Nemzet, 1895. szeptember (14. évfolyam, 4676-4707. szám)
1895-09-11 / 4688. szám
SzEKOSZTÖSBO, Fereminsek tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk és Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencietek tere Athenaeum-épület) küldendők. Ara 5 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) Reggeli kiadás: KiÁylámfatu , Ferenciek-tere, Athenaeum-épület, földszint-Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ........... .............. „ 2 írt-3 hónapra .................................... 6 > 6 hónapra .. ........................................... 12 * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Ara 5 kr. vidékein 6 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) 4688. (250.) szám. Budapest, 1895. Szerda, szeptember 11. XIV. évfolyam. Báró Bánffy Dezső beszéde. Budapest, szept. 10. Széles körű és nagy politikai programai, nem egyszerű képviselői beszámoló az a beszéd, melyet ma báró Bánffy Dezső miniszterelnök Szilágy-Somlyón választói előtt megtartott. Nem az ország egyik választókerületének országgyűlési képviselője, hanem az ország kormányának vezetője adott számot arról, hogy mit tett a múltban, min dolgozik a jelenben és minő feladatokat tűzött maga elé a jövőre nézve. Átöleli az ország nagy politikai czéljait és kiterjeszkedik az apró részletekre is. De akár az általános kérdésekkel foglalkozik, akár a részletek fejtegetésébe bocsátkozik, kisugárzik belőle a nemzeti irány és a liberalizmus nagy eszméje, melyet mindig és mindenben követ és soha figyelmen kívül nem hagy. Báró Bánffy Dezső politikai működésének széles vonásokkal oda vetett képét adja a mai, minden fölösleges frázis nélkül való beszéd, mely egyetlen egy kérdését az aktív politikának sem hagyja felemlítés nélkül. A mi feladata a kormánynak a politika, a társadalom és a közgazdaság kérdései közül csak lehet, mind felöleli ez a programm. Kettőben látja báró Bánffy Dezső is biztosítékát annak, hogy a nagy czélokat, melyeket maga elé tűzött, keresztül is fogja vinni. Az egyik a koronának a kormány iránt való bizalma, melyre teljes önérzettel hivatkozik, a másik a bizalom a nemzet józan érzékében, mely eddig nem hagyta cserben azokat, akik a szabadelvűségnek és a nemzeti iránynak voltak zászlóvivői. Erős és hatalmas biztosítékok ezek, mert a korona kitüntető bizalma nem fog változni kormánya iránt, amíg az a maga elé tűzött irányhoz hű marad és a nemzet zöme mindig követni fogja azt a vezért, aki a liberalizmust és a magyar állam egységének fentartását tekinti politikája alapelvének. Élénk és meggyőző cáfolata a miniszterelnök mai beszéde az ellenzék azon vádjának, hogy a kormány tevékenységének nincs egységes iránya és hogy a kormány csak kísérletezve, tapogatózva halad előre. Áttetsző és világos a miniszterelnök programmja és minden egyes kérdésre nézve meg van benne adva a megoldásnak módja és a megoldásnak ideje. Előre kijelöli e program, nemcsak a czélt magát, mely felé törekszik, hanem az irányt is, melyet e czél elérésére lépésről-lépésre követni óhajt. A czél az egységes, erős magyar nemzeti állam, az irány a szabadelvű politika iránya. Ezt az irányt eddig is követte az ország és ebben az irányban haladva jutott el a már elért fényes eredményekhez. A szabadelvűségen alapul a mai Magyarország ereje. De a magyar állam hatalmas épületének ezen az alapon való felépítése még nincs befejezve. A reformok egész sora vár még életbeléptetésre és e reformok életbeléptetése képezi a báró Bánffy Dezső által vezetett kormány komoly feladatát. Eleve megállapítja a sorrendet, melylyel egymásután kívánja létesíteni az átalakítás nagy munkájának részleteit és e sorrend mindig szem előtt tartva a czélt, rendszeres és állandó munkával látja el a törvényhozást és a törvények végrehajtóit egyaránt. Csak az ezredév fordulójának fényessé teendő ünnepnapjai okoznak némi szünetet a munkálkodásban. De ez az ünneplés sem mondható jóba pihenésnek, mert az is arra van hivatva, hogy szolgálja a végső czélt és ébren tartsa a nemzetnek saját erejébe vetett bizalmát, szorosabbra fűzze a nemzet alkotó elemeinek kapcsát és fejleszsze az összetartozóság érzetét. A munkanapokra azonban számos feladatot tűzött maga elé báró Bánffy Dezső és e feladatok keresztülvitelénél szüksége van az egész ország közreműködésére, mert nincs egyetlen tényezője sem állami és nemzeti életünknek, melynek ne jutna teendő. Oly számosak és nagyszabásúak a legközelebbi jövő feladatai, olyannyira belevágnak az egész társadalmi életbe, hogy elvégzésük csak hosszabb idő lefolyása alatt lehetséges. Egyszerre való keresztülvitelük erős megrázkódtatásokkal járna, és így fokozatosan, egyiknek megoldása és végrehajtása után lehet csak a következőnek megoldásához és életbeléptetéséhez fogni. Az eddig megvalósított reformok úgyis hatalmas átalakulást idéznek elő a közigazgatásban és úgy, mint a társadalomban. Az átmenetet a végrehajtás igyekezett megkönnyíteni és most már bizonyos, hogy zavarok nem fönnak - a WV-1 1 jr meggondolással készítette elő az eddig létesített átalakuláshoz az átmenetet a báró Bánffy kormánya, és oly megfontolva és alapos munkával készíti elő az új nagy átalakítást, a közigazgatás reformját, melyet a közigazgatási bíráskodás életbeléptetése fog megelőzni. Az állam fejlődésének azonban nemcsak reformokra van szüksége. A mindennapi élet alakulatai új meg új irányokat hoznak felszínre. A szoczializmus, a gazdasági helyzet átalakulása, a nemzetiségi kérdés mindjobban előtérbe tolulnak és a kormánynak nem lehet elzárkózni attól, hogy foglalkozzék velük. E részben is határozott és tudatos programmal lép fel a miniszterelnök és e programm bizonyára a maga részére fogja hódítani a nemzet józan érzékét, melyre a kormány támaszkodni kíván, mert épen józansággal, nemes engedékenységgel és az érdekek helyes kiegyeztetésével óhajtja a fontos kérdéseket megoldani. Különösen megnyugvással fog találkozni a miniszterelnöknek az a nyilatkozata, hogy a szociális kérdésben nem kívánja kivételes törényhozási intézkedéssel elmérgesíteni a kedélyeket, és széles körben fog érdeklődést kelteni az a kijelentése, hogy a katolikus autonómia életbeléptetése ügyében határozó lépések tétele áll küszöbön. Nem terjeszkedünk ki ezúttal a kormányelnök fejtegetéseinek sokoldalú részleteire. Igen messze vezetne, ha behatóan kívánnánk foglalkozni a közélet minden ágát felölelő, annak minden egyes nyilvánulására kiterjeszkedő kérdésekkel, melyek helyet találnak e nagyszabású programaiban. E programainak minden egyes pontja egy czél felé törekszik: a haladás és az állameszme kifejlesztése felé. Ki ne követné azokat, akik ezt a czélt tűzték maguk elé? Báró Bánffy Dezső lelkes hangon hívta fel választóit, hogy kövessék őt a szabadelvű haladás útján, amely az egységes, erős, nemzeti magyar állam létesítése felé visz. Választói kitörő lelkesedése mutatta meg neki, hogy azok, akik mai beszédét végig hallgatták, követni is fogják. Holnap telne felhívás, mert van élzetmír foklv ne óhajtaná a magyar nemzeti állam egységét és erős voltát. A koporsó átszállítása. Emberemlékezet óta a Szentgyörgy-téren nem volt annyi nép együtt, mint ma este. Már délután négy órakor valóságos emberáradat hömpölygött át Pestről Budára a lánczhídon. Mindenki sietett, hogy jól helyet kapjon, s láthassa a szomorú gyászszertartást. A siklónál az emberek egymás hátán álltak, s valóságos veszedelem volt rajta feljutni. A rend csak akkor állt helyre, amidőn hat órakor este egy szakasz lovas és egy szakasz gyalogos , rendőr jött, akik a lánczhídfőnél, az alagútnál és a siklónál foglaltak állást. A szakadatlan egymás után érkező kocsik, az óriási forgalom következtében csak lépésben hajtattak. A kocsik telve voltak küldöttségi tagokkal és vendégekkel, akik mind a várba igyekeztek. Azonkívül számos kocsin koszorúkat is hoztak, hogy még a mai nap folyamán tehessék le az elhunyt László főherczeg ravatalára. A rend a lánczhídon példás volt, daczára a rendkívüli sokaságnak. De nemcsak Pestről, Budáról is sokan siettek a Szent-György-térre. A budai lóvasúti kocsikon mbereember hátán volt. A rendőrök este József főherczeg palotájától a Zsigmond kápolnáig kordont vontak. Későbben, mikor a tömeg egyre növekedett, újra négy szakasz gyalogos rendőr jött, akik az előbbiekkel együtt fenntartották a rendet. A kordonon belül ezalatt az Entreprise kocsijai hordták a palotából a kápolnába a koszorúkat. A koszorúk átszállítása négy órát vett igénybe. Mivel olyan sok koszorú van, hogy a kápolnában nem tudták mind elhelyezni, a koszorúk egy részét József főherczeg palotájában hagyták, ahonnét csak a holnapi nap folyamán fogják átszállítani a kápolnába, ahol e czélra a sekrestyében csinálnak helyet. Már egészen besötétedett, a mikor az I • i l • -_ri___ . uo C8 kHölillllä Covogy kocsi is .o’W .? , J * nonörökösne koszorújává!. Ezalatt a palotában a ravatal előtt összegyűlt az egész főherczegi család. A ravataltól jobbra József főherczeg megtört alakja látszott, a ravatal előtt Klementina, koburgi herczegasszony és Klotild főherczegnő talpig gyászban, Klotild főherczegnőtől jobbra a két kis herczegnő szintén gyászban, balra pedig József Ágost főherczeg és neje álltak. A gyászoló család mögött báró Vécsey főudvarmester, Himmel alezredes és Loebenstein udvari szertartásmester foglaltak helyet. Kilencz órakor Bogisich budapesti prépostplébános lépett a ravatal elé s rövid imát mondott. Ima után beszentelte a koporsót. Az ima alatt Klotild főherczegnő néhányszor hangosan fölzokogott. A beszentelés után az Entreprise négy embere a ravatalról lerakta a gyertyákat s azután vállára emelte a koporsót s levitte a fekete gyászlepellel bevont lépcsőn. A gyászoló család visszavonult lakosztályába. Negyed tiz órakor a Szent György-téren a halottas menet a következő sorrendben indult meg a Zsigmond-kápolna felé: Elől haladt egy szakasz utász, egy udvari írnok, egy kamarai írnok, az elhunyt mellé beosztott két úr, a két szolgálattevő kamarás, Korinyák altábornagy, a koporsó a holttesttel. A koporsó két oldalán haladtak: hat darabant-testőr alabárdokkal és hat lovas testőr, kivont oldalfegyvert tartva, félebbvalóikkal. Erre következtek: a főherczegi kamaraszemélyzet, egy szakasz gyalogság, utána két szakasz lovasrendőr. A menet mindkét oldalán a katonaság mozgó sorfalat képezett. Az őrségek, amelyek előtt a menet elvonult) szabályszerűen tisztelegtek. A holttestet a várkápolna előcsarnokában Steiner Fülöp székesfehérvári püspök fogadta segédletével. A NEMZET TÁRCZÁJA. Szeptember 10. A Tamina partján. Valamikor, a vulkanikus ősi időkben, a föld műbe, egy szörnyű erupezió pillanatában égnek tolt nyolcz-tizezer láb magas kőkolosszust, akkorát mint Árva vármegye, s mikor már nem birta feljebb tolni , megrázkódott tehetetlen dühében, s a rettenetes sziklaóriás kettérepedt, a két fele zigzugos ormával egymásnak dőlt, onnét kezdve le, feneketlen mélységig sötét sziklahasadékot képez. Ebben a sziklahasadékban folyik a »Tarnina.« Folynék, ha ráérne. De nem enged neki annyi időt az a millió szikla-él meg kőfok, hogy egy csöndes hullámot gördíthessen alá. A kezdetben halavány-zöld vizet úgy össze-vissza dobálja, töri, zúzza, gyötri, egyik szirtfokról a másikra löki a sziklahasadék ezer apró koboldja, hogy nem is viz az már, de tiszta fehér tajték. Forr, pezseg, habzik, föcsög, sistereg, magasra szökken egy egy megszorított helyen meg lebukik a pokolszinti mélységbe, ahonnét csak az örvény torkának a gargarizálását hallani jó darabig. Meg elővillan a mélyben, mint egy villámgyorsan iramodó hermelin — csak a hófehér hátát látni egy pillanatra. Most meg áll, szinig tölt egy kőmedenczét, melynek széléről, mint a túltöltött lapos pezsgős pohárból, szakad le a hab. Szinte várom, hogy valami barlangóriás keresztbe tegye rajta a két öles kése élét. Mentős tovább megy, annál mélyebben zúg. S fölötte mindenütt a viszhangos, egymásnak támaszkodó sötét, sziklafal, melynek az élei valahol fönt, a jég- és hórégióban érintkeznek. Itt-ott a tetőszikla repedésén át megpillantjuk az eget, futó felhőivel. S a sziklafalakról csepeg, szürengszik, néhol hosszú vízvonalban fut le a gletscherek olvadt jege. A világosság nem fölülről jön, hanem oldalt tör be a távolban széjjelhúzott kő-kortina alakban szétmenő sziklaszájon át. Ez a Tamina futása. Oldalt az egyik sziklába gyalogutat vágtak, deszkapadlót raktak, néhol a sziklába ékelt vasrudakra fektetve a padlót, amelyen a Tamina zugó futását lehet kisérni. Ez az út mélyen bevág a roppant sziklarepedésbe, egész odáig, ahol a Pfaffen-ragazi hévizek rejtett forrása van. Ott, ahol elvégződik a gyalogjáró, keskeny alagút van a kemény sziklába vésve. Fojtó gőz, fülledt, ésenem elviselhetetlen melegség csap meg bennünket, amint belépünk, pár perczig koromsötétben, a vezető lámpája által egészen megvilágított gőzkörben topogunk, tocsogunk, lábaink alatt meleg csurgó, fejünk fölött forró cseppeket izzadó szikla. Végre a forrásra bukkanunk. Tíz láb mély sziklakut,amelynek mélyéből alvilági sötétségben, fojtó gőzben, perczenkint czirka ezer liter bugyog fel abból a haravány zöld, forró gyógyvízből, amelyet a beirt gyalogút mellett, hosszú csővezetékben vezetnek le a pfäffeni, onnét pedig a félmértföldnyire fekvő ragazi fürdőig. Ragaz-Pfäffen, amelynek környékén ez a csodálatos sziklahasadék van, Svájcz északkeleti határához igen közel fekszik. Legközelebbi állomása Sargans, honnét Zürichből három óra alatt, a tiroli határállomásról, Buchsról pedig körülbelül két óra alatt, egyszeri átszállással érhetni ide. Én Zürichből jővén, megálltam Sargansban, ebben a gyönyörű, havas, jeges csúcsokkal berámázott völgy katlanban, hogy ott töltsem az éjszakát s reggel jókor menjek át Bagazra. A »Baedecker« melyhez pedig ilyen esetekben mindig bizalmatlansággal fordulok, Sargans legelső rangú hoteljeként a »Hotel Thoma«-t nevezte meg, »am Bahnhöfe«. Ez kell nekem! Leszálltam a sargausi állomáson, holott tizenkét percz alatt Ragazba értem volna, s kerestem a »Hotel Thoma« embereit. A vasúti portás nagy nehezen előkerített egy mezítlábas gyereket, akit konok következetességgel »portier«-nek nevezett. Igaz, hogy a fején sárga peremű simléderes sipka volt. Lehet, hogy ezért neveztem portásinak. Ez a gyöngéd krim ifjú aztán kezébe vette a bagázsfánkat és kalauzolt engem feleségestül egy sin-labirintuson keresztül, teherkocsik alatt, ütközők között, egy nedves fakorlátig, amelyen át kellett mászni. Késő éjszaka lévén, a dolog kevésbé volt zsenánt, de veszedelmesebb, mert a korláton túl patakocska csordogált, már pedig a svájczi patakocskák igen hidegek, különösen éjjel, s minthogy a patakocska minden lépten-nyomon átfolydogált az utón. Tulajdonképen nem tudtam, hogy az utón járok-e, vagy a patakban? Kis negyedóra alatt elértük a »Hotel Thoma«t, »Am Bahnhoft«. Mikor az út gyalázatosssága miatt szemrehányást tettem a »portás«-nak, azzal mentegetődzött, hogy ez a »rövidebb út«. Ez némileg megnyugtatott. Az elsőrangú hotelben minden el volt foglalva, egy deszkafalu padlósszoba kivételével, amelyet potom három forintért rendelkezésünkre bocsátott a nyájas háziasszony. Az első rangú hotel, amint futtában észrevettem, egy desperátusan összetákolt deszkabódé, amelynek átmeneti előcsarnoka a söntés. Ebben gőzölögtek a vasúti útkaparók és vagyontologatók nedves gubái, míg gazdáik szabad svájcziakhoz ülő halálmegvetéssel szívtak valami gyilkos szagu növényt és nyeltek egy bizonyos, később »sör« név alatt nekem is fölajánlott folyadékot, mely gyufaszagu volt és meleg. Vacsorához ültünk. Az »ebédlő« az ivószoba szomszédságában volt, amennyiben egy spanyolfal választotta el attól. A korcsmárosné menyasszonyi bukétta üvegbura alatt és a svájczi hadsereg és tengerészet tiszti karának olajnyomásu képe, voltak az ebédlő maradandóbb díszei. Rettentő gyanús szag terjengett azonban szanaszerte, aminek oka a háziállatok sokaságában volt keresendő. Épen egy szürke macska mászott elő a rozzant kanapé alól. Alkalmasint ott költött. A vacsora nem volt rossz, mert nem ettem belőle, de az ágy igen rossz volt, mert bele kellett feküdnöm. Nemsokára azonban megvirradt, s én elszánt lélekkel szállván szembe egy »café complete nevű emeticummal, a »portás« kíséretében újra az indóházhoz siettem, hogy a sínek és ütközők tömegén át a váróteremben pihenjem ki az elsőrangú hotel fáradalmait. Mialatt a ragazi vonat elindulására vártam, biztosítottam az életemet. A váróteremben egy automata van fölállítva, melybe ha tíz centimes-t dobunk, egy életbiztosítási bárczát dob ki, mely szól halál vagy teljes bénaság esetére ötezer frankról, s így fokozatosan lefelé. Az utolsó grádus, gondolom egy kéz vagy láb elvesztése és valami napidíj. Érvényes pedig a biztosítás Európa bármely vasútján, másnap délig. A dátumot persze, a jegy kidobásakor az automata maga nyomja rá. Mint mondom, Sarganstól Ragazig kis negyedóra alatt jut el a vonat. A vidék remek. Havasok övezte zöld völgyben kanyargó vasútvonal, festői fekvésű falvak, várromok és fenyvesek között. Nem sokkal megérkezésünk előtt mutatnak egy roppan hegyhátat, melynek tetején itt visz keresztül. Ennek a belsejében van a »Tamina« ágyát képező sziklarepedés, a meleg forrás meg a vasrudakra épített gyalogút. Fenn a béreztetőn a szétrepedt szikla összeérő végei fölött vezet át az út Pfaffen faluba, s a kevésbé szédülősek az út mellett jobbra, balra lenézhetnek a rettenetes örvénybe, melybe az itt-ott szétnyílt sziklatető enged egy kis betekintést. Alant, mint a pokol konyhájában, forr sistereg a Tamina. A ragazi vasúti állomás egyike a legmodernebbek és kényelmesebbeknek. Meglátszik rajta, hogy világfürdő. Tudnunk kell, hogy a fürdővendégek száma évente meghaladja az ötvenezret, tehát annyi, amennyi Magyarország összes fürdőiben szokott kimutatva lenni. Remek fasor vezet az indóháztól egyenes vonalban fölfelé. Jobbra-balra kezdetben hotelek, majd villák, azon túl utczává tömörül, melyben a fényes üzletek egymást érik. Végre negyed órai kocsizás után, a Wartenstein ormára vezető gőzsikló indulóháza mellett a nagy parkba kanyarodunk. Útközben a temető mellett is elhaladunk. Ebben van eltemetve Schelling, a filozófus, meg egy kedves, szép hajadon, akit a Tamina-zugó megtekintésekor, a sziklafalról levált roppant kődarab sújtott agyon. Emléktábla hirdeti a temetőben is, meg a hegyszakadék oldalfalán is. A fürdőpark Ragazban remeke az európai kertészetnek. A kurfalon meg a »Quellenhof« hotel, a »Hof Ragaz«-zal együtt építészeti remekművek. A hotelek nagyszabását csak a luzerni Sweitzerhoffal lehet összehasonlítani, vagy a párisi hotel Terminus-szel. A távoli hőforrás roppant költséggel ide, a fürdőházakba, sőt a hotelekbe is be van vezetve. Az egészségi szempontból itt tartózkodóknak, tehát meg van az a nagy kényelmük, hogy reggel a hoteljükben vehetnek legkényelmesebben gyógyfürdőt, aztán zárt folyosókon, liften mehetnek vissza a szobájukba, siestát tartani. Dél felé a »Kurgarten« utain hemzseg a rendkívül előkelő közönség, amely legszívesebben telepszik le a keleti oldalon levő tágas oszlopcsarnokban, a honnét gyönyörű kilátás nyílik a Rheinthalra, a Rajna-völgyére, mely itt zöld ifjú korát éli s csak messzebb. Északon válik ama bizonyos »heves ifjúvá« s önti le Laufen mellett a bodeni tó felé hires zuhatagát. — A kedvelt séták egyike a »Felsenkeller«, a mely felé vezető útról egy gyönyörű, romantikusan fekvő várrom, Freudenberg, meg az alanti Rajna-völgy tűnnek folyton szemünkbe. A vendéglők — az első rangunkat értem — rendkívül drágák, igaz, hogy páratlanul fényesek és kényelmesek. Az élelmezés csaknem oly drága mint Siófokon vagy Tátrafüreden az az elsőrangú éttermekben. Szoba, hat-hét franc, pensió 18—20 franc naponta. Ritka dolog, hogy a fürdői zenekar művészi magaslaton álljon. Nem azt értem alatta, hogy a zene-pavillonjunk torony magasságban áll a sétáló halandók fölött, hanem, hogy zenei produkczióik bármely koncertterembe is beillenének. Valóságos élvezet hallgatni. Hogy egy óra alatt miképen haladhat az ember száz évet visszafelé , azt Ragazban lehet tapasztalni. Szerény, nyitott egyfogatú kocsi két frankért elviszi az embert a Taminaschlacht mentén a pfäffeni fürdőbe, mely a levelem kezdetén leirt sziklarepedés szájánál fekszik, tehát közvetlenebbül s egy fokkal melegebben — persze külön vezetékből — kapja a gyógyvizet, mint Ragaz. Az út odáig rendkívül érdekes, már a sziklahasadék megtekintése szempontjából is, — de maga a pfäffeni fürdő legalább száz esztendővel mögötte áll a ragazinak. De épen ez az óvilági mivolta nagyon érdekes. Keskeny kocsiút vezet a zugó Tamina-partján 150 és 250 méter magasság között váltakozó két sziklafal tövében, folyton hegynek, a Pfäffeni-fürdő felé. Alant habzik a Tamina, haragos zúgással vervén az ágyában akadékoskodó, háznagyságu sziklákat — két oldalt meg a széditően meredek sziklafalról csepeg, permetez, itt-ott foly, szakad, sőt zuhog le a viz.’ Viz alant, viz fönt, előttünk, mögöttünk, mindenütt. A legszebb időben olyan pára, gőz, köd és permetezés van itt, mint nálunk egy-egy szürke novemberi napon, midőn az újságokban sem szenzácziós öngyilkosság, sem botrány nincsen. Egyébiránt a legnagyobb kánikulában, mely alatt itt tizenöt fok Celsius értendő, a leghosszabb napon, délelőtt tíz órakor pillant be a napsugár e végtelen sziklaoduba s ebéd utáni három órakor mond neki végbucsut. Az igaz, hogy napbarnitotta arczokkal nem is igen találkoztam. Egy órajárásnyira mászunk könnyű kocsinkkal folyton fölfelé. A sziklafalba vágott, deszkaelejü keserves csárdát kivéve, semmiféle épületet sem találunk az utón. Végre előttünk a fürdő. Előttünk ám. Csakhogy az egész fürdőből tulajdonképen egy fehér homlokzatfalat látunk. Két iszonyú sziklafal közé szorítva, amelyek tetejét hátraszegett nyakkal lehet csak meglátni. Baloldalt a Tamina békétlenkedik, jobbról a szikláról csöpög az örök víz. Egy kis keskeny udvar, amelyből néhány lépcső vezet fel a fürdőházba — ez a bejárás. Beléptünk. A két sziklafal közé ékelt s anno 1704-ben épült, klastromszerű fürdőépület csaknem olyan széles, mint a sziklahasadék, épen csak a Tuminának hagy egy kis helyet, ahol éjjelnappal zubogva marja az elébe meredő sziklasarkantyúkat, s három emeletes, csakhogy lefelé. Amint az oldalajtón belépünk, körülbelül három méter magas, széles, lapos-hajlású, messze, borongó sötétségben elvesző végfs folyóson vagyunk, melynek oldala a sziklafal felé vagy ötven, egyre kisebbedő ablakon át kapja a világítást. A másik oldalon nyílnak a vendéglők, étkező helyiségek, olvasó- és társalgó termek, irodák, posta- és táviró, igazgatóság, főpénztár, kezelő helyiségek s néhány lakószoba. A végtelennek tetsző folyosó végén zegzugos lépcső vezet, — a jó Isten a megmondhatója hány tekervényen át le, — az alsó emeletre, ott épen olyan barátságtalan, komor, alacsony bolthajtásos folyosó nyúlik a dohos szagu, homályos végtelenbe, mint Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. László főherczeg halála.