Népsport, 1970. november (26. évfolyam, 257-281. szám)

1970-11-01 / 257. szám

LABDARÚGÁS ♦ LAPDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDA Vidéki nap az NB I-ben Szombat délután. Süt a nap, kellemes idővel búcsúzik ok­tóber. A pályákon befejeződött a felkészülés, most már csak a mérkőzés van hátra. A szertá­rosok becsomagolják a mezeket, nadrágokat, cipőket. A buda­pestiek rövidebb-hosszabb útra készülnek. Győr, Dunaújváros, Székesfehérvár az úticél, az MTK az egyetlen, amelyik va­sárnap otthon lép pályára. Ki mit tervez a vidéki és a fővárosi mérkőzésre? Erre kér­tünk választ. Az edzők többsé­ge nem tudott összeállítást ad­ni. Titkolózás ez, vagy valami más van mögötte? Legtöbben azzal magyarázták: gondjaik vannak, ezért alszanak még egyet, a pályára lépő csapat kijelölése előtt. A Vasas edőzése után Machost faggattuk. — Nagyon nehéz mérkőzés lesz. Örülnék a döntetlennek — mondta. — A Videoton na­gyon jól szerepel mostanában. — Marad a szerdai összeál­lítás? — Nem! Müllert újra szere­peltetem, viszont Farkas kima­rad. Ettől függetlenül még nem jelöltem ki a kezdő 11-et. — Tehát döntetlent vár? — Nem vagyunk valami el­lenállhatatlan formában. A Vi­deoton viszont megverte a Dó­zsát is. — Ezzel szemben kikapott a Komlótól! — Az csak amolyan kisiklás volt!... Kovács Imre, a Videoton mestere sem adta meg a csa­patot. Hogy miért? Burka be­teg, Nagy III sérült volt a héten, Csukovics játékjogát fel­függesztették. — A Vasast, bár hullámvölgy­ben van, az egyik legjobb csa­patnak tartjuk — mondták a Videoton szakvezetői. A Dunaújváros újdonsült mes­ 4 tere, Fejes László azt fejtegette, a sok rossz után végre jónak is kell következnie. A rossz alatt a négy vereséget értette . .. — Most jó iramú 90 perc és szoros eredmény várható — hangoztatják a városban. Mit szól ehhez a Bp. Honvéd? — A Dunaújváros nyilván mindent megpróbál. Feltehetően arra számítanak, hogy megállít­ják a rossz sorozatot. Erre itt az alkalom — próbálta beleél­ni magát Preiner Kálmán a hazai csapat vezetőinek szere­pébe. — És a Honvéd milyen el­lentervet készített? — A középpályán és a csatár­sorban akad még kérdőjel — mondta az edző. — Harcos, ke­mény mérkőzésre kell készül­niük a fiúknak. Jó eredményt várok a Manchester elleni fő­próbán! Előrött változik az összeállí­­­­­­tás. Korsós büntetése le­j­árt, Pozsgai viszont megsé­rült. — Most több mérkőzést oda­haza játszunk — fejtegette Dö­­börhegyi Ernő szakosztályveze­tő —, a sorozatot szeretnénk jó eredménnyel kezdeni. A Csepel azonban nagyon nehéz ellenfél. Keszthelyi Mihály, a Csepel mestere szerint is izgalmas 90 percet látnak majd a győriek. — Miért lesz jó a meccs? — kérdezett vissza. — Mert a Rába számára nagyon kellenek a pontok. Viszont mi sem ké­­nyelmeskedhetünk. Nem aka­runk lemaradni az élmezőnytől. Salgótarjánban óriási az ér­­­r­deklődés a Ferencváros elleni mérkőzés iránt. Tévéközvetítés ide, tévé oda, sokan lesznek a mérkőzé­sen. Erről tájékoztatott minket salgótarjáni tudósítónk. Az összeállítás — marad! Moór Edének semmi oka nincs arra, hogy változtasson. Néző­csúcs és a további jó szereplés — erre vágynak a salgótarjá­niak. És az FTC? Szombaton délelőtt, szép számú közönség jelenlétében, edzést tartottak a zöld-fehérek. — A héten szép számmal akadt gondja Csanádi Ferenc­nek — magyarázta Harót János elnök. — Géczi, Mucha, Havasi és Juhász sérülése miatt nincs könnyű helyzetben a mester. Igaz, Mucháék csütörtökön már edzettek. — Mire számíthatnak a zöld­fehér rajongók? — Arra, hogy a csapat jó eredményt ér el Tarjánban! Ta­vasszal odahaza megvertük őket... Diósgyőrött vajon mit vár a 31 Tatabánya ellen Mathesz Imre? — Gondok, gondok, mindenütt gondok — panaszkodott az edző. Veréb, sorozatos hibái miatt nem vállalja a védést. Bencze, a tartalékkapus megsérült hét közben. Fekete húzódással baj­lódik. Kovács játékjogát felfüg­gesztették. — Ennek ellenére győzelmet várok — jelentette ki határozot­tan Mathesz. — Döntetlent várok csapatom­tól — jegyezte meg Lakat Ká­roly dr., a Tatabánya edzője. — Diósgyőrött legutóbb X-re ját­szottunk! Az MTK győzelemre készül a Szombathely ellen. — Koritár nem játszhat, szinte biztosnak látszik, hogy Kiss Ti­bor helyettesíti. Szó lehet eset­leg Oborzil játékáról is. — Legyőzik a Haladást? — Esélyesebbek vagyunk. És mi újság Szombathelyen? Tudósítónk, Kiss Antal tájé­koztatott minket. — Rátkai, Bokor és Király sé­rült — jelentette. — Az MTK-t tartják esélyesnek, de a játéko­sok azt mondták- nem adják meg egykönnyen magukat. C©r©ES a Fradib­a tippel Miután beszéltünk a 12 érde­kelttel, Göröcs Jánost­ kerestük fel. Először hogyléte felől érdek­lődtünk. — Most már sétálhatok — mondta örömmel. — Eddig csak a tévét néztem, meg a lapokat olvastam. Szombaton este meg­néztem a fiúkat a SZEOL ellen. Bár már én is közöttük lehet­nék, de az még nagyon messze van. — Hát, mielőbbi gyógyulást! A foci közelsége biztosan meg­gyorsítja a gyógyulást. És most, ha nincs ellenére — kezdjük a tippelést. — MTK—Sz. Haladás? — Egyes! A kék-fehérek jó formában vannak. Simán verik a Hungária körúton Halmosié­­kat. — Videoton—Vasas? — Döntetlen! A Videoton a Dózsát is megverte. A Vasast, bár nincs éppen formában, ké­pesnek tartom a pontszerzésre. — Dunaújváros—Bp. Honvéd? — Döntetlen! Rázós, nagyon rázós meccs... A Dunaújváros sok borsot tört már a Honvéd orra alá. Most meg nyilván bi­zonyítani is akarnak. — Salgótarján—FTC? — Kettes! Az az érzésem, hogy nyer az FTC. Jobb, mint ellen­fele, ez nem vitás. — Rába ETO—Csepel? — Egyes! A győriek számára nagyon kell ez a két pont és meg is szerzik. — Diósgyőr—Tatabánya? — Egyes! A Tatabánya csatár­sora idegenben nem nagyon tud két gólt rúgni. — Végül: mit gondol hány ta­lálatunk lesz vasárnap este? — Szerintem öt, vagy hat. Csak akkor lehet nagyobb elté­rés, ha több csapatnál is „rövid­zárlat” lesz. Ez pedig aligha várható! Palitskó Tibor szemével Két éve történt A 6-os villa­mosra vártam. Egyszercsak meg­érintette valaki a vállam. Varga Laci, az Egyetértés kapusa volt. Alighogy kezet szorítottunk, do­hogni kezdett: — Mindig rajtunk, a játékoso­kon verik el a port. Egyszer nézzék már meg, hogy mit tesz­nek le az asztalra az edzők. De ha ezt szóvá teszik, megsértőd­nek." Egy másik eset. Kispesten döbbenten néztük a Honvéd ver­gődését a Manchester City ellen. A szomszédos páholyban két tekintélyes labdarúgóvezető ült. Egyikük sápadt arccal mondta: — Nézd meg, itt tart a ma­gyar labdarúgás. A másik: — Csendben mondd, mert meghallják az edzők és megsér­tődnek.­ Bárót! Lajos nemrégiben azért neheztelt, mert, mint mondta, mindenért az edzőket teszik fe­lelőssé. — Az edzői munkát nem le­het kiszakítani a labdarúgás egészéből. Mi ezért vagyunk hi­básak, mások azért... Össze­függésükben kell nézni az ese­ményeket. Aligha vitatható, hogy az ed­zőket sok támadás éri — alap­talanul. De akikat is! Egy olyan oktatótól, aki a labdarúgásból él — és nem is rosszul! — iga­zán elvárható lenne, sokat te­gyen csapatáért, önmaga fejlő­déséért, legyen meg benne az az igény, hogy mindig többet ad­jon, képezze magát, keresse az újat, tartsa természetesnek azt, ami ma elég, holnap már kevés. De szerencsére szép számmal vannak olyanok, akik nem vi­­szolyognak, ha nagyobb igénye­ket támasztanak velük szemben. Sőt, ezt tartják természetesnek-I­s Palicskó Tibor is ilyen edző. Amikor arról beszélgettünk: szükség van-e az edzők minő­sítésére, ellenőrzésére, milyen új módszerekkel lehetne emel­ni a szakmai munka színvona­lát, mit lehet az edzőktől kö­vetelni, s milyen legyen a szá­monkérés, többször is hangoz­tatta: egyéni véleményt mond, nem érzi magát csalhatatlan­nak.+ — Már lélekben rég eljegyez­tem magam az MTK-val, de edzői szerződésem megkötése mégis sokáig húzódott. Akkori­ban egy elnökségi tag nagyon kötötte az ebet a karóhoz, dol­gozzék mellettem egy testnevelő tanár is, mégpedig erőnléti ed­zőként. Erre nem voltam haj­landó, mert úgy éreztem, ma­gam is el tudom látni a kondi­cionálás munkáját. Ezt a példát azért említem, mert lényeges­nek tartom. Ha ugyanis a szak­mai munka egyik területe ki­csúszott volna a kezemből, fél­­értékű embernek vélném ma­gam. A szakmunka teljes fele­lőse nem lehet más, mint egye­dül az edző. — Manapság, egyre-másra fel­bontják az edzői szerződéseket. Az indokok szinte mosolyt csal­nak az ember arcára.­ Egészség­­ügyi okokból... Közös megegye­zéssel ... Eddigi érdemei elis­merése mellett... Vajon ki bírálja el, hogy az edző eleget tett-e a szakmai követelmények­nek? Olyanok, akik megközelí­tően sem tudnak annyit, mint az edző? És vajon csak a csapat eredményei döntik el, hogy mi­ként dolgozott? Véleményem szerint előfordulhat olyan eset is, amikor az az oktató, akinek a csapata kiesik, jobb szakmai munkát végez, mint akié baj­nokságot nyer! Meg kellene szüntetni azt az áldatlan álla­potot, hogy elég három-négy vereség, s máris útilaput kötnek az edző talpára. + — Mit tennék? Szerveznék az EB-ben egy operatív bizottsá­got. Ennek az lenne a feladata, hogy gondos mérlegelés után jóváhagyja a szerződéskötése­ket, s véleményt mond, ha eset­leges kenyértörésre kerül a sor. Megvédi az edzőt, ha annak szükségét látja, s elmarasztalja, ha ez kívánatos. A bizottság vé­leményét minden esetben közöl­ném a nyilvánossággal- A jót is, a rosszat is. Mondják ki bátran azt is, ha valaki nem dol­gozik megfelelően. — Magam is azt vallom, szük­ség van minősítésre, s ellenőr­zésre is. De melyik szerv és ki ellenőrizzen? A klub! A szak­osztályvezető! Egyszerűen nincs lehetőség arra, hogy az EB megbízottjai heteken át rend­szeresen figyeljék, miként dol­gozik egy-egy edző. Márpedig hézagosan nézni az edzéseket, mondjuk egy héten egyet-kettőt, s utána véleményt formálni — helytelen. Ellenőrzésre viszont csak az a szakosztályvezető ké­pes — annak a véleményét le­het elfogadni —, aki játékos­­múlttal rendelkezik, aki ismeri az edzéselveket, a módszereket, ért a pedagógiához, a játék­elemekhez, a taktikához, tehát képzett. Ha rajtam múlna, a függetlenítettek számára köte­lezővé tenném a TF hároméves sportvezetőképzőjének elvégzé­sét. Azt is el tudnám képzelni, hogy a szakosztályvezetők egy­két éves különleges tanfolya­mon nyerjenek képesítést az ellenőrzés feladatának ellátásá­ra. A kölcsönös megértés sokat segíthetne. Egy ilyen vezető megvédhetné az edzőt, vagy bí­rálhatná akkor is, amikor jók az eredmények! Az állandó, rendszeres ellenőrzés segíthetné a józan számonkérést, a bírálat, a vélemény alapjává a munkát tehetné, s nem feltétlenül az­ eredményeket.+ — Sokrétűbb, átgondoltabb, jobb edzői munkára van szük­ség. Ennek érdekében helyes­nek tartanám, ha a 18-as keret tagjaival egy segédedző is fog­lalkozna. Ez hathatósan meg­könnyítené az egyéni képzést, a csapatrészekkel való foglalko­zást, a részfeladatok elvégzését. Ma már egyre több feladat há­rul az edzőre , a pályán kívül is. Egy megfelelő segítőtárs ese­tén jobban lehetne összpontosí­tani a fő feladat elvégzésére. Egy időben idegenkedtünk az anyagiak differenciált szétosztá­sától. Ma már többen ezt az utat járjuk. És a gyakorlat azt bizonyítja, helyes volt a kezde­ményezés. Aki többet tesz, töb­bet is kapjon! Az ösztönzés mód­jait persze nem lehet uniformi­zálni, a helyi viszonyok a mér­tékadók.+ — Ahhoz, hogy a játékosok többre, jobbra lehessenek képe­sek, jelentős változásra van szükség. Például magánéletbeli változásokra is. A játékos szer­vezetét alkalmassá kell tenni nagyobb intenzitású edzésmunka elvégzésére. Még az edzésekre is fel kellene készülniük, ugyan­úgy, mint az edzőknek.­­ Útban a szerkesztőség felé megállított a rendőr. Megsértet­tem a KRESZ-t. A volán mögött is Palicskó szavain rágódtam, gondolkodtam. Másoknak is érdemes... Németh Gyula 1­1: Bement a pályára és gólt rúgott 90 percet akar játszani a cserepados csatár A Megyeri úton a 80. perc kö­rül járt az idő, amikor légy ma­gas, szőke fiatalember állt be a Szombathely csapatába. A cse­rének a kívülálló szemével már nem volt túlzottan nagy jelentő­sége. A Dózsa 4:1-re vezetett, s biztos volt, hogy a két pontot otthon tartja. A szőke csatár nem nagyon törődött az eredménnyel. Futott, cselezett, kapura lőtt. Pillanatok alatt új színt vitt a csatársor já­tékába. S a 89. percben, egy pontos beadás után, a hálóba vágta a labdát. Másfél hónappal később, oda­haza, a Salgótarján ellen, ott volt a kezdő 11-ben. Sem neki, sem pedig társai­nak nem ment a játék. — Farkast csereként kell ját­szatni — mondta egy néző. — Az a jó, amikor rövid ideig van a pályán. Sok igazság van a váratlan kifakadásban. Farkas cserejáté­kosként a Dózsán kívül a Duna­újvárosnak és a Rába ETO-nak is gólt lőtt! — A csereszerep lesz a spe­cialitása? — kérdeztük a szőke csatárt. — Megelégszik ennyi­vel? Hosszú másodpercekig fogal­mazta a választ, s ez az idő bő­ven elegendő volt arra, hogy ta­lán vele együtt gondolatban vé­gigfussunk sportkarrierjén. Tősgyökeres szombathelyi. A sportiskolában kezdett, 12 évesen még 1958-ban. Szerette a góllö­vést. S akik oktatták, elégedet­tek voltak vele. Amikor 16 éves lett, leigazolta a Pamutipar. Az NB III-ban is hamar felfigyel­tek rá. A középcsatár egymás után rúgdosta a gólokat. A Ha­ladás soha nem dúskált a góllö­vőkben, s amikor Tóth Zoltán szólt, hogy a tehetséges fiú elkelne a Haladásban is, megke­resték. De elkéstek. Farkast be­hívták katonának. A Meresztev SE következett, s újabb gólki­rályságok. A csapat kedvence volt. Mindig számíthattak rá. Amikor leszerelt, végre teljesül­­ hetett a vágya: NB I-es csapat­hoz került. De csak tartaléknak. Tátrai Sándor szerette volna minél előbb bedolgozni a csa­patba. Az előkészületi mérkő­zéseken ontotta a gólokat. És amikor bizonyíthatott volna, csonthártyagyulladást kapott. Próbálkoztak vele később a középpályán. 1969 őszén Albert József többször is szerepeltette. Rúgott három gólt, de igazán jó teljesítményt nem tudott nyúj­tani. Az idén tavasszal sem tudott gyökeret verni végérvényesen az együttesben. Tulajdonképpen az ősszel kez­dődött új szakasz életében. Eddig négy gólt lőtt, s úgy tű­nik, végre sikerül megkapasz­kodnia az első csapatban. — Talán csak bebeszélés az egész — mondta Farkas. — Tu­dok én 90 percet is játszani. Amióta Fehérvári Frédi bácsi a mesterem, sokat edzünk. Én pe­dig szeretek gyakorolni! Ha las­san is, de majd csak eljutok odáig, hogy számítanak rám minden mérkőzésen. — Igen, számítanak, de elég gyakran sérült — vetettük köz­be. — A Dózsa-mérkőzés után mindenki azt várta, hogy a Va­sas ellen majd kitesz magáért, s erre mi történt? Hiába keres­ték a szurkolók a pályán, nem volt ott. — Húzódást kaptam. Három nappal előtte mindössze tíz per­cet játszottam a Dózsa ellen, s ezalatt megsérültem. — Talán jobban kellene össz­pontosítani! — Igen, így igaz! A Farkas-komplexumhoz minduntalan viszatérünk be­szélgetésünkben. — Szeretném, ha nem csere­­játékosként könyvelnének el — kesergett. — Nagyon szeretek focizni, és be akarom bizonyíta­ni, hogy tudok is. — Azt hisszük, lesz rá alkal­ma. De ha már a cserejátékos lelkivilágát boncolgatjuk, kér­jük, mondja el, van-e valami titka annak, hogy pillanatok alatt beilleszkedik a játékba, s képes arra, hogy gólt szerezzen. — Minden mérkőzést „végig­játszom” a kispadon is. Figye­lem a mi csapatunkat, s az el­lenfelet. Amikor bemegyek, úgy érzem, nem vagyok idegen a pályán, mert sikerül azonnali el­kapnom a mérkőzés hangulatát, ritmusát Bár nem örülök kife­jezetten annak, hogy csere va­gyok, de az adott mérkőzéseken beletörődöm, s igyekszem hasz­nossá tenni magam. Eddig né­ha-néha már sikerült. A Hala­dásnak sokat köszönhetek. El­sősorban azt, hogy nem tűntem el valamelyik kis csapatban. Kárpótlásul arra készülök, hogy ha 90 percet játszhatom, bebizo­nyítom mindenkinek: éppen annyit érek másfél órán át is, mint a többiek. A Komló ellen bizonyított. A­­ csatársor legjobbja volt, részt­­ vállalt a győzelemből. Szűnőben van tehát a régi Farkas-komp­lexum? Tanúi vagyunk annak, amikor egy játékos áttöri korlá­tait? Reméljük. A Haladásban örülnek ennek, de a legboldo­gabb maga Farkas László. Varga Béla NÉPSPORT JEGYZET A TAPS /1 /3 indennapi sportjátékainknak nélkülözhetetlen /j/1 velejárója a taps. Hozzájuk tartozik. Jelzi, fli hogy nem magánügy a sport, hanem nagy kö­l­öö­zös játék, amelyben azok is részt vesznek, akik a pálya szélén állnak, vagy akik csupán a lelátókon ülnek. A játékkal együttélésük jele a taps. Voltak idők, amikor hosszas, ütemes taps köszöntötte a pályáról levonuló fiúkat... Manapság általában csendesek a lelátók. A taps a le­látóról a pályára költözött át. A pályán kezd divat lenni a taps. Hol Juhász Péter tapsolja meg az ellenfelet egy-egy férfiasabb (keményebb, durvább é­s még lehet fokozni!) belemenésért, hol nagyon sok idősebb játékos fiatalabb klubtársát, mert egy-egy átadása nem a legjobban sikerült. Vagyis nemcsak a taps helye, hanem funkciója is kezd megváltozni. És ez az, amiről írni érdemes! Ennek a megváltozott helyű és funkciójú tapsnak semmi köze a sporthoz, a szurkoláshoz. Nem együttélést, közös örömöt, boldogságot fejez ki, hanem gúnyt, megro­vást, sértést. Csupa olyan tényt, amelyeknek semmi közük sincs a sport lényegéhez. Ez a taps­ sportszerűtlen. Könnyű megtalálni azokat a jellegzetességeket, ame­lyek ezt a fajta tapsot kiváltják. A gyengébb forma, a sikertelenség, az ellenfél (vagy a partner) lebecsülése, az érdemtelen önbecs. Azaz, csupa negatív tényező, csupa mélységet jelentő dolog, amelyek — ha közvetve is — jelzik labdarúgásunk visszaesését. Jelzik azt az idegeket kikezdő állapotot, amelybe a magyar labdarúgás jutott. A jól felkészült, becsületes sportember a számára szomorú, a neki nem tetsző dolgokat is elviseli. Sőt, az igazán nagy sportember derűsen viseli el. Példának talán elég Balczót említeni, aki őszinte szívből tudott gratulálni Fermnek is, Kelemennek is. Mert tudta: vetélytársa alaposan felkészült, győzni akart, s mivel az adott pillanatban neki jött ki jobban a lépés — győzelme megérdemelt. De — és ezt szeretnénk még egyszer hangsúlyozni —, az ilyen magatartás­hoz olyan sportemberek kellenek, akik tudják, hogy felké­szültek, de tudják: a másik is felkészült. És épp ezért egy versenyen vesztes is van! Labdarúgópályáinkon belül a taps, ez a gúnyos és el­lenszenves taps, tehát többről ad hírt, mint hogy egy-két játékos megfeledkezik önmagáról. Ha csak ez utóbbi lenne, egyszerűen — fegyelmezéssel, büntetéssel — meg lehetne fékezni, így azonban több kell hozzá. A teljes megoldás. Ami azonban nem jelenti azt, hogy a gúnyosan tap­­solók ne feleljenek tettükért. Ha nem is az MLSZ fegyelmi bizottsága, de klubjuk előtt feltétlenül. Rózsa András MESÉL A MÚLT» •« W «­­0 10­0 NS otos C*J CDn toS «o­tos r** toS Oltom Rába ETO—Csepel1:0 1:4_ 2:0 3:0 2:0 1:0 2:2 0:1 4:0_1 0:1 1:1— — 1:0 2:0 1:1 3:1 1:1 2:4— SBTC—FTC 2:1 0:0 1:2 __ 1:1 0:3 0:3 1:3 2:1 1:2 1:4 0:2 2:3— — 0:5 1:5 0:4 2:2 1:3 0:2 DVTK—Tatabánya1:2 MM 1:1_ 0:2 1:1 0:0 2:1 1:1 2:1— 0:2 1:4— 1:2 0:3 1:0 1:1 5:2 MTK—Haladás ___ __ 1:2 __ ___ __ 4:0 1:1 0:0­­ —— 2:0— — — — 0:1 0:0 2:2— Dunaújv.—Honvéd— _ ___ 1:3 2:1 1:1 0:2 2:1 — — — — — 1:2 0:4 0:3 0:5 0:1 Videoton—Vasas Valamennyi eredmény az szempontjából értendő, elfiláló,a most pályaválasztó csapat

Next