Népsport, 1970. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-29 / 24. szám
A JELENTI. 1970. január 29. 1928. A stockholmi asztalitenisz-világbajnokságon a hat szám közül ötöt a mieink nyertek. A férfi egyesben Mechlovits Zoltán, a női egyesben pedig K. Mednyánszky Mária bizonyult a mezőny legjobbjának. SPORT A RÁDIÓBAN. Petőfi-adó. 20 28. Magyarország—NSZK Európa Liga asztalitenisz-mérkőzés. • A NAP KIEMELKEDŐ ESEMÉNYEI: Magyarország—NSZK Európa Liga asztalitenisz-mérkőzés és a Magyarország—NSZK válogatott kézilabda-viadal. IDŐJÁRÁS. A Meteorológiai Intézet jelenti január 28-án, szerdán este 19 órakor, a hőmérséklet kissé csökken. Várható időjárás csütörtök estig: felhőátvonulások, szórványosan havas esővel, hózáporral. Mérsékelt, időnként élénk észak-nyugati, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön mínusz 1 — plusz 4 fok között. (MTI) Az MTI Komárom megyei tanácsának elnöksége ülést tartott, amelyen megtárgyalta az 1969-ben hozott határozatok végrehajtását, valamint a szakszövetségi munka irányításának tapasztalatait. Az elnökségi ülésen részt vett dr. Szatmári István, az MTS OT elnökhelyettese. Götz Gusztávot, a Magyar Evezős Szövetség elnökségi tagját, a volt Európa-bajnokot január 30-án, pénteken 15 órakor temetik a Farkasréti temetőben. Súlyos baleset történt a Tüzér utcai csarnokban. Az atléták edzésén súlygolyóval homlokon találták Pataki Tamást, a Bp. Honvéd fiatal rúdugróját. Súlyos állapotban azonnal kórházba szállították, a baleset körülményeinek kivizsgálása folyik. Nem utazik az Újpesti Dózsa. Az Újpesti Dózsa elnöksége a labdarúgók tervbe vett délamerikai túráját — a bizonytalan feltételek miatt — lemondta, s utasította a labdarúgó-szakosztály vezetőségét, hogy a csapat zavartalan felkészülését itthon biztosítsa. (MTI) Az MTK idén is bérleteket bocsát ki az NB I-es bajnoki labdarúgó-mérkőzésekre. A bérleteket február 20-án kezdik árusítani. Nevezés. Az MJSZ elküldte a név szerinti nevezést a jégkorong-világbajnokság galaci C- csoportjára. A 21 játékos közül kerül ki az a 18, akik pályára lépnek a VB-n. A névsor: Vedres, Kelemen, Molnár (kapusok), Palotás, Bánkuti, Gogolák, Krasznai, Kertész P., Treplán, Szeles (hátvédek), Bálint, Galambos, Ugray, Horváth, Bikár, Póth, Menyhárt, Mészöly, Pállá, Zsitva V. és Havrán (csatárok). NDK tv-film — Schirilláról. A Német Demokratikus Köztársaság televíziója húszperces filmet készít az NDK-ban is nagy népszerűségnek örvendő Schirilla Györgyről, hétköznapjairól, bravúros futásairól és úszásairól. Teremtorna Csepelen. Február 1-én, vasárnap 14.30-kor a csepeli sportcsarnokban négy csapat — a KSI, a Vasas, az FTC és a Csepel — részvételével kerül lebonyolításra a hagyományos Csepel Kupa teremtorna. Az apró labdarúgó-palánták immár negyedik alkalommal mérik össze tudásukat a vendéglátók által felajánlott trófeáért. A kupát jelenleg a KSI védi. Hogy meddig? Ez vasárnap kiderül. Versenybírói tanfolyamot rendez a Magyar Öttusa Szövetség. Gál Ferenc, a szövetség titkára elmondta, hogy az idén is megrendezik a versenybírói tanfolyamot. Az elnökség véleménye szerint a sportág állandó fejlődése megkívánja, hogy növeljék a versenybírák számát. Az idei tanfolyamra február 10-ig lehet jelentkezni a szövetségben (V., Rosenberg házaspár u. 1.). Korcsolyaoktatás: Dunaújvárosban a néhány évvel ezelőtt megnyílt műjégpályán Siebold Zsuzsának, a Bp. Spartacus egykori ismert versenyzőjének irányításával korcsolyatanfolyam kezdődött Évzáró-évnyitó. Hétfőn este tartotta évzáró és idénynyitó ünnepségét a Budapesti Kosárlabda Szövetség. Számos társadalmi aktívát jutalmaztak meg a szorgos munkáért. Pénteken a vívók ülnek asztalhoz. Meleg víz Budatétényben. Geológusok próbafúrásokat végeztek a XXII. kerületben és a Dunától mintegy 100 méterre, 1800 méter mélységben 54 C-fokos meleg vizet találtak. A kerületi gyárak elhatározták, hogy összefogással egy 50x30 méteres uszodát építenek, amelyben hasznosítják a most talált meleg vizet. Szabályértekezlet: Rajki Béla, a FINA (Nemzetközi Úszó Szövetség) vízilabda-szabályalkotó bizottságának tagja február 7-én 15 órakor előadást tart a Nemzeti Sportuszoda tanácstermében az érvényes szabályok értelmezéséről. Százéves Szegeden az evezés Szeged nagyszabású ünnepségsorozattal, vízikarnevállal, evezősversennyel ünnepli az idén a város evezőssportjának 100 éves jubileumát. Most ízléses postai levelezőlapot nyomtattak, a jubileum szép emblémájával. Országos lovasértekezlet. Január utolsó napján kerül sor az országos lovasértekezletre az MTI székházának kultúrtermében. Az értekezlet programjában az elmúlt év értékelése, s az idei feladatok megbeszélése szerepel. KSI vívótoborzó. Február 2-án és 3-án felvételt tart a Központi Sportiskola vívószakosztálya a Sportcsarnok vívótermében délelőtt 8—10-ig és délután 2—4-ig. 1956—57—58-ban született fiúk és lányok jelentkezhetnek felvételre. Értekezlet Óbudán. Péntekre megbeszélésre hívták össze a III. kerület valamennyi sportkörének elnökét. Az értekezlet egyik legfontosabb napirendi pontja a jubileumi sportjelvényszerző versenyek előkészítése. Csütörtök, 1970 január 29. Csak természetbarátoknak Elkészült és nyomtatásban is megjelent „A túrázó minősítésének teljesítményigazoló könyve”. A Sportpropaganda kiadványa egyszerűvé és világossá teszi a túrázók eredményének nyilvántartását és ismerteti a minősítési szabályzatot is. A 34 oldalas könyvecske a Sportpropaganda boltjaiban már kapható. Az ára: 3 Ft. Érdemes megvenni: pontos gyűjteménye lesz majd a túrázók eredményeinek. Átigazolások asztaliteniszben. A tehetséges kiskunfélegyházi Csenki Gábort az NB I újonca, a Szegedi Render, az NB I-ből kiesett BEAC-ból Csákyt a Bp. Postás, Kovácsot pedig a HSC igazolta le. Ami a versenykiírásból kimaradt. A posta az elmúlt napokban részkesítette az érdekelteknek az 1970. évi röplabdabajnokság versenykiírását. Az él■ vonalra vonatkozó terjedelmes kiírásból azonban sajnálatos módon éppen az egyik legfontosabb, mondhatni döntő feltétel maradt ki — mégpedig a kiesés és a feljutás kérdésének szabályozása. Sportbeli hasonlattal élve, olyan dolog ez, mintha egy atlétikai versenyen a futókat úgy szólítanék a rajthoz, hogy nem közüik, mennyit is kell majd futniok. Tegyük hozzá azt is, hogy nem feledékenységről, alaki hibáról van szó. A szövetség, tudomásunk szerint, változtatásra készült, de ezt technikai okok miatt már nem tudták végrehajtani, és ezért talán majd menetközben akarják szabályozni a feltételeket! Hasonló a helyzet az NB II-ben is. Itt nem készítették el a csoportok beosztását. A szövetség szerint előbb nevezzenek a csapatok, és majd utána elkészül a beosztás, hátha néhány jogosult együttes meggondolja magát — két szakosztály valóban visszalépett —, no és az egyik osztályozó eredményét is meg kellett semmisíteni. A Soproni AFIT Vasas hamisan szerepeltette egyik játékosát. Ez tehát három csapat, de közben további 81 együttes nem tud tervezni, költségvetést készíteni, mert nem tudják, hogy mennyit kell utazniok, kik lesznek az ellenfeleik. A röplabdások népes tábora joggal vághatna halmozottabb, tervszerűbb irányítást és vezetést a szövetségtől! VILLÁMINTERJÚ Baranyival München és Amerika között Bárányi Szabolcs, az 1969. évi teniszbajnok Münchenben kezdte az évet, Machán Róbert társaságában a nyugatnémetek meghívásának eleget téve, fedettpályás bajnokságon vett részt. — A viadalt a Sportseheckpályákon bonyolították le — kezdte villámbeszélgetésünket. — Ez a vállalkozó több mint száz magánteniszpályát tart fenn, ezres létszámú hétvégi sítúrákat szervez, lovardái, fedett teniszcsarnokai vannak. Hiába, a klubok már nem tudják kielégíteni a szórakozásból sportolók igényeit. — A versenyen a döntőbe vártuk... — Hát igen... Az elején, sajnos, nehezen jöttem bele, meghűléssel bajlódtam, de a Hutchins elleni győzelem után már reménykedtem. Zahr ellen Budapesten biztosan nyertem. Most is vezettem ellene 3:2-re a döntő játszmában, de sajnos, nem tudtam megnyerni az adogatásomat. Nagy lehetőséget szalasztottam el, hiszen a rövidesen profinak szerződő angol Cox az elődöntőben sérülten játszott és kikapott Cliftontól, akit legyőzhettem volna. — És a páros? — A gyorsabb fedett pályán még nem megy úgy, ahogyan szeretnénk. Ezt már legutóbb a svédek elleni Király Kupamérkőzésen, vagy a románok ellen is éreztük. Hiába, a mi párosunk fő erejét Machán „ritörnjei”, adogatás-visszaütései jelentik. S ez a fedett pályán Robinak még gyengébben megy. — Tervei? — Február 12-én repülünk Szőke Péterrel a Karib-tengeri körversenyre. Londonban töltjük az éjszakát és másnap, pénteken este már Salisburyban, az Egyesült Államok fedettpályás bajnokságának színhelyén leszünk. Hazaérkezésünk időpontja a szovjet csapat elleni Davis Kupa-mérkőzéstől is függ. Az április 20—26. között Houstonban rendezendő versenyen valószínűleg még részt veszünk. Most már az utazásra készülünk. Kedden kaptuk meg a szükséges Védőoltásokat, azt „ígérték”, hogy csak négy-öt nap múlva lázasodunk be és így csütörtökön ott lehetek a sportújságírók szavazásának díjkiosztásán. Harmadik helyezésnek így még soha életemben nem örültem ... V. D. A jégkorongmérkőzések rendjéért! A Magyar Jégsport Szövetség elnöksége, január 27-i ülésén, foglalkozott a január 25-i FTC— BVSC bajnoki jégkorong-mérkőzés egyes nézőinek sportemberhez méltatlan magatartásával. Az elnökség mélységesen elítéli e sportszerűtlen magatartást és határozatot hozott, hogy a szövetség aktívái, a játékvezetők hatáskörükön belül tegyenek meg mindent a hasonló jelenségek megakadályozására. Az elnökség felkéri az egyesületeket, a jóérzésű szurkolókat, hogy a jégkorong-mérkőzések sportszerű lebonyolításához nyújtsanak segítséget. A január 25-i, vasárnapi FTC-s BVSC jégkorongmérkőzésen, amelyet a televízió is egyenes adásban közvetített, botrányos jelenetek követték egymást. Az obszcén versikék szavalása mellett cipőket, kalucsnikat hajigáltak a jégre. A rangadó előtt néhány nappal lapunkban már szóvá tettük a jégkorongmérkőzések egyes szurkolóinak sportszerűtlen, sportemberhez méltatlan magatartását. Úgy tűnik, csak megfelelő rendelkezésekkel és eréllyel lehet visszaállítani e szép sportág lelátóinak rendjét. Éppen ezért örvendetes, hogy a Magyar Jégsport Szövetség minden erejével igyekszik gátat szabni a durva jelenségeknek. Ezt követeli e sportág szépsége, ezt igénylik a jégkorongmérkőzésekről már-már elmaradozó, a kulturált körülményekhez szokott szurkolók. (b6) Az FTC elhatárolja magát Az FTC vezetősége az üggyel kapcsolatban a következő nyilatkozatot tette: Az FTC vezetősége és sportolói nevében mély felháborodásunkat fejezzük ki az FTC—BVSC jégkorong bajnoki mérkőzésen egyes nézők minősíthetetlen és sportszerűtlen magatartása miatt. A klub elítéli és szigorúan elhatárolja magát azoktól a szurkolóktól, akik megnyilvánulásukkal súlyos erkölcsi kárt okoztak az FTC-nek. Kérünk minden becsületes, az egyesületet szerető szurkolót, hogy vesse ki soraiból a magukról megfeledkezett elemeket és nyújtson segítséget hasonló sportszerűtlenségek megakadályozására. (MTI) A hajrában összeroppant az Építők A Jéglkororngbajnokság negyedik szakétszásban szerdán a Kisstadionban két találkozót bonyolítottak le. BKV Előre—Bp. V. Meteor 13:5 (3:0, 3:3, 7:2) V: Bocsok, Rancz. BKV Előre: Kelemen — Enyedi, Sírom — Filaidora, Lovosányi, Tőkés, Csere, Lengyel, Reinthaller, Kalotai, Nagy, Rédlinger, Miklay, Lakó Domonkos, Szöllős. Dikk. Edző: Margó György dr. Bp. V. Meteort Puskás — Ziegler J., Szepesi — Szabó, Némon, Gálfi. Csere: Kiss- Szabó, Grolmusz, Marczinka, Mogyoródi, Muhr, Földváry. Grimm, Bicztl. B. Nagy, Szegő Edző: Kenderesi Balázs dr. Gólütők: Lovcsányi (31, Reintshaltén (3), Szöllősi (21, Kalotai (2), Flandera, Tőkés, Simon, 111. Grimm, Mogyoródi, Szabó, Gálfi, Földvári. Kiállítás: Az Előrénél 0 perc, a Bp. V. Meteornál 2 perc. A kiegyenlített első harmadban az Előre ügyesebben használta ki helyzeteit, s biztos vezetést, szerzett. A következő játékrészben feljött a Meteor, s szorosabbá vált a mérkőzés. Mindkét együttes sokat támadott, s bár 6 gól esett, mindkét oldalon sok helyzet kihasználatlanul maradt. Az utolsó harmadban erősített az Előre. A Meteor sok hibával játszott. A találkozó sportszerű légkörben zajlott le, mindössze egy kisbüntetés adódott 60 perc alatt Újpesti Dózsa —Bp. Építők 4:0 (1:0, 0:0, 3:0) V: Hrabák, Messinger G. U. Dózsa: Vedres — Bánkuti, Böle — Ugray, Künk, Zsitva V. Csere: Treplán, Szigetvári, Bálint. Bodor. Menyhárt. Hajek, Palotás. Fodor Erdős. Edző: Boróczy Gábor Bp. Építők: Orbán — Máthé, Szongoth — Urbanics, Havrán, Doór. Csere: Cerva Losonczi, Moletz, Aradi. Szatmári. Bozsik, Tejfalussy. Edző: Minder, Rezső dr. Gólütő: Bánkuti (9. p.), Erdős (45. p ), Bálint (54. p.), Künk (58 p.). Kiállítás: 2 perc az U. Dózsánál, 4 perc a Bp. Építőknél. Gyors játékot hozott az első harmad, bár mindkét csapat idegesen és sok hibával játszott. Az egyetlen gól gyenge vigasz volt a szurkolóknak. Nem sokkal emelkedett az átlag fölé a következő játékrész sem. Az újpestiek ugyan sokat támadtak, de hiányzott a tervszerűség és a jó befejezés is. A Bp. Építők szívósan védekezett. Az utolsó harmadban a nagy nyomás alatt összeroppant a Bp. Építők NÉPSPORT JEGYZET Kertelés nélkül! Labdarúgósportunk válsága hovatovább össznépi üggyé válik. Szinte korra, nemre és beosztásra való tekintet nélkül vitatja mindenki a kudarc okait, és lázasan keresi a megoldást is. Ám a vitathatatlanul jószándékú buzgalom — érthető okok miatt — szélsőségektől terhes. Egyesek például csak a játékosokat, mások csak a sportvezetőket okolják a súlyos bajokért. Ugyanilyen végletes álláspontokkal találkozhatunk, ha a megoldásról esik szó. A különböző nézetek közül ragadjunk ki most csak egyet, azt, amelyik így summázható: a megoldás kulcsa — a pénz! S mert a pénzcentrikus szemlélet is többféle, a pontosság kedvéért — és a félreértések elkerülése végett is — foglalkozzunk csak azzal, amelyik azt javasolja: több pénzt a játékosoknak! Már csak azért is érdemes ennél az álláspontnál kissé elidőzni, mert csaknem egyidős labdarúgásunk hanyatlásának kezdetével, és a „kis pénz, kis foci” szállóigében sűrűsödik. Most már ismeretes, hogy az eddig „fekete csatornákon” kapott juttatás legalizálásával kedvezőbb helyzetbe kerülnek majd a labdarúgók. De, hogy ennek fejében az eddiginél sokkal többet követelhessünk tőlük, vizsgáljuk meg: kevés-e az a pénz, amit legjobb labdarúgóink eddig kaptak.? Igaz, a sok és a kevés rendkívül relatív fogalmak, és a jelenlegi helyzetben egészen pontosan szinte lehetetlen meghatározni egy-egy NB I-es, illetve válogatott játékos összjövedelmét. De még így is bátran állíthatjuk — amint ezt egyik-másik cikkünk és a legutóbbi tévévita is alátámasztotta —: nem kevés! Más kérdés azonban — s erről nem kívánunk most szólni — a juttatás módja és differenciáltsága, azaz, hogy ki miért, hogyan és mennyi pénzt kap. Közismert tény, hogy élvonalbeli labdarúgóink többsége — tisztelet a kivételnek! — csupán névlegesen szerepel valamely munkahelyen. Gyakran még a fizetéséért sem kell odafáradnia, nemhogy megdolgozna érte. Az így kapott pénz, számára, nem munkabér, s ennél fogva — hogy további fejtegetésbe e téren se bocsátkozzunk — nem is táplálhatja a játékosban a munka, de még a pénz becsületét sem! Ezenfelül kapja a labdarúgó az úgynevezett kalóriapénzt, amiért „fáradoznia” kell, edzésen, mérkőzésen vesz részt. Ehhez jön aztán a prémium, ami a győztes, illetve a döntetlen mérkőzésekért illeti meg a csapat tagjait. Mindez együttvéve teszi ki a játékosok közismert, elfogadott jövedelmét, amely egy csupán átlagos képességű NB I-es labdarúgó esetében is — szerényen számolva — havi 5—6 ezer forint. De a pénzen kívül esetenként másmás juttatásban is részesülnek, például soron kívül kiutalt, esetleg kedvezményes áron kapott öröklakás, gépkocsi stb. Ami pedig a teljesítményüket illeti, arra éppen most szükségtelen a szót vesztegetni. Úgy véljük, már ez a rövid fejtegetés is gondolkodásra késztetheti a „több pénzt a játékosoknak!" nézet híveit. Ám, ha az elmondottakhoz még azt is hozzávesszük, hogy a néhány éve ismertté lett — és mindmáig burjánzó! — sportellenes összeesküvés, a bundázás révén mekkora fekete jövedelemre tesznek szert az egyes csapatok játékosai, akkor már nyilvánvaló: másról, súlyos sporterkölcsbeli fogyatékosságokról van szó! Amelyek — úgy véljük, nem túlzás kijelenteni — kikezdték labdarúgásunk erkölcsi alapjait, s évek óta aláássák a szurkolók bizalmát! Szinte jóvátehetetlen az a kár, amely ezen a téren az utóbbi években esett. Akik tehát valóban a hívükön — és nem csak a szájukon — viselik labdarúgásunk ügyét (amely nálunk a szó nemes értelmében közügy), azoknak nem a játékosoknak nyújtott anyagi juttatások mennyiségében kell keresniük sem a jelenlegi helyzet okát, sem a megoldás kulcsát. A helyzet ennél sokkal bonyolultabb. Csak a tényekkel való őszinte, kertelés nélküli szembenézés, a szocialista sporterkölcs melletti egyértelmű kiállás segítheti a mai, de már régi keletű bajok valódi okainak feltárását, és a kátyúból való kilábalást is. Bakai László A Betonút SC 20 éves jubileuma A Betonútépítő Vállalat megalakulásával — 1950-ben — jött létre a vállalat sportköre és ezen belül az asztalitenisz-szakosztály, amely az elmúlt két évtizedben kiváló eredményeket ért e. Az első házibajnokságon még a vállalat igazgatója, Petrilla Károly is indult. A csapat a ranglétra legalsó fokán, a Budapest IV. osztályban kezdett. Lelkes játékukkal minden évben feljebb rukkoltak, végül eljutottak az NB I-be! A szakosztály alapító tagja, versenyzője és szakvezetője Tóth Zoltán. Nélküle egész biztosan nem tartanának itt. Fényes bizonyítékául annak, hogy egy aktíva milyen sok mindenre képes. Vállalatánál többszörös kiváló dolgozó. Ezen túl a Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója kitüntetés tulajdonosa is. — A jó szakosztályi munkának — mondja a jubileumi gratuláció után — vannak „titkai”; először is a sportszeretet, a kollektív szellem, a jó szervezés, egymás megbecsülése és így tovább ... — Térjünk még vissza egy kicsit az elmúlt évekre. A Betonút SC az ifjúsági CSB-n három ízben is az első helyen végzett. Minek köszönhették a jó nevelőmunkát? — Egyszerű a dolog: gondoltunk a jövőre és... türelmesek voltunk. Tudtuk, hogy előbbutóbb megérik a munka gyümölcse. — Ezek a sajátnevelésű fiatalok azonban elmentek a szakosztályból. — Elmentek? Inkább elvitték őket. Mire megtanítottuk játszani a fiúkat, már felfigyeltek rájuk és elcsábították őket. Ez az igazság. Csak Sándor Csaba maradt hű hozzánk... No, de az ünneplés közepette ne bolygassuk a múltat. A Betonút SC húsz év alatt nagyszerű munkát végzett, csak dicséret illeti. Nem beszélve a minden évben sorra kerülő versenyéről, amely a sportág hasznos jelensége. Az idei meghívásos versenyt egyébként a hét végén rendezik , a jubileum jegyében. A Felemelt áron idilli vásároljuk Vittv aranytárgyait AZ ÓRA- ÉS ÉKSZERKERESKEDELMI VÁLLALAT BOLTJAIBAN: I. Krisztina krt. 79. II. Mártírok útja 4. III. Flórián tér 13. IV. Bajcsy-Zsilinszky út 13. V. Tanács krt. 28. VI. Lenin krt. 122. VI. November 7. tér 4. VII. Lenin krt. 58. VII. Lenin krt. 17. Vill. Üllői út 42. Vill. József krt. 7. X. Körösi Csoma út 4. XIX. Vörös Hadsereg útja 23. XX. Kossuth Lajos u. 34. XXI. Rákóczi Ferenc u. 111. DRÁGAKŐVASARLAS II - V., Irányi u. 1. Birkózóiskolák Egerben Három általános iskolában alakult birkózószakosztály Egerben A Heves megyei TS nagyarányi támogatásával fellendülőben van a sportág, a birkózók kitűnő körülmények között készülhetnek és versenyezhetnek a Dobó István szakközépiskola aulájában.