A Nemzeti Sport Adatbankja, 2004-2005 tavasz

Arany Ászok Liga 2004-2005 tavasz Nem is a magyar futballról szólna a történet, ha most nem azt írnánk: a rossz időjárás miatt egy hetet csúszott az élvonalbeli baj­nokság tavaszi folytatása. Sőt - amint azt a 2. olda­lunkon is olvashatták - az sem biztos, hogy holnap mindenütt lehet majd meccset rendezni. Ettől függetlenül lapunk elkészí­tette az Arany Ászok Ligá­ban szereplő csapatok adatbankját, amelyben minden megtalálható, kezdve a bajnoki program­tól - igaz, itt csak az első három forduló órára pon­tos programja készült el, azután csupán a párosítást közölhetjük... - a játéko­sok és edzők adatain át a kedvenc csapatok elérhe­tőségéig. A tizenhat csapa­tot felvonultató Arany Ászok Liga első helyezett csapata a BL-selejtezőben, míg az ezüstérmes, illető­leg a Magyar Kupa-győz­tes együttes az UEFA-ku­­pa-selejtezőkben szerepel­het majd. BÉKÉSCSABAI ELŐRE FC Súlyos gazdasági gondo­kkal küzd a gárda, és ha csak csoda nem történik, az Előre kiesik az élvonal­ból, de az is lehet, hogy megszűnik a csapatot működtető kft. BP. HONVÉD Az edzőváltás miatt volt hangos a tél Kispesten­­ azonban a szakmai mun­ka végül nyugodtan zaj­lott, a csapat valószínű­leg a középmezőny tagja lesz DVSC-AVE ÁSVÁNYVÍZ ISIpry Megy a fogadkozás Deb­­nßr­­­recenben, az idén bizto­­­­o­san bajnok lesz a csapat.­­­­ Nos, ezt a reményt erősí­­­­theti, hogy a Loki tovább izmosodott, és megsze­rezheti az aranyérmet DIÓSGYŐRI VTK-BFC Gálhidi György valóság­gal csodát tett a gyenge alapokon álló csapattal, és a diósgyőriek mára eljutottak odáig, hogy visszacsábíthatják a szurkolókat a lelátóra FC FEHÉRVÁR Van is csapat, meg nincs is... Széthullóban a gaz­­­­dasági társaság, azonban Csertői Aurél a nehéz helyzet ellenére megpró­bálja az élvonalban tartani csapatát FERENCVÁROSI TC A pénzügyi gondok miatt nem idilli a kép az Üllői úton, és ha maradnak a gondok, a zöld-fehérek­nek nem lesz könnyű megőrizniük a bajnoki címet GYŐRI ETO FC Nyugodtan dolgozhatott­­ a csapat, és sikerült is ,s úgy erősíteni, hogy az ETO merészebb terveket is szövögethet - a zöld­fehérekkel szemben a stílusos futball a követelmény LOMBARD PÁPA TERMÁL FC A bajnoki főpróba, az Újpest ellen csapnivaló­an sikerült, a stabil tu­lajdonosi háttér azon­ban kötelezi a játékoso­kat arra, jobb produkciót nyújtsanak, mint az ősszel MATÁV FC SOPRON Fanatikus edző (a Fradival bajnoki címet nyerő Pintér Attila), a gólkirály (Tóth Mihály), egy remek irá­nyító (Bárányos Zsolt) - ennyi elég is az eredményes focihoz... MTK BUDAPEST Garami József mester­edző már az ősszel bebi­zonyította, hogy a tehet­séges, fiatalok is képe­sek jól teljesíteni-a kék­fehérek lehetnek a tavasz meglepetései A csodacsapat­­ a több­ségében saját nevelésű futballistákból összeállí­tott gárda a gondoktól gyötört magyar fociban valóságos kis sziget: a Rákóczi mécs­eseire öröm kijárni . A Détári Lajos szakmai munkáját csak dicsérik, és a korábbi világváloga­tott már több csapatnál bizonyította, képes meg­felelni a nagy kihívásoknak - a Nyír­egyháza bentmaradhat az élvonalban . I&: A szurkolók visszacsábí­­­­tása a­ nagy feladat Pé­csett. Nagy Tamás veze­tőedző mindent megpró­bál annak érdekében, hogy eredményes legyen a csapata ÚJPEST FC A lilák remekül erősítet­tek a télen, ráadásul a tulajdonosi háttér is sta­bil, nem véletlen, na­gyon sokan azt várják, hogy a dobogó tetejére jussanak el Az angyalföldi csapatnál angyali a nyugalom: a­­ kiváló edző, Egervári Sándor, a jó játékosok együttes munkája ga­rancia arra, hogy a piros-kékek stílu­sosan futballozzanak Már nincs toronyóra lánccal Egerszegen, azonban a korábbi baj­­ nok ZTE-nél a játékos­keret rutinos futballistái és Gellei Imre vezetőedző együtt cso­dát tehet­­ a szurkolók nagy örömére Nagy csata lesz majd az aranyért i m­ű­sor* NABI-KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC (VASAS SC NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC ZALAEGERSZEGI TE valahogy így szeretne a bajnokság végén ünnepeln) Sándor Tamás (balra) és Éger László, azonban a debreceni játékosok pontosan tudják, hogy Napról napra, óráról órára - avagy a mérkőzések az első osztályban 18. FORDULÓ Március 12., szombat: Lombard-Pápa Termál FC-Diósgyőri­ BFC 14.30, Békéscsabai Előre FC-Nyíregyháza Spartacus FC 18.00, Va­­sas-NABI-Kaposvári Rákóczi FC 18.00, Matáv FC Sopron-MTK Budapest 18.00, Újpest FC-FC Fe­hérvár 18.00, DVSC-AVE Ásványvíz-Bp. Honvéd 18.00 (Tv: Sport2), Pécsi MFC-ZTE FC 18.00. Március 13. vasárnap: Ferencváros-Győri ETO FC 11.30 (Tv: RTL Klub) 17. FORDULÓ Március 16. szerda: Nyíregyháza-Vasas 14.30, Honvéd-Pécs 18.00, Győr-Debrecen 18.00, Diósgyőr-FTC 18.00 (Tv: Sport2), Fehérvár-Pápa 18.00, MTK-Újpest 18.00, Kaposvár-Sopron 18.00, ZTE-Békéscsaba 18.00 18. FORDULÓ Március 19. szombat: Pápa-MTK 14.30, Sop­­ron-Nyíregyháza 18.00, FTC-Fehérvár 18.00 (Tv: Sport2), Debrecen-Diósgyőr 18.00, Pécs-Győr 18.00, ZTE-Honvéd 18.00, Vasas-Békéscsaba 18.00, Március 20. vasárnap: Újpest-Kaposvár 11.30 (Tv: RTL Klub) 10. FORDULÓ Április 2. szombat: Békéscsaba-Honvéd, Győr-ZTE, Diósgyőr-Pécs, Fehérvár-Debrecen, MTK-FTC, Kaposvár-Pápa, Nyíregyháza-Újpest, Vasas-Sopron 20. FORDULÓ Április 9. szombat: Pápa-Nyíregyháza, FTC-Ka­­posvár, Debrecen-MTK, Pécs-Fehérvár, ZTE—Diósgyőr, Honvéd-Győr, Újpest-Vasas, Sopron-Békéscsaba 21. FORDULÓ Április 13. szerda: Békéscsaba—Győr, Diós­­győr-Honvéd, Fehérvár,ZTE, MTK-Pécs, Kapos­­vár-Debrecen, Nyíregyháza-FTC, Vasas-Pápa, Sopron-Újpest 22. FORDULÓ Április 16. szombat: Debrecen-Nyíregyháza, Pécs-Kaposvár, ZTE-MTK, Honvéd-Fehérvár, Győr-Diósgyőr, Pápa-Sopron, FTC-Vasas, Új­pest -Békéscsaba 23. FORDULÓ Április 23. szombat: Békéscsaba-Diósgyőr, Fe­­hérvár-Győr, MTK-Honvéd, Kaposvár-ZTE, Nyír­egyháza—Pécs, Vasas-Debrecen, Sopron-FTC, Újpest-Pápa 24. FORDULÓ Április 27. szerda: ZTE-Nyíregyháza, Honvéd-Ka­­posvár, Győr-MTK, Diósgyőr—Fehérvár, FTC—Új­pest, Debrecen-Sopron, Pécs-Vasas, Pápa-Bé­­késcsaba 25. FORDULÓ Április 30. szombat: Békéscsaba-Fehérvár, MTK-Diósgyőr, Kaposvár-Győr, Nyíregyháza- Honvéd, Vasas-ZTE, Sopron-Pécs, Újpest-Deb­­recen, Pápa-FTC 28. FORDULÓ Május 4. szerda: Győr-Nyíregyháza, Diósgyőr-Ka­­posvár, Fehérvár-MTK, Debrecen-Pápa, Pécs-Új­­pest, ZTE-Sopron, Honvéd-Vasas, FTC-Békéscsaba 27. FORDULÓ Május 7. szombat: Békéscsaba-MTK, Kaposvár-Fe­­hérvár, Nyíregyháza-Diósgyőr, Vasas-Győr, Sop­­ron-Honvéd, Újpest-ZTE, Pápa-Pécs, FTC-Debrecen 28. FORDULÓ Május 14. szombat: Fehérvár-Nyíregyháza, MTK-Kaposvár, Pécs-FTC, ZTE-Pápa, Hon­véd-Újpest, Győr-Sopron, Diósgyőr-Vasas, Deb­­recen-Békéscsaba 29. FORDULÓ Május 21. szombat: Békéscsaba-Kaposvár, Nyír­egyháza,MTK, Vasas-Fehérvár, Sopron-Diós­­győ­r, Újpest-Győr, Pápa-Honvéd, FTC-ZTE, Deb­­recen-Pécs 30. FORDULÓ Május 28. szombat: Kaposvár-Nyíregyháza, ZTE-Debrecen, Honvéd-FTC, Győr-Pápa, Diós­­győr-Újpest, Fehérvár-Sopron, MTK-Vasas, Pécs-Békéscsaba A magyar válogatott tavaszi mérkőzései Március 30.: Mi Magyarország-Bulgária (vb-selejtező), Megyeri út, 20.45 Április (időpont és helyszín később): Magyarország-Kína (barátságos mérkőzés) JfóMsis A * Izland-Magyarország (vb-selejtező), Reykjavik 2005. március 11., péntek nemzeti sport 7

Next