Nemzeti Sport, 1929. november (21. évfolyam, 213-233. szám)

1929-11-01 / 213. szám

Péntek, 1929 november 1. gm Az UTE megverte az FTC-t a tegnapi L 6. amatőrbajnoki mérkőzésen és első helyre került fel Saját tudósítónktól . Az amatőrbajnokság egyik leg­fontosabb mérkőzése, az UTE—PTC találkozó került tegnap sorra. A meccset a lila-fehérek nyerték s ez­zel az első vereséget mérték a zöld­­fehérekre. Újabb két pontjával az UTE most fel­szökött az első helyre, ahonnan jobb gólarányával leszorí­totta az egyetemi csapatot. Az ama­tőr I. osztályban a következő a hely­zet: a kapus mellett a balsarokban ér hálót. 2:1. A gól után az FTC támadása Sza­bón akad el. Az iram most kissé alábbhagy s csak Deák I. pompás hú­zásai tűnnek fel a mezőnyben. A 28. percben Tunyogi fut el, lapos beadá­sát Turcsányi nem találja el s a résen lévő Péter közelről be­vágja a harmadik gólt. 3:1. Alscher bravúroskodik most: Szabó védhetetlennek látszó fejesét az utol­só pillanatban öklözi ki. Erélytelen zöld-fehér akciókat látni, melyeket könnyen ver vissza az UTE-védelem. Mezőnyjáték közben ér véget a szép mérkőzés. A győztes csapat védelme az első félidőben sokat bizonytalan­kodott. Szünet után a nehézzé vált talajon már fölényesen működött a két bekk s Krieshofer a mezőny egyik legjobb emberévé tudott emelkedni. A kialfsor teljesítőképességén hatal­masat lendített a Péter—Szalay csere. Balló végig megbízható volt, Czúry sokszor kihagyott. Péter sehogyan sem talált magára, a csatársorban már jobban ment neki a játék. Szalai úgy a halfsorban, mint a támadósor­ban szürke játékot nyújtott. A csa­társor legjobbja Várkonyi. Veszélyes, gyors és jól lövő játékos. A belsők közül Kahn agilitásával, Mersva ész­szerű játékával tűnt ki. Tunyoginak gyenge napja volt. A zöld-fehérek védelme nagyon megérezte Takács hiányát. Bolykovszky kitűnően vé­dett, a gólokról nem tehet. Deák II. hatalmas munkát végzett, Turcsányi azonban csak az első félidőben elégí­tett ki. Havlik és Sárosi az első fél­időben jól küzdött, szünet után azon­ban a nehéz talaj egészen kikészítette őket. Különösen feltűnt Sárosi vissza­esése. Itt csak Deák állt végig bizto­san a lábán. A támadósorban Berger minden kedv és ambíció nélkül küz­dött. Szabónak erénye, hogy ha kell, hátra is megy labdáért. Domjánt nagy rutinja segíti­ ki, Oberfrank túl so­kat driblizik. Kemény még nem érett meg az ilyen erős harcra. 1.UTE7 5 _ 2 24: 8­­0 2.BEAC6 5 — 119: 910 8.BSE 54 1—­15: 59 4.Fér. Vasutas7 3 3 115:109 5.Törekvés5 3 2 — 9: 48 6.33FC6 2 3 113: 97 7.MTK7 3 1 314:157 8.FTC5 2 2 19: 96 9.Testvériség7 2 1 411:185 10. PSC7 2 — 514:214 11.III. ker. TVE6 2 -1­ 411:254 12.BSzKRT7 — 34 8:153 13.Postás 5 1 -1­4 6: 82 14.BTC6— 2­4 5:172 UTE—FTC 3:1 (0:1) Az FTC vezetett, az UTE — győnött Megyeri­ út. Bíró: Csárdás. UTE: Alscher—­Kulcsár, Kriesho­­fer — Balló, Ozury, Péter — Várko­­nyi, Kohn, Mersva, Szalay, Tunyogi. FTC: Bolykovszky—Deák II., Tur­­csányi—Havlik, Sárosi, Deák I — Berger, Szabó, Demján, Oberfrank, Kemény. Az FTC kezdi a játékot. Rövid me­zőnyjáték után Oberfrank mellé lő. A 3. percben a zöld-fehérek kapuja előtt adódik nagy helyzet. A csatárok lövése emberről pattan ki, végre Czúry magas lövése felszabadítja az FTC kapuját. Várkonyi jól ad be, Tunyogi lövése azonban elkerüli a ka­put. A 10. percben Krieshofer hibáz a félpályán. A tőle elvett labdát Hav­lik Bergernek adja, a szélső elfut, be­adását Szabó lövi. Alscher vetődve, Demján elé üti a labdát, aki habozás nélkül bevágja. 0:1. A gól után az UTE csatársora ve­zet veszélyes támadást s Keim lövését csak az alsó kapufa menti. A 15. perc­ben Iszer emlékére egy percig szüne­tel a játék. Ezután Deák hibájából Szalay kerül tiszta helyzetbe, de a ki­futó Bolykovszky mellett a kapu mellé küldi a labdát. Az FTC védelme most még biztosan áll a lábán. A lila-fehé­rek meg-megújuló támadásai már a kitűnően helyezkedő halfáknál akad­nak el. A 30. percben Várkonyi jól ad be a vonalról , Mersva csavart lövése alig kerüli el a kaput. Szabó offszájd­­gólja után Várkonyi sarokrúgását pa­rírozza Bolykovszky. Most ismét egy UTE-kapufa következik: Kahn 20 méteren szabadrúgása a felső lécről pattan a mezőnybe. Péter labdáját a tisztán álló Szalay kapja, de a fiatal csatár elkönny­elm ü­skö­d­i a jó hely­­zetet. Helycsere után az UTE változtat összeállításán. Szalay centerhalf lesz, Péter összekötőbe kerül, míg Czúry a balhall posztját foglalja el. Hatalmas elánnal fekszik bele most az újpesti gárda a küzdelembe. Kahn éles lövé­sét vetődve védi a ferencvárosi kapus. Három korner mutatja az újpestiek lendületét, végre az utolsóból ismét Czúry „szabadít fel”. Mersva közeli labdája a pompásan helyezkedő Boly­kovszky zsákmánya lesz. A 15. perc végre meghozza az UTE rég esedékes gólját. Czúry passza a sok védő között is megtalálja az utat Merivához, aki­­­nek éles lapos lövése az ellenkező sarokban köt ki. 1:1. Az UTE lankadatlan erővel roha­mozza továbbra az FTC-kaput. Vár­konyi elhúz Turcsányi mellett, Boly­kovszky eléje fut, a szélső lövése azonban Hagen is megérkezett a német válog­gatott csapattal, játszani is szeretne, de a német vezetők nem tartják való­színűnek szereplését Tizenöt játékos érkezett három vezetővel — Saját tudósítónktól. — Egy óra tájban egymásután érkez­tek a Keletire azok a futballvezérek, akik a délnémetek csapatát üdvözölni akarták megérkezésük alkalmával. Természetesen a professzionisták vol­tak többségben, hiszen a mai mérkő­zést a PLSz rendezi s a németek a PLSz vendégei. Az országos szövetsé­get Kenyeres Árpád főtitkár és Min­­der Frigyes háznagy képviselte, aki a vendégek programját is összeállította és az ellátásukról gondoskodik. A pá­lyaudvar előtt külön autóbusz várta az érkező sereget, mely a pontosan befu­tott bécsi gyorssal meg is érkezett a magyar fővárosba. A PLSz vezérkarából Csányi dr. el­nök, Fodor Henrik dr. főtitkár és Szegő József alelnök jelent meg hiva­talosan, de kívülük az érdeklődő sport­emberek szépszámú csoportja vette kö­rül a vonatból frissen, mosolygós vidáman leugráló németeket. Tizenöt játékos érkezett meg három vezetővel. A hivatalos csoporthoz azonban né­hány újságíró is csatlakozott. Bense­■mann, a Kicker főszerkesztője is ott gurul a csoportban, mögötte hatalmas felszereléssel lapjának fotoriportere cipekedik. Szívélyes, minden ceremónia nélküli üdvözlés után a játékosok az autó­buszba, a vezérek pedig taxikba ülnek és a Royal-szálóba hajtatnak. A játé­kosok kíváncsi szemmel nézegetik a Rákóczi-út forgalmát. Amint beszéd­be elegyedünk velük, elmondják, hogy Hagen is eljött, mert bízik abban, hogy mégis játszani tud, bár a vezetők nem tartják ezt valószínűnek-A társaság jókedvű, vidám. Leinber­­ger az autóbuszban a fogantyúra fü­g­­geszkedik és a többiek vidáman kacag­nak, amint a half himbálózik. — Úgy érzem, hogy Zeppelinen uta­zom ■ — mondja. — Milyen volt az utazás?­­— Nagyon kellemes. A csoport egyik tagja Frankfurtból, a másik Nürnbergből, Münchenből indult és csatlakozott a vezetőséghez. ­ FTC-pálya _1 . ÜLLŐI-UT November 1-én, pénteken d. u. fél 3 órakor Délnémetország- Magyar profi-vál. mérkőzés Előzőleg fél 1 órakor Északi MILL válogatott-BLASz ifj. válogatott mérkőzés — Ugye, most a Duna felé me­gyünk? — kérdi Müller. — Igen, de nem megyünk odáig. — Merre van a Baross-utca? — ér­deklődik Knöpfler. Megmagyarázzuk, mire elmondják, hogy ismerőst akarnak­­ felkeresni a Franzstadtban, ahol az Üllői­ út is ér­dekli egyiküket. Mindez Frigyes azt kérdezi a tár­saságtól, ebédeltek-e a vonatban. — Nem ettünk az étkezőben, ellen­ben ugyancsak éhesek vagyunk. A szálló halljában tehát az első az, hogy az ebédet beszélik meg a veze­tők. Közben mindenki elvonul a szo­bájába, hogy lemossa az út porát. Stuhlfautot fogjuk még el és vele beszélgetünk: — Hogy megy a vendéglője Nürn­­bergben? — Köszönöm, megy. Csodálkozó szemmel néz ránk­ a kérdés után, de egy-két játékára em­lékeztetjük és belemelegszik a be­szédbe: — Budapesten jól futballoznak, de mi sem vagyunk gyengék. — Remélem, holnap nagyon jól játszik majd. Erre elkomorul kissé az arca. Ta­lán arra a négy gólra gondol, amit legutóbb Budapesten kapott, amikor a német kaput védte. És arra az egyre, amit Szentmiklóssy gurított be a kezei elől a hálóba, hogy az egész közönség kacagott. Pedig Stuhlfaut a németek nagy ka­pusa. Termetre is, tudásra is. Kissé most már kezd vendéglősi ní­vóra emelkedni az alakja s a tekin­télyt növeli az is, hogy a füle mögött bizony ezüstösen csillognak a hajszá­lak. Az arcán azok a bizonyos pirosas vonalak, foltok is felfedezhetők, ame­lyek — úgy látszik — a német ven­déglősökről sem hiányoznak. A vezetők megállapodnak a napi programmban. Ebéd után autóra kap az egész társaság. Megtekinti Buda­pestet, majd a Margitszigeten uzson­názik. Este pedig a vezérkar kíséreté­ben egy kis éjszakai megbeszélés lesz a német-magyar sportbarátságról, a nemzetközi sportügyekről. Szegő el­nök erre így fordul Fodor dr.-hoz: — Szóval hosszabb kimaradást je­lentsek be a feleségemnek?! — Egész hosszút. Úgy hajnali négyig tartót. — Lehet azonban mindjárt holnap estig is engedélyt kérni — toldja meg a szót nevetve Csányi dr. Ebbe maradnak! Egy perc szünet... — Saját tudósítónktól. —­Az MLSz tegnap este elrendelte, hogy ma, pénteken és vasárnap, no­vember 3-án az összes mérkőzéseken az I. félidő 15. percében egy perc szü­netet tartsanak Iszer Károly emlé­kének. Keller Elemér, a IX. ker. SC ala­pítója és hat éven át volt intézője lemondott tisztségéről. Elutasított óvások: A MQVE IL intézőbizottsága elutasította a T. Előre óvását az FSK ellen. Ugyan­erre a sorsra jutott a Vasakaratnak az FKSE és a WSC-nek a IX. ker. SC ellen beadott óvása is. Egyéb hatá­rozatok: Javára írta a PFK-nak a P. Vasas elleni mérkőzés két pont­ját 0:0 gólaránnyal. A Csepeli SE- nek a bajnokságból való törlését javasolta a tanácsnak, mivel három bajnoki mérkőzésre nem állt ki. A MOVE LI 5-én tartja tanács­ülését. Minden sportférfi RAJNAI kalapot és sapkát hord Budapest, VII., Krist bd­ Utk­ar 86 Nafiy válasaték. Renikivill olcsó órak. A Nem­zeti Sportra való hivatkozással Sz engedmény

Next