Népsport, 1975. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-02 / 1. szám

XXXI. 1. ♦ 1975. január 1 A NŐK 365 NAPJA Nem fu­ltam a megfigyelteik-e, n­em uiuun­­, de mintha az emberiség titkos bűntudatának leplezésére és egyben megnyug­tatáséra hívta volna élaitre ,a különböző, nemekhez, korosztá­lyokhoz, foglalkozási ágakhoz kapcsolódó napokat, úgymint nők napja, anyák napja, gyer­­meknap, öregek napja, pedagó­gusnap és így tovább. Talán, hogy legyen minden esztendő­ben legalább egy nap, amikor biztosan gondolunk rájuk, ami­kor megközelítően megadjuk azt a tiszteletet és szeretetet, amellyel az év további 364 nap­ja alatt, bokros teendőink okán, adósak maradunk. Mintha csak fölhalmozódott adósságunkat egyetlen huszonnégy óra alatt ki lehetne egyenlíteni, fölanen­­tést lehetne kapni letörölt asz­­szonyi mosolyért, elpazarolt anyai aggódásért, elhullajtott gyermeki könnyért, semmi­vé vált,­­megcsúfolt pedagógiai igyekezetért. Mi az az egyetlen vil­­­­­ágtakarékossági nap ebben az oktalan páranlósáradatban, mit segít egy töredé­knyi figyelem az emberiség éhező millióin, időkorlátok közé szorított szoli­daritás az elnyomott népek kín­jain? ... Tudunk-e hinni benne, hogy segít? Egy szál rózsa anyánk tüskétől sebzett kezé­ben? De hát lehet-e prolongálni egy ilyen egynapos ünnepet az esztendő minden napjára? Kül­sőségeiben semmi esetre. Fá­rasztó, fölösleges, haszontalan volna. Mindez annak kapcsán, mintegy bevezetésképpen jut az eszembe, hogy a mórt bek­ö­­szön­te 1975-öt az ENSZ a Nők Nemzetközi Évének nyilvá­nította. Akkor mégis mi le­het hát a célja egy ilyen erő­szakosan elnyújtott „napnak”? Hogy nem a virágüzletek for­galmát óhajtják ily módon fel­lendíteni, az valószínűnek lát­szik. Nem kevésbé az, hogy eb­ben a döntésben nem valami­féle modern szüfrazsett törek­vések jutottak diadalra, ame­lyet aztán kö­vetne a nők év­tizede, évszázada, esetleg évez­rede. Nem gondolom ugyan, hogy a nőkérdés történelmi, társadal­mi, politikai, lélektani stb. vo­natkozásait egy sportlap hasáb­jain kéne elemezgetni, a dön­tés időszerűségéről azonban ép­pen ezekre a hasábokra kíván­kozik néhány kézenfekvő gon­dolat. A sportnak ugyanis a lé­nyegéből fakad az egyenlő fel­tételek melletti küzdelem elve és a győzelem igazsága; az, hogy — noha az életnek ez a területe sem volt s talán so­ha nem is tesz mentes a külön­böző manipulációs törekvések­től — a társadalmi, politikai, faji, , nemi előítéletek ingová­­nyáról itt a méterek, a percek, a teljesítmények szilárd talajára lép az ember. Az ostoba náci fajelmélet 1936-ban javában ül­te a már véres torát, de arra minden hatalma kevés volt, hogy a nemzetközi sportközvé­lemény nyilvánossága előtt ne a fekete bőrű Jesse Owens le­gyen a világ leggyorsabb és legtávolabbra jutó atlétája, s később egész, lendületbe hozott gépezete is „csak” arra volt elegendő, hogy elvegye a sze­gény Petschauer Attila életét, olimpiai dicsőségét azonban — — melyet­ egyetlen szál pengé­vel szerzett magának és hűtlen hazájának — nem fenyeget­hette. A tragikus példa, Utas ezúttal, csak egy igazságot akar kiemelni. Azt, hogy a va­lódi, klasszikus értelemben vett versenysportban szükségszerűen gyorsan kellett eljutni az em­beri egyenlőség gondolatához, s annak gyakorlati következmé­nyeihez. A diszkrimináció, a bármilyen alapon megvalósított megkülönböztetés olyan mérték­ben támadja meg a sport szel­lemét, hogy a megsemmisítés veszélye nélkül nem is lehet alkalmazni. Hiába rendelkeztek az 1908-as és 1912-es olimpia magyar kardcsapatának katona­tiszt tagjai az úri Magyaror­szág valamennyi írott és írat­lan előjogával, az egyéni olim­piai aranyérmet mindkétszer egy Fuchs Jenő nevű pesti ügy­véd szerezte meg, aki pedig ta­lán még „párbajképes” sem volt néhány ellenfele szemében. De ő volt a jobb vívó! Mindebből következik, hogy a nők helyzete is eleve más volt a sportpályán, s nemcsak az egymás közötti versengés, ha­nem a sporttársadalom egészé­ben elfoglalt helyük tekinteté­ben­ is. A női sport története sem menekült meg ugyan a vaskalaposságtól, a mesterséges korlátozásoktól (mint ahogy a férfiaké s°m!), amelyek jó ideje hátráltatták a fejlődést, de ha ma szétnézünk a sportvilágban, nincs az a Simone de Beauvoir, aki legalább a tényszerű el­ismerésig el ne jutna. A női egyenjogúság a sportpályán nem valamiféle program, hanem megvalósult, s folyton újuló valóság. És a női nem becsüle­tére legyen mondva, a lányok, asszonyok éltek a kapott le­­­­hetőséggel. Évtizedek fáziselto­­o­lódásai számolódnak fel sorra,­­ s itt nem az Arne Borg-fé­le­­ sportközhelyekre gondolok (tud­­jdillik, hogy a svéd csodaúszó­nak, az 1927-es EB-n elért álom­­eredményei jószerivel még a döntőbe jutáshoz sem lettek volna elegendők a legutóbbi bé­csi EB női számaiban), hanem, hogy a nők lassanként majd minden sportágban utolérik sa­ját lehetőségeiket. Az­ ember valóban nem tudja, az ameri­kai Ray Robinson 9.9-es százas idejének tapsoljon-e jobban vagy az NDK-belii Renate Ste­­cher 10.8 másodpercének. (A biológiai faktorok felületes ösz­­szevetésével valóban szinte alig látszik különbségnek az a 0.9 másodperc!) Van azonban szőkébb szakmán túlmutató vo­natkozása is, és ez bizony lé­nyegesen fontosabb annál, hogy vajon elégedettek lehetünk-e a női versenysport térhódításával, eredményeivel. Hisz Renate Stecher, Irena Szewinska, Olga Korbut, Kornélia Ender, Bóbis Ildikó kevés van, a csúcsra — a dolgok természeténél fogva — csak néhányan juttatnak fel, legyenek hők vagy foránk. Ezért aztán az igazán idősze­rű és sürgető azon elgondolk­od­­ni, milyen szerepet is vállal a másik nem a testedzés terüle­tén. E kérdés jelentősége ket­tős. A testét edző nő nemcsak saját életét befolyásolja, ere­jét, egészségét fejleszti, hanem­ közvetve és közvetlenül az utó­daiét is. Az egészségesen élő asszony törvényszerűen egészségesebb gyermeket szül a világra, s személyes példájának ereje ké­sőbb a szoktatásban, a nevelés­ben is döntőnek bizonyul. A sportoló apa hatása sokkal ke­vésbé befolyásolja a gyermek testnevelési magatartását, mint az anyáé, s ezen egyáltalán nem kell csodálkoznunk, ha ar­ra gondolunk, hogy ezeknek a szokásoknak, normáknak a rögződései lényegében abban az életkorban mennek végbe, amelyben a gyermek-anya kap­csolat a legszorosabb. A KISZ KB lányok és fiatalasszonyok tanácsának egyik dokumentuma ezt így fogalmazza meg: „A lá­nyokat, fiatalasszonyokat, mint az eljövendő nemzedék szüleit és nevelőit is, különös felelős­ség terheli saját gyermekeik és a jövő nemzedéke fizikai ál­lapotáért, tehát a testedzés és a testi nevelés igényszintjének kialakításáért... Az egészség megőrzésében határozott néze­teket Valló nő helyes irányba befolyásolhatja a felnövekvő nemzedéket, mint ahogy ennek hiányában gátló tényezővé vál­hat.” Móe Ionra tartozik viszont. tUda­udja, hogy olya­n kör­ről van itt szó, amelynek nincs kezdete és nincs vége, bárhon­nan nézem, mindegyik ok és okozat egyszerre. És itt már el­engedhetetlen, hogy a sport spontán folyamatai mellett a társadalom tudatos hatásaira is figyeljünk. Mert igaz ugyan, hogy a nő a sportpályán ugyan­azokat a jogokat élvezi, mint ..a teremtés koronája” — egyen­lőségét ma már megkérdőjelezni sem lehet —, abba-e azonban hogy eljut-e egyáltalán arra a pályára, már korántsem ilyen egyértelmű a helyzet. Olyan fogalmakat kell itt megismer­nünk, mint a társadalmi és csa­ládi munkamegosztás, szabad idő stb., vagyis az a gazdasági alap, amelyre a nő élete is épül. De bizonyára igaza van abban ..A második nem” író­jának, Simone de Beauvoir-nak, hogy csak a gazdasági helyze­ten változtatni nem elegendő, mert „addig, míg ez nem jár a morális, szexuális, kulturális stb. következményekkel, melye­ket hirdet és követel, az új nő nem tud megjelenni a történe­lem színpadán ...” Csak abban van vitatkozni valónk vele,­ hogy az „új” nő azóta igenis megjelent már a történelem színpadán, s hogy ebben bizto­­sak lehetünk, elegendő volt az a huszonöt esztendő, amely a fenti sorok leírása óta eltelt. Most pedig 365 olyan nap kö­vetkezik, amikor még fokozot­tabban kell odafigyelni erre az új, történelmi nőre. A sportpá­lyákon is. Kocsis L. Mihály i * ! A beavatottak, a mindentudók önelégült arckifejezésével for­dult felém jóformán mindenki, akit Szabó Ferencről, az Euró­­pa-bajnoki bronzérmesről fag­gattam. — Nagyon megváltozott a Fe­rike — így kezdték általában a róla szóló történeteket. — Amióta a Bp. Spartacusból át­ment az V. Dózsába, egészen más ember lett. Már nem hajt annyira az edzéseken, valószí­nűleg a súlya is felment, aligha tudja hozni majd a 63 kilót. Szabó Ferenc egyesztendős ki­várás után rögtön nemzetközi versenyen mutatkozott be. A szocialista országok belügyi dol­gozóinak cselgáncsspartakiádján első lett a pehelysúlyban,­ vagy ha úgy tetszik, a 63 kg-ban. Európa-bajnorcot, több nagyhírű sportolót utasított­ maga mögé, többek között a két legjobb szovjet pehelysúlyú cselgáncso­­zót, Ivsint és Melnyicsenkót. VD Akik szünet nélkül azt hajto­gatták, hogy „Ferike nagyon megváltozott”, azok burkoltan, vagy leplezetlenül anyagiassá­gára céloztak. A legtöbben még ezt is hozzátették: „ Feladta az álmait, megal­kudott önmagával, már nem a régi, harcosan küzdő versenyző,, hanem elégedett, megállapodott ember, „Már nem a régi.” Őröltem magamban a mondatot: „Régi.” Ugyan miért térünk vissza unos-untalan, csökönyös nosz­talgiával a múlthoz? Miért csak az egykori, egyfajta energiákat idézzük fel, miért az elmúlt idők lendülete, tervei kedvesek számunkra? Miért pazaroljuk erőinket e tehetetlen ragaszko­dással, miért nem keressük a jelenben a friss, az újfajta eré­nyeket?­­Amikor Szabó Ferencnek el­meséltem a róla keringő híre­ket és töprengéseimet, jól lát­tam rajta, hogy mindezt ő is nagyon jól tudja, arca meg sem rezdült, mint aki olyan történe­tet hall, amely már a könyökén jön ki. — Hovatovább megszokom, hogy ilyen vélemények terjed­nek el rólam — szólalt meg nagysokára keserűen. — Én csak egyet mondhatok. Aki birkózott vagy cselgáncsozott, egyszóval olyan sportágat űzött, amelyben a testsúlynak is döntő szerep jut, az képzelheti el igazán, hogy mit jelent a versenyek örö­kös, kímél­etlen, kényszerítő el­lenőrzése nélkül is tartani a 63 kilót. És­­azt hiszem, mindennél ékesebben bí­zél, hogy egyévi versenykihagyás után megnyer­tem a belügyi spartakiádot. s — És az álmai? Valóban meg­alkudott velük? I — Lassan tizennégy éve, hogy elkezdtem cselgáncsozni. Már a kezdet kezdetén is lehetőleg ap­ró, jobban mondva elérhető, reá­lis célokat tűztem ki magam elé. Azt vallottam, hogy csak meg­valósítható álmokat érdemes szőni. Lépésről lépésre halad­tam, előbb egy mérkőzésen győzni akartam,­ aztán ver­senyt szerettem volna nyerni, egy idő után a válogatottság volt a célom. Nemzetközi tor­nák aranyérmére áhítoztam. Higgye el, a kis célok nem kis­hitűséget, nem helybenjárást je­lentenek. Ma is ez a vélemé­nyem, a kis célokból épül fel az életem. A megvalósításukból. Esz még valamit. Bonyolult dolog ez az­ álomkérdés. A merész ál­mok szülője fiatal korban rész­ben az önismeret hiányából fa­kadó becsvágy. Ma már ponto­sabban felmérem képességeimet, és ehhez szabom vágyaimat is. De az semmiképpen nem jelenti azt, hogy lemondtam volna bár­miről is. — Az elmúlt esztendőben ve­­télytársai, elsősorban Tuncsik József és Kollár Ferenc sokat fejlődtek. Nem tart attól, hogy lemarad a versenyben? — Nem, ez a győztes, sikeres visszatérés sokat segített ne­kem, főleg önbizalmat­ adott. Hitet.s — Alapító tagja t ■'.* 3 Bp Spartacus szakoszra, mégis, több mint öt, 'éto­tizst után megvált a r­égi : sporttársaitól, az z.izcj? ! Miért? • — Sokan ebből a lépésből tűn­nek anyagiasnak. Ebből követ­keztetnek arra, hogy nagyobb gondot fordítok magánén­­béli sorsomra, mint sportolói pálya­futásomra. Úgy gondolom, hogy ezt a kettőt képtelenség szétvá­lasztani. Én nem csupán spor­toló vagyok, hanem férj is, apa is. Egyszerűen egy boldogulni vágyó ember. — És a nagy világversenyek­hez fűzött álmai megmaradtak? — Meg. Kevesebbet beszélek róluk, valahogy mélyebbre ke­rültek bennem. De érzöm ma­gamban valamennyit. Álmainkra évek rakódnak, kü­lönösen akkor, ha időközben ke­vés valósul meg belőlük. Csont­jainkkal meszesednek, izmaink­kal, sejtjeinkkel száradnak el, hacsak... Hacsak nem balzsa­mozzuk be őket, hogy erőforrás­­­ainkká, tetteink serkentőjévé váljanak, izgató jelenlétükkel újabb és újabb nekiveselkedésre késztessenek bennünket. Aki mélyen őrzi álmait, az még nem alkudott meg velük Éppen ellenkezőleg. Nagyon is éberen őrzi őket. Bites Ferenc ÁLOMŐRZŐ NÉPSPORT 3 Számottevő eredmények - következetességet igénylő feladatok írta: dr. Becki Sándor államtitkár, as OTSB elnöke Esztendővel ezelőtt is készí­tettünk mérleget és úgy érté­keltük a helyzetet, hogy a rend és a fegyelem megszilárdítása a további eredmények egyik legfontosabb feltétele. Ennek figyelembevételével is elmond­hatjuk, hogy sportmozgalmunk és a sportirányítás számára 1974 kedvező fejlődést hozott. Nagyobb figyelem közepette vé­gezhettük tervező, irányító és szervező tevékenységünket, je­lentősen előreléptünk a feltéte­lek megteremtésében is. Az iskolai testnevelés és sport fejesztése érdekében tett sok­irányú intézkedések már kezdik éreztetni kedvező hatásukat és­ nyugodtan mondhatjuk, hogy a jövőt illetően különleges fon­tosságúak. Ugyanez mondható el arról is, hogy a tanácsok ma már a gazda szemével figyelik, gon­dozzák a testnevelés és sport területét. Megyei és városi szin­ten a területfejlesztési progra­mokba is beillesztették a test­nevelés, a sportolás, az egész­ségesebb körülmények közötti élet feltételeinek megteremtését. A helyi összefogás szén ered­ményeket hozott, nagyobb akti­vitásra ösztönözte a mozgásra, az egészségesebb életre vágyó tíz- és százezreket. Sok kispá­lya ép ült az országban, jó kez­deményezésnek bizonyult a bu­dapesti pártbizottság, a főváro­si tanácsi és sportszervek szo­riat­ista szerződése néhány nagy­­vá Salatmunktcal, amelyrvűl ered­ményekért 51 kispályát adtak át rendeltetésének, és hason­lóan nagy sikerr­el járt az or­szág más területén is — máté­szalkai járás stb. — a pálya­­építési akció. Sikeres kezdemé­nyezés volt a kutúr­házak közös hasznosítása, az ózdi járási ve­zetők közismert példálg iás bi­zonyítja, hogy az eddig kihasz­nálatlan lehetőségek mennyi erő­tartalékot jelentenek. Nőtt a sportolás iránti igény 1974 a tömegtestnevelés és sportolás kiszélesítésében egyébként is előrelépést hozott. Az Országos Sport Napok ese­ménysorozata külön is hatással volt az érezhetően növekvő igé­nyekre. A falusi dolgozók spar­­takiádján, továbbá a munkahe­lyi spartakiád eseményein több mint nyolcszázezren vettek részt. További háromszázezer dolgozó — többségében fiatal — szerepelt rendszerese­n az OSN esztende­jében az alapfokú sportesemé­nyeken, rendezvényeken. A szervezésben a sportegyesületek vezetői, a szakemberek, a tan­intézetek nevelői, az igen nagy­számú szakszervezeti, KISZ és sport társadalmi aktivista jó munkát végzett. Hazánkban — az életkörülmé­nyek változása, a sajtó, a rádió és a televízió eredményes fi­gyelemfelkeltő és agitatív te­vékenysége nyomán — ma már a testedzés és sportolás iránt folyamatosan növekednek az igények. Feladatunk, hogy ezek minden szinten jobban ki le­gyenek elégítve s arra kell tö­rekedni, hogy mindinkább elő­térbe kerüljön a testedzésben és sportolásban a rendszeresség. Eh­hez 1975-ben már több le­hetőség nyílik az ismert atléti­kai állásfoglalás nyomán. A gyakorlati megvalósítás az atlé­tika mellett szinte valamennyi sportág alapjainak szélesítését, a rendszeres sportolásnak a meg­­valósítását eredmn­ivizsga. Az atlétika mellett egyre sürgetőbb az igény az úszósporttal, az úszással kapcsolatos hasonló határozatra. Bizonyos, hogy az úszáspart felkarolása, az ezzel kapcsolatos igények szinte va­lamennyi területen nyitott ka­pukra lelnek, megértésre és se­gítésre fognak találni. Mindez megfelel a pártkongresszusra ki­adott irányelvek szellemének, amely a testnevelésben és sport­ban az iskolai testnevelés és Tömeg­ mort kiemelt fontossá­gára hívja fel a figyelmet. Előté h°e a nevelést jelütik 1974-ben a sportegyesületek és a szakszövetségek vezetői a ne­velési feladatok végrehajtását is fontos teendőnek tartották, zö­mében megfelelően foglalkoznak a sportolók emberi és erkölcsi arculatának, magatartásának for­málásában. Ennek nagy szere­pe volt abban, hogy a váloga­tottak előkészületeit a legtöbb sportágban a rend és a fegye­lem jellemezte, örültünk an­nak, hogy a nagy tapasztalattal rendelkező szakemberek mel­lett egyre több fiatal edző kapcsolódott a munkába. Példa­­mutatásuk, pedagógiai érzékük, a fiatalokkal való bánni tudá­suk alapján mind nagyobb ha­tást tudnak gyakorolni a sporto­lók jellemének, erkölcsi-akarati tulajdonságainak jó irányban történő formálására. Mindennek további biztosítása érdekében 1975 elején országos nevelési konferenciát szervezünk, amely­nek anyagát a területen és a sportegyesületekben is megtár­gyalják, feldolgozzák. A nemzetközi szereplés Az 1974-es versenyéve­det fo­kozatosan a soron következő olimpia előkészületének szol­gálatába állították. Sportolók és szakemberek a felkészülés­ben a hosszú időtartamú, nagy terjedelmű edzésmunka elvég­zésére törekedtek, ebben zömé­ben el is érték a kitűzött cé­lokat. 1974-ben 34 sportág 51 világ­versenyén vettek részt legjobb­jaink. Az olimpián is szereplő sportágak közül húszban tar­tottak olyan világversenyt, amelyben össze lehetett hason­lítani eredményeinket, sportoló­ink, válogatott csapataink fel­készültségi állapotát a világ leg­­jobbjaiéval. Az 1974-ben szerzett A tranyére-n a 7 második és a 11 harmadik hely, a továbbiak­ban még a 40 IV—VI. helyezés, az összességében­­elért 317 olim­piai pont azt jeleníti: az olim­­piász félidejében a világ élvo­­nalával nagyjában lépést tud­tunk tartani. Az olimpiai sportágainkon kí­vül mindenekelőtt asztalitenisz­ben és tekében állták­ meg vi­lágversenyen válogatottjaink a helyüket. Sportágainkat illetően, bizta­tónak ítéljük helyzetünket ka­jak-kenuban, asztaliteniszben, férfi tornában, vízilabdában és a férfi fazéknál; bizonyos fej­lődés jelei mutatkoznak atléti­kában, cselgáncsban, öttusában, tekében; nem tudtuk célkitű­zéseinket teljesíteni birkózás­ban, evezésben, kerékpárban, ökölvívásban, súlyemelésben, sőt bizonyos mértékig a női tornában sem. Hasonlókat kell megállapítani vívóinkról és olimpiai labdajátékaink váloga­­tottje’­'■]. 107- ben fejlődést mutató eredményt el­érni íjászatban, férfi kosárlab­dában, férfi röplabdában, vitor­lázásban, és nem fejlődtek mű­ugróink sem. Úgy látjuk, hogy alapos elem­zés után rögzítenünk kell né­hány sportág nemzetközi jel­lemzőit, tovább kutatva a ver­senyzők előkészítésében a leg­modernebb módszereket. Pon­tos szakmai és nevelési köve­telményeket kell az élvonalban szereplő sportágaink elé állíta­ni. Remélhetően ebben nagy segítséget kapnak szakembere­ink, sportolóink a sportorvosok­tól és a tudományos területen tevékenykedők részéről is. Csak a tettek arányában! Ismeretes, hogy az elmúlt év labdarúgásunk szempontjából nagy jelentőségű volt. E sport­águnk elmaradt a nemzetközi követelményektől, sőt sportmoz­galmunk más területeinek fej­lődésétől is. Az OTSH ismert állásfoglalása óta a labdarúgás vezetésében és egész labdarú­góéletünkben a felemelkedés ér­dekében sokirányú tevékenység zajlott. A kezdeti szakaszban fellépésünk sokszor váltott ki ellenkezést, találkoztunk értet­lenséggel, nemegyszer még az intézkedések jogosságát is vi­tatták. Tisztában vagyunk az­zal, hogy a sportág helyzete egyik napról a másikra nem változhat meg, úgy látjuk azon­ban, hogy megteremtettük a szükséges változás alapfeltéte­leit. Tiszta és világos az az út, amelyen járni akarunk. Meg­győződésünk, hogy gyökeres változás most már a tettek ará­nyában következhet be! A lab­darúgó-szövetség vezetői is egy­értelműen jelölték m­eg a klu­bokkal, szakemberekkel, já­tékosokkal szembeni követelmé­nyeket. A labdarúgás helyzeté­nek jó irányú változtatása alap­vetően a labdarúgás terület­én te­vékenykedők kötelessége, ami­hez azonban türelemre, megér­tésre és bizonyos időre is szük­ség van. 1975 eté néhány gondolatot említenék még további feladatainkról. Úgy ítéljük meg, hogy egy általános testedzési rendszer megalkotá­sa egyre inkább elérhető kö­zelségbe kerül. Az első lépése­ket az atlétikai állásfoglalással már megtettük, az alaps­po­rt­­ágakban tervezett továbbiak is ennek a kialakítandó rendszer­nek lesznek az összetevői. Vál­tozatlanul fokozott figyelmet kí­vánunk szentelni a nevelő­ mun­­kának, hiszen azt ifjúságunk minden oldalú formálásában mi is alapvető társadalmi kö­vetelményként tartjuk számon. Nagy munka vár ránk a mont­reali felkészülés 1975. évi sza­kaszának teljesítésében is. A sportolók, szakemberek, tár­sadalmi tisztségviselők és veze­tők is részesei lesznek hazánk felszabadulása 30. évfordulója megünneplésének. Valamennyi­en nagy várakozással tekintünk pártunk közelgő XI. kongresz­­szusa elé, amelynek­­határozata,­ állásfoglalásai testnevelési és sportéletünk további fejlődésé­hez is segítséget fognak nyúj­tani. Mindent megteszünk an­nak érdekében, hogy a IV. öt­éves tervből a tes'-'-v-'' ért és sportmozgalomra hárut'e vé­rt maradéktalanul tek­erítsük­.­­ jól készítsük elő az V. ötéves ter­vet. Végezetül: a *Hf. sportvezetőknek, i ,té­rgek, szakembereknek, társadalmi munkásoknak, a szurkolóknak, minden sportban részt vevőnek és azt kedvelőnek sok sikert, jó eredményeket kívánok az új esztereáben! Bízom abban, hogy az 1975. esztendő a magyar sport fejlődésének is újabb éve lesz.

Next