Nemzeti Sport, 1992. szeptember (3. évfolyam, 241-270. szám)
1992-09-01 / 241. szám
1992. szeptember 1. KÉPES NEMZETI SPORT ADD ELMAGAD SZEKERES PÁL! » NE A NAPLEMENTÉT NÉZD! Midőn a sorok az utcára kerülnek, Szekeres Pál már Barcelonában lesz, ahol a paraolimpia tőr- és párbajtőrversenyén indul — az ulőbbin nem titkolt győzelmi reménnyel. Beszélgetésünk az elutazás előtti napon zajlott. A melegre való tekintettel megittunk két liter baracklét, közben meghallgattunk legalább négy CD-lemezt (Pali újabban a minőségi hangzás nagy barátja). Játszottunk egy pár parti biliárdot — az eredmény nem kerül az évkönyvekbe. Maradjon titok. Az viszont egyáltalán nem az, hogy mi került Pali évek során összegyűjtött emlékkönyveibe ... ♦ Azért szentek vívóalbumokat nézni, mert a tulajdonosok hihetetlen örömmel mutatják az eredményeiket. Én meg élvezem, hogy akad, aki olvassa a cikkeimet... — Oda olvasom. Föltéve, ha rólam szól. Látod, hogy nyertük a Hét Nemzetet? Az oroszok ellen 9:5, anémetek ellen 8:6, az olaszok ellen 9:7 volt. A franciák hat aisszót nyertek, a kubaiak ötöt, a lengyelek még annyit sem. Négyet. + Iiz mikor volt? — Nyolcvanhétben. + Akkor még nem én írtam a vívást. Ugorjunk. Na, ezt a címet sem én adtam: „Három magyar a dobogón .. . Érsek Zsolt nyert, Széles mögött én lettem a harmadik. De tudod, milyen pechem volt? Kificamítottam az ujjamat. Egyszerűen nem tudtam megfogni a tőrt. Ha az ellenfél pengét skötött, akkor végem volt. Ezért aztán hozzábulkoplasztottam a markolathoz a kezem, és igen szűk akciórepertoárral kellett vívnom. Igen-igen szűkkel... Annál szűkebb nem lehetett, mint amit tavaly mutattam be. A pesti vébén versenyt rendeztek az újságíróknak is. Egy nappal előtte Skoró István vállalta, hogy bevezet az alapokba. Az első perc után úgy vélte, ragaszkodtam egy kulcsakcióhoz: tartsam előre a pengém. És kész. Ezt esetleg variálhatom azzal, hogy időnként leguggolok. Na most, a guggolásoktól másnapra olyan izomlázam lett, hogy lépni is alig bírtam. Egyből ötven százalékkal csökkent az akciórepertoárom ... — Nagy látvány lehetett... + Ne részletezzük. Ugorjunk! Te, ez a fotó hol készült? Kosármeccsen? — Na ez az, ilyen egy jobb külföldi versenyen a lelátó. Ez itt a lépcső... Még ott is ülnek. Totál telt ház. Egy párizsi Martini Kupa így néz ki. + Elég jól... — És a döntő mezőnye: Hocine, Cerioni, Omnes, Schredk... Persze, rajtam kívül. + És a paraolimpián kik számítanak nagy névnek? — A legnagyobb Ceccanti! A beszállásom előtt ő uralta a mezőnyt. Jól vív. Szépen tőrözik. Jók a franciák, az amik és a kuvaitiak is. + Mennyire tartod játéknak ezt a versenyt? — Én nyerni akarok. Kellenek az aranyak a mozgássérült sportolóiknak. Kell a reklám — a mozgássérült sportnak. — Úgy gondolod, hogy ha most sikereket értek el, akkor több sérült ember kezd majd bele a testedzésbe? — Erről nem vagyok meggyőződve. Na die, ez másutt is probléma. Mert eleve hány százaléka sportol az embereknek rendszeresen?!... Te például? + Én például igen... — ... de ha történne valami tragikus, folytatnád? Akármilyen szinten? Kezdődik azzal, hogy kiszakadsz a megszokott társaságodból. Persze, amikor hazajössz a kórházból, egyszer - kétszer feljönnek a barátaid. Világfájdalom, panasz, keserv, sirám és n ők is elmaradnak. Ezer és egy ilyen példa van. Aztán a sérült embert bevágják egy panelház tizedik emeletére. Az a hobbija, hogy nézi a tévét a családdal, vagy keresztrejtvényt fejt, vagy ultizik. Hétvégén be a kocsiba, lemennek a telekre. Ott jól elvan. Nézi a naplementét — és ezzel kész. És én nem is tudom őket hibáztatni ezért! + Hanem? — A közeget. Amilyen a környezet, csak úgy tudnak viselkedni a tagjai. + És veled akkor azért alakultak másképp a dolgok. Mert... — Mert egyetlen pillanatig sem kerültem ilyen közegbe. Szóval azért kel a reklám, hogy lássák: van más út is. ♦ Ami a reklámot illeti: az elmúlt időszakban a mozgássérült sport „frontemberévé" váltál. Ez tudatos lépés volt, vagy csak így alakultak a dolgok? — Azt hiszem, sokat számít, hogy a nevemet jól ismerik. És azt hiszem, hasznosítani is akarom magamat. Most mondjam, hogy nehéz? Annyian csak ígérgetnek. ♦ Megdöbbentesz. — Egy példa a saját életemből. Májusban már sikerült behoznunk az országba a kocsimat. Azóta ott áll a vámszabadterületen. Senki sem segít az ügyeket intézni — pedig rengetegen ígérték. ♦ Tudod, úgy gondolom, a baleseted után felkapott egy hullám. Kellett is a segítség. Most jó a kondid, és szemmel láthatóan lelkileg is rendben vagy. De most már eljött az az idő, amikor meg kell találnod a magadnak való elfoglaltságot. — Csak hát nem akarok valahol telefonfelvevő lenni. Ne abból induljanak ki, hogy balesetem volt. Hanem a képességeimből. Elvégre beszélek nyelveket, elvégeztem egy főiskolát, a vívásban is mindenkit ismerek. ♦ Ezek szerint a vívásban akarod megtalálni azt a munkát? — Úgy néz ki, most delegálnak a nemzetközi szövetségbe, a FIE-be. Az alapszabály-bizottságiban dolgozhatnék. Na, nem én találtam fel a spanyol viaszt, de vannak ötleteim az új lebonyolítási rendszert illetően. Aztán ott van a klubunk is... ♦ ... A Ballestre? Ha jól emlékszem, ez annyit tesz: ugrás-kitörés. — Pontosan. Hetente három alkalommal adok ott iskolát. Még kétszer pedig kosarazom. Az heti öt edzés. Rád is ráférnie ugyanennyi. Mondjuk, biliárdban ... Ugorjunk! Szurmai János Makó Éva felvételei ! H