Nemzeti Sport, 1992. szeptember (3. évfolyam, 241-270. szám)

1992-09-01 / 241. szám

1992. szeptember 1. KÉPES NEMZETI SPORT ADD ELMAGAD SZEKERES PÁL! » NE A NAPLEMENTÉT NÉZD! Midőn a sorok az utcára kerülnek, Szekeres Pál már Barcelonában lesz, ahol a paraolimpia tőr- és párbaj­­tőrversenyén indul — az ulőbbin nem titkolt győzelmi reménnyel. Beszélgetésünk az elutazás előtti napon zajlott. A me­legre való tekintettel megittunk két liter baracklét, köz­ben meghallgattunk legalább négy CD-lemezt (Pali újabban a minőségi hangzás nagy barátja). Játszottunk egy pár parti biliárdot — az eredmény nem kerül az évkönyvekbe. Maradjon titok. Az viszont egyáltalán nem az, hogy mi került Pali évek során összegyűjtött emlékkönyveibe ... ♦ Azért szen­tek vívóalbumo­kat nézni, mert a tulajdonosok hihe­tetlen örömmel mutatják az ered­ményeiket. Én meg élvezem, hogy akad, aki olvassa a cikkeimet... — Od­a olva­som. Föltéve, ha rólam szól. Látod, hogy nyertük a Hét Nemzetet? Az oroszok ellen 9:5, a­­németek ellen 8:6, az olaszok el­len 9:7 volt. A franciák hat aisszót nyertek, a kubai­ak ötöt, a lengye­lek még annyit sem. Négyet. + Iiz mikor volt? — Nyolcvanhét­­ben. + Akkor még nem én írtam a vívást. Ugorjunk. Na, ezt a cí­met sem én adtam: „Három magyar a dobogón .. . Érsek Zsolt nyert, Széles mögött én lettem a harmadik. De tudod, milyen pechem volt? Kificamítottam az ujja­mat. Egyszerűen nem tudtam megfogni a tőrt. Ha az ellen­fél pengét skötött, ak­kor vé­gem volt. Ezért aztán hozzá­­b­ulkoplasztottam a markolat­hoz a kezem, és igen szűk ak­­ciórepertoárral kellett vív­nom. Igen-igen szűkkel...­­ Annál szűkebb nem lehe­tett, mint amit tavaly mutat­tam be. A pesti vébén ver­senyt rendeztek az újságírók­nak is. Egy nappal előtte Sko­­ró István vállalta, hogy beve­zet az alapokba. Az első perc után úgy vélte, ragaszkodtam egy kulcsakcióhoz: tartsam előre a pengém. És kész. Ezt esetleg variálhatom azzal, hogy időnként leguggolok. Na most, a guggolásoktól más­napra olyan izomlázam lett, hogy lépni is alig bírtam. Egy­ből ötven százalékkal csök­kent az akciórepertoárom ... — Nagy látvány lehetett... + Ne részletezzük. Ugor­junk! Te, ez a fotó hol ké­szült? Kosármeccsen? — Na ez az, ilyen egy jobb külföldi versenyen a lelátó. Ez itt a lépcső... Még ott is ül­nek. Totál telt ház. Egy pári­zsi Martini Kupa így néz ki. + Elég jól... — És a döntő mezőnye: Ho­­cine, Cerioni, Omnes, Schredk... Persze, rajtam kí­vül. + És a paraolimpián kik számítanak nagy névnek? — A legnagyobb Ceccanti! A beszállásom előtt ő uralta a mezőnyt. Jó­l vív. Szépen tőrö­­zik. Jók a franciák, az amik és a kuvaitiak is. + Mennyire tartod játéknak ezt a versenyt? — Én nyerni akarok. Kelle­nek az aranyak a mozgássérült sportolóiknak. Kell­ a reklám — a mozgássérült sportnak. — Úgy gondolod, hogy ha most sikereket értek el, akkor több sérült ember kezd majd bele a testedzésbe? — Erről nem vagyok meg­győződve. Na die, ez másutt is probléma. Mert eleve hány százaléka sportol az emberek­nek rendszeresen?!... Te pél­dául? + Én például igen... — ... de ha történne valami tragikus, folytatnád? Akármi­lyen szinten? Kezdődik azzal, hogy kiszakadsz a megszokott társaságodból. Persze, amikor hazajössz a kórházból, egyszer - kétszer feljönnek a barátaid. V­ilágf­áj­dalom, panasz, keserv, sirám és n ők is elmaradnak. Ezer és egy ilyen példa van. Aztán a sérült embert bevág­ják egy panelház tizedik eme­letére. Az a hobbija, hogy né­zi a tévét a családdal, vagy keresztrejtvényt fejt, vagy ul­tizik. Hétvégén be a kocsiba, lemennek a telekre. Ott jól el­van. Nézi a naplementét — és ezzel kész. És én nem is tu­dom őket hibáztatni ezért! + Hanem? — A közeget. Amilyen a környezet, csak úgy tudnak viselkedni a tagjai. + És veled akkor azért ala­kultak másképp a dolgok. Mert... — Mert egyetlen pillanatig sem kerültem ilyen közegbe. Szóval azért kel a reklám, hogy lássák: van más út is. ♦ Ami a reklámot illeti: az elmúlt időszakban a mozgássé­rült sport „frontemberévé" váltál. Ez tudatos lépés volt, vagy csak így alakultak a dol­gok? — Azt hiszem, sokat számít, hogy a nevemet jól ismerik. És azt hiszem, hasznosítani is akarom magamat. Most mond­jam, hogy nehéz? Annyian csak ígérgetnek. ♦ Megdöbbentesz. — Egy példa a saját életem­ből. Májusban már sikerült behoznunk az országba a ko­csimat. Azóta ott áll a vám­szabadterületen. Senki sem se­gít az ügyeket intézni — pedig rengetegen ígérték. ♦ Tudod, úgy gondolom, a baleseted után felkapott egy hullám. Kellett is a segítség. Most jó a kondid, és szemmel láthatóan lelkileg is rendben vagy. De most már eljött az az idő, amikor meg kell találnod a magadnak való elfoglaltsá­got. — Csak hát nem akarok va­lahol telefonfelvevő lenni. Ne abból induljanak ki, hogy bal­esetem volt. Hanem a képes­ségeimből. Elvégre beszélek nyelveket, elvégeztem egy fő­iskolát, a vívásban is minden­kit ismerek. ♦ Ezek szerint a vívásban akarod megtalálni azt a mun­kát? — Úgy néz ki, most delegál­nak a nemzetközi szövetségbe, a FIE-be. Az alapszabály-bi­zottságiban dolgozhatnék. Na, nem én találtam fel a spa­nyol viaszt, de vannak ötleteim az új lebonyolítási rendszert illetően. Aztán ott van a klu­bunk is... ♦ ... A Ballestre? Ha jól emlékszem, ez annyit tesz: ugrás-kitörés. — Pontosan. Hetente három alkalommal adok ott iskolát. Még kétszer pedig kosara­zom. Az heti öt edzés. Rád is ráférnie ugyanennyi. Mondjuk, biliárdban ... Ugorjunk! Szurmai János Makó Éva felvételei ! H

Next