Népsport, 1968. december (24. évfolyam, 243-264. szám)
1968-12-03 / 245. szám
Emelni a színvonalat Fontos döntések az Újpesti Dózsa közgyűlésén A sportélet általános fejlődése szükségessé tette sportköreinknél a korábbi egyesületi alapszabályok módosítását. A most folyó egyesületi közgyűlések egyik fő feladata az új alapszabályok megvitatása. Az Újpesti Dózsa is igyekszik lépést tartani a fejlődéssel. Ezért olyan alapszabályt terjesztett a közgyűlés elé, amely nemcsak biztosítja a nagy múltú egyesület hagyományainak ápolását, hanem valóban új perspektívát nyit a lila-fehér gárda további sikerei elé. Az Újpesti Dózsa új alapszabálya nem egy sablon „lilára festett” változatát tárja elénk. Minden pontja azt a legmagasabb igényt fejezi ki, amely a Belügyminisztérium és nagy gyárkerületünk, Újpest sportegyesületének — mint erkölcsi testületnek is — magas szintű normája. Az igényesség végigvonul a kifejezetten minőségi sporttal foglalkozó klub célkitűzéseiben, feladatainak meghatározásában, tagjaihoz való viszonyában, egész szervezeti életében. Az Újpesti Dózsa közgyűlése természetesen értékelte ez 1968. évi munkát is. Nem elégedett meg az egyesület néhány szakosztálya által elért, elismerést érdemlő eredmények regisztrálásával, hanem megállapította azt is, hogy a klub jó néhány szakosztálya nem tudott lépést tartani a fejlődéssel, nem tudta kihasználni a lehetőségeket, nem tudta kielégíteni a jogos igényeket. Súlyos gondokat ró az egyesületre a 21 szakosztály egyenletes foglalkoztatása. Sem az anyagi, sem a szakmai feltételek nem teszik lehetővé valamennyi szakosztály egyforma fejlesztését. A közgyűlés úgy döntött, hogy súlypontokat kell képezni. A tömegigényű labdarúgás mellett — már Münchenre is tekintve — az atlétikai és az úszó-szakosztály fejlesztését kell előtérbe helyezni. Természetesen, ha differenciáltan is, de megfelelő gondoskodással foglalkoznak a többi szakosztállyal is. Mindöszsze három — a teke, a sakk és a természetjáró — szakosztály megszüntetését, illetve átadását határozta el a közgyűlés. Foglalkozott a közgyűlés ez utánpótlás kérdésével is. Ez valóban a jövő záloga. Hasonló gonddal tárgyalta a bajnokságokon és egyéb hazai eseményeken kívül a világversenyeken, EB- ken, VB-ken, nagy nemzetközi találkozókon, kupaküzdelmekben való sikeres szereplés lehetőségét Az U. Dózsa vezetői magasra tették a mércét minden tekintetben. Sporthelleg, de emberileg is teljes helytállást igényelnek a klub minden tagjától, minden sportolójától és vezetőtől. A közgyűlés megértette és elfogadta, hogy csak így lehet előbbre jutni, csak így érdemes dolgozni a kitűzött magas célokért. Az U. Dózsa tagságában van erő ahhoz, hogy megvalósítsa a felemelkedést biztosító közgyűlési határozatokat. A lila-fehér gárda évtizedek óta a magyar sport élvonalában küzd. Olimpiákon, világbajnokságokon, válogatott csapataink küzdelmeiben mindig jelentős szerepet játszott. Ezt a színvonalat pedig a jövőben nemcsak tartani,o hanem emelni kell! Így határozott az Újpesti Dózsa közgyűlése. Pásztor Lajos Gólokban gazdag jégkoronghét Az elmúlt hét gazdag volt eseményekben. Megkezdődtek a küzdelmek a bajnokság II. szakaszában és két nemzetközi mérkőzést is láthatott a közönség. Gólokban sem volt hiány, hiszen három híján száz gól esett. A válogatott hazai bemutatkozása sikeresnek mondható, bár az első harmadban idegesen és kapkodva játszott. Amikor a játékosok megnyugodtak, már jobban ment a játék és biztos győzelem született a nyugatnémet Oberatdorf ellen. A győzelem ellenére, azonban, a teljesítmény nem volt megnyugtató, s kívülről úgy látszott, hogy az egyes sorok összeállítása sem volt a legszerencsésebb. A szófiai tornáig még tíz nap áll a szakvezetők rendelkezésére, hogy a legjobb felkészüléssel induljon a válogatott. A BVSC a nyugatnémetországi szereplése miatt sűrűn szerepelt a Kisstadionban: két bajnoki és egy nemzetközi mérkőzést játszott —, s mindhárom alkalommal győzött. A bajnokságban a Bp. Építők—Bp. Postás félbeszakadt találkozó befejeztével pontot tettek az első szakasz végére. A Bp. Építők győzelme nem hozott változást a bajnoki táblázatban. Vasárnap a várakozásnak megfelelően nagy küzdelem zajlott le a két vetélytárs: a Bp.lőre és a Bp. Építők között Az első találkozójukon a Bp. Építők 7:6 arányban győzött, vasárnap pedig a változatosság kedvéért a Bp. Előre aratott biztos győzelmet. A győztes csapatban a játékosok nagy lelkesedéssel küzdöttek és jobban kihasználták az ellenfél hibáit. Az FTC—Bp. Postás találkozón Schwabn játszott bravúrosan és nyolc gólt ütött! Ezzel a teljesítménnyel természetesen a góllövőlistán átvette a vezetést. Az eddig elért 353 gól azt jelenti, hogy 10.3 a mérkőzésenkénti gólátlag. Az előző hetekhez viszonyítva csökkenő tendencia jelentkezik, amely azt bizonyítja, hogy a gyengébb együttesek jobban védekeznek, s nincs 22:1-es eredmény mint ez első szakaszban. A héten sorra kerülő találkozók közül érdekesnek ígérkezik a Bp. Vörös Meteor két találkozója az Újpesti Dózsa, illetve az FTC ellen. A góllövőlista élcsoportja: 19 gólos: Schwalm (FTC), 16 gólos: Bikár (BVSC), 13 gólos: Gyöngyösi (BVSC), 12 gólos: Lovcsányi (Bp. Előre). 11 gólos: Künk, Zsitva V. (mindkettő Újpetti Dózsa), Rozgonyi, Zsitva B. (mindkettő BVSC), Póth (FTC, 10 gólos: Bálintfúresti Dózsa). A bajnokság állása: 1. Újpesti Dózsa 8 8------69: 20 16 1. BVSC 9 7 1 1 75: 12 15 3. FTC 8 6 1 1 72: 18 13 4. Bp. V. Meteor 8 4 1 3 32: 36 9 5. Ifjúsági vál. 8 2 2 4 25: 53 6 6. Bp. Előre 9 2 1 6 33: 49 5 7. Bp. Építők 9 8 — 7 34 : 61 4 8. Bp. Postás 9------9 13:104 — FTC —Postás 13:2. Az FTC harmadik gólja. (MTI Fotó: Kovács Gyula felv.) Csütörtöki számunkban Olimpiai értékelés: torna (II. rész. Tudósítás a három labdarúgó EK-mérkőzésről, a Vasas-Sturm Graz, az Union Teplice—Tatabánya és a Csevjsznicsar Szarajevó—Bp. Honvéd találkozóról. Legfrissebb külföldi jelentéseink. Csütörtöki számunk Budapesten már szerda este terjesztésre kerül. Négy ország ma Karl-Marx-Sidd/ktt Szombaton négy ország, az NDK, Bulgária, Lengyelország és Magyarország tornásznőinek részvételével modern gimnasztikai versenyt rendeztek az NDK- beli Karl-Marx-Stadtban. A 13 induló között a magyar színeket Fritsch Zsuzsa és Saly Orsolya képviselte A színvonalas találkozót egy új sportcsarnokban bonyolították le. telt nézőtér élőtt A tornásznők három-három szabadon választott gyakorlatot mutattak be. Külön értékelték az összetett eredményt és a szabadgyakorlatot, együttesen az ugrókötél- és a karikagyakorlatot. Az első helyeket minden versenyszámban a hazai és a bolgár versenyzőinők foglalták el, összetettben Fritsch 6., Saly 10 lett. A szabadgyakorlatban Saly a 6., Fritsch a 10 helyen végzett A két kéziszergyakorlat együttes értékelése során Fritsch az 5., Saly pedig a 10. helyre került. ■ffi A MAGYAR FESTIYEVHI.ÉSI ÉS SS»«RT SZÖVETKÍI; LAPJA KEDD, 1968. DECEMBER 3. ’íf Ara ÍM» fillér ff XXIV. ÉVFOLYAM, 245. SZÁM Nincs vége mégi Üiléi éti és újpesti vélemények a rangadó után SZSZ-szerda *Ma rajtot várnak a Vassat Vasárnap autóbusszal érkezett Budapestre a Vasas KK-beli első ellenfele, az osztrák Sturm Graz együttese. Amikor elérték a magyar határt, Günther Springer, a csapat edzője váltotta fel a volánnál a gépkocsivezetőt, és remek tempóban hozte végig a kocsit, éppen elérték a rangadó kezdetét. Rózner Győző, a Vasas szakosztályvezetője szombaton Linzben megtekintette csapatának grazi ellenfelét. Ő mesélt különben — elismerően — Springer úr autóvezetés tudományáról, s tőle kértünk felvilágosítást, hogy milyen játékerőt képvisel ez az osztrák együttes? Rózner Győző elmondta, hogy a csapat nem ez úgynevezett osztrák labdarúgást játtssza. Hajtós, sakkolós együttes. Ennek köszönhetik előretörésüket is az osztrák első ligában, amelyben jelenleg , szombaton, a LASK- tól, elszenvedett 2:1-es vereségük után — a 0. helyet foglalják el . Előzetes írásbeli tájékoztatások alapján tudjuk, hogy a csapatban akad egy-két válogatott szintű játékos is, nagy neveket ezenben hiába keresnénk — folytatta Rózner Győző hétfőn délelőtt a Vasas-székházban, a szerdai találkozó alkalmából összehívott kis sajtótájékoztatón. — Azt hiszem tehát, hogy nem iszunk előre a medve bőrére, ha azt mondom, hogy a graziakkal szemben csapatunknak biztos továbbjutási esélyei vannak. És az is természetes, hogy továbbjutásunkat már ezren az első. Itthoni mérkőzésen szeretnénk biztosítani, hogy majd a visszavágón 18-án (amely valószínűleg esti mérkőzés lesz) már csak a pontot kelljen feltenni az „i”-betűre. Ami a csapat őseleálílását illeti, Illovszky edző csak a keddi edzés után jelöli ki a pályára lépő együttest. De azt már a hétfői különfoglalkozás előtt is elmondotta, hogy a jelek szerint Puskás valószínűleg játszhat. Molnár sérülése azonban e vártnál unalmasabbnak bizonyul. Ha egyik játékos sem jönne rendbe, akkor a vasárnap, ez első félidőben szerepelt csapattal rajtol a Vasas, a Közép-európai Kupa négyszeres védőjé. Kötelezik tehát a jó szereplésre a hagyományok is. Érthető jó hangulatban búcsúztak hétfőn délben a Keleti pályaudvaron a Bp. Honvéd labdarúgói. A derűs arcokat tekintve a játékosok még bizonyára a vasárnapi, Salgótarján elleni mérkőzésre emlékeztek. — Régen játszott ilyen jól a csapat? — jelentette ki Babolcsay György, a tartalék együttes edzője. — Salgótarjánban még a Vasas sem tudott győzni és mi mind a két pontot elhoztuk. Még jobb teljesítményt nyújtottak a fiúk, mint a Tatabánya elleni 6:1-es győzelem alkalmával. A Honvéd nem adta fel a továbbjutás reményét a szarajevói mérkőzés előtt. — Szerdai ellenfelünk, a Zseljeznicsar is győzött, 1:0-ra nyerte a helyi rangadót, de ennek ellenére továbbjuthatunk — jegyezte meg Schindler Ernő, a Bp. Honvéd egyik vezetője. — Az első, budapesti mérkőzés alkalmával a csapat mélyponton volt, a fiúk maguk is nagyon restellték a gyenge játékot, de most itt az alkalom, még javíthatunk és szeretnénk is továbbjutni. A csapatban komolyabb sérülésre senki sem panaszkodott. Prelner Kálmán edző vezetésével a Salgótarjánban szerepelt tizenegy Bicskei, Kelemen, Ruzsinszki, Tajti, Tusfinger, Vági, Kocsis, Tóth Gy , Tichy, Szendrei és Tóth K. mellett Lévai, Marosi és Komora utazott el. A pályára lépő csapatot azonban majd csak a helyszínen jelöliei az edző. Hétfőn délután kelt útra a Tatabányai Bányász labdarúgócsapata Teplicébe, ahol szerdán játssza a visszavágó-mérkőzést a KK-ért, az Union Teplice együttese ellen. A tatabányaiak a múlt szerdán nem tudtak előnyt szerezni saját pályájukon, s így bizony megcsappant az esélyük a továbbjutást illetően! Érdekes, hogy a tatabányaiak mégis bizakodnak. — Most már tudjuk mihez tartani magunkat — mondta Szücs György elző. Ismerjük ellenfelünk képességét, láttuk erényeiket, hibáikat, tehát ennek megfelelően készülünk fel a szerdai 90 percre. Igyekszünk majd kikapcsolni az irányító feleket s a nagyon veszélyes Stratult. Lényegesen szilárdabb lesz a védelmünk, ám nem mondunk le a támadásról sem, hiszen gólokat kell rúgnunk ahhoz, hogy továbbjuthassunk. Hozzátette még az edző, hogy az MTK elleni játék biztató volt, noha még mindig sok a javítanivaló. Hogy áll fel szerdán a Tatabánya? — Ahhoz még aludnom kell egyet, hogy kijelöljem a pályára lépő gárdát. Sima szerepeltetésére alighanem sor kerül. A kezdő csapatot majd csak kedden, edzés után Teplicében hirdetem ki. Gélei József, a válogatott kapus kijelentette: — Azt hiszem, olyan rosszul még egyszer nem játszhatunk, mint szerdán. És nem is kell idegeskedünk, mert ez most a hazaiak feladata, hisz nekik nyerni kell . . . Tizennégy játékos utazott: Geléi, Lévai, Kovács I. Juhos, Horváth, Laczkó, Szabó, Csernai, Arany, Hernádi, Ladinszki, Sárközi, Sima és Törőcsik. Az Union Teplice vasárnap, az akkor még 2 helyezett Slovan Bratislava együttesét látta vendégül Teplicén, s jó játékkal 2:1 arányban győzött Rygr edző reméli: a Tatabánya ellen is hasonló lesz a játékkedv, sőt az eredmény is. A grazi fekete fehérek szeretnének helytállni nagyhírű ellenfelükkel szemben A bajnokságban már felhívták magukra a figyelmet, a KK-ban is szeretnék folytatni a jó szereplést. KÉT GÓL A RANGADÓRÓL Az elsőt a mérkőzés elején a Vasas érte el: Farkas átadásával Müller nagyszerűen kitört, 1-1 m-es nagyerejű lövése után Géczi kezéről a kapu jobb oldalába szállt a labda. 0:1. Ez pedig a kiegyenlítést jelentette: a 91. percben Szőke cselezett, majd beadott Fister elvétette a labdát, de Szűcs résen volt, lőtt, s a labda a felső lécről vágódott a hálóba. (Pobuda Fotó felv.)