Nemzet, 1891. november (10. évfolyam, 3295-3324. szám)

1891-11-21 / 3315. szám

BjaaaoigzTÖsS®: l*it#DoiÍ8S-t8re, Athenaeum-ép filet, I. emelet. X lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk eL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK így mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Ferencziek-tere, Athenseum-épület) kü­ldendők. Ara 5 kr. vidéken 6 kr . (esti lappal együtt 8 kr.) 3315. 1320.1 szám. Reggeli kiadás: mjji-'i. rr­­ i ■agtaear»'i hu i - „ Budapest* 1891. Szombat, november 21. Verenci­ek-tere!*AthenBec&?iipuiet, roYula. Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra .......................... 2 fr­ 8 hónapra 6 * 6 hónapra .......................... 12 » Az esti kiadás postai különkü­ldéséért felül­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » Ara 6 kr. vidéken 6 kr . (esti lappal együtt 8 kr.) X? évi folyam. Bécs, nov. 20. Amilyen a tiz évi működése, olyan a jubileuma Kálnoky grófnak. Zajtalan, feltű­nést kerülő. De azért nem kevésbé megér­­demlett az elismerés, mely irányában nyil­vánul, mert olyan hasznos és eredményes volt működése, hogy lehetetlen elfogulatlan bírálónak ezt tőle megtagadni. Pedig a fel­adat, melyre vállalkozott sem könynyű, sem hálás nem volt. Andrássy Gyula gr. sikeres politikája a monarkiának új állást terem­tett, úgy nyugat-Európában, mint a Keleten. A régi passzív, konzervatív politika egyszerre megváltozott, akc­ióra és reformra töreke­dett, hogy megszüntesse az európai békét folyton fenyegető keleti állapotokat; itt, a sza­badon fejlődő kis államok saját érdekeiben keresvén a béke biztosabb garancziáját és monarkiánk valóban konzervatív és békés érdekeinek ha nem is szövetségeseit, de barátait. De mig Andrássy Gyula gróf csak meg­indította és nagy körvonalaiban megadta az uj irányt és annak alapjait, kereteit, addig utódainak a nagy vonásokat és kereteket, a mindennapi élet feladatai között kellett ki­egészíteniük, illetőleg érvényesíteniök. Hay­­merle rövid két év alatt sok külső veszélyt hárított el és sok belső nehézséget győzött le, de sem ideje, sem alkalma nem volt ele­gendő arra, hogy az új helyzetet konzoli­­dálja; nem főleg azért, mert több idő kellett ahoz, hogy az új nemzetközi tényezők, melyeket Andrássy Gyula grófnak úgy­szólván kezdeményezésére teremtett Euró­pa, a monarchiánkhoz csatolt megszál­lott tartományok, Románia, Szerbia és Bul­gária tisztába jöjjenek az uj viszonyok által reájuk háramló szereppel és ennek betöltésére szenteljék egész erejüket. Sőt most sem mondhatjuk ezt mindenikről, mert csak a megszállott tartományokban és egy idő óta Bulgáriában van az az egyenes irány, jó adminisztrác­ió és helyes politika által érvényesítve, mely az új helyzetből származik és a békés haladásnak, valamint a béke biztosítékának követelménye; de még ezekben is, sok éven át, részben zendülés, részben bizonytalanság, részben kormány­­rendszerváltozás (és pedig D­ algáriaTban­ ugyancsak erőszakos módon) nagy fennaka­dásokat, zavarokat okoztak a fejlődésben. Úgy, hogy ezek is csak Kálnoky gróf kül­­ügyminiszterségének jó előhaladt stádiumá­ban és csak egy pár év óta vannak zavarta­lanul azon az utón, mely e formáczióknak már Andrássy gr. politikájában ki volt je­lölve; de már Szerbia épen az utóbbi évek­ben eltérést mutat ettől és ellenállást azzal szemben. Hogy ebben mi része van a belpolitikai izgalmaknak és hi­báknak , a külső izgatásnak, azt ne­héz meghatározni; de az bizonyos, hogy monarkiánk és az európai béke az a táma­sz­a, melyet Andrássy gr. Románia után má­sodsorban Szerbiában keresett; most átment Bulgáriára, sőt Romániára nézve is a bizony­talanság (talán nem : megbízhatlanság) több jelei mutatkoztak. Mindezzel szemben a hatalmak és külö­nösen Oroszország magatartása, ennek több ízben megkezdett akc­iója elég dolgot adott a külügyminiszternek, mert minden lépten­­nyomon ki volt téve annak, hogy vagy nyu­gati szövetségeseinek tetszését, vagy Orosz­ország háborúját, vagy a kitűzött politika czélját és érdekeink érvényesítését veszé­lyezteti. Mert nagy és fényes dolog volt Andrássy gr. konc­epcziója, de az egyúttal egy erős akc­ió minden veszélyével és áldo­zatával volt összekötve, azonban a konc­ep­­cziót megvédeni, a mindennapi nehézségek közepette egy évtizeden keresztül, békés uton és eszközökkel érvényesíteni, mindig jobban kifejteni és konszolidálni, a té­nyezők változása közepette keresztül ve­zetni, szintén nagy feladat és ennek Kál­­noky dr. úgy felelt meg, hogy a fentebbi hármas czélt is biztosítá, mert most szövet­ségeseink többen vannak, és minden érde­keikben, czéljaikban tisztábban, közelebb állnak egymáshoz, még a Balkán tekinteté­ben is. Oroszország folyton elégületlenkedett ugyan, sőt az ő érdekében több kísérlet is tör­tént, a Balkán felforgatására, de folyton ki­sebb eredménynyel, illetőleg hatással és mindig nagyobb csalódással. Minthogy pe­dig az ürügy a beavatkozásra mindenütt folyton kevesebb lett, a lojalitás minden szabálya napról-napra szigorúbban tilta el Oroszországot az erőszakos beavatkozástól, holott ha a korábbi kísérletek alkalmával külügyminiszterünk, akár túlságos szigor­ral, akár túlságos engedékenységgel provo­kálja vagy lehetővé teszi az akc­iót Orosz­ország részéről, a mostani eredmények koc­­­káztatásával lett volna háborúnk. Most a vi­szonyok a Balkánon úgy fejlődnek, amint érdekeinknek megfelelnek, még eddig,­­ háború nélkül. És e mellett, anyagi érde­keink úgy a Balkánon jobban érvényesül­nek, mint nyugaton a kereskedelmi szerző­dések által sokkal tervszerűbben és nagyobb mértékben vétetnek tekintetbe, mint eddig. SJQ mumazonaitai a munka es JkamoKv gr. megpróbáltatása folyton tart és azt hisz­­szük, hogy épen napjainkban van ennek legnagyobb mértékben kitéve, mert a béke biztosítékai — pozitive a szövetségben, ne­gatíve Oroszország anyagi bajaiban és a Balkáni félsziget békeszeretőbb állapotában meg­vannak, sőt erősödtek ugyan, de a fegyverkezés előhaladása és némely törek­vés sikertelensége, valamint a pánszláv izgatások folytonossága elég nyugtalanságot okoz, elég gyúanyagot halmoz föl; főleg mi­vel — úgy látszik — egyúttal a börzespe­­kulácziók is a dologba elegyednek és fen­­tartják, fokozzák az aggodalmakat, nyugta­lanságot oly mértékben, mintha kikerülhe­tetlen komoly veszélyek fenyegetnének. Ezt a gyanút és hitet oszlatta el nagy mértékben Kálnoky dr. az utóbbi napokban és ezzel a közvéleménynek, valamint a diplomácziának bizonyára jó szolgálatokat tett. De azért még sokat kell tenni arra, hogy megnyugodjanak a kedélyek és még többet arra, hogy monar­kiánk nemzetközi állása és érdekei tovább is érvényesüljenek. A közös ügyek tárgyalására kiküldött orszá­gos bizottság f. hó 24-én és f. hó 25-én nyilvános ülést tart. Tárgy : A tengerészeti és pénzügyi al­bizottság jelentése. A NEMZET TÁRCZÁJA. November 19. A Mikszáth-féle almanach. Kalendárium-irodalmunk arisztokrácziája is mutatkozik már a piaczon. A tömeg már rég ott van, folyik a vásár vígan, beszerzi könyvtárát mihamar a magyar. A Singer-Wolfner-Mikszáth­­féle almanach előkelő, kaczér késlekedéssel ma lépett a közönség elé. Igen jól fésült, szép piros ruhás, aranyos, czifra könyvecske. Külső szemrevalóságán kívül belső tartalma is igen elmés és szeretetreméltó. Hogyne, hiszen az aktív irodalom egész sereg jobb­fajta munkája hozzájárult egy-egy ügyes, csinos dolgozattal az 1892-iki almanachhoz is, mely minden valószínűség szerint csak olyan kapós lesz, mint húgai valának az előző években. De, ha mindent jól megfontolunk, lehetetlen be nem látnunk, hogy az almanach voltaképen csak arra való, hogy Mikszáth Kálmánnak le­gyen minden évben mihez előszót írni. Mert kitűnő Mikszáth rajzírónak, jeles, mint novellista és szép reményekre jogosít regénykísérleteivel, — de mint előszób­ó valóban nagy. A magyar kö­zönség már a tavalyi almanach elolvasása után rögtön azon spekulált, hát esztendőre mi lesz az előszó ? Mert Mikszáth írja már az előszavakat az első almanach megteremtése óta s még soha sem irt két egyformát. Évről-évre egyre uj és uj ra­vasz leleménynyel uj módjára bukkan az előszó írásnak. Az idei előszó megint valami uj, valami »nie dagenesen.« Kritikai elmefuttatás a magyar elbeszélő irodalom felett. •— Ítéletében van annyi komoly igazság, mint akármelyik pedáns kritiká­ban, elmésség azonban még ennél is több van benne. A zseniális előszó így hangzik: »Nemrégen, de még I. Tisza alatt egyszer a szabadelvű klubban, elszólit a tarokktól »egy perezre« Ivánka Imre. (Kár azért az időért.) Át­adtam a kártyámat Dániel Gábornak, mindjárt meg is bukott a nyakamra egy kettest. — Parancsolj, kegyelmes uram. — Egy szívességre kérlek A trónörökös, Károly Lajos, magyar könyveket kíván olvasni. Válogass össze számára 10 darabot! — Csak? —­ Természetesen egyelőre. Ezekből kell megkapnia a kedvet a többiekhez. — Az igaz! No majd kiválogatom, de milye­nek legyenek körülbelöl ? A kegyelmes úr egy levelet húzott ki a zse­béből : — Itt van az instrukczió. Elbeszélő művek legyenek, könnyed, mulattató olvasmány, de mégis melyből a magyar nép szokásait, kedélyét, modo­rát, észjárását meg lehessen ismerni, úgy amint a valóságban vannak, túlzások nélkül. — Meglesz, de tudnom kell, hogy a leendő király mit olvasott már eddig ? — Eddig csak­ az Arany »Toldiját« és mond­hatom tetszett neki. — A többivel is meg lesz elégedve. — Ez tehát el van intézve — szólt Ivánka és visszaeresztett a tarokkhoz. Másnap reggel mindjárt eszembe jutott. Ad­jatok kérlek egy plajbászt, hadd csináljam meg a lajstromot! De mintha gúzsba kötötték volna a memóriámat, sehogy sem tud mozdulni, csak mor­­zsolgatom, szorítom a czeruzát, de nem jut eszembe alkalmas könyv. Nosza, átszaladok az elbeszélő írókra, hátha így inkább boldogulnék. A termőfákról eszembe jutnak a gyümölcseik. Még pedig kezdem a tiszte­letre méltó nagyapákon. Ott fénylik a Kemény Zsigmond alakja. Nagy, de nehézkes is. Azon felül filozofál. S mit keresne a filozófia a magas régiókban! Itt van Jósika. Az az csak volt! Ah ! milyen avasszag! Hagyjuk el az öreget. Itt volna Eötvös József, de a »Falu jegyzője« már tempi passati. Mint egy középkori király, úgy lép ki Jókai, egy egész tábor van mögötte. Beláthatatlan bandé­rium a regényeiből. Lássuk csak, mit lehetne elkül­deni a főherczegnek ? A kritika és a közönség az »Uj földesur«-at tartja a legjobbnak és méltán, ma­gyar zamat, magyar élet s Pegazusa sem szaladt át ezúttal legelni a »lehetetlenség« nevű buja rétre. Tán béka volt a lábán. Béke, de aranyból. Fölírtam tehát az első helyre: Jókai Mór: Az uj földesur. Egy már van. Menjünk szaporán a többi után! Mézbe van mártva ennek az Abonyi Lajos­nak is a tolla s fogván a czeruzát beírtam má­sodikul : Abonyi Lajos : A mi nótáink. E közben eszembe jutott, hogy nem fogom-e Jókait rossz hírbe keverni az udvarnál, ha az »Uj földesurat« a Bach-világ persiflage-ját segítem fel Bécsbe ? Ejh, legyünk jószivüek, kegyelem Jókainak! Kitörültem az »Uj földesurat« s megint nem ma­radt, csak egy könyvem az »A mi nótáink«. Hanem hiszen majd mindjárt kerítek én ahhoz társakat. Gömbölyűen pöndörödnek Porzónk »Tárcza­­levelei«. Árgusnak száz szeme volt, Ágainak száz­­egy van a jellemzőt meglátni, de mit ér, ha könyve bár mint csöpög is a magyar zamattól, nem felel meg ennek a czélnak; tájképeket, városrészeket, külső országi úti benyomásokat ír le; itt van Tóth Béla kötete, de ebből csak a törököket szeretné meg a trónörökös és Tóth Bélát. Szegény Balázs Sándor is hagyott valamit. Gyönyörű két beszély­­gyűjteményt, de miféle embereket ír le ? Jámbor budai nyárspolgárokat, a milyeneket Bécsben is láthat ő fensége. Epébe mártott pennájú Tolnáink pediglen oly cselszövő gazemberekkel népesíti meg könyveit, hogy, ha azokból ismeri meg a magya­rokat a trónörökös, talán el sem vállalja az or­szágot . . . Sipulusz tárczái elevenek, mulattatok, de ő karrikatúrákat ád. Sebők az én kedvenczem, gyö­nyörűen gyügyögteti rajzaiban a gyermekeket — de a trónörökös nem pesztonkát keres. Hej Vas Gereben! Persze, hogy Vas Gereben volna jó, ha most élne, ha most írna. De ő a régi magyar vi­szonyokat festi. S minek nézegesse azt meg Károly Lajos, amit I. Ferencznek kellett volna meglátni ? Végre mintha valami nagy hal akad az em­ber horgára, élénken felkiáltok: Hohó! A »Gyalogösvény« Baksaytól! So­rozzuk be hamar a »Gyalogösvényt« ! És beírtam a Gyalogösvényt«. De eközben eszembe jutott, hogy az Abonyi: »A mi nótáinkban« csupa szemenszedett rablók szerepelnek, pedig a betyár-romantikával már úgyis túlságosan szaturáltuk a világot. Kitörültem tehát »A mi nótáinkat« is, megint ott voltam az elején, megint csak egy könyvem maradt. Meg vagyok-e átkozva, vagy mi ez ? Soha se­m bírok tovább jutni egy könyvnél.­­ Csak nem kell mindjárt elcsüggedni, biztat­tam magamat. Türelem, türelem, menjünk tovább! A Radnay Károly legújabb könyvét is elküldhet­­nék, ha nem volna tele forradalmi reminiszc­en­­cziákkal. Csillogó-pattogó szikrákat szór a Bródy Sándor tüzes vénája, de ő a lélektani problémákra vetette magát; az ő emberei nem isznak, nem esznek, nem kártyáznak, nem politizálnak, adót nem fizetnek, hanem végtelenül érdekesen tépelőd­­nek. (Pedig az adófizetés gondjai Magyarországon legalább is foglalkoztatják annyira az elméket, mint a szerelem.) Nem megy e lajstromcsinálás sehogy sem ... Eszem lázasan nyargal végig szerzőkön és köny­­­­veiken. Bársony István szépen írja le a természe­­­­tét, a madarakat, a fákat, de én istenem a fákban (még ha hazaárulónak tart is a baloldal) szembe­tűnő hasonlatosság van, teszem azt az osztrák cserfa és a magyar cserfa között. Kazár Emil okos,­­ magvas író, de az emberek belső világát rajzolja. Elléptetgetem magam előtt a saját rajkóimat is. Szeretném őket szépítgetni, de az udvarhoz ők sem valók. Egyszerű kalamárisból születtek, egy­szerű sorsra. Csak menjetek ti a magatok lábán gyerekek, a kicsiny falusi házakba, már a mélyí­tek t. i. itt nem reked a könyvárusok kosztosai, a künnlakók az antikváriusok , és a benlakók, az egerek számára. Már-már kétségbe kezdtem esni. S először villant meg a szívemben az a vágy, hogy bárcsak készen lenne már a Gyulai Pál »Romhányija«, hátha azt el lehetne küldeni. (Bocsássatok meg ba­rátim, de ilyen állapotban fűhöz-fához kapkod az ember.) Végre is, be kell vallanom, nem bírtam össze­hozni többet öt könyvnél, (abból is három a Jókaié, egy a Baksayé, az ötödiket képzelje mindenki a magáénak) Ivánka Imre rámförmedt: — Hát a többi öt hol van ? — A többi öt még nincs megírva. — Az lehetetlen! Hát olyan szegény az irodalom ? — Nem szegény az, hanem az olvasó szemé­lyiség olyan, hogy nem minden alkalmas neki. — De tiz könyvet mégis csak összeszedhettél volna egy főherczegnek is ? — Az épen annyira nehéz, mintha valaki tiz főherczeget akarna összeszedni egy könyvnek. — De mi ennek az oka? — Egyszerűen az — nyugtatom meg a ke­gyelmes urat, akit teljesen elszomorított ez az iro­dalmi állapot — hogy a mi íróink inkább a fiatal­ságnak dolgoznak. A véletlen úgy akarta, hogy nem sok idő múlva ez eset után, megszólít a képviselőház fo­lyosóján Szögyényi-Marich László, a király mel­letti miniszter, hogy leányainak válogassak össze egy csomó magyar olvasmányt. — A leányaim — mondá — Bécsben lakván, azt szeretném, hogy legalább lelkük ne nélkülözze ott sem a magyar levegőt, hadd táruljon eléjük a magyar leányok életvilága a könyvekből. Mit érez­nek, hogy játszanak, mi dobogtatja meg kis szí­veiket. Egy szóval jó magyar könyveket kérek. Megígértem, hogy összeállítom ezt a lajstro­mot is, de éppen úgy jártam vele, mint az előbbi­vel. Kerestem, de alig találtam valamit. A miniszter, ha jól emlékszem, szintén azt mondá: — Hát ilyen szegény az irodalom ? Én pedig megnyugtattam a minisztert: — Azért van az, kegyelmes uram, hogy a mi íróink inkább az idősek számára dolgoznak. Akár hiszitek, akár nem, nyomasztólag ha­tott reám ez a két esetem, mert lehetetlen le nem vonni belőle a konzekvencziákat magamra nézve is, hogy kinek írok én, ha se a fiatalságnak, se az öreg uraknak nem jók a könyveim, ha még arra se valók, hogy a magyar életet meg lehessen belő­lük látni ? De én már nem tanulok meg máskép­p­ti is, tisztelt írótársaim, a­kik már benne vagytok a különböző vágányokban, azt hiszem körülbelül ilyenek maradtok (maradjatok is, nem kívánom én senkitől, hogy az én kedvemért változzék meg), hanem az utánunk jövő tehetségek, ha sze­mük ügyébe esik ez a gyakorlati életből vett ese­tem, melyet olyan lelkiismeretesen szúrok a köny elé, mintha valami czölöpöt vernék le a falu szé­lén, amin rajta van az útmutató­ tábla is, álljanak meg itten. Különösen pedig azok a vándorok, kik a kül­földi irodalomra utaznak, hogy azon meghizlalva a lelküket, annak a mintájára írjanak sikerült és nem sikerült másolatokat. Ezeket szeretném, hogy e czölöpnél álljanak meg és ne is mozduljanak odább.« Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva, Belföld, Budapest,nov. 20. (A kereskedelmi mi­niszter Bécsben.) A »Bud. Corr.« jelenti Bécsből. Baross Gábor kereskedelmi miniszter ittléte összefüggésben áll a Németországgal, Olasz­országgal és a Svájczczal kötendő kereskedelmi szerződések befejezésével; a miniszter néhány na­pig Bécsben fog időzni. Budapest, nov. 20. (Pártgyűlések.) Az országgyűlési függetlenségi és 48-as kör elhatá­rozta, hogy Budapesten, Debreczenben, Szombat­helyen, Kaposvárott, Székesfehérvárott, Szegeden, esetleg Aradon, Kassán országrészi, illetve me­gyei gyűléseket tart, a pártkör kiküldötteinek résztvételével. A delegácziók. A magyar delegáczió hadügyi albizottságának ülése. Bécs, nov. 20. Tisza Lajos gróf az ülést megnyitván. (Lásd esti lapunkat. A szerk.) a 14-ik különbözetnél Bolgár megjegyzi, hogy a múlt évben felhozottak nyomán e tételt a rendkivüli költségvetésbe kel­lene áttenni. — Wahrmann ezt önámitásnak tartaná- A tételt megszavazza. — Az elnök kifejti, hogy e tétel a delegáczió sürgetésére tétetett át a rendkí­vüli költségvetésből a rendesbe. — Hegedűs a té­telt a rendes költségvetésben tartja meghagyandó­­nak. — Beöthy szerint a kiadás természete olyan, hogy azt a rendkívüliek közé kell sorozni. — Pulszky elismeri, hogy a felvetett összeg az összes kincstári épületek fentartására túl magasnak nem mondható; utal azonban arra, hogy az el­lenőrzést teljes szigorral kell végrehajtani. ^aszárnyaépítésektől várható. — Elnök szerint a fögámok tiszffffv'á' Vknfrffimn4Z összegek a rendes költségvetésbe valók. — Blaschek ezredes részletes felvilágositást ad a 16. czimnek 1876. óta történt növekedéséről s kifejti, miért teendő a tétel ordinariumba. A tétel elfogadtatik. A 15. tétel Rakovszky előadó felvilágositása után megszavaztatik. A 16. tételnél Beöthy a nyugdijakat a költ­ségvetés legkritikusabb pontjának tartja. A nyug­díjazások nagyságában bizonyos pontig a mili­­tarizmus jelenségeit látja. A tényleges állományú tábornokok száma 186, aktív törzstiszt 181, ezzel szemben nyugdíjazott tábornok 835, a honvédség­nél 18, várakozási illetékkel 73, összesen 447 nyug­díjas tábornok áll 186 aktívval szemben és mint­egy 2400 nyugdíjazott törzstiszt 1281 aktív törzs­tiszttel szemben. Ebből azt következteti, hogy tel­jesen szolgálatképes egyének is nyugdíjaztatnak. A nyugdíjazásoknál nagyobb körültekintést kíván. Felhívja a felhozottakra a hadügyminiszter figyel­mét.— Bauer K. hadügyminiszter kijelenti, hogy el­látási törvényünk szerint tisztek, kik 60-ik életévü­ket túlhaladták, vagy 40-ik tényleges szolgálati évüket befejezték,nyugdíjaztatásukat kérhetik.Más nyugdíjazások csak a megelőzött felülvizsgálat alapján történhetnek. A nyugdíjasok száma ez után önmagától nyer rendezést. Hogy az ellátási törvény említett határozatával valami nagyon bő­ven nem élnek, kitűnik onnan, hogy számos tiszt van tényleges szolgálatban, ki negyven éven túl szolgál, illetőleg 60 évnél idősebb. Ezen felül né­mely nyugdíjasnál, akit az ember még szolgálat­képesnek tart, gyakran tévedésbe ejt az arcz­­szin. Kifejti, hogy 1875. óta az előző évvel szemben a nyugdíjasok száma 195-el apadt; daczára ennek a nyugdíjak emelkedtek, mert a régebbi nyugdíjasok kisebb nyugdíjakat él­veztek, míg a még élők az új ellátási törvény szerint járó nagyobb nyugdíjakat élvezik.— Bolgár kérdi, hogy a kölcsönös áthelyezéseknél a honvéd­séghez és viszont a nyugdijak miként lesznek az illető tárczákra nézve felszámítva. — Fejérváry b. honvédelmi miniszter megadja a felvilágosításo­kat, melyek szerint az ügy véglegesen szabá­lyozva van. A 17. 18. 19. tételnél Hegedűs a szűkebb bi­zottság előadója a rendes költségvetés 22. 23. 24. czímét illetőleg előterjeszti az élelmezési bizottság jelentését. — Münnich kérdést intéz a köny­­nyebb lábbeli felszerelésre vonatkozó kísérletek eredményeit illetőleg. — Bauer b. hadügyminiszter előadja, hogy annak idején a legénységet csiz­mákkal látták el, de ez nem bizonyult jónak. A csizmaszárak nem feszülnek a lábhoz s a beom­lott vizet csak úgy lehet eltávolitani, ha a csizmát lehúzzák. Mihelyt a csizmát más bőrrel borítják, a szárak megrövidülnek és a csizmák ez által, elte­kintve, hogy a magyar gyalogságnál a katonát disztelenítik, használatlanná válnak. A tapaszta­lat azt tanítja, hogy a lovasnak legczélszerűbb a csizma s a gyalogosnak a bakancs. A bakancs a legjobb kiállítású a hadügyminisztérium ál­tal megvizsgált minták között. A bakancsok nagyság szerint 22 osztályba vannak sorozva és minden legényre nézve evidencziában tartják, hogy mily nagyságú bakancs illik a lábára, ami nagyon megkönnyíti azt, hogy minden egyes em­ber oly bakancsot kapjon, amilyen neki való. Ezen kívül minden ember el van látva egy pár bőrből és kenderszövetből készült könnyű bakancsosat, mely lehetővé teszi a menetelést, ha lábán kisebb sérülés van is, mi által a lehető legalacsonyabbra szoríttatik azok száma, kik a menetelésben ki­dőlnek. Arra a kérdésre, hogy behozzák-e a gya­­ko­rletett,hogy_Azt.kisérlet­­mények közt bizonyult használhatónak, arról te­hát, hogy az opánka átalánosan behozassák, szó sem lehet. Erre az albizottság a tételt elfogadta. A 20. tételnél Rakovszky előadó a beszálláso­­lási törvény káros következményeire utal, de a té­telt elfogadásra ajánlja. — Hegedűs sajnálatát fe­jezi ki, hogy a törvény tavaly nem volt megvál­toztatható. E czimen a költségek 4 millióról tízre emelkedtek. — Fejérváry miniszter konstatálja, hogy az emelkedés nem oly tetemes, bár elég tekintélyes összegre rúg. Kilátásba helyezi, hogy a törvény megváltoztatása iránt legké­sőbb 1893-ig előterjesztés fog történni. — Beöthy hangsúlyozza, hogy 1886-ban is meg­ígérte a törvényváltoztatás beterjesztését. A je­lentésbe be akarja venni az erre vonatkozó sürge­tést. — Rakovszky felvilágosításai után Wekerle pénzügyminiszter szintén aggasztó jelenségnek tartja az emelkedést, de ezzel részben megszűnt a természeti beszállásolás terhe. — Wahrmann ano­máliákat tapasztal a bécsi lakbéreknél, melyek csökkentek, de a katonáknál emelkedtek. — Rückenzahn osztálytanácsos megadja a felvilá­gosításokat a szálláspénzek emelkedését ille­tőleg. A lakásviszonyok megállapítására ki­küldött bizottságok a Ring­strassén levő lakások béreit teljesen mellőzték a számításnál. A belvá­rosban levő házak csakis az altábornagytól fölfelé vétettek figyelembe. A bérszámításnál csak a tény­leg lakott szállások vétettek figyelembe s kitűnik, hogy Bécsben a házbér nem csökkent. — Pulszky a kaszárnyákra vonatkozólag katonai részről tá­masztott követelményeket túlcsigázottnak tartja. Utal a lovas­kaszárnyákra a férőhelyek szempont­jából támasztott rendkívüli igényekre. Az Új­ épü­­let kérdése is szorosan összefügg ezekkel a túlhaj­tott igényekkel. Elérkezettnek tartja az időt, a­melyben a hadügyi kormányzatnak e szempontból is számolnia kell a viszonyokkal. Szükséges­nek tartja, hogy a jelentésben utalás történ­jék arra, hogy az elhelyezésre vonatkozó igények a viszonyokhoz alkalmaztassanak. Az albizottság elhatározza, hogy a jelentésbe fel­vetessék, hogy a beszállásolási törvény megfelelő módosítását szükségesnek tartja. — Zichy Henrik kérdi, hogy módosítás esetén mi történik azokkal, akik az eddigi törvény alapján kaszárnyákat épí­tettek. — Fejérváry b. honvédelmi miniszter feleli, hogy a módosítás által az eddig szerzett jogok nem fognak megsértetni. A 21-ik tétel elfogadtatik s ezzel a bizott­ság a rendes költségvetés czimének tárgyalására tért át. Beöthy a katonai büntető eljárás reformja tekintetében intéz kérdést a hadügymi­niszterhez.­­ Bauer K. hadügyminiszter kifejti, hogy a polgári eljárás modern elvei nagyon nehezen egyeztethetők össze a katonai érdekekkel nevezete­sen akkor, ha a katona háborúban van. A katonai büntető eljárás revíziójára vonatkozólag az érde­kelt minisztériumok között ismételten voltak tár­gyalások , amelyeken a lényegesebb pontokra nézve megegyezés éretett el. Még néhány kényes kérdés maradt függőben, amelyek fölött dec­em­­berben bizottsági tárgyalások indulnak meg. A miniszter óhajtja, hogy e kérdés kielégítő megol­dás elé vezettessék. Mindazonáltal, tekintettel az ügy nehézségére, türelmet kénytelen kérni. — Beöthy nem akarja a fegyelem lazítását előmozdí­tani, de sürgetendőnek tartja az ügyet. Eczim, va­lamint a 6. czim elfogadtatott. A 7. czimnél Rakovszky előadó ismerteti a részleteket. — Szalay Ödön kérdést intéz a tény­leges szolgálati idő leszállítása és a két évi tényleges szolgálat iránt. D• e tekintetben Németországban tesznek, de be akarja várni az ott mutatkozó eredményeket, mi­előtt lépéseket tenne. A német viszonyok sokkal kedvezőbbek, ami indokát a tényleges szolgálat magasabb létszámában, továbbá az alaposan és jól kiképzett altisztikarban s a hosszabb ideig szol­gált altisztek jobb ellátásában lelt. A miniszter tanulmányokat létetett a két évi szolgálati idő be­hozatala tárgyában, amelyek eredményei a követ­kező követelményekkel foglalhatók össze. Elő­ször bőségesen gondoskodni kell altiszti is­kolákról, másodszor jóval feljebb kell emelni a hosszabb ideig szolgáló altisztek segélye­zését , harmadszor gondoskodni kell arról, hogy kiszolgált altisztek könnyen legyenek alkalmazhatók polgári állásokra. Kikerülhet­­len továbbá a két évi szolgálati kötelezettség esetleges életbeléptetésénél a tényleges szolgálat

Next