Népsport, 1960. február (16. évfolyam, 23-43. szám)
1960-02-01 / 23. szám
7-t-w-raarwin _ ~*n~ it #1- Wfijeafflrm A nagy partdobás ÉBÉSZZE Az alapozó edzőnek egyik célja, hogy a játékosok fejleezezék testi erejüket. Az erő fejlesztésének érdekes és hasznos módját alkalmazták a salgótarjáni játékosok. A múlt hét elején arra vállalkoztak, hogy „lerántják” a hópaplant a Stécé-pálya talajáról. Ez a munka azonban nem volt olyan könnyű, mint amilyen könnyen elhatározták a játékosok Sok-sok verejték csepp olvasztotta a hópaplant, amíg előtűnt a pálya vörössalakos talaja. A játékosok lelkiismeretes, alapos munkát végeztek. Nemcsak letakarították a havat, hanem kocsival ki is hordták a kerítés tövébe és onnan kilapátolták a® utcára. Mégpedig azért, nehogy a hólé olvadáskor visszafolydogáljon a pályára. Ezzel azután nemcsak azt érték el, hogy erőben minden bizonnyal gyarapodtak valamit, hanem azt is, hogy a múlt pénteken már teljesen hómentes pályán végezhették a szokásos edzést. Délután két órára tűzte ki Titkos Pál az edzés kezdetét és fél kettőkor Szojka, Vasas és Bablena kivételével már valamennyi játékos nagy buzgalommal készülődött az öltözőben. Sándor még mindig a hóletakarítás fáradalmairól panaszkodott: — Pali bácsi kérem, én nem tehetek róla, de még mindig érzem a vállamban meg a karomban azt a nagy munkát! Erre aztán többen is megszólaltak: — Én is! Én is! Titkos Pál így vigasztalta a síránkozókat: — No, ne essetek kétségbe, mert ma nem lesz hírva, hanem könynyebb gimnasztikai gyakorlatokat végzünk a pályán! A játékosok tekintetén látszott, hogy inkább fordítva szerették volna. Gimnasztika semmi és csak labdázás. Ezekben a másodpercekben nyitott be az öltözőbe a három hiányzó játékos. Dávid nyom- Jöee! Jön! Vr A? £ §s * Magyar bűnügyi film. 14 éven alul nem ajánlott. Bemutató: február 4. Jön! Jön! Kán odaszólt Szojka Ferenc csapatkapitányhoz: *— Mi az kapitány úr, ilyen későn kell jönnöd? A kapitánynak kellene fogadnia a játékosokat, így kívánja ezt a példamutatás. Szojka az órájára nézett és tiltakozott: — Még csak húsz perc múlva lesz kettő, kész leszek addigra mire ti! Utána vidám élcelődéssel folyttatódott a készülődés. Egymást ugratták a játékosok. Nem érzett a hangulatukon, hogy a bajnoki táblázat utolsó helyén áll az együttes. A mellettünk ülő Titkos Pál edző megjegyezte: — Úgy látszik, hogy a nagymérvű idegfáradtságot kiheverték a játékosok, eddig is megtettünk mindent és továbbra is megteszünk mindent, hogy elkerüljük a kijesést. Nagyon sok függ a tavaszi idény elejétől. Elég kedvezőtlen a sorsolásunk, hiszen az első tavaszi mérkőzésünket Pesten játsszuk a Ferencváros ellen. Eljött a két óra A játékosok kivonultak a pályára. A fagytól felengedett, hótól letakarított, latyakos vörös salakon még óvatos sétálásra sem vállalkozott volna az ember, nem hogy komoly gimnasztikai gyakorlatok elvégzéséire. A játékosok azonban nem finnyáskodtak, nem törődött senki a kellemetlen talajjal. Könnyű futás, majd váltakozó vágták vezették be az edzést. Feltűnt, hogy a vágtákban mindig Szojka járt az élen. Úgy látszik, eszébe jutott Dávid megjegyzése, hogy a csapatkapitánynak példát kell mutatnia. Nem lehet panasz a gimnasztikai gyakorlatok elvégzésére sem, bár az edzőnek akadt közben-közben egy-egy megjegyzése, így például észrevette, hogy a karkörzést Cserháti egy kissé könnyelműen végzi. Nem is állta meg szó nélkül: — Neked van legnagyobb szükséged a mérkőzéseken a karodra, ne kíméld! Meg is lett az eredménye, mert Cserháti csinálta utána legjobban a gyakorlatot. A fiatal Menczel pedig a törzsdöntögetéskor láthatóan nagyon ügyelt arra, hogy a keze nehogy leérjen a sáros talajra, pedig enélkül nem volt megfelelő a gyakorlata. Titkos Pál Menczelre is rászólt: — Ne félj attól, hogy a kezed sáros lesz! Mit csinálsz majd, ha sáros pályán játszunk? Feltűnt, hogy a törzshajlító gyakorlatokat Bodon végezte a legszorgalmasabban, még „repetázott” is. Kiderült, hogy az edző dicsérni is tud, mert megjegyezte: — Jól van, „Öcsi“, ebből lesznek tavasszal a még nagyobb partdobások! Körülbelül egy óra hosszat tartott az edzés, amikor Titkos Pál kijelentette: — Elég lesz mára, bevonulunk! Keletkezett erre nagy „könyörgés” : — Pali bácsi, hadd játszunk egy kis kétkapust, kiskapura! — hallatszott Szojka hangja. — Az edzés előtt azt mondtátok, hogy fáradtak vagytok — válaszolt Titkos. Erre aztán kiderült, hogy labdázásra sohasem fáradtak a játékosok. Titkos mosolyogva legyintett : — Jól van hát, nem bánom, de csak kétszer tíz percig! Meg is indult a küzdelem. Nem törődtek a játékosok a sárral, sem a csepergő esővel. Az edző pedig befelé mosolygott, hogy hiszen hát ő is így gondolta az edzés előtt . . . Tarr István – Hétfő, 1960. február 1. Mivel is kezdjük? A „Ki korán kel, aranyat lel” közmondást sok mindenre, így a sportesemények előkészületeire is találóan lehet alkalmazni. Akkor érezzük igazán az előkészület, a gondos felkészítés hiányát, amikor a hibák pótlására már nincs idő, amikor az események sodrában vagyunk. Ilyenkor hányszor megfogadtuk, legközelebb majd jobban megy. A olimpiai jelvényszerző versenyek kiírása következtében sorrendben a negyedik alkalommal állnak a sportvezetők nagyjából azonos feladatok előtt. Okos ember a saját kárán igyekszik tanulni. Bizonyára ezt tartják szem előtt azok, akik a tapasztalatokat hasznosítani akarják és kellő időben fognak hozzá egy ilyen nagy tömegsportesemény elindításához. Nemrég alakult meg az olimpiai jelvényszerző versenyek végrehajtó bizottsága, a napokban jelentette be megalakulását a Budapesti Operatív Bizottság, s a budapestiek példáját követték a megyék is. Ezúttal nem a megalakult, vagy alakulandó operatív bizottságok feladataival, munkájával akarunk foglalkozni. Ezek tevékenységükhöz rendszeres támogatást kapnak, emellett a bizottságok tagjai többségükben függetlenített sportvezetők. Mi történik azonban a „még operatívabb” munkát követelő területeken, a járásokban, a városokban, a községekben? Talán ők ráérnek még a versenyek előkészületeinek megtételével? Ráérnek megvárni a felsőbb szervek intézkedéseit? A sportmozgalomban hozott központi intézkedések akkor hatásosak igazán, ha bizonyos mértékben rácáfolnak azokra a fizikai törvényekre, amelyek a vízbe dobott kő és a nyomában támadt hullám terjedési sebességével kapcsolatosak. Az lenne a kívánatos, ha a köz-fonti intézkedésekre néha szükségképpen jelemző tehetetlenség csak részben határozná meg a rendelkezés haladási, terjedési sebességét. Jó lenne, ha a gondolat, a feladat megfogamzásával egyidőben ki-ki a maga területén munkához látna. Hogy a gyakorlathoz forduljunk, válaszoljunk mindjárt arra a kérdésre: Mivel is kezdjük, hogy sikeres legyen idei legnagyobb hazai sporteseményünk? A jelvény megszerzésének feltételei ismeretesek, ismerjük az érdekelt sportágakat is. De hogyan állunk a rendezőkkel, a versenybírókkal, a játékvezetőkkel? Mert gondoskodnunk kell azokról is, akik lelkesen propagálják, megszervezik és lebonyolítják a versenyeket, a mérkőzéseket. A járási, a városi TST-elnökök keressék fel régi aktíváikat, a volt MHK Ellenőrző Bizottságok tagjait, a VIT jelvényszerző versenyek lebonyolításában részt vetteket. Hívják meg őket ennek a feladatnak, ennek a megtisztelő, szép munkának megoldásához is. A TST- elnökök úgy állítják össze közvetlen munkatársaik bevonásával saját operatív bizottságaikat — amelyek felállítására nincs központi rendelkezés —, hogy abban a jelvényszerző versenyben érdekelt sportágaknak legyen képviselője. Ez a kis testület azután hozzáfoghat kötetlenül, igazán „operatívan” a tennivalókhoz. Mert vannak ilyenek. Csak kettőt említünk. A tömegakciók sikerét, komolyságát legtöbbször a kevésszámú és sokszor felkészületlen rendező-, versenybíró-gárda veszélyeztette. Milyen gördülékenyen, sikeresen lehetne lebonyolítani pl. a községi atlétikai versenyeket, ha a községben legalább egy, a rendezéshez kifogástalanul értő versenybíró állna a járási TST rendelkezésére. Talán megoldhatatlan feladat községenként egy versenybíró kiképzése? Semmiképpen sem az. Fiatal pedagógusok, tanácsi alkalmazottak, parasztfiatalok között feltétlenül találni fogunk, erre a feladatra alkalmas, ezt a munkát szívesen vállaló személyt — ha keresünk. A másik időszerű feladat megoldásával egyúttal a jelvény megszerzésének egyik feltételéhez segítjük hozzá a jelentkezőket. Kultúrpolitikai szempontból hasznos, a fiatalokat érdeklő feltételt jelent az olimpiákról szóló előadás meghallgatása. Emellett a téli, a koratavaszi esték a legalkalmasabbak arra — falun —, hogy az érdeklődőket össze tudjuk toborozni egy-egy előadás meghallgatására. Mivel központilag valamennyi helyre nem lehet előadót küldeni, ismét a helyi szervekre hárul a feladat, hogy felkérjenek, sőt felkészítsenek alkalmas előadót. Úgy gondoljuk, helyesen cselekedtek azok, akik arra gondoltak: hirdessük meg a versenyt, ismertessük a legfőbb tennivalókat, a szabályokat. A többit bízzuk a helyi vezetők, sportkedvelők öntevékenységére, lelkesedésére, íme: most azután igazán rajtuk a sor! Hétfőn még elfogadjuk Öthónapos olimpiai pályázatunk egyik feladványa az irodalmi pályázat. A pályaműveknek legkésőbb február 1-én kell hozzánk beérkezniök. A budapesti pályázók a VIII., Rökk Szilárd utca 6. alatti gyűjtőládába is bedobhatják pályázatukat. Három sportág helyzete egy értekezlet tükrében öt pontban jelölte meg az országos értekezlet az úszás, a vízilabda és a műugrás legfontosabb feladatait: 1. Következetes előrehaladás a sportolók nevelésében. 2. A minőségi és a tömegsport további fejlesztése. 3. A bajnoki rendszerek fejlesztése. 4. Tervszerű szakemberképzés — főleg vidéken. 5. A vidék fokozottabb anyagi és szakmai megsegítése. Ahhoz, hogy ezeket maradék italárul végre is tudják hajtani, átfogó, szervezett, alapos munka szüksége®. Egy szövetség munkájának oroszlánrészét A bajnoki rendszer a bizottságok végzik, az ő felelősségük tehát elég nagy. Maróti László főtitkár beszámolójában jelentős rész jutott a bizottságokra, hiszen egy szövetségnek (amely három sportágat egyesít magában) sokrétű tevékenységet kell kifejtenie. Hogyan működtek ezek a bizottságok? Az úszó-szakbizottság rendszeresen ülésezett, elég bő szakmai munkát végzett, főleg fővárosi viszonylatban. Nem szerveztek viszont szakmai vitákat, a vidék számára pedig jóformán semmiféle támogatást nem nyújtottak. A vízilabda-bizottság tagjai évközben „lemorzsolódtak”, jelenleg csak öten vesznek részt a bizottság munkájában, holott helye® volna, ha minden OB I-es vízilabdaedző ott lenne. Érdeme a bizottságnak, hogy már foglalkozott a vízilabdasport távlati tervének kidolgozásával. A vidék problémáival viszont egyáltalán nem törődtek. A műugró bizottságban csökkentek a személyi viták, de helye© volna ezeket végleg kiküszöbölni, mert akadályozzák az előrehaladást. Márpedig ebben a sportágban az elmúlt évben visszaesés volt tapasztalható. Ennek a bizottságnak nem róható fel a vidék elhanyagolása, egyszerűen azért, mert vidéken a műugrás szinte a semmivel egyenlő. Nehéz dolga volt a vízilabda-játékvezető bizottságnak, hiszen nagyon kevés a jólképzelt bíró, s közülük néhányan nem is vállalták a „rázósabb” mérkőzéseket. Vidékre sem szívesen mennek. Nem az utazástól félnek, hanem azért vonakodnak vidéki mérkőzést ellátni, mert egyik-másik helyen nem törődnek a biztonságukkal. A nevelés kérdésével is foglalkozott a főtitkári beszámoló, amely elsősorban az ifjúsági bizottság hatáskörébe tartozott. Nagy hiba, hogy ez a bizottság csak az év végére került „egyenesbe”, addig jóformán alig működött. „Tudomásul kell venni, hogy az uszodába járók többsége 12—13 éves gyerek, s egyáltalán nem üdvös, amikor végighallgatják egyik-másik edzőnek a „műsorszámát”. A bizottságnak tehát a nevelők nevelésével is kell foglalkoznia. „Nem szemináriumokra gondolunk, de elvárjuk az oktatóktól, hogy határozott lépéseket tegyenek a szocialista sportszellem kialakítása felé” — mondotta Maróti főtitkár. Szorosan a neveléshez tartozik a fegyelmezés, ami a fegyelmi bizottság munkája volt. Bár 1958-hoz képest csökkent a fegyelmi ügyek száma, mégis sok az az 59 eset, amelyet a bizottságnak tárgyalnia kellett. 10 alkalommal bírót sértő vízilabda© került a bizottság elé. Ezen a téren tehát elég sok feladat vár azokra, akik a játékosokkal foglalkoznak, elsősorban az edzőkre, de a szakosztályvezetőkre is. Sok függ a válogatottak példamutatásától, elsősorban töltik várható el, hogy fegyelmezetten viselkedjenek a vízben és a parton egyaránt, jelentőségét nem kell bővebben hangsúlyozni. Egy helytelen bajnoki beosztás a fejlődésgátja lehet. Nem szabad még egyszer megtörténnie annak, hogy az 1959-es OB I kiírásakor nem tudták az érdekeltek, milyen rendszerben zajlik majd le a vízilabda-bajnokság, hány kiesőt állapítanak meg. Ilyen tisztázatlan körülmények között indult meg tavaly a bajnokság, amelyből a két forduló ellenére sem esett ki egy csapat sem. A megyei bajnokságok rendszerén feltétlenül változtatni kell. Javasolta a főtitkári beszámoló, hogy ebben az évben a megyei összevont vízilabda-bajnokságokat két csoportban bonyolítsák le. Nyugati csoport: pécsi Dózsa, Dombóvári Vasutas, Győri ETO, Nagykanizsa, Baja- Spartacus. Keleti csoport: Szegedi EAC, Szolnoki Honvéd, Orosházi Kinizsi, Jászberényi Lehel. Bár a Magyar Népköztársasági Kupa sikeres volt,a kiírást mégis át kell formálni oly módon, hogy az alsóbb osztályúak részére is ösztönző hatású legyen, így feltétlenül emelkedik majd a résztvevők száma. Az úszó-csapatbajnokságok egészséges versengést biztosítottak a pesti és a vidéki csapatok között. A négy forduló az I/A osztályban viszont kissé túlméretezett volt. Különösen a válogatott keret tagjai részére jelentett nagyobb megterhelést. Általában azonban a csapatbajnoki rendszer — állapította meg a beszámoló — megfelel a kitűzött célnak. Serkenti a sportköröket, hogy minél több versenyzőt foglalkoztassanak. Mindezek ellenére szüksége© az úszó-csapatbajnokságok bizonyos átformálása. A tömegesítést a számszerű adatok szemléltetően mutatják. 1957-ben 4500, 1958-ban 7000, 1959-ben 8500 volt a leigazolt úszóversenyzők száma. És ami a legörvendetegebb, a 8500 között közel 6000 a 11 —15 év közötti fiatal. Ez a magyar úszósport aranytartaléka. Nagy hiba volt, hogy 1959- ben az úgynevezett C-kerettel nem foglalkoztak, de ebben az évben már ki kell verekedni számukra is a szükséges támogatást. Itt az ideje, hogy végre a legtehetségesebb, kiemelt fiatalokkal való foglalkozásban rátérjenek a helye© útra, megadják részükre a szükséges támogatást. Ennek a munkának meg kell indulnia nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is. örvendetes az egyre nagyobb méreteket öltő alapfokú úszóoktatás sikere. Az elmúlt évben az iskolai úszóoktatás mellett körülbelül 6000 fiatal tanult meg úszni, sokszor a szülők anyagi hozzájárulásával. Remélni lehet, hogy az általános iskolások kötelező úszóoktatása is eredményes lesz, bár ennek nem mindenütt vannak meg a megfelelő személyi és tárgyi feltételei. A vidéki úszósport helyzete szinte évről évre viszszatér egy ilyen országos értekezleten. Vidéki probléma — a szakember kérdése. Vannak olyan területek, ahol ott áll az úszómedence, talán pénz is akadna egy-egy szakosztály működtetésére, viszont nincs szakember, aki gondját viselné az úszóknak, irányítaná őket. Az értekezleten felszólalók többsége túlnyomórészt vidéki volt, akik sajátos vidéki panaszokat említettek. Kaposvárott például csak az évnek egy ki© részében lehet komoly edzést folytatni. Az itt dolgozó edzők viszont nem tudják, hogy ilyen rövid idő alatt hogyan készítsék fel versenyzőiket. Kérték ezért az ilyen esetre alkalmazható edzésmódszer elkészítését. Általában a hidegvizű uszodákkal rendelkező városok nagyon nehéz helyzetben vannak, hiszen a mai felkészülési elvek már megkövetelik az egész évi munkát. Viszont arról nem esett szó, hogy mi van példánk Székesfehérvárott, ahol nyitott és fedett uszoda is van, és — mégsincs eredmény, örömmel hallották az értekezlet résztvevői, hogy Szegeden már elkészült a fedett uszoda terve és remélhetőleg — hamarosan elkészül az uszoda i©. Többen is hangsúlyozták, mennyire hiányolják a Testnevelési" Főiskoláról kikerülő úszó-szakképzős tanárokat. Szomorú volt viszont hallani, hogy a miskolci 25 yardos fedett uszodát bezárják. Vajon miért? Szólott a beszámoló az olimpiai előkészületekről, amely az idei munka középpontjában áll é© különösen vízilabdában jelentő©. Hiszen nem kevesebbről, mint az olimpiai bajnokság megvédéséről van szó. V. J. EL A MÉLYPONTRÓL! Már évek óta mélyponton van a debreceni ökölvívás. Vajon nincs kiút a kátyúból? De van! Csak — kemény munka árán. ^ Milyen nehézségjagek vannak Debj£recenben? Hát lássuk . . . w—vy*— Aki szombaton ----és vasárnap részt is vett Debrecen vá- Jt'tDf joros ökölvivó-~ — * bajnokságán, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság nagytermében, örülhetett, ha bejutott. Mert az első gondot a teremhiány okozza a városban. Van ugyan a DVSC-nek sportcsarnoka, de ez ilyenkor télen a kézilabdások birodalma. A városbajnokság sikeres volt. Nemcsak azért, mert jól rendezték azt, és szép küzdelmeket, nagy csatákat láthatott a szurkolósereg, hanem azért is, mert a döntőbe jutott hét debreceni versenyző közül hat szerzett első helyet és a csapatversenyt is a debreceniek nyerték. Ez pedig Debrecen ökölvívó-életének csak lendületet adhat, hogy elkerüljön a mélypontról. — Az ökölvívó-utánpótlást a középiskolákban és az ipari tanuló iskolákban való tehetségkutatásokkal akarjuk biztosítani — mondotta Barta Ferenc, a DVSC ökölvívó-edzője, a verseny főszervezője. A debreceni verseny azt mutatta, hogy noha a DVSC együttese kiesett az NB II-ből, ökölvívásban a vidék rangsorában mégis ott van Debrecen. — Ismét módot nyújtunk, a DVSC-nek, hogy az NB II-ben szerepeljen — mondotta Holecska Tibor, a MÖSZ főtitkára. — Ezenkívül szeretnénk más mérkőzéseket is biztosítani a debrecenieknek. Bátran jelenthetem ki — látva a jelenlegi debreceni ökölvívó-anyagot és a városbajnokság jó rendezését —, hogy Debrecen ökölvívása újra elindult a fejlődés útján. A pályán minden kézilabdás — FIATAL! Ahogy beléptünk a Bp. Honvéd Tüzér utcai csarnokának előterébe, kedves kép ragadta meg figyelmünket. Egy deresedő hajú, melegítő ruhába öltözött férfi mellett két nagyobbacska gyerek állt és egy nő, aki szemmel láthatóan a feleség, iletve édesanya „szerepét” töltötte be. — Azután vigyázz magadra fiam — mondta a nő egy kis aggódással a hangjában. A férfi azonban legényesen rántott egyet a vállán, majd rámosolygott a gyerekeire. Ez a mozdulata és a nézése azt látszottak mondani : „Azért annyira még nem vagyok öreg, hogy kétszer tizenöt percet ne tudjak kézilabdázni! Különben is majd meglátjátok" És a család tagjai meg is látták! De nemcsak az előbb említettek, hanem sok más feleség, gyerek és lelkés kézilabda-szurkoló megláthatta szombaton, hogy az öregfiúk kezdenek egyre jobban játékba lendülni és sokszor fiatal éveikre emlékeztetően cseleznek és lőnek kapura. A régi UTE-ötösfogat az ugyancsak jól küzdő Előre ellen a második félidőben lendületes é© gólratörőjátékot mutatott. Különösen Szeldeki és Mezei játszott nagy formában, de a többiek is kitettek magukért. Az Előre együttese, bár Bajári dr. volt kosárlabda-válogatott i© a soraiban harcolt, eredményességben messze elmaradt ellenfelétől. Egy nehéz szögből elért UTE-gól után Németvári Ernő, aki az Előrében az edző szerepét töltötte be, kissé idegesen magyarázott a kapusának, hogyan is kellett volna helyezkednie. A közönség csendes derűvel figyelte, hogy a kapus, miután végighallgatta az edző tanácsát, kissé bűnbánó arccal fogadkozott: „Majd ezután!” — Hiába — jegyezte meg valaki a nézőtérről — tanulni még 50 éves korban is lehet és még akkor sem késő! De nemcsak az „edzők” szavai és figyelmeztetéseinyomán lehetett tanulni és nemcsak az öregeknek. A közel 55 év korátlagú Elektromos A-csapata az Athenaeum ellen olyan lelkes, jóiramú küzdelmet vívott és olyan remek hajrát vágott ki, amelyből nemcsak az öregek, hanem a mai fiatalok í© tanulhattak volna. Döntetlenre állt a mérkőzés, amikor az utolsó percben Cséfai (Elektromos) egy büntetőt kapufára lőtt. Már-már úgy látszott, hogy az eredmény nem változik, de Cséfai átadásából Fodor remek gólt ragasztott a bal felső sarokba. Ezzel győzött a „Tromos” é© a közönség megérdemelt éljenzése és tapsvihara közepette vonulhatott le a pályáról mindkét csapat. Az Elektromos-sikereknek azonban nem akart vége ez akadni, mert a B-csapatuk is győzött a Vasas ellen, különösen Szűcs Ferenc, az ismert, kitűnő edző bomba erős góljainak tapsolt sokat a közönség. A következő mérkőzés ismét a javuló formáról tett megállapításunkat igazolta. A Szőke, Somogyi, Rózsa, Bánkuti, Szántó ötösfogat (és a cseresor) nem kisebb ellenfelet fektetett kétvállra, mint a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázóval, Markovit© Kálmánnal megerősített Kilián SE-t. A közönség végig lelkesen kitartott és buzdította az együtteseket Amikor a Bőrösök— HPS találkozó befejeztével a terem lassan kezdett kiürülni, még gyorsan meghallgattunk néhány véleményt a második fordulóról. Íme: Benda Antal, az UTE volt sokszoros válogatott játékosa: örülök, hogy létrejött ez a torna, és bár taktikában elmaradunk a mai fiataloktól, úgy érzem, hogy a küzdőszellemünk, sőt a kapuralövésünk nem sok kívánnivalót hagy maga után. Markovits Kálmán (miközben egyre törölgeti izzadó homlokát): Azért a vízben jobb. Ott nem szoktam megizzadni. Szeldeli Jánosné, kézilabdás feleség: örülök, hogy a férjem olyan jól játszott és sok tapsot kapott. Ez mind azt bizonyítja, hogy még mindig fiatal. És mivel a feleségeknek általában mindig igazuk szokott lenni, maradjunk mi se ennyiben, mert amérkőzések alapján elmondhatjuk: az öregfiúk — nem vénfiúk! Nagy György ★ Szombat esti eredmények: Elektromos A — Athenaeum 7:6 (3:4), Elektromos B — Vasas 8:3 (4:2), MTE A—Kilián SE 11:8 (4:3), Bőrösök— HPS 6:5 (3:4). Négy római utat sorsoltak vasárnap a Totóban. A 4. hét beküldői közül a következő számú szelvények tulajdonosai nyertek: U 661 401, U 765 091, Z 199 061 AJ 419 944. Mi a baj Pacsán? Pacsa község csapata éveken át lelkes játékkal vívta ki a labdarúgás zalai közvéleményének elismerését. A most folyó bajnokságban váratlanul gyenge teljesítménnyel rukkoltak ki a pacsaiak, és győzelem nélkül, két szerény döntetlennel az utolsó helyen horgonyoztak le. — Belső bajok lehetnek a csapatban — mondogatják a balsiker nyomán a szurkolók, s bizony rátapintanak az igazságra. A „belső’’ baj ugyanis egyet jelent Belső Imre agronómus eltávozásával. A lelkes sportbarát szinte a szíve volt a sportkörnek, szervezett, intézkedett, lelkesített és hasznos szakmai tanácsokkal is segítette a csapatot. Pölöskére történt áthelyezése egyfelől azt bizonyítja, hogy munkaterületen jó szakemberként tartják számon. Másfelől arról tanúskodik, hogy a falusi sportéletben egyetlen lelkes és hozzáértő aktíva távozása mély űrt hagyhat maga után — ha nincs megfelelő „utánpótlás’*.B. T.