Nemzeti Közoktatás, 1938-1939 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1938-09-01 / 1. szám
2 NEMZETI KÖZOKTATÁS 1938 Szeptember hó. MINDENT VISSZA...! ÍRTA: ELEKES BOLDIZSÁR Örömmámorban ujjongott az ország, amikor Sátoraljaújhelyre és Ipolyságra bevonultak a felvirágozott, csillogó szemű magyar honvédek. Azt hittük, hogy ez a két terület előleg az egész felvidéki magyarság visszacsatolására. A komáromi tárgyalások azonban eredménytelenül végződtek. A Felvidéken azóta ütik, verik a magyarokat. A nagy várakozásból, a nagy örömből sírásjajgatás, keserűség, kétségbeesett düh és kemény, megtörhetetlen elhatározás lett. Komáromban és másutt gumibottal verték és puskatussal kergették szét a Himnuszt éneklő, nemzeti színű kokárdás magyarokat, védtelen nőket, gyermekeket, aggastyánokat. Letépik és sárba tapossák a szent magyar lobogót... Az elkeseredés tengere hullámzott végig az országon: hát lehet ezt tűrni, lehet még egy percig is várni!? A kormány az egész nemzet egyhangú helyeslése mellett, megelégelve a csehek halogató taktikázását, a legerélyesebb lépésre szánta el magát. Helyeseltük a tett biztonsági intézkedéseket, s mint egy ember követeli az ország, hogy a müncheni hatalmak adjanak igazságot nekünk, vértől borított szenvedő felvidéki magyarjainknak, igazságot, de hamar! A cseh terror egyre fokozódik, a helyzet feszült, kibírhatatlan. Nem lehet tovább várni! Ezekben a nehéz órákban megállapíthatjuk, hogy a magyar nép csodálatos fegyelmezettséget tanúsított. A Hősök terén tartott félmilliós tüntetés, az utána következő polgári és katonai demonstrációk azt jelentették, hogy egy hívó szóra, egy intésre talpraállt az a sor, amelyre szükség volt... Láng lobog a szemekben, a kezek ökölbe szorítva, a szíve mindenkinek a nyakában ver, de még állunk fegyelmezetten, tömött sorokban ... Egységre, hitre, főleg fegyelemre van szükség. S hogy ezt tapasztaljuk, nagy része van abban a magyar iskolának, a magyar nevelőnek! Az a generáció, amely most az élen áll, a háború után került az iskolákon keresztül az életbe. Az új magyar iskola, az új magyar tanító nevelte ilyenné ezt a népet, amely hősi elszántsággal ugrott most talpra: eddig és nem tovább... Tüntetőgyűlések, itt és a határon túl, Komáromban, Ipolyságon, másutt... mindent vissza, Pozsonyt vissza, Kassát vissza!... Nem várunk tovább, igazságot követelünk s visszaköveteljük azt, ami a mienk. Igazság legyen keleten is az, ami nyugaton igazság! A magyar tanítónak nagy része van abban, hogy a nemzet egysége bámulatot keltett külföldön. A magyar nép fegyelmezettségét csodálják most e napokban, amikor az idegek pattanásig feszülő izgalmát csak fokozzák még a villámgyorsan egymásra következő események. Látták az Eucharisztia előtt hódoló magyart s most látják fegyelmezett sorban, kezében fegyverrel azt a magyart, aki ezer év előtt végigszáguldozta Európát s századokon át súlyos véráldozatokkal védte a keresztény európai civilizációt. A keresztény, nemzeti, hazafias nevelés, amit az iskola adott a fiatal magyar generációnak, most hozza meg a gyümölcsét, amikor hősi elszántsággal tettre is kerülhet a sor. Ismét magára talált a magyar és visszaköveteli jussát. Mindent vissza, mindent vissza, Kassát vissza, Pozsonyt vissza!... ÖLVECZKY PÁL OROKEBEN IRTA: LENKEI ISTVÁN A Budapesti Tanítótestület elnöksége megbízásából átvettem Ölveczky Pál volt elnök és főszerkesztő örökségét, a Nemzeti Közoktatás szellemi vezetését. Előttem fekszik a lap nyolc évfolyama. Betűerdő. Mélyében ezer gondunk, sok-sok csalódásunk, eltemetett reményünk, öröm aligalig. A nehéz magyar tanítósors fájdalmas igaz tükre. De a betűerdő televényében mégis ott zöldes a jobb jövő reménye, ott izzik az örök hit és ott csillog az Istent, hazát, magyar gyermeket szolgáló szeretet. A magyar tanítói lélek örök erényei. Örömmel nézem ezt a betűerdőt. Tanítótestvéreim lelkéből sarjadt. Ölveczky Pál avatott, tiszta, becsületes keze őrizte a rendjét. Büszke lehet rá. Derék ember derekas munkája a nyolc évfolyam. Példáját követem. Útját tovább építem. A kipróbált régi alapról, de frissült erővel és újabb célok felé útjára bocsátjuk tehát a Nemzeti Közoktatás IX. évfolyamának 1. számát. Lapunk eleven lüktetéssel él. Kell is, hogy éljen! Ez a lap a magyar nevelésügy élén álló Budapest székesfőváros kétezer tanítójának pajzsa és kardja. Pajzsa, amely védi minden jogos szellemi és anyagi érdekét. És kardja, amely bátran küzd, ha igaz ügy szólítja harcba. De ez a pajzs csak akkor véd igazán, ha valamennyien magunk fölé tartjuk és a kard csak akkor hatékony fegyver, ha a céljába kétezer fővárosi tanító egységes, kemény akarata sűrűsödik! Akinek a főváros nevelésügyének fejlesztése valóban szívügye, aki megérti, hogy a tanító egyéni boldogulása nemes értelmében valójában csak a tanítói közösség boldogulásával érhető el; aki a tanítói érdekeket nem terméketlen, felelőtlen és egységbomlasztó szószátyárkodással, hanem felelősséget vállaló, építő tettekkel szolgálja, az jöjjön, várom! Várom a szakírókat és a szépírókat! Várom a segítő jótanácsokat és a termékeny ötleteket. Várom a tárgyilagos bírálatot! Várom a fővárosi tanítók közösségének egységes támogatásából fakadó termékeny lendítőerőt! Kérem, várom és előre is köszönöm!