Nemzeti Hirlap, 1905. július-december (2. évfolyam, 146-277. szám)
1905-07-01 / 146. szám
t hálták. Ezen kapva-kaptak az élelmes bírtak, akik a latifund hunok tulajdonosainak eljárásából vérszemet kaptak, így keletkezett a végső elkeseredés, a sztrájk mozgalom legfőbb mozgatója. A földmivelésügyi kormány idejekorán és pontosan értesült a mozgalomról, úgy, hogy már április végén és május elsején kellő számi pótmunkásokat szerződtethetett és célirányosan szervezhette a védelmet az általános sztrájkkal szemben, melyet ekként megfékezni sikerült. Keményebb rendszabályokra többé szükség nem lesz. A sztrájk góczpontját a Tolna-, Somogy- és Veszprém vármegye egymással érintkező határvonalai képezik. Hogy hányan vannak azok, akik: a szokatlan méretű, alapjában eddig kellő tisztázáshoz, megvilágításhoz nem jutott bérháborúban részesek, pontosan megállapítva nincs, de a méretekről hozzávetőlegesen tájékozást nyújthat a közrend biztosítására kivezényelt karhatalom ereje. Tolna megyében 21 gyalog-, három lovasszázad volt eddig s ma még két huszárszázaddal növelték a szükségből igénybe vett katonai erőt az esetleges expresszusok kéznél tartható megfékezésére. Somogy megye területének azon részében, ahol a sztrájk tart, hét gyalogszázad és egy lovasszázad van készenlétben. Ezenkívül még háromszáz csendőr tart a sztrájk területén szolgálatot. A karhatalom fegyveres beavatkozására azonban eddig csak egyszer volt szükség, amikor a csendőrök kénytelenek voltak puskát, szuronyt használni s egy ember megsérült, egy pedig meghalt. A beérkezett jelentések szerint a bélmozgalom sokkal mélyebben fekvő okokra vezethető vissza, mint pusztán a munkások mostani jövedelmi pretenzióira, annál is inkább, mert a termés hivatalos és nem hivatalos jelentések szerint, legalább itt, egyaránt kedvezőnek mondható. A belügyminiszter és földmivelésügyi miniszter, aki a sztrájk minden fázisáról azonnal értesülést szereznek és a mozgalom állandó figyelemmel kísérése kapcsán minden rendelkezésre álló módot készséggel ragadtak meg a baj szanálására, elhatározták, hogy mihelyt a sztrájkban levő vidék hangulata lecsillapodott, szakembereket küldenek le a három vármegye bérháborúba került területére, a mozgalom okainak tanulmányozása végett, hogy ezeknek tapasztalatai alapján azután a hasonló munkás szocziális mozgalmak eleve elkerülhetők legyenek. Forrongó Oroszország, Odessza bombázása. Odessza most a forradalom gyújtópontja s arra fordul az egész világ figyelme, mert azok az események, amelyek néhány nap alatt ott lejátszódtak, rettenetes csapást mértek a czárizmusra. Föllázadt az orosz tengeri haderő s még nem tudni, hogy a lázadásnak micsoda vége lesz. Az események rendje a táviratokból ismeretes. A Potemkin csatahajón tört ki a lázadás egy tiszt esztelen eljárása miatt, aki koraoly ok nélkül levágott egy matrózt. Erre nyomban fellázadt az egész hajó legénység, leölte a tiszteket, kitűzte a hajóra a piros lobogót, nekiszegezte ágyúit a városnak s el van rá szánva, hogy összebombázza a várost, ha a hatóságok megkísérelnék elvenni a hajót. Ez események híre lázba hozta Odessza munkásnépét, a mely napok óta már úgyis sztrájkolt s csak kedvező alkalomra várt, hogy zavargást rendezzen. Még jobban fellázitolta a népet az a körülmény, hogy a Potemkin matrózai megölt társuk holttestét kirakták a töltésre, ahol ezrivel tolongott Odessza munkásnépe, így tört ki csakhamar a városban a legrettenetesebb anarkia. Egy teljes napon és egy éjszakán harczolt, a nép az ellene küldött katonasággal s a folytonos puska ropogásba beleszóltak a Potemkin ágyúi is, amelyek a rakodóparton megjelent tüzérséget semmisítették meg. Öt nagy hadihajó útban van Szebasztopolból Odessza felé, hogy a Potemkint leszerelje, a lázadókat elfogja ... Odesszában rendet csináljon. A segítségül hívott hajóknak nehéz, lesz a feladata, mert a Potemkin, amelynek lázadó legénységéhez három torpedóhajó legénysége is csatlakozott, kész a harczot megkezdeni , mert,, hir szerint, a szebasztopoli hajók legénysége is forrong. Megbomlott a rend és a fegyelem azonban nemcsak a fekete-tengeri haditengerészetben, hanem a balti-tengeriben is. Libanban is kitört a lázadás az állomásparancsnokság matrózai közt, akik feltörték a hadiszertárt s tömérdek fegyvert vittek el belőle. Péterváron igen nagy aggodalommal néznek az események további fejlődése elé, mert attól tartanak, hogy ha a tengerészek lázadását hamarosan nem sikerül elnyomni, a példa átragad a szárazföldi hadseregre s kitör az általános katonai forradalom, amely romba döntheti az önkényuralom utolsó reményeit is. A legújabb táviratok ezek : (A forradalom Odesszában) Odessza, június 30. Itt teljes anarchia uralkodik. A hatóságok a zendüléssel szemben lehetetlenek. A katonaság a zendülő matrózok pártjára áll és roppant erőszakoskodásokat művel. A kikötőhöz közel fekvő városrészek romokban hevernek. Egy erős kozákcsapatra, amely a parton felvonult, lőttek a Potemkin-ról, huszonkilencz kozák elesett, a többiek vad rohanásban kerestek menekvést. A katonai főparancsnokság erre tüzérséget vonultatott fel a tengerparton, de a legénységet lelőtték, mielőtt még az ágyuk megtöltettek volna ; az ágyuk teljesen össze vannak rongálva. E mellett általános sztrájk tört ki. A munkások vörös lobogók alatt vonulnak a városon végig. A Potemkin matrózainak egy része partraszállott, hogy a felkelést szervezze. Számos kereskedelmi hajót — külföldieket is — erősen megrongáltak Az ó-orosz társaság három hajóját, amelyek a kikötőben horgonyoztak, a tűz elpusztította. A kormányépületek és négy más épület leégett. A tűzoltóságot akadályozzák a tűzoltásban. Onelesuk matróz holttestét a Potemkin matrózai visszahozták a hajóra. Tizenegy tisztet, akiket a Potemkin matrózai életben hagytak, ma partratettek. A Veeha szállító hajó legénysége, mely Nikolajból ideérkezett, hir szerint csatlakozott a Potemkin zendülő matrózaihoz és átadta nekik a Vedha kapitányát és tisztjeit. A városban folyton lövöldöznek. A katonaság a tömeg közé lőtt, mely rémülten menekült. A halottak és sebesültek száma igen nagy. Hir szerint az odesszai konzulok kérték kormányaikat, hogy küldjenek hadihajókat Odesszába. A városban kihirdették az ostromállapotot A városban a forradalmárok bombákat dobáltak a katonaságra. Ennek következtében heves összeütközés volt a csapatok és a tömeg között. Több száz ember esett el. A kórházak megteltek sebesültekkel. Az orvosi segély nem elegendő. Az üzletek csukva vannak, a forgalom megakadt, a főutczákat csapatok zárták el, sok ember elhagyta a várost. Hamburg, június 30. Az Északnémet Lloyd odesszai ügynöksége következő táviratot kapta : A kereskedők házainak fosztogatása egyre tart. A nép minden elképzelhető eszközzel felfegyverkezve a legborzasztóbb módon rombol. A helyőrség legnagyobb része a fellőlőkkel tan. A néptömeg megtámadta a kereskedelmi bank épületét, amely nagy veszedelemben forgott, mikor csapatok érkeztek, amelyek megakadályozták a bank kifosztását és az épület lerombolását. A katonaság fegyverét használta és több száz embert lelőtt, kétszáznál többet megsebesített. Az idegen kereskedelmi hajók elhagyják a kikötőt, amelyeknek fedélzetén sok polgári személy, köztük sok német van. A lázadókhoz csatlakoztak a vidéki lakosok is és beözönlöttek a városba. Óriási tömegek vörös zászlókkal és vörös szalagokkal és más forradalmi jelvényekkel bejárták a várost és forradalmi dalokat énekeltek. Tegnap este a töltényraktárt fosztották ki, melyet a katonai őrség minden ellenkezés nélkül, a legnagyobb készséggel adott át a felkelőknek. (Az odesszai rémnapok.) London, jún. 30. Odessza borzasztó képet mutat. A statáriumot mindját az első napon plakátokon kihirdették és a polgári kormányzó kezéből a térparancsnok kezébe ment át a kormány gyeplője, aki a legdrákóibb intézkedésekhez folyamodik. A lakosságot faragaszokon kötelezték, hogy este kilencz óra után mindenki maradjon odahaza. A kikötőhöz vezető utczákba csak az ottlakókat bocsátják be. A városba folyton újabb csapatok érkeznek. Tegnapig a felkelők még fölényben voltak, a katonaság és rendőrség pedig velük szemben teljesen tehetetlennek bizonyult. A város több helyen lángban áll. A tűz különösen a nagy áruházakban óriási károkat okozott. A tűzoltóság nem volt elég a tüzek eloltására, amiben különben a forradalmárok is akadályozták. A lakosság ezerszámra menekül a városból, hátrahagyva mindenét, hogy legalább a puszta életét megmenthesse. A pályaházakat, minthogy ti forradalmárok azzal fenyegetőznek, hogy azokat a levegőbe röpítik, katonaság tartja megszállva. A helyőrségnek több százada szintén fellázadt és fegyveres erővel kell engedelmességre kényszeríteni. A város utczáin borzasztó harczok folynak. London, jan. 30. Egy itteni hajóczég táviratot kapott Odesszából, hogy a Crawley gőzösnek az ottani rakparton kirakott rakományát elégették. Az odesszai központi pályaudvar romokban hever. A pályaudvart még tegnap felgyújtották és nem lehetett megmenteni. A tűz nemcsak az állomási épületet, hanem a kikötőhöz vivő vasútvonal faoszlopait is teljesen elemésztette. A rakpart mentén egy ház is alig maradt sértetlenül Odessza, június 30. A városban a halottak számát nyolczszázezerre becsülik, a sebesültek száma pedig a 260- at is meghaladja E szám óriási nagynak látszik ugyan, de megmagyarázza az a körülmény, hogy a csaljatok gépfegyvert lőttek a népre. A térparancsnokság azt mondja, hogy erre a rendszabályra föltétlenül szükség volt, mert máskülönben a forradalmat nem lehet leverni. A petrolturok csapatokban járták be a várost és egymásután gyújtották föl a középületeket. Egyről-másról. — Budapesti levél. — Budapest, jul. 1. Már nem sikk végig robogni a Stefánián, már nem elegáns korzózni a Kossuth Lajosutcáán, sőt egyáltalán nem elegáns dolog már itthon lenni. A nagyvilági embernek és nagyvilági asszonynak ma már ungon berken túl kell lennie, ott kell járnia, ahol madár se jár és képes levelezőlappal kell hírt adnia magáról, akár a Balaton mellett nyaral, akár az Adriát járja, a Tátrában hűsül, vagy az Alpeseket mássza ; itt a hármas halom határai közt szórja a pénzt, vagy túl a nagy Krivánon, sőt túl a Tátrán, Mátrán, a Fátrán és túl mindenen, a mi a miénk, költi a frankot, a márkát, dollárt, vagy a yent! Igen, igen , a yent, mert az idén már olyan fővárosi család is akadt, amely a japáni fürdőre utazott! Negyvenöt nap oda, negyvenöt nap vissza, az kerek három hónap vizen és szárazon, vasúton és hajón! Útnak gyönyörű lehet, de „fürdőzésének legalább is különös . De hát hagyjuk azokat, akik elmehettek. Maradt azért még itthon is néhány ember. Az imént láttam épen a Bánffy Dezső báró kávébarna színű libériás kocsiját, amint a vasúttól hozta a kegyelmes urat No lám, Bánffy Dezső is itthon van és itthon van Kossuth Ferencz is, mert most igazán vigyázni kell a hazára, nem úgy, mint a szegény Pichler Győző idején . . . * A nyári múzsa ez a nyári Budapest legsajátosabb specialitása. Ha az ember elmegy Bécsbe, Berlinbe, Parisba, Londonba, hát nyáron is talál egy-egy színházat, amelyben megismerheti az osztrák, a német, a franczia és az angol irodalmat és színművészetét Nálunk a „János vitéz“ unalmasságig elménczkedő paródiája s a kétségbeejtően szomorú „Víg színpad“ nyújtanak képet színművészetünkről - az alaguton innen. Az alaguton túl az idén is jobb a saltliba, ízletesebb a paprikás csirke, édesebb a májusi bor és élvezhetőbb a nyári színészet. Hja, a boldog budaiak a Népszínházat kapták az idén, ami ebben az ex lexes világban nagyon vigasztaló. Csak az a baj jár vele, hogy az idén kétszer annyi budai diák bukott meg a vizsgákon, mint tavaly! . . . * Aki eddigelé nem volt babonás, most azzá lehet. íme: Medárd napján esett az eső és azóta mindennap nyakunkba szakad a zápor és végig porzik utczán, téven és bekerget kávéházija, kocsmába és kétségbeejt bennünket, szegény veszendő lelkeket, akik kénytelenek vagyunk itt csücsülni ebben a rengeteg nagy városban. Aki pedig babonás, annak tudnia kell, hogy negyven napig fog tartani ez a kedves időjárás , annak kalucsnit kell húznia a lábára és paraplét kell csapnia a hóna alá, ha még olyan szép időre ébred, mert mire az utczára ér , vagy délben, vagy délután, vagy este, vagy éjfél után) megnyílnak okvetlenül az ég csatornái! . . . Negyven napig tehát Vámpetics nem örül az életnek, a „disznófő“ is szomorú, a budai „szatócs“ nem politizál, a híres márvány menyasszony nem kopaszt csirkét, nem öl le libát . . . minek, az eső úgy is tönkre tesz mindent! . . . * A színésznő vőlegénye — kijött a lipótmezei tébolydából! Adtak neki egy bizonyítványt, hogy épelméjű, hogy semmi baja nincs, hogy szórhatja tovább a pénzt, szeretheti ezután is a színésznőjét, automobilozhatik, tehet, vehet amit akar és amit hitelbe adnak neki ! . . . Erről írása van , de mit ér az Írás ! ? . . A mamája mégis összepakolta, föltette a vonatra és vitte Czernovitz felé! De nem jut át vele messzire, mert az ifjú leugrott a vonatról és most — megint együtt kocsizik a színésznőjével, látni itt és látni ott, a helyét — a LiHát még a mikor ez is meggyérült és nem akadt munka semerre?! Az apró gyerekét — gondolta magában akkoriban a paraszt — azt majd csak táplálja az anyja emlője, de mi fogja táplálni az anyát? . . . Mert hát igaz ugyan, hogy a szeretetnek kiapadhatatlan forrása az anyai szív, de a tejmirigyeket véletlenül nem a szív formájára konstruálta meg a természet. Mikor legnagyobb volt a szükség, akkor fölmerült a férfi lelkében a kivándorlás gondolata. Úgy támadt föl a lelke előtt ez az ötlet, mint valami csodálatosan nagy, lomha bagolyhoz hasonló, fantasztikus madár, mely szögletes körvonalaival kiemelkedik a kalá 8708 földből és a melynek szétterpesztett szárnyai hosszú árnyékot vetnek a néző felé, baljóslatú sivár tekintetében pedig az idegenszerűség végtelenje ring. Elhagyni mindent, amit a családján kívül szeretett?! És amint végigtekintett szülőföldje síkján és halmain, egyszerre úgy tetszett előtte, mintha ezer betűvel volna ott felírva és mintha a róna suhogó szellője is azt suttogná : ez itt a hazád. Eddig csak érzés és gondolat volt ránézve a haza, de most, e pillanattól kezdve beszélt hozzá a föld. Néma jelekben volt megírva és a fülébe csengett lelke kialakulásának a bölcsődala: a múlt, az élet, az ő egész élete. Ott zsibongtak előtte az emlékei. Megelevenültek és mintha hajosdit játszottak volna az emlékezetes pillanatok a fák és cserjék között. Szinte félve irányította szemét arra, ahol a porladozók pihennek. „Nem hagy itt egyebet, csak ideje javát, csöndes szeretetét, nyugvó halottakat.“ És amíg azon tépelődött, hogy neki vágjon-e övéivel együtt annak az újvilágnak, ahol majd le kell törölnie lelke táblájáról mindent, ami magyar, mindent, a mi benne régi, mindent, a mihez hozzászokott és a mit megszeretett és a miből érzelem és értelemvilága kialakult, azalatt egyszerre egy háztenger merült föl lelke szemhatárán, fényes kupolákkal, melyek megsokszorozzák a nap sugarát, hatalmas tornyokkal, melyek kettészelik a felhőt. Zakatoló gyárakkal és lüktető munkakedvvel és örökös forgalommal, melyek száz és százezer embernek, meg annyi magyarnak nyújtanak kenyeret. És a paraszt nem vándorolt ki, csupán átköltözködött a fővárosba. Apró melye motyóit pénzzé tette és feljött Budapestre övéivel együtt, szerencsét próbálni. Itt azután akadt is munka meg nem is Egyszer volt kereset, azután meg volt kilátás munkára. Hanem a téli hónapokban nagyon megfeneklett minden. A vaczakért, ahol meghúzódtak, házbért kellett volna fizetni és a fizetség elmaradt. Az egyik gyerek, a kisfiú betegen nyöszörgött otthon, az anyába is csak hálni járt már a lélek, a férj pedig a Munkaközvetítő előtt ácsorgott. Úgy, vagy 617 ember ajánlkozott földmunkára, ezzel szemben állott a kereslet: néha nyolc, néha három. Négy hónapos, házbér restanczia után esett meg, hogy mire a férj hazajött, akkorra már ki volt ürítve a lakás. .És a kétségbeesett paraszt eszeveszett dühében megtalálta fojtani a ház törvényes urát, azt a kiúz tekintetű agg igényt, akinek a nagy bérkaszárnya jogos tulajdona volt. Hogy a beszámíthatóság kérdése is tisztáztassák, az elnök szondát bocsátott a vádlott lelkébe. De mivelhogy a bűncselekvés motora nélkülözte az elegancziának még a látszatát is, nagyon rossz hatással volt az esküdtekre a demonstráló kísérletképen megejtett pszichológiai szemle. — Igaz-e, — kérdezte szántszándékkal érdesen az elnök — hogy maga négy hónapon át nem fizetett a lakásért a házi urának, akit megölt, egy garast sem ? — Igaz — válaszolt a paraszt. — És miért nem ? — Mert nem volt munkám és igy nem volt pénzem. — Hát akkor miből élt annyi időn át és miből táplálkozott a családja, ha épen semmije se volt ? — Garasos hitelből, meg leginkább abból, amit a feleségem összekoldult. — Úgy ! És nem tudja azt maga, hogy a koldulás rendőrileg tiltva van? — De tudom. — Nos -- tovább? . . . — Hát, instálom : nincs tovább! . . . — De ki van ám mutatva az is édes atyámfia, hogy magának egyszer négy napig, azután meg ismét egyszer egy egész hétig akadt ám munkája ! Meg is kapta érte a bérét Hát ebből miért nem fizetett a házi útnak is valamit? — Mert nem tellett. Nagyon ki voltak éhezve a gyerekek, cannout kenyérre, fám, meg a fiam mediczinájára az a kis keresmény egészen, házbérre nem maradt egy garas sem. — Úgy ! Hát maga arra számított, hogy ingyen fog lakni egy idegen ember házában, minden fizetség nélkül? — Erre én nem számítottam , ez nem igaz! De igaz. Ez csak ez magyarázza meg — taglalta a vádat fokozódó szigorúsággal az elnök — hogy maga annyira felbőszült, mikor a háziura jogával élt és kiürítette a lakást. Maga ezt a törvényes eljárást annyira igazságtalannak tartotta, hogy megvadultan felrohant a házi úr lakásába és mielőtt segítségére jöhettek volna, megfojtotta a jólelkü, beteges öreget . . . — Kit? — kiáltott most már eltorzult arczcal a paraszt — egy jólelkű öreget? Nem igaz ! Én egy vén gazembert fojtottam meg. Egy nyomorult gazembert, aki kidobatta a családomat az utczára. A ki nem könyörült meg a nyomorúságunkon és megölte a beteg fiamat, mikor egy kettőre kikergette őket a lakásból. Kiűzte őket télen, hidegbe, hóba, fagyba Úgy potyogtak a hópelyhek az égből és úgy üvöltött a jég közül kiszabadult szél, hogy emberséges ember még a rühös kutyát is sajnálta volna kiűzni. Megöltem a gazembert, mert ő megölte a fiamat. Megöltem, mert gyűlöltem a czudart. Megöltem, mert jól esett a lelkemnek fojtogatni a göthös nyakát. És megölném a nyomorultat újra, százszor egymásután, ha csak egyszer láthatnám még élve a fiamat ! . . . Itt fuldokló zokogás szakította meg a gyilkos parasztnak — pszichopatológiai szempontból megfigyelt és az elnök által a megfigyeltetés céljából provokált — kitöréseit. Hirtelenül egészen ellenkező irányba csapott át a hangulata is, a viselkedése is A daczos lélekállapotot könyörgés váltotta fel. Térdre borult és alázatosan nyöszörögve kért valamiféle istápolást a felesége, meg az életben maradt gyermeke számára. Közbe-közbe felajánlgatta magát, mintegy büntetésre alkalmas médium gyanánt, úgyszólván — cserébe. Nehezen érthető, szakgatott mondatokban beismerte a saját bűnösségét, akasztófát emlegetett és egyben a beteg asszony meg a gyönge gyerek ártatlanságát hánytorgatta ... A törvényszéki orvosok lelkiismeretesen megfigyelték ugyan a vádlott vehemens kitöréseit és átmenet nélkül szűkölködő hangulatváltozásait, hanem azért a szakvéleményük mégis kedvezőtlenül alakult a vádlottra nézve. Nem adtak neki „salvus conductus“-t a bűncselekvések országútjára. Mindössze annyit állapítottak meg, hogy a vádlott rendkívül vérmes temperanaentummal bír, hirtelen fellobbanásokra hajlik, kelletén túl fogékony a pillanatnyi behatások iránt, de azért egészen normális eszű, testben lélekben ép, erőteljes ember. Semmiféle víziók, kényszerképzetek, ideges rohamok nem háborgatják. Hisztérikus illetőleg neurasztenikus rendellenességekről vagy épenséggel beszámíthatatlanságról szó sem lehet. Rendben van az esze is, a szíve is, így tehát teljes súlyával nehezedik rá az elkövetett bűn. A salvus conductus, mely elegáns bűnöket mentesít a bűnhödéstől, elmaradt, így tehát csakis a nyomor és szeretet kölcsönhatásának méltányos mérlegelésében rejlett a kedvező elbírálás lehetősége. A búzakalászos védőügyvéd a szocziális lelkiismeretre hivatkozott és ettől várta az igazságos ítéletet. Mikor az esküdtek tanácskozásra és ítélethozatalra visszavonultak, akkor jutott szóhoz a szocziális lelkiismeret. És várjon mit mondhatott ? Körülbelül ezt: „Hát szabad volna a munka nélkül tengődő parasztnak megölni egy adófizető polgárt ? Nevetséges! Talán azért, mert nincs munkája és mert nincs mit euuie? Abszurdum ! Egyáltalán minek jött föl a vidékről Budapestre? Maradt volna ott vagy ment volna Amerikába ! Egy idő óta a fővárosban sem igen akad munka. Utővégre is ki tehet erről? Senki! Különben pedig a munkásaik nem is az a végczélja, hogy foglalkozást nyújtson. De nem ám ! A munka egyáltalában nem végczél, hanem mellőzhetetlen előfeltétele valamelyes kitűzött czélnak. Nem azért csináltat az ember magának ingeket, hogy a szegény varrónőnek legyen betevő falatja. De nem ám! Hanem azért, mrt szüksége van az ingekre. Nem azért építtetünk házat, hogy kőműves, ács, napszámos keresethez jusson, hanem azért, mert szükség van lakásokra, — persze olyan emberek számára, akik meg tudják fizetni a házbért. De még a földet is nem azért műveltetik, hogy szántóvetők, aratók napszámban dolgozhassanak, hanem azért, mert szükség van arra, amit a föld terem. A boltokban sem azért vásárolgatnak az emberek, hogy a kereskedőknek hasznuk legyen az eladásból, hanem, mert szükség van a portékára. Mit nyavalyognak hát azok a munkátalanok és szoczialista vezetők? Ha nincs munka, hát nincsen. Punktum. Furcsa ! Utódjára még majd a sírások is azon fognak panaszkodni, hogy kevés a haláleset és így a sirgödörásás, ez a nagyfontosságú iparág pang, teng“ ... Ilyenforma kommentár után a szocziális lelkiismeret, mely az úri gyilkosokat föl szokta menteni, a szegény parasztot természetesen elitélte. NEMZETI HÍRLAP, 1905. julius 1. pótmezőn pedig elfoglalta egy másik gavallér. íme, milyen változatos az élet ezen a nagy Pesten ! . . . N. Faragó Jenő: A székely iparkamarából. Marosvásárhely, jun. 28 A marosvásárhelyi kereskedelmi iparkamara június hó 2- án rendes közgyűlését tartotta. Tauszik B Hugó kir. tanácsos elnök részvétteljes szavakban jelentette be József kir. herczeg elhunytát. Azután Kulinyi Zsigmond szegedi kamarai titkár elhunyta fölött fejezte ki a kamara jegyzőkönyvileg is részvétét. Hieronymi Károly volt kereskedelemügyi miniszter tárczájától megválását sajnálattal vették tudomásul, Vöröss Lászlónak az új miniszternek leiratát tudomásul vették. A teljes ülés egyben azon reményének adott kifejezést, hogy a miniszter úr minden lehetőt el fog követni arra nézve, hogy a mostani szerencsétlen politikai viszonyokkal kapcsolatos súlyos közgazdasági válság a legrövidebb idő alatt véget érjen. A tárgysorozat rendjén a nagyváradi társkamarának az önálló vámterület létesítése ügyében a kormányhoz tett fölterjesztéséhez hozzájárulván, hasonszellemű felirat küldése elhatároztatott Az ipari jutalmak elnyerésére a kerületből 20 pályázat érkezett be, azok közül a kamara négyet ajánl 100 — 100 korona pénzjutalommal való kitüntetésre. Tudomásul vették a titkárnak a szászrégeni kádáriparosok termelő szövetkezetének megalakulásáról és a szászrégeni czipész tanfolyam eredményeiről tett jelentését. A székeky fiuk ipari elhelyezését őszre halasztották s ez ügygyel kapcsolatban örömmé vette tudomásul a kamara a beszterczei Székely Társaságnak egy székely tanoncz otthon létesítése iránt tett kezdeményezését. A Baróthon létesítendő uj ipartestület alapszabályait a kamara a kereskedelemügyi miniszternél jóváhagyásra ajánlja. A Székely Szövetségnek Sepsiszentgyörgyön és az O. M. K. E. marosvásárhelyi kerületének Székely Udvarhelyt augusztus hó folyamán tartandó közgyűlésén, a kamara képviseltetni fogja magát. Vargha István budapesti lakos 300 drb. szövőszékkel a Székelyföldön egy házi ipar vállalatot szándékozván létesíteni, a kamara a vállalat székhelyéül Székelykeresztúr és Csíkszeredát ajánlotta. Az elnök bejelentette, hogy a Székelyföld házi iparát ismertető munkálat elkészült és az a kereskedelemügyi miniszterhez fölterjesztetett, továbbá, hogy a munkálat egész terjedelmében, a kamara évi jelentésében is meg fog jelenni. A kereskedői körök részéről fölmerült kívánság folytán a kamara sürgős kérelmet intéz az Osztrák-Magyar Bank budapesti igazgatóságához, hogy Székelyudvarhelyt és Csíkszeredában kapcsolatosan valamelyik pénzintézettel bankmellékhelyeket létesítsen. Végül elhatározták, hogy a nyár folyamán július és augusztus hónapokban közgyűléseket nem tartanak. „Nemzeti Hírlap“. Az új évnegyed küszöbén előfizetést nyitunk a „Nemzeti Hírlap” július— szept folyamára. Lapunk — úgy, mint eddig tette — jövőre is gyors, pontos és megbízható hírszolgálattal fogja