Nemzet, 1895. október (14. évfolyam, 4708-4738. szám)

1895-10-01 / 4708. szám

8hefU*0!6É®8! Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület, L emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk «L Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Ferencziek-tere Athenaeum-épület) küldendők. Ara 3 kr. vidéken 4 kr­­.(reggeli lappal együtt 3 kr.) Esti kiadás: 4708. (270.) szám. Budapest, 1895. Kedd, október 1. KIADÓ-ETFATARi Ferencziek-tere, Athenaeum-épü­let, földesfarrt Előfizetési díj : a reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ............. 8 frt, 8 hónapra ............. 6 » 6 hónapra ............. 12» Az esti kiadás postai különküldéséért felül­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » Ara 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 8 kr.) XI­V. évfolyam. együtt: NEMZET. 1895. október h1­­-vel uj előfizetést nyitunk a NEMZET-re. A NEMZET elfizetési ára az esti lappal egy hónapra .... 2 Irt negyedévre.........................6 ., félévre ...... 12 . Az esti lapnak vidékre, naponként külön meg­küldésével : egy hónapi . . 2 frt 35 kr negyedévre . . 7 „ — „ félévre . . . 14 „ — „ Kérjük azokat a t. ez. vidéki előfizetőket, a kiknek előfizetésük September hó végével lejárt, hogy azt minél előbb megírtani szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fnnakadás történjék. SV* Mutatvánszámot 8 napig, levelező lapon nyilvánított óhajra, kikinek küld a kiadóhivatal. A NEMZET zerkesztősége és kiadóhivatala. Az expozé hatása. — Lapszemle. — Budapest, okt. 1. Lukács .László pénzügyminiszter tegnapi expozéja általános mély hatást tett. Mutatkozik ez a hatás legelső­sorban azon jóformán osztatlanl rokonszenves, kedvező fogad­tatásban, mely­ben az egész magyar sajtó, legalább annak minden kmoly számba vételt igénylő or­gánuma a jövő­­ budgetjének szigorúan szolid, reális s a melletm­egnyugtatóan biztató előirány­zatát részesítette. A Pesti Nap következőleg dr. Lukács Lászl pénzügyminiszter mai expozéja, a­­melylyel a budge előirányzatát bemutatta, fényes világításba helyezte a számokban és tartalomban tel­jesen konszolidált agyar pénzügyeket és tanúságot tett a mellett is, hgy az államháztartás egyensúlya nemcsak adótörvényt kemény végrehajtásának ered­ménye, hanem egységes következése az általános gazdasági fellendülnek és az ország fokozott teher­bírásának. Lukács Lászl pénzügyminiszternek ma volt először alkalma az, hogy teljes értékében prezentá­­luatek a törvényírás előtt. Politikájának czéltuda­­tossága, tudásának őlysége, argumentácziójának nyu­godtsága és őszintege, formáinak előkelősége nagy hatást tett az egész kép­viselőházra. De a legnagyobb hatást maga a sikí tette, a­melylyel a miniszter, szemben a legutóbb urján módra termelt hírekkel, várakozást meghalad eredménynyel végződő záró­számadásokra és egy ölöslegben gyarapodott költség­­vetésre hivatkozhatott A budget, a­míynek szövevényeiben a legbiz­tosabb útmutató magának a miniszternek beszéde, a kincstár erejéhez mérten bő táplálékot juttat az ál­lamigazgatás legtöbb ágának. Igazi kulturbudget, a­mely a feoglaltatási rendszerrel, a Wekerle-kormány útján haladván, végleg Bzakit és a haladás minden törekvése számára, ha túlságos dotácziót nem is, de legalább reményeket nyújt. A pénzügyminiszter világos beszédével széttépte azt a hálót, a­melyet gyarló kezek az államvasuti po­litika köré szőttek veszedelmekről és válságokról szóló kalandos híresztelésekkel. A hitelművelet, a­melylyel az államvasut nagyarányú fejlődésének to­vábbi feltételeit meg akarják teremteni, még csak a tanulmányozás stádiumában van és a­mikor már köl­csönné érlelődik, akkor is más lesz a forrása, mint a­mit belemagyarázni igyekeztek. Mindenütt, a­hol az államvasúti rendszer uralkodó szerepet visz, elfo­gadták azt a gyakorlatot, hogy nem lehet a vasúti üzlet természetével együttjáró, gyakran óriás nagy beruházásokat az állam közvetetlen bevételei­ből fedezni. A nagy beruházások, minthogy év­tizedekre szólnak és kamatjaik is csak évtizedek múltán jelentkeznek, aránytalanságokat okoznak az állam gazdálkodásában, ha fedezetüknek a direkt jövedelemből kell kitelnie.­­Ezért helyesebb a nagy­arányú inventálások alkalmával a hitel útjához for­dulni, hogy szintoly mértékben megoszoljék a teher, mint a­milyen mértékben megoszlik a beruházások tényleges gyümölcsözése. Általában pedig nagyon hibás az a felfogás, a­mely bajt fedez fel ott, a­hol beruházásokra van szükség. Ez minden fejlődő üzemmel jár és csak természetes az a gondoskodás, a­melylyel a kincstár meg akarja teremteni a biztos és nagy arányú fejlő­dés minden feltételét ama hálózat számára, a­melyben az állam vagyonának nagyon jelentékeny része fekszik. Rendkívül becses és felette érdekes a pénzügy­­miniszter expozéjának az a része, melyben az Ausz­triával való gazdasági kiegyezés megújításának küszö­bön levő kérdését konkrét kormánynyilatkozat alakjá­ban először vitte bele a parlamenti vitatkozás sodrába. Az az idegesség, a­mely a pénzügyminiszter egyes kijelentései nyomán a szélső balon támadt, vagy a mozgolódásra való vágyakozásból, vagy Lukács László szavainak és szándékainak teljes félreértéséből szár­mazhatott. Mert mondhatjuk, hogy sem közgazdasági, sem politikai kérdésben soha arról a helyről ilyen határozott, ilyen akc­entuált, majdnem azt mondanék, ilyen elszánt nyilatkozat az Ausztriában mutatkozó egyoldalú törekvésekkel szemben nem történt. Ezek világos, derék szavak. Méltó alkalomból, méltó helyen, méltó helyről hangzottak el. Elhangzot­tak bizonyára abban a reményben, hogy bármilyen távolságra essék is Bécs a magyar gazdasági érdekek méltányos megítélésétől, még­sem lehet olyan messze, hogy a pénzügyminiszter szavát meg ne hallja. A Pesti Hírlap mondja: Szép nyári estéken, a parlamenti szünet alatt, publiczisztikai mesemondóink a politikai kisdedeknek mesét mondtak el a defic­it rettenetes sárkányáról.­­ Hogy a kétfejű sárkány nem is pusztult el egészen, hogy egyik fejét rosszul szelte le Wekerle és most Lukács I László alatt majd szépen megnő újra mind a két feje. Milyen kár, hogy a mesemondók üzletét és a kisde­dek örömét Lukács László ma megzavarta. Nincs többé defic­it, ez szép eredmény. De hogy a politikai mesemondás többé nem virulhat, ez szomorú. 77.154 forint a költségvetési felesleg. Magában véve csekély összeg, de benne mégis az állami ház­tartás egyensúlyának nagy problémája van meg­oldva. Az állam elvégre is nem részvénytársaság, a­hol nagy üzleti nyereséget kell felmutatni és a rész­vényesek közt felosztani. Itt a kiadások tételei azok,a­melyek a polgárok közt, a szó ideális értelmében, szétosztatnak és a végczél az, hogy az állam minél nagyobb kiadásokat engedhessen meg magának, vagyis minél többet alkothasson polgárai javára. Ha egyéb­ként meggondoljuk, hogy az 1894. évre csak 111,688 forint fölösleg volt előirányozva, holott a tényleges fölösleg 15,256,806 forintra rúgott, bizonyosnak mondható, hogy az idén előirányzott 77,154 forint fölösleg is tényleg sokkal nagyobb összeget fog kitenni. Íme, igazuk van azoknak, a­kik minden költség­­vetéssel szemben gépiesen hangoztatják, hogy nem reális. Lukács László költségvetése nem reális abban a tekintetben, hogy még jobb és kedvezőbb, mint számtételei mutatják. Pesszimizmussal készült, hogy lefegyverezzen minden kritikát, így például az egye­nes adók bevételét épen olyan összegre teszi, mint 1894-ben, holott az 1894. évi zárszámadás szerint az egyenes adók jövedelme 8.273.000 írttal több volt, mint az előirányzat. A fogyasztási adóknál az előirányzat hasonló alapokon nyugszik. Bár 1894-ben 12 millió forinttal volt több a tényleges eredmény az előirányzatnál, a költségvetésben most is a régi 1894. évi előirányzat összege szerepel. A Fővárosi Lapok: A kormány legszürkébb minisztere állott föl ma a Házban és a szónoklat művészetének minden esz­köze nélkül, órákig lekötötte a képviselő urak figyel­mét, sőt még melegséget, lelkesedést is idézett elő. Lukács László pénzügyminiszter ismertette világosan az 1896 ik évi állami költségvetést és csak tényeket regisztrálunk, a midőn konstatáljuk, hogy a legszél­sőbb ellenzék sem birt rést törni a számok azon tö­mör hadseregén, a­melyeket a pénzügyminiszter fel­vonultatott s a melyek vassarkai az idén is összeti­porták a defic­it ellenségét, mely a legtöbb államra leselkedik. 77.154 frt fölösleg, ebben a néhány számjegyben van kifejezve az a szónoki siker, a­mit a pénzügy­­miniszter aratott. És ez a fölösleg egy reális költség­­vetés számadatainak emelkedett, méltó befejezését képezi. S bizonyára biz oly kellemes csengéssel, mint egy oratori remek végső, hatásos frázisa. Látszik, hogy a költségvetés készítésénél az a józan belátás lebegett a mestereink szemei előtt, hogy egyrészt az állam fokozódó igényeinek, a kul­túra, a közgazdaság követeléseinek eleget tegye­nek, de másrészt a mérsékletet is szem előtt tartsák és a modern haladást ne szolgálják a bevételi források kiszipolyázásával, az adózó nép veszedelmes megterhelésével. Szállani nem akarnak fölfelé, mert az mindig nyaktörő koc­káztatással jár, de igenis, a következetes előrehaladásra meg­van az akarat és az­­ erő is. A jövő feladatairól is beszélt a miniszter, a­mi közelebb az egész parlamentet a legerősebben foglal­koztatni fogja. Részletekbe persze nem bocsájtkozha­­tott a kiegyezésre vonatkozó, már megindított tárgya­lások kulissza­titkairól, de az irányelvek, a­melyeket a kormány programmja gyanánt vallott, mindenesetre csak megnyugvást kelthetnek. Ez irányelvek a kölcsönös méltányosság alapjára való helyezkedés, mert csak úgy jöhet létre tartósság garancziájával bíró mi, ha lényeges érdekek sérelme egy részről sem történik. Magyarország részéről meg is lesz erre az őszinte jóakarat, csak nekünk is e mértékkel mérjenek. Mindezeket meggondolva: nagy, merész kon­­c­epcziókat nem találunk a pénzügyminiszter expozé­­jában, de megtaláljuk egy becsületes, tisztességes, ma­gyar tempójú pénzügyi politika vonalait. Erős alap­jait látjuk megvetve az ország jövendőjének s kilátá­sunk lehet rá, hogy a gazdasági válság viharai nem fogják azt megingatni, hanem ez alapon okosan, biztosan rakhatják az ezer éves falakat tovább. A szürke miniszter napjához hasonló sok szó­noki sikert kívánunk a magyar parlamentnek. A Magyar Újság: A­mióta az első szerény plusz mutatkozott költségvetési előirányzatunkban, azóta mindmáig hű maradt hozzánk s a zárószámadásokban a legkelle­mesebb meglepetésekkel kedveskedett. Az ezrekből vaskos milliók lettek minden esztendőben s szinte kaczérkodásnak venné az ember, összehasonlítván az 1894. évi zárszámadásoknak 40 milliós pluszát az 1896-ik évi költségvetés potom 70 ezer forintos fö­lösleg-előirányzatával. Pedig ez az óriási különbség rejti magában az államháztartás rendezett voltának legbiztosabb zálogát: azt a rendkívüli rigorozitást, melylyel a pénzügyminiszter az előirányzatot meg­csinálja. Ebben a tekintetben, mint előrelátható és várható volt, Lukács pénzügyminiszter hű maradt az előde által meghonosított tradicziókhoz. Ez annál könnyebb lehetett neki, mert hisz hosszú éveken át közvetlen munkatársa volt a defic­itölő Wekerlének s a budgetszerkesztés titkaiba elejétől kezdve belelát­hatott. S nagy megnyugvást meríthet az ország Lu­kács pénzügyminiszter első expozéjából és budgetjé­­ből, mert abban csorbítatlan folytatását látja annak a szellemnek, mely a pénzügyi konszolidácziót meg­teremtette. A tegnapi expozé s a pénzügyminiszter előter­jesztései után valóban fölösleges lenne megemlékezni azokról a rémhírekről, a­miket néhány ellenzéki új­ság a­z. évi II. évnegyed államháztartási kimutatásá­val kapcsolatban kolportált. A defic­it moloc­ját kezdték már a falra festeni s olybá tüntették fel a helyzetet, mintha az ország a financziális tönk kü­szöbén állana. Erre a hangulatcsinálásra még azt a régi közmondást sem lehet alkalmazni, hogy »ignotos fallit, notis est derismi«, — mert Magyarországon oly tudatlan és tájékozatlan ember nincs, a­ki elhitte volna egy pár színpadi Jeremiásnak, hogy minden látható válság, minden plauzibilis ok nélkül beütött a krach. A­míg oly szoliditással praeliminálja a pénz­ügyminiszter a költségvetést, mint a­mily szolid bázison nyugodott a tavalyi s nyugszik a jövő évi, semmiféle meglepetéstől nem félünk; a­míg az az elv dominál, hogy a közgazdasági életünkben rejlő erő­forrásokat kímélettel kell felhasználni és túlfeszítés által meg nem akadályozni fejlődésükben: az állam­­háztartás fényes eredményeit nem budget-technikai mesterkedéseknek, hanem a reális gondoskodás ered­ményének fogjuk tekinthetni. S a­mint lassacskán kibontakoztunk a defic­it gyilkos karjaiból, lassacs­kán egészen megszokjuk a pluszos állapotot is és nem fogjuk frázisnak tartani azt a biztatást, hogy nyugodtan tekintsünk a jövő elé, mert államháztartá­sunk egyensúlya, a­mely ma szilárd alapokon nyug­szik, meg lesz óvható és biztosítható a jövőre is. Az Egyetértés: Lukács László pénzügyminiszter ma beterjesz­tette az 1896. évre szóló állami költségvetést. A pénzügyminiszter ez alkalommal mondott először pénz­ügyi expozét, melyet a ház nagy figyelemmel hallga­tott végig. Nagyobb külső hatásai e terjedelmes be­szédnek nem voltak. A pénzügyminiszter, a­mint lát­szik, nem is számított ilyenekre, mert kezdettől vé­gig szigorúan tárgyilagos színvonalon mozgott s arra törekedett, hogy egyrészről megmagyarázván a költ­ségvetés jelentősebb tételeit, főképen pedig annak az ez ideitől eltérő részeit, egyúttal megismertesse az általános pénzügyi helyzetet. Mi is tárgyila­gosak óhajtunk lenni s ennélfogva el kell is­mernünk, hogy a pénzügyminiszter expozéja tiszta és világos, az egész vonalon könnyen átérthető is­mertetést nyújt s a pénzügyi viszonyokról könnyen áttekinthető képet ad. A­mi magát a költségvetést illeti, nem csekély aggodalommal látjuk a roppant számadatok szerep­lését. A ma beterjesztett költségvetés is arról tanús­kodik, hogy pénzügyi kormányzatunk szerfölött vesze­delmes rendszer keretében dolgozik. A­helyett, hogy a pénzügyi viszonyok terén stabilis állapotok meg­teremtésére törekednek, a költségvetés esztendőről­­esztendőre aggodalmasabb arányokban tünteti föl úgy a kiadások, mint a bevételek expanzív terjedését. Ha csak néhány esztendő költségvetését hasonlítjuk is össze, szinte megdöbbentő a kiadások és bevételek szédítő emelkedése. Hová jutunk, ha ez a rendszer még tovább folytatja az ország közgazdasági viszo­nyaival és a nép vagyoni helyzetével egyáltalán össze nem egyeztethető különös politikát ? Hiszen már ma is nyilvánvaló, hogy a költségvetés expanzív emelke­dése nincsen arányban a nép keresetképességével. A Pester Lloyd a következőket írja: Lukács pénzügyminiszter a költségvetést a tényleges események­­ által jóval túlszárnyalt tavasi előirányzat alapján építi föl; a két legfontosabb tételt, az egyenes és közvetett adók jövedelmét egy forinttal sem irányozta elő magasabban, mint a múlt évben. Ez jellemző az egész költségvetés szolidságára, mert a pénz­ügyminiszter ragaszkodik a múlt évi budget mérsékelt tételeihez, dac­ára annak, hogy a jelen év lefolyt nyolc­ hónapjának eredményei kielégítőleg alakultak, az 1894-ki zárszámadás pedig az egyenes és köz­­vetett adóknál huszonkét millióval szárnyalják túl az előirányzatot. A kiadásoknál a kormány most is szá­molt az általános szükségletekkel. Oly törekvő állam, mint a miénk, nem tűri meg, hogy fejlő­désében stagnálás álljon be. A kormány gondosan mérlegelte az eszközöket, a jelenlegi kiadásokra elég­ségesek a bevételek, ezeken túl jelenleg nem lehet merészkednünk. Ez világos, érthető és­­ becsületes eljárás. A költségvetés, melyet Lukács előterjesztett, a házban jó benyomást keltett, s azt fog kelteni bi­zonyára a külföldön is, s meg fogja szilárditani azt a kitűnő véleményt, melylyel a magyar pénzügyek és a magyar hitel iránt mindenhol viseltetnek.« A »Neues Pester Journal« irja: 1894-ben a kiadások 45,9 millió forinttal ha­ladták túl az előirányzatot, ezzel szemben azonban a bevételek 60­8 millió forinttal tettek többet az előirányzottnál. S a jövedelmek e meglepő eredmé­nyéből csak két millió esik az extraordináriumra a többi a rendes kiadásokra esik. Lukács pénzügymi­niszter szolid gondolkodásmódja mindenekelőtt ab­ban nyilvánul, hogy óvakodik ezt a fenomená­lis emelkedést tenni pénzügyi politikájának alap­jául. Sőt ez mintegy óvatosságra ösztönzi őt. Nem mondja, de gondolni látszik, hogy épen mivel a jöve­delmek oly gyorsan emelkedtek, ez nem tarthat így tovább is ily arányban. A Budapester Tagblatt szerint az expozé a fe­­léletes szemlélőre kellemes benyomást gyakorol, de a­ki behatóbban tanulmányozza, az nem zárkózhatok el azon fájdalmas érzet elől, hogy a budget nincs szo­­lidul összeállítva. A N. Fr. Presse nagyon kedvezően fogadja az 1896-iki költségvetést, miután Magyarország hosszú időn át megtartotta az egyensúlyt az államháztartás­ban, nagy feleslegeket mutat ki a zárszámadásokban , hitelét megszilárdította egész Európában. Minden­esetre nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a folytonosan szaporodó kiadások visszahatása annál in­kább érezhető a budgetben, mert az előirányzat szá­mait az államvasutak szükségletei mind jobban eltolják, sőt megdöntik. Iályné olajnyomatú arczképe függ. A szoba egyszerű csínnal van berendezve. Jóval az esküvő időpontja előtt kezdett gyülekezni a közönség úgy, hogy rendőröknek kellett a közlekedés lehetőségét föntartani. Tíz óra után már teljesen megtelt a hivatal szobája. Ott voltak: Nagy Sándor és Gajári Ödön orsz. képviselők, Kőrössy József, a főv. statisztikai hivatal igazgatója, Mérő János kir. tanácsos, dr. Rózsavölgyi Manó, Auspitz Gyula, dr. Feleki Béla, Beck Dénes, dr. Baintner Imre főv. bizotts. tagok, továbbá Bischitz Dávidné, Sturm Albert, Kiss József írók, a bírói kar tagjai közül többen, az irói és hírlapírói gárda igen nagy számmal, a fővárosi ügyvédi kar több kiváló tagja és igen nagy számú közönség. Hölgyek is szép számmal jelentek meg. Fél 11 óra előtt néhány perc­c­el belépett a vőlegény, fogadta az ismerősök üdvözletét. Pár pillanat múlva érkezett a menyasszony édes­atyja, Mezei Mór országgyűlési képviselő, karján vezet­vén a vőlegény édes­anyját. A jelenvoltakra mély hatást gyakorolt, a midőn észrevették, hogy Mezei Mórnak, a­ki egész tudásával és hazafiai lelkesedéssel együtt harczolt a legjobbakkal az első sorban a liberalizmus, az egyenlőség nagy elveinek diadala érdekében, szemeiben könnyek ra­gyogtak az oly minden külső hatásvadászatot mel­lőző és mégis annyira lélekemelő pillanat benyo­mása alatt. A vőlegény után pár percz múlva megérke­zett a menyasszony rendkívül elegáns és ízléses menyasszonyi díszben, fején koszorúval. Mellette állottak D­é­c­s­e­y Zsigmond dr. kúriai biró és H - 111 Tivadar gyáros, házassági tanuk és a családtagok. A közbecsülésben álló és széles körök­ben ismert menyasszony alig győzte a sok gratu­­lácziót megköszönni. Most kinyílt a mellékajtó és belépett azon teljes díszben, nemzeti szinü vállszalaggal atil­láján Mátray József, az anyakönyvvezető. A közönségen a lelkesedés és öröm érzete vett erőt és ennek zajos, szívből jött »éljen« kiál­tással adott kifejezést. Az anyakönyvvezető után azonnal behozták a házassági anyakönyvet is, a­mely még egészen üres és a melyet ezúttal elő­ször helyeztek az anyakönyvvezető íróasztalára. Erre az anyakönyvvezető egy ív papirost tartva kezében, így szólott a jegyesekhez: — Önök megjelentek itt ma személyesen az anyakönyvi hivatalban, hogy két tanú együttes jelenlétében személyesen kijelentsék, hogy egymás­sal házasságot kötnek. Okmányaikat már előzőleg benyújtották, a­melyek alapján kijelenthetem, hogy házasságkötésük semmiféle törvényes akadályba nem ütközik, egyszersmind saját felekezetüknél a kihirdetések szabályszerűen megtörténtek. A há­zassági kötésüknek tanúi Décsey Zsigmond kúriai biró ur ő méltósága — Décsey: Jelen vagyok. — és Hüttl Tivadar gyáros úr — Hüt­ti: Jelen vagyok. — Mielőtt a házasságot a törvény értelmé­ben megkötöttnek nyilvánítanám, előbb egy kér­dést kell intéznem az előttem álló házasuló pár­hoz és pedig először a vőlegényhez. (A vőlegény ülőhelyéről felemelkedik): »Kijelenti-e ön, Kris­haber Károly Joakim, hogy az itt jelenlevő Mezei Annával házasságot köt?« V­ő l­e g é n­y: Igen. — És most öntől kérdem (a menyasszony felé, a­ki ülőhelyéről felemelkedik): »Kijelenti-e ön, Mezei Anna, hogy az itt jelenlevő Krishaber Károly Joakimmal házasságot köt? Menyasszony : Igen. — Én tehát önöket ezen egybehangzó kije­lentésük alapján a törvény értelmében há­zastársaknak nyilvánítom. A közönség zajos éljenzésben tört ki, külö­nösen akkor, a­midőn az anyakönyvvezető erőteljes hangsúlylyal mondotta e két szót, a törvény ér­telmében. Az éljenzés lecsillapulta után, még kö­vetkezőket mondta az anyakönyvvezető: — És most figyelmeztetem önöket, hogy e házasságnak előttem történt megkötésével vallási kötelmeiknek még nem tettek eleget. Aztán egy pillanatnyi szünet után, tatévén kezéből az iv papirost, igy szólt az uj házaspárhoz: — Nagyon örvendek, hogy az első polgári házasságot a második kerületi anyakörnyvvezető hivatal előtt kötötték meg és tiszta szívből kívá­nok önöknek boldot.’át és sok szer?’..''..' zas élethez. Erre iámé' lelkes éljenzés hangzott fel és ezzel megindult a gradiácziót x-’­, f, -ságot bevezették az anya­immár megkötött hazai . .. , * , . . . mind az arra hivatottak könyvbe, s uj írásokat teljesített , ezután a násznép kíséreté­ben és a­­ Jzön8^8 lelkes éljenzése közben meg­indult a ‘lányutczai ‘tr- imaházba, b°gy az egy­­, jüan is részesüljön. Hogy azonban abban 7 -j vasban részesülhessen, előbb a következő »n­y-itvány«-t kellett kézhez vennie: Az első polgári házasság Budapesten. — Saját tudósítónktól. — Budapest, okt. 1. Az anyakönyvvezető előtt. Az új és korszakalkotó éra első reggelén megtörtént az ország fővárosában az első polgári házasság. Az első házaspár Krishaber Károly gyáros és Mezei Anna. A polgári házasságot ma délelőtt fél 11 óra­kor kötötték meg a második anyakönyvvezetői hi­vatalban, a király- és gyárutcza sarkán levő ház első emeleti helyiségében Mátrai József anya­könyvvezető előtt. Az anyakönyvi hivatal szép, tágas utczai szoba, a melynek három ablaka a gyár utcza felé néz. A díszes íróasztal felett a király és a ki­tanúsítvány a házasság megkötéséről. Krieszhaber Károly Joachim gyárigazgató buda­pesti lakos és Mezei Anna budapesti lakos egymással alulírott Mátray József budapesti II. anyakönyvi kerületi anyakönyvvezető mint polgári tisztviselő előtt a mai napon házasságot kötöttek. Kelt Budapesten, 1895. évi október hónap 1. napján. (P. H.) Mátray József anyakönyvviz­tő, mint polgári tisztviselő. A templomban. A közönség már jóval 11 óra előtt zsúfolt­ságig megtöltötte a templomot, úgy hogy a nézők egy része már csak az utczáról szemlélhette. Min­denki eljött, a­ki csak tehette. A közönség soraiban ott láttuk R­á­t­h Károly főpolgármestert, G­e­r­l­ó­c­z­y Károly polgármestert, Dániel Gábor, Neu­mann Ármin, Nagy Sándor, Eötvös Károly, V­i­s­o­n­t­a­i Soma és Gajári Ödön képviselőket, Báron és Stiller egyetemi tanárokat, Hatvani Deutsch Sándort, P­o­rt­á­k Illést, T­e­n­c­z­e­r Pált s a budapesti ipar- és kereskedelmi körök felette számos és előkelő tagját. A jegyesekhez Kohn dr. magyar hitszónok tartott rövid, de nagyhatású szónoklatot. Kettő a törvénynek engedelmeskedve, úgymond, állanak önök most előttem. E két törvény: édes hazánk törvényei, a­melynek, mint e haza polgárai, engedelmeskedni szent kötelességünknek ismer­jük s a másik vallásunk törvénye, melyet mint emberek szentnek ismerünk el. Az állam törvényei irányíthatják tetteinket, szabályozhatják, korlátoz­hatják cselekedeteinket; de szivünket, lelkünket csak vallásunk szabályozhatja. És ez a vallásosság, ez a szívükben gyökerező hit volt az, mely Önöket ide vezényelte Isten házába,­­hogy frigyükre a Mindenható áldását kikérjék. Én arra buzdítom önöket, hogy ne csak azt tegyék, a­mit törvény megszab, parancsol, de kövessék mindenkor szívük sugallatát, lelkük benső áhítatát is. Isten áldása kísérje frigyüket Amen. A szép beszéd után az esketési szertartás kö­vetkezett, melynek végeztével a Kohn rabbi har­sány, az egész templomot betöltő hangon ki­hirdette, hogy »a Mezei Anna és Krieszhuber Ká­roly között az állam törvényei szerint megkötött házasság a zsidó egyház szertartásai szerint meg­szenteltetett.­ Azután a fiatal pár ismerőseinek sze­­rencsekivánatait fogadta. Az uj házasok délután 2 órakor már el is utaztak. Országgyűlés. A képviselőház ülése. Budapest, okt. 1. A Ház folyosója leghívebb hőmérője a köz­életnek. Ezt a régi igazságot igazolta ma is. Alig diskurált egyébről, mint az egyházpolitikai törvé­nyek életbe léptéről s azoknak révén az első ese­ményről, az első polgári házasságról. Örömén ebből az alkalomból csak az a csorba esett, hogy az első polgári örömapát, Mezei Mórt sehol sem találták, hogy meggratulálhassák. Egyébként a szemtanuk megelégedéssel be­széltek az első aktusról. Egyszerű, de puritán egy­szerűségével is imponáló volt. S dokumentálták, hogy a közönség sem viseltetett a hirdetve hirde­tett hidegséggel. Ellenkezőleg. Sürü sorfalat állt az első polgárilag házasulóknak és minden hideg­ségtől menten megéljenezte őket. A legvidámabb diskurálás közepette egy­szerre megszólaltak a villamos csengetyük. Elől bevonul táborkarával az elnök s utána aztán a jegyzőkönyv hitelesítése alatt lassanként beszi­várgott a folyósó is a házba. A tegnapi megállapodáshoz híven, az inter­­pellácziók voltak soron. Szám szerint négyet jelen­tettek be. Endrey Gyula Hódmezővásárhely auto­nómiájának megsértése, Szalay Imre az olasz borok, Kovács József a ménesek biztosítása és Bernáth Béla a filloxéra által megkárosított szőlő­­termelők kárpóti érdekében jelentettek inter­­pellácziót. Endrey Gyul...... kellett volna tehát inter­pellálni. — Nincs itt! — hangzott a szélsőbalról. — Akkor Szalay Imre képviselő úr követ­kezik ! — szólott az elnök. Szóday Imre mindenekelőtt a kereskedelmi és vámszerződést czibálta, a­mely szerinte Ausz­triához való viszonyunkban ránk nézve, csak káros következményekkel jár. Mást nem említ ennek bi­zonyításául, csak azt, hogy hozzánk beszállítják az ausztriai gyártott borokat, holott nálunk a bor­gyártás el van tiltva- Ezt jegyezte meg elsőnek. Kifogásolta, hogy az országszerte árult olasz borok származásuk jelzése nélkül kerülnek * forgalomba. Ez már magában vő TTA - - - ■f* vlVliX« -CjS meg nagyobb r^i-om­­u^h­ogy a mi borainkat elegyí­tik az olasz borral s az igy a föleresztett olasz bort magyar bor gyanánt szállítják külföldre. Ez ellen orvoslást kér a következő interpel­­láczióban : Tekintettel az 1893. évi 23. t.-cz. Szabvá­nyaira, a mely a gyártott borok készítését és forgalomba bocsátását eltiltja és az által­a bor­termelőt a jogtalan és igazságtalan konkurren­­cziától megvédi és ennek daczára leginkább Tirol és Isztriából, részben Fiumén át, de kü­lönösen Trieszt felől nagy mennyiségben hozatik

Next