Nemzet, 1895. november (14. évfolyam, 4739-4768. szám)
1895-11-01 / 4739. szám
S/jt. mv I'javVi OS Ett . STei'encaiek-tore, Athenaeuna-öpülat, I. ernalot. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-tere Athenaeum-épület) küldendők. Ára 5 kr. vidéken 0 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) 4739. (301.) szám. Reggeli kiadás: Budapest, 1895. Péntek, november 1. Kiadó-ltzatátt: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földizlat, Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra .................................... . . . 2 frt 3 hónapra .. .. ................................ „ .. 6 » 6 hónapra .. ............ ................ 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felififizetés havonként 35 kr., negyedévenként 10 óra 5 kr. vidéken 0 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) XIV. évfolyam. A méregkeverők. Budapest, okt. 31. Utczasarkon álldogáló vak koldusnak nem olyan bizonytalan a holnapi existenczája, mint az ellenzék azon árnyalataié, amelyek a reakció karjába vetették magukat, tartozzanak bár a közjogi, vagy nem közjogi oppozíczióhoz. Az értelmiség elfordult tőlük ; a népet a szilárd elvi alapon álló pártok tartják hatalmukban és így nekik az fekszik érdekükben, hogy nyomorult helyzetükből még az általános képviselőválasztás előtt szabaduljanak. Minthogy pedig ezt reformeszmékkel, vagy komoly politikai irány kitűzésével el nem érik, mert ilyenek felett nem rendelkeznek, azt szeretnék, hogy valami botrány segedelmével válságot idézzenek elő a pártokban, természetesen főleg a többségben, hogy aztán valami új alakulásba valahol felszívódjanak. Amennyiben pedig visszavágyódnak azon pártok védőszárnyai alá, amelyeket — kilépésükkel és személyes támadásaikkal — megrontani igyekeztek, úgy a közjog hívei, mint annak ellenségei körében; oly módon szeretnék helytelen és illegális viselkedésüket elfeledtetni, hogy mindegyre kezdeményezik a közös ellenzéki akciót; mindegyre egy-egy szervező bizottságot, alkudozó albizottságot küldenek ki és főleg állítólagos közjogi és nemzeti sérelmeket iparkodnak nagy hangon világgá bocsátani, csak azért, hogy a szítandó elkeseredés közepette, amit pompásan tudnak affektálni, biztosítsanak maguknak megbocsátást és kerületet. Csudalkozunk, hogy az ellenzéki pártok komoly elemei, észre nem veszik ezt a settenkedést, s annak ellenére, hogy egyszer már fölültek a cselszövőknek, újból megfeledkeznek ezeknek reakcionárius velicitásairól, a részükről szenvedett személyes bántalmakról és arról a mesterségükről, hogy afrázisokat és személyes támadásokat forgatják jobbról-balra és balról-jobbra, gyanúsítva és megtámadva jó barátot s ellenfélt egyaránt, mihelyt hiúságukkal szembeszállni, vagy csak velök ellenkező irányban haladni mer. Ha azonban az ellenzék szabadelvű elemei kedvet éreznek magukban a cselszövőket, tudásokat és kígyókat keblükre ölelni és vezérségük alá rendelni magukat, ezégészen az ő dolguk; nekünk, a politikai morál és komolyság érdekében kötelességünk volt őket figyelmeztetni, hogy a legújabb iparkodás egyenesen kerületbiztosításra irányul, de aki ennek felül, azt ebben az okos (?) és hazafias (?) cselekedetében egyátaljában nem akadályozhatjuk meg. Hanem az már jogunk, sőt kötelességünk, hogy a közvélemény félrevezetését, ezen a címen, megakadályozzuk. Láthatja mindenki, hogy nem elvek győzelemre juttatása és nem hasznos politikai és parlamenti működés biztosítása képezi a politikai méregkeverők feladatát. Ők mindennap koholt híreket, gyanút, aggodalmat pusztán azért terjesztenek, hogy megzavarják a közvéleményt és a parlament nyugalmát. Elárulták magukat akkor, mikor egész nyáron át hirdették, hogy lesz a parlamentben botrány. Mert mikor ők azt mondják, hogy szervezik az erős akciót, mint most harmadszor hirdetik ez őszön, ez nem valami eszmének, vagy intézménynek megvalósítására, hanem tisztán és kizárólag botrányos jelenetek és szenvedélyes vita előidézésére szokott irányulni. Ezt akarták csinálni választási visszaélések czímén, ezt akarták elérni a horvátországi botránynyal, most ugyanerre törekesznek a költségvetési tárgyalás alkalmával, és hogy czéljukat annál biztosabban elérhessék álnokul világgá kürtölik azt az álhírt, hogy a kormány feloszlatja az országgyűlést, mihelyest megszavazta a költségvetést. A czél világos , és kifejezetten ebből áll. Csináljunk heves, hosszas vitát, botrányt quantum satis, csak hogy ne legyen költségvetés. Hogy ez-e az ország érdeke? Hogy igaz-e, abszurdum-e a terjesztett hir? Azzal nem törődnek, csak elérjék a hatást a szenvedélyek fölkorbácsolásával. De ennek megakadályozására elég a czél leleplezése és a hamis hir teljes, föltétlen megcáfolása. Mert ez felel meg a tényeknek. Sem a kormánynak, sem az országnak, sem a pártok szabadelvű elemeinek nem fekszik érdekükben az országgyűlés tartamának megrövidítése, mivel a jelen országgyűléssel még sok hasznos dolgot lehet elvégezni és a millenniumot a választási szenvedélyek küzdelmeivel megzavarni nem szabad, ha csak épen a reakczionáriusok magatartása lehetetlenné nem teszi a hasznos tárgyalást. Mert akkor meg a feloszlatás kötelesség. Természetes, hogy a reakció hívei sem igen vágynak a választás után. Nem is azért híresztelik az országgyűlés föloszlatását, mintha azt kívánnák, hanem csak azért, hogy" fölzaklassák a szenvedélyt és féltékenységet idézzenek elő. Nagyon naivok lennének az országos pártok, ha ennek a fogásnak felülnének. Elejét kell venni ezeknek a fogásoknak és cselszövényeknek. Van komoly feladat és munka elég, a komoly emberek részére; nem kell, hogy a méregkeverők recipéjét bevegyék. Méltó hozzájuk az a fogás is, hogy ha a kormány egyik vagy másik tagja, eltérő nézete miatt, a kabinetből kilépni vagy államtitkárától válni kiván, e miatt már a párt bomlását hirdessék. Pedig tudják jól, hogy egész kabinetek jöttek és mentek, de a szabadelvű párt, mint egyik ellenzéki lap keservesen megjegyezte, most is, mint a fal áll. És állni fog, mert nem személyes érdek és cselszövény, hanem komoly feladatok és kötelességek fűzik össze és ezeket egyéni szempontoknak feláldozni nem fogja soha. Persze, aki csak egyéni hiúságának és cselszövényének él, az ezt megfoghatatlannak vagy roszra magyarázhatnak tartja, mert: Wie der Schelm ist, so denkter. De hát méregkeverőktől politikát nem tanulunk. A NEMZET TÁRCZÁJA. Október 31. Egy este a MonimaHmi. Fázis, október végén. Ne méltóztassanak megrémülni, nem akarom felfedezni a Montmartret... Mindössze rövid sétát ajánlok Önöknek e telivér párisi városnegyedben, mely mindenképpen megérdemli e kis fáradságot. Soha jobb alkalom mint ma, ezen a szép őszi estén, amikor velünk együtt az emberek tízezrei menekülnek a Boulevardok ostorcsattogató zajából, corilopsys du Japon illatú levegőjéből a Montmarte pajkos lármájába, amely mindenfelé a boldogságot és feledést hirdeti. És mialatt az emberek tízezrei a legutóbb oly nagy divatba jött Ral mort-hoz czímzett vendéglőben vívnak jókedvű háborút egy megüresedett asztalért és székért, vonuljunk mi le a Place Blanche-on és térjünk be a montmartrei Kis pipába, ahol nem találkozunk csak az ifjú franczia íróvilág tagjaival és a velük egykorú festőkkel és művészekkel. Nagyon derék urak ezek és mindig jól megférnek egymással. Vitatkoznak, korholják, szidják egymást az egyik perekben, egy véleményen vannak a másikban, de szeretik egymást mindenkor. Egy kis családot képeznek itt egymás közt, amelynek mindegyik tagja egyaránt kedves Pére Françoisnak a vendéglő tulajdonosának, mert hiszen mindegyikük addig hordta az ő kis borkereskedésébe apró pénzét, míg összegyűjtve vendéglőt nyithatott összegéből. És meg kell adni, hogy François papa nem hálátlan tőkéjének megteremtőivel. A tűzbe megy érettük ha úgy kívánják és oly nagyúri elegancziával számítolja le nekik október hó 27-ikén a jövő évi januárban esedékes járandóságaikat, hogy e nagylelkűség láttára meg szeretné csókolni az ember. Hát itt ebédelnek Francziaország jövendőbeli hallhatatlanjai, ebben a kedélyes kis korcsmában, önfeledten és boldogan, egy tálból szeretőikkel, akik barátjaik talentumai szerint, vagy elárusítónők Caiman Levy, Charpentier vagy Alphonse Lemerre könyvesboltjában, vagy pedig csodás termetű modellek. Egyébként pedig ez a korcsma az ő klasszikus Pére Françoisjával, a névleg bevezetett kis adagjaival, s a helyiség negyedik ablakának betört üvegjével élénken emlékezteti az egykori Szervitatéri Kis ■ pipára, s a mindig jókedvű Karikás bácsira. Az egész különbség csak az, hogy ez a korcsma a Place Blanche-on van, s hogy vendégei francziául beszélnek ... Este nyolcz óra lévén, együtt van a vendéglő egész családja. Louis de Robertnek a Journal derék munkatársának tiszteletére jöttek el ma teljes számban. A kis Róbertet ünnepük, aki hat keserves hónap után ezúttal ebédel először ismét barátjai társaságában. A rue Richelieuből, a Le Journal vadonatúj íróasztalától vitték el ezelőtt hat hónappal katonának, méghozzá úgynevezett survézernek és három esztendőre. De az ő szilaj kedélye nem érezte jól magát a Train des Equipages lankadatlan fegyelmében. Kevés volt neki a levegő. Most ismét czivil és újságíró, mert esze van. És hogy katonaságról lévén szó, beszél a Lebaudy Miksa esetéről. Együtt szolgált vele s szolgálna még talán harmadfél esztendeig, ha nem tolla után, de ő is apai örökségének millióiból élne meg. — De miért nem is engedik Lebaudyt szabadjára, kérdi Yeau báró a Gil Bias sporttudósitója, aki Páris bodros szőkefejű és szabadabb gondolkodású hölgykoszorújában páratlan népszerűségnek örvend. — Én sem értem, mondja Bariller a festő, pedig csak legutóbb is huszonötezer frankot adott a madagaszkári katonáknak. Azonfelül pedig csakugyan nagy beteg. A kis Robert nem felel a kérdésekre. Maurice Maurel azonban, a Presse okos munkatársa megvilágítja a helyzetet. Iskolatársa volt a Lebaudy Miksának és barátja maradt azután is, akkor kinőttek a zöldre fénymázott padokból. És nagyon radikálisan magyaráz. — A hadseregnek, úgymond, hosszabb szünet után ismét tanújelet kellett adnia, hogy a haza szolgálatában mindenki egyenlő. A kis Lebaudyt egész Páris ismerte nemcsak speciális kedvteléseiért, de anyjával folytatott és megnyert peréről is, amelyek őt száz millió feltétlen urává tették. Ekkor megállapították, hogy ez a fiú demonstrálásra született és besorozták mindjárt három évre. Az igaz, hogy ezt a három esztendőt sohasem felejti el Lebaudy, de emlékezetében marad egész Francziaországnak. Száz millió gazdája, egyszerű közkatona, így lett Lebaudy az Egalité mártírjávál mindössze az szolgálhat vigaszául, hogy tekintettel világhírű versenyistállójára megtették szekerésznek, hogy a változatosság okáért három esztendő alatt ne lovakkal, de szekerekkel kelljen foglalkoznia. — Helyes! Le a tőkével! kiáltja mosolyogva Paul Brullat, aki csak nemrégiben nősült meg egy ötvenezer frank évi kamatot jövedelmező hozomány tulajdonosnőjével. — Brullat itt hangzik fel minden asztaltól, Brullat a tőkepénzes! Ő is azért jött el, hogy Robertet üdvözölje. Egyébként pedig úgy tett, mint Pierre Weber. Megtetszett egy gazdag leánynak, elvette és most otthon ebédel. — Nyolcz gyertyával fogok világítani esténként, mondotta mindig, ha a magam dolgát végezhetem és nem kell a Cocarde redukcziójában híreket leadnom. És megtartotta a szavát. Uriasan világít, a lakása szivárványszínű izzólámpákra van berendezve ... Eljött Fanny is, a Montmartre legkedveltebb alakja és bátran merem állítani egész Páris legszebb leánya. Itt e körben valósággal mint Istent imádják. Az egész társaság körülfogja, ostromolják kérdésekkel és kérik, hogy maradjon. De Fanny kábítóan szép fejéről le sem veszi azt az egyszerű horgolt kendőt, úgy mondja siet innen. Csak üdvözölni jött a szerencsésen menekültet. És elmegy, és csak oly kevéssé tudják hová, mint tudják azt, hogy honnan jött. Róla csak a szerencsétlensége van tudva. Tizenöt esztendejének eszeveszett szerelmével csüggött Pierre Weberen. Az megnősült és elhagyta. A szegény gyermek azóta kerüli azokat a helyeket, amelyek szerelmére emlékeztethetnék és így nagy esetnek kell történie, hogy eljöjjön a Place-Bianchi korcsmába. Milliókat kínálnak neki hatalmas gazdag emberek, hogy feledjen. Talán tudna, de nem akar. És egy szűk padlásszobában lakik, bár palotái lehetnének a rue Faubourg St.-Honorén, a Montmartren járkái pedig a Bois de Boulogneben kocsizhatna. Worth műhelyéből kerülnének ki toilettjei és ledobhatná magáról fekete ruháját s Paillardnál ehetne ötszáz frankos dinereket, koplalás helyett. De neki szerelmének emlékei becsesebbek Páris rengeteg gazdagságánál. És nem fogad el csak barátságot. Aki ismeri ezt a tündérmesébe illő leányt, aki csak egy szót is beszélt vele valaha, tudja, hogy nem fog megváltozni soha. És már senki sem inszisztál . . . . . . Bocsánatot kérek Önöktől, hogy rossz kalauzjuk vagyok s ily hosszasan időzök e korcsmánál. De végre is még sok időnk van a Montmartren. Itt csak éjfél után két órakor fekszenek le az emberek. És végighaladva a Boulevard de Clichy-n, elérünk a Rue des Martyrs és Boulevard Rochechougst sarkára. Igazi párisi utczasark. — Chaux les marrons! chaux! chaux! ezt kiáltják vegyest férfi- és női karok, és aki itt nem vesz sült gesztenyét, nem nyugati ember. És zsebünkben a forró gesztenyével, határozzuk el, hogy bemegyünk a Cirque Fernandóba. Azért hangsúlyozom, hogy határozzuk el, mert csakugyan nagy elhatározás kell ahhoz, hogy ebbe a czirkuszba menjünk. Az óriás nagyságú foyerben egy frakkos úr fogad. Mikor tudtára adjuk szándékunkat, azt hiszi, tréfálunk. De csakhamar az ellenkezőről győződhetik meg. Mert csakugyan, bemegyünk a fényes berendezésű, de kevésbé fényes világítású czirkuszba, amelynek Fernandó úr a direktora. Igen, programmot is veszünk, pedig abszolúte semmi értelme. Tíz év előtt nyomattak 500 darabot és még mindig van belőle, így hát természetes, hogy az előadásra kerülő produkcziók semmi összefüggésben a programmal nincsenek. A programmunkon szereplő művészek már rég meghaltak, a lovak nemkülönben. Az egész czirkuszban rajtunk kívül nincsenek sokan. Egy rendőr, egy tűzoltó, Prosper az olajbogyó-árus, Fernando az igazgató, két zártszéknyitó (szinekura), három szolga, akik egyben előadó művészek, és egy lovarnő. A manége ajtajára nagy betűkkel van kiírva e két röpke szó: — Salle chauffée ! Ennek a két szónak igazságára legyen szabad annyit megjegyeznem, hogy a Cirque Fernande, ha zsúfolva volna, ha összes ajtaját és ablakát légmentesen elzárnák, ha porondjára nagy perzsa szőnyegeket raknának és mindenekfelett roppant erősen besütenének, csakugyan meleg volna a nyáron. De ilyenkor, őszszel, hiábavaló volna minden fáradság. Még szerencse, hogy gesztenyét vettünk. A szó legalább nem fagy a szájunkba. De nézzük az előadást. Valóban kitűnő. Kevés művész van, kevés ló, de amit ezek csinálnak, az brilliáns. Az összes (öt) számnál az igazgató asszisztál. És teszi ezt olyan eklatáns ambíczióval, olyan bájos mosolylyal, olyan feltétlen elegancziával és mindenekfelett olyan kifogástalan szabású frakkban, hogy az ember csakhamar arra a konklúzióra jut, hogy Fernandó nem a közönség, de a saját kizárólagos mulatságára építette czirkuszát és önmagának rendez évek óta példás kitartással előadásokat. Egy félóra előtt jöttünk a czirkuszba és már távozunk is. Valljuk be, nem saját jószántunkból. Tudtunkra adták, hogy: vége. E szíves közbenjárás nélkül még most is várnánk a legközelebbi számra. Mert nagyon jól mulattunk, csak egy kicsit hideg volt. Sőt beszéltünk a direktorral is. — Miért áll fagyponton alul az ön czirkuszának higanya? kérdem én nagy ravaszul. Fernandó büszkén reám tekint és megszólal: — Mert hideg van. — De vasárnap bizonyára többen vannak, mint ma, így folytatom hízelgéssel. Az igazgató nem késik a válaszszal: — Oh, akkor sincsenek többen! — Lehetetlen! ? — Lehetséges, kérem, akkor is hideg van. — És nyáron? — Akkor is hideg van, és mindig, mindenkor és mindenben hideg van. (Toujours, tout le temps, en tout cas.) Hogy ilyen körülmények közt miért játszanak esténként a Cirque Fernandóban, arra rajtunk kívül az egész Montmartre hiába kiváncsi. Az utczára érve, le kell vetnünk a felöltőt és én a Riviérán érzem magam. Hát leveszem az alsó kabátom is, így legalább az egész társaságot stílszerűvé teszem annak a küszöbnek az átlépésére, amely a Casino des concierges-be vezet. Egy feketére festett ajtó nyílik a rue Berthere, ezen fogunk kopogtatni. De jó erősen. Most megjelenik egy zord alak, lehord bennünket, amiért olyan erősen kopogtattunk és kapupénzt kér. Mindezt olyan hangon, amilyenre csak egy házmester képes. De ne törődjünk vele, hiszen a házmesterek kaszinójába jöttünk. Önök, a társaságot látva, felkiáltanak: — Micsoda rablóbanda! Igazuk van, Házmesterek rablóbandája. De nem maradunk soká, csak egy bockot iszunk meg, körülnézünk és távozunk. Ezt megelőzőleg azonban egy dalt énekel az egész kaszinó a tiszteletünkre, egy dalt, amelyben lerágalmaznak bennünket századsziglen és oly mélyen gázolnak a becsületünkben, mint egy ingoványban. És mindezt kórusban. A sör ellenben jó, de gyorsan ki kell fizetni. — Les termes, s. v. p., mondja ugyanaz, aki kiszolgált bennünket, és azután már nem is törődnek velünk. Az újonnan érkező vendégeket becsmérlik, de ezeket legalább már mi is átkozhatjuk. Most az egyik vörös posztóval bevont asztal mellé áll egy szép szőke leány és a legkétségbeejtőbb csúnyaságokat énekli a leggyönyörűbb melódiákra. Bájos hangja betölti a misztikus kis helyiséget, amely e perczekben már annyira megtelt, hogy az emberek egymás hátán állanak. A leányt megtapsolják, és most egy fiatal ember kerül a vörös asztal mellé. Ennek is nagyon szép a hangja, és ez is bájos melódiákat énekel. Hanem a szöveg! . . . Nem szólván a naturalisztikus részekről, elénekelte, hogy az egész kaszinóban jelen volt közönségnek már a nagyapja is akasztófán vagy guillotine alatt végzett, egyhangúlag és kizárólagosan rablógyilkosságért elitélve. Fél kettőkor éjfél után a házmesterek kaszinójában az egész művészgárda vig operát adott elő... A vig opera meséjével szívesen szolgálok mindazoknak, akik eziránt privátlevélben megkeresnek. Szomory Emil: Mai számú okhoz fél év melléklet van csatolva. BELFÖLD, Budapest, okt. 31. (A földművelésügyi miniszter lemondása.) Festetits Andor gróf, mint a késő esti órákban értesülünk, nem volt reábízható, hogy tegnapelőtt bejelentett lemondási szándékától elálljon, s ennélfogva a ma esti minisztertanács már forma szerint is tudomásul vette Festetits Andor gróf elhatározását. A lemondás, közvetlen indokául a földművelési miniszternek a főváros határán kívül létesítendő sertés-megfigyelő telepre vonatkozó intézkedése szolgált. A megfigyelő telep létesítésének kiviteli módozatai iránt ugyanis — főleg az előzetesen kötött ideiglenes szerződést illetőleg — a miniszter és a kabinet többi tagjai között nézeteltérés merült fel, amely miatt Festetits gróf indíttatva érezte magát, hogy az általa eddig tett intézkedéseket megsemmisítse, illetőleg a megkötött ideiglenes szerződést is, a szerződő felek beleegyezésével szomakozza. Másrészt azonban nem tartotta összeegyeztethetőnek azt, hogy a felmerült differenczia után a kabinetben továbbra is helyet foglaljon. Úgy a miniszterelnök, mint a kabinet többi tagjai méltányolták Festetits grófnak erre vonatkozó álláspontját s az indokokat, a melyek őt ez elhatározásra vezették. Az a hir, mintha Festetits Andor gróf lemondása közvetlen okozati összefüggésben volna volt államtitkárjának, Miklós Ödönnek néhány nap előtt történt lemondásával, nem való. A lemondott minisztert ugyan nem érinthette kellemesen az a törekvés, hogy némely részről az államtitkár lemondásából ellenében animozitást kelteni igyekeztek, ez a körülmény azonban legkevésbbé sem befolyásolta őt elhatározásában. Annyi azonban valószínűnek látszik, hogy közrehatott erre az a tapasztalata, amely szerint bizonyos részről a sertés-megfigyelő telep létesítésénél felmerült nehézségekből személye ellen támadásokat intéztek. Mihelyt meggyőződést nyert arról, hogy tárgyi okokból is a megkötött ügylet megsemmisítésére kell törekednie, ezt végrehajtotta és ekként a nézeteltérés praejudicziumát megszüntetvén, beadta lemondását. A mai minisztertanácsra Jósika Samu br. ő felsége személye körüli miniszter is leérkezett Bécsből, hova az éjjeli vonattal visszautazott. Politikai körökben elterjedt hír szerint a földmivelésügyi tárcza teendőit egyelőre Bánffy Dezső báró miniszterelnök fogja vezetni. Az erre vonatkozó legfelsőbb elhatározás, és a lemondott miniszter fölmentetése azonban csakis a jövő hét első napjaira várható. Budapest, okt. 31. (Lueger bécsi polgármestersége és a magyar kormány.) A »Bud. Tud.« a következőket írja: Lueger Károly, a kiabálásban elrekedt utczai demagógok e prototypusa, most már »Isten kegyelméből« kétharmad többséggel a bécsi csőcselék polgármesterévé választott politikai iparlovag felfuvalkodottságában, vagyis alkalmasint inkább annak tudatában, hogy a legfelsőbb megerősíthetést sohasem nyerheti meg, ujjongó hívei közt elég merész két nap óta ismételten azt az állítást kockáztatni, hogy Magyarország s a magyar kormány kifogást emel és agitál megerősítése ellen. Ez is egyike azon számos hazug eszközeinek, melyek őt a teljesen megfoghatatlan és minősíthetetlen bécsi agitáczió piszkos hullámain egy pillanatra felszínre dobták. Magyarország Lueger Károlyijai éppen nem törődik. Bécs lakossága boldogulhat a saját ízlése szerint és ha többségének úgy tetszik, bátran Luegert, Schneidert, vagy hasonló alakot emelhet maga fölé a polgármesteri székre. Minálunk nincs akár csak egy valamennyire is irányadó tényező, akinek eszébe jutna, hogy csak egy szót is vesztegessen erre a kérdésre, amely tisztán Bécs belügye. Hogy azonban jónak látja-e majd az osztrák kormány ily egyént, méghozzá oly egyenesen törvényellenes agitáczió után, amelynek egyik eszközéül majdnem nap-nap után a legvakmerőbb módon az uralkodó felkent személyét is belevonták a diskusszióba, legfelsőbb helyen megerősittetni s ezzel valósággal jutalmat tűzni hasonló, tisztán anarchikus izgatók részére, ez más kérdés, amelyet Magyarországon vitatni felesleges. Budapest, okt. 31. (Az anyakönyvvezetők hivatalos közlönye.) A »B. T.« jelenti: Egyes lapok tendencziózusan kihegyezik a belügyminiszternek azt a közérdekű intézkedését, hogy egy anyakönyvi szakközlönyt létesített és annak kiadását a »Magyar Közigazgatás« szerkesztőjére bizta. Erre nézve illetékes helyről nyert informácziók alapján a következőket jelenthetjük: Eltekintve ama kiváló érdemektől, melyeket a »Magyar Közigazgatás« tíz évi fennállása alatt a közigazgatási irodalom terén szerzett, az anyakönyvi szakközlöny kiadásának fent jelzett módjával érte el a belügyminiszter azt, hogy az anyakönyvvezetőkre és a községekre a szakközlöny járatása újabb