra apasztotta, úgy, hogy a mutatkozó tiszta többlet a fenn kitüntetett 17,058 forintnyi ösz­­szegre rúg. Az ideiglenesen segélyezett középiskolák ja­vára felvett 23.358 forint a következőkép fog meg­osztatni : A csurgói és a miskolczi ev. ref. gimnázium számára, amelyek eddig a kért segélynek csak fe­lét kapták, de amelyekkel a végleges szerződés már legközelebb meg fog köttetni, a miniszter a szerződésben biztosítandó teljes 8000, illetőleg 7000 frtot; a rózsahegyi kath. városi gimnázium számára, ahol a törvényhozásnak a tavalyi költ­ségvetés keretében adott engedélye alapján, az 1891 /2. tanévvel az ötödik, az 1892/3. tanévvel pedig a hatodik osztály nyílik meg, 3600 frtot; a n.-körösi ev. ref. gimnázium számára, amely gim­názium a segélyezésre már régen előjegyeztetett, az előjegyzett összegnek felét, 1750 frtot; a keszt­helyi kath. városi algimnázium számára pedig, amely folyvást népesedő algimnáziumot, az ott szükséget alig pótló állami polgári iskolának egy­idejűleg való megszüntetése mellett, az 1892/3. tanévvel kezdődőleg a miniszter fokozatosan fő­gimnáziummá szándékozik fejleszteni, 608 frtot óhajt folyósítani. Az ilykép még fenmaradó 2400 frtot a szarvasi és verbászi ág. ev. gimnázium vagy más oly középiskolák között szándékozik fel­osztani, amelyek nyomasztó viszonyok között vannak.

Next