Népsport, 1971. február (27. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-23 / 46. szám

LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚG/ Nem szeretnénk „elkiabálni" Elsők lesznek-e a jelenlegi elsők? (II.) Legutóbb négy csoport­első — az Olajbányász SE (Nagykanizsa), a Gyöngyösi Spartacus, a Pécsi VSK és a KOMEP (Tatabánya) — előké­születeiről írtunk, most a többi elsőről számolunk be. „Szuperelső" „Furcsa” játékot űz szépszámú szurkológárdájával a Középcso­port jelenlegi első helyezettje, a Ganz Villany. 1969-ben sokáig a kiesés ellen, küzdött, végül is 11. lett. Az egyidényes bajnok­ságban a 10., most pedig az őszi idényben az első helyen kötött ki — ugyanabban a csoportban — és méghozzá nem is akár­hogyan ... 1970 őszének első fe­lében 13, a másodikban 26 (!) pontot szerzett. Más szóval: elő­ször 43 és fél, másodszor 87 szá­zalékos teljesítményt nyújtott és a 9 csoportelső versenyében is az első helyen végzett, a leg­jobb teljesítményt nyújtotta . .. Nincs még egy csapat a labda­rúgó Nemzeti Bajnokságban (225 együttes között), amelynek őszi teljesítménye a Ganz Villanyét elérte! Ezek után az is érthető, hogy nagy várakozás előzi meg a Marczibányi téri együttes tavaszi szereplését, már csak azért is, mert az egyesület 48 éves fenn­állása óta ilyen előkelő helyen még nem itt állt labdarúgócsa­pata. Bitó Antal edző (régi játé­kosa volt a skélk-sárgáknak) és legénysége egy kicsit tart, de nem fél a tavasztól. Négy pont­tal vezet a Vasas Láng előtt a budai csapat és hat legnehezebb ellenfele közül a Láng, a III. ker. TTVE, a MOM és a Sorok­sár vendégként érkezik hozzá, neki pedig csak Ercsibe és a pesti Duna-partra, az Elektro­mos otthonába kell mennie. Va­lami tehát másfél év alatt tör­tént a csapattal. — Így is van — válaszolta Szeder István intéző, aki ezt a tisztséget már öt éve tölti be. — Mind az első, mind a második csapatunk igen jó szellemű fiúk­ból tevődik össze, akik nemcsak a pályán, hanem a munk­ahe­­lyen is (mindnyájan a gyár dol­gozói) összetartanak, s kitűnő kollektívát alkotnak. Nemcsak első csapatunk vizsgázott ősszel jelesen, a Láng Ferenc által ed­zett második csapat az NB II-s tartalék bajnokságban hét (!!) pontos előnnyel végzett az első helyen. Ezek után bizonyára senki sem kételkedik abban, hogy mostanában jól mennek a dol­gok a Ganz Villanyban.... Lépcsőztek az ÉPGÉP-esek Mint ahogy a másik fővárosi NB III-as vezető csapatban sem panaszkodnak, de az ÉPGÉP- ben a vezetők már óvatosabbak. — Nálunk sem rossz a han­gulat, de azért nem szeretnénk „elkiabálni” a dolgokat — mondta Schultz József szakosz­tályi elnök. — Tavaly albertfal­vai otthonunkban nemcsak pá­­lyaavatót tartottunk, hanem a pályaavatón érmeket is osztot­tunk. Méghozzá nem is keve­set! Négy csapatunk közül ugyanis három érmes volt! S a mostaniak... ? — Hajuk sem­ panaszkodha­tunk. A Kirádi Ervin vezette első csapaton kívül, a Csabai Jenő által edzett tartalékcsapat is vezet az NB III-as tartalék­bajnokságban, az ifik­örök má­sodikok, a többszörös bajnok serdülő csapat (a 60 éves Kása Károly edzi őket) csoportjában most is „százszázalékos” , 54:3-as (!) gólaránnyal... Az EPGÉP 1969-ban játszott először az NB III-ban, azóta mindig előbbre lépett. Az agy­­idényes bajnokságban a Törek­vés mögött a 2. helyen végzett, az újabb bajnokságban pedig ősszel első lett. De nyomában ott tolonganak a többiek, a trón­­követelők. Méghozzá nem is kevesen, hiszen a Bp. Postás csak egy, az őt követő EMTK, Pp. Építőik és Balassagyarmati SE pedig csak 3 ponttal marad az első helyezett ÉPGÉP- től. Bizony, nagyon kell igyekez­nek ... — Igyekszünk is. Már decem­ber második felében elkezdték a fiúk a „lépcsőzést”. Hogy mit takar a szó? Az előalapozás a Gellérthegyen történt, s a híres hegy még híresebb lépcsői jelen­tős szerepet játszottak az erő­­önlí­tésben ... Ma még nagyon nehéz jósolni, de a bajnokság végén se szeretnénk­­ szomor­­kodni... Szorongás és szomorkodás — Szomorkodni mi sem sze­retnénk, de a jelenlegi táblázat nézegetése közben némi szoron­gást érzünk. Jó, hogy az első helyen vagyunk, de a mögöttünk lévő öt csapat sem mondott le a bajnoki reményről — me­sélte Szokol István, a Váci Híradás SE szakosztályvezetője. A csoport öt együttese közül a Kinizsi Húsos csak kisebb gól­különbsége miatt csúszott le a második helyre, a Telefongyár 2, a VCS DUTRA, a Sárisáp és a XV. ker. Növényolaj 3—3 pontos hátránnyal j­ár a vezető váciak mögött, ahol nemcsak a jelenre, hanem a játékosok jö­vőjére is gondolnak a vezetők... A két mérnökön (Laczkó és Kriska) kívül négy technikus, géplakatos, esztergályos stb.t játszik a csapatban. Kriska a csapat gólzsákja, 10 gólt szerzett ősszel, az MTK volt játékosai közül pedig Laczkó a csatársor­ban, Jenei-Jeszenszky pedig a védelemben igyekszik hasznosí­tani az NB I-ben tanultakat. Ta­pasztalt játékosai vannak tehát Mészáros István edzőnek, de ez a tapasztalat játékukban nem mindig érvényesül, erre lehet következtetni a na­gyon hullám­zó szereplésből, s a 70 százalé­kos félévi teljesítményből... Amikor Vácott 1967-ben a hét­millió forintot érő, 15 000 nézőt befogadó remek sporttelepet fel­avatták, a Híradás Anyagok Gyára vezetői és sportkedvelői már a jövőre, illetve az NB II-re gondoltak, s a jó szerepléshez a labdarúgóknak más téren is­­kitűnő lehetőséget biztosítottak. Azóta, most került először el­érhető közelségbe a váciak szá­mára az NB II. S a 32 000-es lélekszámú ipari központ szur­kolói minden eddiginél jobban bizakodnak. A szerencse együttese Bizakodásban nincs hiány Északkeleten, egész pontosan Hajdúszoboszlón sem, ahol nem felejtik el, hogy a szerencse el­sősorban a bátrakat segíti... A szerencsére pedig nem panasz­kodhatnak a hajdúszoboszlóiak, hiszen a Hajdú Vasas „detroni­­zálásából” (az őszi első téglás a csapattól, egy játékos jogtalan szerepeltetése miatt hat pontot elvettek) elsősorban ők húzták hasznot... Január elsején más változás is történt a fürdőváros legjobb labdarúgó-csapatában. Kovács Sándor lett a csapat edzője, aki különben a város egyik refor­mátus lelkésze és korábban, DVSC-játékos korában sok ke­mény mérkőzést játszott az NB II-ben, az NB I B-ben és az NB I-ben. Külön érdekessége a szo­­boszlóiak csapatának, hogy Ko­vács Sándoron kívül még két volt klubtársa is tevékenykedik a H. Spartacus labdarúgó-szak­osztályában. A 31 éves Németi László és a 32 éves Cseke Lász­ló azonban nem a kispadon, ha­nem a porondon igyekszik bi­zonyítani tudását. Kocsis Sán­dor járási TS-elnök szerint: a Hajdúszoboszló vezetői, a tanács, a társadalmi szervek, in­tézmények, vállalatok, tsz-ek sok mindent megtesznek, hogy a városnak magasabb szintű csa­pata legyen. Most már elsősor­ban a csapaton múlik ... A csapat, illetve a keret — enyhén szólva — érdekes. Ennyi azonos nevű labdarúgó az or­szágban aligha van még egy ke­retben ... íme: Szöllősi — Kiss B., Kiss Gy., Magyar, Cseke, Németi L., Némethi J., Németi Gy., Szikszai I, Gasch, Piczil, Trombitás, Szikszai II, Kovács L., Kovács I. Meleg lesz a tavasz Halason Amikor a múlt tavasszal a bajnokság végén a Kiskunhalasi MEDOSZ első lett, Virágh Ist­ván edző csak ennyit mondott: — Vigyázat! Ez csak „próba” volt, az igazi csak most követ­kezik ___ Neki lett igaza. A 8. forduló­ban még a 8. helyen állt a K. MEDOSZ, ami azért is érdekes volt, mert az egyidényes baj­nokságban a halasi 11 éppen a 8. fordulóban kapott ki először. De aztán ment minden, mint a karikacsapás és 11. mérkőzése után már élre került a Kiskun­halas. Most már óvatosabbak. — Senki sem távozott el, a régi csapat játszik és az első három hely egyikének a megszerzésében bizakodunk. Szalay László szakosztályveze­tő mondta a fentieket, s nyil­ván arra gondolt, hogy Délkele­ten még minden lehetséges, hi­szen a jelenleg 7. Békéscsabai VTSK sem adta még fel a re­ményt. Egyszóval Délkeleten még min­den lehetséges, egy azonban biz­tos: a tavasz nagyon melegnek ígérkezik! N. J. A jövő hét végén folytatódik a labdarúgó-bajnokság. Nem csoda, hogy a szurkolók na­gyobb igényeket támasztanak a csapatokkal szemben, s szeret­nék látni, mire képesek? Az edzők persze még inkább kíván­csiak: hol tartanak a formába­­hozásban?­­ Néhányuk vélemé­nyét kikértük. íme: Kovács Imre (Videoton): „Már együtt a csapat!” — Az eddigi előkészületi mér­kőzések többségén biztatóan játszott a csapat. Csukovics is felépült, így nem tervezek vál­tozást Azt mondhatom, hogy együtt van a csapat, csupán egy poszt betöltése foglalkoztat. Va­sárnap egyébként nem láttam a mieinket a BVSC ellen, mert fontosabbnak tartottam, hogy kint legyek Csepelen, hiszen első ellenfelünk a Dunaújváros. Mit láttam?... A Kohász az első félidőben mesterien véde­kezett, szünet után viszont ös­­­­szeroppant. Délután felhívtam telefonon Székesfehérvárt, s be­széltem a vezetőkkel. Közölték, hogy a BVSC elleni mérkőzés képe teljesen egyoldalú volt, mert az ellenfél csak védeke­zett, a nagyarányú vereség el­kerülésére törekedett, míg a mieink nyomasztó fölényben ját­szottak, s könnyen nyertek. Csütörtökön többet tudunk, hi­szen a kitűnő Slovan Bratislava elleni barátságos mérkőzés job­ban felszínre hozza a hibákat Fehérvári Alfréd (Szombathely): „Mozgékonyság, gyorsaság, csapatjáték.. . Nem sok jóval dicseked­hetek. Az első húsz percben formás támadásokat vezettek ugyan a mieink a Várpalota el­len, ötletben sem volt hiány, de aztán visszaesés következett. Ennek számos oka van, legin­kább az, hogy kevés volt a lab­da nélküli mozgás. Emiatt min­dig nehezebb pontosan továbbí­tani a labdát. Az sem tetszett, hogy nem volt elég gyors, folya­matos a csapatjáték, kevés hely­cserét alkalmaztak a csatárok. Mindez megkönnyítette az ellen­fél dolgát. Tanulságos mérkőzés volt, rávilágított arra, milyen sok még a teendőnk. Ami az összeállítást illeti, a balhátvéd­­poszt okozza a legnagyobb gon­dot. Balogh sérült, s a Várpalota ellen három játékost is kipró­báltam ezen a helyen: Gyarma­tit, Némethet és Kulcsárt. Hogy kié lesz végül is a 4-es mez, még magam se tudom. Az utol­só napok tapasztalatai mondják ki a végső szót Dombos Ágoston (Rába): „Nem értem!...” — Tizenhat napot töltöttünk Jugoszláviában, jó körülmények között készültünk, s a felkészü­lésre vonatkozó elképzelésemet meg tudtam valósítani. Hét mérkőzést játszottunk, vala-­­ mennyit megnyertük, mégpedig 25:3-as összesített gólaránnyal. Nem titok, hogy az Eisenstadt ellen is jó játékot, győzelmet re­méltem. Sajnos csalódtam, s egyszerűen nem értem az egé­szet. Az osztrákok a második li­gában szerepelnek, nem képvi­selnek nagy tudást. Csapatjáté­kunk akadozott, hiányzott a len­dület, az elképzelés, a szárnyjá­­ték. Különösen középen voltak gyakoriak a hibák. Lehet, hogy a játékosok még nem pihenték ki magukat, nem sikerült az átál­lás? ... Mégis reménykedek, a becsületes felkészülésnek meg kell jöjjön az eredménye. Bí­zom abban is, hogy az Inter Bra­tislava ellen kedvezőbbek lesz­nek a tapasztalatok. Keszthelyi Mihály (Csepel): „Sokkal több volt a semminél” — Először is a vasárnapi, a Dunaújváros elleni edzőmér­kőzésről. A Népsportban — ér­zésem szerint érdemtelenül — kedvezőtlen kritikát kapott a csapat. „Több a semminél” — állt az újságban. Az én vélemé­nyem: sokkal több volt a sem­minél, hogy a kifejezésnél ma­radjak! NB I-es csapatot győz­tünk le 4:1-re, s ez azért mégis­csak valami. Az első félidőben, amíg csupán küzdelem volt, ne­hezen birkóztak meg csatáraink a­­Kohász védőivel. Szünet után játékosaink már „kiismerték” a vendégek taktikáját, s gyorssá, érdekessé, helyenként élvezetes­sé vált a játék. Az előkészületi mérkőzésekről általában­ a fiúk igyekezetével nincs baj. A já­tékban — természetesen — akad­nak még problémák, de kérdem: hol nem? A lelkesedés mellé, remélem, lassan jobb játék is párosul, s akkor nem lesz baj. Mathesz Imre (DVTK): „Még csak erőlködünk...”­­* Sajnos, még­ nagy Ott idény eleji formát mutat a csapat. Erőlködünk, erőlködünk, de a já­ték nem megy. Sok minden köz­rejátszott ebben. A szokásos pá­lyagond, sérülések. Még nem tudtunk füves talajon játszani, csupán most vasárnap az Eger ellen. Mutatkozott is némi javu­lás, helyenként láttam biztató összjátékot, vagyis csapatmun­kát. Szerdán a Dinamo Kijev­ el­len játszunk. Ez lesz az első igazi erőpróba hazai pályán — már a füvön játszunk —, így nem lényegtelen, milyen ered­ményt érünk el. A többszörös szovjet bajnok ellen nehéz küz­delmet várok, de remélem győ­zünk. A csapat még nem alakult ki teljesen. Talán csak a hát­védnégyes mondható elfogad­hatónak. Kíváncsian várom, mit nyújt a középpályán Sikora. Ha nem sikerül bizonyítania, nem kap helyet az együttesben. A csatársor... Még talány. De igyekezni kell: hamarosan kez­dődik a bajnokság! ÖT EDZŐ VÉLEMÉNYE A kép egy sikertelen csepeli akciót örökít meg. A jobbról beívelt labdát Csordás már csak visszafelé tudta fejelni, s a Kohász védői felszabadították. Balról jobbra: Csordás, Formaggini, Mohács (takarva), Nagy E., Takács (Jécsy Gyula felvétele) Három csapatunk a KK-ban A nagy európai labdarúgó­­tornák, a BEK, a KEK és az EVK negyeddöntőit a páholy­ból figyelhetik a magyar szur­kolók, hiszen csapataink kies­tek ... Már csak a KK-ban re­ménykedhetünk. A KK negyeddöntőjébe viszont három magyar együttes bejutott: a Csepel, a Diósgyőr és a KK történetének legszorgalmasabb résztvevője, a most huszon­egyedszer induló MTK. Három magyar csapat eddig mindössze egyszer szerepelt a KSK-ban a legjobb nyolc között, 1940-ben. Igaz, abban az évben csak „kis KK-t rendeztek, amelyben Jugoszlávia és Ma­gyarország három-három, Ro­mánia két csapatot indított, így a résztvevők küzdelem nélkül jutottak a negyeddöntőbe. A magyarok közül a Hungári­át a bukaresti Rapid verte ki 2:1 és 3:0 arányban, míg az Új­pesttel a zágrábi Gradjanski „végzett” 4:0-ra és 1:0-ra. A zöld-fehér szurkolókat is meg­ijesztette csapatunk 3:0-ás sza­rajevói veresége, de aztán a visszavágón 1­:1-re hengerelt a Fradi a Szlavia Szarajevó ellen. Az elődöntőben 0:1, majd 2:0 következett a Beogradszki ellen. A döntőre — az akkori politi­kai helyzet miatt — nem került sor a bukaresti Rapid ellen. A mostani KK-negyeddöntő magyar résztvevőinek nem árt arra gondolni, hogy nemzetközi kupamérkőzéseken sohasem szabad lebecsülni az ellenfelet. De akad újabb figyelmeztető is: ősszel a KK-újonc Salzburg véd­te ki az ötszörös KK-győztes Vasast­­ s. L Kedd, 1971. február 23. A meghívásV­ ízsugár záporozott testére a tus rózsájából. Megbor­zongatta a hideg víz. Teste csupa sár volt. Ezek az ősz végi mérkőzések­­ már csak iszapbirkózáshoz hasonlítanak. Ez az átkozott sár úgy beletapad a pórusokba, hogy ember és kefe legyen a „talpán”, amelyik ki­sikálja onnan. Guzmics, a balszélső nagy pa­­pucscsattogtatással érkezett. Óvatosan csavargatta a csapo­kat, aztán amikor eltalálta az ideális hőmérsékletet, fütyü­­rész­e alá állt. - Látod kisapám, Guzmics bá­csi ma megint naggyá tett. Nincs még szélső széles e hazában, aki különben adná arra a szép fekete fejedre a labdákat. Egyébként már tegnap akartam szólni, hogy ma este egy kis összejövetel lesz nálunk. Nem nagy dolog, csak egy kis szolid házibuli. Családtagokkal ... Nem válaszolt. Egy kép jelent meg előtte. A szürke, hatalmas rácsos ablakú háznak a képe, az ott eltöltött két szörnyű év min­den szenvedése. Úgy emlékezett az egészre, mintha tegnap tör­tént volna. Akkor is mérkőzés után voltak. Győztek, ünnepel­tek. Egy kicsit többet ittak a kelleténél. Az utcán valaki be­léjük kötött. Ő gondolkodás nél­kül ütött. Egyszer, kétszer, há­romszor ... Sokszor. A vizsgáló­bíró mondta meg, hogy csak or­vosi bravúr tartotta életben a férfit. De ez régen volt. Hat éve. Megkapta amit megérde­melt, büntetését az utolsó napig letöltötte. A szabadulás előtti napon a börtönparancsnok hivat­ta magához és szelíd, majdnem barátságos hangon beszélgetett vele. Elmondta, nagyon nehéz lesz, de ha megbecsüli magát, tisztességesen él, dolgozik, új­ra elfoglalhatja helyét a társa­dalomban. Nem lesz kivetett, kitaszított. Szépen hangzó szó­lamok, nagy, úgymond üres sza­vak voltak. Persze neki köny­­nyű, neki hivatalból ezt a szö­veget kell mondania és meg is teszi tisztességgel. Nem neki kell állás, munka, társaság után néz­nie, szembeállni, találkozni a régiekkel.. . A­z első napokban nagyon ne­héz volt. A munkahe­lyén visszafogadták ugyan, de fagyott, merev, mozdulatlan volt körülötte a levegő. Kíno­san barátságos, de visszautasí­tó volt mindenki. A munkáját elfogadták, nem bántotta, nem macerálta senki. De hát ki tud élni mosoly, egy kis lazítás, ba­rátok nélkül? És mindez egyet­len botlás, egyetlen láthatatlan bélyeg miatt... Az egyik szombat este nem bírta tovább. Felvette divatos karcsúsított zakóját, a hófehér ingen is remekül hatott a lepe­­dőnyi széles, virágmintás nyak­kendő. A környékbeli srácok mindig a tánciskolában talál­koztak. Remek kis együttes ke­verte a beatet, a srácok vagy táncoltak, vagy a büfé magas székeire ülve a lányokat must­­rálgatták. Remekül érezte ma­gát közöttük. Amióta itthon van, most próbálta meg először... A kapun belépve nagy csoportot vett észre. Nem változott itt semmi gondolta és széles mo­sollyal az arcán sietett üdvö­zölni az ismerősöket. Az első srác nyújtotta kezét, kérdezett is valamit, de amire végzett a válasszal, már csak ketten áll­tak az előtérben. Egy pillanatig sem maradt tovább. Nem ma­radhatott! Az utolsó, amiben bí­zott, a csapat volt. A régi, igazi barátok, a csapattársak. Az első edzésen nem történt semmi kü­lönös. Kezet fogott mindenki­vel, aztán kimentek az öltözőből. Vasárnap már a kezdő csapat­ban játszott. Egész idény alatt egyetlen egyszer sem hagyták ki a tizenegyből. Lassan kezdett visszatérni az önbizalma, a régi cselek végrehajtásához is volt megfelelő ereje. Jól szerepeltek. Az első igazán boldog pillanata mióta kijött, az volt, amikor az­ évzáró vacsorán az elnök külön kiemelte érdemeit és vázával ajándékozta meg. Úgy érezte, ez az este fordulatot hoz az életé­ben. Nem így történt. Amikor a bankett hivatalos része véget ért.. Kácsor, a csapatkapitány, már szervezte is a további prog­ramot. Pipacs, Citadella, Buda­pest . . . repkedtek a levegőben a divatos mulatóhelyek nevei. Őt senki sem hívta. Berci bácsival, a szertárossal bandukoltak haza­felé. Az öreg mintha megérezte volna kínlódását, mielőtt elvál­tak, így szólt: — Igazi sportember, igazi fut­ballista ilyenkor már ágyban van. Na, jó éjt fiam. És csoszogós léptekkel elbak­tatott a körút irányába. F­él év telt el a bankett óta Továbbra is jól játszott, a magatartása ellen sem le­hetett kifogás. Mégis ilyen hosz­­szú időnek kellett eltelnie, amit megtört a jég. Lágyan, szinte hálásan nézett Guzmicsra. Sze­rettem volna megölelni, a levegő­be emelni a fiút. Aztán csend­ben csak annyit szólt. — Ott leszek. Feltétlenül ott t::­szék! Lakat T. Károly 0

Next