Népsport, 1966. szeptember (22. évfolyam, 180-202. szám)
1966-09-16 / 192. szám
Jó idő - jó események! Szombaton: Csepel—Vasas és MTK—Diósgyőr labdarúgó-mérkőzés Vízilabdában három rangadó: Bp. Honvéd—Újpesti Dózsa, BVSC—Újpesti Dózsa, FTC-Bp. Honvéd Rangos verseny öttusában is — Kajak-hétvég Tatán ® Az atléták országos ifjúsági bajnoksága A nagyszerű szeptemberi időben szinte futószalagon kapjuk a jobbnál jobb eseményeket. Szombaton két érdekes NB I-es labdarúgótalálkozó, vasárnap további öt (ezekről majd legközelebb írunk részletesebben), a vízilabdázóknál szinte halmozódnak a rangadók, nagy események atlétikában, kajakban, öttusában ... Bő- ben lehet válogatni... Hová menjünk? Tessék választani a 4. oldalon található sportműsorból, s hogy a választás könynyebb legyen, néhány eseményről az alábbiakban részletesebben is írunk. Tatán: hagyományos nemzetközi kajak-kenu versenyünk A hétvégi nemzetközi kajak-kenu verseny első külföldi fecskéi amerikai kajakozók voltak: Jones kisasszony és két társa, akik annak idején Tokióban a világ nem kis meglepetésére álltak fel a győzelmi emelvény második, illetve harmadik fokára. A három amerikai hölgy szerdán érkezett meg Tatára és csütörtökön már közelebbről is szemügyre vették a versenyek színhelyét, a nem mindig barátságosan sima felületű Öreg tavat. Különben ez alkalommal először lesznek a tatai nemzetközi versenynek tengerentúli vendégei. S ez némileg kárpótolhat bennünket azért, hogy ebben az évben valamivel szűkebb lesz hagyományos versenyünk nemzetközi mezőnye, mint általában, hiszen nélkülözni kell a kitűnő szovjet és skandináv versenyzőket is. A jelenlévő hét ország — NDK, NSZK, Lengyelország, Bulgária, Románia, Egyesült Államok és Ausztria — versenyzői közül kétségkívül a románok képviselik majd a legnagyobb erőt, akik a legutóbbi világbajnokságon is öt aranyéremmel bizonyították a legjobbak közé való tartozásukat. Hogy azonban most Tatán kik képviselik majd színeiket, erre még nem tudunk pontos választ adni. Névszerinti nevezést ugyanis nem küldtek, pénteki érkezésükig tehát minden rejtély. Az elkészült szép kis műsorfüzetben — amelynek címlapján a grünaut VBK—1 10 000 m-es küzdelmének eredményhirdetése látható, a dobogó csúcsán Hesz Mihállyal — üresen is hagyták az egyes futamok beosztásánál a román versenyzők nevének helyét. Majd csak a péntek esti technikai értekezleten kerülnek be a nevek. Bizonyára az egész világon jól ismert és félt nevek. De természetesen a többiek között is akadnak számontartott versenyzők, például E. Féltén a tokiói olimpia női egyesének 4. helyezettje, az NDK- beli olimpiai csapattag Lángé. No, és egyáltalán nem utolsó sorban a mi válogatott versenyzőink, Fábiánnal, Szöllősivel, Hesszel, Hajbával az élen, akiknek ázsiója augusztus óta még csak tovább nőtt. A verseny szombaton reggel a rövidtávú előfutamokkal kezdődik és délután a hosszútávval, valamint a férfi K—1 500 m-es küzdelemmel folytatódik. Vasárnap délelőtt újabb rövidtávú előfutamokra, valamint a K—4 10 000 m-re kerül sor. A hátralévő hat rövidtávú döntőt pedig délután rendezik meg. Ha az elmúlt évek tapasztalataira támaszkodunk, mondhatjuk: remélhetőleg nagy közönségsiker mellett. Ifjúsági atlétáink főpróbát tartanak Atlétikai utánpótlásunk sezenszemléje, az országos ifjúsági bajnokság mindig jelentős esemény, az idén pedig főpróbát jelent az egy héttel később sorra kerülő Ifjúsági Európa Játékokra. Eddig 28 atlétánk érte el az odesszai játékoikra kitűzött részvételi szinteket, ezek alapján számonként egy ország két-két atlétát indíthat. Szinteseink nagyobb részének tekilelete se már biztos, a hétvégi bajnokság tehát már nem válogató, de mindenesetre eldönt még néhány vitás kérdést olyan számokban, ahol három szintesünk is van és választ ad arra is, lehet-e esélye a 4x400 m-es váltónak. A bajnokság előtt vessünk egy pillantást az idei ranglistára. A bajnoki számokban a legjobb eredmények a következők: FÉRFIAK 100 m: Bátor (Csepel) 10.6. 200 m: Bátori 21.4. 400 m: Bátori 47.6. 800 m: Kovács G. (Kaposvári Dózsa) 1:52.1. 1500 m: Pokorny (Tipográfia) 3:52.1. 3000 m: Varga N. (Pécsi Dózsa) 8:38.8. 110 m gát (91.4 cm): Troppe (DvTK) 14.4. 200 m gát: Milassin (Bp. Honvéd) 25.8. 400 m gát: Koppányi (Vasas) 55.5. 1500 m akadály: Hazai (Vasas) 4:16.4. 10 km gyaloglás: Török F (Bp. Honvéd) 52.07. Magas: Pataki P. (Váci SE) 108. Rúd: Kulisch (Pécsi Dózsa) és Schulek J. (Vasas) 390. Távol: Pajor (Váci SE) és Laposi (MAFC) 705. Hármas: Dugócs 14.85. Súly (6 k ko): Teveli (Vasas) 16.72. Diszkosz (1.5 kg): Tégla (SZVSE) 60.43. Gerely: Boros ( Dózsa) 67.94. Kalapács (8 kg): Tubakos (MTK) 60.94. HÖK 100 m: Balogh Gy. (Vasas) 12. 200 m: Balogh Gy. 24.5. 400 m: Bringmann (Gyulai MEDOSZ) 58 . 800 m: Böröczki Zs. (Győri ETO) 2:19. 80 m gát: Varga J. (TFSE) 11.4. Magas: Komka (Salgótarjáni KSE) 160. Távol: Papp M. (Ormocbányai Bányász) 590. Súly: Nyitrai (DVTK) 13.38. Diszkosz: Irceik (Csepel) 46.52. Gerely, Lengyel (NYVSC) 49.38. A rangelsők mind indulnak a bajnokságon az egyetlen Tubikos kivételével (az ő helyébe előreláthatólag Gremsperger lép), de a futók nem mindig a fenti számokban. Így Bátor előreláthatólag kihagyja a 100 m-t, amely egyszerre a nyílt számok közé került. Pokorny valószínűleg 800 m-en is indul. Kováccsal és Kissel a bajnokság egyik legszebb versenyét vívhatja. Nyílt a 3000 m, a magas és a távol. Akadályon Hazai mögött nagy küzdelem várható. 110-es gáton pedig a rangelső Topornál Milassin esélyesebbnek látszik. A női bajnokságon nyílt a 800 m és a távol, szoros a mezőny 400 m-en is. Súlylökésben Nyitrainak Skultcti erős ellenfele lehet, viszont diszkosszal ő szoríthatja meg Ircsiket. Reméljük, hogy a sok-sok benevezett, kevésbé ismert fiatal közül néhány kellemes meglepetést okoz. Szombaton délután Csepelen és a Hungária körúton a labdarúgó NB I-ért Csepel—Vasas 1:2 1:0 1:1 0:2 — — 2:0 1:0 ? 3:0 2:3 0:6 1:3 0:3 1:2 0:1 0:2 Valamennyi eredmény az előállók szempontjából értendő. Szombaton a fővárosi főszurkolók válogathatnak: Csepelre mennek-e, ahol a hazaiak a Vadast fogadják, vagy a Hungária körútra. Ott a kék-fehérek az ősszel kitűnően szereplői Diósgyőrrel csapnak össze. Akárhova is váltja meg a jegyét a néző, az előjelek szerint jó mérkőzést láthat. Miért? Mert a Vasas folytatni akarja győzelmi sorozatát. Mert a Csepel saját közönsége előtt bizonyítani szeretné, hogy Újpesten csak véletlenül „siklott ki”. Mert az MTK számára létkérdés a pontszervzés. Mert a Diósgyőr igazolni akarja, hogy jó formában van. És most hallgassuk meg a legilletékesebbeket: vajon ől, hogyan látják a szombat délutánt. — Mindig nagy csatákat vívtunk a Csepellel, főleg Csepelen — mondta Csordás Lajos, a Vasas edzője. — Egyáltalán nem mehetünk biztosra Csepelen. Mi mindenképpen szeretnénk nyerni, ehhez azonban nagyon jól kell játszanunk. jobban, mint az ózd ellen. Az összeállításon még gondolkodom. Nem döntöttem még, hogy Lázár játszik, vagy pedig a teljesen felgyógyult Fister. Csepelen elég rossz volt a hangulat a héten. — Bár még nincs végleges összeállítás, az az érzésem, hogy Keszthelyi Mihály ugyanazt a csapatot küldi pályára, amelyik az Újpesti Dózsa ellen játszott. Szóba került ugyan Hunyadi, Galambos és Káló neve, de az edző módot ad Kalmáréknak, hogy bebizonyítsák: ismét jól fognak játszani. Számunkra jó volna a döntetlen. A Vasas ellen nekünk mindig megy a játék — mondta Koltai István szakosztályvezető. Diósgyőrött hét közben Preiner Kálmán edző pihentette Kovács II-t. A kitűnő jobbhátvéd a Tatabánya ellen megsérült. — Számítok Kovács II játékára az MTK ellen — mondta. — így nem kívánok változtatni az összeállításon. Tisztes eredményt várok. Az MTK mindig nagy ellenfelünk volt, s különösen most lesz nehéz ellene küzdeni, hiszen veszélyes zónában tartózkodik. , ÍT,TK háza tií£n n0£v ^ fogadkozás. A kék-fehéreknek szükségük lenne mindkét pont,a mert csak így kerülhetnek feljebb a kieső zónából. A szerdai edzőmérkőzésen különösen a szünet után, játszott elfogadhatóan az MTK csatársora. , Mostanában gyakran kell sorsdöntő mérkőzést játszanunk- mondta Lakat Károly edző - Nos, a Diósgyőr elleni találkozó is ilyen lesz! Bízom abban, hogy a fiúk jó játékkal rukkolnak ki. Sajnos, a megszokott összeállításon változ-Lk víz ” eszömérkezésen meg-sérült. Kétágas Csetényi Játéka is 1. Vasas SC 17 11 6 44:13 28 72 1 2. Ferencv. TC 17 19 43 42:24 24 (20) 3. Bp. Honvéd 17 11 1 5 30:20 23 (19) 4. Pécsi Dózsa 18 6 10 2 23:21 22 (15) Henyes 1. Dózsa 17 8 5 4 47:25 21 (15) 6. Tatabánya 17 7 5 5 27:13 19 (16) 7. Gyóni ETO 18 7 5 6 19:22 19 (13) 8. Csepel SC 17 6 5 6 20:23 17 (13) 9. Diósgyőn VTK 17 6 3 8 18:21 15 9 10. Salgótarj BTC 17 4 4 9 16:26 12 ( 8) 11. MTK 17 4 4 9 15:32 12 ( 8) 12. Dunaújváros 17 3 5 9 14:27 11 (11) 13. Ózdi Kohász 17 4 2 11 19:41 10 ( 8) 14. Dorogi Bányász 17 1 5 11 14:35 7 ( 6) Zárójelben a tavaszi pontszám. Élesedik a küzdelem a vízilabda-bajnokságban .• A bajnokság megnyerésére már nemigen van esélyünk — mondta Kárpáti György dr., az FTC vízilabda-csapatának kapitánya. — De a hátralévő, így a hét végén sorra kerülő összecsapásainkon is, most már javuló játékkal azt szeretnénk bizonyítani, hogy az idei szereplés csak átmeneti hullámvölgyként könyvelhető el. A csapat nem felejtett el játszani, csak egy kissé szétesett. Szombaton viszonylag könnyebb dolgunk lesz a B. Spartacussal szemben — bár könnyű mérkőzésről manapság nem igen beszélhetünk — vasárnap pedig hagyományos rangadót játszunk a Bp. Honvéd ellen. Szívvel lélekkel fogunk küzdeni.... Az ugyancsak szombaton lejátszásra kerülő Cs. Autó—Szolnok találkozó esélyeiről Szalay Iván, a gyári együttes edzője nyilatkozott: " A második fordulóban Szolnokon remek játékkal döntetlent harcoltunk ki a tiszapartiak ellen. A csapat jó játékában ezúttal is bízhatom, a játékosok jó erőben vannak, s úgy vélem, a hazai pálya előnye most mellettünk szól... A szombati nap kiemelkedő eseményének a Bp. Honvéd—Újpesti Dózsa összecsapás ígérkezik. Dömötörnek még Utrechtben szerzett sérülése (lábujjtörés) rendbe jött, az újpestiek legjobb csapatukkal küzdhetnek. A Bp. Honvéd a hétközben nehéz körülmények ellenére is döntetlent csikart ki a bajnokjelölt BVSC-től, s az utolsó negyedben szóhoz jutott fiatalok ismegnyugtatóan játszottak. A vasutasok az OSC, az egriek pedig a V. Izzó ellen szállnak vízbe. Vasárnap a bajnokság első és második helyén álló két, csapat, a BVSC és az Újpesti Dózsa méri össze erejét. Nagy csatára van kilátás, hiszen az egyik oldalon Dömötör és Martin, a másikon a két Konrád okozhat gondot a védelmeknek, amelyet az Újpestben a tapasztalt Mayer, a vasutasoknál pedig Gyerő II irányít. Az első fordulóban — Újpesten — 4:2-re nyert az Újpesti Dózsa, a második fordulóban viszont — a Szőnyi úton — 4:3-ra a vasutasok szerezték meg a győzelmet. Rangos verseny lesz a Honvéd Kupa — öttusában .Minden készen áll! — hallottuk a Budapest Honvéd részéről a vasárnap kezdődő Honvéd Kupa nemzetközi öttusaverseny technikai előkészületeiről. — Milyen lesz a mezőny? — ezt a kérdést Nyitrai Ferenchez, a BHSE öttusaszakosztálya vezetőjéhez intéztük. — A legerősebb gárdát kétségtelenül mi, magyarok vonultatjuk fel ezen a versenyen — válaszolt. — De a külföldi öttusázók között is találunk néhány figyelemre méltó eredménnyel rendelkező versenyzőt. Itt van például a bolgár Panjovszki, aki tavaly Lipcsében a világbajnokságon a 17. lett, de valamennyi versenyzőnket legyőzte pisztolylövésben. Vagy említhetem a két hete már (Folytatás a 3. oldalon.) 58- 59- 60- 61- 62- 63 59 60 61 62 63 ősz 64 65 66 MTK—DVTK 3:2 1:0 4:2 — — 0:0 2:0 — — 2:0 0:1 4:0 — — — 2:0 — 1:0 A MAGYAR TESTNEVELÉSI ÉS SPORTSZÖVETSÉG LAPJA PÉNTEK, 1966. SZEPTEMBER 16. ★ ki. 60 fillér XXII. ÉVFOLYAM, 192. SZÁM A dánok ellen készülő válogatott keret Gödöllőn silu Válogatott keret- Gödöllői Vasas 14:1 (6:1) Gödöllő, 2500 néző, V: Vízhányó. Válogatott: Szentmihály, — Káposzta, Mészöly, Sípos, Ihász, Mathesz, Bankuti, Molnár, Bene, Farkas, Korsós. Gödöllői Vasas: Dudás — Nagy D., Nagy Gy., Laukó, Jávorszky, Kassai, Papp, Szabó, Fehér, Gergely, Nagy J. Az eléggé egyenetlen talajú pályán 10 perc telt, míg az első gól megszületett. Ezt Bene lőtte. A válogatott keret ebben az időszakban elég sokat hibázott, sok átadás volt pontatlan. Sípos lőtte a második gólt, aztán Molnár, Korsós, majd Farkas volt eredményes, s máris 5:0 lett. Azután ismét Bene lövése vágódott a hálóba. A félidő utolsó percében a válogatott keret védőinek hibájából a hazaiak balszélsője, Nagy J. a gödöllőiek becsületgólját lőtte be Szentmihályi hálójába. Szünetben cserélt a válogatott keret: Benét Kocsis, Farkast Dunai váltotta fel. A nyurga újpesti csaták vezérletével ezután több formás, gyors támadás futott. Az 50. percben Dunai lőtt gólt, 7:1. Ezután egy nagy Dunai-helyzet maradt kihasználatlanul, majd Korsós hibázott kétszer is gólhelyzetben. Az 53. percben Kocsis két csel után helyezett el újabb gólt a hazai kapus hálójába, 8:1. Az igen lelkes és sportszerűen játszó gödöllői labdarúgók nem késztették különösebb erőbedobásra a válogatottakat, szintin egy kapura játszottak, sok helyzetet teremtettek. A 75. percben ismét Dunai volt eredményes, 9:1. Két perc sem telt el, de ismét az újpesti Dunai helyezett elegánsan a hálóba. A hátralevő időben, jórészt a hazaiak térfelén pattogott a labda, s annak ellenére, hogy igyekeztek betömörülni a kapujuk elé a gödöllőiek, még a 79. percben Dunai, a 81. percben pedig Káposzta lőtt gólt. Ezután egy-két gödöllői támadás következett, majd két gól a válogatott keret részéről, ezt Dunai és Bánkuti szerezte. A mérkőzés végén Ilovszky Rudolf, szövetségi edző a látottakat így összegezte: — Bizony az elég gyenge talajú pályán nem mindig volt folyamatos a játék, így is láthattunk azonban több ügyes, formás támadást, szép elgondolást. , Hozzátette még az edző, hogy a meghívott fiatalok teljesítményével is elégedett. Közölte, hogy a keretben két sérültje van, Gelei és Varga Z. Amint az edző mondta: amennyiben a fiatal ferencvárosi játékos vasárnapra sem jön rendbe, akkor nem lehet számításba venni őt a dánok elleni mérkőzésen. A válogatott keret tagjai vasárnap estétől a Népstadion Szállóban együtt maradnak már az újabb EB-mérkőzésig. Az edző hétfőn délben hirdeti ki a pályára lépő csapatot. Vasárnap Helsinkiben, szerdán Budapesten játszik a dán labdarúgó-válogatott (Koppenhága, szeptember 15.) Dánia labdarúgó-válogatottja az idén nem sok örömet szerzett szurkolóinak: négy mérkőzést játszott otthon és a négyből egyet sem nyert. A Koppenhágában játszott Dánia—Törökország mérkőzés 0:0-ra, az Esbjergben sorra került Dánia —Portugália találkozó 1:3-ra, a koppenhágai Dánia —Norvégia 0:1-re, majd végül az ugyancsak a fővárosban lebonyolított Dánia—Anglia találkozó 0:2-re végződött. Dánia utoljára 1964-ben Barcelonában, a Nemzetek Kupájában találkozott a magyar csapattal, emelyől hosszabbítás után 3:1-re kapott ki. Abból az együttesből ma már egyetlen játékos maradt a csapatban: Leif Nielsen, a koppenhágai Frem kapu védője. A dár válogatott vasárnap a finnekkel mérkőzik Helsinkiben, és minden valószínűség szerint ugyanaz a csapat veszi fel majd a küzdelmet a magyarokkal is szerdán a Népstadionban. Nézzük hát a csapatot, (zárójelben: klubjuk neve, válogatottságuk száma és életkoruk): Leli Nielsen (Frem, 16. 24), Johnny Hansen (Vejle, 6. 22), Jens Jörgen Hansen (Esbjerg, 26. 27), Niels Erik Andersen (Vejle, 0, 21, most mutatkozik be a finnek ellen a csapatban), Henning Boel (Ikast, 1, 21), Niels Mösler (RB Kopenhagen, 1, 26), Bent Schmidt Hansen(iHorsens, 1. 19), Jörgen Jörgensen (Holbák, 0. 23), Henning Enoksen (AGF Aarhus, 52, 30), Tom Söndergaard (B. 93. Kopenhagan, 11, 22), Ulriik Le Fevre (Vejle, 5, 20). Tartalékok: Heinz Hildebrandt (Vejle), John Worbye (Hvidovre), Börge Eremark (Eebjerg), Poul Bilde (Vejle). A bajnokság 16. fordulója után a Hvidovre csapata áll az élen az NB I-ben 22 ponttal, a Frem (19), Vejle (19), Asbjerg és AGF (18—18) előtt, így tehát a csapat zöme elsőosztályú játékosokból kerül ki, csak hárman — Haneen, Boel és Söndergaard — játszik másodosztályú csapatokban. J. Bondo—N. Christiansen Siker vagy balsiker-e a ljubljanai 3:3? ^ Kiküldött munkatársunk távbeszélő-jelentése. — Minden rossz — ha a vége jó?! .. . Micsoda nyakatekert okoskodás ez? — kérdezhetné bárki. Micsoda torz elferdítése a sokszor használt régi magyar közmondásnak? Továbbmenve: miért rossz, és kinek rossz az, ami talán nem is rossz? Mindenesetre sokat lehetne ezen meditálni. Mert kupamérkőzésekről, idegenből veretlenül hazatérni, véleményünk szerint akkor is sikernek számít, ha az ellenfél tudása nem éri el a labdárúgósportban nemzetközi klasszisnak nevezett színvonalat. Valahol Itt van az igazság a ljubljanai 3:3-mal is. Az FTC szerdai ellenfele kétségtelenül nem a tudásával imponált, viszont olyan erényeket csillogtatott magas szinten, amelyek jónéhány élvonalbeli csapatnál is elkelnének. Lendület, akarat, lelkesedés dolgában az ellenfél — ezt el kell ismerni —, fölötte állt magyar ellenfelének! Gyorsabban igyekezett szőni támadásait, technikailag, érettség szempontjából azonban messze elmaradt az FTC mögött ... Pazar gólok Az előzetes hírek nagy érdeklődésről számoltak be, így meglepődtünk, amikor a mérkőzés elkezdődött, s alig 10 000néző tapsolt a kivonuló játékosoknak. Játék közben még jöttek, de a mérkőzés végén sem voltak többen 12 000-nél. — Hja, munkanap van! S nálunk nincs csúsztatás, az üzemekből nem jöhetnek el a dolgozók, s a hivatalokból sem, így aztán maradnak a többiek ... — mondotta Lipar Stane Újságíró kollégám. Így aztán viszonylag kevesen látták, milyen pazar három FTC- gól született a mérkőzésen, s ami ezeket a gólokat külön ledicséri: mindhárom akcióból, méghozzá olyan pompásan és váratlan megoldásokkal felépített akciókból született, amilyeneket manapság csak ritkán lehet látni! A labdát adó játékosok — még egyszer leírom a nevüket —, Rákosi, Karába és Németh, csillagos ötöst érdemeltek jó meglátásukért, társuk ügyes helyzetbehozásáért. Megérdemelték a tapsot, társaik gratulációját... Az Olimpija formája újra felfelé ível A jugoszláv együttes két éve játszik az első ligában, tavaly a 8. volt. Az Olimpija szerencséjére a Vojvodina tavaly bajnokságot nyert, így helyettük, mint másik vásárvárosi együttes kerültek a VVK mezőnyébe. Most, az idény előtt, néhány játékosaik bevonult katonának, az FTC ellen szerepeltetett együttesből pedig hiányzott két legjobbjuk, Mladinovica (sérülés miatt), és Popivoda (a B-válogatottban szerepelt). Ezen a mérkőzésen búcsúzott a kapus is, szintén katonának megy. Volt és van tehát bőven problémája Elsner Brane edzőnek — az ő ötéves kitűnő munkájának eredménye, hogy a Ljubljana jelenleg a legjobbak között szerepel —, aki a mérkőzés előtt nagyon óvatosan nyilatkozott. — Ha egy évvel ezelőtt került volna sor erre a nemzetközi találkozóra, bizakodó lennék, de így ... ? Két órával később pedig megdicsérte a fiait. — Két hétig tartó gyenge szereplés után nagy erőfeszítéseiket tettünk annak érdekében, hogy megközelítsük a tavaszi formánkat. Úgy érzem, ez nagyjából sikerült is, az együttesnek a mérkőzés hajrájában mutatott játéka jogos bizakodással tölt el minket a jövőt illetően. Az ellenfél öröme a találkozót követő vacsorán szemmel látható volt. Megelégedéssel nyilatkozott játékukról a klub egyik elnökségi tagja is. Az FTC magas fokú technikai képzettségével, nemzetközi tapasztalatával szemben a mi fegyverünk a harci szellem, az akarat és a lelkesedés volt, örülünk az eredménynek, és ebben az FTC játékosainak a bírálata is benne van. Miért csak fejmosás után... ? Hát ami az FTC játékát illeti, az bizony szerintünk lehetett volna jobb is. Ha az első félidő sok hibájára, a rengeteg eladott labdára, a kihagyott helyzetekre gondolunk, teljesen megérdemeltnek mondható az a fejmosás, amelyben Tátrai Sándor edző részesítette a félidőben a csapat jó néhány tagját. De visszhangzott az edzői haragtól a másik öltöző is (milyen kár, hogy ilyen nehéz mérkőzés előtt, már a délelőtti taktikai értekezleten nem lehet kiosztani az edzői ,,áldást” . . .). S a II. félidőben — ha valaki elfogulatlanul nézte a mérkőzést — jól szórakozhatott! Láthatott négy gólt, láthatott 15 perces sziporkázó játékot (az FTC-től), 6 mindent elsöprő 10 perces ostromot (az Olimpija részéről). Szóval a két csapat összteljesítménye lehetett volna jobb is, de — miért lenne rossz, kinek lenne rossz a 3:3? Az FTC számára bizonyára nem — még akkor sem, ha 3:1 után alakul ki az eredmény —, hiszen idegenben játszott, s lesz módja az október 5-i kettős kupaműsor egyik mérkőzésén a javításra. Az ellenfél pedig — miként az Alsólendváról Ljubljanába került és magyarul beszélő ,jobbszélső — csapatkapitány, Francseskin mondotta — teljesen elégedett az eredménnyel és sikerként könyveli el a döntetlent! Én tehát megfordítottam, az eredeti fogalmazásában írnám le a közmondást, a bosszúságoktól ugyan nem mentes, de mégis kellemes és szép mérkőzés után. Minden jó, ha a vége jár Ha a vége . Tigy József