Népsport, 1973. november (29. évfolyam, 257-282. szám)
1973-11-01 / 257. szám
XXIX. 257. ♦ 1973. november 1. LABDARÚGÁS Tizenegy perc alatt négy gól a kecskeméti hálóban Végeredményben pedig 6:2 az ellenfél javára. Ha idegenben kapta volna ezt a hatot a KSC, akkor is óriási meglepetés lett volna. De otthonában történt a kisiklás és attól a DVSC-től kapta a hatost, amely az előző 11 fordulóban mindössze 7 gólt ért el. A Kecskemét az első 10 mérkőzésén összesen 8 gólt kapott, az utolsó kettőn pedig 11-et! A Pénzügyőr SE a Pasaréten sem volt esélyes a Dunaújváros ellen, és sima 4:1-gyel küldte haza a kohászcsapatot. A Budafok viszont nagy esélyese volt a Szekszárd elleni találkozónak, az eredmény mégis 0:0 lett. Kása, a DVSC tavaly még NB III-as játékosa négy gólt ért el a hatból, Havasi (Pénzügyőr SE) hármat a négyből. Viszont a gólkirályjelölt Kalmár egyet sem szerzett a budafoki pályán! Az ellentmondások fordulója volt ez a mostani tizenkettedik. A három testőr —■ Budafokon A Kalmár fivérek és Nell népszerűsége Budafokon vitathatatlan. De a jelek szerint nemcsak szűkebb hazájukban, hanem Szekszárdon is nagyra becsülik őket, különösen a szekszárdi játékosok. Már a kezdő sípszó után tanújelét adták ennek a hazai labdarúgók, három jól megtermett lila mesés rögtön a nyomukba szegődött. Vigyázták minden lépésüket, gondolataikat is igyekeztek kitalálni. A testőrök még a labdát is elrúgták helyettük. Persze, nem a saját kapujuk irányába. Alkalmanként, még „távolugrásra” is vállalkoztak. Óriási sikerük volt. Különösen Simon „testőr” volt elemében. Nagy kedvvel üldözte a fiatalabb Kalmárt. Sikerét bizonyítja, hogy Kalmár II-t le is cserélték. De Simon testőrtársai sem vallottak szégyent, remekül tartották a két budafoki bajkeverőt. Az idősebb Kalmár csak egyetlen pillanatra maradt egyedül. Ez a 1I. félidő kezdetén adódott. „Árnyéka”, Pusztai még a partvonalnál baktatott. Üresen állt a gólzsák! Hanem azt a rohanást__ Csoda, hogy Kalmár nem talált be a kapuba. Márpedig, ha ő nem rúg gólt, akkor aligha győz a Budafok. És ezen a mérkőzésen Kalmár I eredménytelen volt, így történt aztán, hogy — meglepetésre — az eredmény 0:0 maradt! Az újonc gólja Nagykanizsán a hatezres nézősereg nemcsak a DVTK-ra, hanem arra is kíváncsi volt, hogy az Olajbányász a két vereség után fel tud-e nőni a feladat nagyságához, s a hazaiak két játékosának visszatérése, illetve bemutatkozása milyen sikerrel végződik. A DVTK igazolta jó hírét, az olajosok pedig egyenrangú ellenfelek voltak. Ami pedig a két labdarúgót illeti... Németh András, aki az előző évi NB II-es elsőség elnyerésében komoly érdemeket szerzett, a nyári előkészületek során lábát törte, hosszú pihenőre kényszerült. Bár a Ganz-MÁVAG ellen csereként egy félidőt játszott, valójában vasárnap tért vissza a kezdő tizenegybe. A csupa szír játékos nehéz feladatot kapott: a vasgyáriak veszélyes csatárát, Salamont kellett őriznie. A két labdarúgó végig nagy harcot vívott, s bár Salamonnak sikerült gólt fejelnie, a sportszerűél küzdő Németh a régi volt, bátran, nagyon jól játszott! Hangai István a találkozó előtti napokban került a zalai városba, tényleges katonai szolgálata után. A kanizsai szakvezetés két éven át figyelte az NB II-es Táncsics SE volt erősségét, s amikor anyaegyesülete, a szintén NB II-es Bp. Építők nem gördített akadályt átigazzolása elé, Németh Lajos edző habozás nélkül a „tűzvonalba” dobta a tehetséges fiút. A közönség a 90 perc alatt sokat tansolt a 20 éves „kis” Hangárnak, aki hálás volt a sok tatúért, mert rögtön kitűnő teljesítménnyel rukkolt ki, s mint középpályás, a kamra is állandó veszélyt jelentett. Amikor pedig a 84. percben berúgta az egyenlítő gólt, a sokezres nézőtábor tombolva ünnepelte az Újoncot. Pontot érő bemutatkozás volt! Ilyen a futball Karalitos már csak a szolnoki karnissal állt szemben, s már magasba emelkedtek a hazai karok. Ebedli megnézte magának a felső sarkot, oda is fejelte a labdát, csak éppen másfél arasznyival feljebb. Aztán megint Karalyos következett. Megugrott — védő sehol —, Szendrei viszont kapujából kiugrott, még így is a csatáré lett a labda, átívelte a kapus felett, ám a labda nem a hálóba, hanem a felső lécre pottyant. Lehetne folytatni a sort Antonival, Jemeivel s a többiekkel. Akár négy góllal is nyerhetett volna a Kossuth KFSE a Szolnoki MTE ellen, ha csatárai csak kicsit is jobban összpontosítanak. Mert helyzetük számtalan akadt. Na de milyen a futball? A szentendrei hármas felszabadító rúgásába Mile beletette a lábát, a szolnoki fiúnak szerencséje volt, nyert! Igaz, hogy vagy két méterre elpattant tőle a labda, de a nyurga csatár úgy csapott le rá, mint héja a mezei egérre. S miközben az egyenruhás szurkolók elfordulva behunyták szemüket, ő célzott. Nem mellé, nem fölé, hanem éppen az elvetődős kapus kezébe. Két perccel a befejezés előtt, 0:0-nál! Szerencse? Balszerencse? Kinek így, kinek úgy. Mindenesetre Czibulka Mihály dr., a szolnokiak mestere nem hivatkozott erre az ordító helyzetre. — Nagyon örülünk az egy pontnak, a fiúk minden dicséretet megérdemelnek, derekasan harcoltak. És, hogy mi volt a véleménye a Budai Lászlónak? — Ilyen a futball. Szinte végigtámadjuk a mérkőzést, s a végén egy szolnoki játékosnak kell megköszönnünk, hogy egy pontot Szentendrén „hagyott”. Gyepszőnyeg oati színvonal ősz hajú futballmatuzsálemek mondják: „Rosszul lehet játszani, de szív nélkül soha!” Nos, a Békéscsaba—Oroszlány mérkőzésen egy kis baj volt a szívvel, és a színvonallal. Pedig ennek a mérkőzésnek volt ám érdekessége! Ha jól utánaszámolunk, csaknem egy éve rabolt el két egész pontot az Oroszlány a csabai „oroszlánbarlangból”. És vasárnap az egy év előtti csata 8 csabai és 7 oroszlányi résztvevője nézett egymással farkasszemet. Szóval amolyan visszavágó, vagy — ha a vendégek szemszögéből nézzük — „bizonyító” jelentősége volt a mostani 90 percnek. A csabai kispadon (no meg a nézőtéren) derültek fel hamarabb az arcok. Minden úgy kezdődött, ahogyan rendszerint Csabán lenni szokott: a 9. percben 1:0-ra vezettek a lila-fehérek. De aztán olyan 81 perc következett, amire mindent lehetett mondani, csak azt nem, hogy futball. Gyenge volt az iram, a színvonal a gyepszőnyeg alá süllyedt, már az is feltűnt, ha egymás után háromszor azonos mezben „mozgó” fiúhoz került a pettyes. Az iramra mi sem jellemzőbb: a hazaiak egy, a vendégek két szögletet tudtak „kicsikarni” ... A futball szép, a futball izgalmas, magával ragadó, vonzó, egyszóval ezerarcú. De ezen a délutánon a foci 1001. arcát mutatta az ezerfejű (bocsánat) hétezerfejű Cézár felé. A legrútabbat! Ez a találkozó „dobogós hely” reményében indulhatna az év legalacsonyabb színvonalú mérkőzése versenyben! Szürke játékkal nyert 2:0-ra a Békéscsaba, a még szőkébben játszó oroszlányiak ellen. De a közönség mégis megbocsátott már-már kegyvesztett kedvenceinek. Este, amikor a tv és a rádió a sporthíreket mondta! Mert a hazaiak győzelmükkel a 4. helyre ugrottak! Ott várják a 13. fordulót. Ott, ahol az 1972—73-as év végén lehorgonyoztak. « Újra Nagy István Ha a Kőér utcai pálya egyik nézőjének az az ötlete támadt volna, hogy ezúttal behunyt szemmel élvezze a Bp. Spartacus—Eger mérkőzést, minden bizonnyal hamis benyomásokat szerzett volna annak iramáról és színvonaláról. Az egriek játéka ugyanis „szövegében” egészen mást mutatott, mint a valóságban. „Indulj be!”, „Támadd meg!”, „Gyetnik, hajtsatok!” Efféle kiáltásoktól volt hangos a pálya, s a buzdító szavak alánján óriási lelkesedést tételezhetett volna fel az egriekről a behunyt szemű néző. De a vendégjátékosok többsége állva, jó esetben kocogva „karmesterkedett”, a vezényszavakat pedig a „címzettek” igen ritkán vették magukra. Gyenge iram jellemezte a játékot. Érthetően a Bp. Spartacusnak kedvezett ez. Hogy miért? Mert a hazaiaknak volt egy játékosuk, aki látszólagos „kényelmes” ■ mozgása, lassúbb futása mellett is mindenhová időben érkezett. Természetesen Nagy Istvánról, a szövetkezetiek kapitányáról van szó. Egy gólt előkészített, kettőt rúgott. Szó, ami szó, az egri védők a maguk módján „mérsékelhették” volna Nagy István egyébként nagyszerű teljesítményét. Mindkét gólja előtt legalább öten nyüzsögtek körülötte, megtámadásával, leszerelésével azonban mindkétszer egymásra vártak az egri legények ... Talán elfelejtették már, hogy a múlt évi bajnokság utolsó mérkőzésein milyen fogcsikorgató, verítékes küzdelemben sikerült kiharcolniuk a bennmaradást? Ahogy a táblázaton elfoglalt utolsó előtti helyüket elnézzük, valószínű, hogy ehhez az elkövetkezendő találkozókon nemcsak szurkolói bíztatásra lesz szükségük. Mert vasárnap NB III-as szinten játszottak! S ha így folytatják, könnyen lehet, meg sem állnak az NB III-ig... Kecskeméti csúcs Amikor Győri játékvezető hármas sípszava véget vetett a kecskeméti csapat 90 perces vergődésének, az elkeseredett szurkolók közül sokan Dezsőfi edző fejét követelték (néhány hete még, a három idegenben elért győzelem után, a szurkolók szemében ő volt az ország legjobb szakembere). A józanabbak, szerencsére ők voltak többen, elkeseredetten indultak hazafelé, s közben arról folyt a vita, hogy kapott-e már a kecskeméti együttes hat gólt idehaza. Ilyenre ugyanis a legöregebb mérkőzéslátogatók sem emlékeztek. A vasárnapi eredmény tehát kecskeméti csúcs. De az is ritkaság, hogy egy NB I B-s csapat, rövid 11 perc leforgása alatt, négy potyagólt kap. Az elsőnél például ketten is elrúghatták volna a labdát, de hagyták a kapusnak, aki viszont azt hitte, hogy valaki majd — helyette — elrúgja. A gólszerző Kósa remek bukfencet vetett örömében. Ezt a mutatványát aztán később még háromszor megismételhette. Való igaz, az első félidőben, a pálya közepén a debreceniek remekül szervezték a játékot, s szünet után, amikor már az ötödiket is belőtték, sem engedtek az iramból. Ónodi és Koós beállásával a játék súlypontja ugyan áttevődött a második félidőben a DVSC térfelére és két gólt is lőtt a KSC, de a kecskeméti védőknek ekkor sem volt egy nyugodt percük, mert a gyors Rósa, Torkos és Szojka állandóan ott álltak, ugrásra készen. így alakult ki aztán a gólparádé a Széktói stadionban, amelynek azonban nem a hazaiak, hanem — ezúttal — a debreceniek tapsoltak..! RITKASÁG Alaposan megfiatalította támadósorát az őszi idényre a Debreceni VSC. „Csikó”-támadósor ez a javából. Torkos 17 éves. A közelmúltban igazolták le a középiskolás Bodonyit és Babályt, két másik ifjú, Szabó Loránd és Garabuczi Zoltán most vonultak be katonai szolgálatra. Ügyesek, tehetségesek. De a leggyorsabb fiatal a 24 éves Kósa János, aki vasárnap egymaga négy gólt küldött a Kecskemét hálójába. S ami példátlan az NB I B 10 éves történetében: a négy gólt idegenben érte el! Kósa János a Szabolcs- Szatmár megyei Ópályiban ismerkedett meg a labdával, még általános iskolás korában. Mátészalkán érettségizett, és középiskolás korában játszott először „igazi” mérkőzéseket, az NB III-as Mátészalkai MEDOSZ- ban. 1969-ben az Északkeleti csoport gólkirálya volt 23 góllal, és 1970- ben még eggyel többet is ért el, akkor azonban ez nem volt elég a ,,gólkirálysághoz”. A DVSC-hez ez év tavaszán került, és akkor nyolc mérkőzésen öt gólt szerzett. Az új idényben a rajttal nem volt szerencséje. Éppen a volt csapata elleni edzőmérkőzésen sérült meg, és kétszer nem játszhatott. Eddig tíz mérkőzésen öt gólt szerzett (átadásaiból társai még ennél is többet), és az ötből négyet éppen az elmúlt fordulóban, Kecskeméten, ahol eddig igen kevés babér termett a DVSC számára. — Már rúgtam egyszer négy gólt egy mérkőzésen, 1970 őszén, a Nagykálló elleni NB III-as mérkőzésen, örülök, hogy most újra sikerült — mondta a középcsatár. Debrecenben megszerették a száguldó csatárt, aki robbanékony, villámgyors kezdősebességével sokszor faképnél hagyja őrzőjét. Sokat várnak tőle a debreceni szurkolók és vezetők. Nőtlen, a debreceni nagyállomáson dolgozik, bár tanult mestersége vasesztergályos. Mostanában a góllövés tudományát sajátítja el. A kecskeméti példa szerint nem is akárhogyan. A négygólos Kósa János. NÉPSPORT : NB I B ÉS NB II Semmi sem tart örökké A FÖSPED Szállítók és a Bp. Építők veretlensége is véget ért, így most már nincs veretlen együttes a Nemzeti Bajnokság első három osztályában. Különösen a FÖSPED hajdúböszörményi veresége volt váratlan, hiszen a böszörményiek szenzációszámba menő győzelmükkel is csak a 12. helyre kerültek. De, hogy milyen nagy előnyt jelent a hazai pálya, azt éppen az NB II 24 mérkőzése mutatja: egyetlen vendégnek sem sikerült idegenben győznie. Gyógymód — A Táncsics SE megérzi majd, hogy olyan játékosok távoztak el Kaposvárról (leszereltek), mint Ludányi, Garamvölgyi meg Hangai. Ezért nem vagyunk esélytelenek Kaposvárott sem — mondotta Stepán Tibor, a vendégcsapat edzője a Táncsics SE—Máza-Szászvár mérkőzés előtt. Nem alaptalanul! Korábban bizony a menetközben történt csapatátalakítás elég sok zavart okozott a Táncsics SE- ben. Keresték is a vissza-viszszatérő bajra a gyógymódot a sportkör vezetői. Az idei bajnokság előtti átigazolási időszakban meg is tették az első lépést a Táncsicsban. Első ízben a sportkör fennállása óta, szolgálatot nem teljesítő labdarúgók igazolását is kérte a Táncsics, így lett a csapat játékosa Szöllősi, Horváth I., meg Szabó. (Mindhárman az ellenlábas K. Rákócziból kerültek a Táncsicshoz.) Nos, a gyógymód bevált. A jelekből ítélve a kísérlet pompásan sikerült. A tapasztalt, de korántsem öreg Szöllősi és társai rövid idő alatt a Táncsics csapatának pillérei lettek. Most, amikor az együttesben a réseket máról holnapra be kellett tömni, egy pillanatig sem ingott meg a Táncsics. Sőt! Ennek éppen a szászváriak a megmondhatói, akik vasárnap Kaposvárott 3:0-ra kaptak ki! Teletarisznya Üres tarsollyal tért haza idegenből a két héttel ezelőtti fordulóban a DEAC, a DMTE és a Hajdúböszörményi Bocskai, a három hajdú-bihari NB II-es csapat. Kiskunhalason, Kecskeméten, illetve Rákoscsabán szenvedtek vereséget. Nem kevesebb, mint 12 gólt kaptak és csak négyet adtak hárman, pontot pedig egyet sem szereztek! Ahogy a múltkor üresen maradt a tarsolyuk, a mostani fordulóban viszont színültig megtelt: mind a három együttes győzött. A legnagyobb fegyvertényt a Hajdúböszörményi Bocskai hajtotta végre. Nemcsak meglepetést okozott azzal, hogy legyőzte az eddig veretlen, listavezető FOSPED-et, de jobban, lelkesebben és tervszerűbben játszott a bajnokjelöltnél. A DMTE félgőzzel is biztosan nyert a Kiskunhalas ellen, amely nagyon gyengén játszott Debrecenben. A szurkolók joggal csodálkoztak azon, hogy kaphatott ki ettől a csapattól hét nappal korábban a DEAC. Persze, a DEAC is javított, hiszen Kiss László vezérletével ismét győzött. A három hajdú-bihari NB II-es csapat a mostani fordulóban hat pontot szerzett, tíz gólt adott és csak négyet kapott. A két vasárnap hajdú-bihari példája is bizonyítja: a hazai pálya az NB II-ben is óriási előny. Vasárnap például a 24 mérkőzésen egyetlen vendégcsapatnak sem sikerült győznie a harmadik vonalban. Holtvágányon a Szegedi VSE Az NB II Keleti csoportjában az egyik legnagyobb meglepetés a Szegedi VSE várakozáson aluli szereplése. Az 1972—73. évi bajnokságot az 5. helyen zárták a Tisza-partiak, most a táblázat utolsó előtti helyén tanyáznak, eddig még nyeretlenül. Legutóbb a Békéscsabai TTSK volt az SZVSE vendége. A találkozó 90 perce kevés örömet szerzett a valaha jobb napokat is megért szegedi piros-kékek szurkolótáborának, mintegy bizonyítva azt, hogy nem véletlenül került a vasutasgárda a sereghajtók közé. Különösen siralmas volt a mérkőzés első 45 perce, amikor a hazai csatárok, egyetlen lövése találta el a vendégek kapuját. Az is szabadrúgás után, de tegyük hozzá azt is, hogy a labda a csabai sorfalon irányt változtatva a hálóban kötött ki! És — ami szinte nevetséges — ez százszázalékos teljesítménynek számít, hiszen az egyetlen kapura ment lövésből gól lett. Ez az „eredményesség” azonban bizonyára nem elégítette ki azokat a szurkolókat, akik már a szünetben a kijáratok felé indultak. Közöttük elégedetlenül, de stílszerűen jegyezte meg az egyik vasutas: — Kár itt tovább eltölteni az időt, holtvágányon áll a mozdony ... Keserű pirulák Gólzáporos, 6:0-ás győzelemmel rajtolt a mostani bajnokságban az SZSE Dózsa ellen a Bakony Vegyész. Az újonc Szokolai például mesterhármassal mutatkozott be. Mi történt azóta? Elképesztő gólképtelenség jellemzi a veszprémieket. Az utolsó négy (!!) hazai mérkőzésükön , képtelenek voltak a hálóba találni. A BKV elleni 0:0-ra még vigasztalás lehetett a jó játék. De nem ment a Fűzfő elleni rangadón, sem, ahol csupán a vélt jogos gól meg nem adása kavarta fel a kedélyeket. A várva várt győzelem helyett ezt követte a PVSK elleni 0:3-as hazai hideg zuhany, ahol már az edző is elvesztette türelmét. A taévalyi „mumus” Körmend ellen mindenki reménykedett, és mi lett? Újra csak 0:0, hazai pályán. A görcsös akarásban és a tehetetlenségben Szokolai még a kapu torkából se tudott a hálóba fejelni! Mindennek aztán a levét a gyakran fölfutó hátvéd, Puskás itta meg. Amikor a csatárok tehetetlenségén próbált segíteni, ő is az idegesség csapdájába esett. Gól helyett törlesztett ellenfelével szemben, s a kiállítás sorsára jutott, pedig még egyszer sem állt a fegyelmi bizottság előtt! És mit tesz ilyenkor a közönség? Megfogyatkozik, bosszankodik, az edzővel együtt hétről hétre nyeli a keserű pirulákat! Hogy meddig? Erre csak a Bakony Vegyész csatárai adhatná- nak feleletet! Az egyiknek sikerül a másiknak nem... Már az első félidőben nagy fölényben játszott az Izzó a vendég kisterenyeiek ellen, de ekkor mindössze egy gólra futotta a csatárok erejéből. Különösen Hanzel játszott gyengén, egymaga három, százszázalékos helyzetet hagyott ki. Kovács József, az Izzó edzője látva a fiú bukdácsolását, a szünet utáni első percekben Szilágyit küldte be helyette. Szilágyi mindjárt góllal hálálta meg edzője bizalmát. Ettől kezdve az Izzó-csatársor lendületbe jött és ezután már potyogtak a gólok. Pintér két gólt lőtt, Kékesi 11-est rúgott be, majd ismét Szilágyi lőtt a kapuba, s így mindhárman két-két góllal terhelték meg a Kisterenye hálóját. A 6:0 az Izzó cseréjének a sikerét bizonyította. Nem így a kisterenyeieké. Csermák László, a vendégek edzője hiába cserélte le Gaigert és Ubrankovicsot, sem Tőre, sem Baranyi nem tudta eredményessé tenni a csapatot. Sőt, a csapat szerkezeti egysége még jobban felbomlott és nem rajtuk múlt, hogy nem lett vereségük nagyobb arányú. Mert: „Az egyiknek sikerült, a másiknak nem...” Nem a játékos ítélkezik A Nyugati csoport rangadójára, a Fűzfő elleni mérkőzésre, bizakodó hangulatban utaztak el a győriek. A mérkőzés első mozzanata csak erősítette bennük a győzelembe vetett hitet. A felfutó Vinic lövése a kifutó kapus mellett a kapufára, onnan pedig a befutó Gábor elé pattant, aki hat méterről az üres kapu fölé bombázott. Játékosok, szurkolók, még a kimaradt óriási helyzet hatása alatt voltak, mikor a labda már bent táncolt a győriek hálójában. A győri védők ugyanis megfeledkeztek arról, hogy ők játékosok és nem játékvezetők. A jobb oldali ellentámadásnál lest véltek és leálltak. A fűzfői Kerekes viszont nem így gondolkozott: elfutott és a kapuba rúgta a labdát. Csernefalvy vele értett egyet, és gólt ítélt. A logikus az lenne, hogy a védők okultak az esetből. Nem így történt. A Gy. Dózsa védői „ismételtek”, öt perccel később ugyanis újra lest véltek, ismét leálltak és újabb gólt kaptak. A 13. percben, már a másodikat. Ezzel el is dőlt a rangadó sorsa.