Nemzet, 1892. november (11. évfolyam, 3656-3685. szám)

1892-11-01 / 3656. szám

fertőtlenítve! Szerkesztőség : Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez inté­zendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEI úgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-é­pület) küldendők. Ara 5 kr. vidéken 6 kr . (esti lappal együtt 8 kr.) Reggeli kiadás: 3656. (302.) szám. Budapest, 1892. Kedd, november 1. Kiadó-hivatal : Ferencziek-ter­e, Athenaeum-épület, földszint, Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­­pesten kétszer házh­oz hordva: 1 hónapra ......... _.......................... _ .. 2 frt 3 hónapra .......................... 6 > 6 hónapra .............. .................. 12 » Az esti kiadás postai különkü­ldéséért felül­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 _ _____Ára 5 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) XI. évi folyam, Budapest, október 31. Negyedfél éve elmúlt, hogy Szilágyi Dezső igazságügyminiszter átvette az igaz­ságügyi tárcza vezetését. Az átalakító, gyö­keres reformok korszakának kezdetét jelzi az ő munkássága a magyar igazságügy tör­ténetében. Évekre terjedő reformok megal­kotását tűzte ki feladatául Szilágyi Dezső, mikor az igazságügyek kezelését átvette. Egész jogéletünk átalakítása, moderné tétele lebegett szeme előtt. Azt a programmot, mely igazságügyi adminisztrác­iónk, igazságszolgál­tatásunk jö­­vő­képét tárta fel, általános örömmel fogadta az ország jogászközönsége, melegen üdvö­zölte az egész nemzet. Hatalmas, fényes kép volt az, méltó a nemzethez, méltó ahhoz, aki megvalósítása felé törni vezérül állt a nem­zet elé. Az akkor fellobbant lelkesedésben alig türtőztették magukat a várakozásban. Csak a jövőt látták maguk előtt, csak a czélt néz­ték. Azt a fáradságos, hosszadalmas, nehéz utat, mely csupán éveknek megfontolt, ala­pos és következetes munkája után vezet el a czélhoz, nem vették figyelmébe. Pedig maga az igazságügy miniszter jelentette ki már akkor eleve, hogy a feladat, a­mit magára vállal, éveket igényel; hogy csak a megkez­déshez is meggondolt előkészülés szükséges és hogy mielőtt magukat a tulajdonképeni reformokat megalkotni hozzáfognának, előbb meg kell teremtenie az alapokat, melyeken ezek a remoformok felépüljenek, létesíteni kell az előzetesen szükséges átalakításokat, melyeknek létesítése alatt a reformok meg­érlelődjenek. A­kik azt vélték, hogy a nagy átalaku­­lás gyors átmenettel, egy csapásra létesít­hető, nem hallották, vagy elfelejtették Szi­lágyi programmjának azt a részét; elfelejtet­ték, hogy ugyanarra a zászlóra, melyen jog­életünk reformjának nagy jelszavát lobog­tatta, ráírta jelszóul a fokozatos haladás ál­lamférfim nagy elvét is, mielőtt még e zász­lót kibontotta volna. Hogy a fokozatos haladás jekentetében tett ígéretet Szilágyi Dezső törhetetlenül megtartotta, mindjobban látjuk. Napról­napra domborodnak ki hatalmas alapjai az általános reformnak és az igazságügyminisz­­ter minden egyes javaslatával, minden egyes intézkedésével egy-egy maradandó szeglet­kövét rakja le annak a nagy épületnek, amelybe organikusan fognak majd annak idején beleilleni az eddigi újítások. A siettetők, a türelmetlenkedők nem zökkentik ki a szilárd lépésekkel a maga útján haladó igazságügyminisztert. Nem té­veszti meg a fokozatos, lassú haladásban sem a gáncsoskodók ellenzékieskedése, sem a gyorsabb haladásra serkentők biztatása, sem­­ a munkában elfáradt és lelkesedésüket el­vesztett kislelkűeknek a munkálkodás ered­ményességében való kételkedése. Programjához híven, nem tévesztve el a czélt egy pillanatig sem szeme elől, halad Szilágyi Dezső a reformoknak általa biztos kézzel kijelölt, sikerre vezető útján. Amit maga elé tűzött, amit az országnak ígért, azon a módon, amint ígérte, lassú, fokozatos haladással váltja be. Reformjai alapjául a törvénykezés szer­veinek átalakítását jelölte ki első­sorban. A bírói és ügyészi szervezet átalakítása oly erőssé, hogy a majdan ránehezedő terhet kibírja, hogy a nagy reformma a kivitelben meg ne akadhasson a rossz organizáczión, volt az első lépés. A királyi ítélőtáblák és a főügyészségek újjászervezése, a bírósági és ügyészi kar megerősítése megtörtént. Kezd meggyökerezni jogéletünkben az alap, ame­lyen majd fölépül a modern törvénykezés. Az igazságügyminiszter tehát elérke­zettnek látta az időt, hogy tovább haladjon. A bírói és ügyészi kar megerősítése csak félmunka lett volna, ha a bírák segítőj­ét, támogatóját, munkájuk megkönnyítőjét, az ügyvédi kart nem emeli arra a polctra, me­lyet az új jogéletben majd elfoglalnia kell. A bírói és ügyvédi kar ugyanazon a nagy munkán munkálkodó két tényezője a tör­vénykezésnek. A bírói kar szervezeti meg­erősítésével karöltve kell járnia az ügyvédi kar szervezeti és egyéni megerősödésének. Jogászközönségünkben évek óta hang­zik a panasz az ügyvédi kar bajairól. Ma­guk az ügyvédek fogtak hozzá igazi és vélt sérelmeik orvoslásának megkezdéséhez. Mi­alatt az ügyvédek testületeinek tanácskozá­sai folyamatban voltak, az igazságügymi­niszter — híven a maga elé tűzött pro­gramaihoz — csöndben munkálkodott az ügyvédi rendtartás átdolgozásán és mielőtt —­­cr­v­ion­a, gyakorlatban is keresz­tülvihető módozatokat állapíthattak volna meg, előlépett a kész törvényjavaslattal, mely magán viseli a hosszú tanulmány, ala­pos meggondolás és a viszonyok helyes mér­legelésének bélyegét, melyen meglátszik, hogy gondosan beleillesztetett még részle­teiben is, az igazságügyi miniszter nagy kon­­c­epcziójú közigazgatási és törvénykezési terveibe. Újabb lépés ez a javaslat ismét a Szilá­gyi Dezső geniálisan átgondolt, nagy reform­művében; újabb lépés, mely előbbre viszi az országot, a jogélet újjáalakítása felé. Ismer­tettük a terv részleteit, nem szükséges azok­ra e helyütt kiterjeszkednünk. De utalnunk kell arra, hogy az új javaslat, a maga élesen kicsiszolt részleteivel méltó társul szegődik a bírói és ügyészi szervezet átalakítására vo­natkozó törvényhozási itézkedésekhez. Az ügyvédi és a bírói és ügyészi kar közt jelenleg fennálló ellentétet tel­jesen megszünteti és lehetetlenné teszi, hogy a közigazgatási reform életbeléptetése után a leendő tisztviselői kar és az ügyvédi kar közt ellentét kifejlődhessen. A jogszol­gáltatás összes szerveit egyenlő tényezőkké alkotja át az új ügyvédi rendtartás. Amellett enneki az ügy­védi karnak, mint olyannak tekintélyét, fejlesztvén az egyesek önérzetét, tágítván az ügyvédi testületek autonómiáját, függetlenné tévén az ügyvédi kart minden külső befolyástól. Az új törvényjavaslat mindenekelőtt az érdekelt jogászkörök megbírálása alá kerül. Ismerjük ügyvédi kamaráinkat, amelyek el­sők lesznek hivatva véleményt mondani a ja­vaslatok felett. És ismerve őket, meg vagyunk győződve, hogy félretéve kicsinyes önérdeket, aprólékoskodó féltékenykedéseket, önzetlenül fogják nézeteiket nyilvánítani a részletek fe­lett. Saját érdekeik gondozása mellett, bizo­nyára főleg a köz érdekét fogják szem előtt tartani. Ha így járnak el a javaslat megíté­lésében, az bizonyára nemsokára törvénynyé válik, hogy újabb alapot képezzen az igaz­ságügyi és közigazgatási reform előkészí­tésére. A NEMZET TÁRCZÁJA. Október 31. József főherczeg, mint tudós. (Befejező közlemény.) H. Fiume, 1888. deczember 17-ikén: »Nagy hálával tartozom önnek, mint elő­adó tudósnak, de az egész magy. tud. aka­démiának is azon kiváló kitüntetésért, mely­ben engem és művemet részesíteni akarják. Iparkodni fogok, hogy idővel jobban kiérdemeljem. Utolsó levelem óta Radits miskolczi czigányprimás­­tól kaptam leveleket, melyek az eddig hozzám in­tézettek között a magyar czigány táj­szólásban leg­helyesebben vannak írva. Ezen levelezés oka volt, hogy neki, illetőleg brugósának Jónás Györgynek Mariska leányom »Borúra derű« nevű magyar nótá­ját küldtem, mivel panaszkodott, hogy nem hallgat­ják már Miskolczon a jó magyart. Ezen nóta, ahogy írja, boldog emberré tette, mert csak az ő zenéjét keresik most. Csak most jöttem rá, hogy a »Brassó« nevű hírlap 2 év óta igen sok czigány mondát, me­sét és éneket közöl, elő is fizettem ezen lapra.« Fiume, 1888. április nyolczadikán. »Véghetetlen sajnálom, hogy ártatlanul újabb fáradozásainak oka valók és azon gyanúba estem, hogy egy hónapig kések válaszszák Azóta két fiam itt lévén az ünnepi szünidőre, nagyon behatóan adták elő nekem székfoglalóját, mely őket rop­pantul érdekelte, annyival inkább, mivel va­lamit értenek a czigány nyelvből és igy ki­egészítették azon meglehetősen kimerítő tu­dósítást, melyet nekem a »Nemzet« hozott. Midőn ezt olvastam, hálás érzettel gondoltam azon tudós barátomra, aki csekély munkámat kiváló és beható eszméivel magasabbra emelte, mintsem ma­gában érdemelte. Ezért is fogadja hálámat. Azóta 4 igen érdekes czigány levelet kaptam Csomár Gábornétól sátoros oláh czigánynőtől Vaálról, hol a hóban megakadt családjával. Korvay Lajostól Budapestről magyar tájszólásban. Jónás Gyuritól Miskolczról fölsővidéki magyar tájszólás. Gógi Károly hegedűstől Beszterczéről, erdélyi magyar oláh keverék. Ez már kéri nyelvtanomat. Jónást kivéve csupa uj ismerős.« Ekkor jelent meg József főherczeg czigány nyelvtana: Romano Csibakero Szik­la r i­b­e. Fiume, 1888. április tizedikén. »Megérkezett ez alkalommal a 11 nyelvtan. A munka kiállítása nem csak az én teljes tetszé­semet nyerte el, de nemét is és e tekintetben meg kell hajolni a nők előtt, kik sokkal jobb ízléssel bírnak, mint a férfiak. Újra köszönöm azon kiváló ritka fáradságait, melyekkel lehetővé tette mun­­kácskám megjelenését és azon önnek tollából került filológiai bekisérettel , mely minden­esetre jóval túlhaladja az én egyszerű jegy­zeteimet. A hírlapokért fogadja őszinte há­lámat. Már azt is hirdetik, hogy a budapesti czigány zenészek Jókai barátomat fölkérték, hogy nekik hozzám szóló levelet írjon; ha román esz akarják küldeni, csak bajuk lesz, mert biz­ott nem igen tisztán értik és beszélik a nyelvet. A szótár­ral rosszul állok, mert rendezése sok bajjal jár.« Budapest, 1888. junius hatodikén: »Egészen ennek szakavatott belátására, úgy mint dr. Hermann Antal és dr. Kont Ignácz vá­lasztására bízom munkám német és franczia kiadá­sát. Tisza-Szent-Miklóson múlt vasárnap 16 évi távollétem után megjelenvén, föltűnt nekem, hogy ottani, azóta bevándorolt czigánygyermekek ro­manest szólítottak meg. Kérdésemre azt válaszol­ták, hogy az öregek sem ismernek látásból, de tudják azt, hogy czigány vagyok és azért küldték hozzám. Budapest, 1888. junius tizennyolczadikán: »Hermann Antal czigány levelében maga is ajánlkozik a német fordításra és Hornyánszky Viktor kiadási föltételei oly előnyösek, hogy ilyeneket nem is vártam volna. Fájdalom, de a mostani világban tudomá­nyos munkák nem oly kelendők a sajtóvállalatoknál, mint a franczia modern regények.« Budapest, 1888. szeptember negyedikén: »Nagy-Kanizsán beszéltem egy szlavón czi­­gánybandával, melynek vajdája egész tisztán a török-görög vándor czigányok nyelvét is tudta, azonkívül a délszlávok között élő két, rongyos, de intelligens ember volt. Ők állították, hogy soha sem láttak, de már híremet hallották. Hajuk fakós végű sötét barna, testszínük olajbarna, szemük fe­kete, csak egy leány volt köztük egészen fekete. Mindössze 17 felnőtt és 20 kis­gyermek, 3 szekér 5 lóval.« Alcsuth, 1888. október harmincnegyedikén: »Jelenleg Aurél testvére műveit nagy érdek­kel olvasom, ki orvosi szempontból, bölcsészetileg a neki illő helyre emeli az embert a többi élőlé­nyek fölé. Czigány cseléd­telepem a göböljárási pusztámon legszebb haladásokat tesz. Már többet is tudnak, mint ürgét fogni. Mindenféle munkák­hoz alkalmazkodnak és igen gyors, ügyes és szor­galmatos dolgosok.« Alcsuth, 1888. november tizenkettedikén: »Igen örvendek Lelond huzamosabb tartóz­kodásának minálunk. Hermann Antal dicsőségére válik a gyors munka ; nagy élvezettel olvastam véleményét a cz. nyelvtan fölött, mely a »Buda­pest Szemlé«-ben megjelent. Vándor czigányok most napota veszik igénybe a nekik szánt sátorhe­lyeket, hol kis száraz fa és mustrás birka vagy sertés is kerül nekik.« Alcsuth, deczember harminczadikán: »Hálásan vettem jó üdvkivánatait és szívből viszonzom azokat. Adja a jó Isten, hogy a közel­álló új évben, mint fiatalságunk nevelésében egyik kiváló tudományos szakmában a legjobb sikert arassa és élvezze sokáig annak gyümölcsét. Mint részbeni munkatársa pedig folyton tartó jó egész­séget és operőt kívánok önnek, kiterjedt fáradha­tatlan tudományos munkálkodása támogatására. A magyarországi néprajzi társaság alapítását öröm­mel üdvözlöm, mintegy újabb haladást a tudomány terén, mely a jelenben sok érdekes felvilágosítást adand annyira ismeretlen hazai népviszonyainkra és jövőre becses adatokat tartand életben, me­lyek már-már a végelenyészésnek haladtak elébe. Örömmel fogadom el a czigány szakosztálynak elnökségét, két oly szakavatott előadó segédkeze­lése mellett. E napokban Sághi Balogh Jancsi leánya, Pusztaji Sári irt nekem czigánylevelet és elküldötte két sajátkezű munkáját: egy kosárban levő rózsacsokrot és a magyar czimert, mind szí­nezett gyaluforgácsból készítve. Levele mutatja, hogy atyja szótárát nem igen tanulmányozta.« Margitsziget, 1889. junius huszonnyolcza­­dikán: »A budapesti filológiai társaság oly szives volt Ön által kettős ünnepem alkalmára üdvkivá­natait hozzám intézni. Nem tagadhatom, hogy az isteni gondviselés minden tekintetben boldogsággal és megelé­gedéssel áldott meg, de tetőzi az em­­beri élet ezen kincseit azon benső részvét, melylyel egyesek és testü­­letek szeretett hazám területén ki­tüntetnek. F­ogadják legőszintébb hálámat Önök is, kik társulatuk körében magukévá tettek. Maradok váltig és szívből ragaszkodó társuk.« Alcsuth, 1890. augusztus hó harmadikán: »Meg most is viszhangzik szivemben a költő szép és megható üdvözlete, (ő fensége a költe­ményt érti, melyet leánya, Margit Klementina fő­­herczegnő esküvőjének — 1890. jul. 15-iki emlékére — édes atyám irt), melyet szétküldöttem jó roko­naimnak, a 2 remek nagy díszpéldányt elvitte a boldog pár, kiknek nevében szinte hálás köszöne­­tüket ezennel küldöm. — A hajsza pedig abban állt, hogy a menyegző előtt sok rendezni valóm volt, mint családapának, szerződések, a trónlemon­dás, azután az ünnep maga, rögtön utána fiaim vizsgálatai Pannonhalmán, erre az Ischlben vég­hez ment nász és onnan hazatérve ebéd alatt Hitt a harang, mint tűzoltót, Felcsuthra, úgy, hogy az asztalon jó sokáig árván várt, pedig jól megtelt válaszra váró üdvözletekkel.« Margitsziget, 1890. augusztus harmincza­dikán : »Tudomására hozom, hogy folyvást itt a szi­geten tartózkodom. Igen örvendek, ha ideje en­gedi engem itt felkeresni. Reggel 9 óráig a czi­­gányzenénél, este 5—7-ig a katonazenénél, d. u. 3—5-ig lakásomon vagyok, a többi időt a kertben töltöm«. Alcsuth, október 15-ikén: »Mellékelve átküldöm a czigánylevél-gyüj­­teményt, megjegyeztem mindegyiknél, melyik táj­szólásba sorozható. Hermann Antal tanárnak küld­tem naptára részére egy vándorczigány-nyelven irt fölszólítást a sátorosokhoz a czivilizáczió érde­kében. Most, midőn a közigazgatás szigorúbban jár el velük szemben, nem igen látok más módot művelődésükre, mint, ha saját nyelvükön meggyőz­heti az ember, ami igen nehéz, mert oly szegény nyelven keserves az ékesszólás.« Alcsuth, 1890. október huszonegyedikén: »Mellékelve küldöm az első, tegnap két pél­dányban kapott czigány sürgönyt nyelvészeti észrevételeimmel. Sajnáltam a táviró tiszteket, akik rajta sokat fáradoztak és részben a vonal­zavarra kenték a hibákat. A válaszomat szépen írva küldtem, de ezen levelemet fagyos kézzel firkálom, mert vízzel működtünk egy ujan kipró­bálandó szivattyúval.« Alcsuth, 1890. november huszonharmadikán: »Bocsánatot kérek, hogy a czigány-levelek ja­vításával annyira késtem, de mentegetésül szol­gáljon, hogy 21-én vettem kézhez és az­nap az itteni fáczánvadászatra érkeztek vendégeim és egyúttal Józsi fiam jövendőbeli katonai nevelője Bartal Béla vezérkari százados, kivel az egész ki­képzési tervet megbeszéltük, így tehát csak ma reggel jutottam a munkához, el is végeztem 7 óráig. Múlt héten 2 napig volt itt 6 szekérrel azon vándorcsapat, mely a tiszta török tájszóláson be­szél. Fölküldtük hozzám a szép Ilkát, aki a kertben elfogott és a táborba hitt. Sok panasza volt a csi­­bákénak a mostani szigorú rendeletek ellen. Azon tanácsot adtam nekik, hogy telepedjenek le és hagyják abba az örökös czél nélküli kószálást. De újra felsültem ajánlatommal.« Alcsuth, 1890. deczember hetedikén . »Jelenleg Alcsuth egészen indus jellegű, mi­vel leányom, Mariska festi a czigányleánykákat, kellett lefoglalnom az egész táborokat, melyek a községektől nem tüzelnek 24 órán túl. Ezek most az én földemen tanyáznak, azok pedig, kik festésre kerülnek, nálam dezin­­ficziáltatnak (de csak vízzel!) és azután fel­öltöztetem új ruhákba, nekem pedig van egy kis gyakorlatom a nyelvben. A családok ugyanannyi bizalommal lettek volna irányomban, hogy a leányokat az én felügyeletemre bízták volna, mi­vel czigánynak tekintenek, de azokat felelősséggel tartani, míg újra erre kerülnek, nehéz feladat lett volna, így pedig legalább az egész család jól él néhány napig. Ez alkalommal iparkodom őket a telepítési eszmével is megismertetni, de e tekin­tetben még nem dicsekedhetem valami fényes Mai számunkhoz fél ív melléklet van csatolva. A képviselőház f. évi november 3-án, csü­törtökön d. e. 10 órakor ülést tart. Az országgyűlési szabadelvű párt nov. 2-án, szerdán este fél 7 órakor értekezletet tart. Tárgy: Kisebb törvényjavaslatok. A képviselőház pénzügyi bizottsága nov. hó 1. napján, d. e. 1/3 11 órakor a képviselőházban, szokott helyiségében ülést tart. Tárgy: A keres­kedelemügyi minisztérium 1893. évi költségvetése. Az aldunai Vaskapu-zuhatagon át épülő csatorná­nak további lfimiUrli-A— Leadott 140. sz. törvényjavaslat. Belföld, Budapest, okt. 31. (A miniszterelnök a királynál.) A B. C. Bécsből a következőket közli: S­z­a­p­á­r­y Gyula gróf miniszterelnök, ki ma Kautz Gyula bankkormányzóval értekezett, délutáni 1 órakor ő felsége által 1 órai magánki­­hallgatáson fogadtatván, délutáni 4 órakor a gyors­vonattal Budapestre visszautazott. A kormány meg fogja ragadni az első alkalmat, hogy a kép­viselőházban az összes egyházpolitikai kérdések rendezése iránt a legszabatosabb formában nyilat­kozzék. Az 1893-iki költségvetés. — A képviselőház pénzügyi bizottságából. — A képviselőház pénzügyi bizottsága mai ülé­sén folytatólagosan a kereskedelmi tárc­a költség­vetését tárgyalta. Esti lapunk tudósításának kiegé­szítéséül az ülés lefolyásáról a következőket kö­zöljük : Darányi kétségtelennek tartja, hogy a pénzügyi egyensúly helyreállításában az államvas­utaknak lényeges része volt, ami természetesen csak úgy történhetett, hogy a gazdasági és forgalmi szempontok mellett a pénzügyi volt túlsúlyban. S az is a dolgok természetében rejlik, hogy az egyensúly helyreállítása után most már a forgalmi és közgaz­dasági szempontoknak kell előtérbe helyezkedniük. Horánszky indítványát szóló függőben tartandónak véli addig, midőn a pénzügyminiszter is jelen lesz s a költségvetés általános berendezése szempont­jából erre is nyilatkozhatik. Horánszky nem kívánta, hogy az állam­vasutak költségvetése a tárcza budgetjéből kisza­­kíttassék, hanem, hogy az idevonatkozó beruházá­sok az államvasutak költségvetéséhez csatoltassa­­nak. Azt, amit előtte szóló mondott, hogy az államvasutak lényeges befolyást gyakoroltak az államháztartás rendezésére, szóló egyáltalán nem osztja s az adatok összevetésével épen nem találja igazolhatónak. Wahrmann elnök azokhoz, amiket Hely a kereskedelmi és ipari fejlődésre nézve mondott, azon megjegyzést fűzi, hogy e tekintetben nem szabad­ sem túlozni a dolgot, sem pesszimisztikus kö­vetkeztetéseket vonni le. Szóló egyéni tapasztala­taiból mondhatja, hogy e téren az országban igen sok történt, ha nem is mutatkozik egyszerre az eredmény. Észszerű haladás észlelhető min­den irányban és pedig ami legörvendete­­sebb, óvatossággal és szoliditással, amit szóló okvetlenül szükségesnek is tart. A kisiparnak ön­magából kell fejlődnie, de erre idő kell. A szak­képzettség s munkaerő szilárdulás ennek előfelté­tele s ez nálunk történik is, ha nem is szembe­szökő, de mégis jó eredménynyel. Csak ha ez meg­lesz, akkor állhatnak elő azon eredmények, ame­lyekre Helfi utalt. Antikváit álláspont az, amit Helfi az ausztriai versenyről mondott. Ma már abban a helyzetben vagyunk, hogy a verseny Au­sz­triával lehetséges, mert az a három tényező, amelynek love Vortsig Aoar van, a p0Q52, a kőszén s a munka nem drágább, mint Ausztriában. A kérdés egyébiránt jelenleg nem aktuális, de szóló mégis szükségesnek tartja bizo­nyos, téves felfogásokkal már most szembeszál­­lani. Sokat kell még dolgoznunk s iparkodnunk, az kétségtelen, de nagy ipari állammá változtatni át ez országot, nem lehet egy év alatt, arra évtize­dek munkája s a társadalmi felfogásoknak gyöke­res átalakulása szükséges. Ha komolyan akarjuk, hogy ipari állammá legyen az ország, ebben az irányban kell munkálkodnunk. Az elnöknek élénk helyesléssel fogadott meg­jegyzése után Horánszky indítványa függőben ha­gyatván addig míg a pénzügyminiszter megjelenik a bizottság ülésén, áttért a bizottság a költségve­tés részletes tárgyalására. A központi igazgatásnál G­a­á­l Jenő kérdést intéz a konzuli jelentéseknek a »Központi Érte­sítő «-ben való közzététele iránt. Lukács miniszter válaszolta, hogy a kon­zuli jelentésekből egyes körülmények, melyek az illető köröket érdeklik, gyorsan közöltetnek a ke­reskedelmi kamarákkal s a kereskedelmi múzeum­mal. Szóló egyébiránt foglalkozik azzal, hogy a konzuli jelentések bizonyos csoportja megfelelő módon közzététessék. Hegedűs azt tartja, hogy már az is, amit most tesz a miniszter, hogy t. i. az érdekesebb dol­gok a kamarákkal közöltetnek, szélesebb körben, a napilapok igénybevételével eszközölhető lenne. Faik azt hiszi, legegyszerűbb mód lenne, ha a konzulok köteleztetnének a terjedelmes jelen­tés mellett annak kivonatát is beküldeni, amely aztán közzététetnék. Wahr­mann Mór és Harkányi Frigyes hangsúlyozzák külön pátens-hivatal felállításának szükségét. Pulszky és Gaal szintén felhívják a mi­niszter figyelmét a szabadalmi ügy megfelelő ren­dezésére. Lukács miniszter válaszolja, hogy a sza­badalmi ügy rendezése tárgyalás alatt áll, ha a tárgyalások mindeddig nem vezettek eredmény­hez. Szaló egyébiránt foglalkozik azzal, hogy a jelenlegi keretben, amelyet visszonyaink közt nem tart rossznak s amelyről való áttérés igen nagy nehézségekbe ütközik, a szükséges módosítások keresztül vizessenek. A bizottság változatlanul megszavazta a központi igazgatás kiadási és bevételi előirány­zatát. Az államép­ítész­­i hivataloknál és közutaknál Pázmándy nem helyesli, hogy e hivatalok át­tétessenek a belügyminiszter reszortjába. Az, hogy e hivataloknál bizonyos szakszerűség és objektivi­tás van, kiveszi azokat a politikai befolyásolás s a megyei adminisztrác­ióban levő slendrián alól. Szóló kéri a minisztert, vegye a kérdést még egy­szer fontolóra. Darányi megfontolandónak tartja, váljon helyes-e az áttétel, midőn csak a magyarországi utak tétetnek át, a horvátországiak pedig megma­radnak a kereskedelmi tárczánál, amiből sok in­­konvamtenczia származhatik. G­a­b 1 is ellene nyilatkozik az áttételnek, szükségesnek tartván, hogy a technikai dolgok le­hetőleg e minisztériumnál maradjanak, ahol még a technikai szakértelem iránti méltánylás legin­kább van képviselve. Az ügykör áttétele mellett haanostgácitt érvek szóló nézet.é­szarínt nem állják ki a kritikát s az államosítás után különben is a helyzet sok tekintetben fog változni. Pulszky is némileg aggályosnak tekinti az áttételt, ámbár belátja amaz érvek fontosságát, a­melyek e mellett fölhozatnak. Az áttételt szóló mindenesetre még korainak tartja. Kérdi szóló, hogy a kavicsolásnál történt megtakarítások foly­tán nem tapasztaltatott­-e, hogy bizonyos utak, p. a budapest-kassai rosszabb karban vannak? Helfi is elhibázott dolognak tartaná az utak áttételét azért, mert rögtön egy kis horvát kérdés támad, mert tartani lehet attól, hogy elron­tanák a mérnöki kar szelleme s mert a dolog ter­mészetében áll, hogy a közutak azon miniszter alatt legyenek, aki a vasutakat kezeli. A köz­utak terén úgy sem tartottunk kellő lépést a vasutakkal, s például Csongrád megyében oly

Next